Romániai Magyar Szó, 1952. április (6. évfolyam, 1394-1419. szám)

1952-04-01 / 1394. szám

­ SZÁZ SZÖ­VŐGÉP Nem egészen három évvel ezelőtt Moszk­­va­ tartományból levelet hozott a posta Cinca Maria címére. Izgatottan bontotta fel, hadd lássa mit válaszol Mária Sarova, a Legfel­ső Szovjet képviselője, a 188 gépen dolgo­zó sztahanovista szövőnő, hozzáintézett so­raira. Kedves hangú, érdeklődő sorok váltották egymást, komoly, higgadt tanácsadással. „Légy bátor, h Így buzdítottak munkatár­saim, amikor 90 gépről 188-ra tértem át.” Cinca érezte, hogy ezeket a sorokat Mária Sarova az ő biztatására idézte. Széles, barna arcának keménységét, szemének szúrósságát mosoly enyhítette. Mária Sarova a szovjet ember nem akart nagyhangú tanácsokat ad­ni, inkább a maga szerény módján saját történetét mondta el, hogy abból Cinca is ta­nulhasson. Azt is megírta, hogy sikereit a marsrat al­kalmazásának, a munka jó megszervezésé­nek, a mérnökökkel és technikusokkal, való együttműködésnek köszönheti. Ez az, ezt kell nekem is tennem — ötlött Cinca eszébe. MARIA SAROVA ÚTJÁN Akkoriban Cinca Mária 24 önműködő szö­vőgépen dolgozott, s ő is alkalmazta már a marszatot.. Megesett ugyan még néhanap­ján, hogy ha a hatos vagy a tizes szövő­gépnél volt és a négyes leállt, hátranézett, de fegyelmezte magát. Előre, mindig előre. A négyeshez csak akkor visszatérni, amikor el­lenőrző körútján újra odaér, így lehet még munkaerővel takarékoskodni, így lehet még több gép kezelésére áttérni — ezt mondja a Marsrat­ alaptörvénye. Aztán sorban következtek az újabb és újabb sikerek. Cinca mozdulatai egy­re biztosabbakká váltak. Ha valahol el­szakadt a szál a befűzésre most kevesebb idő kellett mind azelőtt. Gyorsabban, hiábavaló mozdulatok nélkül végezte munkáját s egy szép napon azon vette észre magát, hogy még fölösleges ideje is marad. Ezt is ki kell hasz­nálni. Augusztus 23. közeledett. — Légy bátor — jutott eszébe a buzdí­tás s a pártszervezet a mérnökök és techni­kusok támogatásával nemsokára 30 gépre tért át. Néhány szám, a Cinca Mária által kezelt önműködő szövőgép száma elég beszédesen jelzi, hogy valóban megfogadta Mária Saro­va útmutatásait: 24 gép, 30, 38, 48 aztán 1951-ben 50. Elismerés, bátorítás, szeretet, gondosko­dás vette körül. Ezelőtt két évvel május el­sején országunk képviseletében részt vett a moszkvai ünnepségeken, járt Magyarorszá­gon, Bulgáriában, a Német Demokratikus Köztársaságban. Munkaéremmel és Mun­kaérdemrenddel tüntették ki. Aztán egy má­sik felejthetetlen kis jelenet 1951 nyarán, a Hadsereg színházában : — Cin-ca, Cin-ca, — üdvözölték belépése­kor az élmunkások és a kitűnt katonák, akik­nek tiszteletére bemutatták a „Bodzaliget” című szovjet darabot. Később találkozott Sárközi Arankáékkal is. Nevetve néztek egymás szemébe, örül­tek sikereiknek. Eltelt egy pár hét s az új­ságok közölték, hogy Sárközi Arankáék ma­guk mögött hagyták Cinca Máriát. Ők 60 gé­pen dolgoztak akkor, Cincáék 50-en. De sem Cincát, sem Boghina Annát, sem Mátéi Paras­­chivát nem olyan fából faragták, hogy bele­nyugodjanak lemaradásukba. Lássuk csak, hogy lehetne még többet termelni, még több vásznat juttatni a falusi és városi dolgozóknak? Utóvégre nemcsak arról volt szó, hogy ki lesz most már az első Cinca-e vagy Sárközi, hanem arról, hogy lelkes, hazafias munkájukkal mennyire szol­gálják az állami terv teljesítését és túlhala­­dását, a szocializmus építését. 50 UTÁN 100 Bizottság ült össze, hogy megvizsgálja mit lehetne tenni a műszaki feltételek megjavítá­sára. Ez tavaly decemberben történt. A bizottságban­ Mesinger mérnök is benne volt, aki sokban támogatta Cinca Máriát. Amikor az ember ránéz erre az apró, szemüveges, kissé nagyothalló mérnökre, nem is sejtené, hogy annyi akarat, annyi energia van ben­ne. De bizony, aki munkában ismeri meg nem bosszankodik, hogy néha kétszer is meg kell ismételnie a halkabban elsuttogott mondatokat. Mert Mesinger röviden, talpra­esetten felel. — Holtideje van? Arra panaszkodik? kér­dezte Cincától s egy pillanat alatt már meg­ingathatatlan biztonsággal meg is adta a választ. — Műszerrel mérjük majd minden egyes munkafolyamat idejét. Okvetlenül te­szünk valamit. Nem jó néha a minőség? — folytatta. — Biztosíthatom, hogy erre is lesz gondunk. Komplex­ brigád kell ide, érti? Ma­gának tudnia kell kinek a fonalával dolgozik. Mindenkinek tudnia kell, ki végezte az előző munkafolyamatot. A bizottság részletesen tanulmányozott minden egyes