Előre, 1955. március (9. évfolyam, 2291-2317. szám)

1955-03-01 / 2291. szám

ISS5. március 1., kedd ELŐRE KÉT KÖZSÉG-KÉTFÉLE ELŐKÉSZÜLET Nehéz előre meghatározni, hogy milyen lesz az időjárás. A tudomány nagy eredményt ért el ezen a téren, mégsem lehet pontosan tudni, hogy valamely községben, rajonban, vagy tartományban miikor lehet hozzáfogni a tavaszi vetéshez. Jó előre fel kell hát készül­ni rá, hogy egyetlen órra, egyetlen nap se vesszen kárba. Hiszen ha idejében kerül a földbe a mag, bőségesebb a termés. Mint mindenütt az országban, a Magyar Autonóm Tartományban is nagy lendülettel folyik a tavaszi mezőgazdasági­­kampány elő­készítése. Állami és kollektív gazdaságok­ban, társulásokban, valamennyi községben és faluban, így van ez általában. De akadnak még kivételek. Egyes helyeken hanyagság, nemtörődömség fékezi az előkészületek üte­mét. Márpedig egyetlen község lemaradása is súlyos károkat okozhat úgy a dolgozó pa­rasztoknak, mint egész népgazdaságunknak. Az éghajlati viszonyoknak megfelelően a Magyar Autonóm Tartományban mindig Ma­rosvásárhely rajonban kezdődhet meg leg­először a tavaszi vetés. Nézzünk hét széj-j­el, miként megy a mun­ka néhány olyan községben, amely ugyanebbe a mezőgazda­sági körzetbe tartozik. Ennek a kisebb egy­ségnek a tevékenysége bizonyára tanulságot nyújt majd az­­egész rajon s a többi rajon számára is. Mezőbergenyén jó előre alaposan ki­dolgozták a szükséges teendők tervét. De nemcsak kidolgozták a tervet. Meg is való­sítják. A dolgozók döntő többségének meg­van a szükséges vetőmagja. Mindössze zab­ból kell fedezntök még egyeseknek a hiányt. Ezt meg is teszik, amit a néptanács végre­hajtó bizottsága állandóan figyelemmel kí­sér. A meglévő vetőmagot majdnem teljes egészében megtisztították. Ha valaki meg akar győződni erről, pontos kimutatást talál róla a mezőgazdasági felelősnél. Február 21-én például tizenheten vittek árpát a mag­tisztító központba, ahol triőr, szerelőrosta és a csávázáshoz szükséges felszerelés áll a dolgozók rendelkezésére. Tíz mázsa árpát tisztítottak meg ezen a napon, szükségleteik­nek megfelelően. Többek között Kozma Ká­roly középparaszt tíz vékát, Sanmargihitam Melinte három vékát, Nagy Albert hat vé­kát, így mondja a® írás és igazat mond. Bi­zonyság rá akármelyik dolgozó paraszt ve­tőmag-készlete. Eddig ugyanis több mint ti­zenegy tonna tiszta vetőmag áll készen ta­vaszra a községben. Életképes mag. Mert a csíráztatást is elvégezték. Mégpedig a köz­ségi néptanács képviselők közreműködésé­vel. A mezőgazdasági állandó bizottság To­­dor Pavel irányításával mozgósította Benő Ilonát, Muntean Ioant, Borbély Jenőt és a többi képviselőt a cstráztatás megszervezé­sére és ellenőrzésére. A község dolgozó pa­rasztjai azzal a biztos tudattal várják a ta­vaszt, hogy vetőmagjuk csomázóképessége 95—98 százalék között mozog. Százhetven­­hét eke és ugyanennyi korona is készen áll. Valamennyi. A község vetési terve éppen egy hete ér­kezett meg. Azóta Soós Gyula, a kommunis­ta mezőgazdasági felelős a legtöbb dolgozó paraszttal megbeszélte már, ki mitt vet. Si­került összeegyeztetniük a dolgozók érdekeit a tervvel. Teljes egészében. Borbély Sándor középparaszt például 1,16 hektáron búzát, 30 áron cukorrépát, 20 áron pedig dohányt termel az idén Soós Gergely ugyanannyi búzát, 56 áron kukoricát, 20 áron tavaszi ár­pát, 16 áron napraforgót, 20 áron zöldséget, 30 áron cukorrépát s 14 áron őszi burgonyát. De mindkettőnek marad még elég területe takarmánynövények termesztésére. Ú­gy, a­­hogy megbeszélték és írásba foglalták. Arról is gondoskodtak a községben, hogy jól működjék az agrotechnikai tanfolyam. Hiszen az itt elsajátított tudás, a korszerű mezőgazdasági tudomány, egyik előfeltétele a gazdag termésnek. A tanfolyamnak 75 ál­landó hallgatója van s már csak mindössze három előadás hiányzik a befejezéséig. Koz­ma Károly középparaszt, a kiváló gazda, leg­utóbb a szőlőtermesztésről tartott előadást Adorjánn­ Zoltán igazgató-tanító a trágya helyes kezeléséről és felhasználásáról. Soós Gyula mezőgazdasági felelős pedig legkö­zelebb az őszi vetések ápolásának legidősze­rűbb kérdéseit ismerteti. Bizonyára elmondja majd azt is, hogy mi a néptanács székházá­ban lévő ládákban kicsi,rázott őszi búza ren­deltetése. A végrehajtó bizottság január ele­je óta min­den hónapban kétszer ellenőrzi az elvetett őszi búza állapotát. Hússzor húsz centiméteres nagyságú vetési mintát hozat a Völgydülőből, Tilalmasról, Hosszúdülőből és a sóspataki határrészről. És miután az el­vetett mag a megfelelő hőmérsékletnél kikel, megállapítják