Regélő, 1838. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1838-10-18 / 83. szám

la, midőn, mintha égből pottyant volna alá, egy bagolysü­veges, szűr­be burkolt alak véletlen megjelenvén ,,jó estét adjon az Isten“ kö­szöntésből álló dörmögésével Bandinak csillagászi okoskodását fél­­beszakasztá, ,Fogadj Isten ! — ej, de véletlenül lepett­ meg minket kegyelmed , — de éppen jókor, mert fontos közleni valóm van !­ — felelt a’ nyujtódzó; ’s mig a’jövevény melléje a’ földre leterült, a’ csi­r­­kész ekképp’ folytató beszédét­ ,N­ej Bartók szomszéd ! nem is gon­dolná kegyelmed, miként munkálódik szegény legény részére a’ sors. Csak akarat ’s bátorság kívántatik , 's mi nehány nap múlva tömérdek kincsnek juthatunk birtokába !‘ Jövevény. — „Ugyan miképp’ gondolja ezt kegyelmed?“ Most Bandi jelt ada nejének, ’s ez a’ pitvar belsejébe vonult, l Bandi. — ,Hát tudja-e Bartók gazda! azt a’ helységünk fe­lett fekvő vár-omladékot, mellyet még a’ kutya-fejű Tatárok pusz­­titottak­ el, ’s melly felől olly sok csudás történetet meséltek apáink? — No, ma déltájban körűle legelt csürhém, ’s midőn ma­gam a’ még fenn­ álló falak alatt bogarázgattam, valami csudálatos dolognak voltam tanúja. Huh! szinte vaczog fogam, ha reá gon­dolok. A’ fal odrából egy óriási kígyó , olly vastag mint a’ nyomó rúd, ’s tán ölnyi hosszúságú is lehetett, kandikált­ ki, — ’s ki­ljebb küljebb gyürűdzvén , mintha egy rakás ezüst pénz közé hullott vol­na, szörnyű csörömpöléssel lezuhant!­ — E’ történetet Bandi külö­nös sajátságos mimmel adá-elő. Jövevény. — „Mi a­ manó! tán bizony csörgő kígyó volt?“ Bandi. — ,Nem lesz az Bartók gazda! hanem maga a’ kincs, kincs! — de (irgalom bűnös lelkűnknek) elátkozott; ’s ha szentelt olvasó, meg barka lett volna kezemnél, ezzel megérintvén, amazt pedig utána dobván, azonnal aranynyal tölt zsákká változtattam volna!­ A’ bagoly süveges jövevény fejcsóválva hallgató e’ csudás tüne­ményt fejtegető csürkészt; mig egy halványon czikázó futó csillag magára vonó figyelmüket; ’s most a’ perczig uralkodó csendet a’ tanakodók e’ felkiáltása; „nini a’ tüzes lidérz!“ — szegé­ meg. A’ pitvarban kuksoló menyecske is kidugó e’ neszre fejét, ’s kereszteket hányván magára, az enyésző tünemény után egy igen igen mély sóhajt röpitett. Jövevény. — „És pedig a’ vár­ omladékba szállt alá.“ Band­i. — ,No, lássa Bartók gazda! Ez is erősiti, hogy a’ mit előbb kegyelmednek elbeszéltem , nem­ álom­-hüvelyezés, ha­nem merő igazság. 1 lisz’ magából a’ bölcs „Sybillából“ tudjuk, hogy a’ tüzes lidércz csak elátkozott kincsek felett szokott fészkelni.

Next