Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)

1872-09-11 / 249. szám

249. szám. Előfizetési feltételek : Vidékre postá­n vagy helyben haashoas hordva Egési évre Fél év­v . 20 frt—kr. 10 n­m Hirdetmények dija: Negyed Óvre Egy hóra . 10­ hasábos petítsor egygieri hirdetésnél A nyílttéri petitaor . . .... Bélyegdij ............................................ 5 frt—kr. 1 . 80, 8 kr. 26 , 30 „ Előfizetési felhívás a „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. Szeptember—deczemberre .... 6 frt 80 kr. Szeptemberre.............................. . 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető aBoz Dickens „Barnaby Rudge” czimü 3 kötetes kitűnő re­gényre, melynek ára különben 5 frt, igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére leg­­czélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyűlt 5558 frt és 2 darab csász. és kir. arany. Szerda, szeptember 11.1872. REFORM m. évi folyam. Szerkesztési iroda : SAK­AvOB, vtivoah&s­tte 8. ■ [UNK]. Z. udTav, X> «oMlIatMif K lap giellemi részét illet minden közlemény a gierkeau­fiaéghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kerektől fogadtattak el. Kiadó-h­ivatal: Ráth Mór könyvkereskedésében, régi m­­n­k­áiuk­ S. n­. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Pest, szeptember 10. A fúzió története. — A „Reform“ szerkesztőjéhez. — T. szerkesztő úr! A pártalakulások módo­sítása s pártviszonyainknak az úgynevezett fú­zió által való gyökeres reformácziója, ma már mint egy meghiúsult kísérlet áll szemeink előtt. A hazánk jövőjébe és nemzetünk egészséges fejlődésébe vetett kiolth­atatlan remény nem engedi, hogy lelkünkben fölülkerekedjék a gyáva rezignáczió, s ezért his­szük, hogy a jövendő meg fogja oldani azt a problémát, a­melynek megoldása ellen a múltban csak vé­tettek, s a­melyet a jelenben hasztalan kísér­lettünk meg, t. i.: a nemzetnek egy átaláno­­san elismert és befogadott alkotmányban való tömörülését és a parliamenti pártoknak tiszta sogelvek és gyakorlati czélok körüli termé­szetes csoportosulását. Hiszszük és reméljük, hogy a közjogi oppozíczió egykor meg fog szűnni, s ezen reményhez annyival bensőbben ragaszkodunk, mennyivel keserűbben érzi lel­künk, hogy ma, a fúziókísérlet megbukása után elkészülve lehetünk rá, miszerint nem egyhamar fog újra alkalom nyílni a pártállá­sok megváltoztatására, sem egykönnyen nem fog találkozni ember vagy lap, állását és hír­nevét ily kényes és csak kudarczczal biztató vállalatban koczkáztató. Ragaszkodunk pedig a jobb jövőbe vetett hitünkhöz főleg azért, mert fölismertük mindnyájan, és fölismerte maga azon párt is, mely minden bajoknak alapokozója: a balközép, hogy állapotaink sok tekintetben tarthatatlanok, és hogy min­den irányban hatalmas és vállvetett munka szükséges arra, hogy országunk fönállását biz­tosítsuk és népünket fölvirágoztassuk. Most, egy szomorú perczben, nem láthat­juk a megölést, a­melyet várunk, s el kell készülve lennünk rá, hogy ugyanazon benső akadályokkal kellene megküzdenünk, mint idáig és ugyanazon vagy hasonló kinövéseket és bajokat fogunk tűrni, tapasztalni, mint éveken keresztül s fokozatos elmérgesedéssel mindig, mióta a közjogi oppoziczió 1867-ben a nemzetet mély meghasonlásba hozta, mond­hatni ketté­szakasztotta. Minden, a­mit azon időtől kezdve a törvényhozásban és a kor­mányzásban