Előre, 1953. július (7. évfolyam, 1780-1806. szám)
1953-07-01 / 1780. szám
1953. július 1., szerda Képek az ákosfalvi kollektivisták életéből Nagy Domokos és Farkas Lujza kollektivistáknak az a boldogság jutott osztályrészül, hogy meglátogathatták a szocializmus győzelmes országát, bepillanthattak a világ legjobbmódú parasztságának, a kolhozparasztságnak életébe. A Szovjetunióból nagy kinccsel tértek vissza. — Ebben van a mi kollektív gazdaságunk jövője — mutatnak büszkén egy vastag füzetre, amelybe részletesen feljegyezték a kolhozokban szerzett tapasztalataikat. Farkas Lujza elvtársnő mintegy tíz oldalt írt tele a milliomos kolhozokról. „A kolhozok azzal növelték közös vagyonukat, hogy szüntelenül fejlesztették a többi termelési ágat is, leginkább az állattenyésztést“ — hangzik egyik bejegyzése. Ezt az utat választották az ákosfalvi (Marosvásárhely rajon) kollektivisták is. A gazdaságnak eleinte kevés vagyona volt. De szorgalomban, akaratban és munkakedvben nem volt hiány. Az emberek sokat tanultak Firkas Lujzától, Nagy Domokostól s a gazdaságukban járt szovjet kolhozparasztoktól. Tudják már, milyen fontos szerepük van a mellékgazdaságoknak, milyen hasznos, ha állattenyésztéssel, vetemény, gyümölcs és ipari növények termesztésével is foglalkoznak. Erélyesen küzdöttek azoknak a kollektivistáknak a maradisága ellen, akik nem akarták elvállalni az igásállatok gondozását.Az állattenyésztéssel foglalkozó kollektivisták most szorgalmasan tanulnak, hogy elsajátítsák a szovjet módszereket. Máthé Lajos képzett állatgondozó lett. Tavaly a rábízott tehenek egyenként 15 liter tejet adtak naponta, ma már 20 liter tejet adnak. Máthé Lajos elhatározta, hogy ő is olyan mestere lesz az állattenyésztésnek, akárcsak a szovjet állatgondozók, akikről olyan sok érdekes és tanulságos dolgot mondott nekik Nagy Domokos. A Dózsa György kollektív gazdaság nehéz utat tett meg, amíg megalapozta mai vagyonát. Eleinte csak néhány fejőstehenük, három sertésük és tíz tyúkjuk volt. De szorgalmas munkával s az állam támogatásával évről évre növelték a gazdaság állóalapját, megerősítették és kiszélesítették állattenyésztési szektorukat. A kollektív gazdaság farmjainak ma 62 fejőstehene, 68 sertése, 140 juha és 300 baromfija van. Amint a könyvelési adatokból kitűnik, az állattenyésztés a múlt évben 40.000 lejt jövedelmezett. Az összeg egy részét, a közgyűlés határozata értelmében, állatvásárlásra és az állattenyésztéshez szükséges új építkezésekre fordították, más részét pedig szétosztották a kollektivisták között. Az év elején, amikor közgyűlésen megvitatták az új termelési tervet, a kollektivisták kérték, hogy vegyék be a tervbe az állattenyésztési szektor kibővítését. Máthé Lajos azt javasolta, hogy termeszszenek az idén a tejelő és igásállatok ellátására több takarmánynövényt, bükkönyt, csalamádét és egyebet. Ugyancsak nagy gondot fordítanak a kollektivisták a gyümölcs- és szőlőtermesztésre Akár a múlt évben szépen jövedelmezett ez a termelési ág. Az idén tavasszal a hideg időjárás miatt nagy veszély fenyegette a gyümölcs- és szőlőtermést. Három éjjelen át virrasztanak a kollektivisták a gyümölcsösben és a szőlőkben s rakták a tüzet, hogy füst támadjon, így akadályozták meg azt, hogy a bér kárt tegyen a kivirágzott gyümölcsfákban és szőlőtőkékben. A veteménytermesztő brigádot a kommunista Farkas Lujza vezeti. Amikor a Szovjetunióban járt, behatóan érdeklődött az új mezőgazdasági módszerek iránt. Most jó hasznát veszi a tanultaknak. A fejlett módszerek szerint megművelt veteményeskert a múlt évben mintegy 20.000 lejt jövedelmezett a gazdaságnak. A zöldségtermesztési övezetek létesítéséről hozott kormány- és párthatározat alapján az idén további 15 hektáron termesztenek veteményt. Ebben az évben megkezdik a paradicsom és burgonya keresztezését és más olyan módszereket alkalmaznak, amelyekkel bőségesebb hozamot érhetnek el. Nagy Domokos, a kollektiv gazdaság elnöke, jól ismeri a gazdaság tagjait s tudja, hogy minden körülmények között számíthat rájuk. Egy éjszaka a Nyarad megáradt. Az erős ár elmosással fenyegette a gátat, elöntés veszélyeztette a veteményeskertet. — Kiáradt a Nyarad ... elmossa a gátat! Ne engedjük, emberek! — hangzott az elnök felhívása. A kollektivisták lapátokkal,ásókkal, targoncákkal felszerelve, egy emberként siettek veszélyben forgó közös vagyonuk, közös