Előre, 1954. október (8. évfolyam, 2164-2190. szám)

1954-10-01 / 2164. szám

rm.: (AUbe S­u­plnfise) Minden nép naptárában vannak olyan pirosbetűs dátumok, amelyek nagyon kedve­sek számára, jelentőséggel teljesek. De vannak olyan dátumok is, amelyeknek je­lentősége túllépi a szűk nemzeti kereteket s amelyeknek mély értelmük van milliók szá­mára a világ minden táján. Ilyen dátum 1949 október elseje is, a Kínai Népköztársa­ság születésnapja. E nap fontossága szinte felbecsülhetetlen az ősi Kína és az egész ázsiai világ továbbfejlődése­­szempontjából. Több mint száz esztendő kemény harcai után Ázsiában új, békeszerető nagyhatalom szüle­tett, nagyhatalom, amelynek nemzetközi je­lentősége alig mérhető fel Ezt természetesen nem fogadták örömmel sok helyen a világnak. A tengerentúli poli­tikusok csökönyösen ,,nem ismerik el“ a népi Kínát­, őrájuk mondta V. M. Molotov elvtárs még a berlini nagyhatalmi értekezlet idején. „Nem ismerni el a tényeket, nem is­­merni el a történelmi fejlődést, természete­sen lehetséges. De ha ilyen helyzetbe jutsz, az, aki kivülről szemléli a dolgokat, világo­san látja, hogy ez a helyzet cseppet sem jó.“ A tények következetes tagadói napról napra kellemetlenebb helyzetbe jutnak az egész vi­lág előtt. Tennysonnak, az ango­­ költőnek a jellemzése a legtalálóbb ezekre az emberek­re, akik képtelenek észrevenni a hatszázmil­liós kínai nép valóban világtörténelmi je­lentőségű vívmányait. „Túlságosan va­kok, semhogy látni akarnának.“ A kínai nép imperialista elnyomói keserű kiábrándulással és tehetetlen dühvel vettek tudomást öt esztendővel ezelőtt a népforra­dalom győzelméről .Dühük még ma is oly­annyira elvakítja őket, hogy képtelenek he­lyes politikát alkalmazni a Kínai Népköztár­sasággal szemben. Dehát az események és a történelmi tények „e"­nem ismerése" so­hasem járt még eredménnyel Elméletileg könnyen semmibe lehet venni őket, de gya­korlatilag számolni kell velük. Mert, aki ezekkel nem számol, annak azzal kell szá­molnia, hogy minden politikai elgondolása csődbejut. A „nagyhatalom“ címet nem úgy adományozzák mint valami „tiszteletbeli dok­torátust.“ Már­pedig azt a tényt, hogy Kína egyike a világ legnagyobb hatalmainak, sen­ki emberfia, még McCarthy szenátor sem vonhatja kétségbe. A „nagyhatalom“ cím reális, mindenben a valóságon alapuló po­litikai és jogi fogalom. Bármely állam jogát a „nagyhatalom“ címre, fajsúlya a világgaz­daságban, politikai és erkölcsi befolyása, katonai ereje szabja meg. És Kína nagyha­talom. De beszéljenek a tények. Mindössze egynéhány adatot említünk itt meg a Kínai Népköztársaságnak a világ­­gazdaságban és politikában elfoglalt helyze­téről. Ezek a tények elegendők ahhoz, hogy bebizonyítsák, mennyire kiabáló képtelenség megakadályozni Kína részvételét a nemzet­közi életben. A Kínai Népköztársaság, a­­melynek lakossága egynegyede a földkerek­ség egész népességének, mintegy akkora te­rületen fekszik, mint az Egyesült Államok, Nagybritannia, Franciaország, Olaszország, Nyugat-Németország, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Portugália és Japán területe együttvéve. Az ötezeréves kínai civilizáció forrása táplálta és táplálja ma is Ázsia mil­liárdos lakosságának kultúráját. És nemcsak Ázsiáét. A nyomdát, az iránytűt, a puska­port Kínában találták fel. És a tehetséges kínai nép még többet nyújthat az emberiség­nek ma, amikor szétvetette a hűbéri és im­perialista iga láncait. A tisztafejű burzsoá megfigyelők felismer­ték, hogy Kínának nemcsak hatalmas terü­lete, gazdag természeti kincsei, erős hadse­rege a legfőbb ereje. „Az új demokrácia — írja egyik könyvében Gunther Stein ameri­kai újságíró — megfelel a kínai nép szük­ségleteinek és megoldja alapvető kérdéseit.