Reform, 1870. április (2. évfolyam, 107-135. szám)
1870-04-08 / 114. szám
114. szám. Előfizetési feltételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. egész évre fél évre . 18 frt — kr. 9 Negyed évre Egy hóra 1 4 frt 50 kr. . 50 » Péntek, április 8. ISHO. RM I. évi folyam. Szerkesztési iroda; Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kétsas-ntera, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. LOFIZETÉSI fölhívás „REFORM“Külön kedvezmény: Cat-a-i*lL·jalcai tatoonaolac. ,A szerzetes uralma^^ czimü két kötetes regénye. Előfizetési föltételek;m A lapra, Garibaldi regényével együtt 1870. ápr. 1-től háromnegyedévre 13 frt 50 kr.; — félévre 9 frt.; — negyedévre 4 frt 50 kr*. Garibaldi regényére külön 4 frt. (Bolti ára magasabb lesz.) Az előfizetési összeget bérmentve, úgy a hirdetéseket a „REFORM“ kiadóhivatalába, Pest két sas utcza 14 sz. alá kérjük küldeni. — Helyben Ráth Mór könyvkereskedése is elfogad előfizetéseket. A regény ápril hó folyamában fog az előfizetőknek átadatni. Pest, április 7. Nemrégiben mint kiváló politikai kuriózumot reprodukáltunk lapunk újdonság rovatában egy levelet, melyet Matkovich Gáspár, ismert fiumei hazafi, Deák Ferenczhez intézett, ellene egynémely vádakat emelvén, s öt ezek következményeiért felelőssé tevén. A vád, mely Deák Ferencz ellen emeltetett, nem volt kisebb, mint a szószegés vádja, melyet még qvalifikált volna az, hogy egy országos ügyben adott ígéretnek állítólagos meg nem tartására vonatkozott. Mi a magunk részéről egy pillanatig sem kétkedtünk azon, hogy a kérdéses levél tartalma Magyarországon hitelre nem is számolhatott,s ez az oka annak,hogy nem éreztük magunkat feljogosítva addig az ügyhöz szólani, míg nem tudtuk, vajjon a megtámadott maga nem tartja-e feleslegesnek a vád ellenében nyilatkozni. Deák Ferencz nyilatkozott: hisszük, hogy inkább a nyilvánosság és annak orgánumai iránti tiszteletéből, mint netán, mert szükségesnek tartotta magát Matkovich ellen Magyarország közvéleménye előtt igazolni. Nyilatkozata így szól : „E napokban több lap közlötte Matkovich Gáspár urnak Fiuméből f. é. márcz. 31-én hozzám írott levelét. Minthogy e levél reám vonatkozólag valótlanságot tartalmaz, nehogy e valótlanságot hallgatásommal elismerni-látszassam, szükségesnek tartottam ezennel felszólalni. Matkovich úr azt írja hozzám intézett levelében , hogy én ő neki gr. Andrássy jelenlétében melegen szivére kötöttem, működjék oda , hogy Fiume két követet küldjön Zágrábba, kik ott protestáljanak, s onnan tüstént távozzanak; „egyszersmind neki azt ígértem, hogy én 24 óra alatt meg fogom buktatni a magyar minisztériumot, ha az a fönnemlített protestáczió kijelentése után, azonnal be nem kebelezi Fiumét Magyarországba. “ Meg vagyok győződve, hogy azok, kik ismernek, rólam ily fonákságot, ily elbizakodást soha el nem hisznek, s kijelentem, hogy én Matkovich urnak ily nevetséges ígéretet soha nem tettem. Mily forrásból merítette ezen valótlan állítást Matkovich úr, kivnél én mindig csak tolmács közbejöttével szólhattam, mert egymás nyelvét nem értjük, s mi czélból hirdeti azt, én nem tudom. Levelében azt írja, hogy a felelősséget reám hárítja. Igenis, felelek Isten s világ előtt azért, amit tettem vagy mondottam; de amit ő tett, s amit valótlanul rám fogott, arról nem én