Reform, 1872. október (4. évfolyam, 269-299. szám)
1872-10-09 / 277. szám
pont, amelyre az őrházat szánták, nem török, hanem montenegrói terület. E nézet elfogadtatván elhatároztatott, odóesék parancs az iránt, hogy egy jelentékeny montenegrói hadcsapat kivonulván pusztítsa el az építkezést és kergesse el a törököket. E rendelet szept. 27-én végrehajtatott. A verekedés igen elkeseredett volt s addig tartott, mig nem konzuláris közvetítés által fegyverszünet hozatott létre oly czélból s ígérettel, hogy vegyes bizottság a vitás területet megvizsgálja s jog és igazság szerint elitélje. Ez a hivatalos jelentés tartalma, melyet némely nem hivatalos forrásból vett, de elég alapos hirrel óhajtanék kiegészíteni. Mithad pasa Stambulban hirt vevén az összeütközésről, mint egy Kalasin táján történt csetepatéról, azonnal távirt Czetinjébe, hogy minden következményekért Montenegróra hárítja a felelősséget; a jövőre nézve pedig biztosítékokat követel, különben „kénytelen lenne a cs. kormány katonailag közbe lépni”. Nikola fejedelem persze ismét visszaadresszálta a felelősséget Törökországra s egyúttal Konstanczinápolyban a biztosítóhatalmak megbízottai elé vitte ügye igazságát, hol azonban igen hideg fogadtatásban részesült, kivéve az orosz nagyköveti palotát. Ignatieff lépéseket tett egy kollektív jegyzék létrehozására Montenegro érdekében, de sikere nem volt. Eközben megköttetett a fegyverszünet s a dolog érdeme egyelőre függőben van. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, október 8. A felsőház ma a szokottnál erősebb ülést tartott, tárgyalván a Lloyd segélyezéséről és a Ludoviczeumról szóló törvényjavaslatot. Az elsőre nézve Zichy Ferencz gróf tartott egy érdekes és hosszabb előadást, mely után a javaslat elfogadtatott. A Ludoviczeum kérdésében Pongrácz Károly gróf indított vitát, beterjesztvén egy, a katonai nevelésre vonatkozó, néhány sorból álló törvényjavaslatot. A vita azonban, melyben Hollán Ernő honvédelmi államtitkár uron kívül Eötvös Dénes b., Cziráky János gr., Zichy Nándor gróf urak beszéltek, Pongrácz Károly gróf javaslatának elvetésével s a törvényjavaslat elfogadásával végződött. A képviselőház figyelmét ma Podmanitzky Frigyes okos és lebilincselő előadása vette igénybe. Podmanitzky Frigyes kellemes szónok, ki nem küzd heroikusabb fegyverekkel a hatásért, de ki jól megfontolt érveivel s erős meggyőződésével s erkölcsi súlyával az elismerést mindig biztosítja magának, ha a reformpárti javaslatot védi is, melynek nincsen még tapsra kész pártja. Kívüle megemlítésre méltó két horvát szónok, kik közül Zsivkovics János horvát bevezetéssel mondta el kissé akadozva politikai ildom és fölfogás dolgában figyelmet érdemlett beszédét, míg Miskatovics elejétől végig horvátul szólt. Bobory Károly , Miletics Szvetozár voltak még a mai nap szónokai. Somssich Pál meghűlés folytán nincs oly egészségi dispoziczióban, hogy egy nagyobb beszéd kevélyesnek kitehesse magát s ezt mint érzékeny veszteséget méltán sajnáljuk. Tóth Vilmos van hivatva érte kárpótolni a házat, s a sor holnap kerül ő reá. I. A képviselőház XXVI. ülése. (Napirend : a győr-soprony-ebenfurti, a rojtek-németbogiáni, a sopron-pozsony-lundenburgi-volgvölgyi vasutak épitéséről szóló törvényjavaslatok s a válaszfelirati vita folytatása.) Elnök: Bittó István. Jegyzők: Széll Kálmán, Wächter Frigyes, Kiss Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Lajos, Pauler Tivadar, Lónyay Menyhért gróf, Tóth Vilmos, Kerkapoly Károly. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök benyújtja Trencsén megyének kérvényét az északnyugati vasút kiépítése tárgyában. A kérvényt bizottsághoz utasittatik. Kuntz Gyula beadja az országos középtanodai tanáregylet kérvényét a középtanodai tanárok fizetésének fölemelése tárgyában. A pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Következik a napirend. — Olvastatik a sopron pozsony-lundenburg-vágvölgyi elsőrendű mozdonyvasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Tisza Lajos közlekedési miniszter röviden jelzi azon kézpontokat, melyek egy vasútvonal engedélyezésénél figyelembe veendők. Az első természetesen az illető vasútvonal iránya E tekintetben szükséges megítélni azt, hogy a vasútvonal meglevő vasúthálózatunkba beillik-e, vagy tán épen annak kiegészítésére és okszerű kiegészítésére szolgál-e, vagy épen ellenkezőkép nem gátul szolgálnak e annak helyes továbbfejlesztésére ? A másik kérdésnél megítélendő az, hogy az állampénztárnak minő igénybevételével szándékoltatik az a vonal létesíttetni. Vasúthálózatunk berendezésében