a sűrűségét. Mégpedig azért, hogy ha valamilyen okból túl ritka lenne, ja­­rovizált őszi búzával pótolhassák, így óvják Mezőbergenyén az őszi vetést. Így készülnek a tavaszi munkára. Mezőbánd nagy­község. Jóval na­gyobb, mint Mezőbergenye. Majdnem há­romezer hektár szántóföldje van, így aztán nem meglepő, hogy hat magtisztító köz­pontról beszél a néptanács végrehajtó bi­zottságának elnöke, amit egyik mezőgazda­­sági felelős is megerősít. (Giitó Ferenc al­­elnök most nincs itt.) Kovácsműhely is van jónéhány — mondják — és valamennyi a mezőgazdasági szerszámok javítását végzi. Sajnos az előkészületekről küldött jelenté­sek másolatát nem lehet megtalálni, bár a záratlan fiókban heverő aktákat többen is alaposan összetunkálják. Ugyanis a mező­­gazdasági előadó „éppen ebédelni ment“. Nem is kerül elő többé egész idő alatt. De annyi baj legyen. A helyszínen majd meg­tudunk mindent. Elindulunk a legközelebbi magtisztító köz­pont felé. Közben érdeklődtünk, hogy miként ellenőrzik, ki mennyi vetőmagot tisztíttatott meg. Pavel Augustin mezőgazdasági felelős válasza megnyugtató: a megbízottak pontos kimutatást vezetnek. A kovácsműhely­ekben is nyilvántartják, kinek van javítani való ekéje, koronája, mikor kerül rá a sor, megcsinál­tatta-e idejében. Megérkezünk Bantha Lajos dolgozó pa­raszthoz, akinél a szóbanforgó magtisztító központ kell legyen.... Magtisztító központ? — csodálkozik tágra nyílt szemmel Bartha Lajos. Most hallom először. Van ugyan egy tiierőm, de nem valami jó. A sógorom s testvéreim használják néha. Egyébről nem tudok. — Nincsen semmi baj — vigasztal a kí­sérőm. — Elviszem a másik központba. Az sokkal jobb. A jelenet megismétlődik. Azzal a különb­séggel, hogy örömmel fogadják egy rejtély megoldását. Aznap reggel egy nagy ív papírt kaptak a néptanácstól. Reá van írva: Mag­tisztító központ. Nem tudják, hogy miit csi­náljanak vele. Hogy van-e trier? Persze, hogy van. De ki kellene javítani. S szívesen kölcsönadják, ha szükség van rá. Nincs más hátra, elindulunk a kovácsmű­­helybe. A mezőgazdasági felelős aggályosko­dik, hogy esetleg a két nap előtti jelentés óta nem lesz bevezetve semmi a nyilvántartásba. Az előbbi jelentések pedig az eltűnt mező­­gazdasági előadónál vannak. Majláth János kovács éppen egy új szeke­ret vasal. Az udvaron egy javításra szoruló eke hever. Az első az idén. A falon egy megvonalazott szép tiszta pa­pírlap szökik szembe. A nyilvántartás. Fel­tűnő a fehérsége a kormos környezetben. — Nem volt ideje bepiszkolódni — magya­rázza a kovács. — Az imént hozták. — S azelőtt mi­kor kapott ilyet? — Az idén még nem kaptam. Csak tavaly s tavalyelőtt. — És a néptanácstól járt itt valaki? — Utoljára a múlt esztendőben. A gazdasági elöljáró szemmel láthatólag kényelmetlenül érzi magát. Visszafelé menet javasolja, hogy keressük fel a másik ková­csot. A legjobbat Mert ez csak amolyan ki­csi műhely. Ott aztán biztosan minden rend­ben lesz. A másik kovács, Szekeres Sándor műhelye szinte szemben van a néptanács székházával. Az út másik oldalán. Néhány lépésnyire. A mester elmondja, hogy ebben az évben eddig 13 ekét, három koronát és négy eketan­yát javított ki. Az ősz óta pedig vagy harminc ekét. Most mindössze négy eke vár még ja­vításra. Pedig legalább 500 eke van össze­sen a községben. A nyilvántartás céljára szolgáló papír itt is hófehér. Ugyancsak ma reggel kapta meg. A csíráztató központhoz nem kellett elmen­­nün­k. Jó előre közölték a néptanácsnál, hogy csak ezentúl szervezik meg. A gazdasági felelős nem javasolt újabb lá­togatást. Belátta, hogy az eddigiek is hamar megmutatták, mi a helyzet Mezőbándon. ★ A fentemlített két község egy mezőgazda­sági körzetibe tartozik. Egyikben jól folyik a mun­ka, a másikban tervszerűtlenül. Felmerül a kérdés: hogyan lehet ez, amikor ugyanaz az agrármérnök felel értük: Man Gheorghe. Man Gheorghe fiatal, törekvő technikus. Nagy segítséget nyújtott a mezőbergenyei néptanács végrehajtó­­ bizottságának a tava­szi előkészületek tervének elkészítésében. Ugyanezt tette a többi községben is. De a tervek végrehajtását nem kísérte figyelem­mel. És amíg a mezőbergenyei végrehajtó bizottság gyakorlatba ültette a tervet, módot talált rá, hogy felhasználja a képviselők se­gítségét, bebizonyította törődését és kezdemé­nyező képességét, addig a mezőbéndi végre­hajtó bizottság meg sem próbált tenni vala­mit ezen a téren. Még annyit sem, hogy va­lamelyik tagja (elsősorban Gritó Ferenc al­­elnök, mezőgazdasági felelős) személyesen meggyőződjék az úgynevezett magtisztító központok vagy a kovácsműhelyek „működé­séről“. Nyilvánvaló, hogy ily módon nem le­het eredményt elérni. A rendelkezésre álló üb­őröket és más felszerelést idejében ki kel­lett volna javítani és jól megszervezett köz­pontokban összpontosítani. Ismernie kellene a végrehajtó bizottságnak a magtisztítás és szerszámjavítás helyzetét, mégpedig nem­csak a körzetfelelősök jelentéséből. Tudnia kéne, ki nem végezte még el, kinek mennyi vetőmagja hiányzik. Hiszen ha tavasszal vadrepce lepi el a határt, a dolgozó nép előtt kell felelnie ezért. Február 22-én négy kijavitatlan eke hevert Mezőbánd egyik kovácsánál. A másiknál egy. És ebben a rajon­ nép­tan­ács vég­rehajtó bizottsága és mezőgazdasági osztálya is hibás. Nem ellenőrizték megfelelően sem a községeket, sem a fiatal agrármérnök te­vékenységét. A körzethez tartozó Mezőmada­rason is tervszerűtlenül folyik a munka. Nem segítették hozzá az agrármérnököt teendői kellő megismeréséhez, elméleti tudásának a gyakorlatba való ültetéséhez. Pedig nagy­részt reá hárul a feladat, hogy szüntelenül segítse mindenben, a körzet dolgozó paraszt­jait. Hiszen ő tartózkodik állandóan közöt­tük, neki kell legjobban ismernie a helyi kö­rülményeket. A trágyahordással lemaradtak az egész körzetben. Ezt pótolni kell. Ezen a vidéken általában kevés a® esőzés, a talaj­ban kevés a nedvesség. Jelenleg hótakaró sincs. Sürgősen be kell tehát fejezni az elő­készületeket minden, községben, hogy minden­ki alkalmazhassa idejében azokat a módsze­reket (az őszi vetés boronálása, mihelyt a föld megszikkadt, stb.) amelyekkel meg le­het őrizni a talaj nedvességtartalmát. És hogy mindez megtörténjék, arról a rajoni végrehajtó bizottságnak kell gondoskodnia. ADRIÁN MIKLÓS Ami a délvietnami helyzet hátterében van — Nemzetközi sajtószemle — AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK agresszív kö­reiben az utóbbi hónapok folyamán igen sok szó esett a délvietnami helyzetről, s főként igen sok gyakorlati intézkedés történt, az in­dokínai béke aláaknázására. Ismeretes, hogy a SEATO bangkoki ülésszakán a States De­partament 24 tagú küldöttségbe ismét állást­­foglalt a vietnami „kommunizmus elleni harc“ mellett, s hogy a háború parazsának felszítását célzó amerikai akciók „törvényesí­­tése“ érdekében az Egyesült Államok az ag­resszív jellegű délkeletázsiai katonai csopor­tosulás hatáskörébe bevonta Dél-Vietnamot, Laoszt és Kambodzsát is. Nem véletlenül hangsúlyozza a NEW YORK TIMES, hogy a SEATO hatásosságát valószínűleg éppen In­dokínában fogják első ízben ellenőrizni. Melyek az USA dél-vietnámi akcióinak mozgató rugói ? A választ René Capitant volt francia miniszter világosan megadja: az Egyesült Államok uralkodó körei, ame­lyek egy pillanatig sem értettek egyet a genfi értekezleten létrejött fegyverszüneti megállapodással, most mindenekelőtt arra törekszenek, hogy Dél-Vietnámot második Tajvanná alakítsák. Céljuk világos: alá a­­karják ásni a genfi értekezleten elhatározott és mindjobban közelgő általános választást, amelynek az lenne a feladata, hogy meg­teremtse Vietnám északi és déli része egye­sülésének feltételeit. A volt francia minisz­ter azonban másról is említést tesz. Éspedig arról, hogy mindezt az Egyesült Államok Franciaország gazdasági és politikai befo­lyásának teljes felszámolásával akarja meg­valósítani. Mint ismeretes, e feladatok végrehajtására az Egyesült Államok kormánya Collins tá­bornokot szemelte ki indokínai gauleiteré­­nek. Collins egész tevékenységét talán leg­elsősorban az a törekvés irányítja, hogy a félsziget déli részén létrehozza Washington teljhatalmú, központosított uralmát. Ez azon­ban távolról sem olyan könnyű számára. Tény, hogy jelenleg Dél Vietnámnak több mint a felét két egymással vetélkedő fegy­veres csoport tartja uralma alatt, míg Szaj­­gon-Cholon, az ikerváros — ahol a dél-viet­námi lakosságnak körülbelül egyötöde él, — egy harmadik csoport ellenőrzése alatt áll. De van az országban még egy fegyveres csoportosulás az úgynevezett „nemzeti had­sereg“, amely az amerikaiak által folyósított dollármilliók ellenére is inkább a francia im­perializmust szolgálja ki. Mondani sem kell, hogy a dél-vietnami egyeduralmat igénylő amerikaiaknak ez a hadsereg szálka a szemében, mint ahogyan az egymással vetélkedő és nem mindig meg­­nyergelhető csoportok uralma is keresztezi ter­veiket. Ezért saját diktátorjelöltjüket, a kato­likus és megitalkodottan reakciós Ngo Dinh Diemet ültették a miniszterelnöki székbe. Az új miniszterelnöknek semilyen törvényes jogcíme nem volt e hivatal elfoglalásához. (Hiszen Dél-Vietnámban ismeretlen