Előre, 1956. április (10. évfolyam, 2629-2653. szám)

1956-04-01 / 2629. szám

1938. április 1., vasárnap NÉHÁNY SZÓ A „TIKETRŐL* Az aradi pályaudvaron négyen szálltunk fel a bukaresti expressz 6-os számú vagon egyik fülkéjébe. Mindenki gondosan összehasonlította a helyje­gyek (tiketek) számát a helyek számával: 58, 59, 60 és 61. Miközben elfog­laltuk helyeinket, hálával gondoltunk az államvasutak bölcs intézkedésére, amellyel tolongás, fölösleges veszekedés, hosszas magyarázkodás mellőzé­sével biztosít ülőhelyet az utasoknak. Így utaztunk, valóban civilizált körülmények között, kényelmesen, egészen Kiskapusig. Itt négyen léptek be a fülkénkbe. Elővették helyjegyei­ket — és akárcsak mi Alapon — kezd­ték összehasonlítani a helyek számával — Bocsánat, itt valami tévedés lesz — szólt az egyik, az 58 számú hely az enyém, tessék, itt a helyjegyem. A többi három is bejelentette igényét az 59-es, 60-as, illetve a 61-es számú helyre. Sorra adogattuk egymásnak a helyjegyeket. Semmi kétség. Valamennyi erre a vonatra, erre a vagonra és ezekre a helyekre szólt, amint azt a nagyszebeni utazási iroda hivatalosan kiadott jegyei bizonyították. Ejnye, ejnye, a vasút bizonyára kétszer adta el a helyjegyeket! Köz­ben előkerült a Kalauz, aki fel­világosított, hogy az aradi jegyiroda közli a nagyszebenivel, hány és milyen számú helyet adott el, az meg tovább köz­li a sztálinvárosival és így tovább, az egész vonalon. Nagyszeben tehát biztosan tudta, hogy a szóbanforgó jegyek már el vannak adva. A kapott felvilágosítással mi teljesen meg voltunk elégedve, nem így a kiskapusi állomáson felszállt utasok. A kalauz úgy ítélkezett, hogy mivel mi aradiak vagyunk „birtokon belül”, a többiek helyjegye állóhelynek minősül s ha majd valaki leszáll, előjoga van a megürült helyet elfoglalni. A bölcs kalauz egyetlen apróságról feledkezett meg. Arról, hogy va­lamennyien Bukarestbe utazzunk. Javasoljuk, hogy az illető jegyiroda „szórakozott” tisztviselőjét csak egyszer utaztassák kétszer eladott helyjeggyel a zsebében Aradtól vagy akár Kiskapustól Bukarestig — lábon állva, lehetőleg éjjel. Valószínű, hogy ez orvosolná a „tiketek” körüli és sajnos az utóbbi időben egyre sűrűbben elő­forduló panaszokat. EZERÖTSZÁZ TONNA BEFOGA­DÓKÉPESSÉGŰ hűtőközraktárat he­lyeztek üzembe Sztálinvárosban. A hű­tőház tágas helyiségeiben nagymeny­­nyiségű húst és más romlandó árut lehet eltartani KÉZDI VÁSÁRHELY RAJON dolgo­zó parasztjai teljesítették első negyed­évi hús- és tejbeszolgáltatási kötele­zettségeiket s ezzel az országos be­gyűjtési versenyben második helyre kerültek. (Biró Mária levelező) ÓRAT SZERELNEK a fővárosi vil­lamoskocsikba és autóbuszokba. Az órákat a fővárosi ZÁT helyiipari válla­lat gyártja. EMLÉKBÉLYEGET ADNAK KI ALBÁNIÁBAN az első albán nyelvű iskola alapításának 70. évfordulója al­kalmából. -----------­KULTÚROTTHONT AVATTAK A RÉGEN rajoni, Lővér községhez tar­tozó Erdőszakálon. A kultúrotthont önadóból építették fel. A LIPCSEI MINTAVASÁRRÓL filmhíradót készített a fővá­rosi Alexandru Sahia stúdió. A FŐVÁROSI PIONÍR PALOTÁBAN a tavasz folyamán állatkertet rendez­nek be. Az állatkertben a hazánkban vadon élő állatokat tartanak majd. ÚJABB MEZŐGAZDASÁGI TÁR­SULÁS alakult Enyed rajonban. Há­porton faluban 15 család kezdte meg a közös gazdálkodást ÚJABB 11 CSALÁDDAL gyarapo­dott a décsei mezőgazdasági társulás. A községben már csak 12 dolgozó pa­raszt gazdálkodik egyénileg. