Révai Nagy Lexikona, 15. kötet: Ottó-Racine (1922)
O, Ó - Ottó - Ottó - Ottó - Ottobráta - Otto-féle mótor - Ottóháza - Ottokár
0, D. Ottó, 1. domonkosrendi barát, II. András uralkodásának utolsó éveiben három társával együtt Nagy-Magyarország fölkeresésére indult, hogy ott a keresztény vallást hirdesse. Tengeren és szárazon három esztendeig hiába járt; ekkor azonban különvált társaitól, kereskedőnek öltözött s «a pogányok bizonyos országában talála is egynéhányat azon nyelvűt, kik értesítették, mely tájon laknak, de tartományukba be nem mene». Visszatért Magyarországba, hogy több hithirdetőt vigyen magával; azonban az út fáradalmaitól megtörve, itthon már csak annyi ideje maradt, hogy társainak elmagyarázza az odavezető utat, mire egy hét múlva meghalt. Feladatának megoldására Julián barát (1. o.) vállalkozott. 2. 0. v. Atha nádor, 1. Atha, Ottó, szent, szül. 1062 körül az Andechs grófok családjából Svábországban, megh. Bambergben 1139 jún. 30. Előbb IV. Henrik udvari papja, 1102. pedig bambergi püspök lett. Nagy barátja volt a tudományoknak s ezek ápolására több kolostort alapított. Az V. Henrik s a pápa közt folyt tárgyalások alkalmával nagy szolgálatokat tett a császárnak. III. Boleszláv lengyel király meghívására 1124. és 1127. bejárta Pomerániát s annak lakosait a kereszténység számára megnyerte. Szentté avatták 1189. Ünnepe szept. 30. Ottó, freisingi püspök, középkori német történetíró, III. Lipót osztrák őrgróf harmadik fia, a Babenberg-családból, szül. 1114 körül, megh. 1158 szept. 21. Mortmundban. Anyja Ágnes, IV. Henrik német király leánya és Hohenstaufl Frigyes sváb herceg özvegye volt. Atyja 14 éves korában a klosterneuburgi káptalan prépostjává tette. Ezután Párisban tanult. 1130-ban belépett a ciszterci rendbe, 1137. pedig freisingi püspök lett. 1147-ben mostohabátyját, III. Konrád császárt elkísérte a keresztes hadjáratra s ez alkalommal megismerte hazánkat is. Bár nemzetünkkel szemben elfogult volt, feljegyzései mégis érdekesek és becsesek a XII. sz.-beli Magyarország megismerése szempontjából. 1143—46 közt írta első munkáját, a Világkrónikát (Chronicon), mely a világ teremtésétől 1146-ig tárgyalja az eseményeket okozati összefüggésükben és vallásflozófiai felfogásban. Másik, még jelesebb munkájában Barbarossa Frigyes császár történetét írta meg 1156-ig (Gesta Friderici imperatoris). Ebben emlékezik meg 1147-iki magyarországi útjáról is. Választékos stílusa és emelkedett felfogása a középkor első történetírójává tette. Munkáit először Cuspinianus adta ki (Strassburg 1515), azután Wilmans a Monum. Germ. Hist. c. gyűjtemény 20. kötetében. Magyarra Gombos F. Albin fordította C. mindkét művét (Középkori krónikások, XII-XIV. és XV-XVI. köt., Budapest 1912—13). V. O. Hashagen: C. von Freising als Geschichtsphilosoph und Kirchenpolitiker (Leipzig 1900). Schmidlin: Die geschichtsphilosophische und knehenpolitische Weltanschauung O.s von Freising (Freiburg 1906). Ottobráta (olaszul ottobre — október) a. m. októberi ünnep. A mai rómaiak szüreti ünnepe, amikor is családostul falura mennek és néhány napot ingadozással töltenek. Bizonyára a régi rómaiak Bacchus-ünnepeiből maradt meg. Otto-féle motor, 1. Gázmotor. Ottóháza, kisk. Vas vm. muraszombati 1.-ban, (1916) 472 vend lak. (Tr. SzHSz.) Ottokár (Otakár), cseh királyok: 1. I. D., cseh király (1198-1230), II. Ulászló király harmadik fia, a Przemysl-házból. Sokat civakodott rokonaival, míg végre Hohenstaufl Fülöp német király 1198. Csehország királyává tette. Ezután (1203) Braunschweigi Ottóhoz, majd (1212) II. Frigyeshez pártolt. Első nejétől, meisseni Adelheidtől 1198. elvált, második neje Konstancia, III. Béla magyar király leánya volt (szül. 1180 kör., megh. 1240). Ettől született legidősebb fia, I. Vencel követte a trónon. 2. II. D., cseh király (1253-78), I. Vencel király ifjabbik fia, az előbbinek unokája, szül. 1230 kör., megh. 1278 aug. 26. Bátyjának, Ulászlónak halála után (1247) Morvaország őrgrófja lett és atyja ellen, ki pápapárti volt, mint II. Frigyes császár híve, fellázadt. II. Frigyes halála után a pápai párthoz csatlakozott s felhasználva a Német birodalom zavaros helyzetét (interregnum), az 1246. kihalt Babenberg-család örökségét akarta megszerezni. 1251-ben megszállotta Bécset és Alsó-Ausztria rendjeit hódolásra bírta. Uralmának biztosítására nőül vette az utolsó babenbergi herceg, II. Frigyes nővérét, Margitot. Ezután Stájerországot is megszállotta, de itt összeütközésbe jutott IV. Béla magyar királlyal, aki szintén vágyódott ennek birtokára. IV. Ince pápa közbelépésére aztán 1254. átengedte azt a magyaroknak, míg ő megelégedett Ausztria birtokával. Közben atyja halála után 1253 szept. 22. Csehország királya lett. Ezután Rémi Nagy Ladkona, XV ket.