azon czélnak kell szemünk előtt lebegni, hogy a nemzetközi forgalmat hazánkon s lehetőleg a főváros érintkezésével vezessük keresztül, és e czélra a mennyire hálózatunk még ma kiegészítve nincs, igyekeznünk kell a külföldi vonalakkal a helyes kapcsolatot magunknak biztosítani, és mielőbb kiépíteni; szükséges továbbá tekintettel lenni hazánk védelmi állapotára és ezen itt jelzett két követelmény kielégítésére szóló bátor lesz a háznak javaslatot tenni oly vasutakra nézve is, melyek az állampénztárt esetleg igénybe vehetnék. A főbb vonalakon kívül nem szabad elhanyagolni a belföldi forgalmat előmozdító vonalakat sem. Ha kamatbiztosítás nélkül szándékoltatik egy vonal kiépíttetni, szóló nézete szerint a vonal irányára nézve csakis az megítélendő, vájjon az új vonal az állampályáknak vagy az államgaranciát ma még igénybe vevő pályáknak forgalmát nem vonhatja-e magához annyira, hogy ezáltal közvetve nagyobb károsodást idéz elő az állampénztárra. Amint ez eset nem forog fen, azt hiszi, nincs okunk útját állani, hanem csak örömmel üdvözölhetjük az ily pályát, és igyekeznünk kell azt minél előbb létesíteni. E szempontok által vezéreltetve, bátran ajánlja elfogadás végett a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot. Erre ajavaslat átalánosságban elfogadtatik, s részleteiben a központi bizottság kisebb-nagyobb módosításai helybenhagyatnak minden vita nélkül. Befejeztetvén e tjavaslat tárgyalása. Simonyi Ernő kérdi, hogy e tjavaslat végrehajtásával miért van a pénzügyminiszter is megbízva? Tisza Lajos közlekedési miniszter megjegyzi, hogy a közlekedési miniszternek igen nagy szüksége van a pénzügyminiszterre, miután a pénzügyminiszter biztosítja neki az építési tőkét, és ott is, midőn papirosok kibocsátásáról, a kurzus meghatározásáról van szó, azt tartja igen, helyes, hogy azt egyenesen a pénzügyminiszter eszközölje, kinek ez ressortjába tartozik. (Helyeslés.) Olvastatik a Győrtől Sopronyon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő elsőrendű mozdonyvasút építéséről szóló tjavaslat. A tjavaslat úgy átalánosságban , mint részleteiben a központi bizottság módosításaival fogadtatik el minden vita nélkül. Olvastatik a rojtek-németbogsáni másodrendű vasútvonal kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Nikolits Sándor azon reményét fejezi ki, hogy a közlekedési miniszter beváltandja az országgyűlés kezdetén tett ígéretét, s mielőbb beterjeszti a kikind apancsovai és temesvár-orsovai vasutakról szóló törvényjavaslatokat. Különben elfogadja a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot. Erre a törvényjavaslat átalánosságban és részleteiben a központi bizottság módosításaival fogadtatik el. Bittó Kálmán központi bizottsági előadó a háznak bejelenti, hogy egy osztály részéről a kebelében tett azon indítvány folytán, hogy utasíttassék a közlekedési miniszter az országos vasúti hálózat tervezetének mielőbbi beterjesztésére; a miniszter úr azon nyilatkozatot tette, hogy nem csak a vasúti, hanem az összes közlekedési vonatak hálózatáról szóló javaslatot legközebeb a képviselőházban be fogja adni. Tudomásul vétetik. Következik a válaszfelirati javaslatoknak tárgyalása. Zsivkovics János horvát nyelven kezd szólni, de azután magyarul folytatta beszédét. Nem szándéka az egyes fölirati javaslatokat kritizálni, de annyit kénytelen megjegyezni, hogy a többség vagy a többségben levő párt az 1867-ik évi 12-ik t.-cz. által az országban alakított állapotot az ország maga érdekében őszintén föntartani akarván, nem engedi az említett alaptörvényt még most semmi irányban módosíttatni, sem pedig annak jótékonyságát és czélszerűségét kérdésbe vonatni ; a középbal pedig nem találja ugyanezen állapotot a Magyarország állami állására és annak jövőjére nézve jónak, hanem inkább veszedelmesnek, de nem állítván annak mi módozatbani módosítását és csupán támaszkodván az ország jogaira, úgy látszik, hogy a maga alkotmányos küzdelmét ezen mostani törvényes állapot ellen más kedvezőbb időre akarja elhalasztani, mig a szélsőbal csak a Magyarország teljes állami függetlenségére nézve, a maga eszméjéért annak bevalósitásáig folytonosan küzdeni szándékozik. A Miletics és Trifunácz által beadott válaszfölirat, mellőzvén a belpolitikát, melylyel főkép, és pedig a többi válaszfeliratok ellenében, egészen más irányban foglalkozik, és melyekre nézve a maga nézeteit és vágyait indokolja, melyekre szólónak állása szerint reflektálni nem is lehet. Szóló őszintén és minden tartózkodás nélkül elfogadja a közjogi kérdésekben és viszonyokban a bizottság