Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)

1842-03-26 / 25. szám

194 rettenve látta nem sokára a’ zsi­bongó nép az elkészült művet, mert az nem más, mint egy nagy vér­pad volt. Halotti csend követte a nagy mozgalmat, remegve zárta magát kiki házába. Sok nemes vér folyt a’ következő napok­ban az elkészült vérpadon s az e­­gész városban csak sirás ’s jajga­tás volt.­­ Ez­­időben nyugodtan ült egy ifjú a’ város’ egyik korcsmája’ ter­mében , melly tágas puszta fehér falu közönséges szoba volt; az e­­gész bútor egy tölgy asztalból, egy törött kemény padból s egy nagy fehér boglyakemenczéből állott.Ko­ra mintegy 2­3 év, mégis a’ szen­vedés ’s fájdalom mély redőket vé­­se napégetett arczába, személyisé­ge a’ katonát nyíltan mutatá. Tes­tét pánczél födte, oldalán erős kard lógott ’s egy nagy fejér küpönyeg oltalmazta i­dő’ viszontagságai ellen; a’ sárral befecskendezett köpönyeg idegent ’s utazót hagya sejteni, ’s a’ ki látta őt négy évvel előbb Eli­za’ oldalán, nem ösmerte volna fel illy helyen és üdőben, a' selymet ’s aranynyal hímzett bársonyt, a szarvasbőr és aczél váltotta fel; mindenünnen csak komolyság te­kintett. Az ember’külsője többnyi­re belsőjének tüköre. Eliza’ édes atyja visszatérve a’ csatákból, leányának nem soká­ra gazdag s hatalmas férjet kere­sett; sok ránczot húzott ezen hit a szegény ifjúnak mind szivében mind homlokán , de az i­dő, melly mindent csillapít, az égető fájdal­mat nem sokára nyugodt keservvé változttata s kivévén ajkának olly­­kor észrevehető görcsös vonását, melly keserű nevetéssé folyt által, kívülről mi nyomát sem hagyta. Az i­dök sem voltak képesek vigasztal­ni, a’ távozó lovagi szellem’s egy újnak derülte az életet szokatlanná ’s idegenné tette, a’ reformatio’ih­lete mindent keresztüljárt, ’s kifor­gatta a’ jelennek sarkait. Azon világfájdalom melly majd más­fél századdal későbben lord Byron’ verseiben olly hathatósan fejezte ki magát, s mellynek érzetei az egész világon viszhangra találtak, meg­érte már akkor az ifjúnak szivét is. Lehúzván nagy kesztyűjét ’s megigazítván, a’ mennyire lehetett tölgyfapad- ülését, ,egy pohár bort* volt első szava. „Vitéz uram szólott a’ korcs­­máros, mi jó hozza elhagyott vá­rosunkba? az is fél itt, ki benne lakik, nem jár itt most idegen. , Lassan öreg! ha igy van, fe­lesé ez.Mi hir a’ városban?* „Sok év folyt le, mióta jó hir füleinket nem érte. Jelenleg a’ zemplényi nemesség engesztelő­­dése végett négyszáz darab aranyat és huszonnégy átalag tokaji bort küldött ’s most is itt van Ben­­kovics Ágoston, nagyváradi püs­pök , ki kegyeimért esedezik, de tudom hasztalan, mert épen tegnap hozott egy csapat katonaság zem­plényi urakat.“ Sokáig beszélt még a’ korcs­­máros, mig végre az ifjú háló he­lyet kért, régibb ismerőse lévén a’ korcsmáros, nem sokára tulajdon szobájába eresztette. A’miilyen ké­

Next