Budapesti Divatlap, 1848 (1-25. szám)
1848-11-19 / 20. szám
TARTALOM . A bűn büntetetlen nem marad. Vári László. (Vége.) — Magyar nemzet. Szatmári Já ! — Tárcza : Nemzeti színház. — Fővárosi tárogató. A BŰN BÜNTETLEN NEM MARAD. (Vége.) v. Emíliát e jelenet a legmélyebb bánattal tölté. Ki ne szomorkodnék el mindannyiszor, valahányszor egykori szerelmesét látja szerencsétlenségében. És épen őrülten azt, kit ő tett azzá. Mindenkép igyekezett a legmélyebb titok leplét vonni e jelenetre; nem vélte, hogy Berényi önmaga adja át személyét. Minden tudta, csak ő hitte, hogy titok. A gróf soha elő nem hozta nejének. Ő szemmel kisérte Gyulát, hallá, hogy beteg, hogy most üdült fel. Ez eseménynek is ő ad a fontosságot, s gyávasága azon erélyt fejté ki, mikép kevés időn Gyulát őrültek házába juttatá. Nem mintha nejét féltené, hanem vagyonát és önszemélyét. Elég, hogy Berényi a legnagyobb titokban eltűnt. S Emilia lelke előtt a halottak országába lebegett. S mikor már nem volt Gyulája, mikor nem látott egy lelket, kihez vágyai ollykor repkednének , most érzé elhagyatottságának egész szerencsétlenségét. Szivébe véghetetlenül, lelkébe tompa unalom szállt. Ki is tehet egyebet foglalatosság nélkül, mint unni magát, s unalmában tiltott szerelem után vágyakodni? s ki foglalatoskodnék ott, hol meg ő izzad, a más fecsérel; hol szeretet, családi öröm-órák nincsenek; hol a férj akar lenni minden, nejével nem osztja meg az unalmat. Emilia nagyon is érezni kezdő rabszolgaságát. Ezerszer féltéve magában ez ellen hathatós szavakat emelni. De jött férje , most majd egy divatba jött ékszert hozva magával, még szavai kíséretében , s mindannyiszor férjében a jobbuló férjet látá, s nem kívánta hidegségét nevelni. Mert ha néha hozzá jött megelőzéseiben kifogyhatatlan volt. Engedelmet kért mindannyiszor, hogy ezen órát körében tölthesse. S kifejezte mindig: ha valakit vár, vagy öltözni akar, parancsoljon, s azonnal távozik. — Kit várnék — szólt egykor a grófné — mikor senkit sem ismerek; egy pár rokonodon kívül, még sehol be nem mutatói. Régi barátnéim elmaradtak , ujjakat nincs módom szerezni. Te is egész napokon át távol vagy; úgy élek henn, mint aki sírboltba van zárva. — Ez a divat, édes Emíliám. ... A felső körökben nem úgy megy, mint alant.... Itt minden nevetséges, mi nem nagyvilágias. Itt a látogatás 10 perczig tart, s e látogatások is olly ritkák, hogy jól egy-két nő sem ismeri egymást. Aztán még nem is jött el látogatásunk ideje, kik rajtunk felül állanak , azoknál megtettük, a többi megkapja, úgy se akarom, hogy az első látogatásnál ismeretségtök tovább fűződjék. — És hol vannak az estvélyek — folytató a grófné kigyulva — mellyekről annyit regéltél: hol a színházi páholy, mellyet ígértél; a kocsikázások ? Lelkem sir, ha csak gyalog látok is együtt nőt és férjet ... s na még ketten egyszer se valónk szabadban.20