Előre, 1954. augusztus (8. évfolyam, 2113-2137. szám)
1954-08-01 / 2113. szám
1954., augusztus 1. vasárnap. A Román Népköztársaság tengerészeinek napja Dolgozó népünk elsősében ünnepli ma a román Népköztársaság tengerészeinek napját. A Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének törvényerejű rendelete augusztus első vasárnapját a tengerészek napjává nyilvánította. Újabb bizonysága ez annak, hogy dolgozóink és fegyveres erőink katonái szeretettel és büszkeséggel veszik körül tengeri határaink harcedzett őreit s a nagy szállító hajók matrózait és tisztjeit, békés éptármunkánk értékes segítőtársait. A tengerészek napja egész népünk ünnepe. Jó alkalom ez arra, hogy számbavegyük eredményeinket katonai s kereskedelmi flottánk fejlesztésében, korszerűsítésében, a román hajózás előrehaladásában. A Román Népköztársaság délkeleti határát több mint száz kilométeren át a tenger hullámai mossák. Vízi határunk védelme tehát igen fontos az egész ország biztonsága és fejlődése szempontjából. Itt, a Fekete-tenger partján állnak őrt bátor haditengerészeink, partvédő tüzéreink. Korszerű hajók vigyázzák a part mentét, hogy semmiféle ellenség se zavarhassa megújuló tájainkon a békés építést. Hazánknak soha sem volt ilyen fejlett, a technikai öszszes vívmányaival felszerelt hajóhada. Tengerészetünknek soha sem voltak ilyen képzett, öntudatos katonái és tisztjei. Nyugodt szívvel, elégedetten tekinthetünk tellát tengerészfiaink felé. Az ország gazdasági életének fejlődése szempontjából igen fontos a vízi közlekedési utak jó kihasználása és különösen a tengeri hajózás fejlesztése. A Román Népköztársaság kormánya állandó gondot fordít a kereskedelmi flotta bővítésére, növelésére. Ma már a népgazdaság szempontjából fontos szállítások jórésze a tengeri és folyami hajóutakon bonyolódik le. Kereskedelmiflottánk keretében vannak utas-, teherszállító és halászhajók. Kereskedelmi tengerészeink különösen büszkék a szép „Transilvania“ személyszállító gőzösre, az „Ardealul“ és a „Plehapov“ szállítóhajókra, s az „Octombrie Rosu“ halászhajóra, amelyet joggal neveznek úszó üzemnek. Kereskedelmi flottánk matrózai és tisztjei tudatában vannak annak, hogy milyen fontos szerepük van az áruszállítás vérkeringésében. A Központi Statisztikai Igazgatóság nemrég közölt beszámolója szerint az elmúlt félévben a folyami szállítás tervét 101,4 százalékra teljesítették. A nagy tengerjáró hajók legénységének nem egyszer kell megküzdenie kint a nyílt, tengeren a természet szeszélyeivel is. Különösen derekasan állták a sarat az elmúlt írta: CRISTIAN MIHAI kapitány télen, a szokatlanul heves viharok idején. Sok felejthetetlen hősi tett fűződik a nevükhöz. A „Plehanov“ szállítóhajó matrózai és tisztjei például életük kockáztatásával mentették meg a gőzöst és a szállítmányt a Balti-tengeren dühöngő orkánban. Bátor helytállásukban nagy része van annak, hogy a szovjet tengerészektől tanulták meg, mit jelent a tengerészbecsület. A szovjet flotta és a szovjet nép állandóan, testvéri módon segítette a román hajózás fejlődését. A Szovjetunió rendelkezésünkre bocsátotta a hajóépítéshez szükséges műszaki dokumentációt s minden eszközzel támogatott, hogy katonai és kereskedelmi flottánkat kifejleszszük. Tengerészeink hősi helytállásának igen fontos tényezője az, hogy a hajók matrózai és tisztijei a városi és falusi dolgozók soraiból kiemelkedett új káderek, akik szívvel-létekkel a nép ügyét szolgálják. A párt és az IMSZ komoly nevelőmunkát fejt ki a tengerészkatonák között. Ennek a kitartó nevelőmunkának köszönhető, hogy nem egy román tengerészt tüntettek ki bátor tetteiért. Igen sok matróznak és tengerésztisztnek adományozták az IMSZ Központi Bizottságának díszoklevelét. Díszoklevéllel jutalmazták többek között Comacici Stefan tisztet, Vajda György tisztest és Zotta Gheorghe őrvezetőt. Sok tengerész mellén ott díszeleg a „kiváló tengerész“ és a „kiváló tüzér“ érem. A Román Népköztársaság katonai és kereskedelmi flottájának matrózai és tisztjei méltó folytatói a román hajózás legjobb hagyományainak, az úttörők bátor tetteinek. A tengerészek napján a tengerek és folyamok mai bátor urai mellett