Előre, 1954. augusztus (8. évfolyam, 2113-2137. szám)

1954-08-01 / 2113. szám

A Az európai kollektív biztonság kérdése a közérdeklődés előterében MOSZKVA (Agerpres). — A PRAVDA „Az olasz nép hangja“ címmel a következő cikket közli: A szovjet kormány július 24-i jegyzéke, amely az összes európai országok részvételé­vel értekezlet összehívását javasolja egy, az európai kollektív biztonsági rendszer meg­teremtésével kapcsolatos eszmecsere céljából, élénk érdeklődést váltott ki Olaszországban. Az olasz közvélemény figyelmét nem kerül­hette el az a tény, hogy a szovjet javasla­tok új távlatokat nyitnak meg Olaszország számára is, amelyet az USA kormányzókörei­nek megkülönböztetési politikája megfosztott­­attól a lehetőségtől, hogy aktív módon ve­gyen részt a legfontosabb nemzetközi kérdé­sek megvizsgálásában. Minden olaszországi napilap figyelmesen foglalkozik a július 24-i szovjet jegyzékkel. A reakciós sajtó persze igyekszik elferdí­teni az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére irányuló szovjet javaslatokat és igyekszik bizalmatlanságot kelteni e javaslatokkal szemben. De még ez a reakciós sajtó sem titkolhatja el, hogy a szovjet kor­mány jegyzéke komolyan fogja, befolyásolni a nemzetközi helyzetet. A MESSAGERO, az olasz külügyminisztérium félhivatalos lapja, aggodalmának ad kifejezést. A következőket írja: „az új szovjet javaslat módosítja a jelenlegi helyzetet...“ A lapot különösen az a tény nyugtalanítja, hogy a nyugati hatal­mak tábora nem egységes abban a tekintet­ben, hogy miként reagáljon a szovjet jegy­zékre. A lap megállapítása szerint Franciaor- Az olasz nép hangja Szág és Anglia nem ért egyet az USA kor­mányzóköreinek Véleményével a jegyzék fel­tétlen és azonnali elutasítása tekintetében. „A három kormány között — írja a lap — véleménykülönbségek merülhetnek fel, ame­lyek ...súlyosbíthatják Amerika politikai és diplomáciai elszigetelődésének veszélyét“. Igen jellegzetes az olasz hivatalos körök állásfoglalása is. Ismeretes, hogy az olasz kormánykörök rendszerint minden további nélkül, azonnal visszautasítják a nemzetközi feszültség enyhítésére, a béke és a biztonság megszilárdítására irányuló javaslatokat. Ez alkalommal azonban az olasz kormány tar­tózkodott az elhamarkodott nyilatkozatoktól. Az ANSA hírügynökség jelentése szerint az olasz kormány „még nem tanulmányozta“ a szovjet kormány jegyzékének szövegét, és ta­nácskozni akar az érdekelt államokkal, mie­lőtt nyilatkozna e kérdésben. Az olasz kor­mányzóköröknek ez az óvatoskodása könnyen érthető, minthogy kénytelen felfigyelni az olasz nép hangjára is. „Az olasz nép — mondotta a szovjet jegy­zékkel kapcsolatban Palmiro Togliatti — gyűlöli a háborút és a katonai intézkedéseket; az olasz nép békét akar. Ez az állítás annyi­ra igaz, hogy nyilvános beszédeikben még az amerikai imperializmus szolgálatában levő klerikális kormányzókörök is kénytelenek vol­tak több izben kijelenteni, hogy csatlakozná­nak olyan kezdeményezésekhez, amelyek a kollektív biztonság révén kívánnák a békét biztosítani“. Togliatti rámutatott arra, hogy a szovjet kormány konkrét javaslatokat tett jegyzéké­ben s ezek valóságos próbakövei az olasz kormányzókörök békeakaratának. „A nép — mondotta a továbbiakban Togliatti —, min­den becsületes ember, aki szereti a békét és békére törekszik, azt kívánja, hogy Olaszor­szág vegyen ismét részt a nemzetközi tár­gyalásokban, — erélyesen és határozottan egy valóban olasz politikát, egy új és békés politikát követel...“ Ez a követelés visszhangzik a munkás- és­­ parasztgyűlések felszólalóinak szavaiban. Erről beszélnek a népgyűléseken. Ezt bizo­nyítja számtalan sürgöny és levél, amelyek közül egy Reggio-Nel-Emilia városból érke­zett levél így hangzik: „A város lakossága azt követeli, hogy fo­gadják el az európai államok kollektív bizton­ságának és együttműködésének megteremté­sére vonatkozó szovjet javaslatot, mert ez az egyetlen út az európai béke megóvására, az összes népek függetlenségének és szabad­ságának megvalósítására.