Pesti Divatlap, 1847. július-december (27-52. szám)

1847-07-15 / 29. szám

ALPERESI VÉDELEM EGY GYILKOS ÜGYÉBEN. (Vége.) Körültekintek. Meghordozom szemeimet az arczokon, meglesni az el­lenvetéseket, mik szavaimra gördíttetnek. Érzem azoknak súlyát. Mondatni fog, hiszen így a tulajdoníthatás megszűnik, mon­datni fog, hiszen ezan szerint,egy tett sem büntetésre méltó. És én bátorságot veszek magamnak, erős meggyőződésem hangját ki­mondani e néhány szóban: — Igen is uraim! itt a tulajdoníthatás megszűnik; e szót: b­ü­­nös, ezzel kell fölcserélnünk: szerencsétlen. Igen is, a közállomány­nak nincs joga büntetni!.... Ne bámuljatok, hogy remegve mondom ki az utóló szavakat, s han­gom reszketegségéről ne következtessetek meggyőződésem ingatagságára. Csak azon előérzet döbbentett meg, hogy ezen, illy meztelenül kimondott szó erősen nagy ellenzésre találand. És nem csalatkozom: íme az ítélő bírák fölállanak ülhelyeikből. Bá­muló arczuk fölhívni látszik, hogy ismételjem még egyszer a szót, hogy az állománynak nincs joga büntetni. — Hagyjuk tehát szabadon a rablókat? engedjük lábbal tapostatni a szent birtokjogot? várjuk el békén a tolvajtól, hogy melly perczben tetszik elrabolnia izzadságunk jutalmát? Hagyjuk gyilkoltatni, és újra fáradatlanul gyilkoltatni rokonaink, barátink, honfi­­s embertársainkat ? Egy zsákmány­ositó oroszlánycsoporttá változtassuk az emberiséget, melly jogokat nem ismerve, s nem tisztelve, csak éhsége vagy vérszomja által vezéreltetik ? ...... Nem nem, s ezerszer is nem! Távol legyen tőlem, hogy ezt akartam volna mondani!56

Next