mind a nemzetgyűlés, mind a választások fogalma.) Diem ezenkívül egyáltalán nem rendelkezik a dél-vietnámi nép támogatásával, de még a csoportok, vagy az úgynevezett „nemzeti hadsereg“ rokonszenvét sem bírja. Jellem­ző, hogy még az amerikabarát LE MONDE is beismeri: „Ngo Dinh Diem egyáltalán nem élvezi a nép támogatását“. A lap a to­vábbiakban így ír: „az amerikaiak támo­gatása nélkül a miniszterelnök hatalma nem terjedne túl az elnöki palota udvarán Ádáz kommunistaellenessége egyébként népszerűsé­­gének legfőbb akadályát jelenti, hiszen a Vietmind végleges megsemmisítésének ál­mában ringatja magát és olyan rendszert akar délen fenntartani, amely semmi kom­promisszumot nem fogad el Ho Si Minnel. Egyetlen ember, egyetlen kormány, egyetlen párt sem nyerheti meg a lakosság támoga­tását egy ilyen programm számára. Mindezt azonban az Egyesült Államok ve­zető körei nem vették számításba. Hiszen ütemnek van egy, az amerikaiak számára mindennél lényegesebb tulajdonsága : vakon végrehajtja az Egyesült Államok utasításait, s ha Washington érdekei úgy kívánják, hogy honfitársainak ezreit­­gyilkoltassa le és tízezreit vesse börtönbe,­­ úgy ettől sem riad vissza. S Collins tábornok erre a kor­mányra tette fel kártyáit. Egyébként e tényt maga sem tagadta. Egy sajtóértekezleten ki­jelentette, hogy „én itt egyetlen kormányt fogok támogatni, ez pedig a Diem kormány“. Hangoztatta, hogy csakis ez a kormány szá­míthat dollárokra, a dollárokat pedig szuro­nyokkal fogják alátámasztani. Ennek a po­litikának az alapján az Egyesült Államok valóban mindinkább átveszi a dél-vietnámi hadsereg kiképzését, s tervek szerint felsze­relésének 90 százalékát is az amerikaiak fog­ják szállítani. Természetesen nem a francia imperializmust kiszolgáló, úgynevezett „nem­zeti hadseregről“ van szó, hanem egy olyan hadsereg felállítására gondolnak, amely az amerikai csatlós Diem köré csoportosulna. Annak idején Merades-France miniszterel­nö­knak mindezzel kapcsolatban nem volt semmi ellenvetése. Washingtoni útja al­kalmával a szó szoros értelmében meghu­nyászkodott az amerikaiak Indokinával kap­csolatos követelései előtt, így mozdíthatták el állásából Hinh tábornokot, a „nemzeti hadsereg“ franciabarát parancsnokát és így kezdhették meg az amerikai instruktorok a fasiszta „nemzeti gárda“ megszervezését, a­­melynek amerikai tervek szerint az lenne a feladata, hogy Dél-Vietnámban végrehajtsa az Egyesült Államok politikai célkitűzéseit, s elsősorban azt, hogy meghiúsítsa a válasz­tásokat. A fent említett René Capitant leránt­va a leplet a francia kormánynak erről a po­litikájáról, megírta, hogy az, „ellenállás nél­kül átadta a hatalmat az amerikaiaknak. Ha Dél-Vietnámban egyáltalán létezik valami­lyen politika, akkor ez Collins tábornoknak az Egyesült Államok kormányától kapott uta­sítások alapján folytatott politikája. Fran­ciaország képviselői egy rövid, de velős uta­sítást kaptak: ne folytassanak önálló politi­kát Indokínában s bocsássák az amerikaiak rendelkezésére mindazokat az eszközöket, a­­melyekre az amerikaiaknak szükségük van“. Collins tábornoknak azonban a franciák nyilvánvalóan s­zemethunyó álláspontja elle­nére sincs könnyű dolga. A nemzeti hadsereg, alighogy elkezdték „átszervezni“, máris megindult a teljes bomlás útján. Nagy cso­portok, helyenként egész zászlóaljak válnak ki belőle, amelyek aztán a helyi hatalom képviselőihez, a kalandor tábornokokhoz csat­lakoznak és vezetésükkel bandita tevékenysé­get kezdenek. A fegyveres csoportok — Collins és Diem terveivel ellentétben — nem hagyják magukat háttérbe szorítani, hanem igyekez­nek uralmukat egyre nagyobb területekre ki­terjeszteni s közben szabályszerű csatákat vívnak a hadsereg csapataival. Mindezek a tények arra mutatnak, hogy Collins eddig képtelen volt végrehajtani Washingtontól ka­pott megbízását. A lakosságnak több mint a fele­ ma is azokon a területeken él, amelyek felé a szajgoni amerikai nagykövetség keze nem ér el, a „nemzeti gárda“ pedig egyelőre sokkal inkább hajlandó kalózkodásra, mint arra, hogy a csillagos lobogó alatt harcoljon a fenyegető népi törekvések ellen. AZ „AMERIKAI ÉLETFORMA“ indokínai meghonosításával megbízott tábornok azon­ban nem adta fel a harcot. Eltökélte magá­ban, hogy kihúzza a talajt az indokínai „kommunizmus“ lába alól s a dél-vietnámi népet az Egyesült Államok, illetve hű csat­lósa, Diem mögé állítja. De hogyan? A wa­shingtoni diplomácia lomtárából ismét elő­került a ,,segély“-elv, amely ebben az eset­ben­ arra hivatott, hogy megakadályozza Dél­és Észak-Vietnám­ egyesülését. „Az