Rakéta Regényújság, 1990. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
Burgány Lajos ifjú zsurnalisztának az élete tulajdonképpen a Ferihegyi repülőtér várócsarnokában sikott ki, 1979-ben. Akkor még jeles riporter volt, a Rádiónak dolgozott, és éppen arról volt só, hogy felveszik és véglegestik. Tehetségesnek, gyorsnak, megbízhatónak találták, s szép övet jósoltak neki a pályán. Csakhogy közbejött ez a riport. Akkori menyasszonyától, Icáól szedte fel. Ica egy utazásirodában dolgozott, és ő vette észre, hogy az a kutatóintézet, amelynek egy bizonyos párizsi utat szervez egy tudományos konferenciára - negyvenöt fős, különgépes utazást, az az idézet csak a bizonyos konferencia záróülésére érkezik meg a rancia fővárosba. Ám utána ott marad még egy hétig. Az itallista is felemás volt: a legöbb kutató a feleségével együtt utazott. Három főember pedig a tizenéves gyerekét is vitte magával. Azért szúrt neki szemet a dolog, mert másként kellett eljárnia s intézkednie, ha kollektív vállalati kirándulásról, és másként, ha tudományos munkavégzésről volt szó. Itt azonban az ügyintézők, mármint az intézettek, kötötték az ebet a karóhoz, hogy ez nem kirándulás. Ugyanarra a napidíjra és ellátásra igényeltek valutát, még a gyerekek számára is, mint ami a munkavégzéshez járt. Leadta hát a „drótot" a vőlegényének. Purgány természetesen kapott a dolgon. Szerette a vad dolgokat, szeretett rámenős lenni. Alaposan felkészült. Megszerezte a konferencia egész forgatókönyvét. Látta, hogy a beígért magyar hozzászólások csak úgy voltak feltüntetve, mint egy meghatározatlan, csak jelzett valamik, szemben a többi pontosan körülírt, címmel és időtartammal is ellátott referátummal. Ordított a panama, így ment ki a hazatérő csoport elé a repülőtérre. Sikerült is mikrofonvégre kapnia a gyanútlan igazgatóhelyettest, a küldöttség vezetőjét, aki meg volt hatva, hogy riportert küldött eléjük a Rádió. Intézete rangjának, fontosságának emelkedését vélte felfedezni ebben. Purgány nem rontott rá, hagyta beszélni, lépre csalta, ami azt illeti, de igaza tudatában tette . .. Csak egy baj volt: Purgány nem tudott megszabaldulni egy érzéstől. Tilosban jár. I Igaza van, nagy riport lesz be- I lólé, bombaként fog hatni, ha I leadják, de azonfelül mégis olyan volt az egész számára, mintha egy földrengés sújtotta terepen járna. A riport így indult. - Milyen útjuk volt, igazgatóhelyettes elvtárs? - Nagyon szép út volt. Mindenki fel van dobva. - Mit tudna mondani a küldöttség kongresszusi szerepléséről? - Küldöttségünk becsülettel helytállt. - Milyen témakörök köré csoportosíthatók a magyar hozzászólások? Mely szekciókban dolgoztak a magyar küldöttek? - Minden szekcióban hallat- t tuk a szavunkat. Eddigre Purgány pontosan felmérte, kivel áll szemben. Amellett az igazgatóhelyettes egy kicsit mákonyos is volt a gépen elfogyasztott italoktól. , Az első, enyhe keresztkérdést től zavarba jött. - Melyik volt a kongresszus hivatalos nyelve? - pedig Purgány ezt a lehető legmellékesebb színezettel kérdezte. Az igazgatóhelyettes arca összerándult, aztán persze nyomban fegyelmezett mosolyba váltott. Mindenesetre látszott, hogy ezzel a kérdéssel most szembesül először. Ott állt mellette azonban a mindenese, egy kihízott, kerek fejű, sörtehajú és éberen mozgó szemű fiatalember, akin látszott, hogy amellett hogy mindenes, kezében is tartja ezt a merev agyú embert. - Na, Konta, melyik volt? Te voltál a tolmácskirály... - „Tolmácskirály", ez jó, jegyezte meg magában Porgány elégedetten. „Ezt még belőjük valahova", gondolta. - Mondja meg neki, Molnárovics elvtárs, hogy ne kérdezzen ilyen marhaságokat - súgta a fülébe Konta, aztán fennhangon hozzátette: - A francia. Nyilván. A testőre hangjából, sugdolódzásából megérezte az igazgatóhelyettes, hogy valami nincs rendben ezzel a riporterrel, elkomorulva nézett rá. - Ez nem ide tartozik ... Purgány egy kicsit visszavonult. Érezte, vissza kell szereznie Molnárovics jóindulatát. - A Rádió megkülönböztetett figyelemmel kíséri a munkavállaló-védelem tudományos kérdéseit. - Ennek nagyon örülünk. Purgány letakarta a tenyerével a mikrofont. Biztatóan, bizalmasan bazsalygott mind a főnökre, mind a testőrre. - Egy kis színesítés, jöhet? Az igazgatóhelyettesnek fújtig szaladt a szája, a testőr is megenyhült, mert ő meg arra következtetett a riporter csapongásából, hogy „hülyébb, mint a sokévi átlag". - Csak azt ne kérdezze, voltunk-e sztriptízben ... Különben is én az asszonnyal utaztam ... - Eszébe villant valami fontos. - Te, Konta, te, nézzétek már meg, mi van vele, csak nem akadt el a vámon? És jelentsd, ha valami zűr van. Minthogy Konta úgy ítélte meg, hogy a riporter veszélytelen, megnyugodva teljesítette ezt a parancsot, különben is az ő nője is ott állt még a sor végén, megrakodva, arra is ráfért egy kis istápolás. Elindult viszszafelé. Purgány levette a tenyérborítást a mikrofonról. Egy hét a Champs Élysées-n, a Quartier Latinben, a világ kulturális és gasztronómiai fővárosában. A munkavállaló-védelem magyar kutatóinak ez is osztályrészül adatott. - Idáig jutva egy kis szakmai rossz érzése támadt, mert érezte, hogy az „adatott" nem he- Ilyénvaló itt, de nem javította ki magát. Odanyomta a mikrofont az igazgatóhelyettes orra alá. Molnárovics hallgatott. Valakimi zavart érzett. Pontosan nem tudta meghatározni, mit. - A Nagycsarnokban is voltunk . . . - Úgy hírlik, lebontják. Párizsi gyomrát. Vagy már talán le is bontották . . . CSURKA ISTVÁN .