Előre, 1953. november (7. évfolyam, 1886-1909. szám)

1953-11-01 / 1886. szám

2 A faleszállítás eredményei és hiányosságai Gyergyószentmiklós rajonban . A Maros­ mentén haladó vonatokról jól lát­hatók a völgyben láncszerűen fekvő fűrész­üzemek. Mindenütt élénk munka folyik. Az ipar vasúti kocsikról és szekerekről éjjel nappal rakják le a fát. Máris tele vannak a rönkterek. A gázterek szünet nélkül zugnak s az állomá­sokról egymás után indulnak ki a deszkával, épületfával, barakkokkal és bányafával megra­kott szerelvények az ország minden tája felé. Az, hogy a rönkterek tele vannak, nagy­részt annak köszönhető, hogy Gyergyószety­­miklós rajonban az utóbbi időben jelentősen fokozódott a faleszállítás üteme.­ Az élen Gyergyószentmiklós halad 178 százalékos tel­jesítménnyel. Utána Vasláb következik, a­­hol már október 15 óta novemberre dolgoz­nak, majd Gyergyócsomafalva. Gyergyószentmiklós utcáin a nap minden szakában rönkökkel megrakott szekérsorok ha­ladnak. Már számos fuvaros teljesítette túl je­lentősen egész havi feladatát. Bakos Józsefre és Dezső Istvánra például egyenként 25 köb­méter fa leszállítása hárult a havi tervből. Ez­zel szemben Dezső István 67,56, Bakos József 62,04 köbmétert szállított le október 22-ig. Az elért eredményekben nagy része van a városi faleszállítási állandó bizottságnak, amelynek elnöke, Ferenci István néptanácsi titkár körültekintően irányítja a fafuvarozást. Hetenként összeülnek megvitatni az eredmé­nyeket és hiányosságokat, s így idejében felszá­molhatják a fogyatékosságokat Nagy súlyt fek­tetnek a legjobb fuvarosok népszerűsítésére. Az élenjárókat nemcsak a kulturotthonban, ha­nem a helyi rádiósítási állomás hangszóróin keresztül is népszerűsítik. A kullo­­gókat is hangszórón keresztül ser­kentik jobb munkára. A faliújságot is e cél szolgálatába állították. De a fuvarosok mozgósítását legjobban az állandó és rend­szeres ellenőrzés biztosítja. Pontos nyilván­tartást vezetnek minden egyes fuvaros napi teljesítményéről. Ennek alapján a bizottság tagjai személyesen látogatják meg azokat a dolgozó parasztokat, akik lemaradtak, ösz­tönzésükre számos fuvaros hozta be hátralé­kait. Ugyanez a helyzet Vaslábon is, ahol Moldo­van Ion, a néptanács elnöke személyesen irá­nyítja a fafuvarozást. Az állandó bizottság mun­kájába bekapcsolódnak maguk a fuvarosok is. Itt is, mint a tartomány legtöbb községében, brigádokat alakítottak. A brigádfelelősök pe­dig rendszeresen részt vesznek a bizottság ülésein. Ily módon a néptanácsnak állandó és közvetlen kapcsolata van a tömegekkel, azok­kal, akiktől a terv teljesítése elsősorban függ. Az eredmények mellett számos hiá­nyosság is van, így míg az ipari fa leszállítá­sának tervét jelentősen túlhaladták október első felében, addig a közelítési terv teljesíté­sében komoly lemaradás mutatkozik. Ez azt bizonyítja, hogy sem a rajoni faleszállítási bizottság, sem pedig a rajoni néptanács vég­rehajtó bizottsága nem végzi elég előrelátóan és kellő körültekintéssel munkáját. A rajoni faleszállítási bizottság heti gyűlése­ket irányzott elő munkatervében. Elég azon­ban egyetlen bizottsági tag távolmaradása és a gyűlést már nem tartják meg, így történt ez szeptember 26-án. De ha megtartják a gyűlé­seket, akkor is megelégednek azzal, hogy meghallgatják egyes községi néptanácsi titká­rok jelentéseit és felületes határozatokat hoz­nak. Az október 5-i gyűlésen például Barna István, a rajoni néptanács titkára, a bizottság elnöke hasznos javaslatokat terjesztett elő Hazafias versenyek szervezését, a politikai munka megerősítését, a brigádok újjászerve­zését egyes községekben. Hogy mindez ne maradjon üres szólam, a rajoni bizottság konkrét útmutatással kellett volna segítségére siessen a jelenlevő községi néptanácsi titká­roknak. De nemcsak útmutatással. A rajoni szervező osztály instruktorai tevékenyen is részt kellene vegyenek a brigádok újjászervezé­sében, a hazafias versenyek ösztönzésében és nyilvántartásának beindításában. De a szer­vezőosztály mindezt elmulasztja, mert főnöke, maga Jánosi elvtárs sem ismeri eléggé az ezzel kapcsolatos feladatait. A rajoni végrehajtó bizottság rendszeresen foglalkozik ülésein a faleszállítással. Munkája azonban sokkal eredményesebb lenne, ha tech­nikusokat, szakértőket, képviselőket is bevon­na