munkájuk eredményének védelmére. .Fáradságot nem kímérve, közös erőfeszítéssel el is hárították a veszélyt, megfékezték a természet romboló erejét. ★ A kollektivisták megszokták, hogy pénteken, szombaton és vasárnap moziba menjenek. Ez is új életük egyik vívmánya. Tehették volna-e ezt a múltban? Meg azt, hogy házat építsenek maguknak, középiskolába, műszaki iskolába küldjék gyermekeiket, uj bútort vásároljanak? Ma Nagy János, Fehér György, Kovács Lajos és sok más dolgos kollektivista uj házat épített magának és uj bútort vásárolt. — Gazdaságunk minden tagja disznót vágott a télen és most is hízót neve! — büszkélkedik Farkas Lujza, az ákosfalvi kollektivisták jómódjával. — Azt is „feladatul“ tűztük ki minden kollektivistánknak, hogy fejőstehene legyen az istállóban és baromfi az udvarán. A gazdaság sokoldalú fejlődésének eredményeként 1952-ben a munkanapegységek értéke pénzben is növekedett. Máthé Árpád a gazdaság jövedelmének elosztásakor egy vagon gabonáin kívül 1250 lej készpénzt kapott. .Mellékgazdaságaik 227.749 lejt jövedelmeztek s így a munkanapegységekért készpénzt is adhattak. ★ Egy este a kollektiv gazdaság vezetőtanácsának néhány tagja összeült a néptanács székházában. Közöttük volt Nagy Domokos és Farkas Lujza is. A kollektív gazdaság ügyes-bajos dolgairól beszélgettek. Az elnök szobájából megfigyelhették, amint a szomszédos házakban sorra lámpát gyújtanak. Jövőbenéző szemük már látta a villanyfényben fürdő falut. Ha majd a Nyárád vizének erejét villanyerővé változtatják, akkor a kollektív gazdaságban még , termelékenyebb, még jövedelmezőbb lesz a munka. Nagy kiterjedésű földjeiken villanytraktorok szántják majd a mély barázdát, villanyvilágítású, korszerűen berendezett istállókban gondozzák állataikat. A fejést és sok más munkát is villanygépekkel fogják végezni. Valahányszor erre gondolnak, kimondhatatlan az örömük. Tudják, hogy a kollektív gazdaság fejlődésével, a korszerű technika elterjedésével növekszik a jólét, a megelégedettség valamennyiek otthonában. AUREL MUNTEANU ★ SZÉPÍTIK Lugos az utóbbifőben nagyot változott. A város központjában szép parkot létesítettek. Az innen nyíló utcák két oldalán fákat ültettek. A városi néptanács végrehajtó bizottsága gondoskodik az utcáknak, az épületek homlokzatának és az udvaroknak karbantartásáról. A községi gazdálkodási és a helyiipari osztály a végrehajtó bizottság támogatásával megfelelő munkaterv szerint javíttatja az úttestek és a gyalogjárók burkolatát. LÚGOST Az Ana Ipatescu utcába, a Facsádi utcába és más utcákba csupán az utóbbi hónapok folyamán többszáz köbméter kavicsot hordtak. Megkezdték a Komszomol-utca aszfaltozását. A város piacán téglából készült bódékat építenek vetemény- és zöldségárusításra. A városi néptanács végrehajtó bizottsága a községi gazdálkodási és helyiipari osztály útján rendbehozatta a népi strandfürdőt is. Szülőotthont létesítenek a csikmadarasi kollektivisták Csíkszereda rajon legtöbb községében a dolgozók egészségügyi színvonalának emelése érdekében az elmúlt években szülőotthonokat létesítettek. Ebben az évben a csíkmadarasi „Új barázda“ kollektív gazdaság tagjai is megkapták az egészségügyi szervek jóváhagyását a kollektív gazdaság szülőotthonának létesítésére. A szülőotthon építését már befejezték a kollektivisták. Az otthont egyelőre négy ággyal rendezik be. A rajoni néptanács egészségügyi osztálya gondoskodott a szülőotthonban szükséges orvosi műszerekről és orvosságokról. Az ápolószemélyzetet és a betegek ellátását a kollektív gazdaság biztosítja. A kollektív gazdaság szülőotthona lehetővé teszi, hogy a csíkmadarasi anyák orvosi kezelésben részesüljenek a szülés ideje alatt. mely kényelmesebbé teszi a gazdasági, kulturális és politikai együttműködést. Tehát ebben a szakaszban párhuzamosan léteznek majd a nemzeti nyelvek és a közös nemzetközi nyelv.