válaszfelirati álláspontját (Tetszés jobb felől) elfogadja pedig nem csak azért, mivel a mostani állapotot a köz-és magánviszonyok és érdekek szabályozásáról fönálló államszervezetet a nemzet többsége már kétszer a választások által szentesítette, hanem azért is, mivel az a meggyőződése, hogy Magyarország akkor, midőn öt esztendővel ezelőtt a maga államviszonyait az ő felsége uralkodása alatt álló többi országok irányában törvényesen rendezte,tekintetben véve a birodalomnak akkori megrendült állapotját, valamint a maga bizonytalan állását is s más körülményeket, nem mehetett tovább, nem szoríthatta azon állami szövetséget, mely a kiegyezésben ki van fejezve, még kisebb mértékre, anélkül, hogy azáltal a maga állami alakulását is bizonytalan időre el ne halassza, hanem talán meg is hiúsítsa. (Élénk tetszés jobb felöl.) Ezek után áttér a horvátországi viszonyokra. A mint tudva van, a Horvát- és Szlavonország közjogi viszonyai Magyarország irányában törvényesen rendezve vannak az 1868-ik évi bezikkben foglalt kiegyezés alapján. Hogy ezen kiegyezésünk minden irányban nem úgy sikerült, amint azt a nevezett társországok érdeke és az autonómia állásának biztosítása a magyar állami egység megsértése nélkül követelték volna, az nemzetünknek majdnem osztatlan közvéleménye és közmeggyőződése ; azért őszinte megnyugvással konstatálja és elfogadja azon valamennyi válaszfeliratokban, tehát az egész ház által kifejezett készségét az illető törvény czélszerű módosítására nézve s gondolja, hogy az mind a két párt megelégedésére történni fog. Hiszen nem a szeretet vagy valami rokonszenv, hanem a viszonérdek azon erős kapocs, mely a nemzeteket és az országokat tartósan összekapcsolja. Ami még mondanivalója van, az a fiumei és dalmácziai kérdésre vonatkozik. Az elsőt illetőleg végleges megoldást kíván, Dalmácziára vonatkozólag pedig kívánja, hogy az nem csak mint szt. István koronájának, hanem mint Horvát-Szlavonországok kiegészítő része követeltessék. Sajnálja, hogy erről nincs említés téve a bizottsági javaslatban, de ígéri, hogy módosítást fog benyujtani. Pártolja a bizottsági javaslatot. (Éljenzés a jobboldalon.) Podmanitzky Frigyes báró magáévá teszi Schvarcz Gyula felirati javaslatát úgy szerkezetére, mint béltartalmára nézve. Azt egészen természetesnek találja, hogy a trónbeszédre csak átalánosságban válaszol a többség, de egészen más állásban van az ellenzék, vagy pedig az ellenzéknek egyik-másik árnyalata, mert annak igen sok mondanivalója van, ami hiányzik a válaszfeliratban, illetőleg a trónbeszédben. Ez oka annak, hogy bár tudta azt, hogy Schvarcz Gyula válaszfelirati javaslata inkább programm, mintsem felirati javaslat a külformára nézve, azt minden tartózkodás nélkül elfogadja. A hatalom, a biztosított befolyás élvezete, a leggyakrabban és rendesen visszás befolyást gyakorol nem csak egyesekre, hanem a pártokra is. A hatalom, a befolyás érzete gondatlanságba ringatja a pártokat, elpusztultságot idéz elő, megfosztja azokat a ruganyosságtól, élelmességtől, mert hisz mindenki azt hiszi és azon meggyőződésben van: a többség a miénk, úgy tehát az fog történni, amit mi akarunk. Hogy ez így van, ezt bőven tapasztaltuk a lefolyt évek alatt. Ilyenkor az ellenzék természetesen fölhasználja az alkalmat, hogy az elpuhult többséget fölrázza „dolce farniente“-ből oly eszmék megpenditése által, melyek által hiszi és reméli az ellenzék, hogy a kezdeményezést kiragadja a többség kezéből. E követtelménynek Schvarcz Gyula fölirati javaslata meg is felelt. Ezután fölemlíti, hogy a múlt országgyűlésen a mérges parlamenti viták mily szomorú benyomást tettek szólóra, mert ezek okozták azt, hogy mi nem csak itt e házban, de a magánéletben is, mint ellenségek állottunk egymással szemben, ez okozta, hogy minden magán eszmecsere ki volt zárva, hogy a pártok soha meg nem becsülték a nagy kérdéseket, mielőtt azok ide a ház elé kerültek. Ez volt okozója annak, hogy fokról fokra el lett élve a vélemények függetlensége. Ez volt okozója annak, hogy a pártprogrammok infallibilitása el lett fogadva, s gyakran a ház inkább hasonlított egy sz^azógéphez, mint egy tanácskozó testülethez. És e szomorú befolyás természetesen a házból mint az ország gyupontjából elszivárgott mindenküvé, és így pár év lefolyása alatt ott voltunk, hogy nem arról volt szó, mint kelljen ez vagy amaz intézményt életbe léptetni, mint kelljen ez vagy amaz intézmény ügyes, jó életbeléptetése által a hazának használni, hanem arról, hogy vájjon jobb- vagy baloldali teszi-e azt, jobb- vagy baloldali ember fog-e