Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)
1840-11-08 / 90. szám
,Ön igen szomorúnak látszik — szólít az idegen, Leontióhoz fordulva — tán kedvesét veszté? — E’ kérdés olly élénken ’s határzottan volt intézve, hogy Leontio kénytelennek érzé magát válaszolni rá. — „Részvétét, ngos ur, köszönöm! — válaszolt — de határozott feleletet excellentiádnak, fájdalom , nem adhatok.“ — , Barátom — élénken viszonzó az idegen — én nemes nem vagyok ’s lenni nem akarok. Én önhöz hasonló vagyok ; félelem ’s tartózkodás nélkül mondja meg tehát, szolgálhatok-e valamiben? pénzre van szüksége ? — Lám, arcod nekem tetszik; szemeidből művészi tűz level; te halvány, bús vagy; légy tehát közlékeny, ’s én kész vagyok rajtad segitni!” — „De kinek köszönjem e‘ munkás részvétet?“ — , hlogy neked szolgáljak, kérdém-e nevedet ? miért akarod tudni az enyimet? De tisztelem lélekismeretességedet; te bizonyosan becsületes ember vagy. Én Salvator Rosa vagyok; most talám elfogadod ajánlatomat?– Ez ünnepeltt név hallására tisztelettel hajolt meg Leoptio. —Mester! — mondá mélyen megindulva — Isten keze vezérelt önhöz, éppen önt kérésein. Tudom, hogy ön szives a’ művészekhez. Én festesz vagyok; nőtestvérem ’s én ecsetem után élünk; Corsininál dolgozom, kinek palotáját innen is látni. De most máshova vágyom menni. Roma az egyetlen város, mellyet, ismerek; mert Ostiát, hol születtem, számba nem veszem. Látni akarom Nápolyt ’s a’ tengert; ez bennem óhajtásnál több,— szükség. Létem, melly jó nőtestvéremé, ezúttal szorosan van összefűzve; ön, mester, nárfolyi születésű; nekem tehát fontos szolgálatokat tehet jó tanácsa - és oktatásával. Ez mind, mit jóságától kérek; pénzem, hogy éljek, elegendő, ha éltemet csakugyan életnek mondhatni.4 — Salvator Rosa fürkészőleg nézett az ifjúra, ki a’ mester válaszát várván Stel-n a nevet irt ujjával egy forrás színére Salvator Rosa folyvást vizsgáló Leontio arczát, azután gondolkozva veré szemeit égve, mintha lelkében rögtön keletkezett emlékezet villant volna fel. — „Mi neved?“ — kérdé végre. — ,Leontio!« — jön a’ válasz. — „’S családi neved?“ — , Megint csak Leontio!4 — ismétlé az ifjú mélyen sóhajtva. — „Romában hol lakói?“ — , Sz. Tódor - utszában , szemközti a’ templommal. 4 — „Emlékezel rá, Leontio, hogy engem valaha láttál volna? — , Soha.4 — „De én, én már láttalak — hanem régen. Hol, azt nem tudom ; emlékezetem homályos. — Milly korii vagy ?“ — , Tizennyolcz éves.4 — „ Tizennyolcz éves! Salvator Rosa lesüté szemét, ’s bezáró, hogy gondolkozzék. — Igen láttalak már ! — folytató szünet után. Nőtestvéred is van, mondd meg, mi neve ?“ — ,Steilina!4 — Salvator Rosa csudáió mozdulatot tett. — „Csakugyan testvéred ő ?“ — ,Igen.4 — „Nem nőd, nem ked