tevékenységébe, akik a faleszállítás kérdé­sének mély elemzése, tanulmányozása utá­n jelentősen hozzájárulhatnának olyan fontos problémák megoldásához, mint az erdei utak megjavítása, a kutatás további gépesítése, stb. Mindezek gyakorlatba ültetése az elért ered­­mények állandósítását, valamint fokozását biztosítja és azt, hogy Gyergyószentmiklós ra­jon, amely a faleszállítás szempontjából a Magyar Autonóm Tartomány egyik legfonto­sabb rajonja, még eredményesebben járuljon hozzá a faipari vállalatok tervének teljesítésé­hez és túlteljesítéséhez. Télen sem szünetel az építkezés Az építők az ország minden építőtelepén előkészületeket tesznek a téli munkára. A szovjet építőmunkások tapasztalatai alap­ján megszüntetjük az építőmunka idény­jellegét. Az állami műépítészeti és építkezési bizottság kidolgozta a hideg időben vég­zett építkezések kísérleti normatíváját. Ennek alapján számos építőtelepen idejé­y ben elkészítették a munkálatok szervezési terveit, amelyek magukban foglalják a szükséges terveket, az intézkedések meg­­okolását és a hőtechnikai számításokat. Az építőtelepeken megkezdték az elkészí­tett alapozások feltöltését és fagy ellen védik a még el nem készülteket. A felü­leti víz eltávolítására lefolyó csatornákat, vízgyűjtőgödröket, védőfalakat építenek. Az építőtelepeken folyó munka zavarta­lanságának biztosítására megkezdték a hideg időben végzett munkálatokhoz szük­séges vezetékek lerakását és szigetelését, valamint kazánok felszerelését a betonké­­szítésre szolgáló gépcsoportok melegítésé­re. Előkészítették a védőfalakat és a hó eltakarítására szolgáló hóekéket és fala­pátokat. A beton jó minőségének biztosí­tására védett helyen gyűjtik össze a szük­séges homokot és kavicsot. Kiegészítik a világító berendezést, a fagy ellen pedig ideiglenes falakkal védekeznek, amelyek­nek belsejében kályhákat helyeznek el. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy idejekorán az építőtelepekre szállítsák a szükséges gépeket. A téli előkészületek során szép ered­ményt értek el a zsilvölgyi 7 sz. tröszt építőtelepein. A habarcs- és betonkészítő központok, a cementsilók, a gépcsoportok melegítésére szolgáló kazánok és vezeté­kek, továbbá a szovjet mintára megvaló­sított egyéb berendezések biztosítják a munkálatok folyamatosságát a következő hónapokban. Előrehaladtak a téli előké­születek a technikai cikkeket gyártó „Zo­­rile” üzem munkatelepén is. Itt is gon­doskodtak a megfelelő berendezésről és megtették a szükséges intézkedéseket ar­ra, hogy a hideg évszakban is megszakí­tás nélkül folyhassanak a munkálatok. (Agerpres.). ELŐRE Végezzük el az őszrégi munkákat­­ a gyümölcsösökben Népi demokratikus rendszerünk nagy gondot fordít a gyümölcstermesztés fej­lesztésére. A szövetkezeteken keresztül gé­peket, szerszámokat kölcsönöz a gyümölcs­­termesztő dolgozó parasztoknak. A gyü­mölcsfák betegségeinek, kártevőinek meg­előzésére és leküzdésére szükséges szere­ket pedig ingyen juttatja az állam. Gyümölcstermesztésünk fejlesztésének egyik követelménye a szakképzett káderek nevelése. Országunkban — felszabadulá­sunk óta — két főiskola, öt középfokú is­kola és hat szakiskola létesült kertészek számára. A kollektív gazdaságok és az állami gazdaságok gyümölcstermesztő brigádjai részére pedig szakképző tanfo­lyamokat szerveznek. Szakképzett embe­rek látják el őket tanácsokkal, hogy mi­nél több és jobb minőségű gyümölcs ter­mesztésével járuljanak hozzá dolgozó né­pünk életszínvonalának emeléséhez. Gyümölcsfáink terméshozamának szem­pontjából nagyon fontos, hogy idejében, kellő gonddal végezzük el a védekezési munkákat a rovarok és növénykártevők ellen. A most soron lévő védekezési munkák a fák tisztogatása és a gyümölcsösök tala­jának megművelése. A fatisztogatás, a gyümölcsfavédelem alapja, amellyel nemcsak hogy elpusztít­juk a fán telelő kártevők egy részét, ha­nem a következő permetezés eredményes­ségét is elősegítjük. A gyümölcsfák koronája idővel elsűrü­­södik és a korona belsejét elzárja a nap­fénytől. Ennek következtében a gombák, s a különböző kártevők elszaporodnak. Ilyen­kor, ősszel az elszáradt, egymást keresz­tező vagy szurágta ágakat le kell vágni és el kell tüzelni. (A teljesen kiszáradt fákat is ilyenkor kell kiásni.) A faágak nye­sésekor okozott sebeket éles késsel simára kell