kérdést. Felvetődött a nyers­anyag szigorít ellenőrzésének szükségessége is. A komplex­ brigád csakugyan megalakult , most mint egy hatalmas gyűrű egybefogja az egész munkamenetet. Nemcsak a Bumba­­cului B. munkásait és munkásnőit, ahol Má­ria Cinca dolgozik, hanem a Bumbacului A- ból is jó néhány embert. Cinca Mária, aki a vásznat szövi, tudja, hogy mikor vattaszerű, óriás pehelycsomókban megérkezik a gyapot, ki takarítja meg, aztán ki fonja meg stb Ha a szálak nem elég erősek máris szóvá­­teheti, hogy X. Y. nem vigyázott eléggé a mi­nőségre. Kijelölték és ellenőrizték a marszat útvona­­lát is és Iljicsev-Vlaszov módszere szerint gondoskodtak a gépek pontos beállításáról. S a bizottság még egy dolgot határozott el, amiről a mérnök csak később értesítette Cin­ca Máriát. — Más panaszuk nincs ? — kérdezte egyik nap a sztahanovistát. Az csodálkozva nézett rá. — Úgy érzem, hogy nem kéne jobb szel­lőztetést biztosítani ? — Jó volna. A mérnök ekkor elmondta, hogy a bizott­ság különböző szell­őztetési és párosítási el­járásokat fog alkalmazni, amelyekkel jó leve­gőről gondoskodnak . Ekkor január-februárban jártunk. Kemény hideg volt, de bent az üzemben nagy elhatá­rozások­ rügyeztek. Aradon Sárközi Arankáék a pénzreform köszöntésére már 84 gépen dolgoztak. Közeledett a Nemzetközi Nőnap. Mária Cinca ne készülne méltóképpen a békéért küzdő nők harci napjára ? Hiszen nincs olyan nagy ünnepük, amit ő ne kö­szöntött volna kiváló munkateljesítmények­kel. A 100 gép, pontosan az eddigiek kétsze­rese — gondolt merészen az új technikai mó­dosítások valóban meg is engedték tervének keresztülvitelét. — Csak arra vigyázz elvtársnő — figyel­meztette Enciu Stefan ,a párttitkár, — hogy ha első napokban nehézségeid lennének, ne kedvetlenedj el, gyürközz neki még fokozot­tabb erővel. Hadd menjen a munka, hadd lássa az egész ország mire vagy képes. —Okultam az eddigiekből... — felelte szerényen a sztahanovista. Mária Cinca ugyanis még ezelőtt pár évvel, mikor hat szövőszékről tizenkettőre tért át, hihetetlen nehézségekkel küzdött. A mester nem rendelkezett kellő tapasztalattal, nem részesítette kellő támogatásban, s akkor egy pár napra meghátrált. De aztán szégyen­kezett a hibájáért, okult belőle s teljes len­dülettel tört előre. Megtanulta, hogy tekin­tetét ne hátravesse, ne a hegy lábát nézze, hanem a csúcsot. EMLÉKEZETES REGGEL 1952 március 8-ának reggele em­lékezetes Mária Cinca számára. Nemrégi­ben vett részt a fővárosi pártkonferencián s most akaratában, lendületében megerősöd­ve várta a nagy pillanatot. Izgatott volt, de semmi külső jel nem árulta ezt el. Ugyan­olyan nyugodtan ment az öltözőbe s vette fel feh­érbabos kék kötényét és lobogó kék fej­kötőjét, húzta fel kényelmes papucsát. A szakszervezet virágokkal diszitette fel gé­peit s különböző apró ajándékokkal kedves­kedett. Még egy pár perc, aztán rendre meg­indítja a száz szövőgépet azok kattognak, csattognak, dohognak akár a malomkövek s ő egyenletes, gyors mozdulatokkal ott ka­nyarog közöttük, mindig előre a marsrat elő­írása szerint. Most már egy hatalmas terem, egy egész üzemrész az ő birodalma. S bár száz gépre terjed ki gondja, úgy ügyel min­denikre, úgy törülgeti, mint ahogy a szegény ember óvja egyetlen malackáját, hogy baja ne essék. Érdeklődő csoportok gyűltek össze, vártak, lesték, öklüket szorongatták akár egy izgal­mas sportmérkőzésen. Cinca örült, hogy az 5 bátor vállalásai ennyire érdeklik a mun­kásnőket, de egy kicsit bosszankodott is. Nem szerette, ha ennyire figyelik, még azt sem szerette, hogyha valaki azt kérdezi tőle mun­ka közben: „Na hogy megy elvtársnő”. Megszokta már, hogy teljesen a munkába temetkezzék s ne törődjön semmi mással. Ha újságíró is megy hozzá, csak annyit mond: „Munkaidő előtt vagy után elvtárs” — s azzal megy is tovább járja végig a gé­peket úgy, hogy lobog fején a fehérbabos kék kendő. Ezen a reggelen a fonalak csontosabbak voltak mint máskor. Gyakran kellett meg­állnia a gépeknél, hirtelen igazítania s újra megindítania őket. De egyenletes, biztos mozdulatokkal végezte, akár a gépész aki egyetlen kézmozdulattal megállítja vagy el­indítja a motorokat. — Rossz a fonal — szólt oda a mesternek, aki mindjárt intézkedett. Most már minden jobban ment, kevesebb volt a szakadás . Cinca már ezen az első napon néhány százalékkal túlteljesítette ter­vét. — 30 százalékkal növekedett a munka ter­melékenysége — közölte Mesinger Cu­reá­­val a maga szenvtelen módján, s