Repülés, 1978 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

A­­­T­epülésSZERKESZTŐSÉGÉNEK Kedves Elvtársak! A REPÜLÉS megjelenésének 30. évfordulója alkalmából a Magyar Honvédelmi Szövetség dolgozói és a magam nevében őszinte megbecsüléssel és tisztelettel köszöntöm a szerkesztősé­get és a lap minden olvasóját. mi Nagyon szép és nemes feladatra vállalkoztak 30 évvel ezelőtt: a háborús romokból alig éle­­­dező népnek, főként az ifjúságnak feltárni a kéklő magasságokba vezető utat, ahol merészerű és szabadon suhanhatnak karcsú gépeikkel a repülők, szétnyílhat az ejtőernyő színes kupolá­ja, ahonnan szemük elé tárul a haza csodálatos tájaival, hegykoszorúival, síkságaival, erdőivel és folyóival, egyre gyarapodó és erősödő szocialista gazdaságával. A REPÜLÉS kezdettől fogva a honvédelem gondolatát, az ifjúság nevelését szolgálta. Azért dolgozott és küzdött, ami becses számunkra, ami a szocialista honvédelmet, ezen belül a repülést és ejtőernyőzést, valamint az emberiség nagy közös ügyét, a békét jelenti. A lap az elmúlt év­tizedekben derekasan kivette a részét a honvédelmi, repülőtechnikai és ejtőernyős ismeretek terjesztéséből. Nagyszerűen segítette az MHSZ feladatainak megvalósítását, a magyar repülő- és ejtőernyős sport népszerűsítését, az e sportokat kedvelők, az ezek iránt érdeklődők tájékoz­tatását, az ifjúság honvédelmi nevelését. Hozzájárult a néphadsereg és a népgazdaság szá­mára szükséges szakemberek képzésének segítéséhez, nevelte nemzedékünk tagjait a szocia­lista hazafiság szellemében a szocializmus építése és védelme magasztos ügyének tántoríthatat­lan hűségére. Szólt a sportolókhoz és az olvasóközönséghez. Gondot fordított arra, hogy a lap olvasói kellő segítséget kapjanak szakmai tudásuk elmélyítéséhez. Rendszeres tájékoztatást nyújtott a hazai és a nemzetközi repülő- és ejtőernyős sport helyzetéről, növelte a sportolók szakismerete­it. Módszertani segítséget adott a repülő- és ejtőernyős oktatáshoz és a hasznos tapasztalato­kat általánosította. A mostani ünnep, a 30. évforduló adjon alkalmat a számvetésre: hol lehet és kell javítani a munkán, hogyan lehet még jobban kielégíteni a növekvő érdeklődést. A szerkesztőség a kö­vetkező dolgos hétköznapok során váltsa valóra szép terveit, új elhatározásait s az a figyelem, ami ma a REPÜLÉS-nek 30 esztendőn át végzett munkájára irányul, ösztönözze a szerkesztősé­get a feladatok még jobb elvégzésére. A haladó magyar újságírásnak, valamint a magyar re­pülés és ejtőernyőzés szolgálatának nagyszerű hagyománya vezérelje a szerkesztőséget további munkájában. A kezébe adott eszközök sajátosságait, lehetőségeit, kifejezési formáit tiszteletben tartva juttassa el olvasótáborához pártunknak, kormányunknak a szocialista alkotómunka vé­delmére irányuló szándékát, honvédelmi politikáját. A lap a három évtized gazdag tapasztalatait hasznosítsa. Az elmúlt évtizedek szellemében munkálkodva érjen el az emlékezetes évforduló után újabb sikereket a haza védelmi ereje nö­velésében való közreműködésben, a repülés és ejtőernyőzés népszerűsítésében, megszeretteté­sében. Kívánom, hogy a lap főszerkesztője és társadalmi munkatársai a megnőtt igényeknek mi­nél színvonalasabban tegyenek eleget. A REPÜLÉS váljék egyre színesebbé, tetszetősebbé, tar­talmasabbá, arra törekedvén, hogy még jobban, átfogóbban tájékoztassa olvasóit, népszerűsít­se a repülést és ejtőernyőzést. E feladatok megvalósításához, a további évtizedek munkájához kívánok a REPÜLÉS szer­kesztőségének, a társadalmi munkásoknak sok sikert, erőt, egészséget, ügyünk méltó szolgála­tához örömet és egyéni életükhöz boldogságot. az MHSZ főtitkára —­­...........' T* i&w. *» ^ \\V-vv 3 sCél-is-T £ £ £ £ * £ & 'X 'X

Next