vágni, mert a simafelületű sebek, ha­marabb Hegednek be. A simára vágott sebeket, — hogy a növényi és állati élős­ködők megtelepedését elkerüljük, — lég­mentesen fasebkátránnyal vagy olajfesték­kel kell bekenni. (A fasebkátrányt, a kő­szénkátránynak körülbelül egy órai lassú főzése után nyerjük. A kőszénkátrány ilyenkor kenőcssí­rűségű lesz.) A lombhullás után, a fákon maradó szá­raz levélcsomókat, — amelyekben a legve­szedelmesebb lombkártevők telelnek át, — valamint az összeaszott gyümölcsöket — amelyek a vánkospenész csiráitól vannak megfertőzve, — a metszéssel párhuzamo­san, azonnal le kell szedni és elégetni. Az egyik legveszedelmesebb lombrágó ellenség — a gyapjaspillangó, — már a nyárvégi napokban lerakja tojásait a vastagabb ágak alsó felére. Ezeket a cso­­mócskákat tompaélű késsel kell eltávolí­tani. Az idősebb fák rücskös kérge, valamint a zuzmók és mohák alatt sok rovar bújik meg a tél viszontagságai, valamint a per­metezőanyagok elől. Ezeket a menedék­helyeket le kell kaparni a fák kérgéről. A tél folyamán, a gyümölcsösökben nagy károkat okoznak a nyulak. A nyu­­lak ellen már ősszel tüskés gallyal, náddal vagy kátránypapírral kell bevonni a fák törzsét, mellmagasságig. Óvakod­junk a szalma vagy kukoricaszár hasz­nálatától, mert ez biztos menedéket nyújt a mezei pocoknak. A gyümölcsös talajának megmunkálá­sát, trágyázását, a gyümölcsfák tisztítása után kell elvégezni. Fontos feladat ebben az időben a gyü­mölcsösök talajának trágyázása. A jól megérett istállótrágyát egyenletesen szór­juk szét, hektáronként 250-300 mázsát szá­mítva. Igen alkalmas trágya a fahamu is. A fahamuval trágyázott gyümölcsfák virág­zása erőteljesebb, gyorsabb a megterméke­­nyülésük folyamata, gyümölcsük kemé­nyebb, ízletesebb, nehezebben hull le a fáról. Ezek a gyümölcsök könnyebben szál­líthatók és több ideig tartanak el. Trágyázás után azonnal szántsunk, mégpedig hantosan, hogy omlósabb, rög­­mentesebb talajhoz jussunk. A gyümölcs igen fontos tápanyagokat tartalmaz. Igyekezzünk tehát gondosan, lelkiismeretesen elvégezni az őszi teendő­ket a gyümölcsösökben, hogy jövőre több és jobb gyümölcs kerüljön a dolgozók asz­talára. L. T. A Bánsági Fémipar A temesvári Bánsági Fémipar faliújságjá­nak szerkesztősége a közelmúltban „Kis Csa­lán“ névvel szatirikus faliújságot készített. A „Kis Csalán“-t munkaidő előtt és után számos dolgozó böngészi. A faliúj­ság a humor és szatíra fegyverével támadja a gyárban észlelhető hiányosságokat, visz­­szásságokat. Általában öt-hat rajz tarkítja a hetenként megjelenő számot. Esetenként vil­lámrajz is jelenik meg. Az első rajz a gyár kulturegyüttesét mu­tatja be Kórházi ágyon fekszik a kultur­­együttest ábrázoló bebugyolált alak. Az ágy fejénél lázgrafikon, amely 50 fok felé halad. A beteg lábánál áll az orvos, a „Kis Csa­lán" egyik szerkesztője. A diagnózis súlyos. A beteg négy hónap óta agóniában fekszik. A „Kis Csalán“ hatalmas fecskendővel szúr­ja meg, hogy kóros állapotából mielőbb ki­gyógyuljon. Az „Önellátás" című rajz az 1. számú ön­tödében dolgozó Bozán mestert ábrázolja. A munkások tűvé teszik az üzemet, míg végre mégis sikerül felfedezniük az ócskavasak kö­zött turkáló mestert. ötletes a gyár kerékpáros versenyzőit tá­madó rajz is Egyikük lerepül a gépről. A felírás a következő: „Igaz, nem én vagyok az első, de legalább szabadságot kapok.“ it A „Kis Csalán“ faliújság jelentős fordula­tot vitt az üzem belső életébe. Minden rajz­nak megvolt a hatása, így, az üzemi bizottság azonnal újjászer­vezte a kulturegyüttes kollektíváját. Az üzemben fellendült a kulturmunka: a kórust újjá­szervezték, s a tagok részére hat­van formaruhát készítettek, az üzemi zenekar szatirikus faliújságja részére több hangszert hozattak és új tagokat szerveztek be. Az öntödében is megváltozott a helyzet. Bozán mester megjavította munkáját. Nem végez már mindent egyedül, hanem az egyes munkák elvégzésére munkaközösséget szer­vez. A faliújság 2-ik száma újabb hibákat tárt fel. Ez a szám teljes egészében a kantinnal foglalkozik. Az első rajz Branbura Máriát, a gyár kan­tin felelősét ábrázolja, amint egy dolgozó kérdésére,­­ hogy „Miért romlik a koszt?" — kezét tördelve válaszolja: „Hát mit csi­náljak, ha a szakácsnők nem hallgatnak rám!