roszat tapasztaltunk, minden bot­rány, a­mely társadalmi életünket megmé­telyezte, ezen baljóslatú szakadásnak logi­kai következménye volt, s hogy a baj nem csökkent, nem enyhült, hanem évről évre fokozódott, hogy a parlamentből a közigaz­gatásba, a sajtóba, a népbe és végtére min­den társadalmi viszonyainkba elharapód­zott, az többé nem egyesek bűne, hanem a történelem logikai fejlésének kényszerűsége. Mindezt a közvélemény régen belátta, s pál­­czát tört a politikai pártalakulás fölött, de az alaphibát helyrehozni ekkoráig senkinek sem sikerült, s immár a harmadik kísérlet ezen irányban meghiúsult. A pártszellem erősebb még mint a bűnszeretet, az előítélet nagyobb mint a belátás, a személyes érdekek és hajla­mok hatalmasabbak az önmegtagadásnál, a kölcsönös bizalmatlanság és gyűlölködés ki­tartóbb mint az előzékenység és a barátság. Az utolsó kísérlet pártállásainkon javí­tani, komolyabb volt mint mind a többi, s a mozgalom oly heves izgatottságba hozta poli­tikai köreinket, oly átalános zavarba ejté a közönséget, hogy szükségesnek ítélem, az ügy keletkezését és lefolyását — a mennyire érte­sülve vagyok, s a mennyiben nem hiszek vele indiskrecziót elkövetni — földeríteni, hogy Így az országban azok, a kik e lapokat olvas­sák, fogalmat­ szerezhessenek maguknak a dol­gok menetéről, mely iránt a hazai közönség­nek joga van fölvilágosítást követelni. Mi természetesebb, mint hogy az eszme más alapokra fektetni a pártviszonyokat, mint a­melyeken 67 óta az ország nagy kárára nyugodtak, a balközép köréből indult ki, mely párt mint kormányképtelen minoritás legin­kább érzi a helyzet kényelmetlen voltát. Innét van, hogy már a múlt ülésszak vége felé a balközép soraiban nagy volt a vágyakodás le­tenni a közjogi oppozíczióról. Már előbb Jó­kai alkudozásokat kezdett Horvát Boldizsár miniszterrel, melyeket Csernátony az „Ellen­­őr“-ben agyonvert, azután Prónay és Podma­­nitzky megkísérlék a pártot kapaczitálni, de hiába, s ezen urak a párttal már csak mandá­­­tumaik­ leteltéig mentek együtt. Schvarcz Gyula és Károlyi Ede nyíltan elszakadtak és megkí­sérlették egy önálló reform­pártot alakítani. Ez így folyt mindig, s a baloldal „bomlását“ föltartóztatni Csernátony terrorizmusa már csak alig volt képes. Ily előzmények után történt a parla­menti botrány alatt is mind­végig kitartó Ghyczy Kálmánnak visszalépése és tüntető vis­­­szavonulása a magánéletbe. A balközép érezte, hogy ezen elhatározás által megsemmisülésé­nek megy elébe a választásoknál. Gbyczyt ba­rátai unszolása még egyszer rábírták arra, hogy mandátumot vállaljon, de arra nem, hogy a korábbi általa károsnak felismert poli­tikát újra kövesse. Ghyczy nem adott más programmot, mint a­mely a komáromiakhoz irt beszámoló jelentésében olvasható, noha ezen levél kritikája inkább a múltra szól, sem­mint a jövőre követendő eljárást taglalja, mert Ghyczy tudta jól, hogy ha ő azon poli­tikai programmot, a­mely most előttünk fek­szik, a választások előtt mondja el, a balpártnak nem tesz vele szolgálatot, hanem vereségét biztosítja, úgy látszik azonban, hogy ezen nagyszerű államférfiú már akkor el volt hatá­rozva az országgyűlés kezdetén megtenni azon lépést, a­melyet most megten, sőt jól érte­sült körökben a jobboldalon már akkoriban beszélték — mennyi alapossággal nem mond­hatom, — hogy Ghyczy Kálmán ezen elhatá­rozását