megemlékezünk a román hajózás régebbi, felejthetetlen hőseiről is. A román hadiflotta nem egyszer játszott fontos szerepet az ország történelmében. Közösen az orosz tengerészekkel a román matrózok nem egyszer szálltak vitézül szembe a közös ellenséggel. Ez a fegyverbarátság a XV. században alakultki. Különösen fontos szerepet játszott az orosz és román tengerészek együttműködése az 1877—1878-as függetlenségi háborúban és az első világháború idején. A burzsoá földesúri Románia urai minden áron el akarták titkolni ezt a fegyverbarátságot, mert el akarták zárni népünket a szovjet népektől, amelyek végkép leszámoltak a tőkések és földesurak világával. Ez a fegyverbarátság még szorosabbra fűződik most, a béke idején, hiszen közös cél és törekvés: a béke védelme köti össze mind a két nép tengerészfiait. Tavaly ősszel szovjet hajóraj tett baráti látogatást hazánkban s ez a látogatás tovább erősítette a két nép barátságát. A tengerészek napján népünk gondolatai a végtelen vizeken tovasikló hajók lakói felé szállnak. Ez a nap jó alkalom arra, hogy még jobban megismerjük életüket, szakadatlan munkájukat, megismerjük, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy minél jobban elsajátítsák a technikát. Mert csak így válhatnak a tengerek igaz uraivá. Katonai tengerészetünk harcosai latba vetik minden erejüket, hogy mind jobban tökéletesítsék harci és politikai felkészültségüket, hogy erősítsék a katonai fegyelmet és a forradalmi éberséget. Ebben a kommunisták és az OMSZ- tagok járnak az élen s példát mutatnak hadiflottáink minden katonájának. Szabad hazánk megújuló tájain szorgalmas munkával épül a bőséges, gazdag jövő. A nép jövője, a szocialista társadalom. Ezt az építőmunkát segítik a hatalmas terhükkel tovasiető szállítógőzösök, e felett az alkotó munka fölött őrködnek hadiflottánk katonái, a béke és nemzeti függetlenségünk védelmezői. A Román Népköztársaság tengerészeinek napján szeretettel és büszkeséggel köszöntjük őket. Jobban kell dolgoznia a margittai gépállomásnak A margittai gépállomás a betakarítási kampányban nem állt hivatása magaslaton. A gépállomás mindössze 85 hektár kalászos learatására kötött szerződést öt kollektív gazdasággal. Hát ez bizony nem sok. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy kévekötő-aratógép — ilyenből a margittai gépállomásnak Hét van— naponta 6,60 hektárról tudja learatni a gabonát, így tehát a gépállomás egy nap alatt 46,20 hektárt learathat, ami azt is jelenti,hogy a 85 hektár kalászos betakarítására még 2 teljes nap sem szükséges. Ugyanakkor az aratási idény három hétig is eltart. Ezek után jogosan felvetődik a kérdés: Mit dolgoznak, várjon az aratógépek a 85 hektár gabona betakarítása, azaz kétnapi működésük után? Erre talán a gépállomás vezetősége (igazgató: László Ferenc, főmérnök: Ceolac Alexe) sem tud válaszolni. Államunk nem azért bocsátotta a drága gépeket a dolgozó parasztság rendelkezésére, hogy éppen akkor, amikor legnagyobb szükség volna rájuk , tétlenül, kihasználatlanul álljanak. A tarlóhántásra kötött szerződésnél már valamivel jobb a helyzet. A gépállomás a kollektív gazdaságoknak 1500 hektáron, a társulásoknak pedig 130 hektáron végzi el a tarlóhántást Baj viszont az, hogy a traktorosok sehol sem dolgoznak két váltásban. Pedig a jövő évi bőséges termés elősegítésének meggyorsítása érdekében igen célszerű lenne az éjszakai tartóhántás alkalmazása. A margittai gépállomás hanyagságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a traktorok kijavításával még nem készültek teljesen el. A gépállomás vezetősége azzal indokolja lemaradását, hogy nincs elegendő cserealkatrésze. Július 15-én a cséplőgépeknek már kint kellett volna lenniük a szérükön. A gépek azonban — egy-kettőnekk kivételével — még július 20-án a gépállomás udvarán állongáltak. Pedig terv szerint e napon a rajonban meg kellett volna kezdeni a cséplést. Emiatt sok községben a dolgozó parasztok még egy-két héttel az aratás után sem fogtak hozzá a hordáshoz, mondván, hogy ők addig nem hordanak, ahiig a cséplőgép nincs a szérűn. Mint látjuk, a margittai gépállomás gyengén és megkésve készült fel a betakarítási kampányra. Ez