felelek. Deák Ferencz: “ Azt hisszük, hogy itt a közvéleménynek arra, hogy ítélhessen, nem volt szüksége az „altera pars“ meghallgatására is. ítélt az a nélkül is és kétségkívül helyesen. ítéletét felesleges lenne tolmácsolnunk. Ha valamire kedvünk van, az lenne az, hogy azt az öreg embert, aki tán mindig jobb barátja, mint ügyvéde volt a magyar ügynek Fiuméban, gyermekes meggondolatlanságáért menteni igyekezzünk. Vegyük, hogy félreértés, mely oly emberek közt is mindennapi dolog, kik közvetlen érintkeznek és tanácskoznak, s mely annál valóbb szinü, ha tolmács közbenjárására szorulunk. Akit rendkívüli körülmények ,,nagy emberré” tesznek anélkül, hogy benne a nagyság anyaga is meglenne, az olyanra nézve elérkeznek a keserű csalódás napjai, mihelyest a körülmények erőszakos, kényszerítő természetöket elveszítik s a dolgok rendes mederben folynak. A forradalmak özönével teremtik e nagy embereket, s bennük engesztelhetlen nagy ellenségeit a békének s a béke alkotó munkájának, mint a mely az ily nagyságoknak legkérlelhetlenebb ellensége. Matkovich Gáspár nagysága is (mint sok más kompheusé nálunk), egy közelmúlt izgalmas idő öröksége, melyet az 1860—61 — 66-as tüntetések retoucheiráztak némi uj festékkel. E napok izgalma eredménye volt a legheterogénebb érzelmek vegyülékének a kedélyekben. Az ország minden zugában zászlókon hordták a kiegyezést jelszónak s ha két ember a kiegyezésért lelkesülő tömegből kivált s bizalmas beszélgetésbe eredt, nem tudta egymást meggyőzni arról, hogy az őszinte kiegyezés iránt táplált reménye alapos. Az előtérben csengett a sarkantyú, égett a fáklya, harsogott az éljen — s a fáklyafüst megett a háttérben folytak az alkudozások. Ki követelhette volna a fáklyás csoportok vezetőitől, hogy magukat kevésbé fontos személyeknek tartsák a politikai küzdtéren azoknál, kiket fáklyáik füstjével takartak, s kik az alkudozást folytatták ? — Ki mondhatta volna az utczai nép szónokainak , hogy a kiegyezést — nem ők csinálják ? Ily értelemben csinálta Matkovich is a fiumei kérdést, és most ki veheti a heves vérü öreg embertől rész néven, hogy haragszik az időre , melynek ő reá nincsen többé szüksége! Nagyon valószínű, hogy Matkovich vádja Deák Ferencz ellen félreértésen alapul; psychologiánk természetesnek találja azt is, hogy Matkovich nagyságának önfentartást szükség volt kapni a félreértésen, hogy saját szemeiben mentse meg magából a megmenthetőt ; de hogy e nagyság a kicsinyes fegyver, melyet önvédelmére kapott fel, azzal, hogy vádjával a nyilvánosság elé lépett, önönmagába döfte, az kétségtelen. Elhisszük Matkovichnak, hogy tévedett a dologban, de azt nem mosta le magáról a fiumei patrióták ,,padre“-ja, hogy kapott a botrányon, melynek öreg létére szomorú áldozatául esett. Magunk is sokra vittük itthon : vádoljuk egymást borúra - derűre , de legalább van vádjainkban bizonyos nagyság. „Hazaáruláson“, ,,jogfeladáson“ s e féléken alul a vezérekkel szemben nem adjuk. Szószegéssel, csalással s ily fajta krimináliákkal csak a subalternusokat szoktuk boszantani. Nem is hisszük, hogy azon pártközlöny, mely Matkovich levelének megnyitotta hasábjait , ezen inczidens által elengedte magát eddigi útjáról terelni. A cislíistháni situáczió igen rövid szavakba foglalható. Potoczki gróf folytatja a tárgyalásokat