“ A népkormány ennek folytán „a tömegek olyan aktív támogatását élvezi, amilyent nem kapott eddig Kína egyetlen kormánya sem.“ Egy hatszázmilliós nép egysége kormánya körül olyan tényező, amelyet aligha lehet számokkal lemérni. És éppen ez az a ténye­ző, amelyik új és döntő, amelyik meghatá­rozza a Kínai Népköztársaság fajsúlyát a jelenkori nemzetközi életben. A Kína újjászületésének alapjait lerakó forradalom győzelme után bebizonyosodott, hogy természetes erőforrásai lényegesen na­gyobbak, mint ahogy azt a múltban hitték. Kína kőszéntartaléka többszöröse az eddig feltételezettnek. Az eddig feltárt vasérctar­talékok körülbelül 7 milliárd tonnára emel­kednek. Az elmúlt öt esztendő során felfe­dezett kőolajlelőhelyek gazdagabbak Irán összes kőolajtelepeinél együttvéve. Kína fo­­lyói 150 millió kilowatt áramot képesek ter­melni. A Kínai Népköztársaság első a vilá­gon a wolfram és sztibium-bányászatot és tartalékokat illetően. Legnagyobb az ön tar­tokarca az összes nagyhatalmak között. És Kína, amelynek ipara a forradalom győzel­méig alatta maradt a kis Svájc iparának, rohamosan iparosodik. Az 1953-ban megkez­dett első ötéves terv végén a nehéziparé lesz az ország gazdaságában a vezetőszerep. A mezőgazdaságban Kína már régóta a világ legelsői között áll. Már a múltban is a leg­nagyobb rizs-, szója- kad­ián- és teatermelő volt. Búzatermesztésben a világ második he­lyén állt, mít gyapottermesztésben a harma­dikon. A népforradalom győzelme nyomán Kína jelentősége mint mezőgazdasági ter­melőé évről évre növekszik. Termőtalaja ki­tűnő lösz és feketeföld. Megművelt területe már most kétszer akkora mint egész Fran­ciaország, az elkövetkező években pedig ön­tözéssel és a szűzföldek feltárásával még legalább kétszeresére növelik. Két-három öt­éves terv során a gabonatermést körülbelül évi 360 millió tonnára emelik, e szerint Kína gabonatermése több mint kétszerese lesz az olyan elsőrangú fontosságú gabonatermelő országokénak, mint az Egyesült Államok, Ar­gentína, Kanada és Ausztrália jelenlegi együttes termése. Kína régóta hatalmas piac­ként híres. De a múltban csak potenciálisan volt az. Valóság ez csak az imperialista iga alóli felszabadulással lett a földreform, az infláció­­elszámolása nagy mértékben növelte a nép jólétét, vásárlóerejét. És a lakosság fogyasztásával együtt növekedett az igény gépek, felszerelések, és mindenféle, a hatal­mas építkezésekhez szükséges agyagok iránt. Az ország ma már valóban felmérhetetlen jelentőségű piac. A köztársaság ipari és me­zőgazdasági termelésének növekedése foly­tán pedig példátlan mértékben megnöveked­tek lehetőségei a legkülönbözőbb áruk szál­lítására. Kína jelentősége a Világgazdaság­ban oly nagy, hogy az amerikai politikusok, akik szeretnék ezt „kiküszöbölni“ — egyene­sen nevetségeseknek tűnnek. A népköztársa­ság tartós és széleskörű kereskedelmi kap­csolatokat épített ki a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal. De