Repülés, 1958 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Mos­zkvai ceruzajegépzete. Olyan a ferihegyi repülőtér, mint egy keleti vásár. Zsubangási, tolongás, izga­tott felkiáltások lumen is, h onnan is. Neon csoda, né­hány perc múlva meg­érkezik az első Budapest—Moszkva já­ratú TU 104-as lökhajtásos gép. A­­mintegy 50 főnyi utas lázasan várja azt a­­gépet, amely most 2 óra 20 percen ke­resztül vendéglátónk lesz és különleges élményekben fog mindannyiunkat része­síteni. Egyszerre csak feltűnik Rónai Rudolf elvtárs légügyi főigazgató és nagy nyugalommal „közli”, hogy sajnos, nem a TU 104 jön! Képzelhető a meg­döbbenés a hallgatóság soraiban, mikor már látja, hogy elérte a kívánt hatást, így folytatja: — Nem a TU 104 jön, hanem egy modernebb kiadása, a TU 104/a. Szinte hallatszik a szívek megnyugvása. De már nincs so­k idő, mert a hangosan­beszélő máris mondja: A Moszkva—Bu­dapest járatú gép Budapest felett kö­röz! Kitódul a közönség a betonra, min­denki szemtanúja akar lenni a nem mindennapi eseménynek. „Már előre befogom a fülemet, biztosan olyan nagy zaj lesz” — hallani­ott-ott. Ebben a pil­lanatban feltűnik karcsú, elegáns alak­jával Tupoljev híres gépe, amelyet a Nyugat még a mai napig sem tudott túlszárnyalni. Nincs fülsiketítő zaj, si­mán földet ér a gép és lassan, szinte méltóságteljesen begördül a baloldali betonkifutóról az egyes számú start­helyre. Ekkor még csak 9.30 óra volt, mikor lesz 11.10 óra, az indulás ideje? Közben az Aeroflot megvendégeli az első gép utasait, a sajtó munkatársait az ünne­pélyes alkalomból. De ugyan­­kinek íz­lik a lazac, a hering, a vodka és mi­egymás, amikor rövidesen védünk együtt felbúg a két lökhajtásos motor, hogy páratlanul rövid idő alatt a „világ fővá­rosába”, Moszkváiba vigyen. Minden perc órának tűnt, míg végre mégiscsak­­elérkezett az indulás. Minden úgy megy, mint a „rendes” gépeken, kigördül a ki­futóra, ott megáll, gőzt ad és kis zök­kenéssel, óriási sebességgel edinál. Elő­ször 1—2—3 ezer méteren vagyunk, az­után fokozatosan 8000. Ezt sokáig tart­­­juk és csak kb. egy órai utazás után megyünk 10 kilométer fölé. Az idő pom­pás. 15—20 perc utazás után valaki hir­telen felkiált: a Kárpátok fölött va­gyunk! Tényleg jól ki lehet venni a Kár­pátok csúcsait. A rosszmájúak megjegy­zik: dobál a gép. Miért rosszmájúság? Mert ekkor két magyar pilóta, Rónai és Bűvös elvtárs vezetik a gépet... Tiszta az idő alattunk, 10 kilométer­ről is mindent látunk. Elérkezik az ebéd ideje. Figyelem az arcokat. Sokan félnek enni, de amikor meglátják a gazdag tálat, elfelejtik a félelmet, hiába, az emberi gyarlóság 10 000 méteren sem változik. Különösen a narancs csábítja az éhes gyomrokat, de a sült hús, a fe­ketekávé, a vodka, a keksz és egyéb más sem éppen megvetendő. Mi taga­dás, nagyon élvezünk mindent. Randevú a levegőben Különleges pillanat érkezik el. Pon­tosan 13 óra 10 perckor fölöttünk mint­egy ezer méterrel egy másik TU 104 tart ugyancsak Moszkva felé! Sajnos, csak nagyon rövid ideig látható a ritka látvány, azután már­ azzal vagyunk el­foglalva, hogy szed­elő­zködünk, hiszen rövidesen úticéljunk végéhez érkezünk. Megnézem az árat, magyar idő szerint 13.40 óra, már a vnukovói repülőtér fe­lett körözünk, azután minden külön ér­tesítés helyett simán, egyetlen zökkenő­­nélkül leszállunk. Még körülnézünk, nem hagytunk-e valamit a kabinban, azután kiszállás... Kint a reptéren nagy tömeg, sűrű pelyhekben hull a hó, mínusz 10 fok a hőmérséklet, megérkeztünk Moszkvába. A kedvesség fiolája Az ötödik napon történt. A Szverdlo­­ván, Moszkva központjában, óriási a forgalom. Az egyik csoportban nyugati újságírók.