“ Csak a szocializmus világgyőzelmének harmadik időszakában, tehát a legmagasabb fejlődési szakaszában, amikor a kommunizmus már belépett a népek hétköznapjába, amikor a szocialista gazdasági világrendszer már teljesen megerősödött, merülhet fel a nemzeti különbözőségek eltűnése. De milyen alapon? Nem az erőszak, nem az asszimiláció módszerei szerint, hanem a nemzetköziség szellemében, a teljes önkéntesség alapján. Ez csak akkor történhet meg, amikor a nemzetek gyakorlatilag meggyőződnek róla, milyen előnyt jelent, például a nemzetek közös Világnyelve. ★ A Román Munkáspárt, mint népünk vezető ereje, következetesen alkalmazza a marxizmus-leninizmus tanításait a nemzeti nyelv fejlesztése terén is Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs a tanítók kongresszusán nyomatékosan felhívta a figyelmet a román nyelv tanulmányozására, amelyet a nép nemzedékek erőfeszítése árán alkotott. Az RNK Akadémiája tudományos ülésszakot tartott a nyelvtudománnyal kapcsolatos kérdések megvitatására. Pártunk, a lenini-sztálini elveknek megfelelően arra ösztönzi a nemzeti kisebbségeket is, hogy fejlesszék anyanyelvüket. Ennek megvannak mind a politikai, mind gazdasági és kulturális feltételei. Az RRNKlkotmánya kimondja: „A Román Népköztársaság biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelv szabad használatát, az anyanyelven való oktatást minden oktatási fokon, könyveket, újságokat és színházakat biztosít a nemzeti kisebbségek anyanyelvén...“ Az Alkotmány ezen a téren a már megvalósult eredményeket összegezi, így például több mint 3500 elemi és középiskolában, valamint 17 főiskolai fakultáson tanítanak a hazánkban élő nemzeti kisebbségek anyanyelvén. Magyar nyelven több, mint 1558 elemi iskolában tanítanak, a felsőbb iskolákról nem is beszélve. Hazánk teljes szabadságot adott anyanyelvünk használatára és fejlesztésére, ez kelti fel bennünk a természetes vonzalmat a román nyelv iránt, népi demokratikus államunk hivatalos nyelve iránt. Ez kelti fel bennünk az önkéntes elhatározást, hogy megismerkedjünk hazánk dolgozó többségének nyelvével, azzal a nyelvvel, amelyen országunkban a szocializmus legtöbb építője beszél. A román nép nyelvének, kulturkincseinek megismerése nagy mértékben emeli a magyar dolgozók kulturszínvonalát, kiszélesíti látókörüket és elmélyíti együttműködésüket a román dolgozókkal, akikkel vállvetve építik a szocializmust. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvtudományi kara egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy részt vegyen a magyar nyelvművelés munkájában. Nemcsak az egyetem nyelvtudományi karának keretei között, hanem országos vonatkozásban is. A dolgozó tömegek csak most veszik igazán birtokba az irodalmi nyelvet. Most, amikor a kultúrforradalom lehetővé teszi számukra, hogy megismerkedjenek a kultúra kincseivel, a nemzeti művelődési hagyományok nagy értékeivel A Bolyai Tudományegyetem tanári kara segítséget nyújt a magyar tankönyvírás terén, igyekszik megvizsgálni a nyelvoktatás gyakorlatát a középiskolákban. Mindehhez a Román Népköztársaság Akadémiája nyújt ösztönzést és támogatást az egyetemnek. A Magyar Autonóm Tartomány megteremtése az anyanyelv használatának további kiterjesztésével járt, a Magyar Autonóm Tartományban a lakosság anyanyelvén tanítanak az iskolákban. A magyar nyelvet használják a lakossággal való érintkezésben a bíróságok, a közigazgatási szervek, az igazságszolgáltatás, stb. Mindez még szorosabbra vonja a magyar dolgozók kapcsolatait a román dolgozókkal, még jobban kímélyíti hazafias hűségüket az RNK iránt. Pártunk lenini-sztálini nemzetiségi politikája kovácsolta ki a román nép és a nemzeti kisebbségek közötti testvériséget és barátságot, csapást mérve a burzsoá sovinizmus és nacionalizmus kártékony megnyilvánulásaira. Az élenjáró kollektivisták kongresszusán Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs így jellemezte a román nép és a nemzeti kisebbségek testvériségét, a szocializmus győzelmes építésének egyik fontos tényezőjét. „A kongresszus emelvényéről — mondotta a román kollektivista parasztok mellett anyanyelvükön felszólaltak a magyar, német és szerb kollektivisták is. De valamennyien egy nyelven beszéltek, az egy célért lelkesedő emberek nyelvén, akik szívvel-lélekkel odaadó fiai a közös hazának, a Román Népköztársaságnak, akik fáradhatatlanul dolgoznak hazájuk megerüsítéséért és felvirágoztatásáért.