“ A második rajz két ebédelő munkást ábrá­zol. Előttük egy-egy tányér sárgarépafőze­lék gőzölög. A kérdés: „ Hol van ebben a főzelékben 3000 kalória?" A válasz: — „Ka­lória ugyan nincs elég, de van benne „B“ (Branbura) vitamin." Az üzemi bizottság a rajzok megjelenése után azonnal összeült. A dolgozók panaszai­nak meghallgatása, valamint a kantinban tett vizsgálat után megállapították, hogy Branbura Mária valóban mindinkább leromló kosztot nyújtott a dolgozóknak. Branbura ugyanis „elfelejtene“ átvenni a dolgozók ét­kezéséhez kiutalt 70 kiló olajmennyiséget. A felelőtlen kantinvezetőnőt haladéktalanul le­váltották s ennek nyomán a helyzet gyökere­sen megváltozott. A gyár munkásai naponta megkapják a szükséges kalóriát, ízletesen el­készített meleg étel alakjában. A „Kis Csalán" faliújság szerkesztősége eredményesen végzi munkáját és jelentős mértékben hozzájárul az üzemben felmerült hibák felszámolásához. Egy nagy szovjet művésszel a kolozsvári és marosvásárhelyi színészek között Próba van a Székely Színházban. De nem akármilyen próba, hiszen vendég ül a nézőtéren. És ha vendég van, a máso­dik emlékpróbán a színésznek bizony lámpa­láza van. Pedig a vendég egy szóval, egy rosszaló szemöldökrándítással sem zavarja meg a mun­kát; s ha a színpadról bele lehetne látni a né­zőtér homályába, ha a díszletet jelképező székek és deszkarakások közül a fiatal színé­szek megfigyelhetnék az élénk, ezergyertya­­fényű szemek tekintetét, hogy micsoda szom­jas kíváncsisággal, mekkora szeretettel mi­lyen meghitt, nyugalmas szinte anyai meg­értéssel tapad minden rezdülésükre, sóha­jukra — akkor menten lehullanának a zsib­badt szavakról, mozdulatokról a lámpaláz koloncai... De nem látnak odáig, s a szí­nész az színész, a lámpaláz pedig az azt kiváltó vendég személyétől függetlenül mű­ködő keserves reflex A különös szempár meg csak néz, figyel, tágul és villan, mélyül mérlegel, mosolyog , sokkal többet lát mintsem ott fönn a színpadon gondolnák. Nem hiába rendező szeme! Látja, hogy míg az egyik színésznek már béklyót jelent a túl aprólékos irányítás, addig a két fiatal színésznő tanácstalanul áll szemközt szerepével Az idegennyelvű be­széd s a színészek roppant fegyelmezett visel­kedése ellenére is éles szemmel észreveszi az annyira jól ismert lámpalázt és jókedvűen, si­­mogatóan elmosolyodik. Már nem is vendég­­itthon van a kongó, sötét délelőtti nézőtéren s az enyvszagú, zűrös, hevenyészett színpa­don, a hatszori újraismétlések, a rendezői vezényszavak, a lámpaláz s az alkotás, a színpadi verejték s a színpadi csodák köz­öt­t hiszen ez kisérte végig egész életét, hi­szen ő maga is színész. Szófia Vlagyimirov­­na­ Gracintova, az OSZSZSZK Sztálin-díjas, érdemes művésze, hazai színházaink ünnepi vendége. Amikor először megpillantja az ember, azt fürkészi, hogy hol is találja meg az „Es­kü“ fenséges és magasztos sztálingrádi munkásasszonyát, Varvára Mihajlovnát eb­ben a mozgékony, közvetlen és vala­hogy kedélyesen egyszerű színésznőben. Hétköznapiság mögé rejtőzött benne Varvá­­ra Mihajlovna. Egy valamit azonban nem lehet elrejteni s arról rögvest ráismerhetünk: a szeméről, a tekintetéről .. Olyan ez a szem­pár, hogy színét nem látni, csa­k a fényét — de fénye világít és bűvöl, mert a körülötte állókkal — legyenek csak páran vagy egy egész színháznyi közönség — mindig meg­­láttatja azt, amit ő maga lát Felgyújtja a lelket, magával sodorja a képzeletet tekinte­tének a fénye Színésznek a szeme S a szí­­ne? Az ember azt hinné, hogy minden szerepben más évtizedekkel ezelőtt a „Kék madár“ mesebeli kislányának, Mystylnek sze­repében tán még kék is lehetett, Lope de Vega „Valenciai özvegyében“ bársonyos fe­kete, Lenin anyjának szerepében harmatosan csillogó aranybarna, Varvara Mihailovnában csak sugárzás, ami életrekelti a szürke mo­zivásznat ... „Csodatevő“ szem, színész sze­me. Olyan nagy, megelevenítő művészé, aki­nek mindent, de mindent elhisztink nem hiá­ba magától Sztaniszlavszkijtól tanulta az áb­rázolás igazságának törvényeit. S amikor be­szélni kezd, hát akkor minden izével, min­den csepp vérével beszél, átél és azonnal áb­rázol is már — és egyszeriben kibontakozik a hétköznapi burokból, mint a pávaszem pil­langó, nemcsak Varvara Mihajlovna de ezer meg ezer szerep színe, lelke, élete, nagysága, szépsége. Mennyit beszélnek színházainknál a pszicho­­fizikai