nemcsak ezekkel. Kína közvetlen szomszédai — külö­nösen pedig India, amely állandó élelmiszer­­hiányban szenved — elsőknek győződtek meg róla, mennyire égetően szükséges kiterjeszte­ni kereskedelmi kapcsolataikat nagy szom­szédjukkal. India kereskedelme az Egyesült Államokkal és Angliával nem a jogegyenlő­ségen alapul és ez utóbbiak számára csak az indiai nép kizsákmányolásának egyik esz­köze. E­z a kereskedelem, amelynek mérlege rendszerint passzív, óriási politikai és gazda­sági nehézségeket okoz Indiának. Könnyen érthető ezek után, hogy az indiai nép öröm­m­mel fogadta a gazdasági kapcsolatok kiépí­tését a Kínai Alepköztá­rsasággal. Alig egy évvel a köztársaság kikiáltása után a kínai kormánynak már lehetősége volt gabonát szállítani szükséget szenvedett szomszédjá­nak. Kína és India azóta egész sor rizsszál­­lítási szerződést kötött. E szerződések alap­vető jellegzetessége, hogy mindkét ország egyenlősogú félként lép fel. Az imperialista országok kereskedelmi kapcsolataira oly jel­lemző fosztogatás szelleme teljesen idegen a Kínai Népköztársaságtól. Az indiai-kínai kereskedelem egyre növekvő volumene bi­zonyítja, hogy az indiai üzleti körök mind szélesebb körei értik meg, mennyire előnyös kereskedni a népi Kínával. 15 A kereskedelem a Kínai Népköztársaság­gal rendkívül fontos Ceylon életében is. Ez ország gazdasági életének két alappillére, mint ismeretes, a tea és a kapcsuk. Legfőbb termékeit Ceylon a legutóbbi időkig az angol­­amerikai piacon adta el. Az Egyesült Álla­mok ki is használta monopolista helyzetét és érezhetően leszorította a kaucsuk árát, ami jelentős válságot okozott Ceylon egész nem­zetgazdaságában. A nehéz helyzet és a nép­tömegek követelése arra késztette a ceyloni kormányt, hogy 1952 szeptemberében keres­kedelmi küldöttséget küldjön Pekingbe. A kínai kormány vállalkozott rá, hogy mind­két fél számára előnyös feltételek alapján rizst szállítson Ceylonnak kaucsuk ellenében. Az első rövidlejáratú szerződés után újat kötöttek öt esztendőre, amelynek értelmében Kína önköltségen 300 ezer tonna rizst szál­lít Ceylonnak évente, Ceylon pedig Kimába szállítja kaucsuktermelésének több mint felét. Kína ezenkívül tea és kókuszdió vá­sárlására is vállalkozott. És Ceylon példá­ját más délkeletázsiai országok is követték, például Indonézia és Japán. A kínai kereskedelmi kapcsolatok hiánya azonban nemcsak az ázsiai országok gaz­dasági életét befolyásolja kedvezőtlenül. Ki­hatásait megérzi számos nyugateurópai és amerikai ország is. Az angol sajtó cseppet sem titkolja, hogy a kínai kereskedelem min­dig is rendkívül fontos volt Nagybritannia gazdaságában. Az angol üzletemberek min­den alkalmat megragadnak annak hangsú­lyozására, hogy fel kell oldani a kereskedel­mi korlátozásokat és kenni kell az Egyesült Államoktól, vizsgálja felül álláspontját eb­ben a kérdésben, amelyhez — az ECONO­MIST szavai szerint — „olyan végletes me­revséggel ragaszkodik, mintha csak valami politikai hiszekegy dogmája lenne.