komoly hiba. Hiszen az aratás, tartóhántás és cséplés sikere a vajonban jórészt a gépállomás munkájától függ. Éppen ezért, a gépállomás vezetőségének sokkal nagyobb felelősségérzettel, több lelkiismerettel kell dolgoznia, hogy a kenyércsata még hátralévő napjaiban a gépállomás elősegítse a gyors és szemveszteség nélküli betakarítást. Az első 150 lóerős hazai gyártmányú Diesel-motor Temesvár peremén, eléggé eldugott helyen egy kicsi üzem áll: a „Ciocanul“ helyiipari vállalat. Az államosítás előtt düledező műhelyben alig néhány munkás dolgozott, Diesel-motorokat javított. Az államosítás után a Bánsági Fémiparhoz csatolták a javítóműhelyt, amely lassan megindult a fejlődés útján. A régi, kicsi műhely helyén ma már több épületből álló üzem emelkedik. Kívülről nézve senki sem gondolná, hogy milyen nagyjelentőségű újítások készülnelk itten. Még 1949-ben történt, hogy Binder József, az üzem fiatal mestere, nagyszerű munkájával hívta magára a szakemberek figyelmét. Szalma- és törekrázó tengelyeket készített az országban készülő cséplőgépekhez. Ezeket a tengelyeket eddig külföldről hozták be. A találmány elismeréséül Binder József még abban az évben Munkaérdemrendet kapott. A tartományi néptanács is felfigyelt a javítóműhelyre. A tartomány területén levő malmok, villanytelepek Diesel-motorjainak javításához feltétlenül szüksége volt egy javítóműhelyre. A Bánsági Fémiparhoz tartozó műhely ezért „Ciocanul’* néven a néptanács helyiipari vállalata lett. A műhely további fejlesztése érdekében új öntödét kellett építeni. Az üzem vezetői azonban — az országban lázasan folyó építkezések miatt — hiába igényelték az öntödéhez szükséges tégla kiutalását. Egy alkalommal minisztériumi kiküldött látogatta meg az üzemet. A többi között felvetődött az öntöde építése is. — Nincs elég téglaprésünk — felelt a sürgetésre a küldött. —Szükség lenne erre, hogy többet termelhessünk. — Ha kell, én majd csinálok — mondotta azonnal Binder József. Binder mester’szavait komolyan fontolóra vették és megteremtették a lehetőséget vállalásának megvalósítására. A fiatal mester végigjárta a környékbeli téglagyárakat s komoly tanulmányozás után elkészítette az első gépét. 1952-ben már 16, a következő évben pedig 23 téglaprés került ki a „Ciocanul" üzemből. Az elmúlt évben Binder József önműködő téglavágó asztallal gazdagította építőanyagiparunkat. Eddig 22 téglavágóasztalt készítettek el ebben az üzemben A „Ciocanul"-üzemmel továbbfejlődött Binder József is, aki már 13 éves korában mint inas megismerkedett a gépekkel, a motorokkal. A Friedrich temesvári cégnél dolgozott egészen a felszabadulásig. A néphatalom éveiben Binder József képzelete mintha szárnyakat kapott volna, új gépek, motorok készítéséről kezdett álmodni. Tervei szinte évenként váltak új megvalósításokká. A cséplőgép szalmarázó tengelye, a téglaprés, az önműködő téglavágóasztal csak egy-egy állomás volt életében, képzelete azonban még merészebb terv felé röpítette őt. ( Akkoriban került a „Ciocanul” élére Quittner György igazgató, aki gyakran beszélgetett Binder Józseffel. A fiatal mester egyszer azt mondta: — Hiába javítgatjuk mi ezeket a régi Dieselmotorokat. Újat kellene csinálni helyettük. — Nálunk még nem csináltak ilyet — válaszolta az igazgató. — Már régen gondoltam rá és teljesen kialakult bennem a terv a Diesel-motor készítésére — mondotta magabiztosan Binder. Az igazgató hamarosan meggyőződött a mester képességeiről és látta, hogy álmodozása komoly alapokon nyugszik — a szocialista jövőt építeni akaró új ember alkotni vágyásán. Az alkalom nem késett sokáig. Tavasszal az igazgató a vállalat néhány vezetőjével Bukarestbe utazott, hogy jelentést tegyenek a minisztériumban. Quittner György azt ajánlotta közvetlen munkatársainak, hogy vessék fel a miniszter előtt Binder József tervét is. Nagy meglepetésére, közvetlen munkatársai nem fogadták túlságos lelkesedéssel ajánlatát. — Nem a mi kis üzemünknek Való az ilyen komoly próbálkozás. Lehetetlenséget nem ajánlhatunk — hallatszott az aggodalmaskodók hangja. Quittner György azonban mégis beszélt erről a kérdésről. Amikor Vladoiu Anton miniszter elvtárs azt kérdezte, hogy