“ Hasonló tartalmú levelek és táviratok érkeznek sok-sok város és falu tanácsától, szakszervezetektől, szám­talan vállalat munkásaitól és tisztviselőitől és sok más állampolgártól. Az olasz nép mind szélesebb rétegei támo­gatják és helyeslik az európai kollektív biz­­tonsági rendszer megteremtésére és az ebben a kérdésben megtartandó reprezentatív érte­kezlet összehívására irányuló szovjet javas­latot. A Az Indokínai béke helyreállítására vonat­kozó genfi egyezmény, valamint az európai kollektív biztonság kérdésében közzétett szovjet jegyzék alapján a francia közvéle­mény jogosan reméli, hogy a német kérdés békés után is megoldható. Több­ francia par­lamenti képviselő szükségesnek tartja, hogy még a párizsi katonai szerződés megvizsgá­lása és Nyugat-Németországnak bármilyen formában való felfegyverzése előtt értekezle­tet hívjanak össze az európai kérdések meg­vitatására. Jellemző e tekintetben a FRANCE OB­­SERVATEUR ankétjának eredménye. A lap a következő két kérdést intézte több különbö­ző pártállású francia parlamenti képviselő­höz:­­ Hiszi-e, hogy a genfi egyezmény meg­kötésének körülményei jogossá teszik azt a reményt, hogy az esetleges újabb tárgyalások kedvező eredménnyel járnának? 2. Nem gondolja-e, hogy most amikor kö­zeledik az európai védelmi közösségre vonat­kozó szerződés ratifikálásának vitája, a fran­cia kormánynak és a parlamentnek állást kell foglalnia amellett, hogy halasszák el Német­ország bárminemű felfegyverzését mindad­dig, amíg nem merültek ki a tárgyalások nyújtotta összes lehetőségek? „France Observateur” ankétja Philippe Barres republikánus képviselő vá­laszában kijelentette: Véleményem szerint­­a francia kormánynak és a parlamentnek állást kell foglalnia amellett, hogy halasszák el Németország bármilyen felfegyverzését mindaddig, amíg becsületesen felülvizsgál­juk a Kelet és Nyugat közötti tárgyalások le­hetőségét. Vincent Badle és Bonnefous képviselők hasonlóképpen vélekedtek. Az a véleményem — mondotta a többi kö­zött Jean Bouhey szocialista képviselő —, hogy ki kell használni a genfi megegyezés után létrejött új feltételeket és a kedvező lég­köri, diplomáciai tárgyalások megkezdésére. Kétségtelen, hogy az indokínai kérdés békés rendezéséhez megteremtett helyzet kialakít­ható az európai kérdések megoldásához is, különösen a francia-német kérdés rendezése és — amint remélem — a két ország közele­dése tekintetében is. Sokan úgy vélekednek, hogy a mai és a holnapi Németország a leg­­kevésbbé sem bizalomgerjesztő számunkra. Németország felfegyverzése elhamarkodott és meglehetősen aggasztó dolognak tekinthető. Fenn kell tartanunk a kapcsolatot a keleti or­szágokkal is. Még mielőtt megkezdenék az európai védelmi közösségre vonatkozó szer­ződés ratifikálásának rendkívül bonyolult vi­táját, észszerű volna felülvizsgálni, vájjon az általános tárgyalások nem teremthetnék-e meg diplomáciai síkon a mindenki számára kielégítő megoldás kedvező előfeltételét. A lap kérdésére válaszolva Jacques Duclos kommunista képviselő hangsúlyozta: a genfi értekezlet eredményei megmutatták, hogy megegyezésre lehet jutni a vitás kérdésekben. A német kérdés tehát megoldható, tárgya­lások útján — mondotta — ha mindkét fél őszintén óhajtja a békét mint ahogyan ez Genfben történt. Figyelembe véve egyfelől a genfi értekez­let kedvező tapasztalatait, másfelől pedig az európai kollektív biztonság kérdésében közzétett szovjet jegyzékét, a francia kormány és a parlament nem ratifikálhatja az eu­rópai védelmi közösség megalakítására vo­natkozó szerződést az ország jövőjének ve­szélyeztetése nélkül. A kormány és a parla­ment Franciaország legfőbb érdekeinek meg­felelően határozottan ki kell mondja, hogy minden lehetőséget fel akar használni a tár­gyalások megkezdésére. Nyíltan állást­ kell foglalniok minden olyan döntés ellen amely Németország felfegyverzését célozza a tár­gyalások befejezése előtt. Békét, egységet, függetlenséget és demokráciát A Vietnámi Nemzeti Egységfront felhívása PEKING. (Agerpres.) — A Vietnámi Saj­tóügynökség jelenti: A vietnámi fegyverszü­neti egyezmény aláírása alkalmából Ton Duk Thang, a Vietnámi Nemzeti Egységfront or­szágos bizottságának elnöke felhívással for­dult az országban és a külföldön élő vietnámi állampolgárokhoz. A felhívás a többi között a következőket tartalmazza: Az amerikai imperialisták és a francia há­borús uszítók hiába kísérelték meg a genfi értekezlet elszabotálását , a francia kor­mány megkötötte az egyezményt a Vietnámi Demokratikus Köztársaság küldöttségével az egyidejű és teljes indokínai tűzszünetre. A francia kormány elismerte Vietnám, Laosz és­­Kambodzsa szuverenitását, függetlenségét és területi épségét. Az idegen csapatoknak ki kell üríteniök Vietnám, Laosz és Kambodzsa területét és ezekben az országokban általános szabad választások lesznek. Hatalmas győzelme ez népünknek, csakúgy mint Laosz és Kambod­zsa népének s ugyanakkor a francia népnek és az ázsiai népeknek a győzelme