Reform, 1872. november (4. évfolyam, 300-329. szám)
1872-11-21 / 320. szám
820. szála. Előfizetési föltételek r Vidékre postán vagy helyben hubiQhon hordva Égéssérm órro 20 frt~kr. 100 — , Negyed ÓTre Egy hóm . 5 frt—kr 1 , 80 , Csütörtök, november 21.1ST2. Hirdetmények dija : lO-hasóbor petitBor egy aieri hirdetésnél . , 8 kr. A nyílttéri petitgur..........................................25 „ Bólyogdij külön................................................30 -REFORM HX évifolyaiod. Szerkesztési Iroda: ▼átroBtx&ntto 8. >s. X. «dvaVg X. «iMalMk«!!! E lap siellami réasét illető minden közlemény a «(orkeH.to(iégben intézendö. Bérmentetlen levelekonok iámért konektól fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Rátk fiór könek areakedésében, régi mnkástér i. sít. A lap anyagi részét illető közlemények (elöfizetési pénz, kiadóa korfili panaszok, hirdetmény) a kiadói hivatalhoz intézendők. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé kegyült 10153 frt 52 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Előfizetési fölhivás a ,reform politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi november—deczemberre 3 írt 60 kr., — novemberre 1 frt 80 kr Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Rudge“ czimletes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt__igényt tarthat. SztP Ax előfizetési összegek beküldésére legczélszerűbb a postai váuylapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala. 993 köutal Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. Pest, november 20. A Csernátony által felidézett parlamentáris botrány oly óriási dimenziókat öltött és oly nagy politikai és társadalmi jelentőséget nyert, hogy a legfelsőbb köröktől kezdve minden politikai és nem politikai kört országszerte megrázott és magával sodort, sőt máris az összes külföld figyelmét magára vonta. Oly tény ez, mely megköveteli, hogy vele bővebben foglalkozzunk és kutassuk, mi annak az oka, hogy nálunk ily jelenségek mutatkoznak és hogy akkora fontosságra vergődhetnek, hogy egész alkotmányos életünket kompromittálják és összes társadalmunkat mint a rákfene megrontással fenyegetik ? Igaz-e, hogy társadalmunk oly rothadt és alávaló, hogy abban kell keresni a botrányok okát? Igaz-e, hogy politikai köreink és azok élén álló államférfiaink oly korrumpáltak, hogy természetes visszahatásképen idézik fel a becsületes emberek olyatén kifakadásait, milyeneket alsóházunkban Simonyi Ernő és mások, de kiváltképen Csernátony koronkint előidézni szoktak? Nem igaz; sem társadalmunk, sem politikusaink nem okai a szüntelen botrányoknak, hanem oka először is a hibás pártállás engesztelhetetlen ellentéteivel és másodszor oka azon egyesek, és főleg maga Csernátony, kik a botrányok fölidézésére féktelen szenvedélyeik és szivtelen számitásaik által magukat kedvteléssel elragadtatják. Társadalmunk nem jobb, sem roszabb, mint a modern társadalom világszerte. A polgári és hazafi erény még nem halt ki Magyarországon, sem a vidék rejtek magányaiban, sem a forgalom székhelyein. A becsület fogalma még él úgy a fővárosban, mint a vidéken, daczára annak, hogy szinte rendszeresen aláásatik évek óta. Meg vannak e társadalomnak hibái; azok, melyek a modern üzlettel, versennyel, munkafölosztással, a nagy tőkemozgalommal és sebes meggazdagodhatás lehetőségével járnak úgy minálunk, mint másfelé; de az ebből eredő szédelgés, különféle módú megvesztegetés, irigység stb. hál’ istennek korántsem oly fokú, hogy miazmatikus légkört terjesztett volna el