Ritmus, 1989 (1-5. szám)
1989 / 1. szám
- Korrupció, húsos fazék - Sting csodálja Gorbacsovot - Pokoli Pokolgép - Rock-mentette kápolna 1989/1. • A ZENEBARÁTOK LAPJA • ÁRA: 19 FT - Kocsis faggatja Perényit - Magyar, román együtt sorvad - Bartókkal Londonba - ...a mészárlás elmarad VnP-fZT A i L/1 ” Lrlv/i H l/kjZ; 1 I - magyar módra A most következő néhány hét az összegzés, a számbavétel ideje a popvilágban. A karácsonyi roham előtt piacra kerültek az utolsó produkciók, a roham után pedig most mindenki kasszát csinál. Olvasva a külföldi értékeléseket, nincs meglepetés. Átlagos jó év volt, kevés újdonsággal, annál több „tuti” sikerrel. A mega-sztárok és mega-trendek tartották pozícióikat új jelenségekkel, rock and rollhoz, beathez, punkhoz hasonló „forradalmi” újítással nem találkozhattunk. Tíz év késés A hazai viszonyokat elemezve egyelőre kevés még a minősítő jelző. A Népszabadság cikkírója Csepregi Éva és Zoltán Erika lemezeit ismertetve a „bóvli évéről” cikkezett, az Esti Hírlap a másik végletet képviselve, a Neoton évének kiáltotta ki 1988-at. Úgy tűnik a hazai popipar is elsősorban „tuti” produkciókkal, előadókkal és zenekarokkal igyekezett átvészelni ezt a válságos időszakot. A karácsonyi lemezpiacot figyelve azonban feltűnt valami. A valóban tekintélyes mennyiségű „könnyű”, szórakoztató produkció mellett a glasznoszty és peresztrojka jegyében megjelentek eddig lemezen nem, vagy ritkán hallott zenekarok és előadók lemezei is. Íme a rögtönzött lista: Balkán (Fu) Tourist: Din Deng Dong, Beatrice: 1978-1988, Hobo Blues Band: Tiltott gyümölcs, Sex-E-Pil: Egyesült Álmok, Soho: Refraction, Vágtázó halottkémek: A halál móresre tanítása, Kampec Dolores, Bery Ary és a Pillangók: Mindent köszönök, Török Ádám és barátai: Alligátor... További érdekesség, hogy ezeket a lemezeket a HMHV monopolhelyzetének megtörése után alakult kis kiadók (Ring, Hungaropop-Safari, VTV) jelentették meg. Még további érdekesség, hogy ha ide számítjuk Pataky Attila-Slamovits István közös lemezét is, akkor ezekkel a produkciókkal máris jókora „adósságot” csökkentett a lemezkiadás. A lemezeket végighallgatva azonban ennél több örömhírt nem közölhettek. Mert tisztelet a kivételnek, ez a tejszín bizony megsavanyodott. Igaz, tejfölnek még pompásan felhasználható! De ha meggondoljuk, hogy ezek a dalok 1978-80-82-84-ben születtek, ezek a zenekarok 10-8-6 4 éve álltak az érdeklődés középpontjába és zenéjük, mondanivalójuk naprakész, popéletünket megpesdítő volt, akkor. Nem szívesen példálózók, de! Mintha Elvis Presley - a szexis, ám botrányos csípőmozgása miatt - csak 1966- ban rögzíthette volna a Hound dogot, a Beatles az angol sanzonbizottság megfontolásai miatt csak 1977-ben készíthette volna a Bors őrmestert, a Sex Pistols csak napjainkban vehette volna lemezre a God Save the Queent-t... Petőfi sem kellett Magyarországon a kritika immár két évtizede siránkozik, hogy a színpad előtt 5-7 évente váltakozó közönségnek (generációknak) csaknem mindig ugyanazok az arcok játszanak a hetvenes évek eleje óta. S mintha a kommersszé vált zenével és a túlságosan kilúgozott mondanivalóval is baj lenne. Hát igen! Másik oldalról viszont ott a Kex, a Syrius, a Mini, a Mobil, a Rice, az URH, a Kontroll, a VHK, és a többiek példája. A szándék az elmúlt 20 évben mindig megvolt. Csakhát a kivitelezhetetlenség, a monopolhelyzet a különböző bizottságok, a szempontok, a megfontolások munkáltak. A hivatalok és hivatalnokok merevsége és a rock harsánysága, szabadszájúsága állt egymással szemben. A Syrius hazai próbálkozása azért vérzett el, mert „Széttört álmok" című lemeze egy öngyilkos fiúról szólt. S ugyebár 1974- ben öngyilkosságról szólni nálunk? Koncz Zsuzsa jelbeszéde is csupán addig maradt a boltokban, míg valaki, valahol össze nem vonta a szemöldökét. A P. Mobil utóbb Rock-legendának minősített Honfoglalását 1977-ben nacionalista váddal tették