cselekvésről, a beszédről, mint ver­bális cselekvésről, de sokszor, igen sokszor nem tudják áthágni az elmélet, a puszta szó határát De lám, itt van Szófia Vlagyimirov­­na: nincs a színpadon csak beszélget, csak magyaráz — de látszik akkor is öntudatla­nul, de ábrázol, tükröz, elevenen éli minden szavát. Színész — s már ez a természete. Az „Ármány és szerelem" próbáján a ko­lozsvári nemzeti színházban a Luiset játszó fiatal színésznő játékát elemzi, azt mondja: „Luise érzelme sugárzó, üde érzés, ártat­lan, csodálkozó első szerelem. Nem mai fia­tal lány, hanem másfélszáz év előtti: a moz­gása már az akkori ruhák miatt sem lehet ilyen lendületes, de kislányosabb, tartózko­dóbb ..." S ülőhelyéből el sem mozdulva, derekának, vállának egy leheletkönnyű, lá­nyos mozdulatával levegőbe lendülő keze ringó ritmusával, egy főhajtással, egy ajkrez­­düléssel már fel is rajzolta, nem, önönmaga megmintázta Luiset. Illata és muzsikája volt. („uszálya", ahogyan ő maga mondotta egy, a Székely Színházban látott klasszikus elő­adásról.) Luise kolozsvári alakítójával, Ma­ria Comsával együtt valamennyien csodál­kozva figyeltük: egyszerű, sötét ruhájával, jegyzetfüzetével és ceruzájával együtt egy pillanatra sudár, tavaszi Luise lett a 18 szá­zadból És Maria Comsa egy önkénytelen mozdulattal végigsimított arcán, haján, mintha eddig eléggé lényegesen meg nem ér­tett szerepéről a sallangokat törölte volna le: a világos magyarázatnál sokkal mélyebben megfejdítette neki ez a pillanat a típust, a kort, az atmoszférát ... Amikor Sztaniszlavszkijról mesél, sze­me szinte kamaszos rajongással ragyog, amikor kimondja a nevét, úgy, bizal­­maskodó­ tiszteletteljesen, ahogyan csak oro­szul lehet valakit megszólítani: Konsztantyin Szergejevics ... Mert Szófia Vlagyimirovna­ Gjacintova, a színész és rendező, aki most egy gazdag művészetét tapasztalatát osztja meg hazai művészeinkkel — Sztaniszlavszkij személyes tanítványa, személyes neveltje. Tagja volt a moszkvai Művész Színház első Stúdiójá­nak, annak a fiatal csoportnak, amelynek nevelése során Sztaniszlavszkij híres rend­szerét kidolgozta Gracintova elbeszélése nyo­mán életrekelnek a realista színjátszás tu­dományos módszerének megalapozásáért ví­vott küzdelem forró napjai, a lelkes fiatal gárda, amely az egész napi munka után nem restellt éjszakákon át titokban próbál­ni, s a ma már világhírességgé nőtt egykori ifjú kezdők között a „Nap" (S maga nevezi így), akinek fényébe alig-alig mertek belete­kinteni Konsztantyin Szergejevics Sztanisz­lavszkij. Tizenhatévesen került a Művész Színház Stúdiójába, szininövendéknek, s egy reggel, a színház folyosóján, életében először, szem­betalálkozott Sztaniszlavszkijjal. A „mester" hozzálépett és megkérdezte: „Tud ön halkan járni? Ha nem, akkor tanulja meg, hogy színházban mindig halkan kell járni, így!“ S a tiszteletet parancsoló magas, elegáns férfi, ezüst sörényével, lakkcipőben — láb­­ujjhegyre állt a bámuló tizenhatéves kislány előtt és ujját figyelmeztetőn ajkára téve, láb­­ujjhegyen elléptetett előtte. Ez volt az első lecke Gracintova számára a színház, a szín­művészet áhítatából. És ma, évtizedek múl­tán, amikor tulajdonképpen egész élete vá­lasztja már el ettől az első, különös talál­kozástól, Szófia Vlagyimirovna ugyanolyan halkan és ünnepélyesen megy végig a kolozs­vári Állami Magyar Színház, vagy a maros­vásárhelyi Székely Színház folyosóján, ahogy nálunk még kevés ember teszi, s ahogy ő pá­lyája kezdetén, első leckeként, Sztaniszlav-­ szkijtól tanulta. S most itt járja végig a mi színházainkat, próbát, előadást néz, sokszor kettős tolmá­csolás segítségével — de Kolozsváron, Vá­sárhelyen egyformán mélyen érti a lényeget: az útkereső, forrongó fiatal színészi lelke­ket, amelyek a maguk módján, a maguk esz­közeivel szintén az emberi és művészi töké­letesedésért küzdenek s amelyeknek szárnya­kat adhat a Sztaniszlavszkij-tanítvány élő tapasztalata. Milyen finom hallása van az igazi rende­zőnek! Idegen nyelven is meghallja, mikor beszél a színész a levegőbe és mikor éli át valóban a szerepét, mikor van szer­ves egységben a szava a cselekedetével és mikor tesz valamit azért, mert a rendező utasítása így szól, de ő maga nem érti meg s csupán engedelmeskedik! Tolmács nélkül is megérti a színészet nyelvét, az ábrázolást