igyekezett nyugodtnak látszani, de szemeinek fénye és feszengése jelezte, hogy ő is nagyon örül az eredménynek. ÜZENET SÁRKÖZI ARANKÁNAK Egy jó félóra áll ma rendelkezésünkre, amíg Cinca Mária megkezdi munkáját. A­­hogy megérkezik először kijelenti, hogy kevés az ideje, rövid tőmondatokban vála­szol. Aztán amikor arról beszélgetünk, hogy dobogott-e a szive mikor először 100 gép között kezdte meg a marszatot, nem érezte-e, hogy néha örömében futva szeretne megira­modni a gépek között, Cinca Mária szemei is mosolygósabbakká válnak s a mondatai sem olyan keményen kopogó tőmondatok már. — Mit üzen Sárközi Arankának abból az alkalomból, hogy 100 szövőgépre tért át ? — Igen, üzenek — mondja komolyan — Tiszta szivemből üdvözlöm őket s az eddigi­nél még nagyobb sikereket kívánok neki. Mit üzenhetek még ? Kövessék a szovjet szta­hanovisták példáját — teszi hozzá meggyő­ződéssel — küzdjenek bátran, keményen. Akkor az eredmény sem maradhat el. Cinca Mária már igyekszik is a műhelybe. Szaladva teszi meg addig az utat, újra ma­gára ölti fehérpettyes kék kötényét, fejken­dőjét s nemsokára újra kattog, csattog, do­hog a száz gép, akár a malom , úgy jár közöttük egyenletes, nyugodt, biztos léptek­kel, mint a gépek ura. PALL ÁRPÁD Romániai Magyar Szó JOHANN WOLFGANG GOETHE Százhúsz évvel ezelőtt halt meg Johann Wolfgang Goethe, a nagy német költő. Az évfordulóján az egész haladó emberiség az­zal a mély tisztelettel és szeretettel emléke­zik Goethére, amely csak azoknak az igazi nagy alkotóknak jár ki, akiknek műve az emberiség közös kultúrkincsévé vált. Johann Wolfgang Goethe 1749-ben szüle­tett. Életében Európán a nagy társadalmi átalakulások és forradalmak viharai szá­­guldtak végig. Élete derekán zajlott le a nagyf­rancia forradalom, Angliában az ipari forradalom a szigetországot modern kapita­lista állammá fejlesztette. Csak a költő szü­lőföldjén rekedt meg az élet a feudális kö­zépkorban, mintha megállott volna itt a történelem. A német nép harminchat apró fe­jedelemségbe széttöredezve élt s ezekben az államocskákban a fejedelmek és földbir­tokos nemesek legvadabb önkényuralma dúlt. A látszólag nyugodt és csendes felszíl­ alatt azonban ezekben az apró német álla­mokban is már keményen egymásnak fe­szültek azok a társadalmi erők, amelyek később a polgári-demokratikus átalakulást létrehozták. A közeledő társadalmi forra­dalmat szellemi erjedés előzte meg. A né­m­et ifjúság legjobbjai egyre inkább érezték és látták, hogy a feudalizmust meghaladta az idő, új eszmékre, új társadalmi rendre van szüksége a német nemzetnek. Ezek közé az ifjak közé tartozott a fiatal Goethe is. Nyugtalan, csapongó szellem volt. Élete örökös harc a benne lobogó szen­vedélyek között. A feltörekvő polgárság gyermeke. Azé a polgárságé, amely egy se­reg haladó eszmét hoz magával a felszín­re, de ugyanakkor gazdasági, társadalmi sí­­kon uralma nem jelent egyebet, mint a hű­béri kizsákmányolás felváltását egy maga­sabb fokú kizsákmányolási rendszerrel, a kapitalizmussal. Goethe élete és munkássá­ga magán viseli ennek az ellentmondás­­nak a jegyét. Korán kezdett írni, de nem volt egyetlen foglalkozása az irodalom. Életében volt mi­niszter Weimarban, színházigazgató, ren­dező és természettudós, lényegében azon­ban önmagával viaskodó alkotó maradt vé­gig. A weimari udvar szűk korlátai — ahol élete javarészét töltötte — nem engedték, hogy meglássa a társadalmi valóság teljes­ségét. Megítéléseiben gyakran tévedett, de mély humanizmusa és igazságszeretete megóvta attól, hogy nagy tehetségét az el­nyomók dicsőségének hirdetése szolgálatá­ba állítsa. Első műve is tiltakozás. Az 1774-ben meg­jelenő „Werther“-ben élesen tiltakozik a né­met fejedelemségekben másodvirágzását élő feudalizmus ellen. Pellengére állítja kora német polgárait is, akik ahelyett hogy — mint a szomszédos francia és angol orszá­gokban — felismernék a társadalmi fejlő­désben rájuk váró feladatokat — megelé­gedtek a nyárspolgári érzelgéssel és elme­rültek szűk, kicsi egyéni problémácskáik­­ban. Goethe nem volt forradalmár. De művei­ben történelmi hűséggel és igen gyakran jelentkezik az elnyomottak harca elnyomóik ellen. A „Götz von Berlichingen” című drá­májában a tizenhatodik századbeli paraszt­­kikelések korát eleveníti meg. Az „Egmont” ún.k­­arámijában a hollandi nép­ félszála­­dító háborúját mutatja be, amelyet a tizenhatodik században a spanyol meg­szállók ellen vívtak. Ezek a művek is ke­mény tiltakozások a feudalizmus