odajutni, hogy —úgy ahogy — ez intézményt életbeléptesse.Figyelmezteti a hazat törvényhatóságaink jelen szervezetére. Hiszen szomorúság volt látni és tapasztalni némely megyében, hogy egészen le az orvosokig a politikai pártprogramm határozott, és a közbiztosság személyesítőit a pártprogramm szerint választották. Lehetetlen, hogy ennek üdvös befolyása legyen, lehetetlen, hogy ennek kártékony befolyását ne éreztük volna és ne érezzük. Megváljak, e tapasztalat bírta arra, hogy némileg független állást tegye magáévá, azon melyet jelenleg elfoglal. Megengedi, hogy ez állás a parlamenti pártokkal szemben inkorrekt. Megengedi azt is, hogy ez állást nagyon könnyű nevetségessé tenni. De kérdi, a legszentebb érzelmeket is nem lehet-e inkorrektnek odaállítani, s a legszentebb érzelmeket is nem lehet-e nevetségessé tenni. Mindaz, mit eddig legalább hallott, nem ingatta meg eddigi meggyőződését, annyival inkább, mert ha meggondolja mindazt, mi a lefolyt évek alatt történt, lehetetlen azon meggyőződésre nem jutni, miszerint még igen hosszasan igen meg kellene fontolnunk minden egyes lépést, melyet a törvényhozás terén teszünk; mert ha visszatekintünk eddigi tevékenységünkre, nem lehet tagadni, miszerint hiánya annak, hogy törvényeink hozatalakor egy bizonyos megállapított logikai egymásutánt nem követtünk, igen káros befolyással volt; nem lehet tagadni, hogy a kodifikáló bizottságok dacára nem csak egyes törvényeinkben léteznek ellentmondások, hanem az egyik törvény a másikkal szemben is tartalmaz ellenmondásokat, és végre a tapasztalat oda vitt bennünket, hogy a legjobban hozott törvénnyel szemben is igen sok akadállyal kell megküzdeni; Az akadályok egyike az, hogy igen kevés törvény lett nálunk erélyesen és kellőleg végrehajtva, ez akadályok másodika az, hogy részint viszonyainknál fogva, részint mind azoknál fogva miket e részben említett, nagyon meglazult a törvények iránti tisztelet, és épen ez akadályok egyike az, hogy ha a legjobb szándékkal akarunk is egy törvényt az életbe átültetni, igen sok esetben hiányzik a munkaerő, hiányzik a kellő műveltség. Ne higye a ház, hogy talán itt a bürokrácziáról szól, nem, de szól azon átalános műveltségről, mely szükséges arra, hogy bizonyos törvények az életben jóknak bizonyuljanak be. E munkaerőt,mely nálunk nem létezik, teremteni kell. Az 1848. események politikailag tökéletes átalakítást idéztek elő, nem úgy a szocziális téren. Az 1848-iki eseményeket tulajdonképen a maguk szocziális nagy horderejében senki sem fogta fel csak a földmivelő nép, mert a földmivelő azon percztől kezdve, melyben a föld és ember szabad lett, megfogta az ekeszarvát és dolgozott és lett abból a hires és hírhedt, hogy úgy mondja, tunya lész magyar munkásból az országnak legedzettebb és legszorgalmasabb munkása. Ezt tagadnunk nem lehet mutatkozik is üdvös következménye, mert örömmel kell konstatálni mind azoknak, kik az országot ismerik hogy áldás követte a földmivelőknek e felfogását, mert a nép gyarapodott minden tekintetben. Polgárságunk nem volt, vagy pedig oly csekély számmal, hogy az mint tényező az államban nem is jöhetett tekintetbe. Nemességünk a hajdani kardot felcserélte a zöld asztallal s mikor arról volt szó, hogy a zöld asztalt felcserélje oly tevékenységgel, mely tevékenység következtében alakulhatott volna azon középosztály, mely középosztály nélkül lehetetlen rendezett viszonyokat megállandósítani egy államban, akkor nem veszi rész néven — de kimondja nyíltan, hogy ■ nem követvén az idő szellemét, hátra ment a helyett, hogy előre ment volna Ez következménye annak, hogy nálunk nem rendelkezünk annyi miveit elemmel, a mennyi művelt szükséges arra, hogy a jó törvénynek minden következményei egészséges alapon nyugodva azt ültetni lehessen. De meg van győződve, hogy e tekintetben igen-igen sokat lehet tenni a törvényhozásnak a népoktatás és magasabb műveltség érdekében. Kövessünk el ez irányban mindent a kormánytól kezdve le az utolsó intézetig. Mindenki legyen szigorú hivatalnokai iránt, legyünk azon, hogy ne sokan, de kevesen sokat dolgozzanak (Helyeslés), legyünk azon, hogy az érdem meg legyen jutalmazva, de a mulasztás szigorúan büntetve, legyünk azon, hogy végtére itt a kulturális elemet őthonossá tegyük, és öljük el a nepotizmust, mely féregként rágódik minden egyes intézményen. (Helyeslés.) Meg van győződve, hogyha ez után fogunk haladni, fel fog ébredni a miveltségnek első jele, és ez az öntudatos munkakedv; fel fog ébredni az emberekben a felelősség érzete. E két tulajdon nélkül szóló alkotmányos országot képzelni