őt unszoló barátainak már akkoron előre jelezte, sőt legmeghittebb embereit po­litikai vezéreszméibe be is avatta. A választások idejéből emlékeztetjük még a közönséget gr. Keglevich Béla programmjára a dédesi kerület választóihoz azért, mert a nemes gróf már akkor tisztában volt magá­val az iránt, hogy a balközépnek új pártállást kell elfoglalnia; ő ez iránt tanakodott, sőt mond­hatni az akcziót vezette. Nem fúziót óhajtott ugyan, a­mint tetszik, hanem csak a­ balközép programmjának határozott módosítását és a közjogi alap nyílt szívű elismerését; akart minden­esetre oly reformot a pártviszonyok­ban, mely az országot egy kormányképes el­lenzékkel áldotta volna meg. Határozottabb alakot von a mozgalom a balpártnál a választási vereségek idejében. Jókai a terézvárosi bukás hírére, felkiáltott: „Mindig mondottam Tiszának, hogy hagyjon föl a közjogi oppozíczióval, mert a nemzet nem követ bennünket erre a térre!“ Mondotta keservében a „Hon“ szerkesztőségi helyisége előtt, s aligha fogja eltagadni, hogy ily momen­tumban bevallotta az igazságot. Ugyanazon idő tájban egy ösmeretes balpárti nagybirtokos a Tisza vidékéről Hevesben, ki a baloldal ku­lisszái mögött évtizedek óta nagy szerepet ját­szik, de képviselő lenni nem akar, hasonló­­képen fölismervén a helyzetet, fönjárt Pesten és megtette saját pártja keretén belől az első lépéseket egy fúzió létesítésére a Deák-párttal. Ezen mozgalmak nem maradhattak sokáig észrevétlenül a Deák-pártnak akkor még Pes­ten időző néhány politikusa előtt, és pedig annál kevésbé, mert ugyanakkor Csernátony már kezdette barangusrozni a közönséget, akár hogy a balpárti fuzionisták az időben úgy gondolkoztak mint ő irt, akár hogy ő írása által más irányt adjon a mozgalomnak, olyant, a­mely azt utoljára is megbuktatta. Csernátony elkezdte hirdetni a becsületes emberek pártját és annak főczéljául kitűzte Lónyay gr. meg­buktatását. Okos emberek ezt a baloldali bu­kások fölötti bosszú jelentéktelen kitöréseinek vélték, mások azt hiték, hogy tűzijáték, a­melynek káprázatában könnyebben és észre­vétlenül el lehet ejteni a közjogi oppozícziót, kevesen ismerték föl, hogy a szándék nem más, mint a gyülölség szitásával és a bizalmatlan­ság elhintésével visszaterelni a balpártot oda, a­hol volt : a haza bukását is koczkáztató „elvhűség“ sánczai közé. Tisza Kálmán, kö­vetve Mefisztójának sugalmazását, utolsó deb­­reczeni beszédében ezen balga politikát ki­tűzte pártprogrammnak. A jobboldalon hire terjedvén, hogy a bal­párton hajlandóság mutatkozik a közjogi op­poziczió elejtésére és uj pártalakulásra, termé­szetesen csakhamar fölmerült a fúziónak esz­méje. Érezték, hogy most, a szerencsés válasz­tások után, midőn a nemzet oly fényesen de­monstrált a kiegyezés mellett, ismét itt van az idő és alkalom megpróbálni, nem volna-e le­hetséges az egész nemzetet a létező alkotmá­nyos jogalapon egyesíteni s így a múlt ország­gyűlésen tapasztalt bajokat kikerülni. A szük­ség és hajlandóság annál nagyobb volt, mennél veszélyesebbnek és hazafiatlanabbnak bizo­nyult ismét be a szerbség és az oláhság. Minthogy azonban a kísérlet a pártok egyesítésére két ízben már megbukott, egyszer a koronázás után 1867-ben, másodszor, midőn Horvát Boldizsár vezette a dolgot, és miután gróf Lónyay csak a múlt év végén, midőn Bécsből lejövén s a pártok közt közeledést és