Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)

1846-03-26 / 13. szám

Mutatvány illy czimü regényből: Esztendő esztendő után búcsút mondott nekem, de a nyomorúság nem búcsúzott el tőlem. Bujdosásom elején sokszor fél­tem, hogy éhen halok meg___boszulat­lanul halni meg! ezért féltem a haláltól, nem annak kínai miatt. Láttam végre, hogy az ember nem hal meg éhen, és ez volt nyugtatom a sanyarúságoknak közepette, sőt minél mélyebben gázoltam az ínség iszapját, annál megelégültebb voltam, mert annál zöldebben virult bennem a boszú­­nak vágya és reménye. Gyakran gondol­tam fiamra, és ez az egyetlen volt, mi örök egykedvűségemet kissé megingatta. — Szegény gyermek! — sóhajték föl, — az összeg, mellyet számodra hagytam, már rég elfogyhatott, és te most nagy­anyáddal együtt nyomorogsz, mint apád. Hát ha már meg is halt nagyanyád ? mi lett úgy belőled........? talán boldog vagy, mert kiszenvedtél. Fiam napról napra gyakrabban jutott eszembe, s a rágondolás mindinkább há­borított , azért minden áron menekülni iparkodtam ez emléktől. Úgy sem segít­hetek rajta, miért aggódtam hát hiába miatta ? — szólok magamban. Az italnak adtam magam. A mi kis pénzre tettem szert, inkább koplaltam, csak hogy ihas­­sam és felejtsek. És én, a ki különben olly szótalan, csöndes, hideg voltam, ha megrészegedtem, perlekedtem , kötődtem, verekedtem. Bezúzták orromat, betörték fejemet, és kivetettek a csapszékből. A TAVASZELŐ 26-kán. % A HÓHÉR KÖTELE. *) *) Ezen jeles regényt, b. Eötvös József ajánlatára, Hartleben vette meg Petőfitől. A szerk.

Next