szolgasá­ga és elnyomása ellen, tehát korának szól­nak. Műveiben művészi hitelességgel tolmá­csolja az elhaló, széteső régi és a születő, fejlődő úr közötti élet-halál harcot. Ebben a törekvésében gyakran kora leghaladóbb álláspontjára emelkedett. A forradalmi pol­gárság gyermeke széttörte a korlátokat és nyugtalan elméje messze elkalandozott a jövőbe. Goethe életművének legragyogóbb darab­jában, a „Faust-ban ragyogóan párosul a költő hatalmas élettapasztalata és írói te­hetsége. A „Faust” a múlt században az értelmiségi ifjúság számos nemzedékének gondolkodásában mély nyomokat hagyott. A marxizmus-leninizmus klasszikusai rend­kívül nagyra értékelték a művét. Krupszka­­ja asszony, V. I. Lenin haláláig hűséges munkatársa jegyezte le emlékirataiban, hogy Lenin szibériai száműzetése idején állan­dóan magánál tartotta a mű­vet és szabad idejében nagy kedvvel olvasgatott belőle. Goethének, a német nép haladó nemzeti hagyományaitól lelkesülten, Faust doktor alakjában sikerült megformálnia az embe­riség ügyéért áldozatra kész tudós típusát. Kicsoda Faust ? Kora misztik­us tanításaitól megcsömörlött vén tudós, aki fiatalos hévvel keresi az élet értelmét. Azt a kérdést veti fel a költő ebben a nagy drámai alkotásá­ban, hogy fejlődik-e, halad-e az emberiség ? Igen, az élet állandóan alakul, változik, fejlődik, semmi sem marad a régi állapotá­ban. És az alkotó embernek kötelessége be­állni ebbe a sodrásba, mert csak így viszi előre az egész emberiség ügyét. — Erre a nagy tanulságra döbben rá Faust, miután a legváltozatosabb formákban és körülmé­nyekben keresi a lét értelmét.. Goethe szerette a világot és az embere­ket s hitt alkotó erejükben. Ez csendül ki a Faustból. Hitt abban, hogy az emberiség vé­gül is megszabadul a miszticizmus béklyói­tól és egy új, jobb világ szolgálatába állít­ja alkotó erejét. Goethe soha se volt az öncélú művészet híve. „Számomra semmi értékük sincs az olyan verseknek, amelyek nem kapcsolód­nak szorosan az élethez” — írta egyik leve­lében. Ehhez tartotta magát írói munkája során is. Versei, regényei az egyszerű em­berek számára jól érthető nyelven fejezik ki a nagy emberi érzéseket. Képeit a nép­­életből veszi. A molnárlány, a szövőnő és a halász,­­ állandóan visszatérő figurák köl­tészetében. Nem véletlen, hogy sok versét a német dolgozók ajkukra vették és mint népdalok csendülnek fel a Rajna mentén. Goethe világosan látta, hogy a költészet fegyver és költő nem foghat könnyelműen a hurok pengetéséhez. „A költőnek úgy kell alkotnia, hogy a munkások osztálya meg­értse szavát." A művészetnek és a tudomány­nak csak akkor lehet létjogosultsága, ha felfegyverzi az embert, hogy győzedelmes­kedjék az élet csatájában", — mondotta Eckermann nevű titkárának 1830-ban. A nagy költő érzékenyen válaszolt kora min­den fontos eseményére „Egy új korszak szü­letésének vagyunk tanúi” — kiáltott fel az 1792-es valmy-i ütközet után, ahol a for­­­odalmi- fratícia­i­ seregei döntő csa­pást mértek a feudális Európa zsoldosaira. Goethét mélyen foglalkoztatta­ hazája sorsa. Világosan látta, hogy a német állam szét­­darabottsága óriási akadály a német társada­lom fejlődésének útjában. „Legyen annyira egységes Németország, hogy utazótáskámat nyugodtan vihessem mind a 36 államocskán keresztül, anélkül, hogy a Weimarban kiállí­tott személyazonossági bizonyítványomra ne mondhassa egy szomszédos államocska tiszt­viselője, hogy az egy idegen útlevele. A német államok között nem lehet hazáról és külföld­ről beszélni”, — mondotta egyik kiáltvány­­szerű írásában. Milyen forró időszerűségük van e soroknak most, amikor az amerikai és angol imperia­listák a német földet szétszaggatva tartják, hogy megakadályozzák az egységes és béke­­szerető Németország megalakulását. A német hazafiak körében szállóigévé váltak ezek a goethei szavak és harcra buzdítják őket az imperialista rabtartók és Adenauer-féle lán­coskutyáik ellen. Goethe szavai ma is segítik a német dolgozók küzdelmét az egységes és demokratikus német állam megteremtéséért. A burzsoázia nem tudta és nem is akarta megérteni a sokoldalú és súlyos ellentmon­dásokkal teli goethei életművet. Egyszerűen csodának tartották és nem nagyon keresték a megértését. Jellemző, hogy életében műveit még szűkebb hazájában, Weimarban is alig­­alig olvasták. A polgárság később is ilyen mostohán bánt a költőóriással. Művei könyvtárak mélyén po­rosodtak, halott óriásnak tartották, akivel nincs mit kezdeni, akinek