közreműködést kívánván létrehozni, a balkö­zépnél nem talált visszhangra , mindezen okoknál fogva, a bizalom a kísérlet sikerébe nem akart gyökeret verni, s maga gr. Lónyay, valahányszor az ügy előtte szóba került, min­dig a legnagyobb tartózkodással, és úgy nyi­latkozott, hogy a balpárt személyi vi­szonyainál fogva nem tartja a dol­got lehetségesnek. Mindazonáltal soha sem tagadta a fúzió kívánatos voltát, s a köz­jogi oppozíczió megszűnésének szükségességét, minek folytán azok, kik vele e tárgyban érint­keztek, tudták, hogy a miniszterelnök nem hajlandó ugyan az inieziatívát e tárgyban megragadni, de szívesen fogja látni, és kész­séggel hozzá fog járulni, ha a pártm­ozgalom a fúziót megérleli. Deák Ferencz véleménye e tárgyban nem volt előttem ismeretlen. Az ma is ugyanaz, a­mely volt múlt ős­szel, s ki van fejtve e „Pesti Napló“ múlt vasárnapi számában, hol el van mondva, hogy a poziczió és a negáczió közt nem képzelhető kiegyezés, s tehát a fúzió elő­­feltétele az, hogy a balközép őszintén magáévá tegye a közjogi alapot, s hogy a pártok közti megalkuvás a belügyi kérdésekre, melyek a magyar törvényhozás kizárólagos jogköréhez tartoznak, szorítkozzék. Azonfölül Deák is mindig a b­aloldal személyiségeiben látta jobb pártviszonyok alkotásának fő akadályát. A je­len pártalakulás roszasága, káros következ­ményei, és egy helyes alapokon őszinte jó aka­rattal a pártok közt létesített kiegyezés kívá­natos volta Deák által tagadásba nem vonatott. Lehetett tehát egy ilyen kiegyezést megkísér­teni, mert ha módját ejtik, az illetők sem a kormánynál, sem Deák Ferencznél elvi aka­dályba nem ütköznek. Ezen bizonyosság, hozzávetve a baloldal köreiből kiszivárgott áramlatot, némi reményt nyújtott a sikerre. Az ön lapja, melynek szerencsés vagyok főmunk­atársa lehetni, magára vette, hogy a közönség elé terjeszti ajánlólag az eszmét, mely szűkebb körökben már régebben vita tár­gyát képezte. Rögtön a választások után a „Re­form“ megszüntette a baloldallal való viasko­­dást s nem szívesen engedett tért a halmaz vá­lasztási rekriminácziónak, melyek egy részét az igazság érdekében mégis közleni kellett. De a fúzió megpendítésével várt, m­íg Csernátony elutazott. Csernátony nélkül az „Ellenőr“ hall­gatott, a „Hon“ pedig nem volt ellensége a fúziónak. Ezen időtől kezdve mostanáig sok buzgó deák-párti fejcsóválva olvasta a „Re­­form“-ot, mi azonban tudtuk, hogy a fúzió meg fog kísértetni, s ezen tudat bátorított, hogy a jó ügy mellett lándzsát törjünk. Annyival inkább tehettük ezt, mert gróf Andrásy is Terebesre leutazván egy képviselő barátunk előtt a fúzióról pártolólag nyilatko­zott, utalván a békére, melyet biztosítania si­került, és intvén a nemzetet, hogy ezen éve­ket saját belső fejlesztésére aknázza ki. — Wenckheim miniszter is épen nem titkolta, hogy a fúzióban látja bajaink gyökeres gyó­gyítását. Ugyanez időtájban egy balpárti mág­nás lenn járt Geszten, és Tiszát kívánta meg­nyerni valamely új pártalakulásnak, s azon hírt hozta Pestre, hogy Tisza korántsem oly merev, a minőnek hitte. Ily kedvező auspicziumai voltak a do­lognak, midőn Csernátony Turinból visszaér­kezett. Ezen ember alighogy tájékozta magát a zavarban, rögtön kiadta a jelszót, a­mely­­lyel a fúziót megbuktathatni vélte és meg is buktatta, s kihirdette a balpártnak, hogy nem fúzió kell, hanem koaliczió. Tudta, hogy