amerikai segély — mondotta Collins a közelmúltban — a jelenlegi kormány mögé állítja majd Vi­­etnám egész lakosságát és szembehelyezi a kommunistákkal“. Az amerikabarát LE MON­­DE azonban szemmel látható­an Egyáltalán nem osztja óceánon­ túli mecénásainak derű­látását, mikor így ír: „Az amerikai segély­ből származó tejkonzervek és rizseszacskók kiosztói egyáltalán nem örvendenek honfitár­­saik bizalmának, ellenkezőleg, ezeket a dél­­vietnámiak hitvány báboknak tekintik és megvetik. Ez a nép meg fogja inni az ame­rikai tejet, megeszi majd az amerikai rizst, 1956 júliusában pedig a Vietminhre fog sza­vazni. Veszélyes illúzió lenne azt hinni, hogy üres gyomrának megtöltése érdekében Dél- Vietnám népe feláldozza majd nemzeti füg­getlenségét. Ha az amerikai gazdasági se­gítség mint az elnyomás, mint az imperia­lizmus eszköze jelenik meg, sokkal inkább megszilárdítja az ázsiai kommunizmust, mint gyengíti azt“. De Collins nem hagyta magát befolyásolni és fokozta a Dél-Vietnámnak nyújtott se­gélyt. Ennek gyakorlati eredményeképpen pe­dig a következő szállítmányok érkeztek a délvietnámi lakosság számára: amerikai ki­képző tisztek, léglökéses bombavetők, kato­nai felszerelések és a Stassen szenátor ve­zette „külföldi műveletek ügyosztályának“ 10.000 darab ajándékcsomaga a következő tartalommal: 1 fogkefe, 1 törülköző, 1 darab szappan, 1 fésű, 1 zacskó sampon és 1 üveg vazelin, valamint­­ gyógyszer, korpa és haj­hullás ellen. „Csoda, — írja Kuhn, a NEW YORK POST szajgoni tudósítója —, hogy Stassen úr nem használja fel hajóink tel­jesítőképességét néhányszor tízezer szájrúzs ideszállítására“. A csikágói DAILY NEWS pedig meglepően fejlett önkritikai hangon jegyzi meg, hogy „a gazdag és jóindulatú Samu bácsi, aki szereti magára vállalni né­hanapján a „mentőangyal“ szerepét, ilyen­­formán nemcsak a nadrágját veszítheti el, de a még megmaradt tekintélyét is“. Ilyen körülmények között persze a francia imperializmus amerikai örökösei hasztalanul próbálkoznak helyzetük megszilárdításával: a lakosság viselkedése egyáltalán nem iga­zolja számításaikat. Ezért az amerikai misz­­szió tagjai a szájgoni csatlósaik segítségé­vel, a terror legváltozatosabb eszközeitől sem riadnak vissza a dél-vietnámi amerika­­ellenes hangulat egyre növekvő hullámának elfojtására. Fékevesztetten ki­rohan­tak a la­kosság legelemibb demokratikus jogai és szabadságjogai ellen. Bebörtönzik a hazafia­kat, fokozzák a békeharcosok üldözését, el­koboznak könyveket, betiltanak újságokat. Diem miniszterelnök — akit máris a vietná­mi Li Szin Mannak neveznek — elrendelte, hogy a falvakban tízezer úgynevezett „propa­­gandista rohamcsapat“ harcoljon a „kommu­nizmus“ ellen. Ezek a „propagandisták“ ku­liknak, borbélynak, vándorkereskedőnek ál­cázva hatolnak be a falvakba, hogy ott akna­munkát végezzenek. Nem érdektelen megje­gyezni, hogy­­a „gazdasági segítség“ címén kiküldött amerikai misszió készségesen áten­gedte szajgoni helyiségeit a pog­romrendező „propagandisták“ „intenzív oktatására“. A UNITED STATES NEWS AND WORLD REPORT Collins rohamregényeinek működé­séhez fűzött kommentárjában akarva, akarat­lanul lerántja a leplet az amerikai mester­kedések indító okairól: „Az amerikaiak tud­ják, hogy a délvietnámi bábhatóságokat egy­általában nem támogatja a lakosság és ha az Egyesült Államok nem segítené őket fel­fegyverzéssel, terrorral, minden eszközzel, a választásokon menthetetlenül elsöpörné őket a néptömegek gyűlölete“. VALÓBAN, mi az, ami a dél-vietnámi pa­rasztokat, munkásokat, vagy értelmiségieket az amerikai gyarmatosítókhoz fűzné? A ter­ror vagy az amerikai fogkefe? Mi az, ami a dél-vietnámi dolgozókat arra késztetné, hogy amerikai gyarmati uralomra szavazza­nak? A börtönök, az éhség és a korrupció perspektívája? Maga a polgári sajtó sem ké­pes tagadni azt az óriási különbséget, amely egyrészt a nép támogatásával épülő Vietná­mi Demokratikus Köztársaság, másrészt a nép kíméletlen elnyomásán, anyagi és erköl­csi züllésen alapuló bábcsászárság között van. „Tonkingban — írja a JOURNAL DE GENEVE című svájci burzsoá lap — a Vi­­etminh szilárdan berendezkedett, rendet és fegyelmet teremtett“. „Tagadhatatlan, hogy a Vietminh becsületes és hathatós közigazga­­tással rendelkezik“, — írja a francia L‘EX­­PRESS. Az amerikai uralkodó körök legbe­folyásosabb lapja, a NEW­­ YORK TIMES megjegyzi: „Észak-Vietnám jól szervezett, kormánya társadalmi reformokat hajt végre, az országban fegyelem uralkodik, s a hadse­reg rendkívül erős“. A LE MONDE című francia lap pedig így írja le Hanojt: „Hanoj