Regélő, 1838. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)
1838-10-18 / 83. szám
la, midőn, mintha égből pottyant volna alá, egy bagolysüveges, szűrbe burkolt alak véletlen megjelenvén ,,jó estét adjon az Isten“ köszöntésből álló dörmögésével Bandinak csillagászi okoskodását félbeszakasztá, ,Fogadj Isten ! — ej, de véletlenül lepett meg minket kegyelmed , — de éppen jókor, mert fontos közleni valóm van ! — felelt a’ nyujtódzó; ’s mig a’jövevény melléje a’ földre leterült, a’ csirkész ekképp’ folytató beszédét ,Nej Bartók szomszéd ! nem is gondolná kegyelmed, miként munkálódik szegény legény részére a’ sors. Csak akarat ’s bátorság kívántatik , 's mi nehány nap múlva tömérdek kincsnek juthatunk birtokába !‘ Jövevény. — „Ugyan miképp’ gondolja ezt kegyelmed?“ Most Bandi jelt ada nejének, ’s ez a’ pitvar belsejébe vonult, l Bandi. — ,Hát tudja-e Bartók gazda! azt a’ helységünk felett fekvő vár-omladékot, mellyet még a’ kutya-fejű Tatárok pusztitottak el, ’s melly felől olly sok csudás történetet meséltek apáink? — No, ma déltájban körűle legelt csürhém, ’s midőn magam a’ még fenn álló falak alatt bogarázgattam, valami csudálatos dolognak voltam tanúja. Huh! szinte vaczog fogam, ha reá gondolok. A’ fal odrából egy óriási kígyó , olly vastag mint a’ nyomó rúd, ’s tán ölnyi hosszúságú is lehetett, kandikált ki, — ’s kiljebb küljebb gyürűdzvén , mintha egy rakás ezüst pénz közé hullott volna, szörnyű csörömpöléssel lezuhant! — E’ történetet Bandi különös sajátságos mimmel adá-elő. Jövevény. — „Mi a manó! tán bizony csörgő kígyó volt?“ Bandi. — ,Nem lesz az Bartók gazda! hanem maga a’ kincs, kincs! — de (irgalom bűnös lelkűnknek) elátkozott; ’s ha szentelt olvasó, meg barka lett volna kezemnél, ezzel megérintvén, amazt pedig utána dobván, azonnal aranynyal tölt zsákká változtattam volna! A’ bagoly süveges jövevény fejcsóválva hallgató e’ csudás tüneményt fejtegető csürkészt; mig egy halványon czikázó futó csillag magára vonó figyelmüket; ’s most a’ perczig uralkodó csendet a’ tanakodók e’ felkiáltása; „nini a’ tüzes lidérz!“ — szegé meg. A’ pitvarban kuksoló menyecske is kidugó e’ neszre fejét, ’s kereszteket hányván magára, az enyésző tünemény után egy igen igen mély sóhajt röpitett. Jövevény. — „És pedig a’ vár omladékba szállt alá.“ Bandi. — ,No, lássa Bartók gazda! Ez is erősiti, hogy a’ mit előbb kegyelmednek elbeszéltem , nem álom-hüvelyezés, hanem merő igazság. 1 lisz’ magából a’ bölcs „Sybillából“ tudjuk, hogy a’ tüzes lidércz csak elátkozott kincsek felett szokott fészkelni.