Rechbauerrel, Brestllel, Stremayrrel, de még eddig pozitiv eredményeket nem mutathat fel. A baloldal és szélsőbal egy feliratban meg, melyet a reichsratb mai ülésében állapodtak készültek rövid uton tárgyalni, s természetesen elfogadni. Hirt róla valószinüleg az éji távirat fog hozni. A felirat eszmemenete a következő: „A ház élénken sajnálja, hogy tagjainak egy része kilépett. Ez eljárás motívumait nem kutatván közelebbről, egy őszinte nyilatkozattal kiván csak a trón elé járulni. A ház ragaszkodik a birodalom eszméjéhez és az alkotmányhoz. Részeknek újabb lefejtése az egészről, netán államjogi alkatok creálása által a dualismussal szemben aggodalmas, mert Ausztria hatalmi állását kifelé veszélyeztetné s ellenkeznek a népek s a korona érdekével. A ház az alkotmány alapeszméjében látja a nemzetiségek védelmét s minden kormánnyal, minden politikával határozottan szembe fog szállni, mely nem alkotmányos uton kisértene meg további politikai experimentumokat. A Habsburg-ház történelme a birodalmi egységgel benső kapcsolatban van; minden tágításnak a dynastia s a népek veszélyével kellene járnia.“ — A felső háznak 70 tagja szintén ily nyilatkozványra készül, de határozat alakjában, mely óvást tesz bármely ország különállása ellen. A reichsratt mai ülésében újabban bejelentették kilépésüket Zoczewszki, Landsberger és Pfeifer, nem különben Ljubissa dalmácziai követ. A helyzetről s a hangulatról a következő tudósítást vesszük oly oldalról, mely rendesen jól szokott értesülve lenni: Bécs, april 6. A bécsi közönség és a napi sajtó a Hasner minisztériumnak előrelátott bukását nyugodtan veszi. — Az uj kabinet alakításában kitetszik a korona azon törekvése, hogy a krisist lehetőleg lokalisálja, mi Potoczki közbenjárásával úgy látszik teljesen sikerülni fog. Potoczki szabadelvű független és ügyesnek ismert úriember ki az uralkodó bizalmát bírva Bechbauer valamint az autonomista párttal a választási reform iránt máris tisztába jött. Ezen reformot tekinti az új kormányelnök a helyzet első követelményének, minthogy általa a német szabadelvűek megsértése nélkül a nemzetiségeket akarja megnyugtatni. A kormány cselekvésének alapelve a jelen alkotmánynak és az alkotmányosságnak megvédése és fentartása, miért is a fenforgó differencziák kiegyenlítését is alkotmányos tényezők által s az alkotmány keretében igyekeznek keresztül vinni. Ehhez ő felsége rendületlenül ragaszkodik és Beust gr. valamint a magyar kormány által támogattatik. — Ami a kabinet többi tagjait illeti a pénzügyi tárcza iránt Brestllel folynak a tárgyalások, ki helyett ha őt semmikép nem lehetne megnyerni, Hopfen lovag van kiszemelve; igazságügyérnek Unger tanár, ha egészsége lehetetlenné nem teszi. Kereskedelmi miniszternek Plenert, földmivelésinek Bauhaust, közoktatásinak Stremayrt változatlanul óhajtják megtartani. Lasserről és Kellerspergről nincs szó. A levelező még hozzáteszi, hogy a „delegáczió választást remélik a jelen reichsrathban keresztülvihetni,“ s hogy „az uj kabinet nem leend kénytelen a landtagokat feloszlatni.