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG va­súti hálózata 1950—1955 között 4000 kilométer új vasútvonallal bővült. ----------­ KÖZLEMÉNY A Nagy Nemzetgyűlés Elnökségé­nek törvényerejű rendelete értelmében Mircea Balanescu elvtársat a Román Népköztársaság rendkívüli és megha­talmazott párizsi követévé nevezték ki Ion Drinceanu elvtárs helyébe, aki más megbízást kapott. (Agerpres). A választók javaslatai nyomában Lapunkhoz intézett levelében több nagyváradi olvasónk felvetette a nagyváradi áramszolgáltatás körüli zavarok kérdését. Március 7-én cikk keretében is foglalkoztunk a kérdés­sel, amikor beszámoltunk arról, hogy az MDF jelöltjei és a választók kö­zötti találkozók alkalmával ugyancsak felmerült a hiányos villanyszolgálta­tás ügye. Szerkesztőségünk a Villamosenergia és Elektrotechnikai Ipar Minisztériu­mához fordult, ahonnan a következő választ kapta: Tekintettel arra, hogy Nagyvára­don az áramfogyasztás igen megnö­vekedett, a meglévő áramforrások nem képesek ezt a növekedett fogyasztást fedezni, jelenleg szükség van bizo­nyos korlátozó intézkedésekre. Az áramszolgáltatás­ megjavítása érdekében még az év elején felszerel­tek egy 2100 lóerős Diesel-motorcso­­portot, amely a város egy részét meg­felelően ellátja árammal. Az év folya­mán pedig még sor kerül egy 3500 lóerős Diesel-motorcsoport felszerelé­sére is. A Meteorológiai Intézet közli: Az ország déli részén meleg idő, északon némi lehűlés várható. Élén­külő nyugati szél. Alig változó hő­mérséklet, nappal 10 és 20 fok, éjjel 0 és 8 fok között . A következő három napra aránylag meleg idő várható. Változó felhőzet, északon jobbára felhős égboltozat, helyenként eső, a hegyekben lavina­­veszély, elvétve havas eső és havazás A háromnapos időszak vége felé dél­nyugaton is kisebb esők. Mérsékelt délnyugati, majd északi szél. Válto­zatlanul meleg, majd északon némileg csökkenő hőmérséklet. Az általános oktatás színvonalának emeléséért A „Gazeta Invotami­ntului” közli az Oktatásügyi Minisztérium javas­latait az általános műveltséget adó oktatás színvonalának emelésére és kifejlesztésére, hogy módot nyújtson ezzel a tanügyi kádereknek a tanulók szüleinek és az iskolai oktatás iránti érdeklődőknek e kérdések megvitatá­sára. A cikk mindenekelőtt felsorolja a legfőbb okait az általános műveltséget adó oktatás megszervezése és tartal­ma tekintetében észlelt hiányosságok­nak, a tantervek, az iskolai programok és a tankönyvek hibás összeállítását; a kellő összhang hiányát a tanterv és a tankönyvek között; a hétéves isko­lák hálózatának kis egységekre való tagolását; egyes tanügyi káderek, irá­nyító és ellenőrző szervek fogyatékos munkáját; az iskola és a család kö­zötti laza együttműködést; az isko­lák elégtelen ellátását a laboratóriumi és múzeumi tanszerekkel. Az Oktatásügyi Minisztérium, hogy eleget tehessen az RMP II. kongresz­­szusa által az általános műveltséget adó oktatás tudományos színvonalá­nak emelésére kitűzött feladatoknak, széleskörű intézkedéseket javasol. E­zek a javaslatok felölelik az oktatás tartalmának megjavítását, az általá­nos műveltséget adó iskolák hálóza­tának kiszélesítését és fejlesztését, a tanügyi káderek jobb felkészültségét s megfelelő szakképesítéssel rendelke­ző káderek alkalmazását az irányító és ellenőrző munka elvégzésére, vala­mint a szükséges anyagi alap biztosí­tását az oktató-nevelő munka minél jobb elvégzésére. Az általános műveltséget adó okta­tással kapcsolatban a minisztérium javasolja az oktatási idő egy évvel való meghosszabbítását, vagyis az át­térést a 11 éves általános műveltségi oktatásra, ahogyan azt egyébként az 1948. évi tanügyi reform is