“ ROBOTOS IMRE ELŐRE A DIVSZ titkárságának sajtóközleménye A Demokrata Ifjak Világszövetségének titkársága sajtóközleményt adott ki, amely a többi között a következőket tartalmazza: Most, amikor a világ ifjúsága a nemzetközi feszültség enyhülésében reménykedik és az ifjú nemzedék érdekében lelkesedéssel fogad minden együttműködési javaslatot, a Demokrata Ifjak Világszövetsége, az együttműködés óhajától vezérelve, a következő nemzetközi szervezetekhez fordult: az Ifjúság Világközösségéhez, a Keresztény Munkásifjúság Szövetségéhez és a Szocialista Ifjak Nemzetközi Szövetségéhez. , A DIVSZ titkárságának levele hangsúlyozza az Ifjúság Jogait Védő Nemzetközi Konferencia rendkívüli jelentőségét és eredményeit. A Konferencia kinyilvánította „az ifjúság jogát a boldog élethez“ — mondja a levél — és felhívta az ifjúságot, hogy egyesüljön e jog kivívásáért. A levél ezután rámutat: az ifjúság reméli, hogy nemzetközi szervezetei utat és módot találnak az eredményes közös munkára, különösen most, amikor a világ népei példátlan erővel nyilvánítják ki, hogy békét akarnak és a nemzetközi feszültség enyhítését kívánják. A levél a továbbiakban így hangzik: A DIVSZ ezért összehívta Bukarestbe a III. Világifjúsági Kongresszust (1953 július 25-re) és a IV. Világifjúsági és Diák Béketalálkozót (1953 augusztus 2—16 között). Felhívta az összes ifjúsági szervezeteket és az összes ifjakat, vegyenek részt az előkészületekben és a kongresszus munkálataiban. A végrehajtó bizottság legutóbbi, 1953 május 18—19-i ülésszakán megismételte felhívását. E barátsági szellemben és attól az óhajtól vezérelve, hogy megteremtsük az ifjúság által kívánt együttműködést, javasoljuk, hogy a közösen megállapított módozatok szerint, szervezeteink képviselői üljenek össze tanácskozásra. Hisszük, hogy ez a találkozás lehetővé tenné a mai ifjúság legégetőbb életkérdéseinek megvitatását. Meg tudnék beszélni mindazokat a kérdéseket, amelyek egyformán fontosak a szervezetünk felhívását felkaroló összes ifjaknak. Úgy véljük, hogy az ifjúság jogainak védelme — a bécsi konferencia határozatai alapján — sürgető probléma s e probléma megoldásában nagyon gyümölcsöző lenne az együttműködésünk. Elég, ha ezen a téren szervezeteink programmjára és tagságunk akaratára hivatkozunk. Találkozásunk ösztönzőleg hatna mindazokra az ifjakra, akik jobb életre vágynak. Ezek az ifjak tudják, hogy szétforgácsoltságuk akadályt jelent a jogaik védelméért és a béke megmentéséért vívott harcukban s azt is tudják, hogy ez a szétforgácsoltság csak azoknak van ínyükre, akik nem viselik szívükön az ifjúság jogait. Az események kibontakozása azokat igazolja, akik sohasem kételkedtek a tárgyalások, az együttműködés és az egység szükségességében és lehetőségében. A Demokrata Ifjak Világszövetsége tudatában van annak, hogy minden ifjú egyetért ezzel az őszinte együttműködési javaslattal.. (Agerpres) SPORTHÍREK Vasárnap, június 28-án a labdarúgóbajnokság B-ligájának utolsó fordulóját játszották le. Amint az eredmények is mutatják, mindkét csoport mérkőzései kemény küzdelmet eredményeztek. Eredmények: I. csoport: Brailai Vasas—Iasi Lokomotv 2:0, Campinat Vasas—Sepsiszentgyörgyi Vörös Lobogó 2:0; Rákós Dinamo—Sztálinvárosi Vasas 2:2; Ploesti Láng—Pitesti Vörös Lobogó 1:0; Moreni Láng—Konstancai Munkatelep 3:2; Szebeni Szabadság—Turnu Magurelei Dinamó 0:0. II. csoport: Krajovai Lokomotív—Nagyváradi Vasas 1:1; Vajdahunyadi Vasas—Aranyosgyéresi Vasas 2:1; Medgyesi Láng—Régens Lendület 4:3; Nagybányai Vasas—Krajovai Hadsereg Háza 4:2; Szatmári Haladás —Lupényi Bányász 4:2; Kolozsvári Lokomotiv—Kolozsvári Hadsereg Háza 1:1; Turnu- Szeverini Lokomotív—Resicai Vasas 2:0. A tavaszi idény befejezése után a B-liga első csoportjában a Campinai Vasas, a második csoportban a Kolozsvári Hadsereg Háza áll az első helyen. Vasárnap délelőtt a fővárosi Dinamo sportcsarnokban került sor az RNK szakszervezeti válogatottja és az FSGT (Franciaország) súlyemelőinek nemzetközi találkozójára. A találkozót a román súlyemelők nyerték meg 7:0 arányban. Ez alkalommal Gh. Purcarea, I. Ienciu, I. Dancea és S. Cazanus csúcseredményt ért el. A Román Népköztársaság—Bolgár Népköztársaság nemzetközi labdarúgó mérkőzés előtt a férfi kézilabda válogatott keret A és B csapata mérte össze erejét. A mérkőzés mindvégig magas színvonalon mozgott és kemény küzdelmet eredményezett. A B csapat több ízben veszélyeztette az A csapat védelmét és időnként ezek játékának színvonalára emelkedett. A találkozót végül is 19:15 (7:4) arányban az A csapat nyerte meg. k A kézilabdamérkőzés után az RNK ifjúsági labdarúgó válogatottja mérkőzött a Bukaresti Szparták együttesével. A Szparták 3:1 (2:0) arányban győzött. ★ A nemzetközi labdarúgó mérkőzés szünetében N. Bunea, a HKH atlétája a 3000 m-es síkfutásban csúcsjavító-kisérletet