“ — E kettő szoros összefüggésben van: ha az új kabinet a randtagokat feloszlatja , akkor a delegátusokat hiába választották meg, mert mandátumuk eo ipso megszűnnék. ” A szélsőbal s a nemzetiségi képviselők bizottságának a „nemzetiségekről“ szóló munkálata már készen van. Tizenkét pontot tartalmaz az elaborátum, mint a korábbi szerb-román operatum. Legközelebb az utolsó revisión s a styláris redakczión megy még keresztül a bizottságban, s aztán egész terjedelmében át fog adatni a nyilvánosságnak is. ORSZÁGGYŰLÉS, I’ est, április 6. A képviselőház mai ülését kilencz órakor kezdvén, már 11 órakor befejezte, napirend kevés érdekkel bír, miután a fővárosi kölcsönre vonatkozó törvényjavaslat részleteiben is változatlanul elfogadtatott. Az ellenzék részéről csak néhány módosítvány adatott be, amelyek közül Tisza a magáét, mint feleslegeset visszavonta. A többi is minden nagyobb vita nélkül mellőztetett. Henszlmann módosítványa a közmunkák tanácsát úgy akarta összeállítani, hogy abba 5 tagot a két város 4-et a kormány nevezzen ki és a 9 tag azután maga válassza saját kebeléből elnökét. A képviselő úr úgy látszik a kormányt akarta e tanácsban minoritásba hozni, pedig ez nagy tévedés, mert itt nem a kormány befolyásának emléséről, hanem arról van szó, hogy a nagy munkálatoknál, amelyek nagyobbára az ország pénzén jönnek létre, az országos érdekek képviselői legyenek némi túlsúlyban a pusztán helyi érdekek felett mi pedig csak úgy lehetséges, ha az országgyűlésnek felelős közegek számára biztosíttatik a kellő befolyás. E módosítványnak nemcsak a többség, de az ellenzék egy része is ellene szavazott. A napirendet megelőzőleg Eötvös miniszter úr nyújtotta be legújabb törvényjavaslatait a vallásszabadságról, a pesti és kolozsvári egyetemekről, a József műegyetemről, a kisdedóvodákról és végre a középtanodákról. Ezen utóbbi tanügyi javaslatainak előleges és alapos megbírálására a miniszter egy 15 tagú bizottmányt kért kiküldetni és erre vonatkozólag egy határozati javaslatot is nyújtott be. Végül a miniszter a háznak a budget tárgyalásánál nyilvánított akaratához képest az egyetemen és műegyemen már most létesíthető javításokra póthitelt kér és erre nézve is részletesen indokolt törvényjavaslatot terjeszt elő. A képviselő urak, amint látjuk, elég anyagot kapnak a szünidők alatt való tanulmányozásra. Zárt ülés is tartatott, melynek tárgyát már tegnapi lapunkban jelentettük s most csak konstatálhatjuk, hogy úgy történt, amint a deákpárt megállapítá. E szerint holnap s holnapután lesz még ülés, a jövő héten pedig még egy, főleg azon czélból, hogy a fővárosi kölcsönről szóló törvényjavaslat eventuálisan kihirdettessék. A képviselőház ülése. (Napirend: A Duna folyamnak a főváros mellett szabályozásáról és a forgalom és közlekedés érdekében Budapesten létesítendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és e közmunkák végrehajtási közegeiről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők: Mihályi Péter, Jámbor Pál, Széll_ Kálmán. Ülés kezdete 9^/2 órakor. Gyula A kormány részéről jelen vannak: Andrásy gr. Bedekovics Kálmán, Lónyay Menyhért, Gorove István, Fesztetics Gy. Eötvös József b. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Határozati és törvényjavaslatok. Eötvös Józef b. közoktatásügyi miniszter a szünet előtt néhány törvényjavaslatot kíván a ház asztalára letenni. Az első a vallás szabad gyakorlatáról és a vallásfelekezetek egyenjogúságáról szól. Minthogy a felsőbb oktatás terén nem haladhatni, míg a törvényhozás az ez iránt követendő alapelveket ki nem mondja, négy törvényjavaslatot terjeszt elő: a pesti magyar kir. egyetem újból szervezése, a kolozsvári országos egyetem fölállítása, a József műegyetem újból szervezése s végül a közép-tanodai oktatás és a közép-tanodákhoz kapcsolható szakiskolák tárgyában, úgyszintén leteszi a ház asztalára a kisdedóvodák feladatáról és felállításáról szóló törvényjavaslatot. Szükségesnek tartja továbbá, hogy a népoktatási törvényjavaslat példájára a közép és a felsőbb oktatással foglalkozó törvények előleges tárgyalására bizottság küldessék ki, mire nézve a következő határozati javaslatot nyújtja be: Határozati javaslat: „Miután a közoktatási miniszter által a kisdedóvodákra, a középtanodai oktatásra, a pesti és kolozsvári egyetemekre és a József-műegyetemre vonatkozólag előterjesztett törvényjavaslatok, bár egyenként, az oktatás különböző köreit tárgyazzák, de másfelől a közoktatás majd minden ágait, úgyszólván egész rendszerét felölelik: ezen fontos tárgy alaposabb megvizsgálás érdekéből egy 15 tagból álló bizottság küldetik ki a végre, hogy a közoktatásügyi miniszter által beterjesztett tanügyi törvényjavaslatokat megvizsgálja, és róluk, az osztályokban való tárgyaltatásuk előtt, véleményes jelentést terjesszen a ház elé. Egyszersmind utasíttatik ezen bizottság, hogy elsőben is a pesti és kolozsvári egyetemekre vonatkozó törvényjavaslatokról tegyen jelentést.“ Végül a népnevelés és az egyetem és műegyetem körében eszközlendő javítások által szükségessé vált költségek pótlásáról szóló törvényjavaslatot nyújtja be. Elnök: Mindezek ki fognak nyomatni. Kérvények és jelentések. Elnök bemutatja Temesvár városának kérvényét a kolozsvár-dél-beszterczei és szathmárnagybányai vasútvonalak tárgyában; Szathmármegye kérvényét az oderberg-kassa-szathmár és szamosvölgyi vaspálya kiépítése iránt. A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. A „REFORM“ TÁRCZÁJA Bécsből. April. 5-én. (Die schone Lori. — A jótékonysági bazár.— A dornbachi parkban 12 év előtt. — A bazár látogatói. — Bácsi újdonságok, bécsi calembjurg.) „Die Lori!“ . . . Ez a Lóri nem valami hires tánczosnő, sem nem divatárusnő, de még csak népénekesnő sem, hanem egyszerűen Schwarzenberg herczegné, ki egykor szép volt mint a rózsa, fiatal mint a hajnal, s vidám mint a madár — s ma: a dombachi park rózsái közt keresi a szökevényeket, a hajnal meg házi kápolnájának színes ablaküvegein dereng át s a madár századmagával ott repked a nagy voliéreben s egyiknek sem jut eszébe, hogy az az őszülő asszony, kinek (még mindig fehér) vállaira szállnak, röpkeségben túltett rajtok egykor. „Hej Lóri néni, mikor nagyméltóságodat még Die schöne Lórinak nevezték.“ Azóta kegyes életű lett. Klinkovströmnek nagy kortese, gyűjt Péter filléreket, minden böjtben, ha extracoupénak rugalmas párnáin restel Rómába zarándokolni, táviratilag rendeli meg magának az absolucziót és meleg kényeket sirt pater Hyacinth apostasiáján. A kápolnában van-e a bourdoirja, vagy megfordítva a boudokban a kápolnája ? . . . azt meghatározni nagyon nehéz, mert az ember méltán tűnődhetik rajta, várjon azt a vörös bársonnyal bevont térdeplőt, melyen vezekelni szokott, miért ne lehetne zsöllyeszéknek használni, vagy azon az orgonán Chopin nocturneit eljátszani. S az alabastrom veilleuse, melyben illatos olaj ég, mért