is, nem­különben a békevilágmozgalomé. A kivívott győzelem mindazonáltal csak kezdeti lépés. Tovább kell mennünk az utón, meg kell őriznünk éberségünket azok el­len az erők ellen, amelyek el akarják sza­botálni a békét és az indokiaai fegyverszü­neti egyezmények végrehajtását. Ho Si Min elnök kijelölte a népünk előtt álló feladatokat. Ezek a következők: a béke megszilárdítása, az egység, a függetlenség és a demokrácia megvalósítása az egész or­szágban. Honfitársaink — itt benn az or­szágban és a külföldön egyaránt — egyesít­sék erőfeszítéseiket, hogy megvalósíthas­suk e feladatokat. Meg kell szilárdítanunk az elért sikereket, mielőbb be kell gyógyí­tanunk háborúütötte sebeinket, helyre­­kell állítanunk népgazdaságunkat és fel kell épí­tenünk békés országunkat, meg kell valósí­tanunk a demokratikus reformokat és meg kell teremtenünk nemzeti újjáépítésünk fel­tételeit. Délvietnámi honfitársainknak ezentúl még kitartóbban kell harcolniok, az új irányelvek­nek és az új politikának megfelelően; kö­vetelniük kell, hogy a ó franciák tartsák tisz­teletben a nép szabadságát és demokratikus szabadságjogait s hogy biztosítsák a békét, úgy, ahogyan az aláírt szerződések előírják; népünk valamennyi fiával együtt azon kell munkálkodniok, hogy végrehajtsuk az általá­nos és szabad választásokat, nemzeti egy­ségünk megvalósítása végett Népünk egésze minden körülmények, között teljes bizalommal viseltetik Ho Si Min elnöknek, a Vietnámi Munkapártnak és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság kormányának helyes országveze­tése iránt és követeli, hogy a franciák is be­csületesen alkalmazzák az egyezményeket. Népünk szilárd elhatározása, hogy szembe­száll a háborús uszítók minden olyan mes­terkedésével vagy akciójával, amellyel el akarnák szabotálni az indokínai békét." Köszönetet mondunk a Kínai Népköztár­saság népének és a többi baráti népnek, nem­különben Franciaország és a francia gyarma­tok népeinek, az ázsiai népeknek és a világ többi népének azért a támogatásért, amely­ben a békéért, egységünkért, függetlenségün­kért és a demokráciáért vívott harcunkban részesítettek bennünket. Azon leszünk, hogy még szorosabbá fűzzük baráti kapcsolatain­kat más országok népeivel és még nagyobb lelkesedéssel­­ munkálkodjunk a világbéke fenntartásán. Hús a nép húsából — vér a nép véréből A Kínai Felszabadító Néphadsereg napja Van egy festmény, amelyet sokan ismernek. Mao Ce-dunt ábrázolja egyszerű szürke ka­­tonaruhában, amint melegen kezet szorít Csu Ce-vel. A háttérben homályosan barnálnak a Csingkansan magasba nyúló gerincei. Aki a képet nézi, az a benyomása, mintha nem egy­szerű festmény lenne. Talán nem is művészi értéke különbözteti meg annyi más társától. Inkább az, hogy egy hatalmas, 600 milliós nép, a kínai nép történelmének, e történelem egy nagyszerű pillanatának sűrített levegője, hangulata árad a képből. Mert történelmi, világtörténelmi jelentőségű pillanatot örökít meg: a Kínai Felszabadító Néphadsereg születését, 1927. augusztus 1 -ét írták akkor. Ezen a nyáron már nyilvánvaló volt, hogy a Kuomin­tang, Csang Kaj-sek nagyburzsoá jobboldali klikkjének a vezetésével elárulta az 1925­- 27-es évek győzelmesen előretörő forradalmát. Csang Kaj-sek összefogott a népet sanyarga­tó hadvezetőkkel. Támogatták őt ebben a feu­dális földesuraik, s az imperialisták, akik az ellenforradalmat bőven ellátták pénzzel, fegy­verrel és katonai tanácsadókkal. Az országon terror sepert végig. A Kínai Kommunista Párt egyedül tartotta magasra a forradalom zászlaját. Legyőzte a soraiban megbúvó ka­­pituláns elemeket és élére állt a nancsangi fegyveres felkelésnek az áruló Kuomintang ellen. Ezt az időt örökíti meg a festmény. A nan­­csangi csapatok, Mao Ce-dun munkás-paraszt seregei, a munkásmil­íciák és a felfegyverzett parasztok egységei 1927-ben elindultak a Csingkansan csúcsai felé, hogy egységes for­radalmi hadsereggé alakuljanak. Több mint félesztendős harc után a hegy gerincén talál­kozott Mao Ce-dun Csu De-vel és seregével. Ekkor szorítottak kezet s ekkor lett ez a kéz­­szoritás a hatalmas, sokmilliós­­ felszabadító néphadsereg születésének szimbóluma. Nyolcezer katonája volt ennek a hadsereg­nek és csak minden negyedik ember vállán volt puska. Mikor az esemény híre eljutott Csang Kaj-sek fülébe, csak legyintett és gú­nyosan elmosolyodott. „Rövid idő alatt fel­számolom a kommunizmust Kínában“ — mondotta. A kuomintang vezér nem ismerte a kommunizmust, nem ismerte a nép és párt­jának erejét, nem tudta — mint ahogy máig is képtelen volt megtanulni, hogy a kommu­nizmust sem kézlegyintéssel, sem gúnyos mosollyal, sem amerikai fegyverek s katonai tanácsadók segítségével nem lehet felszámol­ni. A Kínai Vörös Hadsereg 1927-től 1929-ig számos körzetet felszabadított. Itt felosz­tották a földesúri birtokokat s megtiltották, hogy bárki is földbérből éljen. A szegény nép újra, meg újra megismerte: ez az ő hadserege. S levonta a tanulságot: két esztendő alatt a csatlakozó önkéntesek a csingkansani hadse­reget harmincezer főre duzzasztották. A bankárok toporzékoltak. 