Magyarország fölött, melytől menekülés nincs és mely járványos nyavalyába törje az egész nemzetet. — Politikusaink köz- és magánbecsülete ellen sem lehet alapos panaszunk. Nem tudunk egyetlen oly tettet, nem is hallottunk egyetlen oly ok adatolt vádat, mely vezénylő politikusaink bármelyike ellen emeltetett, hogy a miatt azok becsületességében kételkedhetnénk. Sem a parlament vezérférfiai, sem a kormányok tagjai között nincs egy is, akit bító elé állítani lehetne — mint történt több ízben más országokban, vagy mint nálunk is megtörténhetett volna egy Madarász Lászlóval. Kormányférfiaink, amivel bírnak, örökölték vagy becsületes uton szerezték, s mi nem osztozhatunk Csernátony ur elvében, hogy miniszternek gazdagodni nem szabad, akár deficit akár gazdagság idején. Mért nem volna szabad, nincsenek-e kötelességei családja iránt, avagy nemi hasznára van-e a hazának is, ha polgárai tisztességes után vagyont szereznek? Bárgyú puritanizmus vagy a kaján irigység kívánhatja, hogy a miniszter legyen szegény, a politikai morál semmiképen nem követeli. Mi jogon tilthatja meg valaki a parlamentben egy államférfiúnak, kinek félmillió jövedelme van, hogy ne gazdagodjék, vagy megtakarított fölöslegéből ne építsen az magának házat, avagy vásároljon uradalmat? Köteleztessék elpazarolni pénzét, avagy elrejteni? Lehet-e nálunk szegény ember államférfivá, ha mint Kerkapolynak is, szemére lobbantják, hogy egy életén át megtakarított filléreit egy házépítésbe fekteti, s erre közbecsülete hitelét igénybe veszi, és így eltiltják attól, hogy gazdagodjék , avagy lehet-e gazdag államférfiuból miniszter, ha becsületével kénytelen állását megfizetni? Ha az ellenzék egy-egy temesvári fakérdés. Van Mons ügy stb. botrányaival szüntelen becstelennek festi a kormányt, lehet-e ily országban becsületes kormány? Idáig volt, de ha így folytatják, ezentúl nem lesz. Nem a társadalom a hibás, nem azok, akik vádoltatnak, hanem azok, akik könnyelműn vádolnak. Az, aki a most fölmerült botránynak szomorú képű hőse, Csernátony Lajos , hozta magával európai bujdosásából a harcz e modorát ez országba. ■— A mi kiengesztelhetetlen pártállásunk , ahol az egyik párt csak a másik romjain juthat czéljához , az uralomhoz, bő alkalmat és anyagot nyújt neki arra, hogy botrányhajhászó szenvedélyeit kielégítse, azoknak a házban és a házon kívül publikumot szerezzen. Vele kell foglalkoznunk, az ő alakjára akadunk, ha e boldogtalan állapot forrásait keressük. Semmiben magyarázatát nem leljük, hanem ha az ő természetében, az ő egyéniségében, hajlamaiban. Szerencsétlensége volt Ő minden társaságnak, minden pártnak, mely őt befogadta. Szerencsétlensége magának. — Tűrhetetlen volt mindenkire nézve, akivel érintkezett, s hányatott élete a közszánalmat idézné fejére, ha maga nem gondoskodnék még ma is folyton arról, hogy félelemnél és csömörletnél egyebet ne keltsen embertársaiban. Ifjúsága botlásait nem engedi, hogy az emberek elfelejtsék, s ma, annyi év után, meg nem szűnik provokálni őket arra, hogy azokat szemére hányják. Hány emberre, élőre és halottra kellene kárhoztató ítéletet mondanunk, ha nem benne, hanem azokban, akikkel meg nem sért, keresnek a hibát. Akik 1848-ban a honvédelmi bizottmány tagjai voltak, esnének elsők az ítélet alá, mert tőlük (Pázmándy Dénes, Nyáry Pál, Jósika, Dusebek) látta Kossuth Lajos szükségesnek nyilvános ülésben bocsánatot kérni, hogy Csernátonyt kinevezte e bizottmány titkárává. Mi indította ugyancsak 1848-ban az embereket arra, hogy Jókai lapjában, az „Esti lapban“ (mint azóta annyi más újságban!) az ő múltját hívják segítségül ellene, hogy őt lehetetlenné tegyék? És a magyar emigráczió Párisban, élén Teleky László gróffal, mely nem ifjúsága bűneiért zárta ki köréből, hanem •— mint a „Pesti Napló“-ban annak idején közzétett Ítélet*) mondja; azért, mivel oly egyént, „ki kémül szolgál,“ — ki köztük és a közönség közt orgánumul akarván magát föltolni, a hírlapokban többszöri intések daczára is akaratuk, érdekük és „becsületük ellen működött és működik; hazudni, rágalmazni meg nem szűnik és ezen viselete által világos jelét adja annak, hogy nem javult és javulni nem is akar.“ Nem bír ez az ítélet bírói érvénnyel, nem is a benne bizonyítás nélkül foglalt vádakért idézzük; de a tény konstatálására, hogy ott, a menekültek szerény, egymásra szorult körében sem fért meg Csernátony, ott is fölidézte magára a botrányt, ha kísérőjét az életen át, s ha egy szó sem volna igaz, a mi ténynek mondatik az Ítéletben, tény marad az, hogy Csernátony egy csoport becsületes embert odáig vitt, hogy ez ítéletet fogalmazza ellene s a nyilvánosságnak átadja. És amióta itthon van, nem egy sorozata-e a botránynak egész működése? Nem volt-e egymásután „affaire“-je Somsichcsal, Horváth Mihállyal, Klapkával, Salamon Ferenczczel, a Pulszkyakkal s másokkal ? Hajlandó-e valaki hinni, hogy csak azóta van a becsületességnek védője)Magyarországon, mióta Csernátony hazajött, hajlandó-e hinni, hogy mindazok, a kiknek a rovására botrányait csinálta. *) Az okirat egész teljességében így jelent meg a „Pesti Napló“ 1850. évi 130. számában: „Páris 1850. okt. 13-án. „A párisi menekült magyarok Csernátony Lajost a maguk köréből kizárták, nem azért, mint ő maga állitja, mivel ifjú korában mint hamisité elmarasztaltatott és tömlöczben ült, vagy mivel többeket meglopott, mert az egyszer elkövetett hiba vagy bűn a javulást örökre nem zárhatja ki, sem nem azért, mivel már egyszer a menekültek által becstelen rágalmazónak nyilváníttatott, mert türelmüket még az sem merítette ki, hanem azért, mivel oly egyént ki kémül szolgál, a ki köztük és a közönség közt orgánumul akarván magát szemtelenül föltolni, a hírlapokban többszöri intések daczára is akaratuk, érdekük és becsületük ellen működött és működik; hazudni, rágalmazni meg nem szűnik, és ezen viselete által világos jelét adja annak, hogy nem javult és javulni nem is akar, a menekültek maguk közt nem tűrhetnek; és kizárták még azért, mivel azt hiszik, hogy midőn e tettük által megvetésüket fejezik ki iránta, a védelem azon fegyverével élnek, mely az ily megbélyegzett és gyalázatával még kérkedő egyén ellenében egyedül lehetséges.“ „Miről, midőn a közönséget értesítik nem tehetik, hogy egyszersmind sajnálkozásukat ne jelentsék ki a fölött, hogy találkozik lap, mely a forradalom férfiain talán azzal akar boszut állani, hogy azok legaljának (melytől egyébiránt egy párt sem ment) szolgál visszhangjául.“ „A párizsi magyar menekültek“. azelőtt egyszerűen csak nem találtak emberekre ? Avagy valóbb szinünek tartható-e, hogy a hiba nem bennök van, kik annak előtte is úgy éltek mint ma, s mindig becsült és tisztelt emberek voltak a fórumon, hanem Csernátonyban ? Nevezetes dolog, hogy egy ember működésének ily fontosságot tulajdonítunk, de ez ember kettős minőségében: mint hirlapíró s mint képviselő a szabad szó s a szabad sajtó segítségével dolgozik, munkáját az emberi gyengeségekre alapítja s —■ múltja mutatja — semmitől vissza nem retten. Garázdálkodásai máris kétkedni késztik