Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1915
A Kárpátok.*) „Az ég egy kincset ad minden hazának S a nemzet híven őrzi birtokát; Császárról szól a francia fiának. — Büszkén mutatja Róma: a falál — Hellásznak kincse egy elomló rom — S tied, hazám... ? Egy szentelt fájdalom.« (Eötvös J. br. 1838.) Így énekelt a költő ezelőtt csaknem nyolc évtizeddel amikor még a magyar embernek egy ezred év óta nemzedékről-nemzedékre szálló öröksége egy szent érzelemmé magasztosult nemzeti fájdalom volt. Sajnos, ma is ez a főörökségünk. Mert ez a föld, melyet apáink ezer év előtt birtokukba vettek, a legdrágább birtokteste az egész föld kerekségének s mindig vágy tárgyát képezte ama népek előtt, melyek saját földjükön a mezőgazdaság, vagy bányaművelés terén boldogulni nem tudtak. Sorban törtek reánk a világ mind a négy tájéka felől: hellén, ozmán, szláv és osztrák, hogy kiűzzék a magyar fajt Attila szent örökéből. És leteltek a hosszú századok úgy, hogy az eltűnő nemzedékek egymás kezébe adták a védő fegyvert, ezért a drága földért, ezért a hazáért, melyen kívül nincsen számunkra hely sehol... sehol a nagy világon! így lett örökségünk *) Május 1-én a főgimnáziumban tartott »Kárpáti ünnepély« alkalmából elmondott beszéd. 1*