le­hetetlent kíván, de ez volt a czélja. S hogy még jobban elámitsa a balpártot, a koalicziót kivihetőnek hirdette és Lónyay megbuktatá­sával hozta kapcsolatba. Embereiről tudta, hogy fölülnek neki. Hiába bizonyítottuk a koalíczióban rejlő abszurdumot, hiába erősí­tettük és pedig legjobb tudomásunk szerint, hogy Lónyayt megbuktatni nem lehet, mert arra semmi politikai ok nincs, a gróf a király osztatlan bizalmát bírja. Deák Ferencz nem akar kormányválságot, s Lónyayval egyetért; Andrásy tartja, Kerkapoly támogatja; a párt­ban sokkal több, a ki benne bízik, mint a ki ellensége; hiába utaltunk arra az egyszerű igazságra, hogy nincs, a­ki Lónyayt pótolhat­ná ; nem használt semmit, a balpárttal Cser­nátony elhitette, hogy a fúzió csak egy Ló­­nyay-féle fogás, egy cselszövény a saját bu­kásának elhalasztására, s a „Reform“ nem más mint a kormányelnök fizetett orgánuma. Ily alacsony fölfogással bajos megküz­deni, s mi csak azon csodálkozunk, hogy a baloldalon annyi ember elhitte ezt a dőre­séget. Az országgyűlés megnyitását megelőzőleg néhány nappal arról folyt a vita, hogyan kel­lene a fúziót jelenetezni. Voltak a jobboldalon, a­kik pártbizottmányokat kívántak kiküldetni, de ezen eszme elej­tetett, mert félni kellett, hogy a pártok majoritása nem lesz eléggé hajlékony és a kezdeményezés kezdése lesz igen nehéz. Felmerült azután, hogy egyes fai­­seurök bízassanak meg a dolgok előkészítésé­vel, úgy is azok csinálták eddig. De ez sem ta­láltatott jónak. Jókainak volt egy gyakorlati eszméje, a­melyet egy véletlen találkozás al­kalmával velem közölt, t. i. hogy a pártvezérek és a kormányelnök készítsék elő a dolgot, mert ezek állásuknál fogva leginkább hivat­­vák a kezdeményezésre és a nagy tiszteletnél és befolyásnál fogva, melyet gyakorolnak, leg­kevesebbet riszkíroznak és legjobban biztosít­hatják a sikert. Alulir ott ezt elbeszéltem­­ gr. Lónyaynak s felkértem őt némileg unszolva, hogy az első lépést tegye meg ezen irányban. A miniszter­­elnök, ki a fúzió kérdésében Deákkal már előbb érintkezésbe tette volt magát, megtagadta és pedig igen helyesen, hogy ő első sorban expo­nálja magát egy párttal szemben, minő a bal­oldal s a Deák-pártnak különös megbízása nélkül; ellenben megengedte, hogy csekély­ségem Jókaival s Ghyczy Kálmánnal tudassa, miszerint szívesen fogadja látogatását, vissza is adja, de leginkább szeretné, ha Deák Fe­rencznél találkoznának. Gbyczy válasza isme­retes ; ő azt csak azután írta, miután több bal­párti emberrel eleve tanácskozott. Gbyczy nem akart semmit­ tenni Tisza nélkül, valamint Lónyay nem Deák nélkül. Lónyay gr. Gby­­czyről, valamint Gbyczy Lónyayról csak elis­meréssel beszéltek. Később úgy látszik a Csernátony-pártnak sikerült Gbyczyvel is el­hitetni, hogy Lónyay gr. nem tiszta jó szán­dékból, hanem mit én tudom micsoda furfang­­ból kívánja a fúziót, sőt hogy tulajdonképen nem is óhajtja, hanem meg akarja buktatni, mert fél tőle. Ennyi badarságot kikomponál­tak és elhitettek egymással az emberek. Ghyczy — mint beszéde tanúsítja — be­látta, hogy Lónyay nélkül nem vihető keresz­tül a fúzió, mégis pártjának engedve a jobb­oldalról jött legőszintébb és legegyszerűbb ajánlatot, a­mely egyedül vezethetett czélhoz, visszautasítá­s azt hivé, hogy jobbat cselek­szik, ha kizárólag a saját pártja kebelén belül kezdi meg az olyan