“ Más az álláspontjuk ezzel szemben a washingtoni hivatalos köröknek, akik szöges ellentétben a jól ismert tényekkel, az elmúlt idők ameri­kai-kínai kereskedelmét teljesen hiábava­lóan az amerikai gazdasági élet számára je­lentéktelenként igyekeznek beállítani. Az amerikai petróleum-, gyapot-, gépkocsi- és varrógép-exportőröknek azonban más erről a véleményük. A wolfram, a nyersselyem, a sörte, a bőr és a többi kínai termék pedig mindenkor jelentős helyet foglalt el az Egye­sült Államok behozatalában. A Kínai Népköztársaság bojkottjá­nak amerikai politikája a tengerentúli diplo­máciát olyan feladatok elé állította, amelyek meghaladják erőit. A világközi véleményt nem lehet meggyőzni arról, hogy Ázsia legna­gyobb hatalmának semilyen reális szerepe sincs a világpolitikában s az Egyesült Ál­lamok még csak nem is törődik vele. E kép­telen politika mögött voltaképpen a népi Kína gyors fejlődésétől és nemzetközi tekin­télyének növekedésétől való félelem húzódik meg. A győztes kínai népforradalom olyan hatalmas mértékben befolyásolja a nemzeti felszabadító mozgalmakat az ázsiai orszá­gokban, hogy a gyarmatosítók most féltik uralmukat a még befolyásuk alatt álló terü­leteken. Kína példája nagyon vonzó az ázsiai országok számára. „Peking vonzza Ázsiát“ — írja R. Ka­randzsa indiai publicista „A felemelkedő Kína“ című könyvében. Karand­­zsa 1951-ben egy indiai küldöttség tagjaké­nt látogatta meg Kínát. A küldöttség tagjai — mint Krja — világosan érezték, hogy „Ázsia újjászületett a kínai nép győzelmében és az emberiség egyharmadának felszabadulásá­ban." A Kínai Népköztársaság óriási tekintélyét az ázsiai országok körében nemcsak hatal­mas társadalmi, gazdasági és kulturális vo­natkozású sikerei határozzák meg, hanem következetes békepolitikája is. Mart a népi Kína külpolitikájának megingathatatlan alap­elvei a béke védelme, a nemzetközi kérdéseik megoldása tárgyalások útján, a jogegyenlő­ségen alapuló baráti együttműködés minden néppel. Egy ismert kínai közmondás szerint „ha az ember fel akar emelkedni, segítenie kell barátai felemelkedését is: ha az ember sikert akar, elő kell segítenie barátai sikerét is.“ A Kínai Népköztársaság számtalanszor bebizonyította, hogy ez a nemes elv határoz­za meg kapcsolatait a többi néppel. A kínai önkéntesek segítsége a koreai nép­nek bebizonyította, hogy az imperialisták nem valósíthatják meg többé agresszív ter­veiket kívön-külön számolva le minden egyes áldozatukkal. A koreai háború jó lecke volt számukra, hogy rádöbbenjenek: a de­mokratikus országok békefelhívásai nem gyengeségük jele. A koreai néphadsereg se­gítségére jött kínai önkéntesek Korea harc­mezőin bebizonyították, hogy az Ig Kína ha­talmas politikai és gazdasági erőt képvisel. Az egész világ meggyőződött a kínai állam szilárdságáról, kormányának tekintélyéről, a­­mely a nép teljes bizalmát és támogatását élvezi. Az egész világ mindinkább tudatára kezd ébredni, mennyire lehetetlen a jelenlegi helyzet, amelyben az E­gyesült Államok red­akciós köreinek akaratából a­­Kínai Népköz­társaságot kizárják az ENSZ-ből és mester­­ségesen akadályozzák részvételét a legfonto­sabb nemzetközi kérdések megoldásában. A nemzetközi feszültség csökkentését kívánó népek világszerte követelik, hogy vessenek véget a Kínai Népköztársasággal szembeni megkülönböztető politikának a nemzetközi kérdésekben nyissák meg előtte az ENSZ ka­­puit és hívják meg, vegyen részt napjaink égető kérdéseinek a megoldásában Kína óriási szerepe a koreai fegyverszü­net létrehozásában és a genfi értekezlet si­kerében — jól ismert. A népi Kínának­ hatal­mas szerepe volt abban, hogy véget vethettek két olyan háborúnak, amely