Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-03-26 / 25. szám
194 rettenve látta nem sokára a’ zsibongó nép az elkészült művet, mert az nem más, mint egy nagy vérpad volt. Halotti csend követte a nagy mozgalmat, remegve zárta magát kiki házába. Sok nemes vér folyt a’ következő napokban az elkészült vérpadon s az egész városban csak sirás ’s jajgatás volt. Ezidőben nyugodtan ült egy ifjú a’ város’ egyik korcsmája’ termében , melly tágas puszta fehér falu közönséges szoba volt; az egész bútor egy tölgy asztalból, egy törött kemény padból s egy nagy fehér boglyakemenczéből állott.Kora mintegy 23 év, mégis a’ szenvedés ’s fájdalom mély redőket vése napégetett arczába, személyisége a’ katonát nyíltan mutatá. Testét pánczél födte, oldalán erős kard lógott ’s egy nagy fejér küpönyeg oltalmazta idő’ viszontagságai ellen; a’ sárral befecskendezett köpönyeg idegent ’s utazót hagya sejteni, ’s a’ ki látta őt négy évvel előbb Eliza’ oldalán, nem ösmerte volna fel illy helyen és üdőben, a' selymet ’s aranynyal hímzett bársonyt, a szarvasbőr és aczél váltotta fel; mindenünnen csak komolyság tekintett. Az ember’külsője többnyire belsőjének tüköre. Eliza’ édes atyja visszatérve a’ csatákból, leányának nem sokára gazdag s hatalmas férjet keresett; sok ránczot húzott ezen hit a szegény ifjúnak mind szivében mind homlokán , de az idő, melly mindent csillapít, az égető fájdalmat nem sokára nyugodt keservvé változttata s kivévén ajkának ollykor észrevehető görcsös vonását, melly keserű nevetéssé folyt által, kívülről mi nyomát sem hagyta. Az idök sem voltak képesek vigasztalni, a’ távozó lovagi szellem’s egy újnak derülte az életet szokatlanná ’s idegenné tette, a’ reformatio’ihlete mindent keresztüljárt, ’s kiforgatta a’ jelennek sarkait. Azon világfájdalom melly majd másfél századdal későbben lord Byron’ verseiben olly hathatósan fejezte ki magát, s mellynek érzetei az egész világon viszhangra találtak, megérte már akkor az ifjúnak szivét is. Lehúzván nagy kesztyűjét ’s megigazítván, a’ mennyire lehetett tölgyfapad- ülését, ,egy pohár bort* volt első szava. „Vitéz uram szólott a’ korcsmáros, mi jó hozza elhagyott városunkba? az is fél itt, ki benne lakik, nem jár itt most idegen. , Lassan öreg! ha igy van, felesé ez.Mi hir a’ városban?* „Sok év folyt le, mióta jó hir füleinket nem érte. Jelenleg a’ zemplényi nemesség engesztelődése végett négyszáz darab aranyat és huszonnégy átalag tokaji bort küldött ’s most is itt van Benkovics Ágoston, nagyváradi püspök , ki kegyeimért esedezik, de tudom hasztalan, mert épen tegnap hozott egy csapat katonaság zemplényi urakat.“ Sokáig beszélt még a’ korcsmáros, mig végre az ifjú háló helyet kért, régibb ismerőse lévén a’ korcsmáros, nem sokára tulajdon szobájába eresztette. A’miilyen ké