társadalmunkat saját erkölcsi állapotán. Korrupczióról, megromlott társadalomról beszélünk, közhivatalnokaink zsebeit kutatjuk, holott a hiba nem ott van, hanem ott, hogy a hazugság, a rágalom, a gyanúsítás büntetlen paczkát; a sajtóban, a képviselőházban szószólókat talál, s a botrány a megszokás által egy nemévé lett a mulatságnak. Ez csak első lépése a korrupcziónak. Ma tűrjük a rágalmazást, azután, ma hozzászokván, holnap nem rettenünk vissza megtenni azt, amivel ma csak rágalmaztatunk. Pártok becsületükkel fedezik a rágalmazókat; a tisztességes közönség élvezni tudja a rágalmazást, hisz a hazugságnak és gyönyörködik a botrányban, mely politikai tényezőnek van elfogadva. Ez mind már is igen veszélyes jelenség s igen kétessé teszi a holnapi napot. Ma Lónyay Menyhértről van a szó; holnap más, azután egy harmadik lesz a kiszemelt áldozat. Lónyayt hideg, üzleti embernek tartják, de ő sem tudta megóvni hidegvérét a minapi ülésben: mi történik, mi lesz a képviselőházban, ha az eset egy oly emberrel ismétlődik, aki nem áll a hidegvérűség hírében? Mi megtettük ez intelemmel kötelességünket, a közélet s akik becsülete hozzá van kötve, védelmezzék magukat. ” A Deákpárt ma este 6 órakor tartott értekezletén, melyen a miniszterek közül egy sem volt jelen, a párt tagjainak tömeges részvéte mellett, a következő határozati javaslatnak a képviselőház elé terjesztését és pártolását határozta el: „Miután már a múlt országgyűlés lefolyta alatt a ház tanácskozási szabályai hiányosaknak bizonyultak, a november 18-án előfordult jelenet pedig — nevezetesen a ház egyik tagja által mondott czélzatos és alaptalan gyanúsítások — a ház méltóságát mélyen sértik, és azok kellő megtorlására és hasonló esetek megelőzésére a szabályok elegendő módot nem nyújtanak : küldjön ki a képviselőház egy 9 tagból álló bizottságot, mely a szabályokat átvizsgálván, azok hiányainak pótlására nézve javaslatát mielőbb terjessze a ház elé. Azon czélból, hogy a módosított házszabályok elfogadtatásuk után azonnal, már ezen ülésszakra kihatólag érvényre emelkedhessenek: utasítsa a ház a minisztériumot, terjesszen elő törvényjavaslatot az 1848. t. sr. 14. §-ának módosítása iránt.“ Mint az értekezlet egyik tagjától halljuk,"a vita elég simán folyt. Kezdetén Korizmics László előterjesztette a föntebbi javaslatnak a házszabályok revíziójára vonatkozó pontját. Voltak, kik a javaslatot túlságosan szelídnek tartották és a sérelemnek ily csekély megtorlásával nem vélték beérkezni. Kiemelték, hogy ott, hol a párt a kormánnyal mint kifolyásával oly szoros szolidaritásban áll, a kormányon ejtett sérelmek a párt sérelmei, s e szerint a jelen esetben drasztikusabb megtorlásnak volna helye. Ennek ellenében a pártnak több előkelő tagja szólalt föl. Kiemelték, hogy ama nemtelen gyanúsítások, melyek a múlt országgyűlésen hangoztattak, s a mostanin megújultak, mindeddig a megtámadottak jó hírnevén csorbát nem ejtettek, és maga a párt többre becsülte magát, semhogy ama piszokba és sárba keverje magát. A megtámadottaknak az igazolásra nem volt szükségük. A párt teljes bizalmával támogatta és támogatja minisztériumát. Azt csak nem hiszi senki, hogy egy Csernátony gyanúsítása megrendíthesse a bizodalmát. Paczolay abból a tekintetből, hogy a módosított házszabályok azonnal elfogadásuk után életbe léphessenek, indítványozza, hogy az 1848. IV. t. sz. 14. szakasza, mely szerint új házszabályok csak egy következő ülésszakban léphetnek érvénybe, megváltoztassék. Pulszky Ferencz ez indítványt magáévá teszi, és az értekezlet Korizmics javaslatához pótléknak elfogadja.