Romániai Magyar Szó, 1948. szeptember (2. évfolyam, 300-325. szám)
1948-09-01 / 300. szám
Romániai Madyar Sió Két nevezetes évfordulóra emlékezik a haladó emberiség. Százhúsz esztendővel ezelőtt született Nicolajevics Leó Tolsztoj az orosz realista regény megteremtője, a világirodalom egyik legnagyobb teremtő lángelméje. Nemcsak mint alkotó egyike a legnagyobbaknak, hanem mint ember is. A másik évforduló: 1935 augusztus 30-án halt meg Moszkvában Henry Barbusse francia író, aki egész életét és munkásságát annak a célnak szentelte, hogy egy korhadt, korhupt, hazug embertelenségen alapuló társadalom helyett egy jobb társadalmi berendezés hirdetője legyen. Tolsztoj Leó 1828 augusztus 29-én született Tolsztoj Leó Nicolajevics, a világirodalom egyik legnagyobb regényírója, a cári Oroszország társadalmi állapotainak kérlelhetetlen kírálója. Főúri családból származott, élete során megtagadta származását. Életművében mint tükörben tükröződik a cári Oroszország világa. Egy hazug, korrupt, kizsákmányoláson alapuló társadalmi rend közepette hirdette a muzsik égbekiáltó szenvedését. Megrajzolta az orosz nagypolgárság gerinctelenségét, erkölcstelenségét. Éles szavakkal támadta a félfeudalista, kapitalista, imperialista Oroszországot. Nagy író és nagy ember volt, olykor ellentmondásba keveredett önmagával, élete végefelé miszticizmusba menekült és nehezen körvonalazható «világboldogító» ábrándokat kergetett. Óriási érteművet hagyott az utókorra. Olyan felülmúlhatatlan alkotásokat, mint amilyenek a «Háború és béke», a «Karenina Anna», a «Feltámadást■ stb. Társadalmi regényeiben Tolsztoj a realizmus művészi eszközeivel leplezte le a polgári társadalom ellentmondásait. Tolsztojt magáénak tekinti a Szovjetunió millió és millió dolgozója, noha szemlélete nem magasodott fel a társadalmi összefüggések teljes felismeréséig. Könyvei milliós példányszámban fogynak el. A hatalmas Szovjetunió szellemi közvéleménye Tolsztojban a világirodalom egyik leghatalmasabb, legnagyobb alkotóját és a polgári társadalom tarthatatlanságának egyik legkövetkezetesebb hirdetőjét méltatja. Henry Barbusse 1935 augusztus 30-án halt meg Moszkvában Henry Barbusse francia író, a dolgozó emberiség ügyének nagy szószólója, az antimilitarizmus nagy apostola, kapitalista társadalmak éleshangú bírálója, a Szovjetunió barátja, a világ haladó értelmiségének egyik vezető szelleme. Talán még nem akadt szó, aki a hétköznapi kisember legmélyebb vágyainak, törekvéseinek, állásfoglalásának, igazibb, őszintébb kifejezést adott volna, mint Barbusse, amikor világhírű könyvében a «Tűzben», tíz és százmillió ember nevében írta le a következő mondatot «Megkísérelni emberi életet élni és boldognak lenni ezen a földön — nemcsak joga, hanem kötelezettsége is az embernek, — eszmény és erény ez, hiszen a társadalmi élet azért született meg, hogy keretén belül minden egyén könnyebben, boldogabban élhessen.» Barbusse nemcsak e csodálatos alkotással ajándékozta meg a francia és az egyetemes irodalmat, hanem megteremtette Fraciaországban a haladó realizmust. A szó és az írás fegyver volt a kezében, éles toledoi penge, amellyel az emberért, az elnyomottakért, a gyárak, üzemek, bányák dolgozóiért, az elnyomott nemzetekért, az emberi jogokért harcolt , és szállt síkra. Barbusse mélységesen együttérzett a dolgozókkal, felismerte a munkásosztálynak mint a társadalom fejlődéséért folytatott harc élcsapatának a szerepét, csodálta a Szovjetuniót és hirdette, hogy az európai társadalmak hajnalhasadása akkor kezdődik, ha a népek a világ első szocialista államával, a Szovjetunió segítségével elindulnak az igazi demokrácia, a szocializmus felé vezető demokrácia útján. Szikár arca jelképé vált a 30-as évek elején, ő volt Európa