nem tud és bármily állást foglaljanak el a pártok, bármily párt kebeléből alkottassák a kormány, a haladás vontatott lesz és lassú, mindaddig, míg a valódi műveltség, a munkásság, a rendszeretet gyökeret nem fog verni népünkben, mindaddig mig ezek nem fogják alapját képezni azon tulajdonoknak, melyeknél fogva egyedül lehet államiságot nem csak megszerezni, de biztosítani is. Ez oknál fogva még egyszer nyilvánítja, hogy Schvarcz Gyula felirati javaslatát fogadja el. (Helyeslés.) Bobory Károly csatlakozik Simonyi Ernő fölirati javaslatához, mely erős, de méltó szavakban tolmácsolja a nemzet érzületét. A többi fölirati javaslatokat azért nem fogadja el, mert nem hangsúlyozzák a mostani közjogi alap rendkívüli rész voltát. Pedig a mai kormányzati irány nem egyéb, mint osztrákosítás, s ez pedig sokkal veszélyesebb, mint volt valaha a török járom. Beszédét egy óhajjal fejezi bele az osztrák vaitással, éljen a tiszta magyar állami függetlenség! Miskatovics József (horvát nyelven) elfogadja a bizottság felirati javaslatát, ámbár mindig a leghatározottabb ellenzék soraiban foglalt helyet. Mint horvátországi képviselő elismeri, hogy a magyar államférfiak a legjobb akarattal és szándékkal törekedtek az 1868-ki kiegyezés által mind Magyarország, mind Horvát-Dalmát-Szlavonországok érdekeinek előmozdítására, de a gyakorlat megmutatta, hogy egyrészről országunk önkormányzatánál nagyon szűkre szabatott alapja, más részről pedig a magyar kormány igen szerencsétlen volt azon közegek választásában, melyeknek feladata volt a kiegyezést végrehajtani és mindkét királyságnak érdekeit állandóan biztosítani. Midőn tehát a kiegyezést megváltoztatni óhajtjuk, ezen követelésünkkel karöltve jár egy másik, hasonjelentőségű kívánságunk, hogy Dalmát-Horvát- és Szlavonország a magyar korona területi épsége kikötőjében, törvényes és állandó menhellyel bírjon saját és Magyarország érdekében. Reményli is, hogy a horvátok óhajai teljesíttetni fognak, mert a felirati javaslatok, bármennyire is különbözzenek egymástól, mégis mindannyian megegyeznek a testvéri visszhangban a horvát nemzet és országgyűlés óhaja iránt. Az 1848-ai események után, és az utolsó időkben Horvátországban volt kormányforma mellett, a kölcsönös bizalmatlanság megfoghatónak tetszik szóló előtt, de igazolatlan és összhangzatlan a nyolczszázados történelemmel. Igaz ugyan, hogy mi mindenek előtt a mi kedves honunkat szeretjük s annak érdekeit leginkább szivünkön hordjuk. De az is igaz, hogy az 1860-ik év óta tartott országgyűlésünk országunk érdekeit, a magyar korona országaival való együttlétben s annak állami függetlenségében kerestem azon időben is, midőn önök jelenlegi szövetségesei minden áron minket arra utasítani törekedtek, hogy Horvátország szerencséjét és jövőjét legbiztosabban Magyarország romjain építhetjük. Ha a barátságos viszony köztünk nem szilárdul meg, szomszédaink ígért barátságukkal arra fognak törekedni, hogy bennünket erőtlenségben, viszályban és saját politikájuk befolyása alatt tartsanak. Ezen indokokból támogatjuk a t. ház többségét azon biztos reményben, hogy az, Magyarországot megszilárdítva, a valódi szabadelvűség szempontjából pártolni fogja Csehország jogos törekvéseit, melynek ellenségei Magyarországnak sem igazi és őszinte barátja. Ha majd ezen ház termében a közjogi vita megszűnik, akkor mi Horvátország képviselői saját szubjektív meggyőződésünk szerint ezen tisztelt ház jobbvagy bal oldalán fogunk helyet foglalni, de mindig versenyezve önökkel úgy Horvát- mint Magyarország kultúrái és anyagi fejlődésében. Miletics Szvetozár csak azért szólal fel, hogy védje Trifunácz felirati javaslatát azon méltatlan vádak ellen, melyek több oldalról felhozattak. Mindezek előtt Tisza K.-nak felel, ki Triffnácz felirati javaslatát egyszerűen mellőztetni kívánja ; erre csak azt jegyzi meg, hogy a kisebbségi javaslatoknak mindegy akár egyszerűn, akár kétszerűen mellőzik. (Derültség) Ezután áttér Csemeghy Károly beszédére, s bevallja, hogy kívánja a lajthántuli tartományok federatív rendszerét, és pedig nem csak a lajthántuli szlávok, hanem Magyarország érdeke szempontjából is. Mindig azon véleményben volt és van, hogy Csehország Magyarországnak védbástyája nyugat ellen, különösen a német elem és a nagy Németország ellen. Nem viseltetik ellenséges ellemmel a német elem iránt, de ellene van azon törekvésnek, mely keleten a kultúrának terjesztése neve alatt a többi kisebb népeket magába olvasztani igyekszik. Tagadja, hogy Triffnácz felirati javaslatában Magyarországnak nemzetiségek szerinti