Rakéta Regényújság, 1989. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 1. szám
RAKETA 3 e már most csakugyan a tavasz kezd lenni, ámbár lehet ugyan, hogy még majd májusban is hó esik. De most, ezúttal, egyelőre megint csak Urbán Vincének van igaza, akitől, ha megkérdezik: - Lesz-e még hó, Vince bácsi? Körülnézi az eget, látja, hogy tiszta és szép kék, s aztán feleli: - Ha így tart, nem lesz. Hát csakugyan, hogy csakugyan. Most az égen valódi tisztaságok vannak, mint ünnepnap szokás. Próbáltatok-e már ilyen szép tiszta egek alkalmával a tehén szemébe nézni? Abban meg lehet látni kicsiben az egész eget, és a tehén szemében úsznak a fehér bárányfelhők balról jobbra. Vagy jobbról balra? Ez különben mindegy, ez a kérdés nem sok vizet zavar, a fő dolog, hogy a múltkori hó csak a mandulafának ártott, és ez nem nagy baj, mert elsősorban mandulafa úgyis kevés van a határban, másodsorban pedig nem föltétlenül szükséges az, hogy mandulasütemények is legyenek a világon. A fő dolog, hogy ezúttal most már valószínűleg világosan és véglegesen kinyílt az idő. A Tisza-parton megnyílt a vízi élet, és az emberek százai különböző formájú vas- és faedényekben haladnak a vízen a kenyér után. A napocska kenyerecskét hozott az embereknek. Áldott szép nagy világító égi állat ez, nem csoda, ha az emberek imádják. A vízparton most minden szép, napfényes és derűs. A téli gondokat elfújta a déli szél. A nehéz, nagy csizmák ideje letelt, az emberek pantallóba öltözködnek, és a lábuk szárát könnyebben, vidámabban emelik. A hajókon repkedve lobognak a zászlók, magyarok, osztrákok, horvátok, bajorok, rácok, románok. Ennek megfelelő különféle beszédek hallatszanak. Mindenféle árukat raknak a partra, másokat hordanak be a hajókba azok az atléták, akiknek karjából meg a lábuk szára vastag húsából úgy áll ki az izom, mint a hajókötél, és akik közönségesen zsákolóknak neveztetnek. Szép a vízi élet, ha egyéb végezni való dolgot nem mért volna rám a sorsunkkal intézkedő, el tudnám nézni naphosszat. A lassú és komoly, nagyszakállú kormányosok milyen méltósággal mozognak. Mennyi ötlet és tréfa hallatszik ki e zajgásból. A tréfa és az ötlet leg TÖMÖRKÉNY I S T V#Á N fejr'' ■ r • ''Mi* Hajósok többnyire nyers, de hát a munka is nyers és erős, amit végeznek. Hajóslegények apró gyermekei járnak a parton, s messziről megismerik a fölfelé igyekvő hajó számát, ahongyan az édesapám! Menyecskék, szépen föltisztálkodva, bekötött fejjel, fehér harisnyásan, sarkos papucsban, várják az érkező hajóst, színes kendőbe kötve ételesszilke a kezükben. Megjött már a Jankó is, az isten különös bogara, aki ősszel a gólyák távozása idején eltűnik, és tavasszal a gólyákkal visszatér. Az idén ugyan ő volt a frissebb, mert ő már itt van, de a gólyák még nem érkeztek haza, pedig virágvasárnapra itthon szoktak lenni. De virágvasárnapkor az idén nehéz és súlyos havak estek, és a gólyák a piramisok tetejéről valószínűleg ideláttak, és úgy határoztak, hogy még ráérnek a hazajövetellel. Jankó ezt nem láthatta abból a barlangból, amiben téli álmát tölteni szokta, ennélfogva megjelent, és lármáz a parton érthetetlen dolgokat, mert ő hat nyelven beszél egyszerre, így azután nem is hallgat rá senki, és mellette hallgatagon mennek el az emberek. És a túlsó part mezőiről, szántásairól a kerd kedves illatát hozzák a déli szelek. Itt valóban szépségek és élvezetek tartózkodnak. Egyszerű szépségek és egyszerű élvezetek. És a lelkek is kinyílnak, és a hajósok barna arcából nevető szemek tekintenek szét a kis helyi világba. Öreg, komor, vén hajóst megállít a parton egy pöttöm kislány: - Bácsi, mikor jön meg a zimonyi hajó? - Majd möggyün, kicsikém. Majd möggyün. - Hát késik? - Késik, kicsikém. Kicsikét késik, kicsikém. - De hát miért késik, bácsi?