akcziót, a­mely, hogy si­kerüljön, két párt beleegyezését teszi szüksé­gessé. Deákot és Lónyayt mellőzték, de négy vagy öt malkontentus deák-pártit üzelmeikbe beavattak, ezektől várták, hogy a fúziót vagy helyesebben koalícziót megcsinálják és Ló­nyayt megbuktatni segítsék. Ámították ezeket és önmagukat, a Deák-pártban pedig szándé­kaik tisztasága iránt átalános bizalmatlanságot keltettek. Pedig gróf Lónyay, hogy az ellene a bal­párton uralkodó előítiéletet enyhítse és hogy Tisza Kálmánnak is megmutassa, mennyire nem tekinti személyes kérdésnek a közügyét, látogatást is ten a beteg Tiszánál, természe­tesen a­nélkül, hogy vele politizálna, mert ezt csak Deáknál kívánta tenni. És kisebb-e az ellenszenv a jo­bbpárton Tisza ellen, mint a balpárton Lónyay ellen? Képzelhet a bal­közép egy olyan, a jobbpárt által fölajánlott fúziót, mely azon kezdte, hogy Ghyczy mel­­lőztessék, Tisza pedig megsemmisittessék ? A­ki ily úton-módon akar fuzionálni, az nem akar fuzionálni. És úgy jön. A balpárti értekezlet elejte Ghyczyt, a­ki komolyan a fúziót akarta és pártolta Tiszát, a­ki a koalícziót indítványozta, s csak a Deák-párt „egy részével“ akart egyez­kedni. Egyet elért vele : nem foglalt el a Deák­pártban egy másodrendű szerepet keserű em­lékektől és bizalmatlanságtól kísérve, hanem lett egyeduralkodóvá a Tisza-part fölött. Cser­nátony is elérte azt, hogy ő és lapja nem vál­tak fölöslegesekké, hanem megtarthatják ne­mes hivatásukat. Egy pyrrhusi győzelem ér­zése dagasztja kebelét addig, míg majd Phil­­lippinél találkozunk. És most, t. szerkesztő úr engedje, hogy bevégezzem hosszúra nyúlt levelemet. Nem akarom vitatni, de tagadom, hogy a Deák-párt helyesen járt el, midőn a balpárt ily nyilván­valóképen botor magatartásával szemben, mely mégis egy becses bevallást foglal magában, t. i. a közjogi ellenzékről való lemondásra haj­landóságot — oly merev állást foglalt el, mely talán igen sokára megszakítja a pártok közti békítés fonalát. Egyet konstatálok, hogy a fú­zió meghiúsulása után a Deák-párt táborában van Magyarország. Ezen párton nyugszik az ország egész terhe. Övé a kormány és a tör­vényhozás, övé tehát a felelősség nagyobb ré­sze. Az ellenzéki pártok és a nemzetiségek csupa akadályok útjában. A nemzet egyik fe­le, a Deák-párt köteles végezni az egész nem­zet munkáját, a nemzet másik fele nélkül sőt annak ellenére. Ezért kell, hogy a Deák-párt összetartson. Kell, hogy átérezze és átgondolja hivatása nagyszerűségét és nehézségeit. Kell, hogy a sebbel testén dolgozni tudjon. Kell, hogy megteremtse a jövőt és boldogítsa a né­pet. A nemzet bizalmát megtartani és még in­kább megnyerni kötelessége, hogy a közjogi ellenzék elveszítse három év alatt lábai alól a talajt. Ezen czélra engedje meg, hogy azon napon, midőn, mély lelki fájdalommal konsta­tálom egyik legkedvesebb politikai eszmém isméti meghiúsulását, egyszersmind fölkérjem t. szerkesztő urat, hogy csekély személyemnek, kinek más téren szolgálni a közügyet még nem adatott, becses lapja hasábjait továbbra is nyitva tartsa. Kitűnő tisztelettel stb. B. Kaas Ivor: a monarchiai hatalom gyarapítása lesz a törekvés a sajtón gyakorlandó szigorú felügyelet, a demokrá­­cziai és szoczialisztikus izgatás korlátok közé szorí­tása és egy ezen bűntényben (!) gyanús ebének köl­csönös kiadására kötendő egyezmény által. 