felosztását kívánná, sőt ha Csemeghy a szerb kongresszus 1861-ki határozataiból indul is ki, akkor is Magyarország egy kis részének szervezését kívánja, tekintettel a szerb nemzet történelmi jogára. Szóló a történelmi nemzetiségi egyenjogositást követeli és pedig nem csak saját, hanem a többi nem magyar nemzetiségek számára is, mert a szerb nemzetiség biztositása is csak ideiglenes volna, ha megszűnnének azon nemzetiségek, melyek Magyarországban milliókat számlálnak. Ajánlja elfogadás végett Triffnácz felirati javaslatát. Elnö : Szólási jog illeti Pulszky Ferenczet, Tisza Kálmánt és Simonyi Ernőt, most azonban az idő előhaladván a zárbeszédek holnap fognak megtartatni. Ülés vége 2 órakor. Legközelebbi ülés holnap d. e. 10 órakor. (Napirend : a válaszfelirati vita folytatása.) H. A főrendiház ülése. Elnök : Majláth György. Jegyzők: Károlyi István gr., Zichy Ferraris Viktor gr. A kormány részéről jelen vannak : Lónyay Menyhért gr., Kerkapoly Károly, Szlávy József, Wenckheim Béla br. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után olvastattak a Portugalliával kötött szerződésről, továbbá a hajóépitésre szükséges csikkek vámmentes behozataláról, s a bécsi világkiállitásról szóló tjavaslatok, melyek el is fogadtattak. Ezután felvétetett a Lloyd-társulattal kötött szerződés tárgyalása. Zschy Ferencz gróf: Az egész törvényjavaslaton egy elv vonul át vörös fonalként, és ez, hogy a rendes postaközlekedés minden kereskedelem alapja, ezt követi a személyforgalom, a személyforgalmat pedig az áruszállítmány. Midőn ez elvet előrebocsátotta, azon kérdést teszi: ha valjon szükséges e a magyar-osztrák monarchiának kereskedelmi és postai összeköttetés a tengeren át a levantei és keleti vidékek városaival és kikötőivel. Szóló igennel felel, mert egy közvetlen a tengeren át eszközlendő összeköttetést Levante vidékével nem csak az osztrák-magyar birodalom tekintélyének föntartása, de különösen nemzeti népei és egyes alattvalóinak érdekei is mellőzhetlenül követelnek. Hogy szükséges-e a szubvenczió, arra nézve megjegyzi, hogy valamint elvileg el van fogadva az, hogy semmiféle ország önmaga nem űzi a tengeri postaszolgálatokat, hanem magántársulatokra ruházva, épen úgy nincs egy nemzet sem Európában, mely azt szubvenczió nélkül teljesíthetné. Ha tehát szükséges a szubvenczió, akkor nincsa ok, hogy miért vonakodnánk azt a Lloyd vállalatnak adni, mert más társaság e tekintetben, mely a Lloyd versenytársa lehetne és melylyel csak alkudni vagy szóba állani lehetne, nem létezik, azt pedig föltenni, hogy az osztrák-magyar birodalom holmi külföldi társasággal szerződjék, midőn egy belföldi tiszteletben álló társaság van, úgy hiszi ép oly helytelen lenne, mint csak szóba is jöhetne azon körülmény, miszerint jelenleg új társaság alakuljon. Felemlíti, hogy a Lloyd vállalat eddig a magyar érdekek iránt rokonszenvvel nem viseltetett, sőt azok irányában többet is mutatott, mint közönyösséget, de másrészt lehetetlen tagadni a Lloydnak valóságos érdemeit és e szerződés kivitelére való képességét. Végül annak bebizonyítására, hogy a jelen szerződés a magyar érdekeknek teljesen megfelel-e, felolvasta a miniszteri indokolásból azon főelvet, melyet a minisztérium e tekintetben követett. „Főszempont az, hogy a Lloydnak mint a cs. k. osztrák és k. magyar postaüzlet kötelékéhez tartozó intézetnek eme közös jellege úgy a vállalat szervezetében mint a járatok rendszerében kifejezést találjon.* Ez a főelv és ezen elvnek következtében a következő alkalmazást nyerte : a Lloyd igazgatásában, mely öt tagból áll, és melynek két tagja volt Bécsben, ezen két tag közül most csak az egyik fog székelni Bécsben, a másik pedig a magyar korona országaiban honos részvényes által fog betöltetni. A kormány tehát maga részéről megtett mindent, amit Fiume és a magyar tengerpart érdekében tennie lehetséges volt. És ennélfogva a postaszerződés elfogadását ajánlja. (Helyeslés.) Erre a jjavaslat átalánosságban és részleteiben is elfogadtatott. Következik a Ludovica akadémiáról szóló tjavaslat. A Ludovica akadémiában egyfelől önként jelentkező hadapródok fognak tisztekké kiképeztetni. Hol teremti elő a honv. miniszter ama önként jelentkező hadapródokat, kikből alkalmas honvéd tiszteket nevelni szándékozik ? A fenálló védtörvények értelmében, sorozás alá kerülő honpolgárok, ha bizonyos képzettséggel bírnak, mint egy évi önkéntesek lépnek a hadseregbe. Nincs Magyarországon fiatal ember, ki e törvény által nyújtott kedvezményt fel ne használná, — minek folytán lehetetlen, hogy a sorozás utján oly