ne lehetne földi képe az örök világosságnak, mely az istenfélő herczegnőnek kétségtelenül fényeskedni fog egykor — óhajtjuk mentői későbben, noha ugy látszik, a herczegnő csak állomásnak tekinti e siralomvölgyet, a melynek ölében lévő kastélyaiból s palotáiból a legpompásabb lelki toiletteben fogja magát a család védszente és hírneves ősei által a menyei felségnek és ragyogó udvarának bemutattatni. De mig köztünk jár, Lóri herczegnő élvezi földi rangját és kincseit s mert lángoló szivekre mindig szüksége van, hálára gyulasztja azokat legalább és a födél nélkül való szegények menházára „jótékony“ bazárt rendez s élére lép az emberbarát sarczolásnak, mozgásba hozza a születés és szépség hatalmas tényezőit s ami ép úgy lehet philantrópia, mint sport s ép úgy nagylelkűség mint kaczérság — ragyogó lépveszszőnek bizonyul, mely még ragyogóbbá lesz a sok hozzátapadó aranytól. A származási fa, ad hoc, idekölcsönző ágait , hogy aranyalmákat teremve, azokat a nélkülözés ölébe hullassa. Szegény szegénység! Ott ül a küszöbön, fázik s éhes, vagy eltikkad és sorvad — s az irgalom,ha épen sétál,még meg sem állapodik, mert hosszadalmas proczedura neki az erszényből kikaparni a vörös krajczárt. De ima szépség vagy előkelőség, böjtben is folytatva a domino-játékot: álarczul használja a sápadt szűkölködést vagy coquett legyezőjátékot űz vele s kinyújtva fehér, rózsakörmnü ujjait: koldul büszkén, bájolan — s a gazdagok hódolattal szórják adományaikat a piczi markokba. Nem tudom, mi nevetségesebb : a megfakult czimer, mely plebeji aranynyal szereti magát fölfrissíteni; vagy a Wertheim-szekrény, mely értékét gondolja növelni az által, ha czimert forrasztat vasajtajára. Azaz: nevetséges csak is az utóbbi. A kék vér ugyancsak élelmesen kezd pezsegni s nyilván már is több a financier az aristokracziában, mint az aristokrata a milliomosok közt. A bécsi milliomosok erősen dolgoznak, hogy e diffusiója a rangnak és vagyonnak mentős előbb jöhessen létre s Todesco, Schey, Königswarter s a többiek, miután királyi vagyonra, herczegi palotára s grófi vendégekre tettek szert, legalább a báróságot akarják saját személyüknek megnyerni, hogy ne piruljanak el saját palotájuk, pénzük és vendégeik előtt s hogy legjenek egyszer igazán emberré azon physiologia értelmében, melyet Windischgrätz hirdetett. Hogy tolonganak bejáratánál a kertészeti társulat palotájának, melyben a jótékonyság ütött vásári sátort. A régi osztrák, magyar és cseh nemzetségek nőhajtásai kapkodják el ott egymás a vevőket s szerencsével utánozzák a házalók elöl és apró boltosok stylusát, közbe-közbe legyintvén egy franczia szót vagy angol „drukkert.“ Akár a pamutszövet rajzát látnád bársony kiadásban, vagy a babos ruhát selyemre alkalmazva. Az élénkségbe elmésség vegyül, a vásári nyegleségbe ízlés. Soha hitványabb tárgyak nagyobb áron nem keltek el, s a „tíz krajczáros“ bódék tarka árui valóságos értékek azon mihaszna zsibekhez képest, miket itt „vesztegetnek“ aranyért, ezüstért. Mandclblüb, a hires coutremineur, le nem tudja venni szemét a szép Erdödy leányról, ki három virágszálból kötözött csokrokkal s kölni vizekkel kereskedik. — Arrivez done, mou beau monsieur! Fleurissez vous! . . . s a bájos arisztokratanő a boldog Mandelblüh gomblyukába már odabigyeszté a piczi bokrétát, s a