5) A három fejedelem megállapodik abban, hogy lengyel alattvalóinak csak oly intézménye­­k­et ad, melyek nem szolgálhatnak alkalmat fokozott izgatásra a szomszéd államokban. Nincs módunkban megmondani, nem terjeszte­­tett-e valamely oldalról a diplomaták elé ily okmány; de teljes bizonyossággal véljük állíthatni, hogy And­rásy gróf sem ha eszét, sem ha érzületét követi, ez informált okiratot alá nem írhatja. Az e pontok alatt érintett ügyek mind olyanok, melyek nem tartoznak a külügyminisztérium köréhez. Selejtes fogalma van az alkotmányosságról annak, a­ki ez okmányt fogal­mazta. GorcsakoíFnak módjában van aláírni, Bismarck­nak is, mert hisz a porosz és német alkotmányosság ő, de a 4-ik pontot a magyar parlament elé igen ba­jos volna hozni. Ezt Andrásy gróf is jól tudja. Azonfelül ő érezni is másképen érez. Egyik volt minisztertársa beszélte el neki nem régen, egyik kiválóan diploma­tikus hírben álló főpapunk egy sajátságos mondatát, melyre az utolsó választás nem egy aneszthetikus jelenete ragadta. „Nekünk való igazán az alkotmá­nyosság — igy szólt körülbelül a főpap; hiszen va­lahányszor a nép u. n. legszentebb jogát gyakorolja, majd mindig részegen teszi.“ — Andrásy gróf erre azt jegyezte meg, hogy a nép, midőn ittasan gyako­rolja is alkotmányos jogát, nem tehet annyi kárt, mint a diplomata, a­ki nem tud magán uralkodni s hivatva van másokat kormányozni.“ Ezek nem a szent szö­vetség elvei, nem mutatnak arra, mintha Andrásy gróf azért menne Berlinbe, hogy Bis­miarckkal és Gorcsakoffal a nép, az országgyűlés intencziói, az alkotmány ellen konspiráljon. Mai számunk­h­oz a Dush­egyi-Lányi-féle tan­nevelőintézet értesítvénye van mellékelve. = A Deák-párt ma szerdán esti 6 óra­kor értekezletet tart. = Egy bécsi feudális lapnak volt föntartva, hogy a berlini találkozás politikai oldalát földe­rítse. E lap (a „Vaterland“) egy szerződés javaslatát mutatja be olvasóinak, mely a Berlinben tanácsko­zott diplomaták állítólagos megállapodásának pont­jait tartalmazza. Föntartással közöljük e pontokat, a felelősséget teljesen a nem minden gyanún kívül álló forrásra hárítván vissza. Az állítólagos javaslat a kö­vetkező : 1) A három fejedelem kölcsönösen biztosítja egy­másnak jelenlegi területét s kötelezi magát a status quo föntartására, 2) Az osztrák császárnak fölajánl­tatik, hogy egy, részletesen kidolgozott vámegyesületi szerződés elfogadása által, valamint egy a postai, távirói és vasúti kezelésre vonatkozó egyezmény által a német­osztrák közlekedési érdekeknek kedvezzen. 3) Azonképen az orosz czár meg fog szüntetni egynémely a Németországgal és Ausztriával való közlekedést hátráltató rendszabályt, miért viszont , a pontusi orosz tengeri hatalom­ kifejtése elé semmi­nemű akadály nem fog gördüttetni. . 4) A szövetséges hatalmak belpolitikájára nézve Ghyczy Kálmán nyilatkozata a baloldali kör szeptember 7-iki értekezletén. Ghyczy Kálmán beszéde, mely a balol­dal szombati értekezletén tartatott, itt fekszik egész terjedelmében. Ma nincs tervünk, hogy a rendkívül érdekes és nagyfontosságú hitval­lás bonczolásába bocsátkozzunk. Ily hirtelen nem is tudnánk számot adni az erős és különféle benyomásokról, melyeket ez okirat olvasása közben nyertünk. Egy öt évig elfojtott meggyőződés tört keresztül a lánczokon, melyeknek itt nem lett volna sza­bad oly erőseknek lenniök. A gyónás benyo­mását is