1930-ban száz­ezer emberrel megindult az első támadás a délkínai népi körzetek ellen, a Csingkan­­sanról lejött hadsereg először három részre bontotta a támadó hadoszlopokat, majd egyenként bekerítette és tekintélyes hadizsák­mányt ejtve megsemmisítette őket. A banká­rok tovább dühöngtek. Alig négy hónap múl­va megindult a második támadás, most már kétszázezer emberrel, de sorsa ugyanaz lett, mint az elsőnek. Harminc nap­ múlva maga Csang Kaj-sek indult háromszázezer ember élén a hegynek. Az időközben számbelileg is megnövekedett Vörös Hadsereg öt oszlopban, ,ragyogó manőverezéssel — támadásra lendült és szétverte a Kuomintang csapatait. A harmincezer emberből közben már hat­vanezer, 1932-ben pedig már háromszázezer lett. Ha meg is tizedelték a Kuomintang ál­landó támadásai, nem törhették meg. A párt ebben az időben keményen küzdött a soraiban és a csapatokban mutatkozó baloldali elhaj­lások ellen, amelyek esztelen kalandorvállal­kozásokba, megerősített városok ellen akar­ták vinni az ostromra még nem elég erős hadsereget. Csang Kaj-sek és az egész impe­rialista sajtó számtalanszor világgá kürtölte, hogy a kínai Vörös Hadsereget „véglegesen megsemmisítették.“ De a nép új, meg új ka­tonákkal egészítette ki hadserege sorait. 1934-ben, amikor a Kuomintang állandóan támadta, majd teljesen ostromzár alá vette a kínai szovjet­ körzetüket, a párt kiadta az utasítást a blokád áttörésére. Megkezdődött a legendás, a katonai történelemben is pár­ját ritkító 13.000 mérföldes „hosszú menete­lés“ észak felé. A hónapokig tartó szüntelen harcok és nélkülözések során a katonáknak több mint a fele elpusztult, de végül is elju­tottak a célhoz és szilárdan megvetették lá­bukat északon. A Hadsereg forradalmasította és felfegyverezte a népet, végrehajtotta a föld­reformot. Innen kiindulva harcolt a második­ világháborúban a 4. és 8. Új Hadsereggé át­szervezett, ekkor már milliós Vörös Hadsereg a japán betolakodókkal. Amikor Csang Kaj-sek 1946-ban amerikai gazdái utasítására újra kirobbantotta a pol­gárháborút, a felszabadító néphadseregnek egymillió kétszázezer katonája volt,­ a Kuo­mintang serege pedig elérte a négymillió há­romszázezer főt. Aliig néhány év alatt a kínai felszabadító néphadsereg szétzúzta Csang Kaj-sek csapatait és 1949-ben Pekingben ki­­kiáltották a Kínai Népköztársaságot. Vörös zászlók lobogtak Peking ősi falain s a város­ba diadalmasan bevonult — a zsákmányolt amerikai fegyverekkel — felszerelt néphadse­reg. „Itt megy a pénzünk“ — telefonálta ke­serűen akkor lapjának a NEW YORK HE­RALD TRIBUNE tudósítója. Csu De hadseregfőparancsnok beszédet mondott. Szavai nemcsak Csang Kaj-sek szárnyaszegett hordájának szóltak, hanem azoknak is, akik a Fehér Házban hatmilliárd dolláros támogatást szavaztak meg a Kuo­mintang korrupt, népellenes, reakciós bandá­jának, akik hadianyaggal és tanácsosokkal, tel­jes politikai­ súlyukkal támogattak egy olyan rendszert, amelyet a történelem régen halálra­ítélt. Azt mondotta Csu Ce: „Nem véletlen, hogy Csang Kaj-sek az amerikai imperializ­musnak ez a láncos kutyája ilyen megsemmi­sítő vereséget szenvedett. Ez az elkerülhetet­len vége mindazoknak a reakciósoknak, akik nem számolnak a nép akaratával és erejével, elkerülhetetlen vége mindazoknak a kalando­roknak, akik csak saját hadseregeik ideigle­nes, mesterséges erejét látják, de nem veszik észre politikai elszigeteltségüket és éppen ezért a nép ellen cselekszenek. A történelem már rég meghozta ítéletét Csang Kaj-sek hu­szonkét esztendeig tomboló vérszomjas, reak­ciós­ rendszere és az imperialisták több mint egy évszázados véres, reakciós uralma fölött. S ha az amerikai imperialisták még mindig nem vonták le a maguk számára a megfelelő tanulságokat, a kínai nép gondoskodni fog róla, hogy minden rendű és rangú kalandor, aki Csang Kaj-sek példáját követi, ugyanilyen dicstelen véget érjen.