Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-11-08 / 90. szám
rend elé ülni, és kiki saját helyét elfoglald, a’juhászlegény utasításánál fogvást a’ kocsi éjszak felé elrobogott. Lida szinte újjá született: a’ kótyának csendes lebegése, fölötte a’hold világitotta csillagos ég, az illatos májusi lehel, Homorúié jósága, ’s az öreg. Brigittának vidám és jámbor beszédei mind meg annyi vigasztaló angyalok valának, mellyek az árvát élénkké ’s boldoggá tevék. Az irányzott falu félórányira volt csak, ’s nem vala még éjfél, mire utazóink oda értek, és a’ falu házához szálltak, hol az emberséges öreg biró az utasok nyugalmára mindent szorgosan elrendele; itt magokat kipihenvén, reggel elindultak, így utazott az árva Lida jámbor társaságban. Megjárák a’ felföldet , ’s visszatérvén, Hámoriné házában az árva szüzet tiszta kegyes béke fogák karjaikra. Majd ollykor-ollykor megdobbant szive, midőn Kálmán ’s Rózára eszmélt; de foglalatosságot kerese magának, ’s egy kisded kertben találá fő kedvét, hol ártatlan virágok-vetemények ’s ékes gyümölcsfákkal társalkodók, ’s igy erősité lelkét legtisztább gyönyörködéssel. Álmai gyakran mutaták ugyan neki Kálmánt, ’s ő fanyalgott, de csendesen, gyakorta reggelenként ablakára szállongó galambjai viditgaták, ’s a’ megjelenő gyámanyának ezen vidám szavai: ,,mint nyugodtál?“ őt önmagával egész békülésbe hozók. Darab ideig igy éldegélt Lida, ’s csupán egykér szomszédlátogatók tevének változatot Homoriné házánál; mig végre egy ifjú közbirtokos jőve a’ faluba, ki egy szép részjószágot imént vásárlameg ottan. Gátori Zsigmond vala neve, ki midőn meglátogatná Homorúnét, a’ kellemes Lida legottan szemébe ’s onnan lelkébe ötlék. Gátori huszonöt évű jeles fiatal ember volt; még nőtelen, gazdag, ’s mint sokak előtt tudva jön, nagy gazda, előre-látó, meggondoló , ’s mind a’ mellett is vidor és tréfás. Egy év előtt házasodni akart, de a’ választott hölgy nem felelt meg reményének. Ez ritka szép sajátokkal biró, a’ felső magyarország egyik szögletében lakó, árva báró kisasszony vala, ki a’ deli Gátorinak fürdői útjában igen megtetszvén, nehány szóváltások után bátor volt annak kezét kérni, mire a’ hölgy nem késett hajlomását mutatni; de egy évet kért magának, hogy azalatt gyámjával, ki néhány ezer forintját tartó, végezhessen. Gátori biztatá a’ gyönyörű Lucziát, hogy ő nem szorult annak örökjére, mellyet házasságuk ideje alatt is megkereshetőnek vélt. De Luczia nem távozott föltételétől , ’s az egy évet folyton kiköté magának. Gátori engedett; de mély gondolatokba mehiten hagyá el Lucziát, ’s majd akaratosnak itélé; azonban még is Luczia hőhatásáról le nem monda. — Illy függelme közben látó-