előirányoz­ta. A 11 éves oktatási idő a követke­zőképpen tagolódik: — 4 éves elemi iskolai oktatás (I— IV. osztály); — 3 éves gimnáziumi oktatás V— VII. osztály); — 4 éves középiskolai, vagy líceumi oktatás (VIII—XI. osztály.) A legfontosabb javaslatok az álta­lános műveltséget adó oktatás szín­vonalának a megjavítását tűzik ki cé­lul. Az Oktatásügyi Minisztérium új tanterveket javasol a román, német, orosz nyelvű és a többi nemzeti ki­sebbség nyelvén működő iskolák szá­mára. Az új tantervek révén az Oktatás­ügyi Minisztérium azt igyekszik elér­ni, hogy az általános műveltségi isko­la keretében a 7 osztályt végzett ta­nulók életkoruknak megfelelő színvo­nalon, folyamatos és összefüggő isme­retekre és gyakorlati tudásra tegyenek szert a legfőbb tantárgyakban, vagyis a matematika, fizika, vegytan, termé­szettudományok, földrajz, történelem, román nyelv, gyakorlati munka terén. Ugyanakkor a követendő cél az, hogy a 11 osztályos iskola végzett növendékei megfelelő ismereteket sze­rezzenek politikai gazdaságtanból, marxizmus leninizmusból, felső ma­tematikából (analitikai geometria, fel­sőbb algebra elemei, matematikai ana­lízis — differenciál — és integrálszá­mítás) és geológiából is. Az általános műveltséget adó okta­tás új terve tekintetbe veszi a poli­technikai oktatás fokozatos bevezeté­sét, olyképpen, hogy beiktat kézimun­kaórákat és gyakorlati tanfolyamot s lehetőséget nyújt az általános poli­technikai oktatás alapját képező ter­mészettudományok (matematika, fizi-Az Oktatásügyi Minisztérium javaslatai­ra, vegytan, természetrajz) alapos el­sajátítására. A 11 osztályos iskolák új oktatási terve a ma érvényben levő tervvel szemben olyan javaslatokat is tartal­maz, amelyek hozzásegítik a tanuló­kat ahhoz, hogy nagy műveltségű, sok­oldalúan képzett emberekké váljanak, ilyen javaslat a többi között egy má­sodik modern nyelv (angol, francia, vagy német) bevezetése az V. osztály­tól kezdve; a latin nyelv oktatása a VIII. és IX. osztályban, a zeneoktatás bevezetése a VIII—X. osztályokban; a logika oktatása a XI. osztályban és az irodalomelméleté a VIII. osztály­ban. Mindez vonatkozik a­ nemzeti ki­sebbségek 11 osztályos iskoláinak ok­tatási terveire is, azzal a különbség­gel, hogy ezekben az iskolákban még az anyanyelv és irodalom tanulása egészíti ki a tantervet. Az új oktatási tervezet szerint a X. osztálytól kezdve két tagozatra — reál és klasszikus tagozatra — tagoló­dik a középfokú oktatás. A reál tago­zatban a matematikai tanulmányoknak, a klasszikus tagozatban pedig az iro­dalom (beleértve a latin nyelvet és irodalmat is) és a filozófia tanul­mányozásának biztosítanak tágabb teret. A többi tárgy teljesen azonos mindkét tagozatban. A tervezet javasolja versenypályá­zatok kiírását jó minőségű, eredeti tan­könyvek megírására. A versenypályá­zatok szabályzatát a Művelődésügyi Minisztérium dolgozza ki. Az általános műveltséget adó okta­tás és a 7 osztályos és középiskolai hálózat fejlesztése érdekében a terve­zet a következőket javasolja: az egyes osztályokban tanuló növendékek szá­mát átlagosan 30—40 tanulóban szab­ják meg; általánosítsák a vegyes is­kolákat és osztályokat; kötelező mó­don szervezzék meg, hogy az V. osz­tálytól kezdve is legalább két párhu­zamos osztály legyen a 7 osztályos iskolákban; nyújtsanak lehetőséget ahhoz, hogy a vegyes lakosú helysé­gekben egységes, 7 osztályos elemi iskolákat és középiskolákat létesítse­nek román tannyelvű tagozattal, vagy osztályokkal és a nemzeti kisebbség nyelvén működő tagozatokkal, vagy osztályokkal. Az