* _________ _ A képviselőházi botrányra vonatkozólag Csernátony Lajos két nyilatkozatot közöl. Ezek egyikében megmagyarázza a házban mondott szavait és pedig következőleg: olyan országban, hol évről évre és ijesztő mérvben növekedik az állami eladósodás, milliókra megy a be nem hajtható adó s más milliókra az exequált adó, a minisztereknek nem kellene, nem tapintatos, nem illik, nem szabad legkevesebb okot avagy csak ürügyet is szolgáltatni arra, hogy akárki, bármi indokkal, és bármely czélra rájuk mutathasson, mint az országos elszegényedés közepette is gazdagulókra, mert az ilyen észrevételre vezető tapasztalás vagy közigazgatási képtelenségük iránt teremt átalános hitet, vagy pedig gyanúsításokra vádakra szolgáltat alapot bármily lelkiismeretes legyen is a kormányzó férfiak jelleme és eljárása. A dolog azonban — a hírlapok szerint — még függőben lévén , kötelességemnek is merem bevárni a fejlődést, s csak ennek elérkezete után foglalkozni tüzetesen az általam tegnap kimondott elmélet fejtegetésével s bebizonyításával, miszerint „én egyszerűleg azt tartom, hogy ezen országban mindenkinek van joga gyarapodni, de a minisztereknek nincs ehez joguk még a legbecsületesebb módon sem, akkor, midőn az ország deficitben van.“ Második nyilatkozatában Csernátony helyreigazítja a gyorsiroda állítólagos tévedését, mely más értelmet ad szavainak, mint amilyent ő akart adni. A helyreigazítás így szól: „A gyorsiroda jegyzete így beszéltet: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szerzése módjára nézve gyanúsítani akarnám tovább, mint tudomásom van, a miniszterelnök urat vagy bárki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám itt, ha dokumentumaim volnának. Én egyszerűleg azt tartom, stb.“ Én nem így szólottam, hanem — mi világos az előbbi és utóbbi tételekből, sőt kitűnik magának a hiányosan jegyzett tételeknek önálló eszmemenetéből is — szóllottam következőleg: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szerzése módjára nézve gyanúsítani akarnám — tovább menve, mint tudomásom jogosít — a miniszterelnök urat vagy bárki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám azt is — ha rá dokumentumaim volnának. Én egyszerűleg azt tartom stb.“ A pénzügyi bizottság ma d. e. 10 órakor tartott ülésében kizárólag hitelesítésekkel foglalkozott, éspedig a vallás- és közoktatásügyminisztérium költségvetése jelentésének hitelesítésével, melynek előadója Kancz Gyula. A Deák-párt csütörtökön november 21- én d. u. 6 órakor értekezletet tart. A VIII. bíráló bizottság f. hó 22-kén d. u. 3 órakor szokott helyiségében ülést tart az udvarhelyszéki képviselők választási jegyzőkönyvei megbirálása tárgyában. Felsőmagyarországi levelek a magyar nemzetiséghez. — Utolsó levél: — A magyar nemzetiséghez intéztem ezeket a leveleket, de nem tudom, eljutnak-e oda, hova czimezve vannak. Valami sajátszerü, aggodalmas érzés fogja el az embert, midőn a faj érdekek nevében oly A „NEFORM’^TÁRCZÁJA. Három világrészben. ^ — Blána Szilárd honvédszázados viszontagságai és kalandjai. — XVI. Malta. Egy Kalandom Lavalettában. Nápolyi élményein. Róma. Audeneziai pápánál. Kedvező szelünk lévén, már a második napon megérkeztünk Civitá Vechhia alá. Az első évet hajónkon töltöttük, s csak másnap reggel rándultunk át Romába. Én szerencsétlenségemre valami rész csézára akadtam, mely a borsos fizetés daczára csak másnap reggelre döczögött be az örök-városba. A benyomás, melyet