vándora, aki hirdette a marxi-lenini ideológia nagy eszményeit a békeszerető népek összefogását, a kezdődő német fasizmus ellen. A 30-as években bekövetkezett haláláig Barbusse a világ haladó értelmiségeinek a vezető szelleme, aki lankadatlan energiával, szóval és betűvel harcolt az általa felismert és elkerülhetetlennek látszó második világégés elhárításáért. A Szovjet-unióban halt meg, Moszkvában, amelyet úgy szeretett, mint második szülővárosát. Élete és műve nagyszerű példakép az értelmiségi alkotó felé; Így kell szolgálni a dolgozó milliók, az emberiség, a nemzetek ügyét. P. L ssat. Csehov Anton világhírű orosz író (1860—1904) humoros írásaiban maró gúnnyal ostorozta a régi cári Oroszország népelnyomó hivatalnokait és rendőreit. Ebben a novellájában is mesteri torzképet ad. Odumelov rendőrfelügyelő új köpenyében keresztül vágott a Piactéren. Mögötte, súlyos, méltóságteles léptekkel baktatott egy csendőr. A téren méla csend volt, egy eleven lélek sem mutatkozott. A nyitott üzletajtók üresen ásítoztak, még koldus sem járt közelükben. — Megharapott az átkozott — hallotta hirtelen Columélov. — Fiuk, ne hagyjátok, tilos a harapás! Fogja, tok meg, rajta! Most kutyavonulás hallatszott. Oolumelov megfordult és Piciugin fakereskedő raktárából kutyát látott kiszaladni. A kutya hátsó lábát sántítva húzta maga után. Futás közben óvatosan körültekintgetett. Vászon, inges, nyitott mellényü férfi hajszolta az állatot. Olyan lendülettel került eléje, hogy a földre vágódott, de esés közben megragadta az állat hátsó lábait. Ismét felhangzott a kutya vonulása és a tömeg ordítása. — Ne hagyjátok. Az üzletajtókban álmos fejek bukkantak fel. A faraktár előtt mintha a földből nőtt volna, hirtelen tömeg verődött össze. — Valami rendetlenség lehet ott, felügyelő úr — szólt a csendőr. Ociumelov a tömeg felé tartott. A raktár mérten- im- - ■ — gombolatlan mellényű embert, amint felemelve tartja jobbkezét és véres ujját mutatja a tömegnek. Arcára mintha ez lett volna kurva: — Ezért még megfizet a bestia! — A felügyelő a gombolatlan mellényében felismerte Chrjukint, az aranyművest. A tömeg közepén ott ült a botrány előidézője: fiatal fehér kutya, hátán sárga folttal. Könnyes szemében szomorúság és rémület ült. — Mi az ördög történt itt? — kérdezte Ociumelov a tömeghez közeledve. — Azért vagytok itt? Mi van az ujjaddal? Ki kiáltott? — Én, felügyelő uram — szólt az aranyműves — erre jártam, hogy a fáról beszéljek Piciuginnal, mikor egyszerre ez a dög minden ok nélkül bekapta az ujjamat. Az én ujjamat, egy olyan mesterember ujját, aki finom munkát végez. Ezért kártérítés jár nekem, mert még egy hét múlva sem tudom majd az ujjamat használni. Felügyelő uram, az nem áll a törvényben, hogy az embernek el kell tűrnie egy ilyen bestiát. Ha mindenkit, aki útjába akad, megharap, akkor kár neki élnie. — Jól van, jól van — szólt Ooumelov szemöldökét ráncolva. — Kié ez a kutya? Nem hagyom ennyiben a dolgot, nem tűröm ezeket a szájé, hogy az emberek betartsák a szabályokat. Eldryn — fordult a csendőrhöz, — tudd meg, kié a kutya és majd megbüntetem az illetőt. A kutyát pedig láncold meg haladéktalanul. Lehet, hogy veszett is. Kérdem, kié ez a kutya? — Úgy hiszem, hogy Zigalov ezredesé. — szólt valaki a tömegből. — Zigalov ezredesé? Hm. Fogd a köpenyemet Eldryn, olyan szörnyű meleg van, lehet, hogy eső lesz. Egyet nem értek — fordult Oolumelov Chrjukinhoz: — hogyan haraphatott meg a kutya, talán te dugtad be az ujjadat a szájába? Egy ilyen nagy darab ember és egy ilyen kis kutya! Bizonyára nem is harapott meg, hanem megsértetted az ujjadat a késsel és most kitalálsz egy csomó hazugságot. Ismerlek benneteket! — Felügyelő uram, cigarettát dugtam a pofájához és t sem volt - t és bekapta