Oktatásügyi Minisztérium java­solja, hogy a tanítók alapos és sok­oldalú előkészítése érdekében, létesít­senek 2 éves pedagógiai intézeteket, s ezekbe verseny alapján vegyék fel a 11 éves iskolák végzett növendékeit. A javaslat értelmében az V—XI. osz­tályok jövendő tanárai számára — alapos tudományos és pedagógiai ki­képzésen kívül — komoly gyakorlati felkészültséget is kell biztosítani, hogy eredményesen irányíthassák a gyakor­lati munkákat az iskolák műhelyeiben és a mezőgazdasági kísérleti telepe­ken és szakszerűen megismertethes­sék növendékeikkel a korszerű ipari és mezőgazdasági termelés alapjait. A néptanácsok oktatásügyi osztá­lyainak irányító és ellenőrző szerveit a javaslat szerint a legkiválóbb ok­tatási gyakorlattal rendelkező, főis­kolai végzettségű káderekből kell ki­választani. Végül a javaslatok 8—10 éves át­meneti időszakot irányoznak elő a 12 éves iskoláztatásra való áttérésre. Ez idő alatt számos feladatot kellene megoldani, mégpedig a 7 éves okta­tás általánosítását s a középiskolai­­iktatás fejlesztését; iskola­műhelyek létesítését és megfelelő berendezését a 7 osztályos és a 11 éves középiskolák­ban, olyan képzett tanügyi személyzet előkészítését, amely előmozdítja az ál­talános műveltséget adó iskolákban a politechnikai tanulmányok bevezeté­sét, s az ipari és mezőgazdasági vál­lalatok bevonását a politechnikai ok­tatás bevezetésébe. A tanügyi káderek az ország min­den rajonjában 1956 április 8-án ér­tekezletet tartanak s ez alkalomból megvitatják az Oktatásügyi Miniszté­rium javaslatait. A tanügyi káderek, a szülők, a ta­nulók javaslatait és észrevételeit, to­vábbá mindenkiét, aki az Oktatásügyi Minisztérium javaslatával kapcsolat­ban érdeklődést tanúsít az iskolák jó működése iránt, fel fogják használni az általános műveltséget adó oktatás jogi-szervezeti keretének végleges meghatározásánál. Az Oktatásügyi Minisztérium javas­latai azt a célt szolgálják, hogy való­ra váltsuk mindazokat a feladatokat, amelyeket a II. pártkongresszus tan­ügyi téren kijelölt, vagyis összhang­ba hozzuk oktatásunk színvonalát ha­zánk szocialista építésének követelmé­nyeivel. Miért nem szolgálják a nyugati javaslatok a leszerelés ügyét? — Az ENSZ leszerelési albizottságának ülésszaka — Úgy másfél héttel az ensz albizottságának londoni ülésszaka előtt írta egyik népi demokratikus testvérlapunk, hogy „a leszerelés — mondhatni — határkő az erőpolitika és a békés versengés mezsgyéjén". Határkő, mert a hidegháborút felváltó békés együttélés politikája csak a nemzetközi bizalom légkörében érhet el döntő sikereket, s a bizalom egyik forrása éppen a leszerelés kell legyen. Most, hogy a tárgyalások immár közel két hete folynak, az első részleges vá­laszt a kérdésre, hogy történt-e végre valami ennek a határkőnek az átlépé­sére — ha nem is kimerítő pontosság­gal — meg lehet már adni. Noha az ülések zártak, a nyugati sajtó — hogy, hogy nem, erre még visszatérünk — meglehetősen tájékozottnak látszik az értekezleten történtek nagy részéről. Ez a tájékozottság persze egyoldalú, de következtetni sok mindenre lehet belőle.