tett. Kezdeményezése sikerült és 8 perc 34,4 másodperces idővel új RNK-csúcsot állított fel. A Craiován lezajlott 1953. évi egyetemi bajnokságok döntője alkalmával I. Deheleanu kolozsvári atléta új ifjúsági RNK-csúcsot ért el az 1500 méteres síkfutásban. Ideje 4 perc 6 másodperc, mellyel egyidőben első osztályú minősítést is szerzett magának. A Kolozsváron a „Sportul Popular Serleg“ért vívott küzdelem utolsó két napján úszóink több országos csúcsot döntöttek , meg. Így Vladimir Marchiriu sportmester, a HKH úszója 1 perc 16,5 másodperces idővel új RNK-csúcsot állított fel a 100 méteres mellúszásban. Hoszpodár Zoltán sportmester, aki első nap az 1500 méteres gyorsúszásban döntötte meg a régi csúcsot, ez alkalommal a 200 méteres gyorsúszás csúcsát is megdöntötte 2 perc 17,6 másodperces idejével. Reiser Margit (Haladás) új csúcseredményt ért el a 100 méteres felnőtt női hátúszásban, 1 perc 27,6 másodperces idővel. A napokban céllövőversenyt rendeztek a Tanari-főtéren a fővárosi bajnokság keretében. Ez alkalommal Soni Canall sportmester, a HKH versenyzője, új RNK-csúcsot állított fel a kisöbű puska álló testhelyzet versenyszámban 358 pont összeredménnyel.,1 — BORISZ POLEVOJ: A híres izlandi gejzírt — a világ összes melegvíz forrásainak névadóját — egy csíkos szvettert viselő, lassú mozgású, idősebb férfi mutatta meg nekünk. A hőforrás közelében lévő, egyik kisebb szálloda őre volt. Olyan alapos részletességgel magyarázott a gejzírről, mint ahogyan a parasztgazda büszkélkedik kedvenc lovával. Mikor a gejzír forró vizet és gőzt okádva kitört, félreugrottunk. Mihelyt a ködfátyol eloszlott, az őr a hőforrás nyílásához sietett és aggódó arccal, terdancsuszva keresett valamit. Gyenge angol és német szókincsünk kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megértsük, mit veszített el. Később, amikor a szállodában ebédeltünk, az őr elhaladt asztalunk mellett. Napbarnított arca nagy elégedettséget tükrözött. :— Nos, megtalálta? Válasz helyett pullóverére mutatott. Egy apró ezüstpatkó csillogott a mellén, rajta izlandi nyelvű felirás. Arra a kérdésünkre, hogy mit jelképez a kicsiny patkó, az őr csak bajusza alatt mosolygott, sokatmondó pillantást vetett ránk, de adós maradt a magyarázattal. Később több ilyen jelvényt láttunk a férfiak kabátjának hajtókáján, nyakkendőjén és a nők blúzán. A legkülönbözőbb társadalmi állású emberek viselték: ügyvédek, tudósok, lelkészek, mérnökök, gépkocsivezetők, pincérek. Később összebarátkoztunk egy közismert íróval, aki végül megmagyarázta, mi ez a jelvény és elmondta az izlandiak népi hősének, Einar Tveraingurnak a történetét is, akinek neve a jelvénybe van vésve Jóllehet az esemény óta több mint kilenc évszázad telt el, a történet ma is időszerű. Érdemes megismerkedni vele. Szent Olafur norvég király a XI. század elején elhatározta, hogy meghódítja Izlandot. Meglehetősen ügyes politikus volt: először hírnököket küldött a szigetre azzal a megbízatással, hogy nyugtassák meg az izlandiakat, őt csupán Izland megvédésének nemes eszméje vezérli, ezért akarja katonáit odaküldeni. Hírnökei tanyáról tanyára jártak a szigeten, de az izlandiak nem nagyon álltak kötélnek. Mikor Olafur látta, hogy nem sikerül becsapnia őket, tekintélyes összeget ajánlott fel az ország északi részén lévő Grimse szigetért. A szigetlakók véleménye ekkor megoszlott. Amikor gyűlésükön megvitatták a norvég király álnok javaslatát, a birtokairól híres, gazdag Hadmundur a javaslat mellett szavazott. Testvére azonban, Einar Tverabigur, ellene foglalt állást. „Ha az ország lakói meg akarják őrizni szabadságukat — mondotta —, ne adják oda másnak házuk kulcsát." A szabadságszerető emberek Tveraingurt követték. A gazdag Hadmundurt, aki aranyért áruba akarta bocsátani az országot, kiűzték a közösségből. Napjainkban ismét szájról szájra jár Einar Tveraingur neve. A történelem megismétlődött. Kilenc század múltán követői akadtak Olafur királynak. Az amerikai parancsnokság tisztában van a sziget óriási stratégiai fontosságával, ezért meg akart vásárolni az izlandi kormánytól három katonai támaszpontot 99 évre. A nagykereskedők és exportőrök között a gazdag Hudmundurnak is izlandi ufijegyzetek akadtak követői, őket csábította az amerikai ajánlat. De az egyszerű izlandiak szívesebben járják Tveraingur útját. A nép országszerte tiltakozott. Izland kormánya a