“ Így teremtette meg és vezette győzelemre a párt a forradalom nagyszerű fegyveres ere­jét, a Kínai Felszabadító Néphadsereget. Ez a hadsereg győzött, mert kezdettől fogva a párt vezette — a párt, amely felhasználta az SZKP tapasztalatait a kínai viszonyokra al­kalmazta a lenini-sztálini stratégia és taktika elveit. Győzött, mert olyan vezérei voltak, mint Mao Ce-dun, Csu De, Csu En-laj és a többiek ,akik kidolgozták a kínai forradalmi háború stratégiáját és taktikáját. Győzött, mert itt a felfegyverzett nép harcolt a fegyveres ellenforradalom ellen. Mindenki, aki belépett ebbe a hadseregbe, tudta, hogy igaz­ságos harcot vív, a tömegek és az egész nép érdekében. „E hadsereg egyetlen célja — mondotta Mao Ce-dun elnök —, hogy szilár­dan álljon a nép oldalán, szívvel-lélekkel szolgálja a népet.“­­ Valóban, a kínai felszabadító néphadsereg sorozatos győzelmeinek az volt a „titka“, hogy a nép sajátjának érezte és minden ere­jével támogatta. Mert ez a hadsereg valóban a népé volt. A kínai katonák között ez volt a jelszó: „Szeresd a népet! Tartsd a kapcso­latot a tömegekkel!“ Igen jellemző a hadse­reg és a nép kapcsolatára az úgynevezett „különleges viselkedési szabályzat“, amely minden katonára és tisztre kötelező. Íme a szabályzat néhány előírása: „Ne taposd le a földet, ha nincs rá szükség, semmit se vegy el a lakosságtól engedély nélkül; minden hasz­nált tárgyat épségben szolgáltass vissza; se­gíts a parasztoknak a mezei munkában, a favágásban, a vízhordásban, az udvar tisz­tántartásában; ne hagyj magad után rendet­lenséget; mindenért fizess; viselkedj udva­riasan.“ A néphadseregben rendkívül nagy jelentő­sége van a politikai nevelő munkának. Nem csoda, ha ilyen körülmények között a katonák a forradalom ügyének agitátorai tetteik, nem csoda, ha például a hosszú menetelés nem­csak katonai hőstettek 13 ezer mérföldes diadakitja, hanem Kína forradalmasodásának útja is volt. Amerre a néphadsereg elvonult, a politikai munkások, katonák, tisztek agitá­­ciója nyomán magasra csapott a forradalom lángja. Az ekkor alakított partizán egységek sok helyt még elszigetelten is, egészen az 1949-es győzelemig kitartottak a sokszoros túlerővel szemben. A néphadsereg Kína leg­hatalmasabb politikai iskolája volt. A párt kezdettől fogva felismerte, hogy a tanulás és tanítás hatalmas fegyver a kínai nép szabadságharcában. Tíz­- meg tízezrekre rúg azoknak a száma, akik a néphadsereg­ben tanultak meg írni-olvasni. Sokan közü­lük úgy sajátították el a betűvetést, hogy menet közben olvasták az előttük gyalogló katona hátára tűzött írásjeleket Az első sza­vak, amelyeket olvasni tudtak, a forradalom kifejezései voltak. A kínai forradalom káde­rei, a Kínai Népköztársaság sok vezetője és funkcionáriusa a forradalmi háború évtize­des harcaiban edződött megy ott sajátította el a vezetés művészetét, ott tanulta meg azt, hogy a győzelmet csak a néppel teljes egy­ségben lehet kivívni. A kínai nép pedig sa­ját tapasztalataiból ismerte meg, saját had­seregétől tanulta meg először, hogy a kom­munistáknál a szó egyezik a tettel s hogy hadserege saját húsa és vére. Nincs semmi csodálnivaló azon,hogy az a nép, amelynek számos fia ilyen hadsereg so­raiban járta ki a forradalom iskoláját, első­ként sietett az agresszorok által megtáma­dott szomszéd, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság segítségére. A koreai háborúban is megmutatkozott, hogy a kínai népi önkén­tesek, a felszabadító néphadsereg forradalmi hagyományainak részesei legyőzhetetlenek, mert az imperializmussal szembeni olthatat­­lan gyűlölet és izzó hazaszeretet fűti őket. A hazaszeretet Kína felszabadító néphadsere­gének legfőbb erőforrása. Csodálatosan ma­gyarázza meg Mao Ce-dun elnök ezt a ki­apadhatatlan hazaszeretetet: „Kína — mond­ja — a világ egyik legnagyobb országa, te­rülete nagyobb egész Európánál. Termékeny­­rizsmezők húzódnak végig ezen a hatalmas területen. Ezek táplálnak, ruháznak bennün­ket. Alacsony és magas hegyláncok szabdal­ják az országot keresztül-kasul, hatalmas és kicsiny fennsíkok, erdőborította síkságok. Garmadával vannak ásványi kincseink. Számtalan folyó, folyam és tó lát el bennün­ket viziutakkal, megkönnyítve számunkra az öntözés munkáját. A hosszú tengerpart lehetővé teszi, hogy szoros kapcsolatot tart­sunk fenn a külvilággal. Ősapáink a korai időktől, fogva ezen a hatalmas területen dol­goztak, vetettek, arattak és nevelték fel gyermekeiket.