Reformátusok Lapja, 2013 (57. évfolyam, 1-52. szám)
2013-01-13 / 2. szám
Református jótékonysági bál Segítségnyújtás. Újból megrendezik a Református Jótékonysági Bált Debrecenben. A szervező Tiszántúli Egyházkerület a kárpátaljai, fogyatékkal élő gyermekeknek ajánlja fel a bál bevételét. A beregszászi rehabilitációs központban speciális igényű gyerekekkel foglalkoznak. Az épület kicsi a környéken élő több mint ötven fogyatékkal élő gyereknek. A kárpátaljai reformátusok szeretnének önálló, akadálymentes épületet, amelynek befejezéséhez nincs elegendő pénzük, ezért döntött úgy a Tiszántúli Egyházkerület elnöksége, hogy a kárpátaljai oktatási- nevelési intézményt támogatja. A befolyt összegből minden évben határon túli intézményeket támogatnak. Tavaly a csaknem háromszáz résztvevő és adakozó kétmillió forinttal segítette a szilágysági diákokat. A hatodik református bál része a Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulója alkalmából szervezett programsorozatnak. A bált február 8-án, pénteken tartják. FORRÁS: TTRE.HU REFORMÁTUS SZEMMEL A hitért és a kultúráért Az énekeskönyv ötszáztizenkét énekéből keveset énekelnek a gyülekezeteink, és még kisebb részét éneklik jól - mondja a Magyar Örökség-díjjal nemrégen kitüntetett Böszörményi Gergely... A 3. oldal KÖZÖSSÉGBEN Jézus földi apja Miután Jézus valódi ember is volt, ahhoz, hogy normális életet tudjon élni, értelemszerűen egy apára is szüksége volt - mondja Zsengellér József, a Károli-egyetem dékánja... A 6. oldal KÖZÖSSÉGBEN Otthont és munkát adó tanyaprogram Hajléktalanoknak ad újrakezdési lehetőséget az a tanyaprogram, amelyet a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény indított Baján. Két férfi költözhetett az utcáról a tanyaépületbe... . 7. oldal 917 7 1419 856007 13002 A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ LAPJA Hallgatókat vár a református felsőoktatás Református felsőoktatási tájékoztató. Közös felvételi tájékoztatót adott ki a négy magyarországi református felsőoktatási intézmény a 2013/14-es tanévre. A kiadvány bemutatja a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pápai Református Teológiai Akadémia és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia 2013 őszén induló alap-, mester és osztatlan képzéseit, szakirányú továbbképzéseit. A jelentkezési feltételek, térítési díjak mellett a tájékoztatóban megtalálják az intézmények elérhetőségeit és a nyílt napok időpontjait is. A református felsőoktatási tájékoztató olvasható a www.reformatus.hu internetes honlapon is. BÖLCSFÖLDI ANDRÁS FELVÉTELE Első magyar karácsonyi istentisztelet Fresnoban és Las Vegasban Tengerentúl. Az Amerikai Magyar Református Egyház legújabban alapított gyülekezeteinek karácsonyi istentiszteleteit a közép-kaliforniai Fresnoban és a nevadai Las Vegasban tartották meg. Magyar nyelvű ünnepi igehirdetés először volt itt. Fresnoban kis létszámú magyarság él, akik azonban elkötelezettek abban, hogy rendszeresen, egyelőre évente négy alkalommal magyarul hallgathassák Isten Igéjét, énekelhessék megszokott magyar énekeiket, szorosabbra fűzzék az egymással való kapcsolataikat. A Las Vegas-i magyarság jelentősebb mennyiségű tagot számlál, itt kilencvenöt fő vett részt a december 23-án tartott karácsonyesten, amelyet a gyermekek műsora és a Csendes éj gyertyafényben való eléneklése tett emlékezetessé. Las Vegasban 2012 májusa óta vannak havi rendszerességgel magyar nyelvű istentiszteletek. Az azóta eltelt időben gyermek-istentiszteletet is tartanak, és cserkészcsapat is indult a gyülekezet keretein belül. A gyülekezet gondnoka, Kardos Tibor és a szolgálatokat ellátó lelkipásztor, Lányi Gábor most egy hétvégi magyar iskola indításának a lehetőségeit keresik, ahol az általános iskolás korú gyermekek magyar irodalmat és történelmet, népdalokat, néptáncot tanulhatnának. A két idén alapított gyülekezet szép példája annak a missziói elkötelezettségnek, amely által a Szabó Sándor püspök vezette Amerikai Magyar Református Egyház miszsziós egyházközségek sorát hívta életre az elmúlt évtizedben, főleg az Egyesült Államok nyugati partvidékén, például San Diego-ban, Portlandban, Seattle-ben, Denverben és Houstonban. A diaszpórában élő magyarság megmaradását és megerősítését eredményező tevékenység a Nemzetpolitikai Államtitkárság hathatós anyagi támogatásával valósul meg. L.G. Magyar jövő a tengerentúlon A zenével is lehet szolgálni „...tapasztalatból tudjuk, hogy a zenének valami titkos és szinte hihetetlen ereje van a szíveket megmozdítani... ” (Kálvin János) Énekes hétvége Budapesten. A fenti gondolat indította és táplálja ma is Szabó Szabolcsok a Pécs-Belvárosi Egyházközség és a Baranyai Egyházmegye gondnokát, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium volt énektanárát és számos énekkar karnagyát egyházi, tanári és karnagyi tevékenységének fáradhatatlan végzésében. Szabó Szabolcs lelkészgyermekként nőtt fel Szabadegyházán, majd Pákozdon. Utóbbi helyen - a fűtés és kántor nélküli templomban - már gyakran kísérte az öreg harmóniumon a gyülekezet énekét. Ma a Pécs-Belvárosi Református Egyházközség presbitereként és gondnokaként vasárnap mindhárom istentisztelet kezdete előtt az ő vezetésével énekel a gyülekezet a táblára kiírt énekrend szerint. Tizenkilenc éves korában szervezett a pákozdi fiatalokból először énekkart, akikkel a falu ünnepein és környékbeli településeken énekeltek. Az évtizedek alatt hét diákkórust hívott életre és vezetett három iskolában. Diákkórusai mindig Arany oklevél-minősítést kaptak, illetve többször elnyerték az Év Kórusa címet. „Legidősebb” felnőtt énekkarát harmincnégy éve, a legfiatalabbat két és fél esztendeje alapította. Tévé- és rádiószereplések, CD-k, külföldi utak, versenyeredmények és fesztiváldíjak fűződnek nevéhez. Több mint négy évtized tapasztalatát szeretné megosztani mindazokkal, akik elfogadják meghívását, és február 1. és 3. között részt vesznek az általa tartott, kórusvezetési kurzussal kiegészített énekes hétvégén. A rendezvénynek - amelyre kórusénekeseket, aktív vagy passzív részvételre vállalkozó karvezetőket, fiatalokat és idősebb fiatalokat egyaránt várnak - a budapesti teológia (KRE Hittudományi Kar) Ráday utcai épülete ad otthont. Az énekes hétvége programjában gyülekezeti énekek, népdalok, egyházi és világi kórusművek egyaránt szerepelnek. Az énekkari próbákat beszélgetés, fórum, lapról éneklési gyakorlatok egészítik ki. Szombat este táncház várja a résztvevőket, akik vasárnap délben istentiszteleten is szolgálnak. A további részletek és a jelentkezés módja az egyházzene.reformatus.hu oldalon olvashatók.