közvélemény nyomásának engedve, visszautasította az amerikai javaslatot. Az amerikaiak azonban gazdagabbak és kitartóbbak, mint amilyen az egykori norvég király volt. Hadmundur utódai ezúttal ravaszabb cselhez folyamodtak. Azt mondták a népnek, hogy a kormány elutasította az amerikaiak kérését és hogy csupán egyetlen repülőtér használatát engedjék meg az amerikaiaknak, az európai megszálló csapatokkal való összeköttetés biztosítására. Az egyezményt alá is írták és 1951 május 7-én az amerikai csapatok meg is érkeztek a keflavik katonai támaszpontra. Akkortájt kezdett szárnyrakelni az országban Einar Tveraingurnak, a nagy hazafinak neve, aki kilenc évszázaddal ezelőtt Izland szabadságának és függetlenségének megvédésére hívta fel népét. A reakciós lapok megkísérelték „kommunista fondorlatnak“ feltüntetni a mozgalmat, ma azonban mindenki látja már, hogy a Tveraingur-mozgalom mindent felölel, ami haladószelemű a népben, s hogy ennek az — amint Izlandban nevezik — „új ellenállási mozgalomnak“ az élén olyan személyek állanak, mint Adalabjerd Sigurdardottir teológiatanár özvegye, Izland fővárosa nőszövetségének elnöke, Sigurdur Eirixdottir, a betegápolónővérek egyesületének elnöke, Enerssom, a híres jogász, a konzervatív párt egyik ismert vezérének fia, Torarin Hudnason, az egyik legismertebb reykjaviki orvos, s oly sokan mások. Európai utazásaim során nem egy ízben láttam, hogyan fejezik ki a népek felháborodásukat az amerikai megszállók iránt. Az angliai Bristol város elején egy óriási sziklára gigantikus betűkkel ez van írva: „Amy, go home!“ (Amerikaiak, takarodjatok haza.) Ez a felhívás ma már valósággal nemzetközi jellegű. Olaszországban tanúja voltam annak, hogyan tagadta meg egyik hordár a másik után azt, hogy amerikai katonák után cipelik a bőröndöt. Láttam egy páriskörnyéki vendéglőst, amint a következő szövegű táblát akasztotta, ki ajtajára: „Itt nem szolgálnak ki amerikaiakat.“ Ma már közismertek ezek a tények, s kényszeredett hangon még az amerikai sajtó tudósítói is írnak róluk. De az amerikai megszállás elleni mozgalom sehol sem olyan éles jellegű, mint a távoli Izland szigetén. A Tveraingur szövetségnek ma országszerte 14 fiókja van. Május elején, a megszállás második évfordulóján a szövetség kongreszszust tartott Reykjavikban. Erre a sziget legtávolabbi tájairól is eljöttek az emberek. Keflavikban — amint az izlandiak mondják — az amerikaiak erősen építkeznek. A munkásokat sokkal jobban fizetik, mint azizlandi vállalatok. Az izlandi munkások azonban nem akarnak az amerikaiaknak dolgozni, sorra otthagyják az építkezéseket. Reykjaviki tartózkodásom alatt érdekes esszét olvastam a lapokban. Az amerikai parancsnoknak a támaszpont közelében lövöldére lett volna szüksége. A talajt itt olyan vastag lávaréteg fedi, hogy még a fűszál sem terem meg rajta. Az izlandi kormány és az amerikai parancsnokság közti összekötő azt hitte, hogy e területre valószínűleg senkinek sincs szüksége, s beleegyezett, hogy az amerikaiak hozzálássanak építkezésükhöz. Ekkor váratlan eset történt. A föld tulajdonosai erélyesen tiltakoztak az építkezés ellen. Az amerikaiak azt hitték, hogy a tulajdonosok hasznot szeretnének húzni a terméketlen területből, s ezért pénzt kínáltak nekik. Ezek azonban felháborodva utasították vissza az amerikaiak javaslatát. Amkor a megszállók a tulajdonosok beleegyezése nélkül folytatni akarták a munkát, ezek nyílt levelet intéztek a kormányhoz és a néphez. „Alulírottak — hangzott a levél — határozottan megtiltjuk, hogy földünkön 15 gyakorlatokat tartsanak és hogy területünkön idegen csapatok haladjanak át... Követeljük, hogy a földtolvajokra érvényes legsúlyosabb büntetéssel sújtsák azokat, akik ezt elkövették.