“ S ez a csodálatos ország, először sokév­ezredes történelme folyamán a nép országa lett. Érthető, ha az emberek milliói, akik csupán az utóbbi években egyenesíthették ki kétrét görnyedt derekukat, tiszta szívvel, forró szeretettel támogatják hadseregüket, a­­melynek fegyverei elhozták az évszázadok alatt annyit megálmodott szabadságot. A Pentagon urai, a Wall Street üzletházainak tulajdonosai behunyják szemüket ezek előtt a tények előtt. Tetőtől-talpig fel­fegyverezték Csang Kaj-sek szánalmas hordáját és napi­renden vannak az olyan aljas provokációk is, mint amilyennek nemrégiben is tanúja lehetett a békeszerető emberiség: a két kí­nai repülőgép lelövése és egy kínai hajóra irányított gépfegyvertűz. Az agresszoroknak azonban tanulniok kellene az elmúlt évtize­dek tapasztalataiból. Mert ha képtelenek vol­tak megsemmisíteni a Csingkansan hegy­láncaiban meghúzódó, s mindössze kétezer puskával felszerelt csapatot, úgy ma való­ságos acélfalként áll szembe velük az egész Iona felszabadító néphadserege. FEHÉR OSZKÁR ELŐRE Az Orosz SZSZSZK Statisztikai Igazgatóságának első félévi tervjelentése MOSZKVA. (Agerpres.).­­ A TASZSZ je­lenti. Az Orosz SZSZSZK Statisztikai Igazgató­sága közzétette a köztársaság állami terve teljesítésének eredményeit 1954 első felére vo­natkozólag. Az OSZSZSZK köztársasági ér­dekeltségű és helyi ipara 103 százalékra telje­sítette globális termelési tervét. Az ipar glo­bális termelése 1953 első feléhez viszonyítva 14 százalékkal emelkedett. 1954-ben tovább fokozódott a közszükség­leti cikkek termelése. Túlteljesítették a félévi tervet a pamut-, a gyapjú-, a selyem- és a len szövetek, a cipő, a készruha, és más cik­kek gyártásánál, továbbá fémforgácsoló szer­számgépek, villamos motorok, különféle építő­anyagok és más ipari termékek előállításá­nál. A kolhozokban és szovhozokban a tavaszi növényekkel bevetett terület 5,3 millió hektár­ral volt nagyobb, mint az elmúlt évben. A köztársaság területén 1954—55-ben 6,7 millió hektár szűzföld és parlagon hagyott föld ke­rül bevetésre. Ebből ez év tavaszán az elő­irányzott 1,6 millió hektár helyett 2,7 millió hektárt vetettek be gabonafélékkel. Az OSZSZSZK gép- és traktorállomásai 6 hónap leforgása alatt 50.000 traktort (15 ló­erős egységekben számítva), 10.000 gabona­­kombájnt (ezek közül 3.500 magánjárót), 3.000 burgonyaszedő kombájnt és nagyszámú más mezőgazdasági gépet kaptak. Az állami főberuházások értéke 53 száza­lékkal volt nagyobb, mint az elmúlt évben. A lakásépítkezések volumene több mint 70 szá­zalékkal nőtt, 1953 megfelelő időszakához képest. Az állami és szövetkezeti kereskedelmi egy­ségek 1954 első felében 21 százalékkal több árut hoztak forgalomba, mint 1953 hasonló időszakában. Csu En-láj hazautazott Moszkvából MOSZKVA (Agerpres). — A TASZSZ je­lenti: Csu En-láj, a Kínai Népköztársaság Ál­lami Közigazgatási Tanácsának elnöke, kü­lügyminiszter, július 30-án Moszkvából haza­utazott Pekingbe. A repülőtéren V. M. Mo­lotov, a Szovjetunió minisztertanácsának el­ső alelnöke, külügyminiszter, a külügymi­nisztérium más képviselői és szovjet közéleti személyiségek búcsúztatták a távozókat. A kínai küldöttséget kikísérték még a re­pülőtérre: Fam Van Dong, a Vietnámi De­mokratikus Köztársaság minisztertanácsának alelnöke, valamint számos moszkvai diplo­máciai kirendeltség vezetője és tagjai. „BOLDOG GUATEMALAIAK“ Egy nyugati lapban a következő cikk jelent meg: „Most, hogy a vihar már elült és béke van Guatemalában, végre kiderül, hogy e napsütötte kis ország lakóinak valóban szerencséjük van. Borzasztó elgondolni, mi történhetett volna, ha az együttérző és nagylelkű északi testvér nem repült volna a szabad­­ság segítségére; „repült“ a helyes kifeje­zés, minthogy főképpen Tegucigalpában és Manguában (Honduras, illetve Nicara­gua fővárosában) „bérelt“ amerikai repül­lőgépek állították helyre a demokráciát néhány éppoly emberséges, mint felsza­badító bombázás segítségével. Árbenz elnök sötét terveket forralt és a békét veszélyeztette; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a készenlétben álló fegyveres erők görbe késsel a szájukban arra vetemedtek, hogy nyolc napon át el­lenálltak! Csak helyeselni lehet Dullesnak, a ki­váló amerikai külügyminiszternek azt a beszédét, amelyet az Arbenz-kormány bu­kása után mondott. E beszéd tele van ko­­molysággal,­­ mérséklettel és őszinteség­gel. Valóban guatemalainak kell lenni ahhoz, hogy összetévesszük a szabad vi­lág védelmét a kis nemzetek szuverenitá­­sával és hogy az Egyesült Államoknak a United Fruit iránti szokásos magatartásá­ra hivatkozzunk. Mi, akik nem tegnap