És ha ezeket a következtetéseiket összegezi valaki, mint ahogyan azt az elmúlt napokban a Pravda tette, ak­kor menten világos lesz az összkép . Az ülésszak első hetében a nyugati hatalmak valóban megtették a hosz­­szú, heteken át beharangozott nagy lépést... csakhogy visszafelé. S ha va­lóban olyasmi történt, ami előre veti a leszerelés kérdését, arra az elmúlt napokban került sor, amikor A. A. Gromiko, a Szovjetunió küldötte be­nyújtotta új javaslatait. A leszerelés kérdése — mint is­meretes — több mint tíz éves múltra tekinthet vissza, fejlődését nehéz len­ne, de nem is szükséges nyomról nyomra követni. Elegendő, ha itt most csak a közelmúltra utalunk, pontosab­ban arra, hogy körülbelül egy eszten­dővel ezelőtt az albizottság angol és francia tagja közös tervezetet terjesz­tett elő a szakaszonkénti leszerelésre, amelyet a Szovjetunió május 10-i ja­vaslataiban mondhatni egészében el­fogadott, s amelyet saját tervezetének kiindulópontjává tett. Ezután követke­zett a genfi kormányfői értekezlet Ei­senhower elnök javaslatával a légi­fényképezésről, majd az albizottság őszi ülésszaka és a külügyminiszteri értekezlet, ahol az amerikai küldöttség hirtelen frontot változtatott, hallani sem akart többé azokról a pontokról, amelyekben már létrejött a megegye­zés, s egyedül az Eisenhower-javaslat­­ról, az ellenőrzésről lett volna hajlan­dó tárgyalni És amikor a Szovjet­unió elfogadott egy nyugati javas­latot, a négy nyugati küldöttség men­tén visszakozott saját korábbi ál­láspontjától is. Ez persze nem ve­tett valami jó fényt még a nyugati közvélemény szemében sem saját kor­mányaira, s még kevésbé volt alkal­mas arra, hogy alátámassza a ked­velt taktikát: elfogadhatatlan feltéte­leket szabni a Szovjetunió elé s utána ráhárítani a felelősséget minden ku­darcért. A nyugati kormányoknak te­hát mindenekelőtt valamiféle fordula­tot kellett tenniök, vagy lényegbevá­gót — amilyent a népek vártak tőlük — vagy taktikait, amely képes vala­milyen új módon a régi huza­vona politikát feltámasztani. Ilyen feltételek között nyílt meg a most folyó ülés­szak, illetve ezek között a feltételek között zajlottak le nyugaton eléggé viharosnak tűnő előzményei. A nyugati politika utolsó pár heti alakulását rendkívül tanulságos nyomról nyomra követni, de előbb még egy kis kitérőre van szükség a szovjet politikára a leszerelés kérdésé­ben.A Szovjetunió ugyanis távolról sem elégedett meg annyival, hogy kimutas­sa a közvélemény előtt a nyugati kül­döttségek elfogadhatatlan következet­lenségét, még saját javaslataiktól is elállnak, ha kiderül, hogy azok elfo­gadhatók tárgyalási alapként. A szovjet külpolitikát, mint minden kérdésben, ebben is a legnagyobb ru­galmasság jellemzi, s mert célja való­ban elérni a megegyezést, a nyugati visszakoz után nem nyugodott bele a leleplezés erkölcsi győzelmébe, hanem rögtön új tárgyalási alapot keresett A Központi Bizottság beszámolója a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán mindenekelőtt le­szögezte : ,-Ami a leszerelés kérdését illeti, mi nem sajnáljuk az erőfeszíté­seket e rendkívül fontos probléma megoldására... Addig is, amíg meg­egyezés jön létre a leszerelés fő kér­déseiben, kijelentjük, készek vagyunk belemenni ilyen vonatkozású részintéz­kedésekbe, például a termonukleáris fegyverek kipróbálásának beszünteté­sébe, a Németország területén állomá­sozó csapatok atomfegyverrel való el­látásának megtiltásába, a katonai költségvetések csökkentésébe." Állás­pontját semmiképpen sem lehetett fi­gyelmen kívül hagyni, s ezt mindenek­előtt két esemény igazolta. Eisenhower elnök levele Bulganyin elvtárshoz, a­­melyben ha óvatosan is, de kifejezte készségét a leszerelés ügyének újirá­­nyú megközelítésére, továbbá Pineau francia külügyminiszter ismert beszé­de, amelyben bejelentette, hogy a fran­cia kormány új tervezetet dolgoz ki s össze akarja hangolni a nyugati állás­pontot a Szovjetunióéval. A Sajtó elég bőven foglalkozott az ezt követő napok eseményeivel