Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-01-29 / 9. szám
259 FÉRFI ÉS NÓBUSZSELÉG. Eredeti beszély. (Vége.) IV. Zárday eleget látott és hallott. Hogy Vilma egykor a’ sorsuk közötti különbséget lobbanta szemére, ezt, ámbár lelkét érzékenyen sérté, inkább megtudá bocsátani, mert a’ véle összekapcsolt féltés hiuságának titkon hizeleghető; dehogy öt illy alacsonyul megtagadva, gúny’ ’s megvetés’ hangján nevezheté,ez megpattantá azon húrt melly vonzalmát Vilmáéhoz köté. Büszke volt Zárday, nem ősökre, nem szépségére, nem sorsára, mind ez ha legfényesebb volt volna is, nemes lelkű időt nem érdeklendő, de büszke volt e tiszta jellemére, é s azon szellemre, mellyet a’ természeti egyenlőség’ elvénél fogva, az emberiség’ bármelly tagjában is méltányola, ’s miután épen e’ szellemet éré a’ megtagadás’ nyila, sokkal mélyebb sebet hagyott, hogy sem azt valaha a’ megbánás’ könyözöne is begyógyítható. ,Egy Zárdayval! mondás, nemde?, ismétlé Vilma’ szavait ifjúnk, midőn keseredett hangulatában szállására viszszatért, ’s milly vontatva, millyrenézőleg ejté ki e’ pár szót: egy Zárdayval! mintha zsebtolvajt, vagy éji latort kellendett említenie! ’s kinek? báró Légisnek! Istenemre, holott ez emberrel szemközt egy spanyol grandnál kevélyebb tudnék lenni! megszűnt szeretni? szeretne bár egy Vezúv’hevével , illy gondolkozásu hölgy nem nem lehet! Igen, lemondok róla, habár a’ szegény szív’ megtörésébe kerülne is a’ lemondás. — ’S most le ujjamról átkos gyűrű, ’s vissza a’ méltatlanhoz, ki a’ holdvilágos ábrándú Zárdayt jegyesül szégyenlé elfogadni, ’s csak unaloműzésre használa!. Tollat ragadott,’s indulatosan levélíráshoz kezde. Arczai lángosának, szemeiben lázas szenvedély tolongott, mohón futva át a’ megirt néhány sort, aztán ismét szoborként a’ gyűrűre meredve, majd egy nehéz sóhaj emelkedik melléből, ’s mig ajkai sanyarú mosolyra vonaglának, homlokán az izzadás nagy cseppekben gyöngyözék. A’ hatodik levelet tépé már össze, midőn a’ kimerített ervezet lankadt nyugalom kezdé felváltani. Újra irt ekkor, bevégzé, ’s ágyára dőlve, fáradt lelkének háborgásai rövid időn álomképekben oszlanak szét. Délfelé volt az idő, mire szenderéböl felébredett. Első eszméje a’ tegnapi jelenetre, ’s jelen helyzetére emlékezteté, ’s felugorva ágyáról a’ megirt levelet többször elolvasó ,így jól leend — mondá magának— ’s a’ jegygyűrűt levelére helyezé, igy jól leend, ne tudja meg, mennyibe került e’néhány sor, ne tudja meg, mennyire küzdött bennem a’ szív’, ’s az ész’ szava ! Ez még inkább emelné büszkeségét! Igen, ezek a’hideg megfontolás’, ’s nyugodt lemondás’ szavai, ezek megtörik őt!‘ Feltárta az ablak’szárnyait, ’s a’ betoluló hiresség jól esett lángoló arczainak. Ugyan az nap’ estéjén nyugtalan léptekkel járt fel’s alá szobájában Lendy kapitány, meg meg állva az ablaknál, mellyen át azonban a’sűrű köd végett mit sem lehetett megkülönböztetni. Az asztalon égő gyertyának hamva magasra nőtt, ’s egy hosszú le 260