az örökségét nem lehet hasznosítani. Különösen kidomborodott ez az álláspont a hitleri fasizmus fekete évei­ben. A könyvégető és embermilliókat halálba kergető hitleri őrültnek útjában állt a goet­hei mély emberszeretet, igaz humanizmus és éppen ezért szégyentelen módon megrágal­mazták a nagy alkotó örökségét. Ugyanakkor a kapitalista országok polgársága éppen azt szerette volna elhallgatni Goethe életművéből, ami haladó és örök. Goethe művének igazi örökösei a dolgozók. A tudományos szocializmus megalapítói, Marx és Engels gyakran foglalkoztak a költő műveivel és személyiségével, kielemezték azo­kat a vonásokat, amelyek a goethei műben örökértékűek. A nagy orosz kritikai realisták alaposan ismerték Goethe költészetét. A Szovjetunió­ban műveit a szovjet népek számos nyelvére fordították le és többszázezer példányban adták ki. A felszabadult országokban,­köztük a Német Demokratikus Köztársaságban örök hazára lelt a nagy alkotó. Halálának százhuszadik évfordulóján a bé­­keszerető embermilliók a nagy alkotóra, a ha­ladás ügyének zászlóvivőjére emlékeznek. Arra a költőre, akinek mély humanizmusa, rendíthetetlen hite az emberi akaraterőben és forró vágyakozása, amellyel az emberi fej­lődés útjait kutatta, a haladás ügyének har­cosai közé emelte. Arra a költőre emléke­zünk, aki a „Faust”-ban ilyen szavakkal tett hitet szabadságszeretete mellett: Csak azé a szabadság és az élet, ki érettük naponként vívni kész, így élje gyermek, férfi s öreg itt Veszélyek közt munkáján éveit. Ha hemzsegést szeretnék én szemlélni Szabad nép élén, szabad földön élni. Az orosz irodalom tíznapos ünnepe Az egész országban, az üzemekben ,intézmé­nyekben, iskolákban és­ a falusi kultúrottho­­nokban lelkes hangulatban tartják meg az orosz irodalom tíznapos ünnepét. A fővárosi üzemekben, gyárakban és isko­lákban számos, az orosz irodalommal fog­lalkozó előadást tartanak. A pionír palotában irodalmi estet rendeznek Maxim Gorkij mű­veiből és bemutatj­ák a nagy író „Életem" című regénye első részének, a „Gyermeké­veim" filmváltozatát. A fővárosi 17-es számú „Libraria Noastre" könyvesboltban március 29-én könyvbazárt rendeztek nagy orosz írók műveiből. Sztálinvárosban, a Központi Könyvtárban recenziókat rendeznek számos szovjet író könyvéről, közöttük: Nyikolaj Gogoly „Pé­­tervári történetek", Alexej Tolsztoj „A ke­nyér", N. Spanov „Gyújtogatok", P. Igna­­tov „Egy partizán feljegyzései", stb. című könyvekről. Marosvásárhelyen március 29-én román és magyar nyelven tartották meg „Maxim Gor­kij — a szocialista realizmus megteremtője az irodalomban" című előadást. Előadás után a Székely Színház kollektívája művészi műsort mutatott be. Marosvásárhelyen rövi­desen megnyitják a „Nagy orosz írók élete és munkássága" című kiállítást. A marosvá­sárhelyi, dicsőszentmártoni, gyergyói és rége­­ni központi könyvtárakban recenziót rendez­nek Galina Nikolajeva: „Aratás’’ Ázsájev „Tá­vol Moszkvától", Spanov „Gyújtogatok", stb. című könyvéről. - -Bákóban, az orosz irodalom tíznapos ün­nepe keretében, az Állami Színház bemutatja Gogoly „Házasság" cim­ű színművét. Kolozsváron, a fontán, fő magyar színhá­zak és operák együttesei zenés irodalmi estet rendeznek az orosz kla­sszikus irodalom re­mekeiből. P­.pestiben, az ARLUS és az Állami Szín­ház rendezésében irodalmi esteket tartanak „Az orosz klasszikus és szovjet drámairoda­lom szerepe a jelenkori színház fejlődésében“ témakörrel. Temesváron, az orosz irodalom tíznapos ünnepe megnyitóján Alexandru Jebeleann, az írószövetség temesvári fiókjának elnöke be­szélt M. Gorkijról. Az előadás után a temes­vári Opera és Állami Színház művészei nagy orosz írók műveiből összeállított műsort mu­tattak be. ★ Az orosz irodalom tíznapos ünnepe tiszte­letére, az „Orosz Könyv“ Könyvkiadója nagy orosz írók számos művét adja ki, közöttük: ★ ­ Ahol Makarenko szellemében nevelik a Makarenkonak, a nagy szovjet pedagógus­nak a nevelésről szóló forradalmi tanait ná­lunk csak a felszabadulás utáni években kezd­ték megismerni. A nagyközönség főleg peda­gógiai regényeit, Az új ember kovácsát, Igor és társait és a Szülők könyvét olvasta nagy érdeklődéssel. Tanítóink és tanáraink e mű­vekben teljesen új útmutatásokat találtak ne­velésünk legfontosabb és egyben legnehezebb kérdéseivel kapcsolatban. Soknak közülük szinte tankönyvévé vált a később megjelent Pedagógiai tanulmányok I. II. III. kötete. Ta­náraink és tanítóink legjobban igyekeznek Makarenko tanainak mélyére