születtünk és nem Quetzaltenangóban — mi értünk a szóból. A Guatemalát megtámadó kipróbált de­mokraták megtették a szükséges intézke­déseket: agyonlőtték az izabai banánül­tetvények szakszervezeti vezetőit, felfüg­gesztették a földreform végrehajtását, el­­mozdították és üldözik a megdöntött kor­mány valamennyi tisztviselőjét (elsősor­ban Miguel Angel Austuriast a nagy írót). Egyszóval tehát a demokráciának tág tere nyílik, Latin-Amerika borzadva látja felmerül­ni a láthatáron a „bunkósbot" politikáját, amely miatt a trópusokon annyi vér és könny hullott; az Egyesült Államok felfe­dezi a kommunizmust ott is, ahol nincs; az ENSZ semmit sem nyert azzal, hogy szándékos közbe nem lépésével bűnrészes­sé vált egy kis védtelen ország elleni ag­resszióban. Pokolba ezekkel a siralmak­kal — válaszolják a realisták. Nem az történik-e ez, hogy akaratuk ellenére bol­doggá teszik a guatemalaiakat? Más lelkek, akik felületesek, amilyenek csak európaiak lehetnek, odáig mennek, hogy a Guatemala elleni amerikai akció­ban a „kolonializmus“ bűnét vélik felfe­dezni. Mélységesen tévednek. A kolonia­lizmus tévelygéseinek szerencsére semmi közük az olyan egészséges, demokratikus politikához, amilyet a United Fruit Com­pany követ. Mindenki a maga helyére: a hegyipásztorok munkába, a dollárok Bos­tonba és le az európai kolonializmussal. Nyilvánvaló, hogy a legsúlyosabb és a legkínosabb felelősség, amely egy népre hárulhat az, hogy meg kell választania kor­mányát. Hála az égnek és Peurijoy urnak, a guatemalaiak végre megszabadultak ettől a gondtól, elvégzik­ ezt helyettük mások. Boldog guatemalaiak! Kommunisták anélkül, hogy tudnák, felszabadultak anél­kül, hogy akarták volna, bombázták őket a béke nevében, agyonlőtték a szabadság nevében. Nemde, büszkék lehetnek, hogy országuk végre kikerült a sötétségből és a nagy északamerikai demokrácia ked­venc gyermeke lehet? Ilyen nagy­ meg­tiszteltetés nem ér meg némi áldozatot? Nyilvánvalóan sehol sem törődnek többé olyan elavult fogalmakkal, mint a nem­zeti szuverenitás és függetlenség, amelye­ket Franciaországban egyesek csökönyö­sen védelmeznek. Haladjunk a korral, és ismerjük el kertelés nélkül, hogy a gyen­gének soha sincs igaza, hogy a pénznek és a fegyvereknek mindig igazuk van és Guatemala boldog lehet, hogy felszaba­dult önmagától Ennyi a cikk. Bármilyen kommentárt is fűzni mellé — teljesen felesleges. Még csak annyit, hogy ez az írás —, amelyet bizonnyal nem fogadtak valami nagy örömmel az Egyesült Államokban —, nem valami kommunista lapban látott napvi­lágot, sőt még csak nem is olyan baloldali lapban, amely előszeretettel gúnyolja a dullesi értelemben vett „szabadságeszmé­­ket“. Megjelentetője az egyébként ameri­­kabarátságáról közismert nagy francia napilap, a „Combat­“ írója pedig Jacques Soustelle, de gaulleista politikus. 1954., augusztus 1. vasárnap. A népi Kína elismerését követeli a nyugati közvélemény PÁRIZS. (Agerpres.) — A gen­fi értekez-­­let sikeres befejezésével kapcsolatban a fran­cia sajtó mind gyakrabban veti fel a Kinai Népköztársaság elismerésének a kérdését, valamint azt, hogy diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat kell teremteni Kínával. Az EXPRESS című folyóirat a következő kérdést intézte néhány közismert angol, francia­­ és nyugatnémet politikushoz: „Váj­jon kívánatosnak tekintik-e a nyugateurópai országok számára, hogy helyreállítsák a gaz­dasági és politikai kapcsolatokat Kínával, no­ha Amerika rendkívül óvatos ebben a kér­désben?“ A kérdésre válaszolva, Aneurin Bevan, az angol labourista párt balszárnyá­nak vezetője, hangsúlyozta, hogy „n­em le­het társadalmi vesztegzár alatt tartani egy 600 milliós országot“. Bevan hozzátette: a nyugateurópai országok kormányainak hozzá kell segíteniök Kínát ahhoz, hogy helyreállít­sa diplomáciai kapcsolatait a többi állam­mal. Boothby, az angol konzervatív kormány volt minisztere, hangsúlyozta, hogy az­ indo­kínai fegyverszünet utat nyitott a Kínai Népköztársaság elismerése kérdésének meg­oldására, a diplomáciai kapcsolatok helyre­­állítására és a Kínával való kereskedelem fejlesztésére. Karl Schmidt, a nyugatnémet parlament alelnöke, követelte,­ hogy „törjék meg az USA ellenállását ebben a kérdésben“, bizo­nyítsák be az amerikai közvéleménynek és az USA , vezetőinek,, hogy „képtelen az a felfogás, miszerint a Vörös Kína rendszere a népre kényszerített diktatúra­­ lenne“. „Az a benyomás alakult ki — mondotta továbbá­ Schmidt —„hogy a száz meg száz­millió kínai parasztnak más a véleménye ebben a kérdésben.