megmérgezte a nemzetközi légkört és súlyos politikai bonyo­dalmaikkal fenyegetett. A nemzetközi feszült­ség további enyhítéséhez ugyancsak szüksé­ges, hogy a Kínai Népköztársaság a többi nagyhatalommal együtt részt vegyen a fe­szültséget kiváltó fontos és sürgős kérdések megoldásában. És e kérdések kö­ze nem kor­látozódik Ázsia földrajzi határai közé. Kína lényeges segítséget adhat olyan­­kérdések megoldásában is, mint amilyen például a fegyverkezés csökkentése, vagy mondjuk az atomenergia kérdése. Az amerikai vezetőkörök tény­kedései arról tanúskodnak, hogy továbbra is semmibe akarják venni a történelmi tényeket. A tengerentúli befolyásos személyiségek nyil­vánvalóan nem mondtak le agresszív terve­ikről a Kínai Népköztársasággal szemben. Dulles Manillában nem véletlenül hozta létre a délkeletázsiai agresszív paktumot és az sem véletlen, hogy az Egyesült Államok az idén 400 millió dollárnyi segélyt nyújtott Csang Kaj-sek klikkjének, azaz nyolcvanmillió dol­lárral többet, mint tavaly. De hát Washington idestova öt esztendeje folytatja ezt a politi­kát s még saját bevallása szerint is ,**, nem valami fényes eredménnyel. E politikát még az amerikai sajtó is „tragikus hibák hosszú láncolatának“ nevezi. Még az év elején, Nixon amerikai áléinak távolikeleti útja alkalmával a NEWS WEEK című amerikai folyóirat fényképet közölt, a­­melyen Nixon Ázsia térképe előtt áll. Nem ártott volna, ha ez alkalommal figyelmesen szemügyre veszi a térképet. Mert a térkép világosam bizonyítja, mennyire képtelenség minden ábránd, hogy sikerülhet elszigetelni s győzelmes fejlődésében, meggátolni az új, népi Kínát. GALL ANDRÁS. LŐRE Az első ötéves terv nagy építkezései A HUANSI (DAJE) KOHÖ­­KOMBINAT Az, aki először jár Huansi városban, nehezen hiszi el, hogy négy évvel ezelőtt ezen a he­lyen két kis község volt csu­pán, amelyiket dombok és ta­vak választottak el egymástól. Akkor Kína kommunista párt­ja felhívást intézett a dolgo­zókhoz és a munkások csopor­tosan érkeztek az ország min­den részéből. Nagyméretű épít­kezés­­kezdődött:­ lecsapolták a tavakat, feltöltötték a gödröket, lakóházakat, műutakat építet­tek. Az új város a szemünk előtt nőtt ki a földből széles utcáival, kényelmes lakóházai­val, korszerű közlekedésével és kikötőjével. Ez alatt az idő alatt újjá­é­­pült és jelentősen kibővült a japán militaristáik ellen viselt háborúban megrongált ,,DAJE“ acélöntő üzem, amely a most épülő új kohókombinát egyik része. Az építkezésen hatalmas ü­­temben folyik a munka. A meg­levő műhelyek újjáépítésével és kibővítésével egyidejűleg ú­­jabb műhelyek építését készí­tik elő. A vállalat már most az ország 49 üzemét látja el kü­lönböző gyártmányaival. _ Nemrégen helyezték üzembe az egyik nagyolvasztót, amely­nek építésében rendkívül nagy technikai segítséget nyújtot­tak a szovjet szakemberek. AZ ELSŐ GÉPKOCSIGYÁR Kínának régen nem volt gép­kocsi­ipara, Csauig Kaj-sek nép­ellenes klikkje pedig nem törte magát, hogy legyen.