és felfogja, mikor botlik ez­ a nyelv,­­vagy mikor beszél folyékonyan, passzióval. És minden szavával arra törekszik, hogy meg­értesse a mi rendezőinkkel, színészeinkkel: a Sztaniszlavszkij rendszer nem ho­t tőke, hanem fejlődő élet Nem szabad nyűggé, gyeplővé válnia a színész számára, hanem fel kell szabadítania benne az alkotás örö­mét. A „fizikai cselekvés" pedig nem ön­célú mozgolódás a színpadon, nem egysze­rűen gesztus, hanem maga a cselekvés lo­gikája, az érzés, az átélés felidézésének bel­ső törvényszerűsége, s h­ogy általa az apró részletcselekvés igazságából a helyesen ki­fejezett eszmei tartalom nagy igazsága kell hogy fakadjon. S micsoda finom tapintatra! figyelmezteti Graevitova a színészeket a rendszer alkalma­zásában elkövetett botlásaikra, a já­tékukban olykor felötlő hitelességhiá­ny okára! Több is ez, mint egyszerű tapintat. Ez a színész megértése, a színész szeretete és az őszinte lelkesedés, munkája iránti tisztelet. Így magyarázta Maria Comsának Luiset: „hiszem Luise szerelmét általában, de le­gyen színesebb, korhűbb, konkrétebb ahhoz, hogy igazán, mélyen hiteles legyen." így idézte nem egy régi iskolán felnőtt színész­nek Sztaniszlavszkij szavait: „Ne forrj ma­gadban, mint a szamovár, hanem figyelj erő­sen a partneredre, mert ő az élet tulajdon­képpeni forrása! ” Ha a temperamentum nem a körülményekből a cselekm­ényből s a cselekvésekből, hanem kizárólag a színész sa­ját belsejéből fakad, akkor hamar kiég." S így bírálta meg, színészi és rendezői elisme­rése fenntartásával, de mégis határozottan és mélyen a „Mai emberek" kitűnő maros­vásárhelyi rendezőjét: „Ön helytálló meg­jegyzésekkel s a kellő időben segíti a szí­nészt, de mégis úgy­ gondolom, hagyja egy kicsit szabadjára. Hagyja, hogy a színész azt dolgozza ki a szerepből, ami őt vonzza. A mi művészetünk a szenvedély művészete, s ha a színész unja, terhesnek érzi a munkát, akkor nem születik meg a színpadi csoda. A színész ura magának, a saját lelkének s a ren­dező sok szeretettel, csinján kell hogy bán­jon ezzel a lélekkel, hogy szét ne törje. Meg kell találni minden egyes színészegyéniség számára azt a sajátos feladatot, amely meg­érteti vele a szerep igazságát, de aztán hagyni kell, hogy magától tegye, amit tesz. Vezessük a színészt —­ de ne pórázon! A két fiatal színésznő például a tegnapi pró­bán még nem találta meg a figuráját Nem elég nekik logikus feladatot adni, hanem meg kell találni a kulcsot, amely megindít­ja bennük a szenvedélyt, az alkotó emóciót. A színész öröme és vonzalma nélkül a mi művészetünk nem kell a közönségnek, s a rendező dolga az, hogy elvezesse a szí­nészt az alkotás öröméhez!" Érdekes, iz­galmas beszélgetés volt ez- Szabó Ernő s a szovjet vendég egyenlő hévvel meleged­­tek bele a vitába, s a vendég részéről el­hangzott bírálat is olyan volt, hogy nem akárkinek jár ki, csak olyasvalakinek, aki mester a mesterségében. Közben az asztal másik oldalán mohón, tágra nyílt szemmel figyeltek a fiatalok: Csorba András, Erdős Irma, Tanai Bella. Gjacintova szavai elve­zették őket ahhoz, amit a tegnapi próbán még hiába kerestek. S a két fiatal színésznő, akikben Gjacintova szeme tegnap a bénító lámpaláz ellenére is meglátta a lappangó lényeget: a tettvággyal teli eleven színészegyéniséget — most egyszeriben ki­színesedik, kibomlik, mint a virág. Itt, a baráti beszélgetés asztalánál végre felébred bennük az alkotó emóció, születni kezd a forrón óhajtott „színpadi csoda". A mi színházainknál sokmindenkit megle­pett Szófia Vlagyimirovna üde fogékonysá­ga, ahogy a zsúfolt esti nézőtéren, sz­akem­­ber létére közönség tud lenni. Okos, figyel­mes szeme abbahagyta az örök vizsgáló­­dást, érintetlen hamva várakozással tapad a színpadra s nézőként hiszi és élvezi, vé­gigkönnyezi, vagy végigkacagja az elő­adást. Az „Ukrajna mezőin“ a kolozsvári ma­­­gyar színháznak valóban szép, fiatalos len­dülettel teli az előadása, de a társulat tagjai mégis meglepődtek Gracintova elragadtat­­ott dicséretétől, s megkérdezték, hogy vár­jon udvariasságból mond-e ennyi szépet. Gjacintova meghökkent és önérzetes moz­­dulattal így szólt: „De kérem. Én szovjet ember vagyok." Valóban, ebből a nagy művésznőből, aki élményszerű játékával és rendezésével tízezrek könnyeit és kacagását váltja ki évtizedek óta, teljesen