milyen új iparcikkeket tudnának előállítani. — Sok mindent csinálhatnánk abban az esetben, ha megfelelő anyagi és erkölcsi támogatást kapunk . . . még Diesel-motorokat is — vágta ki bizakodóan. A miniszter elvtárs igen nagy érdeklődéssel hallgatta Quittner György beszámolóját, majd megjegyezte: — Nagyon érdekel a dolog, de bővebben szeretnék hallani róla. Quittner György alig várta, hogy a jó hírrel hazaérkezzék s beszámoljon a miniszterrel folytatott beszélgetéséről. Binder József pedig csillogó szemmel hallgatta a lelkes igazgató szavait. — Megígértem, hogy felküldöm magát Bukarestbe, magyarázza el aprólékosan az ötletét — mondotta. — Megyek én — válaszolta örömmel Binder József. A hír gyorsan szállt és rövid idő múlva az egész üzem erről beszélt. Jöttek ismét a gáncsoskodók. — Nem félsz, hogy beletörik a bicskád? Munkaérdemrenddel kitüntetett mester vagy, nevetségessé válhatsz. Ha nem sikerül a motor, csúnyán ráfizet a gyár is — suttogták Binder fülébe. De Binder József nem ingott meg. Néhány nap múlva már a miniszter elvtársnál volt, aki figyelmesen végighallgatta. — Bízom a sikerben — mondotta a miniszter elvtárs búcsúzóul. — Minden támogatást megkap. Fogjon hozzá azonnal. Türelmetlenül várjuk az első 150 lóerős hazai gyártmányú stabil Diesel-motort. Binder József hazaérkezése után azonnal nekikezdett a munkának. Rajzasztala fölé hajolva állandóan dolgozott, számolt, ellenőrzött. Nem volt könnyű dolga. Több mint 20 évi gyakorlatban alaposan megismerkedett a Diesel-motorokkal, azonban csak 7 elemi iskolát végzett s most ugyancsak nehéz volt megbirkóznia az elméleti tudnivalókkal. Ezért sűrűn tanácskozott a mérnökökkel, állandóan bújta a szaklapokat. Vasárnaponként is kora hajnaltól késő estig dolgozott. Felesége neheztelt is rá, hiszen sem pihenést, sem szórakozást nem ismert ezekben a hónapokban. Augusztusban a modellezők már munkába léphettek. Az átadott rajzokat a modellező mester megfelelő méretekre nagyította. Binder József egy nap ismét kéréssel fordult az igazgatóhoz: — El kell vinnem a modellezőket néhány malomba, villanytelepre, lássák a helyszínen, hogyan képzeltem el az alkatrészeket. — Miért kell több helyre menni? csodálkozott Quittner György. — Minden gyárban máskép csinálják a Diesel-motorokat — magyarázta. — Mindegyik alkatrészből a legtökéletesebbet szemeltem ki, mert a legjobb Diesel-motort akarom elkészíteni. Rövid időn belül Binder József Rózer Ivánnal és Wagner Gyula modellezőkkel útrakelt. Oravicán, Gátalján, Bánlakon tanulmányozták a Diesel-motorok alkatrészeit. Az út hasznosnak bizonyult, mert a modellezők ezután gyorsan készültek el az alkatrészekkel. A kisebb darabokat októberben már önteni kezdték. Haladt a munka szépen, de amikor a nagyobb alkatrészek öntésére került a sor, Romulus Ádám mérnök közbeszólt: — Értse meg, Binder elvtárs — nem vállalhatom a nagy darabok öntéséért a felelősséget. Ha a nagy súly alatt a daru leszakad, szerencsétlenség történik. Nagyobb öntödének kell átadni a munkát. Binder meghökkent. A mérnöknek igaza van, de mi lesz akkor a miniszter elvtársnak adott szavával? S ki vállalja el az öntést? Mindenütt sok a munka, talán hónapokig kell várni. Merci Jan öntő azonban Binder mellé állt: — Mi vállaljuk a felelősséget — mondotta. — Kehr Ferenc, Jung József, Triumf Francisc és Kovács József is velem tart. Mi kiöntjük a nagy alkatrészeket is. Január közepéig valóban nagyrészt elkészültek az öntéssel. ★ A Diesel-motorhoz sok nyersanyag szükséges. A vállalat vezetősége segítette Binder Józsefet, de a főtengelyhez szükséges kovácsolt acéltömböt helyi erőforrásokból nem tudták előállítani. Hosszú heteken át folyt a levelezés a minisztériummal, Resicával. Végül az igazgató és a mester személyesen utazott a resicai üzemekbe, ahonnan aztán megkapták a kovácsolt acéltömböt . Februárban Kasai Pál és Rommel Matei esztergályosok hajoltak a hatalmas tengely fölé. Csaknem két hónapig tartott a főtengely esztergályozása. A „Ciocanul’-üzem munkásai áprilisban már hozzákezdhettek a motor összeállításához. Fichert Mihai, Simon Emil, Hettlinger Johann, Czeglédi János fáradságot nem ismerve dolgoztak. Május