­­ Ez ugyan­is nagy hátrányt jelentett volna az amerikai gazdának, aki régi gyártmányú gépkocsijait Kíná­ban értékesítette. A forradalom győzelmével a­­zo­nnal felvetődött a hazai gép­kocsiipar megteremtésének kér­dése. 1953 július 15-én kezd­tek hozzá az első gépkocsigyár építéséhez az ország északke­leti részén. A múlt évben túlteljesítették a tervet. De most, az építke­zés döntő évében, különösen nagy lendülettel folyik a mun­ka. Épülnek a mechanikus­ szere­lő, az öntő, a préselő, a motor, a formázó és más műhelyek, gyors ütemben építik a hőerő­művet. Ezzel egyidejűleg áruházakat emelnek, iskolákat és más kul­turális intézményeket létesí­tenek. A gépkocsigyár építői számára 40 többemeletes lakóház épül. Július 1-re, az előirányzott határidő előtt egy hónappal, befejezték a hatalmas asztalos­­műhely építését. A munkások minden erejüket latbavetve dolgoznak, hogy minden órával, minden perccel közelebb h­ozzák a boldog na­pot, amikor az üzem kapuján kihajt az első kínai gyártmányú gépkocsi. A GUANYTINYI VÍZTÁROLÓ Aki Pekingből Tiangczingba utazik, a vonat ablakából mesz­­szi délre húzódó, terméketlen homoksivatagot lát. Ez a siva­tag a Jutidinhe folyó tavaszi á­­radásai következtében képző­dött. A Jundinhe néhány év­századon keresztül minden év­ben elöntötte ezt a területet, és az egykor virágzó föld pusz­tasággá változott. S a folyó nem egyszer Pekinget is árvíz­zel fenyegette. A népi kormány elhatározta, felszámolja a fővárost fenyege­tő állandó veszélyt, törékékeny­­nyé teszi a kiszáradt földeket. 1951 októberében a folyó, felső folyásánál, ott, ahol az a Guangting hegyszorosba torkol­lik, megkezdődött Kína egyik legnagyobb építkezésének, a guangtingi víztárolónak az épí­tése. Azt, amit több mint 600 éven keresztül Kína reakciós kormányai — a Juang-dinasztia uralkodói és Csang Kaj-sek reakciós klikkje — nem voltak képesek megcsinálni, azt ma a felszabadult nép alig néhány év alatt valóra váltja. Több­ mint 40­ 000 munkás és paraszt vett részt a folyó megfékezésének munkálataiban. A víztároló fontos szerepet tölt be Peking vízellátásában. Lehetővé teszi, hogy Peking és Ti­angczing között kiszélesítsék a hajóforgalmat. Jelenleg pedig már komoly előkészületek foly­nak egy vízierőmű megépítésé­hez, amelynek óriási népgazda­sági jelentősége nem vitás. A guangtingi víztároló — a Kínában közismert több nagy víztárolóhoz és gáthoz hasonlóan —, a korszerű építkezés iskola­példája. Tények és számok tükrében A népi forradalom győzelme óta hatalmasat fejlődött a kínai rádiótechnika. Míg a régi Kínában egyetlen rádióleadó volt, ma a népköztársaság területén több mint 60 állomás működik. A köz­­ponti népi kormány külön határozatot hozott az ország fokozatot rádiósításáról. Fejlett gépipar nélkül egyetlen ország sem biztosíthatja gazda­­sági függetlenségét. Hogy a múltban Kína nem rendelkezett ilyen iparral, s hogy összes gyárai felszerelését külföldről importálta, nagy mértékben súlyosbította félgyarmati helyzetét.. 1933-ban pél­dául —amely normális gazdasági évnek számított, közvetlenül a japán imperializmus elleni háború kitörése előtt — Kína gépipara kevesebb, mint 1 %-át képezte mindössze az ország összipari ter­­lelésének. Hatalmasat változott a helyzet a népi Kína éveiben. A népgazdaság helyreállításának időszakában (1949—1952 ) 6,5-sze­­resére növekedett a gépipari termelés.. És nemcsak mennyiségi, he minőségi szempontból is jelentős fejlődés állt be. Kínai mérnökök és technikusok a jelen pillanatig 1000 olyan géptípust állítottak elő, amelyre eddig nem volt példa még az országban. A múlt rendszerben a lakosság 80 %-a írástudatlan volt A népi hatalom széles iskolahálózatot teremtett, hogy