reám ez ódon város tőn, hol lehangoló, hol fölemelő volt, aszerint a mint a nagyszerű mestermüvekben gazdag paloták és templomok remek architektúrája, vagy egy csomó düledező rom és szennyes viskó mellett vitt utunk, de élénk részvét,teljes mindenkor. Útközben nagy számú szerzetessel találkoztam, a mezitlábas karmelitától kezdve az arany- és drágakövektől ragyogó bíbornokig. Az itt kiállott fáradalmai folytán nyugalom után vágyódva nem is sokat válogattam a szállodák között, hanem az elsőben, mely utunkba akadt letelepedtem. Másnap reggel a hadnagy barátommal egy kis körsétát tettünk a Két halmok városában, mely alkalommal egy nagyon eredeti esetnek lettünk tanúivá. Két egymással versengő, számos kofa nép által kisért szerzetes vonta magára figyelmünket. Az egyik nagy csengetyüvel kezében gyűjtögette maga körül a hiveket, kikhez azután erős, borízű hangján így szólt: „ki akarsz, misét mondatni ? Aza csak két líra ?“ Alig hangzott el ez épületes szó, melynek hallatára nem győztem bámulni, midőn a szintén közelben levő másik, karmelita-rendű fiatal szerzetes, egy ujját, mintegy a könyebb felfoghatóság kedvéért magasra tartva, oly hangon, mely egy pesti duna-vizhordó tótnak becsületére vált volna, kiálta a tömeg közé: „Csak egy lira! egy lira nálam egy szent mise! “Ez érthetően volt mondva, de nem is maradt siker nélkül. A két lírás pátert eleinte csak egy-kettő, de aztán a toborzott hivek legnagyobb része oda hagyta és az egy lírás misét áruló karmelita körébe húzódott. Midőn az öreg kapuczinus magát szent üzletében igy megkárosítva látta fiatal ellenlábasa által, tatár haragra lobbanva, ugyancsak szórta a szép szót úgy az elpártolt hivek, mint az akadékos konfrater ellen: „Ti barmok ! — kiáltott nagy dühösen. — miért engeditek magatokat rászedni e gyerkőcz mezitlábos által. Nem tudjátok,hogy ez csak egy újonnan felszentelt, míg én régi prior vagyok, — könnyű neki lírás misét adni, mert hát mit ér az ő miséje, az enyémhez képest?! Híjába volt, a tömeg csak az olcsóbb misénél maradt. A két páter aztán látva a további erőködés sikertelenségét, megindult, egyik jobbra a másik balra tartva biveivel. Kiváncsi lévén a lirás misére, pár lépésről én is követem az egyik csoportot. Nemsokára egy kis kápolna előtt állapodott meg a miseáruló prior, hova biveivel be is ment. A kápolnában elővette a páter kámzsája alatt rejtegetett misemondó ruháját, melyet pár pillanat alatt magára öltött s intett híveinek, hogy térdeljenek le. A körüli félkörben térdelőkhöz sorba odalépett és átvette a misedíjat; mikor ez is megtörtént, hozzáfogott ceremóniájához és üzletszerű rövidséggel elmormogta miséjét, azután megkérdezvén mindegyik hallgatójának nevét, azt hangosan háromszor elmondta s ezzel vége volt a szent misének, és a bivők könyebbült szívvel, mint a kik az urnák igen nagy szolgálatot tettek, eloszoltak. A páter misemondó ruháját kámzsája alá téve, ismét megindult csengetyüjével kezében, talán újabb üdvözülni és fizetni akaró hivek keresésére. Másnap ismét újabb egyházi tanulmányok tételére nyílt alkalmam. Megtudtam, hogy a pápa őszentsége a Sixtus féle kápolnában nagy misét mond, és én fáradságot nem kimélve, el is mentem, hogy ez ősrégi kápolnában a híres nagymisén jelen lehessek. A kápolnának nevezett e templom igen hosszú és magas, Ódon ízlésű, évezredekről szóló épület. Jelentőségét főkép azon, mondhatnám kábító pompának köszöni, melyet a róm. katolikus egyház itt kifejt. Midőn megérkeztem, már számos, többnyire idegen és előkelő rómaiból