hatolni, megér­teni elveinek marxi-lenini alapjait, elsajátítani elméletét és azt gyakorlatba átvinni. A sztálinvárosi pedagógiai leányiskola igaz­gatósága felismerte, milyen fontossággal bír Makarenko tanainak elsajátítása és alkalma­zása egy iskolában, főleg ahol az oktatás és nevelés új kádereit képezik. Ha belépünk az iskola ízlésesen berendezett fogadószobájáb­­­a nagy szovjet pedagógus művésziesen elké­szített arcképe ötlik szemünkbe. Mellette nagy barátjának és tanítómesterének Gorkijnak képmása függ. Valóban Anton Szemjonovics pedagógiai elmélete és gyakorlata és Maxim Gorkij szocialista humanizmusa hatja át az iskola egész életét. Az igazgatóság még a múlt iskolaévben megkezdte egy olyan egész­séges munkaterv elkészítését, mely szerint az internátusban lakó lányok életének alapjául Makarenko gyermekközösségének megszerve­zésében nyert tapasztalatai szolgáljanak. Ebbe a munkába bevonták magukat a tanu­lókat is. Lázas tanulmányozás folyt hetekig, de az eredmény csak a felszínen mutatkozott. Az osztagok csak papíron léteztek, a kollektív élet az osztály falain túl már alig érvényesült, a bírálat szelleme pedig csak egyes alkalmak­kor éreztette nevelő hatását. A tavalyi tapasztalatokból okulva az isko­la tanári és tanuló közössége az új tanévben, újrakezdte a munkát, immár az érettség ma­gasabb fokán. Temelie Maria és Baciu Ion igazgatók olyan légkör kialakítására töreked­tek, amelyben a bentlakó leányok életét és munkáját optimizmus, önbizalom és önként vállalt fegyelem jellemezte. A leckeórák után automatikusan felbomla­nak az osztályok által alkotott egységek. Az internátusban lakó tanulók új egységekbe tö­mörülnek, a hálószoba szerinti egységekben. A hálószoba egy gyermekközösségben nagy nevelőhatással bír , tanítja Makarenko. A hálóban különböző osztályokból, tehát külön­böző korú tanulók laknak együtt, így erős kölcsönhatások alakulnak ki. A kisebbek ta­nulnak a nagyobbaktól, elsajátítják viselke­désüket, szokásaikat, megtanulják tisztelni az idősebbeket. A nagyoknál a kisebbek iránti gondoskodás, felelősségtudat kiváltja a szo­cialista ember legfőbb tulajdonságait: az em­berek iránti figyelem, jóság, igényesség ér­zését. Az öt hálótermet elfoglaló 110 tanuló al­kotja az internátus öt osztagát. Mindenik osztag élén egy felelős áll, akit a tanulási, fe­gyelmi egészségügyi, szórakozási és jóbarát­ság felelős segít munkájában. Minden egyes rossz jegyet vagy tanulásban való visszaesést rögtön jelez a tanulási felelős, gondoskodván is egyúttal, hogy a szóbanforgó tanuló meg­felelő segítséget kapjon rossz jegye, gyenge előmenetele kijavítására. A fegyelmi felelős számontartja a késéseket, az igazolatlan hiányzásokat, felelősségre vonja azokat, akik rontják közösségük legszebb diszét a fegyel­met. Az egészségügyi felelős az orvos köz­vetlen segítsége, a szórakozási felelős gon­doskodik a vasárnapi közös szórakozásról, mozi- és színházjegyeket szerez be, vagy házi ünnepségeket szervez. A jóbarátság felelős munkája idestova fölösleges lesz, mert a ma­gyar és román tagozat tanulóinak együttér­zése meleg, őszinte barátsága egyre erősebb. Az osztag felelősök élén az internátus tit­kára áll: Fratila Salomea ill. éves IMSZ-ve­­zetőségi tag. E tisztségre egyöntetűen válasz­tották meg és ez a választás a közösség érett­ségi fokának tekinthető, mert a titkárnő eré­lyes, igényes és bíráló szellemben végzi munkáját. A felelősök bizottságának legutóbb megtartott heti munkaelemző gyűlésén meg­bírálták az I osztag vezetőjét, Im­ecs Mag­dát, mert osztaga nem tartja be az étkezések­nél előírt sorrendet s mert a kulturfelelős ne­hézkessége miatt az osztag nem készített disz­­faliujságot a Nők Nemzetközi Napja alkalmá­val. A II. osztag felelősének, Varga Irénnek felelni kell azért, hogy Angéla tanuló még most is lusta reggel felkelni. Az osztag fe­lelőse, Motoc Maria bizonyos önmegnyugta­­tással jelenti osztagja munkáját, de az inter­­n­átus titkárnője éppen ebben az osztagba tartozik, jól ismeri a hibákat s igy kitűnik, hogy esténként még bizony lármának a lá­nyok és reggel a felkelésnél még nógatni kell őket. A gyűlés általános munkavállalással feje­ződött be: a harmadik évnegyed végére egyet­len 4-es osztályzat se szerepeljen a bentlakók jegyei között. Ezenkívül elhatározták, hogy a következő vasárnap „meglepetés” ünnepséget rendeznek. Mindegyik osztag­­ meglepetés­ként egy-egy „csasztuskát”, élőképet, jelenetet fog elkészíteni, olyanokat, amelyek