Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1914
I. Lenner Gyula sírjánál. Nem dicsőítő beszédet tartani jöttünk itt össze e tátongó sír partján, hanem elbúcsúzni tőled, kedves Gyula bátyánk, a ki az életben hosszú éveken át mindnyájunknak szelíd, jóságos barátunk voltál s az ifjúság iránt is a legnagyobb, szinte túláradó jóindulattal viseltettél. Tudjuk, hogy hitünk szavai szerint „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus itélőszéke előtt“, úgy, a mint te már megjelentél. Ami belőled múlandó: por és hamu volt, azt ide hoztuk, hogy elporladjon a többi porladók között, mert az emberi életnek vége itt a földön az elmúlás, a feloszlás. Ami pedig nemesebb volt benned, a mi lélek, a mi szellem, az nem fog elporladni a sírban, az más, ismeretlen tájakra költözött. Miképen szól felőled annak ítélete, aki előtt mindnyájan tartozunk megjelenni, nem tudhatjuk, de azt tudjuk, hogy igazságos lesz, mert ott nemcsak a külső szereplés máza szerint ítélnek, hanem tekintetbe veszik azt, ami a szívek étvesek mélyén van: az emberek legtitkosabb gondolatait, szándékait, érzelmeit s egybevetik azt az ember egész természetével és képességeivel. Hibáid lehettek neked is, hiszen ember voltál, mint mi: gyönge, gyarló ember és „ki van hiba nélkül közülünk?“ De azt is tudjuk, hogy sok nemes és jó tulají.