Regélő, 1834.július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1834-09-11 / 73. szám
mint szokás, egyszerre teszik az asztalra,s a' vendégek kijelelt helyeikre ülnek. Fél óra múlva az első feladást leszedik, ’s következik a’ másik, melly pecsenyékből ’s a’ t. jelly (kocsonya) , és salátákból áll. Ha ezek is elhordattak, a’ harmadik feladás következik, t. i. tésztás ételek, ’s csemegék (confiture), és ekkor történnek a’pohárköszöntések. Az asztal közepén ’s két szélén a’ választott megbizottság tagjai ülnek; ezeknek elsője fekelvén egy papiroslapról olvassa az első köszöntést (Toast); ezt követi a’ felső szélen, ezt ismét az alsó végen ülő megbizottsági tag. Ekkor a’ vendégek az elmondott köszöntésekre isznak , mellyek mindenkor az inneplésre czéloznak. Ezekre azonban Madeira, vagy sampányi (champagner) bor használtaik. Tíz minutum múlva a’ második köszöntés létetik hasonló szertartással,’s közönségesen a’szövetséges statusok boldogságáért. A’ harmadik ismét igy—Washington emlékére ’s a’. Hat hivatalos köszöntésnél több ritkán esik. Ezekre következnek a’ magános egészség-ivások (Volunteers), mellyeket a’vendégek egymásra köszöntenek. A’lakoma többnyire 3—4 óráig szokott tartani , melly felett illendőség ’s méltóság uralkodik. Nyolcz órakor a' táncz kezdődik. Frisstők és vacsora felől (melly alatt legalább a’ County városokban a’ dámák ülnek, a’ férfiak állnak) bőven, sőt az asszonyságok nagy szomorúságukra, kiknek tánczosaik éjfél után jóformán tántorganak , nagyon is bőven gondoskodnak. A’ Countyvárosokban a’ muzsika rész; közönségesen egy vagy két hegedűkből áll, mellyeken inkább csak medve-tánczra való nóták játszatnak. A’ tánczok cotillon , contratánczból , ’s magánosok bálján német keringőből is állanak. Egy mivelt fiatal Francziától, ki S. városában velem bálban volt, kérdeztem, mikép mulatná magát? „Mintha csupa theologiai candidatusok közt volnék 44 felele. A társaság t. i. előtte kiálltatlanul feszesnek és szoros rendszabályának rémlett. De az Hiedelmet (Anstand) még örömei ízlése közt se felejti olly könnyen az Amerikai. Tudja, hogy éppen itt nem szabad neki tiszteleti méltóságát elveszteni , és hogy báljainak gyakran politicai mellékczéljai is vannak, mellyek néha számára csehetősek is lehetnek. — Illy nemű bál adatott kevés idő előtt N. városában, hova Y. Judge (bird) is G. úrtól meghivaték. A’ Hai lawyerek már rég óta hivatalbeli okból haragudtak rá,’s B. lawyer már régen