álló közönség várta a misét. Egyszerre csak megszólaltak a kürtök és dobok, melyek a kápolna ivezetének különös akusztikája folytán összerezzentő, menydörgő hangot adtak. Azután belépett a szentsége a pápa, és számos kíséretével az oltár elé ment. A hívek legnagyobb része térdre ereszkedett és elkezdődött a mise. Hat ministráns ezüsttömjénező edényeiből kábító füstfelhők szállottak föl, és sürü felhőkként úsztak ide s tova a kápolnában, azután rázendült a velőkig ható bus egyházi ének a „castradák“ ajkáról. Sajátságos hang ez, mely a férfihang éretét, a nőinek élével egyesíti. Sajátságos szívfacsaró hang, melynek, hogy a római egyház birtokába juthasson, az áldozatul kiszemelt fiukat férfiságától fosztja meg. Mint objektív szemlélőnek semmi sem kerülvén el figyelmemet, csakhamar észrevettem, hogy a pápa feje fölött valami szent fény, gloria-féle lebeg, valahányszor pihenni trónszékébe helyezkedik. Az oltárral szemközt lévő ablak felső csúcsán t. i., melynek üvegtábláira egyházi képek voltak festve, egy kis puszta szemmel alig kivehető lepel volt, mely mindannyiszor félrevonódik, valahányszor a pápa trónszékébe ül. Ebből sugárzott az ott elrejtve tartott optikai készülékből a pápa fejére olyanforma dicsfény, amilyennel az olajhegyen imádkozó Krisztust szokták festeni a művészek. Nagyon is beláttam, hogy ez a sajátságos fény, ragyogás, pompa, azok a szívfacsaró képek, mechanizmusok és végre az a velőket rázó és mégis tompító egyházi ének, mind, mind csak arra való, hogy az emberi kedélyt lehangolja, megfélemlítse elkábítsa. A tömegre és a gyengébb idegzetűekre rettenetes befolyással is volt e legmeghatóbb színjáték a gyenge elméjű nép nemcsak zsebe, de elméje és kedélye ellen irányzott mesterség. Hányan rogytak áléiva össze, hányan estek csendes és féktelen rajongásba ! Sokak arczát a legönkinzőbb gondolatok látszottak elékteleníteni, míg mások tompán, mereven bámultak maguk elé, s ismét mások, kik durvább idegzettel bírtak és az életben blazirttá levének, hajmeresztő áhitatos arczok vágásával iparkodtak érzelemi szegénységüket elpalástolni. És nemcsak a katholikusok állottak ezen megrázó szertartások befolyása alatt, hanem mások is, kik teljes közönnyel s csak kíváncsiságból jöttek a kápolnába. 1^ láttam például mindjárt az egyházi zene megharsanásakor egy protestáns angol hölgyet álélva összerogyni. E kép nagyon is sokat látva és tapasztalva optimizmusom rovására, elhagytam a hires tísxtus kápolnát és szállásomra tértem. Másnap az összes angol tisztikar — köztük én is — P. altengernagy vezérlete alatt audiencziára ment a pápa ő szent felsége elé. Kegyes olvasóim már bizonyára annyit és annyiszor hallottak és olvastak pápai audiencziáról, hogy felmentve érezhetem magamat egy oly látomány leírása alól, mely végtére is mindig egyenlő. Ezúttal csak a pápának hozzánk intézett rövid fogadtatás! beszédét közlöm, mely döczögő franczia nyelven körülbelül így hangzott: „Örvendek, uraim! hogy látogatásukkal kitüntettek. Mindég vonzódást és tiszteletet éreztem az angol nemzet és annak derék flottája és vitéz hadserege iránt. Noha önök többnyire protestánsok is, de mint keresztyénekre, ezennel apostoli áldásomat adom.