felszámolja ezt az átkos örökséget. Különösen súlyos állapotok uralkodtak az északnyugati tartományokban. Ezen újja vidéken hozzávetőleges szá­mítás szerint 10.000 faluból 400 ember tudott csak valamennyire olvasni. Gyakran előfordult, hogy egyes falvakban egyetlen olyan ember sem akadt, aki le tudta volna írni a nevét. Az ötéves terv előirányzata szerint teljesen felszámolják az írástudatlanságot ezen a területen is, ahol a lakosság több, mint 43 millió. A szocializmus építésének elsőrendű érdeke, hogy az ipar és a mezőgazdaság a legteljesebb összhangban fejlődjék. Ennek megvalósítása felé halad a Kínai Népköztársaság is. Bizonyítják ezt a mezőgazdaság fejlődését tükrözi számadatok. A felszabadu­lás óta eltelt öt esztendő alatt a mezőgazdasági termelés 50 %-kal növekedett. Ugyancsak ez alatt az idő alatt több, mint 95.000 me­zőgazdasági termelő­szövetkezet alakult. YEN HAN: Hazánk az iparosítás útján (Fametszet 1953) é — * Dicső győzelmek A Kínai Népköztársaság Központi Népkormánya mellett működő statisztikai hivatal a közelmúltban hozta nyilvánosságra az ország népgazdasága fejlesztésének 1953-ban elért eredménye­it. Az elmúlt év a Kínai Népköztársaság első ötéves tervének első esztendeje volt. Az elmúlt évben az ország ipari termelése értékben kifejezve 33 százalékkal, ezenfelül az állami ipar termelése, 40 százalékkal növekedett az 1952-es évhez viszonyítva. Növekedett az ipari termelés fajsúlya az ország egész termelé­sének volumenjében. 1652-ben az ipari termelés fajsúlya 28 százalék volt, 1953-ban pedig 31 százalékra emelkedett. Az állami, a szövet­kezeti és a vegyes szektorok iparvállalatai 107 százalékra teljesí­tették a termelési tervet. Jelentősen túlteljesítették a tervet K­na iparának vezető ágaiban, a villamosenergia-, a szén-, az olaj-, a kohó-, a vegyi, az építőanyagiparban­, a gépgyártó- és a textilipar­ban. A kínai nép nagy figyelmet fordít a kohászat fejlődésére. Tavaly újjáépítették és üzembehelyezték az ansani kohókombinát élenjáró technikával felszerelt négy nagy részlegét.Huansi és Mau­­tou városokban két új kohó-bázis építkezéséhez kezdtek hozzá. Az új kohó-bázisok létesítése lehetővé teszi, hogy az acél-tömb terme­lést négyszeresen, az acélkészítmények termelését pedig két és félszeresen növeljék 1952-höz viszonyítva. Kínában gépkocsi-, trak­torgyár épül, új bányákat nyitnak, villamosműveket emelnek, fej­lődik a vízi és vasúti szállítás. A statisztikai hivatal adatai ugyanakkor a kínai nép életszín­vonalának szüntelen emelkedéséről is beszélnek. A munkatermelé­kenység növekedése alapján nő a munkások és alkalmazottak mun­kabére. A nagy állami és egyéni tulajdonban lévő vállalatokban például 1953-ban a munkások és alkalmazottak reálbére 5 százalék­kal nőtt az 1952-es évhez viszonyítva, a munkabiztosításra fordí­tott összegek pedig ugyanezen idő alatt 40 százalékkal emelkedtek. 