“ Az amerikaiak egyáltalán nem érzik otthon magukat a szabadságszerető Izland szigetén. Kénytelenek szelíd bárányként viselkedni. Csupán hetenként kétszer — szombat este és vasárnap — engedik meg nekik, hogy megjelenjenek Rejkjavik utcáin. Külön társasgépkocsikon szállítják ide őket. Idegenül, elszigetelten, apró csoportokban csatangolnak az utcákon. Ritka az a lány, aki megkockáztatja, hogy szóbaálljon velük. Ha egy amerikai leül egy padra, az izlandi feláll és más pad után néz. Ha egy vendéglőbe amerikai lép be, az ott ülő izlandiak sürgősen fizetnek és távoznak. Itt nem a megszokott tiltakozásról van szó az óceánon túli katonák viselkedése ellen. Az amerikai katonák úgy viselkednek Rejkjavikban, mint a szorgalmas iskolás gyermekek vasárnapi sétaútjukon. Csendben kérődztek rágógumijukon, egymást fényképezik a szobrok mellett, s még a sörözőkben sem zajonganak. Itt a szabadságszerető izlandi nép egyre növekvő tiltakozásáról van szó Egy zsúfolt vendéglőben — vasárnap lévén — letelepedett egy amerikai repülőtiszt. Valószinűleg elcsodálkozott azon, hogy ne.n. sietünk fizetni és távozni. Meg is kérdezte: *— önök idegenek? Igenlő válaszunkra elkezdte szedni Izlandot, az ország éghajlatát, az izlandiakat, de leginkább az izlandi nőket... Kicsit ittas volt, s az alkohol hatására szabadjára engedte lappangó szomorúságát és gyűlöletét. — Az ördög hozott bennünket ebbe az északi zugba — morogta bosszúsan. — Úgy élünk itt, mint egy gyűjtőtáborban, szóba sem állhatunk senkivel. Miután kiöntötte mérgét, válaszra sem várt, azt sem kérdezte meg, kivel volt dolga, egy bankjegyet hajított az asztalra, felállt és az ajtó felé tartott. A pincér gúnyos pillantással ,de némán kisérte ki. Fekete nyakkendőjén apró jelvényt vettem észre. Ez a felirat volt rajta: „Tveraingur“. (Megjelent a „Pravda“-ban.) 3_ „Megalakítjuk az ifjúsági szintet” A hajnal frisseségét hozzák magukkal a főtárnában gyülekező bányászok. A munka elosztására várva, munkamódszereiket magyarázzák egymásnak, vagy napi feladataikat beszélik meg a műszak mesterével. Az egyik homályos mélyedésben fiatal vájárok beszélgetnek csoportba verődve. Wallenstein Tamás, az IMSZ titkára viszi a szót. A Világifjúsági Találkozóról beszél és arról, hogyan építik az ország minden részéből összejött ifjú brigádosok a fővárosi Augusztus 23 sport- és kulturparkot, hogy méltóan fogadhassák a világ békeharcos ifjait. — Ideje, hogy mi is megfontoljuk — mondja az IMSZ-titkár — milyen kivételes teljesítménnyel köszöntsük az ifjúság közelgő nagy ünnepét. Nem kétséges, hogy a „Vörös Lobogó" bányaüzem ifjú bányászai is méltó módon fogadják a világ ifjúságának küldötteit. A „Vörös Lobogó" sztahanovista és élmunkás bányászai kivételes eredményeikkel az élenjáró nagybányai üzemek sorába emelték bányájukat. Várjon az ifjak mit tehetnének bányájuk hírnevének öregbítésére ? Ezen gondolkozik Fux Sándor, az egyik ifjúsági élbányászcsoport vezetője is, míg munkahelye felé tart. — Mit gondolsz ? — fordul társához. — Mit tegyünk...? Tudod mit! — kiált fel hirtelen. — Vezessük be az új szovjet módszert. Eisele Ferenc, akihez szavát intézi, a csoport felelősénél is fiatalabb. Mielőtt válaszolna, jól szemügyre veszi a vájatot. Majd, mint aki a maga részéről eldöntöttnek tekinti a kérdést, határozott hangon mondja : — Bevezetjük ! Könnyű az elhatározás, de nehezebb a megvalósítás. Teljesen újszerű szovjet módszer bevezetéséről van szó, mégpedig a telér és a meddő kőzet külön-külön kilövéséről. Ez azt jelenti, hogy könnyebb lesz az érc kiválasztása, nagyobb a termelékenység, csökken az önköltség, növekedik a bányászok keresete. — A telérbe körben kell elhelyezni a lyukakat, míg a meddőnél ékalakban, felfelé iveiden, mivel itt keményebb a kőzet — állapították meg a tennivalókat néhány nappal ezelőtt. Amikor azonban most már lent a bányában, megvalósításra került a sor, a bányászok nem tudták a lyukakat a kapott tanács értelmében elhelyezni, mert a fejtés felső tere, a „profil" nem adta ki a méretet. A két ifjú vájárnak nem kellett a megoldáson sokáig egyedül tanakodnia. Segítség érkezett. Nyerők László nézett el hozzájuk, annak a csoportnak a felelőse, amelyikkel már hónapok óta versenyeznek. Sokszor nehéz eldönteni, hogy a két csoport közül melyik ért el jobb eredményt. Annyi biztos, 40 százalék túlteljesítésnél alább egyik sem zárja havi tervfeladatát. Ha az egyik hónapban valamelyik csoport megelőzi a másikat, ez a következő hónapban utánarukkol, vagy esetleg el is hagyja Ez nem véletlen. Tapasztalataikat, bevált munkamódszereiket mindig kicserélik egymás között. Nyerők Lászlót a segíteni akarás hozta ide ma reggel is Bár ő vagy három éve kiöregedett már az ifjúsági szervezetből, mégis úgy érezte, neki is feladatot kell vállalnia a nagytalálkozó tiszteletére. Tudta, hogy ez még inkább így van ifjúmunkás versenytársainál, hiszen egész csoportjuk ifjakból áll. Fux Sándor említette neki még a tegnap, miben töri a fejét Gondolta, tapasztalata elkel itt. A másik