elsejére már feldíszíthették az összeállított motort, de a mellékalkatrészek még hiányoztak. — Augusztus 23 tiszteletére befejezzük ezt is — vállalta Binder József. A motor munkálatai közben Binder József felvételét kérte a pártba. S azóta még jobban igyekezett megvalósítani vállalását, minél hamarabb elkészíteni a Diesel-motort. Egyre többet sürgette munkatársait és Horváth György esztergályost is, aki a nyersolajszivattyúkat készítette. Július elején már egészen előrehaladt a munka. Binder József lázas türelmetlensége átragadt a szerelőkre is, látni akarták munkájuk eredményét. Néhány nap múlva — munkaidő után — mind együtt maradtak. Az első próbálkozások, utolsó simítások ideje volt. Július 13-án délben azzem munkásai különös zajra kapták fel a fejüket. Hangos pufogás hallatszott, majd ütemesen felzúgott a Diesel-motor. Meg lehet bocsátani azt a „fegyelemsértést”, hogy egy percre mind abbahagyták a munkájukat és a szerelőműhely felé rohantak. A Diesel-motor mellett Binder József állt, arcán boldog mosollyal figyelte a hatalmas 150 lóerős gép egyenletes dohogását. Eichert Mihály odakiáltott a beözönlő munkásoknak: — Sikerült! Működik a mi Dieselünk! Nem volt megrendezett ünnepség a gép megindulásakor, de a munkások mosolyából sok szeretet áradt Binder József felé s ő meghatottan fogott kezet hű munkatársaival, akikkel együtt megalkotta az első 150 lóerős hazai gyártmányú Diesel-motort. TATAR JUHA ELŐRE Végezzük el minél nagyobb területen a pótbeporzást A mezőgazdaság élenjáróinak sikerei bebizonyították, hogy gondos növényápolással és a fejlett munkamódszerek alkalmazásával nagy terméshozamot lehet elérni. Egyike ezeknek a módszereknek, amelyet a szovjet kolhozok után nálunk is nagyban kezdenek alkalmazni, a növények pótbeporzása. Már többször bebizonyosodott országunkban is, hogy a pótbeporzással a napraforgónál 10- 15 százalékkal több, míg a kukoricánál 1000 kilóval nagyobb terméstöbbletet lehet nyerni hektáronként. Ez azt jelenti, hogyha országunk minden, kukoricával és napraforgóval bevetett területén elvégeznénk a növények pótbeporzását, mintegy 40 ezer vagon kukorica, 3000 vagon napraforgó terméstöbbletet nyernénk. Ezzel a kukoricával sertéseket hizlalva, 8000 vagon húst és zsírt lehet előállítani, a napraforgóból pedig 750 vagon étolajat lehet kivonni. A craiova tartományi Rastu községi kollektív gazdaságban a tavaly az agronómusok tanácsára kísérletképpen napraforgónál és a kukoricánál alkalmazták ez a módszert. Az eredmény nem maradt el. A három hektár napraforgónál hektáronként 2000 kilós, a kukoricánál pedig hektáronként 4020 kilós termést értek el, ami 20 százalékkal jelent többet az átlagos terméseknél. Az idén a tavalyinál nagyobb gondot kell fordítani e fontos műveletre. Már a tavaszi kampányról szóló párt- és kormányhatározat előírja e munkák idejében való elvégzését. A gyakorlat azt mutatja, hogy dolgozó parasztjaink megértették, hogy e módszerrel — amelyet akár gyermekek vagy asszonyok is elvégezhetnek — egészségesebb kukoricacsöveket és nagyobb napraforgótányérokat szedhetnek le s nem lesz töpörödött, léhar szem. Sok kollektív gazdaságban, állami gazdaságban, társulásban és egyénileg dolgozó parasztgazdaságban folyik a pótbeporzás. Ludas rajonban mintegy 350 hektárnyi területen végezték el a kukorica pótbeporzását. Craiova tartományban július 29- ig több mint 7207 hektár kukoricával és 1900 hektár napraforgóval bevetett területen alkalmazták e módszert. Mindezek mellett azonban országszerte nem tulajdonítanak kellő fontosságot a kukorica és napraforgó pót beporzásának. Vannak községek, ahol egyáltalában nem érdeklődnek a pótbeporzás iránt. Mezőgazdasági szakembereink a néptanácsi végrehajtó bizottságok és képviselők feladata elsősorban, hogy felkeltsék dolgozó parasztságunk érdeklődését e nagyszerű módszer iránt. Román nőküldöttség utazott Moszkvába A Szovjet Nők Antifasiszta Bizottságának meghívására szombaton Moszkvába utazott a Román Népköztársaság Demokrata Nőbizottságának küldöttsége A küldöttség vezetője Stela Enescu elvtársnő, a Román Népköztársaság Demokrata Nőbizottságának elnöke. A küldöttség tagjai: Elisabeta