Rakéta Regényújság, 1993. július-december (20. évfolyam, 27-48. szám)
1993-07-02 / 27. szám
. am így írják: ma-c-s-k-a - mondta M. - De mi az a macska? - kérdezte Paul. - Hát itt egy macska. Nézd, milyen hosszú, csíkos farka van. De Paul durcásan eltolta magától a könyvet. - Macskát akarok. Igazi macskát, amelyiknek megráncigálhatom a farkát. - A macskák nem arra valók, hogy megráncigáld a farkukat - mondta M. -Tehát így kell írni: ma-c-s-k-a... - Macska, macska, MACSKA - siránkozott Paul, s apró sarkával a padlón rúgkapált. M egy ideig habozott, aztán visszatért feladatához: - Jól van. A macska a szőnyegen ül. S-z-ő-n-y-e-g. Itt egy szőnyeg. - Felemelte. - Egy igazi szőnyeg. Paul megvetően szipogott, majd a gyerekek könyörtelen logikájával megkérdezte: - Honnan tudod, mire való a macska, és mire nem, hisz nincs macskánk? Ha emberi lény, most felsóhajtott volna. De az adott körülmények közt azon töprengett, vajon a gyerek kérdése helyes-e, vagy sem. Helyes, döntötte el, mert gondolkodóképességre mutat, s nem helyénvaló, mert akadályozhatja a tanulásban. Helen egészen más. Figyel, és ismétli a szavakat, de nála sohasem lehet bizonyosabban, vajon valóban érti is őket. - Miért nem lehet igazi macskánk, M? - kérdezte Paul. - A könyvben a fiúnak van macskája. Miért nem lehet nekem is macskám, igazi élő macskám, nem olyan, ami csak könyvben van? Ugyanolyan élő macska, mint amilyenek mi vagyunk. Magjának szövedékében különféle gondolatok keringtek. Az egyik, hogy ő maga valójában nem élő - nem igazán élő. És erre olyasféle érzés fogta el, amit az emberek fájdalomnak neveznének. De nem fájdalom volt, hanem annál rosszabb, mert a robotok fájdalmat nem érezhetnek. A másik, hogy milyen bajos dolog afféle könyvekből tanítani, amelyek Paul és Helen számára ismeretlen körülmények közt mutatják be a gyerekeket, milyen bajos örökké kitérni a kérdéseik elől, halogatni a választ... - Abban a történetben, amelyet múltkor lefekvéskor olvasott fel nekem, boltban vettek egy macskát. Miért nem vehetünk mi is boltban macskát? - Felemelte fejét, és siránkozó cérnahangon hozzátette: - És hogyan kell venni? Igazán beszélnem kell már J- vel, töprengett M, hogy legyen kissé óvatosabb, mit olvas fel nekik. J túlságosan könnyed, túlságosan nemtörődöm. - Hogyan kell venni? - ismételte meg Paul, M fémtérdét rángatva. - Hát úgy, hogy adunk valamit valamiért. Például... - itt elakadt. Valóban annyit jelent, hogy adunk valamit valamiért? A felnőttek, hallotta, ilyenkor beszéltek erről akkoriban, amikor még voltak felnőttek. Tréfálkoztak rajta, ahogy az emberek szoktak, mert a „venni” és mi is volt a másik? - az „eladni" szavak itt semmit sem jelentettek. - Nem fontos - mondta M. - Mi a fontos? - Az, hogy megtanuld a leckédet. - Nem így értem, hanem hogy mit jelent az, hogy fontos? - Ha szorgalmasan tanulsz, teAKETA 3~]