legjellem­­zőbbek a jövő pedagógusainak törekvéseire. Makarenko tanításának gyakorlati alkalma­zását a kollektív minden tagja közvetlenül ta­pasztalja. Életük nyugodt, zavartalan, de tar­kítja a munka öröme, a holnapi feladatok, ünnepségek, vidám szórakozások várása. Nin­csenek üres henyéléssel, céltalan lődörgéssel jövő pedagógusait elpazarolt órák; mennyivel kellemesebb fris-­­sen mosott-vasatt fehér blúzban, együttesen színházba, hangversenyre, irodalmi körben megjelenni és hallani, hogy suttogják mögöt­tük: „Milyen kedvesek, milyen csinosak a pe­dagógiai iskola növendékei.” Munkaérdemrenddel kitüntetett­ igazgató­nő — aki egyszemélyben képviselő és a városi békeharcbizottság tagja — kifogyhatatlan öt­letekben, hogy növendékei életét egyre gazda­gabbá tegye. Gogoly halálának évfordulójára sajátkészítésű kosztümökkel, díszletekkel ad­ták elő a „Revizor” egyik felvonását. Aki látta őket ezer tervet szövő, izgatott készülődés kö­zepette, képet kaphatott népköztársaságunk igazán boldog ifjúságáról. Az első évnegyed tanulmányi előmenetele gyenge volt. S hogy növendékeit tanulásra serkentse, Temesia elvtársnő meghívta körük­be Furtuna Iont, a „Vörös Zászló” művek sztahanovista munkáját. E találkozó fellelke­­sítette a lányokat. A kiváló sztahanovista arra buzdította őket, hogy az üzemi dolgo­zókhoz hasonlóan keljenek versenyre a jobb tanulásért. Jó tanulással szolgálni a hazát — ez az ifjúság feladata az iskola padjaiban. A látogatásnak — amely örökre emlékezetes marad az iskola életében — meg­volt a hatá­sa. A 4-esek száma 181-ről 50-re csökkent, a lányok valóra váltják vállalásukat a harma­dik évnegyed végére egy négyes sem lesz. Az igazgatónő javaslatára megkezdték a művész-kollektívát szervezni. A cél az, hogy az intézet növendékeiből nagy műveltséggel rendelkező, zenéhez, irodalomhoz, képzőmű­vészethez értő embereket neveljenek. Természetesen hibák még vannak. Legna­­­gyobb baj, hogy a tanári kar még nem egy­séges, az egységes tanári kar pedig Maka­renko szerint elengedhetetlen feltétele az egy­séges nevelésnek. Az igazgatóság majdnem egyedül küzd az új módszer bevezetéséért: segítséget legfeljebb egy-két osztályfőnök nyújt, a többi tanárok magatartása teljesen közömbös. Az iskola épülete kis befogadó képességű, 60 növendék a román leánylíceum internátu­­sában lakik, másik 51 leány a magyar vegyes líceum otthonában. Ezek a tanulók kívül ma­radnak társaik szép életén, mert azoknak az iskoláknak a vezetői, amelyekben laknak, — még várnak — ki tudja meddig, Makarenko tanításainak alkalmazásával. Ez a közömbösség, a régi nevelési módsze­rekhez való maradi ragaszkodás káros, amit mindenképpen fel kell számolni. Jövő nem­zedékünk új szellemben való nevelése köteles­sége minden becsületes tanárnak és tanító­nak, aki méltó akar lenni az igazi nevelő megtisztelő címére. PÁSZTOR LÍVIA tanárnő a „Békéért és demokráciáért” című Gorkij­­kötetet, A. Szerafimovics válogatott műveit, Makarenko „Az új ember kovácsa” (magyar nyelven), Borisz Polevoj „Mi szovjet embe­rek” (német nyelven) és T. Zsuravljov „Anti­pov közlegény” (szerb nyelven) című művét. ★ A kolozsvári Bolyai egyetem aulájában pénteken számos dolgozó, művész, egyetemi tanár és hallgató jelenlétében nyitották meg „az orosz irodalom tíznapos ünnepségét“. Az ünnepséget Emil Petovici akadémikus professzor, a RNK Akadémiája kolozsvári fi­ókjának elnöke nyitotta meg, aki az orosz irodalom, a néppel szorosan összeforrt iro­dalom megismerésének fontosságáról beszélt. Ezután A. E. Baconsky költő és Tamás Gáspár író beszéltek a román, illetve ma­gyar nyelven Maxim Gorkijról, az irodalmi szocialista realizmus megteremtőjéről. „Az orosz irodalom tíznapos ünnepen egy­beesik a nagy orosz író, Maxim Gorkij szü­letésének 84-ik évfordulójával. Az ünnepséget a Nemzeti Színház és a kolozsvári Állami Magyar Színház műsora fejezte be, melynek során Gorkij műveiből olvastak i­e részleteket. A RNK küldöttsége elutazott a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezletre A moszkvai nemzetközi gazdasági érte­kezleten résztvevő román küldöttség hétfőn elutazott a Szovjetunió fővárosába. A küldöttség a következő elvtársakból áll: Gh. Savin, a RNK Külkereskedelmi Kama­rájának elnöke, aki a küldöttség vezetője, P. Balaceanu közgazdász, egyetemi tanár, C. Agiu, a Centrocoop elnöke, N. Anghel, az „Industrial-Import” igazgatója, St. Vicol, az „Agroexport” igazgatója, Barbu Zaha­­rescu egyetemi