intelligenczia kerüljön a honvédségbe, melyből két év alatt alkalmas tisztet képezni lehetne. Ha a ház e törvényjavaslatot elfogadja, — akkor nem marad egyéb hátra, mint csekélyebb előképzettségű honvédekkel a tanonczok számát kitölteni Ezekből is lehetnek tisztek, ha a honvédelmi miniszter tisztekké kinevezi , — de mivel magas hivatásuknak tökéletesen megfelelő kitűnő képzettségi tisztek, alig hiszem. Ha pedig csak tiszteket óhajtunk, hogy a közönséges csapatszolgálatot kielégítőleg végezzék, akkor fölöslegesnek tartom kiképzésükre évenkint százezreket költeni. Ezért egyszerűbben és olcsóbban érhetjük el, ha a közös hadseregben létező hadosztályiskolák mintájára állítunk föl kerületenkint tisztképző tanfolyamokat. Megfelelne ez intézmény a nemzet óhajának, ha a haza körül érdemeket szerzett honpolgárok oly fiai nyernének fölvételt, kik koruk 15. évét elérték, de 16-on túl nem mentek legalább az alsó reáltanodában vagy gimnáziumban előadott tantárgyakból a vizsgát jó eredménnyel letették. Ezen i^ak 4 évi tanfolyam bevégezte után mint tisztek vagy tiszthelyettesek lépnének a honvédségbe, és kötelesek lennének 8 évet a honvédség tettleges állományában ,4 évet pedig annak szabadságos állományában tölteni. ♦ Szóló ez értelemben, a Ludoviczeumról szóló törvényjavaslat tárgyalásának fölfüggesztését kérvén, benyújtja a következő — törvényjavaslatot: — „Azon ifjak, kik a m. k. honvédelmi minisztérium által a m. k. Ludovica akadémiába fölvétetnek, ha ezen akadémia tanfolyamát legalább jó eredménynyel végezték, a besorozás alól a közös hadseregbe fölmentetnek, és kötelesek a honvédség tettleges állományában 8, annak szabadságolt állományában 4 évet tölteni.* Eötvös Dénes br. üdvözli a Ludovica akadémia fölállítását, és azon véleményét fejezi ki, hogy csak olyan intézmény czélirányos, mely azért állittatik föl, hogy ott a magasabb hadi tudományokban nevelje a növendékeket, a jövendőbeli honvédeket. Abba tehát beleegyezik, hogy a Ludovica akadémiában a magasabb rangú tisztek számára előadások tartassanak, de az intézet szerkezetét illetőleg szeretné, ha az 1808 ik évi VII. törvényczikk intézkedése mellett maradnánk, különben nem fogadja el a törvényjavaslatot. Cziráky János gr. azt tartja, hogy igen helyesen és üdvösen cselekedett az 1808-i országgyűlés, midőn az akkori viszonyokat, körülményeket tekintetbe véve a magyar Ludovica akadémiát azon alapra fektette, mely az akkori törvényekben körvonalazva van. De nagyon téves lenne, ha ma is ugyanezen alapra akarnák fektetni az intézetet, és úgy hiszi, hogy ha azon férfiak tanácskoznának most e tárgyról, akik akkor tanácskoztak, ma a régi, túlélt, többé nem alkalmazható alapra bizonyára nem akarnák fektetni az uj magyar Ludovica akadémiát. (Élénk helyeslés.) Ennélfogva a tett ellenindítvánnyal szemben pártolja a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés.) Hollán Ernő államtitkár szemben Pongrácz Károly beszédével megjegyzi, hogy katonai nevelésügy tekintetében is a nevelésügy csak úgy felelhet meg, csak akkor mondható czélszerűnek, ha a véderő lényegéhez alkalmazkodik, ha az abban mutatkozó valódi szükségleteket pótolja és az ott mutatkozó hiányokon segít. A honvédség alig néhány éve, hogy keletkezett, az ország nagy áldozatokat tett, melyek gyümölcsösítése csak akkor eszközölhető, ha a tiszti kiképeztetésről kellőleg gondoskodva lesz. Azt hiszi tehát, hogy czélszerűbben intézkedni nem lehet, mintha azon intézet, melynek hivatása és rendeltetése úgy a törvény, mint az alapítóknak intencziója szerint a magyar ifjúságot katonailag mivelni és kiképezni, felhasználtatni azon hiányok pótlására, melyek iránt legnagyobb szükség mutatkozik. Ami azon aggodalmat illeti, hogy czélszerű katonai oktatást csak úgy lehet adni, ha az ifjak már fiatal korukban vétetnek katonai nevelés alá, szóló felemlíti, hogy a katonai paedagogia ma már ezzel ellenkező elveket követ. Feltéve azt, hogy a katonai nevelésügy csak úgy tekinthető helyesen intézettnek, ha a katonaság igényeihez és szükségleteihez alkalmazkodik, s ha a valódi hiányokat és szükségleteket pótolja, miután a mai védrendszer keretében tényleg nagyobb hiányt és nagyobb szükségletet pótolni nem lehet, mint az, mely a honvédségben mutatkozik, meg van győződve, hogy úgy az alapítók intenczióinak, mint a mai szükségletnek jobban megfelelni nem lehet, mintha ezen akadémia honvédelmi czélokra rendeztetik be. Ajánlja a tjavaslat elfogadását. (Helyeslés.) Zichy Nándor gr. üdvözli a szőnyegen forgótjavaslatot, nem csupán azért, mert ez által egy régi kegyeletteljes