megmutatja az egybeforrott, kitartóan dol­gozó népet, amely meg van győződve róla, hogy az a rendszer a legjobb, amelyben él. Az új főváros fiai és lányai biztosak afelől, hogy övék a világ". S milyen kép elé állítja olvasóját a tőkés sajtó, amikor Dél-Vietnámról ír. A korrup­ció, a züllés és a teljes felbomlás képe elé. A sorok közül is kiizzu­k a felismerés feletti düh, hogy az imperializmus képtelen ennél többet nyújtani. „A legteljesebb anarchiáról van szó — írja a FIGARO. — A Viet­­minh szervezettségével szemben Dél-Viet­­nám a legteljesebb anyagi és erkölcsi züllés képét mutatja“. „Szajgonban — írja R. P Martin az U. S. NEWS AND WORLD RE­PORT című amerikai lap tudósítója — folyik a pezsgő az éjszakai koktélpartikon. De a fővárosnak ugyanolyan hullaszaga van, mint Sanghajnak és Kína többi nagyvárosá­nak volt, mielőtt a kommunisták elfoglalták. A korrupció nagymértékben folyik. Dühöng a spekuláció és hallatlanul magasak a profi­tok­. íme, mivel magyarázható minden dél-vi­etnami megfigyelőnek, — beleértve a szaij­­goni amerikai nagykövetség tisztviselőit is — az a­­meggyőződése, hogy a lakosság 90 százaléka a Vietnámi Demokratikus Köz­társasággal, Ho Si Min elnö­kkel rokonszen­vez. Íme, a tőkés lapok maguk adják meg a magyarázatát annak, amit a LE MONDE keserűen így fogalmaz meg: „Hiba lenne azt hinni, hogy Dél-Vietnám a 17-es széles­ségi körön fekvő határ fenntartására fog szavazni. Nem csukhatjuk be szemünket az igazság elől : az 1956 júliusi választások után Vietnám két része egyesülni fog. S kétségtelen, hogy ebben az egyesített Viet­námban a Vietminhnek igen fontos szerepe lesz.“ Collins tábornok pedig­­, aki fogkefével, hajhullás ellen védelmező orvossággal, vagy akár tejkonzervel és rizseszacskókkal akarja megvásárolni egy nép álmait, vágyait, haza­­fiságát, békeszeretetét, aki terrorista had­sereg szervezésével igyekszik megszilárdíta­ni a talajt az imperializmus omladozó épü­lete alatt — nem ártana, ha elolvasná az ugyan­csak burzsoá DIE TAT-nak a tábornok úréi­nál kevésbbé elvakult következtetéseit: „A franciák indokínai politikájának alapvető té­vedése valószínűleg az, hogy nem voltak tisztában a tényekkel; az a kis láthatatlan láng az összes vietnámiak szívében — a kö­zös ü­gy diadalába vetett hit — erősebb min­den fegyvernél, napaimbombánál, s egész se­reg kiképzett katonánál". Fokozottan érvé­nyes ez az igazság a jelenlegi körülményeik között, amikor a francia imperializmus he­lyét az amerikai foglalta el Az a „kis látha­tatlan láng“, a szabadság szeretete, a nép érdekeiért dolgozó állam telepítésébe vetett hit, — egyesíti és lelkesíti egész Vietnámot egységes és független államának, egész né­pe jólétének kivívására. FEHÉR OSZKÁR Az aradtartományi kisipari termelőszövetkezetek múltévi teljesítménye: 107 százalék Az aradtartományi kisipari szövetkezetek jó minőségű készítményeikkel méltán nyer­ték el a vásárlóközönség bizalmát. A szövetkezetek össztermelése tavaly 84 százalékkal növekedett, évi tervüket 107 szá­zalékra teljesítették. Az utóbbi időben job­ban szervezték meg munkájukat, újabb mű­helyeket létesítettek és bővítették a választé­kot. „Globus“ főzőlámpát is gyártanak már Aradon. A vásárlók nagyra értékelik a „Solidarita­­tea“ szövetkezet asztalosműhelyében készült bútorokat. A szövetkezet tavaly 10 százalék­kal teljesítette túl évi tervét. Jól dolgozott az,,Artex“ készruha-szövetkezet is: egyebek között 5.165 férfiöltönnyel, 2.924 bársonyka­báttal, 7.600 női ruhával termelt többet az előirányzatnál. Az arad tartományi kisipari termelőszövet­kezetek termelése az idén több mint 10 szá­zalékkal fog növekedni. Újabb közszükség­leti cikkeiket — ébresztőórákat, gyermekko­csikat, stb. — fognak gyártani. A „Solidari­täten“ asztalosipari szövetkezet „Stil“ elne­vezés alatt új típusú bútort hoz, forgalomba. Arad tartomány egyes kisipari szövetkeze­teit az idén új felszereléssel látták el. Az Ojelul szövetkezet például — amely szintén új munkaeszközöket kapott — hamarosan megkezdi a kisipari szövetkezetek műszaki berendezéséhez szükséges egyes felszerelések gyártását. (Agerpres) ----------­ A dolgozó parasztok faellátásának biztosításáért Több mint három hónap telt el a dolgozó parasztság faellátásának megjavítására vo­natkozó kormány- és párthatározat megje­lenése óta. E három hónap alatt erdőmérnö­­keikből, technikusokból és a rajoni és községi néptanácsok küldötteiből alakított munkacso­portok felmérték mindazokat a 20 hektárnál kisebb kiterjedésű erdőparcellákat, amelyek 1948­ után az állam tulajdonába kerültek. A