az ujjamat. —’ Hazudsz, te széltoló! A felügyelő úr intelligens ember. Rájön arra, ki beszél igazat és ki hazudik. — Ne magyarázkodjatok! — Nem, ez mégsem az ezredes úr kutyája — szólt hirtelen a csendőr. — Az ezredes urnak nincsenek ilyenfajta kutyii ———T —' — Biztos vagy benne? —■ Egészen biztos, felügyelő úr. — Én is úgy tudom, hogy az ezredes úr csak értékes fajkutyákat tart, ez meg itt nem is tudom miféle, nem jó sem a szőre, sem a pofája, bizonyára valami korcs. Ha ilyen döggel találkozik ez ember Moszkvában vagy Pétervárott, akkor tudod, mit csinál? Nem sokat törődik a törvénnyel. Te Chrjukin, te szenvedtél és ezt nem hagyhatjuk annyiban. És most pedig. .. De talán mégis az ezredesé — gondolkozott hangosan a csendőr, — nem viseli a pofáján, hogy ki a gazdája. A minap mintha láttam volna egy ilyennel. — Igen, igen, az ezredesé — szólt valaki a tömegből. — Hm. Eldryn kérlek, segítsed rám a köpenyt, milyen bűvös szél kerekedett, egészen luffpőrös lettem. Vidd el a kutyát az ezredes úrhoz, mondd meg, hogy én találtam és én küldöm. Nem engedhetem az utcán szabadon szaladgálni, lehet, hogy értékes állat és ha minden piszok alak megengedi magának, hogy egy cigarettát dld a pofájához, akkor nemsokára tönkre fog menni, mert a kutya az igen kényes állat. ■ úgy is te vagy a hibás! — íme itt jön az ezredes úrrakócsa, mindjárt megkérdezhetjük tőle. Proctor, gyere csak ide egy pillanatra kérlek, nézd meg ezt a kutyát, a tietek ez? — Ugyan, sosem volt ilyenfajta kutyánk. — Nevetséges, — szólt Odumelov, — én mindjárt láttam, hogy ez egy korcs, ha én azt mondom, hogy korcs, akkor korcs és kész. — Nem a miénk — folytatta Prochov, — az ezredes úr bátyjáé, aki most érkezett. Az ezredes úr nem szereti az agarakat, de a bátyjának más ízlése van. Úgy, végre megérkezett az ezredes úr bátyja, Vladimir Ivanyc? — kérdezte Ociumelov és egész arca felragyogott a lelkesedéstől. — És én nem is tudtam róla, remélem, itt marad egy darabig? — Igen, egy darabig itt marad. — Hogyan örülök neki és nem is tudtam róla. Az övé a kutyuska? Hogy örülök, hogy átadhatom ki! Milyen édes kis állat. És milyen pajkos! Megszopogatta az ujját! Ha! Ha! Ha! És te mért remegsz? Feldühited ezt a kis állatot. Kutyulim drága. Prochor magához intette a kutyát és együtt folytatta vele az ujtat hazafelé. A tömeg kinevette Chrjukint. — Veled még találkozom. — szólt 0Ci.nm.om, — A KAMÉLEON ÍRTA : CSEHOV •m Öt hónapos népművelési munkatervet dolgozott ki a M.N.Sz. BUKAREST. — A Magyar Népi Szövetség országos közművelődési bizottsága öthónapos népművelési munkatervet dolgozott ki, amelynek keretében újra megkezdődnek a helyi, járási, megyei és országos Petőfiversenyek. Az új versenyek magasabb szakmai és politikai színvonalának biztosítására a már sikerrel bevégződött karnagyképző tanfolyamot az öthónapos terv keretében színi rendezői, néptáncos, népművészeti és népkönyvtáros tanfolyam is követi. Minden megye MNSz szervezete körlevélben kapott utasítást az öthónapos népművelési munkaterv megyei alkalmazásának kidolgozására. A megyei népművelési felelősöket politikai és szakmai vizsgáztatással készítik elő a munkaterv végrehajtására. E vizsgáztatás írásbeli szemináriumi dolgokkal kezdődik, amelyeknek 10 tételét körlevélben adták fel a megyei népművelési felelősöknek. Az öthónapos munkaterv a MNSz népi színjátszó, dalos és táncos csoportjainak működési színhelyét a művészeti és tájékoztatásügyi minisztérium irányítása alatt álló falusi kultúrotthonokba teszi át, ahol ezek a csoportok a Művelődési Útmutatóban megjelölt mindenkori munkatervbe illesztik bele saját munkájukat. A Petőfi-versenyek tapasztalatainak feldolgozásával a MNSz központi népművelési ügyosztálya Bukarestben három fiatal szakembert