Ploscaru, a Demokrata Nőbizottság tagja, Maria Bogateanu, a Szakszervezetek Központi Tanácsa Nőbizottságának felelőse, Iuliana Mitrea, a Demokrata Nőbizottság tagja, Antcarteta Alexovici, a „November 7“ üzemek élmunkásnője, Cornelia Paunescu, a Demokrata Nőbizottság tagja, a gyermekgyógyászati kar dékánja, Simon Julia, az uzoni kollektív gazdaság elnöke (Sepsiszentgyörgy rajon, Magyar Autonóm Tartomány), Lucia Demetrius írónő, a Demokrata Nőbizottság tagja, Mariana Olaru agronómus, (Bals rajon, Craiova tartomány) és Tamara Muresan aktivista. -----•---- A tengerésznap megünneplése a Pionirpalotában A fővárosi Pionirpalotában több mint 600 pionír és tanuló ünnepelte meg tegnap a Román Népköztársaság tengerészeinek napját A Román Népköztársaság katonai tengerészetének tiszti küldöttsége és a tengerésztiszti középiskola növendékeinek küldöttsége üdvözölte a fővárosi pionírok gyűlését és hajóraketákat adtak ajándékba a pioníroknak. Az ünnepség végén „A tengerészzászlóalj“ című filmet vetítették. AZ ARATÁS Sárga és zöld szín uralja most a mezőket. Sárga és zöld kockák váltakoznak. Helyenkint a learatott árpa és búza keresztjei sorakoznak ünnepélyesen, vagy barnásba játszó csikók jelzik, hogy ott levágták már a takarmányt. A határ pepita-csikos-pettyes szövetében hatalmasan szétterülő, egyszínű darabok jelzik, hogy ott közösségi tulajdon van. Ilyen az alöri kollektív gazdaságtöbb hektáros búzatáblája is. Mint egy hullámzó, aranysárga tengerszem, nekiszalad a szelíd hajlata domboknak és másfél méteres kukoricák sorfalán törik meg. Feljebb kaszáló, itt-ott cserjés, aztán már csak az ég következik, néhány bárányfelhővel. Jövőre szőlőindák tömege zárja le a látóhatárt ezen a darabon. Aratnak az alelnek, elsőknek Dés rajonban. Az árpát már július elején levágták. Most aratják a búzát. Azaz hogy csak aratnak. A nagy, négyszögű táblát köröskörül búzakeresztek veszik körül, mintha őrt állnának, jeléül annak, hogy körülvágták már a táblát, méghozzá géppel, de néhány pászma után megállt a munka. Csak oldalt, egy kis darabon, ahol megdőlt a gabona, serénykedik néhány asszony, sarlóval. Szép az alöri kollektíva búzája, azt meg kell adni. A kalászok vaskosak, mint egyegy kidolgozott, bütykös ujj, csak hoszszabbak. Dusán állnak bennük a szemek, hektáronkint nyomnak vagy húsz mázsát, ha nem többet. A sarlóval arató asszonyoknak csak az arcuk és nagy szalmakalapjaik látszanak ki belőle. Az arcokon pedig valami bosszúság-féle villan s visszavisszatér még nevetgélés közben is. — Levágunk, amennyit tudunk — egyenesedik fel egy menyecske, s valahogyan a szava is vág. Hátranéz a tengerként hullámzó búzára, vállai von s dühösen összemarkol egy csomó szálat. Sanda pillantások szállnak oldalra, ahol egy olajos ruhájú csoport sürgölődik egy gép körül. Zöld, piros és sárga színű a gép, vadonatúj, még a festése sem kopott meg. Elöl élénken virít, a felirata: „Semangtoarea” (ez a gyár neve), „Arató kévekötő" (ez a gép neve), azután a típusa: SL 52—3443. szám. Hogy várták ezt a gépet! Mekkora volt az öröm, amikor az elnök kihirdette: „Ne búsuljatok asszonyok, jön az aratógép!” A most aztán itt van, már három napja, de mi a haszna? Attól, hogy itt van, még kipereghet a szem a nyegyven hektárnyi búzavetésben, hisz egyik-másik kalász máris kezd lefele kunkorodni, mintha csak figyelmeztetne, hogy nem bírja tovább talpon, szeretne lefeküdni. Igaz, ők, a kollektivisták, mondták, hogy várni kell még egy-két napot, de ma aztán nekifogtak. Feldübörgött a traktor, húzta a zöld gépet, dőlt a búza, mintha egy irgalmatlan nagy hajvágógéppel mentek volna neki a föld sörényének. Még mondta is az öreg Drágán Jan, hogy olyan a talaj a nyomában, mint egy kefefrizura. Jól is ment minden egy ideig, de aztán hirtelen megállt a tudomány. Megbokrosodott a gép, kezdte kötetlenül kiszórni a kévéket. Kicsiség lehet — gondolta a traktorista s másodmagával, a mezőgazdasági intézet ott gyakorló hallgatójával kezdték vizsgálatai a hibát. Letépték a kilógó spárgát, újrafűzték a gomolyagot, de a gép nem akart engedelmeskedni. Félre kellett huzatni. Jött a két szerelő a dési GTA-tól s félig szétszedték a