bársony mellényről vastag cseppekben harmatozik alá a szagos viz. Maudelblüh egy százassal fizet s „szellemdúsan“ kérdi: vájjon, ha megveszi a grófnő egész lágerját, lehet-e reménye, hogy a tervezett asylumban neki is szorítanak majd egy kis helyet ? Lóri herczegné —■ s ezzel nem árulok el titkot — a bazár jövedelmeit kizárólag katholikus czéloknak szánta. Megadóztatni valláskülönbség nélkül a bécsieket az egyedül üdvözítő vallásért, s a „csalhatatlan“ Izraelt a „csalhatatlan pápáért — ez volt a szent terv. A vigilis „Judenpresse“ azonban meghiúsította a szent tervet, s Lóri herczegnő elég okos volt engedni. S miért nem tette volna azt önkényt, a mivel úgy is kénytelen lett volna ? Sajnálnám, ha valaki kárörömre magyarázná e megjegyzésemet, mert én hálával tartozom a herczegnőnek, ki társaimat s engem vagy tizenkét évvel ezelőtt igen vendégszeretőn fogadott. Botanizálni voltunk a dornbachi parkban. E park igen nagy és vadon részletekkel is bir, melyekhez nem nyúl a kertész keze, mert nem is szabad. Ez úgy tartozik a kert romanticus szépségéhez, mint a rom. A kert Schwarzenberg herczeg tulajdona, ki azt olykép örökölte, hogy fentartásáról neki kell gondoskodni. Ellenben tartozik a kertet a közönség előtt nyitva tartani. Igazán drága ajándék, ha bele tudjuk is a feudális nyaralót, mert a park semmit sem jövedelmez, s azt a kevés szénát, melyet terem, megeszik a vizhordó szamarak, — a vadalmát, vadkörtét s az árokparti szedret meg a dornbachi s neuwaldeggi parasztgyerekek. Tehát közsétány, melyhez a herczegnek csak annyiban van joga, a mennyiben köteles azt jó karban tartani. Ha nem danausi is, de van olyan kényelmetlen ajándék, mint a fehér elefánt, melylyel a siámi király szokta megnyomorítani híveit, mert tudvalevőleg az ilyen fehér elefánt szent s a kitüntetett siáminak kell azt őrizni, mint szeme fényét. Szerencsére Schwarzenberg herczeg elég gazdag és elég szeretetreméltó arra nézve, hogy az örökhagyó emberbaráti intenczióit mindenben teljesítse. Botanizálni voltunk tehát, de csak a vadonnak terebélyei alatt. Legelőször is közönséges grammákat gyűjtöttünk a fejünk alá s a bogas querens árnyával takaróztunk. Aztán alkaloid növényre kerítvén sort, előszedtük a nicotiana tabacrm leveleiből készült sodorítmányt, rágyújtottunk szivarra, s tréfás szóra s a fa tövében tenyésző nagy gombáknál még bolondabbakat beszéltünk. A dohányfüst és kaczagás vígan csapkodott fölöttünk, a távolban sétáló csoportok napernyői és fehér ruhái csillámlottak felénk, elmosódott nevetés és énekszó, átszűrődve a levegőn, a verőfényben repkedő rovarok álomhozó zsongásába vegyült és megnehezedett kézzel szedtük a mák tarka virágait, amivel szerényen azt akarom kifejezni, hogy édesdeden elaludtunk. Jó verset alhattunk, mert mire felébredünk, a nap már alant járt, a park mind népesebb lett, s a közel nyári vendéglőkben megzendültek a „gartenfest“ keringői. S ahol azok zendülnek, ott sülnek a csirkék is, mialatt kemény tojást tojnak a zöld salátára, s virul a retek, foly a vinifera nedve s az árpa leve, hűsi töleg és habzón — és a mi füvész-szelenczénkben nem volt csak öt hatos, azt is magnak tartogattuk. Urak, kezdé az egyik, megtaplósodott törzsre felállva, szónoki hangon. Urak, az nincs helyén, hogy mások egyenek, s mi nem! (Igaz!) Hogy mások