munkacsoportok eddig több mint 519.000 hektár erdőt mértek fel. Sztálin, Nagybánya, Pitesti és Kolozsvár tartományokban már be is fejezték a munkálatokat. A felmért erdőkből országszerte kijelölték már a vágásterületeket és elkészítették a vágási okmányokat több mint 832.000 köb­méter épületfa és nagymennyiségű tűzifa ki­termelésére. Az egyik erdőterületről, amely­nek a kitermelését a napokban már be is fe­jezik, 766.000 köbméter épületfa kerül ki. A községi erdők felmérésével és kitermelé­sük megkezdésével párhuzamosan a dolgozó parasztok nagymennyiségű hulladékanyagot, tuskókat, ágakat, törmelékfát, kidőlt fákat, s az erdővel benőtt legelőkről származó fa­anyagot vásárolnak az államtól. A fa-, papír- és cellulózeipari minisztérium, a Centrocoop és a tartományi néptanácsok fakitermelő egységei ugyancsak nagymeny­­nyiségű tűzifát és épületfát adtak el a fal­vak dolgozóinak. (Agerpres) A „Lugosi Textilipar“-ban naponta nagy­mennyiségű textiláru készül. Az üzem raktárában számos vég­vászon várja elszállítását. L­ MI ÚJSÁG AZ MEDGYESEN. Az Alimentara helyi kereskedelmi vál­lalat elárusító egységeiben az ízlésesen fel­díszített kirakatokban cukor, liszt, rizs, griz, teasütemény, margarin, zsír, különféle hen­tesáruk, citrom, lekvár, konzervfélék, ször­pök, étolaj, borok, likőrök és különböző más élelmiszer-félék hirdetik az egyre gazdagodó választékot. A vállalat kimutatásai is az egyre javuló áruellátásról beszélnek. Ezek szerint az Ali­mentara állami kereskedelmi vállalat 1955 januárjában nem kevesebb mint 77 százalék­kal több élelmiszert hozott forgalomba, mint a múlt év hasonló időszakában, így például 259 százalékkal több cukor, 550 százalékkal több étolaj, 480 százalékkal több vaj és mar­garin, 55 százalékkal több lekvár, 44 száza­lékkal több finom liszt került eladásra. A feb­ruári áruellátás pedig csaknem 102 százalék­kal nagyobb, mint a januári. Megkérdeztük Schneider Jenő elvtársat, a vállalat igazgatóját, a­ki napi ellenőrző kör­útját végzi, hogy milyen tervei vannak a vál­lalat vezetőségének, mi foglalkoztatja jelen­leg a legjobban? — Az áruellátás és a kiszolgálás további megjavítása, valamint az üzlethálózat kibő­vítése — feleli. — Ugyanis egyes árukból, noha összeha­sonlíthatt­at­lanul nagyobb meny­­nyiség kerül forgalomba, mint néhány hónap­pal ezelőtt, még mindig nem tudjuk teljes mértékben kielégíteni a­­keresletet. Például a finom lisztből. Hiányunk van ásványvízből is — jobban­ mondva a borszéki borvízből, ame­lyet igen sokan keresnek. A kukoricalisztnél a minőséggel van még baj. A rajoni helyi­­ipari vállalat, amelytől a lisztet kapjuk, nem őröl mindig megfelelő minőségű kukoricát. A gyenge minőségű kukoricalisztet többször vissza kellett utasítanunk.­­ Az áruellátás megjavulásával párhuza­mosan biztosítanunk kell a termékek gyors elosztását is. Éppen ezért a városi néptanács kereskedelmi osztályával együttműködve a napokban új fűszerüzletet nyitunk a Muzsnai­­úton. Ugyanakkor a vásárlók jobb kiszolgálá­sa érdekében a kereskedelmi alkalmazottak szakszervezetével karöltve, állandóan nevel­jük az elárusítókat. Üzleteinkben jelenleg 6 mintakiszolgáló brigád dolgozik. — Ez a brigád itt — Constantinac Olga, Popa Maria, Mures­an Emil — alig egy-két éve került a pult mögé.­­ Mégis egyike a legjobbaknak. Február első tíz napjában je­lentősen túlszárnyalta eladási tervét. Orosz Antal üzlet-felelős áruért­­volt a szom­szédos­­központi raktárban. Nem szereti, hogy valamely keresett árucikk akárcsak egy fél óráig is hiányozzon az üzletéből. Nemcsak ez foglalkoztatja azonban, hanem az is, hogy az áruk el is fogyjanak. — Mit csináljunk a rengeteg cukorral — mondja az igazgatónak. Tegnap például csak 80 kilót árultunk­ Schneider elvtárs nevet. A tavaly­­még olyan so­k bosszúságt okozó cukor, ma már kapható, amennyi kell. Az igazgató következő „állomása“ a 105. üzlet. Mindjárt észrevesz egy rendellenes dol­got. — Miért nincs kenyér? — fordul kérdőleg Simon József üzletfelelőshöz. — A reggeli „­kvótánkat“ már eladtuk — válaszolja kurtán a kérdezett. — El kellene már intézni ezt a kenyérügyet, hiszen rend­szerint dél felé fogy el, amikor a legtöbben keresik. Schneider elvtárs elmondta, hogy a kenyér­gyárnak nincs elegendő szállítóeszköze s ezért nem tudja idejében ellátni az üzleteket. — Már több ízben jelentettük a helyzetet, de eddig nem történt intézkedés. Márpedig meg kell oldanunk ezt a kérdést is. SEGESVÁRON, Ráduly Sándor elvtárssal, a segesvári nép­tanács kereskedelmi osztályának vezetőjével beszélgetünk. A sza­badforgalmú kereskedelem