tanár, közgazdász, Stelian Moraru, az OSZT végrehajtó bizottsága bü­­rójának tagja, C. Filoreanu, az OSZT vég­rehajtó bizottságának tagja és St. Arsene egyetemi előadó, a küldöttség titkára. A küldöttséget a baneasai repülőtéren az OSZT, valamint gazdasági szervezeteink képviselői üdvözölték. A repülőtéren jelen volt M. A. Filatov, a Szovjetunió bukaresti nagykövetségének titkára. Rádióműsor A ROMÁN NÉPKÖZTARSASÁG RÁDIÓÁL­­LOMASAINAK MAGYARNYELVŰ MŰSORA SZERDA, 1952. ÁPRILIS 2. R. TEMESVÁR I. 397 m. hh. 6 óra 50 perc­kor Hírek. Zene. R. ROMANIA 1935 m. és BUKAREST II. 285 m. hh. 12 óra 30 perc­kor Hírek. Hírmagyarázat. Zene. R. TEMES­VÁR I. 397 m. hh. 16 órakor Hirek. 16 óra 15 perckor Közgazdaságtani előadás: A ta­karékosságról. 16 óra 25 perckor Kulturkró­­nika. R. ROMANIA 1935 m. BUKAREST II. 235 TEMESVÁR I. 397 és CRAIOVA 205,9 m. hb. 19 óra 30 perckor A Szocializmus Or­szágából : Gali­na Nyikolajeva,, a Sztálin­dijjal kitünteted szovjet írónő. 19 óra 45 perckor Külpolitikai jegyzetek. R. ROMANIA és TEMESVÁR II. 22 óra 35 perckor Hirek. 1952 április 1. kedd Bernard Bereanu, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke nyilatkozott az Agerpres munkatársának Bernard Bereanu, a Nemzetközi Diákszö­vetség elnöke, — miután hazatért a NDSZ végrehajtó bizottságának Budapesten meg­tartott ülésszakáról — az alábbi interjút adta az Agerpres hírügynökség munkatár­sának . Arra a kérdésre, hogy melyek a Nemzet­közi Diákszövetség Végrehajtó Bizottsága Budapesten megtartott, ülésszakának legfőbb eredményei, Bernard Bereanu a következő­ket mondotta : — A március 14—18. között lezajlott bu­dapesti ülésszakon — amelyen a végrehajtó bizottság 37 tagja és 28 országból megfi­gyelők vettek részt — a nemzetközi diák­­mozgalom szempontjából fontos határozato­kat hoztak. A napirend első pontját a Nemzetközi Diákszövetség titkárságának jelentése ké­pezte a szövetség 1952. évi kulturális és sporttevékenységének tervéről. A jelentést követő vitán huszonhatan szólaltak fel. A titkárság jelentéséből és a hozzászólá­sokból egyaránt az tűnt ki, hogy a béke vé­delmének szolgálatában, a különböző orszá­gok egyetemi hallgatói kapcsolatainak szo­rosabbá tételéért egyaránt fontos a nemzet­közi diákság kulturális és sporttevékenysé­gének fokozása. Ezen a téren annál is in­kább szükséges a fokozott erőfeszítés, mert — amint a vita során felhozott különböző konkrét esetekből világosan kitűnt — bizo­nyos országok hatóságai országaikban táp­lált háborús hisztéria folytán minden esz­közzel megkísérlik elgáncsolni a kulturális és sportkapcsolatokat. A végrehajtó bizottság egyhangúlag jó­váhagyta az első napirendi ponttal kapcso­latban hozott határozatot, valamint a Nem­zetközi Diákszövetség ezévi nagyarányú kul­turális és sportprogrammját. A koreai és kínai küldöttek a végrehajtó bizottságnak pontos adatokat szolgáltattak az amerikai hadseregnek Koreában és Észak-Kelet Kínában használt baktérium­­fegyveréről. Ezzel kapcsolatban határozatot hoztak, amelyben megbélyegzik e barbár bűntettet. A határozatot a végrehajtó bizott­ság minden tagja megszavazta, kivéve a délafrikai diákok Nemzeti Szövetségének küldöttét, aki tartózkodott a szavazástól. Az angol küldött úgy vélekedett, hogy a bak­tériumfegyver használatának kérdése nem diákügy, s ezért nem vett részt a szavazá­­son. A Nemzetközi Diákszövetség végrehajtó bizottságának másik nagy eredménye az,­­ hogy egyhangúlag szavazták meg a vitazáró határozatot az egyetemi hallgatók egységé­nek megszilárdítására vonatkozó konkrét ak­ciókkal kapcsolatban. A végrehajtó bizottság örömmel üdvözölte a RNK Ifjúmunkás Szövetségének meghívá­sát, hogy a Nemzetközi Diákszövetség Ta­nácsának ülésszakát 1952 nyarán a Román Népköztársaságban tartsa meg. A meghí­vást egyhangúlag elfogadták. Az Agerpres hírügynökség munkatársának egy másik kérdésére válaszolva, B. Bereanu méltatta a NDSZ végrehajtó bizottság ha­tározatának jelentőségét az egyetemi hallga­tók békeharcának fokozásáról. B. Bereanu a továbbiakban egyes — el­sősorban az Egyesült Államokbeli — diák­körök sikertelen egységbontó tevékenységé­ről beszélt. A lapok arról is beszámoltak, hogy különböző amerikai hivatalos ügynök­ségek „nagylelkűen“ anyagi alapot is fel­ajánlottak e célra. A budapesti ülésszakon egyhangúlag megszavazott határozat csatta­­nós válasz volt az egységbontó törekvésekre. A továbbiakban B. Bereanu a Nemzetközi Diákszövetség tanácsának munkatervéről beszélt.

Next