hiányzik a szkepticizmus, a kákán-csomót­ kereső, leki­csinylő bírálgatás, ami minálunk még koránt sem veszett ki a színházi szellemből, sőt a színikritikából. Gjacintova áhitatos művész és nemcsak szakmai tekintetben, de emberi magatartás szempontjából is van mit tanulnunk tőle. S épp ezért büszkék le­hetnek művészeink a dicséretére. Így be­szélt Móricz Zsigmond „Úri-muri“-jának im­már híressé vált marosvásárhelyi előadásán­ról: „Nem adhatok tanácsokat olyan nagy művészeknek, akikről nem tudom, hogy tu­datosamé, de mindenképpen helyesen, s így tehát Sztaniszlavszkij rendszere szerint ját­szottak. A kifejezetten epikus jellegű első fel­vonásban a színészek mély realista emberáb­rázolása meg tudta mutatni a szereplők bel­ső életét ,a kort, az atmoszférát, típusokat teremtettek s nem csupán magát a szinpadi figurát játszották meg, hanem úgy, ahogyan Sztaniszlavszkij követeli, a figurán keresztül, általa az eszmei mondanivalót. Az ilyen előadást tolmács nélkül is úgy értem, mintha az anyanyelvemen szólna. Kí­vánok a Székely Színháznak további sok si­kert. Az ilyen lelkesítő elismerés s a beszélge­tések során kapott értékes tanácsok nagy se­gítséget jelentenek a színművésznek, de sok­­mindenre kötelezik is. A kolozsvári Állami Magyar Színház és "a marosvásárhelyi Szé­kely Színház művészei most már minden pró­bához úgy kell hogy hozzáfogjanak, mintha Giacintova is látná és ki akarnák érdemelni az ő dicséretét. HALASZ ANNA 1953. november 1., vasárnap A Román-Szovjet Barátság Hónapja Orosz klasszikus írók művei új, román kiadásban Könyvkiadóink nagy szolgálatot tesznek népünknek azzal, hogy egyre több klasz­­szikus orosz író műveit juttatják el a dolgozókhoz. Erre ad újabb alkalmat a Román- Szovjet Barátság Hónapja is. A múltban vagy egyáltalán ki sem adták román nyelven az orosz klasszikusok könyveit, vagy pedig angol, francia vagy más nyugati fordításokból ültették át hazai nyelvre őket. Orosz eredetiből csak ritkán fordítottak, mert hasznosabbnak látták át­venni ezeknek a nyugati fordításoknak, a nyugati kiadók szájize, politikai és üzleti szempontjai szerint átgyűrt változatait, így tehát vagy egyáltalán nem jelentek meg ezek a művek, vagy pedig meghamisítottan kapta őket kezébe a hazai olvasó. Ma, amikor hazánkban százezres példányokban jelennek meg a szovjet irodalom termékei, könyvkiadóinknak arra is lehető­ségük van, hogy az orosz klasszikus írók halhatatlan remekeit eljuttassák az olvasókhoz, akik egyre inkább megszeretik őket. A Román-Szovjet Barátsági Hónap alkal­mával többek között a következő művek jelen­tek meg : A. S. PUSKIN: „MESÉK“ — Az „Orosz Könyv“ kiadása — „Puskin volt az első író, aki felfigyelt a népi alkotásra és bevitte az irodalom­ba — mondotta Gorkij. Ellentétben az udvari költők képmutató törekvéseivel, Puskin csil­logó mezbe öltöztette a népi dalokat és me­séket, de nem változtatott értelmükön és ere­jükön“. A most megjelent kötet Puskin legismer­tebb hat meséjét tartalmazza. Ezek a követke­zők: „A pap és szolgája, Blada“; „Az anya­medve meséje“; „Mese Szaltan cárról“; „Gor­don fiáról, a vitéz vajdáról és a szép királynő­ről, Lebedáról“; „A halász és a halacska mesé­je“, „Mese az alvó úrnőről és a hét vitézről“ és „Az aranykakas meséje.“ A nagy költő e re­mekművel tele vannak képzelő erővel s a nép ellenségei elleni metsző gúnnyal. Ugyan­akkor nagyszerűen éreztetik a nép Igazság- Szomját, eszességét, törhetetlen optimizmu­sát. Az igazság győzelmének eszméje s az írónak az orosz nép és az orosz folklór szép­sége és ereje iránti lángoló szeretet jut kife­jezésre ezekben a mesékben. I. SZ. TURGENYEV: A FALUSI BÍRÓ A „Lectura“ sorozatban jelent meg I. Sz. Turgenyev elbeszélése, az „Egy vadász fel­jegyzései“ című novella- gyűjteményéből. Az elbeszélés az orosz jobbágyfalu életének egy epizódját vetíti elénk. A szerző a bom­lásban levő földesúri osztályt Penocsikin „de­mokrata“ földesúr személyében ábrázolja, míg a feltörő falusi burzsoáziát a kapzsi és kép­mutató „bíró“, a bojár és a biró által elnyo­mott és kizsákmányolt jobbágyságot pedig Antip és fia képviselik. Turgenyev elbeszélé­sében egy panasz tárgyalását írja le. A pa­naszt két paraszt emeli a „demokrata“ föl­des­urnál a bíró ellen. A tárgyalás és az íté­let rávilágít a földesúr valódi „demokráciá­jára.