bevezetése után — mondotta — nagyobb árumennyiséget kaptunk s kevésnek és szűknek bizonyultak a meglévő üzletek. Éppen ezért támogatást nyújtunk a kereskedelmi vállalatok vezetői­nek, hogy növeljék az üzletek számát Ezt a munkát az „OGL Textila“ meg is kezdte. Az 56-os számú „pontáru“ üzlet helyébe jól be­rendezett készruha- és divatáruházat léte­sített. Új, korszerű cipőüzletet nyitott és a bútorüzletet megfelelőbb helyiségbe költöz­tette. A közeljövőben rövidáru üzlet nyílik a téglagyár és az épülő csempegyár közelében, ÜZLETEKBEN valamint egy háztartási és villamossági cik­­keket árusító üzlet a vasútállomással szem­­ben. A „Sighişoara“ szövetkezet fűszerüzle­tet nyitott a vasút közelében. A szövetke­­zeti vezetősége a napokban, egy vegyesáru üz­letet és egy falatozót nyit a Sztálin­ utca vá­­rosvégi részén. Kibővítették és korszerű bú­torzattal látták el a központban levő 2-es szá­mú­­fűszerüzletet s kitatarozták és átfestették az 1-es számú vendéglőt és cukrászdát. Az Alimentara a napokban hasonlóképpen új, korszerű hentesáru üzlettel bővítette hálóza­­tát . Sürgős feladatnak tekintjük egyes keres­kedelmi alkalmazottak munkájának megjaví­tását is. Az Alimentara 5-ös számú üzletében például (felelős Weiss Hertha) még most is igen gyakori az árudugdosás, a kivételezés. A 6-os számú élelmiszerüzletben (felelős Hesslinger József) nem­­kielégítő a tisztaság, s gyakran rosszul helyezik el az árukat. Az egyik ellenőrzés alkalmával a kenyeret a szappan mellett találtuk. Az áruellátás sokat javult a jegyrendszer megszüntetése óta. A legkeresettebb élelmi­szeráruk, mint például a cukor, zsír, tej, to­jás, zöldség- és húskonzervek, szalonna, cukrászsütemények, barna- és fehér kenyér stb., nagy mennyiségben találhatók minden üzletben. Az élelmiszerüzletek több vagon fehér lisztet is forgalomba hoztak.­­ Az iparcikkeket árusító kereskedelmi vál­lalat ugyancsak gazdag áruválasztékkal ren­delkezik. Sok készruha, kötöttruha, kamgarn és más szövet, gazdag választékú kel­me, vasáru, bútor,villamossági és háztartási cikk található az üzletekben. Nem hiányzik a rádió és gyermek-kerékpár sem. De még van tennivaló ezen a téren is, főleg ami az áruk minőségét és a választékot il­leti. Olyan áruk hiányzanak az üzletekből, amelyeket körültekintőbb munkával könnyen be lehetne szerezni. Például barna cipőkrém, villanykörte, gázcsap, „National“ cigaretta, stb. Ezek a hiányosságok jobb munkával meg­­szüntethetők. Éppen ezért az szükséges, hogy a kereskedelmi osztály és a kereskedelmi vál­lalatok az eddiginél még szorosabban együtt­működjenek. UDVARHELYEN: Jobb és gazdagabb áruellátás, szép kira­­ katok s javuló­­kiszolgálás jellemzi a székely­udvarhelyi állami kereskedelmi vállalatok munkáját is. Az élelmiszerüzletek nagy árubőséggel ren­delkeznek. Vásárló is van bőven. Különösen az utóbbi időben érezhetően megnőtt a keres­let. Ez különösen a cukorra mondható, amely­ből januárban nem kevesebb mint 35.000 kiló fogyott el. De nemcsak a cukor nem fogyott ki az üzletekből, hanem a margarin, zsír, ét­olaj és a többi élelmiszer sem. Mindez nem jelenti azt, hogy az Alimen­tara vezetőségének nincsen több tennivalója. Indokolatlanul hiányzik például némely gyar­matáru,­­konzervált hal, cukorka és egyéb olyan áru, amellyel az ország és maga a Magyar Autonóm Tartomány is, jelenleg bő­ven rendelkezik. Állandóan és örvendetese­n javul a kiszol­gálás. Az Alimentara alkalmazottai közül e téren­­különösen Zappler Ferenc, a 60-as számú üzletből, Baum Andor, Vég­h Ilona és Gyapi Pál az 54-es számú üzletből és Kaj­­tár András az 58-as számú üzletből érdemel dicséretet. Januáriban több pamut- és gyapjúkel­­m­e, selyem, kötött-szövöttáru, férfi és női divatcikk, külföldi szövetek, na­gymennyiségű bőr és gumilábbeli, vegyiére, vasáru, háztar­tási cikk, villamossági felszerelés, bú­tor stb. került eladásra, mint az előző hóna­­po­kt­an. Egyes árufajtákban azonban még hiány van. Az áruelosztó tartományi szervek, nem utalnak ki a város számára elegendő villanykörtét, rádiót, kerékpárt. A pamutkel­­filék választéka nem elég bőséges. Az Aprozar két üzlete nagy népszerűség­nek örvend a háziasszonyok között. Különösen azért, mert minidig bőségesen el vannak látva jó minőségű és olcsó zöldségfélékkel. Az Aprozar a januári tervét 113 százalékra teljesítette. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az ősszel nagymennyiségű burgonyát, hagymát és különböző zöldségfélét raktároz­­tak el s ezzel jelentősen hozzájárult a szer­­vezetlen piac árainak csökkentéséhez. MATHE ANDRAS

Next