1953-ban a lakosság vásárlóképessége 20 százalékkal növekedett a megelőző évvel szemben. Ennek megfelelően a lakosságnak 70 százalékkal több élelmiszert és 47 százalékkal több textilanyagot adtak el. Az elmúlt évben 12 millió négyzetméter lakterületet épí­tettek a dolgozók számára. A Kínai Népköztársaság az ötéves terv első évének eredmé­nyeit fontos politikai esemény előestéjén értékelte ki; szeptember 15-én megnyílt az Országos Kínai Népképviseleti Gyűlés első ülés­szaka. Az ország erejének teljében érkezett ehhez a nevezetes nap­hoz, hatalmas sikerek birtokában a szocialista építkezés minden te­rületén. A népi dentokratikus rendszer megszilárdulása a Kínai Nép­­köztársaságban, a kínai nép alkotó erejének növekedése biztosíték arra, hogy az új élet építésének nagyszerű programmját sikerrel hajtják végre. A HATSZÁZMILLIÓS CSALÁD A Kínai Népköztársaság soknemzetisé­gű ország. A legnagyobb közöttük a kí­nai nemzet, amely magát han nemzeti­ségnek nevezi, az összesen 40 millió fő­nyi nemzeti kisebb­ségek pedig Kína lakosságának mint­egy tizennegyed ré­szét teszik ki. E nemzeti kisebbsé­gek egyike, a csuan neo, több mint 6 millió lelket szám­lál, egyes nemzet kisebbségek létszá­ma viszont alig néhány száz főre rúg. Az aránylag né­pesebb — több mint OOO.OOO főnyi — nemzeti kisebb­ségek a következők: a hai, ji, mkio, uj­­gur, tibeti, puyi, mongol, koreai, tung, yao és tai nemzetiségek. A nemzetiségek na­gyon nagy terüle­ten — az ország egész területének mintegy felén — szétszórva élnek,de legtöbbjük a ha­tárvidékeken la­kik. Kína minden nem­zeti kisebbségének joga van arra, hogy autonóm területet és autonóm helyi kormányzatot létesítsen. Joga van arra, hogy saját népe kíván­ságának megfelelően, önmaga igazgassa belügyeit. A Belsőmongol Autonóm Tartományban, Kína első autonóm tarto­mányában például egybehívták a népkép­viselők konferdáciáját. A helyi kormány­zat tanácstagjait ez a konfe­rncia vá­lasztotta meg. Belsőmongólia önmaga in­tézi pénzügyeit és szabályzatokat állapít meg az autonómia gyakorlására. Az au­tonóm tartomány saját közbiztonsági erőkkel rendelkezik. 1953 októberéig ötven megyényi és ennél nagyobb területű autonóm tarto­mány létesült szerte az országban. A tar­tományi autonómia és a demokratikus kormányzat meghonosítása nagy mér­tékben előmozdította a nemzetiségek po­litikai fejlődését. A Központi Népkormány arra töreke­dett, hogy minden nemzeti kisebbség valódi nemzeti egyenlőséget érjen el, s ezért olyan politikát folytatott, amelynek alapján sikerrel fejlesztette gazdasági és kulturális életüket. Az ország számos nemzeti kisebbségi lakosát, aki ezelőtt szegénységben és nélkülözések között tengette életét a hegyi vadonokban, most áttelepítették a termékeny völ­gyekbe. A kazah és mongol kisebbsé­get állandó lak­helyre telepítették, ahol állatokat te­nyésztenek. Egyes nemzeti kisebbségi vidékeken, köztük a Belsőmongol Auto­nóm Tartományban és Szinkiangban iparvállalatokat é­­pítenek. A gazdasági és politikai előrehala­dással párhuzamo­san gyors ütem­ben fejlődik a nem­zeti kisebbségek kulturális lete is. Nagy eréllyel fo­lyik a munka, hogy írott nyelvet ala­kítsanak ki a nem­zeti kisebbségek számára, vagy a meglévőt — a szük­séghez képest — újjáalakítsák. Egyre nagyobb számú könyvet írnak és adnak ki a nemzeti ki­sebbségek nyelvén. Gyors ütemben fejlődik a nemzeti ki­sebbségek művészete és irodalma is. Malkinhu mongol írónak Kotkin rétjei cí­mű művét átdolgozták filmre, s a könyv filmváltozata nagy népszerűségnek ör­vend. A nemzeti kisebbségek i,­odaírni al­kotásai híven szemléltetik a kisebbségi népek meleg szeretetét hazájuk és új éle­tük iránt. YEN HAN: Peng Teh-huaj tábornok (Fametszet 1941) A Csuan Autonóm Tartomány megalakításának ünnepsége Naninban

Next