Regélő, 1838. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)

1838-02-25 / 16. szám

Midőn hazaérkezett, a'két barát­né, az erkélyre ültek­ ki. Theo­dora oda hozatá sokpolczát, ’s Júliának, ki gitárjához foga, szép, de búskom­oly vonásait próbáló bűn utánozni a’ vásznon. A’ rég elkezdett arczképnek ma kelle elvégződni; de Theo­dora, miután nehány vonásokat festett, nem hajtván barátnéja ké­réseire , letéve a’ pem­etet. — „Ma igen fáradt vagyok — úgymond — később majd bevégzem.“ De egészen mást gondola. Ő csak akkor akará ezen arczképet bevégezni, midőn Julia már hidegen és mozdulatlanul feküdnék a’ halotti ágyon. Képzelő ereje egy terven dolgozott, mellyet szorgo­san tuda eltitkolni. E’ pillanatban hangzók egy fenséges induló; — a’ franczia ez­red vonult­ el, melly akkor Majlandban vala. ,Ez az ő ezrede — mondá reszketve Julia, ’s arczát égő vö­rösség boritá­ el; — Theodora látod őt, nem tekint­ föl ?, „Nem !“ ,Ő meghagy halni — szólít Julia fájdalmasan — a’ nélkül, hogy csak egy bucsúpillanatot adna. Arthur! Arthur! Így teljesíted esküidet? Edent álmodom magamnak, de poklot lesék. A’ te kar­jaidban , gondolám, fogok még csak igazán élhetni, ’s most nélkü­led kell meghalnom. És még is szeretlek, nem átkozlak; én meg­bocsátok !“ „De én nem bocsátok !“ — gondolá magában Theodora, ’s a’ fé­lig ájult Júliát aggódó apjához vezeti. Egy hónap múlt­ el, ’s Julia meghalt. — Meghalt a­­nélkül, hogy Arthur csak egy végpillanatot engedett, volna neki, melly ha­lála óráját megédesítené. Az öreg Speratti azon ágy előtt ült karszékében, hol Júliája szunnyadott­ el. Hallgatva ült ott, néha néha könyek szorultak­ ki ősz pillái alól, ’s egy mély sóhaj szálla­ ki mellyéből. Julia a’ fájdalomnak egy leirhatlan kifejezését tartá­ meg halá­lában. A’ pap buzgón imádkozik a’ gyászpad előtt ; a' cselédség halkai járkált a’teremben , ’s az ékes falakat gyászposztóval boritgatá. Speratti mögött Theodora állott a’ fokpolcz mellett, ’s végzé a’ rég kezdett képet, szemet merően hol a’ szeretett vonásokon , — mellyeket nem sokára sírnak kelle betakarni, — hol pedig a’ vász­non — mellyre pem­ete a’ hasonlatosságnak egy remekét teremté — csüggének, 's természet-fölötti lelkesedéstől fény lettek, ajkai pedig a’ haragnak bizonyos kifejezésével sajtolódtak össze. A’ kéj­ bevégeztetett, 's most az erős Theodora lágy, és gyön­ge jön. Letérdelt Julia ágyához, megfogó kezeit a­ holt barátaénak.

Next