“ Érdekesnek tartom még megemlíteni, hogy midőn a fogadtatás végén a szokásos lábcsókolásra került volna a sor, a mi altengernagyunk „kelert-euch“-ot csinált és ment velünk kifelé a pápai kamarások, czeremonia mesterek és bibornokok nem kis boszankodására. [Külföldi magyar egyletek.] A bécsi egyetemi „Magyar Társaskör“ 187 ^/I. évfolyamáról a következő kimutatást közült Fáy Gyula egyleti elnök és Boytha József egyleti titkár : „A bécsi egyetemi „Magyar Társaskör“, mely bécsi egyetemi magyar tanulók között az 1862-ik évben oly czélból alakult, hogy tagjai közt barátságos viszonyt alapítva, közös erővel fejlessze bennök a hazafiságot, műveltséget, férfias és lovagias jellemet — a lefolyt 1872'ik. tanévben a tiszteletbeli tagokkal együtt 58 tagot számlált, ezek közül kilépetett 4, kizáratott 1 — s így jelenleg 53 tagból áll. Az egyesület kitűzött czéljait elérni törekszik: a) A szellemi művelődés előmozdítására könyvtár föntartása és folyóiratok beszerzése ; b) a tagok testi erejének és ügyességének kiművelésére fegyvertár és vivoda szervezése, s végre c) a tagok közti barátságos viszony és kölcsönös szívélyesség előmozdítására heti estélyek és más társas mulatságok rendezése által. — Az egylet alapításának tizedik évfordulóját f. é.junius hó elején Sievring osztrák faluban diszlakoma, kirándulás és kedélyes tánczestélylyel ülte meg. — Az egylet alaptőkéje, mely 60 frttal az 1869-diki év október havában tétetett le, jelenleg a 2 frtnyi felvételi díjak és az inaktív tagok önkéntes adakozásaiból 299 írtra szaporodott. Ezen alaptőke az egyesület biztosítására alkottatván folyó kiadások fedezésére nem fordítható, hanem csupán szűkebb anyagi viszonyok közt élő tagoknak kölcsönöztetik. A folyó kiadások a rendes bevételekből fedeztetnek. E rendes bevételek a tagok 2 frtnyi havi járulékából állanak, ehez hozzáadva a múlt évi 12 frt 85 kr pénztári maradékot ez évben 762 frt 30 krt tettek. Ez évi rendes kiadás, melynek czime alatt a helyiség és vivoda fentartása szerepel 596 frt 59 kr volt, maradt tehát készpénzben 165 frt 71 kr. — A könyvtár 437 jobbára magyar munkából áll, mely többnyire a tagok önkénytes adakozásából jött létre; gyarapítására továbbá még minden tag havonkint bizonyos csekély pénzösszeggel járul. Ezen összegek és más önkéntes adakozások után összegyűlt bevételek ez évben hozzáadva a múlt évi 23 frt 43 kr könyvtár pénztári maradékot 115 frt 96 krt tettek , kiadás volt 92 frt 16 kr, maradt tehát készpénzben 23 frt 80 kr. — A könyvtár ezenkívül az egylet tiszteletbeli taga dr. Agay Adolf ur szívességéből a „Borsszem Jankó“ egy tiszteletpéldányában részesült. — Az egylet saját helyiségében: (Alsergrund, Berggasse Nr. 5.) minden pénteken heti estélyt tart, melyre minden magyar embert szívesen lát.“ — A „Müncheni magyar egylet“-ről ez egylet jegyzője, Ofner Károly ur, a következő értesítést küldi be hozzánk: Az egylet folyó hó 11-én tartotta meg az alapszabályok élelmében alakuló közgyűlését, melyen első sorban az egylet új tisztviselői választattak meg, mégpedig: Barnaíy Kálmán elnöknek, Ofner József és Grünfeld Sándor jegyzőknek, Fest János könyvtárnoknak, Mayer Bertalan pénztárnoknak. A bizottmányba; Somogyi Dániel, Stein Simon, Beretvás Sándor, Púm József, Zeyk Kálmán és Kassich Kajetán választottak. Az egylet a lefolyt évben 32 gyűlést tartott, ezek közt hármat nemzeti ünnepéllyel. A hetenkinti gyűléseken természettudományi és szépirodalmi fölolvasások tartattak, összekapcsolva szavallatokkal. Egy szépen fölszerelt könyvtár és a nagyobb hazai lapok állanak a tagok rendelkezésére a pénztárból pedig a keresztül utazó szegény honfitársaknak segélyt nyújt, melyben ez évben már három részesült is. T) L. a „Reform“ 283., 284,, 285., 286., 290., 291., 292., 297., 298., 299. 300., 305., 306., 307., 308 212., 313., 314. 318. és 319. számait.