Rakéta Regényújság, 1990. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

Burgány Lajos ifjú zsur­nalisztának az élete tulajdonképpen a Fe­rihegyi repülőtér vá­rócsarnokában sik­­ott ki, 1979-ben. Akkor még jel­es riporter volt, a Rádiónak dolgozott, és éppen arról volt só, hogy felveszik és véglege­­stik. Tehetségesnek, gyorsnak, megbízhatónak találták, s szép övet jósoltak neki a pályán. Csakhogy közbejött ez a riport. Akkori menyasszonyától, Icá­­ól szedte fel. Ica egy utazási­rodában dolgozott, és ő vette észre, hogy az a kutatóintézet, amelynek egy bizonyos párizsi utat szervez egy tudományos konferenciára - negyvenöt fős, különgépes utazást­­, az az id­­ézet csak a bizonyos konferen­­cia záróülésére érkezik meg a rancia fővárosba. Ám utána ott marad még egy hétig. Az itallista is felemás volt: a leg­­öbb kutató a feleségével együtt utazott. Három főember pedig a tizenéves gyerekét is vitte magával. Azért szúrt neki szemet a dolog, mert másként kellett eljárnia s intézkednie, ha kollektív vállalati kirándulásról, és másként, ha tudományos munkavégzésről volt szó. Itt azonban az ügyintézők, már­mint az intézettek, kötötték az ebet a karóhoz, hogy ez nem kirándulás. Ugyanarra a napi­díjra és ellátásra igényeltek va­lutát, még a gyerekek számára is, mint ami a munkavégzéshez járt. Leadta hát a „drótot" a vő­legényének. Purgány természe­tesen kapott a dolgon. Szerette a vad dolgokat, szeretett ráme­nős lenni. Alaposan felkészült. Megszerezte a konferencia egész forgatókönyvét. Látta, hogy a beígért magyar hozzá­szólások csak úgy voltak fel­tüntetve, mint egy meghatáro­zatlan, csak jelzett valamik, szemben a többi pontosan kö­rülírt, címmel és időtartammal is ellátott referátummal. Ordított a panama, így ment ki a hazatérő cso­port elé a repülőtérre. Sikerült is mikrofonvégre kapnia a gya­nútlan igazgatóhelyettest, a küldöttség vezetőjét, aki meg volt hatva, hogy riportert kül­dött eléjük a Rádió. Intézete rangjának, fontosságának emelkedését vélte felfedezni ebben. Purgány nem rontott rá, hagyta beszélni, lépre csalta, ami azt illeti, de igaza tudatá­ban tette . .. Csak egy baj volt: Purgány nem tudott megszaba­l­dulni egy érzéstől. Tilosban jár. I Igaza van, nagy riport lesz be- I lólé, bombaként fog hatni, ha I leadják, de azonfelül mégis olyan volt az egész számára,­­ mintha egy földrengés sújtotta terepen járna. A riport így indult. - Milyen útjuk volt, igazga­­­­tóhelyettes elvtárs? - Nagyon szép út volt. Min­­­­denki fel van dobva. - Mit tudna mondani a kül­­­­döttség kongresszusi szereplé­séről? - Küldöttségünk becsülettel­­ helytállt. - Milyen témakörök köré csoportosíthatók a magyar­­ hozzászólások? Mely szekciók­ban dolgoztak a magyar kül­­­­döttek? - Minden szekcióban hallat- t tuk a szavunkat. Eddigre Purgány pontosan­­ felmérte, kivel áll szemben.­­ Amellett az igazgatóhelyettes­­ egy kicsit mákonyos is volt a­­ gépen elfogyasztott italoktól. , Az első, enyhe keresztkérdés­­t től zavarba jött. - Melyik volt a kongresszus­­ hivatalos nyelve? - pedig Pur­­­gány ezt a lehető legmelléke­­sebb színezettel kérdezte. Az igazgatóhelyettes arca­­ összerándult, aztán persze nyomban fegyelmezett mo­solyba váltott. Mindenesetre látszott, hogy ezzel a kérdéssel­­ most szembesül először. Ott állt mellette azonban a minde­nese, egy kihízott, kerek fejű, sörtehajú és éberen mozgó szemű fiatalember, akin lát­szott, hogy amellett hogy min­denes, kezében is tartja ezt a merev agyú embert. - Na, Konta, melyik volt? Te voltál a tolmácskirály... - „Tolmácskirály", ez jó, jegyezte meg magában Porgány elége­detten. „Ezt még belőjük vala­hova", gondolta. - Mondja meg neki, Molná­­rovics elvtárs, hogy ne kérdez­zen ilyen marhaságokat - súg­ta a fülébe Konta, aztán fenn­hangon hozzátette: - A francia. Nyilván. A testőre hangjából, sugdo­­lódzásából megérezte az igaz­gatóhelyettes, hogy valami nincs rendben ezzel a riporter­rel, elkomorulva nézett rá. - Ez nem ide tartozik ... Purgány egy kicsit visszavo­nult. Érezte, vissza kell szerez­nie Molnárovics jóindulatát. - A Rádió megkülönbözte­tett figyelemmel kíséri a mun­kavállaló-védelem tudományos­­ kérdéseit. - Ennek nagyon örülünk. Purgány letakarta a tenyeré­vel a mikrofont. Biztatóan, bi­zalmasan bazsalygott mind a főnökre, mind a testőrre. - Egy kis színesítés, jöhet? Az igazgatóhelyettesnek fú­jt­­ig szaladt a szája, a testőr is­­ megenyhült, mert ő meg arra következtetett a riporter csa­­pongásából, hogy „hülyébb, mint a sokévi átlag". - Csak azt ne kérdezze, vol­tunk-e sztriptízben ... Külön­ben is én az asszonnyal utaz­tam ... - Eszébe villant valami fontos. - Te, Konta, te, nézzé­tek már meg, mi van vele, csak nem akadt el a vámon? És je­lentsd, ha valami zűr van. Minthogy Konta úgy ítélte meg, hogy a riporter veszélyte­len, megnyugodva teljesítette ezt a parancsot, különben is az­­ ő nője is ott állt még a sor vé­gén, megrakodva, arra is ráfért egy kis istápolás. Elindult visz­­­­szafelé. Purgány levette a tenyérborí­­tást a mikrofonról.­­ Egy hét a Champs Élysées-n, a Quartier Latinben, a világ kulturális és gasztronó­miai fővárosában. A munkavál­­­laló-védelem magyar kutatói­­­­nak ez is osztályrészül adatott.­­ - Idáig jutva egy kis szakmai rossz érzése támadt, mert érez­te, hogy az „adatott" nem he- I­lyénvaló itt, de nem javította ki­­ magát. Odanyomta a mikrofont az­­ igazgatóhelyettes orra alá. Molnárovics hallgatott. Valak­i­mi zavart érzett. Pontosan nem­­ tudta meghatározni, mit. - A Nagycsarnokban is vol­­­­tunk . . . - Úgy hírlik, lebontják. Párizs­i gyomrát. Vagy már talán le is­­ bontották . . . CSURKA ISTVÁN .

Next