gépet. De mintha a kollektivisták idegzetéből is szétszedtek volna egy darabot. Szólni keveset szólnak, de mintha náluk is megbontott volna valamit az a géphiba. Látszik, vagy inkább csak érződik ez abból, ahogy összébb húznak pár szétszóródott kalászt, ahogy odaszólnak, mentükben: „No, hát nem megy az a masina?" Aztán meg, aki a kúthoz megy inni, egyúttal átnéz a búzatáblára is, hogy lássa, mi van? Drágán bácsi hirtelenül ki is mondja a gondolatait: — Csak be ne csapjon minket a Szemété .. . Nem értenek azok hozzá, még elrontják a gépet .A gyárból kellene, hogy kijöjjön valaki .. Bizony, az nem is ártana. Legalább látná, mi mindent jelent itt, a terepen egy gép. S akkor talán nem is fordulna elő ilyen semmiség, amely mégis elég ahhoz, hogy egy egész munkaközösségben elrontsa a jókedvet. Hiszen apró hibáról lehet szó, talán egy csavaron, egy nem eléggé lecsiszolt felületen, egy parányi eltéréssel beállított alkatrészen múlik. Ilyesmin akad el a spárga, a gép nem köti a kévéket, a GTA féltucatnyi dolgozója verejtékezve keresi a hibát s még gyanakvást is kap cserébe. Pedig erre nem szolgáltak rá. Úgy dolgoznak, mintha az életük függne attól, hogy beköti-e vagy sem ez a gép a kévéket. Mondja is az egyik szerelő. — A fene tudja, hogy van ez, de aludni sem bírok, ha valami nem megy jól. — Én sem — morogja dühösen a másik. — Még álmomban is mind búzát látok. Szebben is ki lehet ezt fejezni, kétségtelenül. De ők így mondták, szószerint. Végre elindul a traktor s nyomában az arató-kévekötő jókora szeletet hasit le a búzatáblából. Ám a kévék kötetlenül hullanak ki most is. Megállnak. A traktorista leszáll, lassan, kézzel hajtja a gépet, a szerelők pedig figyelik, hol lehet az a hajszálnyi hiba, amin ez a kiváló szerkezet elakad. Újból igazítanak valamit, újabb nekirugaszkodás, újabb megtorpanás. Két-három próbálkozás után az emberi akarat győz. Az aratók éveköte most engedelmesen kerüli a táblát és egyre-másra löki magából ki az összekötözött kévéket. A traktorista vidáman kiabálja, hogy jó lenne lekerekíteni a tábla sarkait. A gépkezelő rendkívül komoly álcázattal trónol a magas ülésen, a tetőtől talpig olajos szerelő pedig egy kalászt morzsolgat tenyerében. — Hanem szép búzájuk termett, néném — szólít meg egy idős, szalmakalapos asszonyt, aki sarlóval a kezében dolgozik a megdőlt darabon. — Az ám — hunyorít amaz — a szorgalmunkért rajtunk volt az ég áldása. A szerelő szótlanul s kuncutkásan mosolyog, csak önmagának mondta azért ti is igyekeztetek Mert ami az áldást illeti... hát azzal bizony nem bánt valami bőkezűen a természet ebben az esztendőben. A gép megkerülte a táblát, megtett vagy egy kilométe s alig hagyott maga után kötetlen kévét — Úgy na, lelkem, egyem a szivedet — szól az asszony s megvidámodott képpel áll odébb. Nem tudni, hogy a gépnek, vagy a gépészeinek szólt-e. ORBÁN LAJOS e Megkezdődött a XII. Nyári Főiskolai Világbajnokság — Kiküldött munkatársunk távbeszélő jelentése — Pár perccel múlt 4 óra és itt ülünk a budapesti Népstadion lelátóján, hogy tanúja legyünk a nagy baráti sporttalálkozó pompásmegnyitó ünnepélyének. A béke, a barátság jelszavával gyűlt össze a Magyar Népköztársaság fővárosában 34 nemzet kétezer főnyi sportolója, hogy nemes vetélkedéssel megerősítsék a sportkapcsolatokat és rajta keresztül a főiskolások baráti összefogását. A sport, amely az utóbbi években óriási teret hódított, napról napra jelentősebb szerepet játszik a népek közötti kapcsolatok kimélyítésében. Az élet ifjú hordozói, a jövő reménységei ezekben a napokban összemérik erejüket a sportpályán, ugyanakkor öszszjegyeztetik gondolataikat a baráti beszélgetéseken. Éppen ezért, ez több egyszerű sportvetélkedésnél. ★ Gyönyörű a Népstadion! Nagy alkotása ez az MNK-nak. Nemcsak gondozottsága, grandiózus nagysága ragadja meg az embert, hanem gazdag pompája és érdekes építészeti megoldása is. Most zsúfolásig megtelt. Csodálatosan szép ez a sokszínű, vidám, felemelő kép. Emlékeztet a tavalyi bukaresti napokra, a felejthetetlen VIT-re. Nemcsak külsőségeiben, hanem belső tartalmában is. Béke és barátság jelszava hangzik mindenütt." Akik mondják, tudják, hogy a tavalyi