“ Az elnyomott és jogfosztott parasztok maguk kerülnek ki bűnösökként, a biró vi­szont továbbra is háborítatlanul kénye-kedve szerint nyomja el őket. A „Falusi biró“ Mihai Sadoveanu mester művészi fordításában kerül a román olvasók elé. A. N. OSZTROVSZKIJ : ERDŐ — Az „Orosz Könyv“ kiadása — Egyetlen orosz drámaíró sem ábrázolta­ olyan sokrétűen és annyi művészi tökéllyel a múlt század utolsó évtizedeinek orosz tár­sadalmi életét, mint A. N. Osztrovszkij. I. A. Goncsarov szavai szerint: „Osztrov­­szkij befejezte azt az építményt, amelynek alapjait Fonoszin, Gribojedov és Gogoly rak­ták le. Ennélfogva méltán nevezhetjük őt az orosz klasszikus színműirodalom legkimagas­lóbb alakjának.“ Az „Erdő“ a nagy orosz drá­maíró egyik legismertebb műve. Osztrovszkij ebben a színdarabjában páratlan valósághű­séggel mutatja be egy öreg romlott és fös­vény földbirtokosnő életét, amelyen ke­resztül tulajdonképpen a haldokló földbirto­kos-nemesség rothad­ erkölcsvilága és pusz­­tulásraitéltsége fejeződik ki. A színmű az­ orosz társadalmi élet fejlődésének azt a moz­zanatát ragadja meg, amikor a múlt század vége felé, a már önmagát túlélt földbirtokos nemesség lába alól kicsúszófélben van a ta­laj és helyét az új, élelmes és kizsákmányo­lásra éhes polgárság veszi át. Teljes sikerrel­ ért véget a „Szovjet Könyv Hete" Az október 21—28. között lezajlott „Szov­jet Könyv Hete“ újabb alkalom volt arra, hogy dolgozóink megismerkedhessenek a szovjet irodalmi­ és technikai könyvekkel s hogy merítsenek a bennük rejlő gazdag ta­nulságokból. Kiadóink derekas munkát végeztek az orosz és szovjet irodalom és technika széles­körű ismertetésében, számos könyvet jelentet­tek meg nagy pél­dányszámban. Az Orosz Könyv Kiadóvállalat a „Szovjet Könyv Hete“ alkalmából 29 különböző könyvet adott ki magyar, román és német nyelven, összesen 535.200 példányban. A fővárosban, a tartományi központokban, rajonokban és falvakban megbeszéléseket, szimpózionokat, könyvismertetéseket, irodal­mi estéket és szovjet könyvbemutatókat ren­deztek. Ezeken számos író vett részt, köztük E. Jebeleanu, Al. Jar, M. Davidoglu, Petre Iosif, Al. Philippide, Nina Cassian. A buka­resti Román-Szovjet Barátság Házában ok­tóber 21-én irodalmi estet tartottak, amelyen csaknem 800 dolgozó jelent meg. Az est kere­tében Mihai Beniuc, Demostene Botez, Nina Cassian és más írók beszéltek. A Szovjet Könyv Hete alkalmából minden tartományi központban és a nagyobb váro­sokban szovjet könyv­bazárokat rendeztek.­­Bukarestben a szovjet könyvbazárt az „Orosz Könyv“ helyiségében és 5 más könyv­­kereskedésben tartották meg. Az utcákon, a vállalatokban könyvsá­trakat állítottak fel és a kultúrotthonaikban könyvkiálltásokat ren­deztek. A „Szovjet Könyv Hete“ keretében egy na­pot a szovjet ifjúsági könyvnek szenteltek. Ez alkalommal megbeszéléseket tartottak és szovjet ifjúsági könyveket ismertettek, az „Augusztus 23“ üzemekben, a „December 21“ üzemekben, a „Donca Simo“ gyárban, az ITB műhelyekben, az elektrotechnika- ipari­­műszaki iskolában, a Gyógyszerészeti Főis­kolán s a főváros és az ország sok más­­vál­lalatában, intézetében és iskolájában. (Ager­pres.). Újítások a sepsiszentgyörgyi Dózsa György-textilgyárban A sepsiszentgyörgyi Dózsa György-textil­­gyár technikai rzabinetje a Román-Szovjet Barátság Hónapja keretében „újítók hetet“ rendezett a gyárban. Ebből az alkalomból az MTTE-kör tagjai több előadásit tartottak a szovjet technikáról s kiállítást rendeztek a gyárban alkalmazott újítások és észszerűsíté­­sek bemutatására. A kiállítás egyik legnagyobb érdeklődést keltő tárgya az a berendezés, amellyel sikerült jelentősen megjavítani a vállalat áram-kihasználását. Az újítás alkalmazása folytán évi 1.800.000 lej megtakarítást tettek lehetővé. „Az újítók hetek folyamán a Dózsa György­­gyár munkásai, mérnökei és technikusai 40 újítási és ész­szer ürítési javaslatot nyújtottak be a technikai kabinethez. Ezek közül többet már sikerrel alkalmaznak. A gyűrűsfonóknál alkalmazott váltószerkezet 15—­30 százalék­kal fokozta a fonógépek termelékenységét. Imre Sándor és Kelemen Lajos fonómesterek a hengerrendszert egyszerűsítve 30—40 szá­zalékkal növelték a mu­n­ka termelékenységét. Dakó Lajos és Szabó Lajos munkások kitűnő tűzoltókészül­éket találtak fel. (Agerpres.).

Next