Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-02-25 / 16. szám
Megjelenik minden héten kétszer egy divat képpel. Előfizeti hetni minden k. postahivatalnál. — Külföldre csak a’ bécsi k. főpostánál. Kolozsvá rott t. Méhes urnál. Ara félévre, helyben 5 ft. postán 6 ft. pengő pénz. Helyben, évnegyedenként 2 ft. 30 kr. — Kiadó hivatal: Uri-utcza, Trattner Károlyi ház’ 2-dik udvara’ 2-dik emelet. PESTI DIVATLAP. REGÉLŐ Kiadja és szerkeszti Garay János. 16 sz. Vasárnap, Vehr. Szkén, 1844. 5. év. FRANCZIA SZÍNÉSZET. (Páris , 1843. végén.) II. Hagyjuk el a’ művészet’ benső világát egy pillanatra, ’s nézzünk a’ franczia szinházügy’ szemébe kívülről; lássuk termetét nagyban , egészben. És járjunk végire : miért van ő? mi dolga van neki, mint azon erők’ egyikének, mellyek a’ status’ nagy mozgonyában működnek? Más hazának vándor fia, midőn franczia közintézetbe lép, és körültekint: igen különösen érzi magát. Mintha lelkét valami villanyerő érintené, ollynemű hatással, miként ha borús beteges napok után az ég elmosolyodnék , ’s egy tavaszi napnak arczában a’ felséges Isten mutatná meg magát, vigasztalni emberét. Minő hatalom lehet az, melly itt olly érezhetőleg nyilatkozik ? Nem egy nemzet’ energiája vagy-e te, ki e’ csarnokokban ünnepied nagyságodat ? és nem vagy-e te néped’szellemének amaz örökifjusága, ki túléled az ivadékokat, és történetekkel irod be a’ térnek és időnek lapjait ? E’ méla gondolatok’ elvei azonban csak hamar elmerülnek a’ hazai emlékezetek’ tengerében. Úgy tetszik ekkor, mintha Hunniának dalnoka szólalna meg a’ messziségből, mint ,,szellők fuvolája, Melly keserg az őszi lombokon . Mellynek andalító zengzetére Felmerül a’ gyásznak régi tévé.“ Mert honi álmaink’ és reményeink’ élő képmásai tűnnek itt fel testi szemeinknek, és látjuk milliók’ összeolvadását egy egy nagy eszmében. Ezen eszmék’ egyike a’ színház. Miként van ezen eszme felfogva , alkalmazva, ’s minő hatalomra növesztve a’ francziák’ honában, beszéljen ezekről az élet maga. Párisban azon zarándokok , kik az úr’ koporsójának szent földjéről haza térvén , a’ Megváltó’ szenvedéseit utczaszegleteken kezdék énekelni. A’ nép annyira tódult hallani e’ dalnokokat , hogy utóbb a’ párisi főispán szükségesnek látta őket elhallgattatni. De az énekek megtevék hatásukat, úgyhogy néhány polgár összeállott, ’s házat vett és alkalmazott a’ zarándokok’ számára, hol énekes előadásaikat nyilván folytathassák. Történt pedig ez ezelőtt 406 esztendővel. Azonban födél alá már nem követte a’ nép dalnokait olly nyakrafőre, mert az előadás nem csak amúgy istennevében történt. Hogy tehát dalnokaink a’ nép’ előbbi vonzalmát visszanyerjék, azon gondolatra jöttek, hogy énekeik’ tartalmát cselekvőleg és utánzólag adják elő, tehát: drámai képekben. Nem is részúl számitanak, midőn a’ hallás érdekével a’ látás érdekét egyesiték; mert a’ nép olly dühös rohammal tódult látni és hallani együtt, mit még soha nem látott és hallott, hogy a’ hatóság kénytelen volt a szent tárgyaknak előadását végképen betiltani, a dalnok társakat pedig eloszlatni ; kik magokat most már szenvedély-társaknak nevezték, „confreres de la passion.“ 16