VIT- en a koreai fegyverszünetet ünnepeltük, de még háború volt a világon, most azonban béke van és mérhetetlenül megnőtt táborunk ereje. Négy óra után jelennek meg a páholyban a magyar kormány tagjai. Nagy taps fogadja őket. Megkezdődik az ünnepély. A világ-bajnokság megnyitását 40 harsona jelzi. Felemelő pillanat. A közel félszáz harsona a föld négy égtája felé fordulva hívja nemes versenyre az ifjúságot. Abban a pillanatban, amikor a kürtösök leléptek a pályáról, a főbejáratnál úttörők jelennek meg, kezükben virággal. A legifjabb nemzedék köszönti rajtuk keresztül a főiskolai világbajnokságot. Most négy magyar sportoló hófehér zászlót hoz, majd a főiskolai világbajnokság óriási jelvényét hordják a sportolók a vállukon. Most kék békerobogók erdeje jelenik meg. Erőt, egységet sugároz a csoport. Nincs ember a stadionban, aki ne érezné ezt az erőt. Kezdődik a felvonulás. A francia abc sorrendjében jönnek a sportolók. Elsőnek Németország sötétkék melegítős csoportja; a kettészakított Németország útjai egy csoportban vonulnak fel. Anglia, majd Ausztrália sportolóinak csoportja következik. Azután Ausztria és Belgium sportolóit tapsolja meg a stadion több tízezres tömege. A bolgárok sötétkék melegítőkben vonulnak fel, majd néhány csilei következik és a főbejáratnál mármegjelenik a népes kínai küldöttség meggypiros melegítőben. Hatalmas tapsorkán fogadja a kínai sportolókat. A nagy Kínának szól ez a taps, a béke erős bástyájának. Az északkoreai sportolók kakiszina egyenruhában vonulnak fel. Majd a dánok, skótok, egyiptomiak, equadoriak, hollandok, indiaiak, indonéziaiak, irániak. Írországiak, izraeliek, olaszok, libanoniak, luxemburgiak, mexikóiak, mongolok, lengyelek következnek nagy taps és lelkesedés közepette. Ebben a pillanatban ért a főtribün elé az RNK kékfehér melegítős csoportja. A zászlót a hatalmas termetű Silviu Cazan viszi. Elöl a lányok mennek, majd a férfisportolók. Budapest népe nagy szeretettel köszönti a románokat. Utána a Saar-vidék sportolói, a svédek, a svájciak, csehszlovákok és tunisziak következnek, majd megjelenik a főbejáratnál a Szovjetunió csapata. Az egész stadion, közel százezer ember, talpra ugrik és úgy köszönti a békeharcos szovjet ifjúság sportküldöttségét. A Szovjetunió után az uruguayiak következnek, majd pedig a sportolók felvonulását e magyar küldöttség zárja be. A felvonulás után felejthetetlen jelenet következik. Négyszáz népi ruhába öltözött táncos fut be a zöld gyepre és hosszú soraik körülölelik a pályát. Úgy érezzük, hogy a hatalmas stadion zöld gyepén kirajzolódott a nagyvilág térképe. Ezt a térképet reményteljes ifjúság követei veszik körül. J. Pelikán, az NDSZ főtitkára nyitja meg hivatalosan az NYFV-t. Most Dobi István, az elnöki tanács elnöke lép az emelvényre. Az egész magyar nép nevében köszönti a világbajnokság szóvivőit és sok sikert kíván nekik. Ünnepi pillanat következik ezután. Meggyújtják a „játékok lángját.“ Egy hatalmas kandeláberszerű, külön erre a célra készült állványról lobban fel a láng, amelyet csak 9 nap múltán oltanak el. Ezután e magyar himnusz dallama hangzik föl és közben a stadion jobb sarkában egy sportküldöttség felhúzza a nagy árbocra a főiskolai világbajnokság hatalmas fehér zászlaját. Ezután következik az eskü. Sákovits József, volt tőrvívó világbajnok elmondja a világbajnokság esküjének szövegét. Majd a négyszáztagú magyar néptánc-együttes bemutatója következik. A festői szépséges művészi előadás a megnyitó ünnepély legkiemelkedőbb mozzanata volt. Valósággal elkápráztatta a stadion sokezres tömegét és a nézők hatalmas tapsorkánál köszönik meg a művészi élményt. A talajtorna bemutató után került sor a világbajnokság első labdarúgó mérkőzésére. Magyarország csapata 3:0 (0:0) arányban győzte le Skócia csapatát. Góllövők: Sajka, Csordás és Samus. A magyarok a következő összeállításban játszottak: Gulyás, illetve Faragó, a második félidő 20. percétől, Rajna, Kárpáti, Várhidi, Sojka, Kotás, Samus, Machos, Csordás, Kovács, Fenyvesi. ★ Esteledik. Szürke fátyol terül a stadion fölé. Csak a láng, a messzire világító fáklya lobog és hirdeti a legyőzhetetlen élet fényét." DÁNOS MIKLÓS