igyanak s mi nem! (Igaz !) Étvágyunk kiterjesztvén szárnyait, bármily éles szemmel pillant is körül, nem lel egyebet vadalmánál, s nehány megszedett málnabokornál. Büszkén visszautasítjuk! (Vissza!) Ha vannak még tündérek, kik pártfogói a fiatalságnak, álljanak elé! Szivünk tele van rajongással s tárczánk üres! A tőke, melyen állok, nem hajt semmit. (Éljen!) Éljen a kommunismus! (Éljen !) Hajrá a vagyonra ! Hittünk neki, de nem volt bátorságunk e tannak nyomatékot szerezni. A második felállt és hirdeté a mértékletességet. Lehurogattuk. A harmadik a kézizálog nemzetgazdasági értékét emlegette, különös tekintettel a mellényem zsebében ketyegő órára. Érvelése ellenállhatlan volt s doctrinájának csakis gyakorlati kivitelére nézve akartuk még megállapítani a szükséges pontozatokat, midőn egy galambozott lakás jelent meg kathedránk mögött és tudtunkra adá, hogy a kastély úrnőjének különös örömet szereznénk azáltal, ha szívesek volnánk nála megozsonnálni. Összenéztünk, nevettünk és — öt perczczel később a kastély bus verandákján voltunk, melynek közepén pompás terítékü asztal állt, megterhelve párolgó rántott csibével, tojásos salátával, borral, sörrel, ízes gyümölcscsel, érett málnával, szamóczával, tejföllel és virággal. Tán álmunk folytatása volt. Hol a bájis tündér, ki meglesé az éhes diákok szive titkát? A függönyös ajtó mögül megszólalt egy csengő aszlang, biztatva bennünket, hogy csak fogjunk hozzá, néhány percz múlva maga a hang tulajdonosa is közénk lépni ígérkezvén. _ S egy kisvártatva a függönyök szétváltak, s megjelent egy, noha már nem fiatal, de még ingerlő nő, finom toilette de campagneban, mosolygó szemmel, mosolygó ajakkal, karján nagy karimáju szalmakalappal, mellette gyönyörű levrette (amerikai agár) és egy kis fehér szőrű, nagyon tiszta — süldő mangalicza, mely éktelen visítással iramodott le a verandaha^án lévő vizmedenczéhez. — Meine jungen Herren, csak sans fapon. Én Lori Schwarzenberg vagyok, a Studentenball ladypatronessje tavalyról. Nem ismernek rám , ugye? Meglestem önök beszédeit a tölgyesben s élni óhajtattam az alkalommal, hogy megpróbálkozzam a tündérség mesterségével. A tündér már vénecske de —l^'^y patronessen a tanulóknak. Junge Herren, greifen Sie zu ! Szivünk csodálattal, szánk tejföllel volt csordultig, hálánk sörbe fűlt; szégyenkeztünk is, ettünk is s oly élhetetlenek voltunk, hogy a „véneczke tündér“-re nem jutott eszünkbe valami ékes kompliment, mit ilyen alkalommal a „díszes társalkodó“ ajánlani szokott. Midőn hazaértünk, mind a hárman leírtuk benyomásainkat. Egyik levélben szüleihez, a másik költeményben, a harmadik tárczaczikkben, melyet elküldött a „Donau“-ba, hol az meg is jelent. A vers még ma is egyik díszét képezi Vilmos barátunk kiadatlan bár, de rész verseinek. Ha tizenkét év után ismét megemlékezem e kedves élményemről, onnan van, hogy a herczegasszony jótékonyságának híre újból elhatott hozzám. Vissza fog-e emlékezni ő is ? Bátran eléje álltam a bazárban, cantinejában egy pohár sert csöndesen ittam egészségére, megfizettem két akó árut és egy nagy tett fölötti megelégedés csöndes jutalmával szivemben távoztam. A kis koronáiig lépett ugyanekkor a bazárba s kis tárczájából egymásután szedegeté ki fölséges atyjának arany arczképeit is és vett rajtok parfümöt. Midőn kifogyott