­­Ezekben a napokban zajlott le Hruscsov elvtárs két ismeretes nyi­latkozata nyugati újságíróknak) Magas, szemüveges, nyurga ember az egyik. Egy amerikai lap utazó tudósítója, ő viszi a hangot a többiekkel szemben.­­ „Úgy látszik, amikor megszületik egy orosz, mindjárt beadnak neki egy fiolát, a kedvesség és a szeretet fioláját, mert ennyi kedves, barátságos, jóakaratú embert még életemben nem láttam.” A többiek helyeselnek. Elgondolkodom szavaikon. Ez az ember nem barátunk, ellenségünk, örülne a Szovjetunió ku­darcainak és inkább a hibákat, mint az erényeket igyekszik felfedezni, az is lehet, hogy ez az amerikai csak mondja az igazat, de nem írja. Viszont két­ségtelen tény, hogy igazat mondott. Folytatom a gondolatsort. Lám, egy el­lenséges felfogású amerikai újságíróból önkéntelenül kifakad ilyen nyíltan őszinte megjegyzés az orosz emberről általában. Vajon a magyarországi ellen­­forradalmáro­knak miért volt szükségük mindenekfelett szovjetellenes szólamok­ra? Miért és hogyan sikerült annyi al­jasságot, rágalmat, hazugságot szórni a Szovjetunióra és közte a szovjet em­berre? Természetesen tudatos hamisí­tásról, szándékos és jó előre kieszelt rá­­galomhadjáratról volt itt szó, amely azonban csak ideig-óráig érhette el a kívánt hatást. A november 4-e utáni esztendő többek között erre is megadta a méltó választ a hihetetlenül gyors és nagyarányú testvéri segítségben és meg­annyi másban a szocialista testvériség legszebb példájaként. A szovjet ember és közte az orosz ember valóban kedves, barátságos és jó­akaratú, de egyet kifelejtett a jellemzés­ből - az amerikai kolléga, mégpedig a szovjet ember szívét, amely nagyobb mint a földteke, és amelybe belefér a magyar, a német, az angol, az amerikai, az olasz, a cseh, a román és a világ minden békeszerető, jóakaratú embere. Bácskai László : Ejtőernyős teherautó A detroiti Brook és Perkins cég a Wright Légi Fejlesztési Központ (Day­­ton Ohio) segítségével „légi ejtőállványt” épített. A készüléket ejtőernyős csapa­tok, megközelíthetetlen terepen való út­építés, valamint a mentőszolgálat se­gítésére készítették. A készüléket köny­­nyűsúlyú magnéziumötvözetekből állí­tották össze és­­hordó alakú gumitöm­lőkkel van ellátva. A szállító repülőgép teherkabinjából a­­nehéz felszereléseket görgős pályán gu­rítják ki, amelyek azután a kívánt te­rületre ejtőernyővel ereszkednek le. A rakományt kibocsátó ajtó önműködővel nyílik — miközben az állvány alatti tömlők egy sűrített levegővel teli tar­tályból —, ugyancsak autom­atikusan — feltöltődnek. A tömlők átmérője 80 000 cm és gumírozott nylon-szövetből ké­szülnek. A különleges állványt 2—10 000 kg sú­lyú rakományok ledobására készítették. Az eddigi próbák szerint a rakományok rugalmasan és sérülésmentesen értek földet. Képünkön egy teherautót szállító ejtő­ernyős állványt mutatunk be. L. P. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk 1957 decemberi számának 7. olda­lán az alsó kép helyes típusjelzése: HP—7.

Next