ala- Pongrácz Károly gróf, koroszinczi, Nyisztor Sándor 1868. évi pankotai fehér, Kocauba Péter 1868. évi nádasi, Nyisztor József 1869. évi pankotai, Genthner Balázs 1868. évi pankotai, Kéri Imre 1855-iki borossebesi bakar és 1868-iki közönséges fehér, Szathmári Károly 1861-iki almási fehér, özv. Földy Erzsébet 1861-iki magyarádi, özv. Varjasy Jánosné 1855- ki magyarádi bakar és Konstantiny György 1852. évi magyarádi bora. Ezüstérmekre méltóknak találtattak: Gutzier Mihály 1868. és 1871. ménesi fehér, Gergely József 1868-ik évi ménesi, Décsi János 1841-ik évi paulisi, Werner Mór 1868 ik évi magyarádi és 1869-ik évi galsai, Bohus János 1848-ik évi kuvini, Nachtiebel Ödön 1868-ik évi muszkói, pankotai uradalom 1868. évi almási, Rigler István 1858. és 1868. évi magyarádi fehér, Popovics János 1865. évi kovaszinczi, Hosztreiter Pál 1840., 1850. és 1868-ik évi magyarádi fehér,Herschka Mór 1866. és 1867-ik évi magyarádi, pankotai uradalom 1862., 1865. és 1866-ik évi pankotai és 1865. évi almási rizling, Török Endre 1866-dik évi déznói , Nyisztor József 1865. évi pankotai, Kohn Henrik 1839. és 1862. évi magyarádi, Bohus János 1855-iki rizlingi és 1861-iki magyarádi, Konstantiny György 1858. magyarádi, Kéri Imre 1855. borossebesi muskotály, Dániel Antal 1834. évi magyarádi, Arnold János 1871.évi pankotai, Rigler István 1862. évi magyarádi szalma és Dániel Kálmán 1866. évi pankotai veres bora. A III. osztályú oklevélre érdemesített borok közül megemlítendő : Weisz Róza 1851. évi paulisi, gr. Nádasdy Lipót 1868. gyoroki, Leiler Jakab 1868-ki ménesi veres, Wertheim Lajos 1867-ki ménesi, Atzél Péter 1869 ki veres, Both Bernát 1868-ki kovaszinczi, Kebeli Ignácz 1868 ki gyoroki, Bohus János 1867-ki magyarádi aszú, Andrényi Károly ménesi aszú, Kohn Henrik 1866-ki ménesi aszú bora, stb. Végre elhatároztatott, hogy mindazoknak, kik gyümölcsöt és szeszt állítottak ki, elismerő oklevél adassák. Egyuttal Fromm Antal ur által beküldött tokaj-hegyaljai exportképes borok is megvizsgáltatván, kitűnőknek ismertettek el. Határozatba ment továbbá, hogy a kiállított és arany- vagy ezüstérmekre vagy pedig elismerő oklevélre méltatott borokból egy-egy palacska borászati tudomány érdekében dr. Schwarczer Viktor urnak, a debreczeni m. kir. felsőbb tanintézet vegytanárának adassák át, ki azt a fajsúly,borszesz, sav és extrakt-tartalomra elemezve, az eredményt annak idejében valamely bel- és külföldi szaklapban közzéteendő, azon tulajdonosok pedig, kik borai kitüntetve nem lettek, melyek tudományos megvizsgálása mindazonáltal érdekes lenne, föl fognak kéretni, hogy a kiállított borokból egy-egy palaczkkal ezen czélra átengedni szíveskednének; a többi palaczkokat az illető tulajdonosok visszavehetik. Azon borok pedig, melyek bizonyos meghatározott idő alatt vissza nem vétettek, el fognak árvereztetni és az ebből begyült összeg a kiállítás költségeinek fedezésére fog fölhasználtatni. A gyülekezet szétoszlatása előtt Parragh Gábor úr azon számos fontos teendőkre utal, melyek a borászat körül még elintézendők, és azt véli, hogy a gazdászat ezen ágát a földmivelési m. k. minisztérium különös figyelmébe kell ajánlani; szükségesnek tartaná, ha a minisztérium kebelében külön szakosztály állíttatnék föl, mely egyedül a borászatra fordítaná figyelmét és az e téren teendők tanulmányozását és keresztülvitelét tenné föladatául, továbbá hogy hegyrendőri rendszabályzatok dolgoztatnának ki. A bizottság ezen indítványt magáévá téve, fölkéri az egyesületet, hogy e tekintetben a minisztériumhoz fölterjesztést intézve a hazai borászatra nézve ezen fontos kérdés sürgetését sorolja föladatai közé. A kiállítást rendező bizottság fáradhatlan, s tapintatos eljárásáért méltó elismerést érdemel, a távol vidékekről egybegyült vendégek valódi magyar alföldi vendégszeretetben részesültek; kiemelendők e tekintetben Kunkel Antal és Remetey Károly urak, kik áldozatkészségük és vendégszeretetük által a magyar alföldet feledhetlenné tették. — A kiállítás ezen jó sikerére még más körülmények is voltak befolyással, nevezetesen azon érdekeltség, melylyel a gyoroki közönség a kiállítást szellemileg és anyagilag támogatta; továbbá azon lelkiismeretesség, melylyel kiki a magára vállalt munkát végezte; e tekintetben kedves kötelességet teljesítünk, a midőn dr. Tyroler Henrik urnak és szellemdus nejének, valamint Szabó János urnak fáradhatlan tevékenységét kiemeljük; ők a legnehezebb és egyszersmind legkellemetlenebb teendőket magukra vállalva, ügybuzgalmuk által a kiállítás sikerére lényeges befolyást gyakoroltak.