indexre. S, hogy Hobo más műveit idézzük vissza, nem fért bele a vállalati koncepcióba a filmen látott Kopaszkutya sem. De hogy a rockzenészek és rajongóik ne keseregjenek túlságosan, említsünk meg egy igazán extrém példát. Nem járt jobban 1980-ban Petőfi Sándor sem - igaz, akkor még nem volt glasznoszty! -, akinek „Európa csendes, újra csendes” című versét Szörényi Levente énekelte a Petőfi 73 című filmben. És ez a dal lemezen 1980-ban is csupán instrumentális változatban hangozhatott el. Mindez nem vigasztalja azokat a zenészeket, akik, hogy a bizottságokat elkerüljék, instrumentális zenével próbálkoztak. „Szakértők” az ő produkcióikat sem engedték lemezre (Pantha Rei, East) mondván ennek a zenének nincs közönsége, jövője Magyarországon. S mit szóljanak a folkosok, vagy a dzsessz-zenészek? Vagy a nyolcvanas években a rockban „nyomuló” avantgárd? Csoda, ha kommersszé vált a hazai popkínálat? Hiszen más korából tanul az okos. Az elmúlt 20 év bőven kínált tanulnivalót. Az új hullámos Torma szólistaként nem kellett, 13+1 elnevezésű produkciójáért viszont aranylemezeket kaszírozhatott. Az utóbbi 11-15 évben hangszert ragadók már ezt a nyilvánvaló kontraszelekciót látták. Miért választották volna Nagy Feró, vagy Hobo útját? A Solaris „progresszív” instrumentális zenéjével éhenhalt, de Napoleon Boulevardként sikeres. A Lobogó igényes „konzis” zenéje nem kellett. Első Emeletként a zenészek tinikedvencek lehettek. Ma már vezércikk Más kérdés, ki hogyan viseli el a mellőzöttséget, a nélkülözést, illetve a sztárságot, a sikert. Ez a sajátos kelet-európai „felállás" érdekes adokkapok játékot (harcot?) alakított ki az elmúlt évtizedek során. A hatalomként is funkcionáló monopol intézmények a T-T-T (tiltás-tűrés-támogatás) jegyében terelgették a fekete báránykákat, míg a nyájból kirekesztettek a perifériára szorítottság, az elnyomottság mítoszával kereskedtek. A nyilatkozatháborúkból, egyezkedésekből jól nyomon követhető ez a küzdelem. A Beatrice története (amelyről hamaro s Folytatás a 11. oldalon) Beatrice Edda, Hobo Pataky Attila (Fotó: Karalyos József) Hobo (Fotó: Zetényi Zoltán) Nagy Feró (Fotó: Barcza Zsolt) Vita Petrovics Emillel Európa legrosszabbul fizetett művészei • Taktikai optimizmus • A nemzet luxusa VÁLSÁG. Válság itt, válság ott. Gazdasági válság, bizalmi válság, ideológiai válság, értékválság, erkölcsű, családi, generációs, társadalmi és mindenféle válság. Furfangos harcedzettek és elszánt harmincasok (kivételek) megdermedten mondják: „Már nem merek semmit csinálni, legszívesebben leállítanám az agyamat is, mert attól félek, hogy ha csak megmozdulok, ha csak kinyitom a szám, a válságot termelem újra.” „Kijut-e a válságból a zenei élet?” „A Nemzeti sorsára jut-e az Operaház?” A lapok, melyeknek - régi sajtóbölcsesség szerint - válaszolniuk kellene az élet kérdéseire, tele vannak már a címeikben kérdőjellel: OPERA VÁLSÁG. Ez a fogalom mostanáig a korszerűség kérdőjele volt. Ma létgondokat sugall. A fennmaradás vagy elnémulás rémét, a fenntartó kasszák üresedését és a közönség elszegényedését. Egyre kevesebb marad művészetre a családok bukszájában. Kevesebb könyvet vásárolunk, kevesebbet járunk színházba, moziba. Mi a helyzet hát legdrágább művészi nagyüzemünk, az Operaház táján? - mit mond a gondterhelt igazgató? • Vágjunk a közepébe: miből él és működik még az Opera? Mennyire fogy a közönsége? - Ha azért jöttél, hogy hatásos szólamot komponálhass a sajtó mai - nem vitatom: jogos - panaszkórusába, akkor kiábrándítóakat kell mondanom: nem fogy a közönségünk. • Én úgy tudom, hogy az évtized elején, amikor az Operaházat tatarozták, az „elárvult” Erkel Színházban több volt a néző, mint utána (1984, 1985) a két színházban együtt. Azóta viszont egyre nő az érdeklődés, tavaly a nézők száma már meghaladta a háromnegyed milliót, 50 ezerrel több jegy kelt el, mint az előző évben. (Folytatás a 3. oldalon)