tette reánk ez a beszéd. Sokan védel­mezték szenvedélyesebben a baloldali politi­kát, mint a veterán komáromi képviselő; de senki sem okszerűbben, senki sem hatha­tósabban mint ő,­­ a­ki nem tudott ben­ne hinni. — Legközelebbi feladatunk lesz kimutatni, hogy Ghyczy programmja, s a 67-diki kiegyezés között elvi eltérés nincsen. — Mi neveztettünk hazaáru­lóknak, nekünk mondatott, hogy eladtuk az ország jogait, hogy osztrák provincziává sül­ly­esztettük Magyarországot. Mondatott Ghyczy párthívei által. Ebben bőven meg van ma­gyarázva, ha Ghyczy Kálmán jelen hitvallá­sát azzal végzi, hogy „tudja, lejárta magát“, ha szavai visszhangra nem találnak. Tisza pártja kétségkívül nem fogja megköszönni e beszédet, de lehetlen, hogy az az országban általános és mély benyomást ne tegyen. A közjogi oppozicziónak meg van adva a halá­los döfés, és Ghyczy Kálmán adta meg neki. Ezentúl Don Quixotte harcza következik, megrögzöttség, roszul felfogott elvhűség,­­mint Gbyczy mondja, személyes érdek és hiúság, a gőg, a hóbort és a tudatlanság stb. sorakoz­­hatik a régi baloldali programmok körül, me­lyek a párt bölcse által elszántan, a „magát­­lejárás“ veszélyére is megtagadtalak. Gbyczy beszéde a következő: Tisztelt értekezlet! Mindenek előtt engedelmet kérek arra, hogy hosszabb ideig vehessem igénybe becses figyelmüket, mert ez szükséges a végett, hogy nézeteimet kellően kifejthessem. Kérem azt is, hogy legyenek szívesek végig meghallgatni beszédemet, a csak azután törjenek, ha jónak látják, pálctát felettem, mert előre látom, hogy mondani fogok némely oly eszméket, melyeket sokan t. barátaim közül nem helyeselendenek, részint elvi meggyőződésből, részint kizárólagos pártszempont­ból, részint a változott körülmények között mindig fen nem tartható politikai következetesség túlbecsü­léséből. Őszintén bevallom azt is, hogy a mai nap hosszú nyilvános pályám legnehezebb napjainak egyike; nem azért, mert mondani fogok népszerűtlen dolgokat is, a­mit mindig nehéz tenni annak, ki úgy, mint én is, a jogosultságot felszólalni a haza közügyei­ben csupán polgártársai rokonszenvének, népszerűsé­gének köszönheti, hanem fájdalmas nekem e pillanat főképen azért, mert eltérő nézeteket kell némelyek­ben kijelentenem azon t. barátaim véleményétől, kik­kel évekig együtt küzdöttem, kiket szivem mélyéből szeretek, s tisztelek,s a kik bölcs belátásának sokszor, s azon tárgyban is, a melyről szólandók,alárendeltem nézeteimet, alá­rendeltem mindaddig, mig eljárásunk­hoz a siker reményét köthettem; most e reményem meghiúsult; s azért ugyanazon okból, a­melyből eddig hallgattam, most nyilatkoz­nom kell. Ezeknek előrebocsátása után egyenesen beme­gyek a­ médiás rés, s még csak azt jegyzem meg, habár ez által le is szállítom mondandóimnak értékét, hogy azokat, a­miket mondani fogok, nekem senki nem sugalmazta, azok nem eredményes köztem és a kormány vagy kormánypárt férfiai között, e tárgyban soha nem is folytatott értekezéseknek, hanem csupán saját, lehet téves, de igaz meggyőződésemnek kifo­lyásai. Ha nem is átalános, mégis igen elterjedett sa­ját pártunk köreiben is azon vélemény, hogy a mos­tani országgyűlési pártállás sok tekintetben káros a haza közügyeinek elintézésére nézve. Ha ez így van, kötelességünk vizsgálni, hogy • helyes-e ezen vélemény? s ha helyes, gondolkodni a bajnak orvoslásáról,

Next