vont be munkájába a népi dalkultúra, táncművészet és színjátszás irányítására. A központi népművelési ügyosztály kibővülésével egyidőben az átmenetileg Kolozsvárt működött népi színjátszó és népzenei központok befejezik működésüket és megszűnnek. Sorozás Aradon történt 1938-ban. Az előszobában meztelenre vetkőzött didergő rekrutákat tízesével engedik be a terembe a sorozóbizottság elé. Először a magasságmérce elé járulnak libasorban már a mellbőségüket mérik le, végüil egy őrmester tintaceruzával a mellükre írja a két mérés eredményét. Ilyenformán -feldíszítve- érkezned a sorozóbizottság asztalához. A bizottság elnöke feketét iszik és „szellemeskedik": — Tudsz lovagolni? Igen? Akkor beosztunk a tengerészeihez. Hát te fiam tudsz jól úszni? Akkor téged a határőrökhöz osztunk be, így ment végig. H Ha valaki azt mondotta, hogy síelni tud, akkor a repülőkhöz került, ha pedig a motorizált osztaghoz kérte beostását, akkor biztos lehetett benne, hogy a gyalogsághoz teszik. Az ezredes úr és a bizottság tagjai szórakoztak.. Már délre járt az idő, amikor Balázs Ferenc következett sorra. A vékony, sovány gyerek félve szórította kezében a halasztási kérvény és az általános testi gyengeséget, valamint családfenntartó mivoltát bizonyító igazolványát. Amikor 51 perccel később kilépett a teremből, patakokban ömlött a könny a szeméből. A leghosszabb szolgálati időtartamú fegyvernemhez osztották be, általános testi gyengesége ellenére. Azt sem vették tekintetbe, hogy munkaképtelen anyja és kiskorú testvérei családfenntartó nélkül maradnak „kisebbségi" volt és az ezredes urnak rossz kedve lett, mert kihűlt a feketéje. Reménytelennek tűnő helyzetében a temesvári vonat elé vetette magát Jobblábával váltotta meg a katonaságot.A biharmegyei sorozóbizottság előtt történt 1948-ban. A várakozás izgalmas perceit vidám katonatörténetek teszik színessé. A szolgálatos őrmester az egyik ezred újonnan épített színházterméről és a könyvtárról mesél, majd amikor az ajtó újabb csoport bebocsátására várva kitárul, biztatóan kacsint a fiuknak, akik mosolyogva lépnek a sorozóbizottság asztala elé Szerda, 1948» szeptamber 1 ”I!-ban Legtöbbjük a Tudor Vladimirescu - hadosztályhoz szeretne kerülni .N. Moga dr. orvosezredes mindenkit végighallgat, de nem mindenkinek teljesíti kérését. Akit betegnek, vagy gyengének talál, halasztásra javasolja a bizottságnak. A Bázna községbeli Veres Leóval azonban nem sikerül zöldágra vergődnie. A fia nem hagyja magát elutasítani, addig beszél, addig rimánkodik, amíg az ezredorvos mosolyogva adja fel a harcot és összetépi a halasztási bizonylatot. Már későre jár az idő, amikor féllábú fiú lépett, mankóra támaszkodva a szobába: Szilágyi Sándor. „Vegyenek fel a hadseregbe, így ahogy vagyok — fordul könyörgő hangon Guta Petre kapitányhoz, — szeretném én is hazám iránti kötelességem teljesíteni“. A kapitány meghatottan közeledik a fiúhoz, barátságosan átkarolja és beszélni kezd hozzá. Tíz perccel később pedig, amikor Szilágyi Sándor elhayta a termet, szilárd elhatározássá váltak benne a kapitány szavai. Majd itt, a kaszárnyán kívül felejsíti kötelességét, majd itt ő kötlik a nép biztonsága és békéje felett. K. F. f meghalt rebalko marsal, a szovjet tankcsapatainak parancsnoka (Moszkva, Radar). A Tass közli: A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának központi bizottsága és a Szovjetunió miniszterelnöksége mélységes megrendüléssel közli Pavel Ribalkonak, a tank és páncélkocsi egységek marsaljának, a balaseviki párt tan taríthatatlan hívének, a szovjet hadsereg egyik legkiválóbb vezetőjének és a szovjet hadsereg tank, páncélkocsi és gépesített csapatai parancsnokának halálát Pavel Ribalko hosszas betegség után augusztus 28-án hunyt el.