Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1882

Visszapillantás az 1882/3. tanévre. A rimaszombati egyesült protestáns gymnasium a lefolyt tan­évvel, harmadik évtizedét töltötte be. Az uj évtizeddel, az uj középiskolai törvény életbe léptetése mellett gymnasiumunkban is uj korszak veszi kezdetét. Mennyiben fogja e törvény a „középiskolák bajait“ orvosolni, nem tudjuk, óhajtanánk, hogy az általa elért eredmény teljesen kár­pótolja azon sérelmet, melyet a protestánsoknak eddig nehezebb vi­szonyok közt is megőrzött önkom­ányzati jogán ejtett. Az állam törvény által biztosított magának jogot, hogy ezután a protestáns iskolákban is, csak az általa képesített tanárok fognak alkalmaztatni, s hogy biztosai jövőre hivatalosan fognak ellenőrködni a protestánsok érettségi vizsgáin is. Azonban most már az államnak is éreznie kellene, hogy a jo­gok kötelezettségeket is vonnak magok után, azon protestáns gymna­­siumok irányában, melyeknek fenntartását közművelődési czélok teszik kívánatossá, — a protestánsok iránti méltányosságból; azok iránt pedig, melyeknek fennmaradását még nemzeti érdekek is követelik, — önmaga iránti kötelességből. Azon kedvező helyzetet, hogy Rimaszombat a két protestáns fél által lakott két vidék érintkezési pontja, lehet csak felekezeti ér­deknek tekinteni; de azon körülmény, hogy m­íg megyénknek Rima­szombattól délre eső részét tisztán magyar ajkúak lakják, északra nincs többé egyetlen magyar község sem a hazában, — fontos nem­zeti érdekből is, s városunkat helyzete, a magyar nyelvnek s nem­zetiségnek figyelmet érdemlő végvárává jelöli ki. Sajnos véletlen, hogy épen ezen évben, melyben az uj közép­iskolai törvénnyel szemben, gymnasiumunkra is uj feladatnak meg­oldása vár, a talán nagyon is kiérdemlett államsegély helyett egy másik,­­ a takarékpénztári betéteket megadóztató törvény, minden, a helybeli pénzintézetekben elhelyezett tőkéink után élvezett jö­vedelmünknek teljes tizedrészétől fosztott meg bennünket. H°gy ily körülmények közt válsággal nem állunk szemben, csak azon folytonos áldozatkészségnek köszönhetjük, melylyel városunknak mind közpénztára, mind egyes polgárai valóban példás buzgalommal támogatják a közművelődést előmozdító intézeteket általában, azok közt kiválóan gymnasiumunkat, annyira, hogy alig van a városnak csak középszerű birtokosa is, ki 50—100 forinttal ne járult volna alaptő­kéjéhez, mig Dapsy Vilmos uz ő méltósága egy maga 300 forinttal

Next