segítőtárs Wallenstein Tamás, az IMSZ-titkár, az elmúlt évben nagyszerű minősítéssel elvégezte a bányászati technikai iskolát, így nemcsak mint az ifjúsági szervezet titkára adhat segítséget, hanem technikai tudásával megkönynyítheti a fogas kérdés megoldását. — Szélesíteni kell a profilt, ez az első feladat — mondja Nyerák László, miután alaposan szemügyre vette a sejtést. — Igaz, hogy így több lesz a kitermelt meddő — fontolgatja elképzelése helyességét. — Azt úgy sem lehet elkerülni — kapcsolódik a beszélgetésbe Wallenstein Tamás. — De ellensúlyozhatjuk a telérben fúrt lyukak mélységével. Ha például 30 centi helyett 120-at fúrtok, megnövekszik a termelékenység. Időközben megjött a nyolcas szint műszakmestere. — Tartsd szem előtt elvtárs a meddő kőzet keménységét — mondja a mester. — Hogy az áttörést biztosítsd, fúrjál az ékhez két felfelé ívelő segédlyukat. Egy széndarabbal a sziklákra is rajzol azonnal egy ábrát, hogy ezzel is érthetővé tegye elgondolását. A megbeszélés nem tart sokáig. Mindenki elmondja a véleményét, leszűri a célravezető következtetéseket. A bányászok nem beszélnek sokat, mégis könnyen megértik egymást. Ezek a rövid mondatok, a sziklára sebtében felvázolt ábrák ezer és ezer tonna terven felül kibányászott ércet eredményeznek. Még nem volt vége a műszaknak, amikor már minden szinten tudták a bányászok, hogy a Fox-csoport 10 óráig kilőtte a telért és a por leszállta után a szint kitakarításához kezdett. Majd a megszokott időben meggyújtották a meddő kőzet kirobbantására szolgáló zsinórt. Vidám zakatolással viszi haza Nagybányára a kis iparvasut a délelőtti műszak dolgozóit. Az iparvasut útja festői szépségű tájon vezet keresztül. Most is elgyönyörködnek a bányászok a tajtékzó habokat verő patakban, amelynek zsongása hazáig kiséri őket és a hegyláncok váltakozó sziléiben. Nemcsak a természet szépsége teszi azonban változatossá a tájat. Szinte naponta új megvalósulások elevenednek itt meg. Ahol a minap még üres tér volt, a bányászok szeme láttán nőtt ki az új villanytelep hatalmas üzeme. Amott, a hegy derekán meg két új munkásszálló azok számára, akik messze laknak és nem mehetnek haza minden este. Odébb egész sor új munkásház. A Központi Műhelyek korszerű épületei következnek. A bányászok életét és munkáját szépítik, könnyítik. A szivet-lelket gyönyörködtető kép és a jól végzett munka öröme, vidám tréfálkozást vált ki. Eisele Ferenc, az alig 24 éves bányász két gyermeke csintalanságáról számol be apai büszkeséggel. — Még alig totyog a kislányom, de már felköti a húgom pionír nyakkendőjét. Azt mondja, ha megnő, sztahanovista lesz, mint a nagybátyja, József — meséli nevetve. — Látom, nemcsak a termelésben jársz az élen — ugratja Fux Sándor. — Kövess ebben is — egyezik bele a tréfába Eisele Ferenc. — Én ugyan nem bánom, akárhány gyermekem is lesz — szövi tovább a gondolatait. — Az én gyermekeim nem ismerik a szükséget. Most is malacot vettem, s ruhát magamnak, meg a feleségemnek. Rövidesen új bútor is kerül a lakásomba. A napfényes mára, ahogy ez már lenni szokott, rávetődik a tegnap árnyéka. Eisele Ferenc emlékezetében feltűnik szomorú gyermekkora. — Nálunk a családban mindenki bányász volt, — meséli a körülötte ülőknek. — Rettenetesen nyomorogtunk. Tizennégyen voltunk a családban és egyetlen szobában laktunk. Csak egy ágyunk volt, keresztbe fekve aludtunk rajta, már aki éppen elfért. Azért is örülök az új népbátornak. Azon a széles ágyon majd kedvemre elnyújtózhatom — fejezi be ismét jókedvűen. — Elkészülök én is hamarosan a há 'zam építésével — rukkol elő a maga terveivel Fux Sándor. — Aztán majd én is berendezem új bútorral. Ezek a tervek a megvalósulás ígéretét viselik magukon. A fiatal bányászok, akik most raknak fészket, tudják, hogy hamarosan mindent beszerezhetnek maguknak, amire csak szükségük van. Ha a családi költségvetésben szeptemberre van előirányozva a bútorvásárlás, ez a terv is valóra válik, akárcsak a bánya terve. A kis vonat apró mozdonya éles füttyel jelzi, hogy céljához közeledik. S mint minden nap a szerszámműhely fiataljai dúdolni kezdik a jól ismert indulót: „Nincs szebb ország ezen a világon, hol ily boldog és szabad a nép". S a szovjetdal szárnyra kel a többiek ajkán is. Mikor elköszönnek egymástól, kész az elhalálozás. A Világifjúsági Találkozóra megalakítják az ifjúsági szintet. ROZSA GABRIELLA