“ Defferre, a francia nemzetgyűlés szocialis­ta képviselője ezt mondotta: kívánatos lenne, ha a többi nyugateurópai ország is mielőbb követné Anglia példáját. Anglia már régeb­ben elismerte Mao Ce-dun kormányát s po­litikai és gazdasági kapcsolatokat teremtett a Kínai Népköztársasággal. Jacques Soustelle,­­ f­rancia nemzetgyűlési képviselő ugyancsak amellett nyilatkozott, hogy diplomáciai kapcsolatokat kell teremte­ni a Kínai Népköztársasággal. „A jelenlegi Kína fennállása történelmi tény s képtelenség lenne e fölött szemet hunyni. Véleményem szerint nyilvánvaló ér­dekünk, hogy kapcsolatokat teremtsünk Kí­nával s ott elhelyezési piacokat teremtsünk áruink számára.- ---------­ Angol lapok Li Szín Man­ról LONDON. (Agerpres.) A Li Szín Man és amerikai pártfogóinak provokáló nyilatko­zataira válaszolva, a YORKSHIRE POST így ír: „Ez az ember vérszomjas mániákus. .. Céljai kétségtelenek: egy harmadik világhá­borúba akar sodorni bennlünket, olyan há­borúba, amelyben alkalmazásra kerül a hidrogénbomba.“ A lap csodálkozását fejezi ki azon, hogy az USA kongresszusa meghívta Li Szil Mant, hogy ott ilyen nyilatkozatokat tegyen, majd hozzáfűzi: „Katasztrofális lenne, ha a kongresszus tagjai jelentékeny számban akárcsak gondolnának is e javaslatok ko­moly megvizsgálásának lehetőségére. A békés együttlétezés — hangsúlyozza a lap — az egyedüli politika, amely megfelel az emberek túlnyomó többségének.“ A SCOTS­MAN ostobának minősíti Li Szín Man magatartását és kifejti, hogy követelé­sei időszerűtlenek. „Li Szin Man buzdítása a kommunizmus elleni hadjáratra — egyszerűen képtelenség“ — írja a lap. A DAILY HERALD ugyancsak elitéli Li Szin Mannak az amerikai kongresszusban július 28-án mondott provokáló beszédét. „Noha országa el van pusztítva s tovább vér­zik — írja a lap —, Li Szin Man a hadmű­veletek ismételt megkezdését követeli Koreá­ban. Sőt még tovább megy: újabb világhá­borúról fecseg. Mindez nem egyéb, mint egy őrült agyré­mé. S ezek az agyrémek felháborítják még azokat is, akiknek e kardcsörtető nyilatko­zatokért a felelősséget kell viselniük. Bár­mennyire is furcsán hangzik, de Li Szin Man éppen ezért bizonyos mértékben hasznunkra válik. Li Szin Man nyilatkozata ugyanis komoly figyelmeztetés lesz mindazoknak az országoknak a számára, amelyek csapatokat tartanak Koreában, hogy foganatosítsanak határozott intézkedéseket Li Szín Mannak, a megveszett elnöknek a megfékezésére.- ---------­ NÉHÁNY SORBAN — Nguyen Long Bang, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete július 30-án foga­dást rendezett Fam Van Dongnak, a Vietnami DK minisztertanácsa alelnökének és külügy­miniszterének moszkvai látogatása alkalmá­ból. A fogadáson részt vettek: G. M. Malen­kov, N. A. Bulganyin, V. M. Molotov, N. Sz. Hruscsov, valamint a Szovjetunió kormányá­nak és az SZKP-nak más vezető személyiségei. — Otto Grotewohl, az NDK miniszterelnöke Július 29-én fogadta G. M. Puskint, a Szovjet­unió új rendkívüli és meghatalmazott nagy­követét az NDK-ban. Július 30-án Paul Solz, az NDK miniszter­­tanácsának alelnöke, mezőgazdasági és erdészeti miniszter, fogadta, G. M. Puskint. Ugyanaznap a nagykövet látogatást tett N­. Loch pénzügyminiszternél, a minisztertanács alelnökénél, valamint Friedrich Ebertnél, Nagy-Berlin főpolgármesterénél, Damaszkuszban és Szíria valamennyi tar­tományában a törvényszéki bírák július 29 én sztrájkba léptek gazdasági követeléseik kiví­vására. Közösségvállalásuk jeléül az ügyvé­dek is csatlakoztak a sztrájkhoz. . A JOMIURI című japán burzsoá lap nem­rég vezércikkben követelte a kereskedelmi kap­csolatok azonnali kiterjesztését a demokra­tikus tábor országaira. A lap kifejti, hogy Ja­pán gazdaságilag nem tarthatja fenn magát, ha nem folytathat kereskedelmet minden or­szággal.­­ A délkoreai h­szinmanista klikk kisajtolja a parasztok jövedelmének több mint 80 szá­zalékát. Erre különféle módszereket alkalmaz­nak. Az egyik ilyen módszer az, hogy potom­­áron megvásárolják a parasztoktól a lábon­álló termést, aratás után pedig háromszoros áron eladják Japánnak. Takarazuka japán város tanácsa határo­zatban tiltakozott az ellen, hogy a város kö­zelében hadászati támaszpontot építsenek. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bucuresti, Piata Sclnteii Nr. 1. Telefon 7.42.29. Előfize­tések a postahivataloknál, a levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. Nyomda Combinatul Poligrafic Casa Sclnteii „I. V. Stalin1

Next