ahhoz, hogy ne kelljen rá bővebben kitérni. Köztudomású, mint utazott Guy Molilet francia miniszterelnök Londonba, ahol a francia leszerelési javaslatból angol­francia javaslat lett, mint ültek össze ezután Anglia, Franciaország, Kanada és az Egyesült Államok küldöttei elő­zetes megbeszélésekre, hogy összehan­golják álláspontjukat, mint terjedtek a hírek, hogy ellentétek merültek fel a megbeszéléseken egyrészt Anglia és Franciaország, másrészt az Egyesült Államok között. Noha akárcsak a már­cius 19-én megnyílt ülésszak, az elő­zetes megbeszélések is zárt ajtók mö­gött folytak, a nyugati sajtó kiválóan tájékozottnak látszott, aminthogy ki­válóan tájékozottnak látszik most is. A Reuter hírügynökség az előzetes megbeszélések utolsó napján például világgá kürtölte, hogy Harold Stassen, Eisenhower elnök személyes tanács­adója a leszerelés kérdéseiben úgy véli, az angol-amerikai javaslatok olyan engedményeket tesznek, amelyek gyengítik a nyugati védelmet. A Fran­ce Presse hivatalos körökre hivatkozva arról írt, hogy a nyugati küldöttségek nem voltak képese­k közös nevezőre jutni, s hogy „Anglia és Franciaország nem tudták megnyerni az Egyesült Államok támogatását tervüknek, amely pedig a legelfogadhatóbb az utóbbi években előterjesztett tervek közül." A párizsi Figaro hosszú cikkben emlé­kezett meg arról, hogy a nyugati ha­talmak között ellentétek merültek fel az angol—francia „összehangoló”­ter­vezet kérdésében, az amerikai hírügy­nökségeik pedig arról adtak hírt, hogy Stassen saját tervét viszi az értekez­let elé. A tőkés sajtó mindemellett so­­katmondóan sejtetni engedte, hogy a nyugati államférfiak most derűlá­tóak az esetleges megegyezést ille­tően, biztos információik szerint a megegyezés perspektívája sohasem volt még ennyire közeli mint most. Azonban az eddigi nyugati javasla­tokból egyelőre csak az tűnik ki, hogy ez a jólinformáltság egyetlen célt szol­gál: elfeledtetni a közvéleménnyel a Nyugat tavalyi nagy visszakozását, el­hitetni, hogy valóban új javaslatokról, valóban összehangoló javaslatokról van szó, olyan javaslatokról, amelyek min­den eddiginél közelebb állnak a Szov­jetunió álláspontjához olyannyira, hogy az amerikaiak nem akarják elfo­gadni, hogy tehát, ha most sem jön létre a megegyezés — s itt jön a régi nóta — ezért egyedül a Szovjetunió lenne a felelős­ Az így beharangozott francia-angol javaslatokat március 21-én terjesztet­ték elő, s zárt ajtók ide, zárt ajtók oda, mondani is felesleges, hogy más­nap már az egész nyugati sajtó nép­szerűsítette őket. A huszonegyediki ülésről ily módon kiszivárgott hírek szerint az angol-francia javaslat há­romszakaszos leszerelési terv lenne, a­­mely szerint először is egy ellenőrző szervet hoznak létre Eisenhower légi­ellenőrzési terve és a szovjet száraz­földi ellenőrzési terv egyesítése alap­ján, s ezzel egyidejűleg a jelenlegi színvonalon stabilizálnák az államok klasszikus fegyverzetét és hadseregük létszámát. A második szakaszban kor­látoznák a nukleáris kísérletek számát, a hadseregek és a fegyverzetek színvo­nalát pedig 50 százalékkal csökkente­nék. A harmadik szakaszban végül tel­jesen betiltanák az atomfegyverekkel való kísérleteket, s a fegyverzete­ket és a fegyveres erőket tovább csökkentenék. A valamivel később benyújtott amerikai terv szerint nem lenne semmiféle szakaszonkénti csök­kentés, mindössze az ellenőrzés terén történne annyi, hogy mind a Szovjet­unióban, mind az Egyesült Államok­ban egy körülbelül 30.000 négyzetmér­­földnyi területen „próbaellenőrzéseket” tartanának, s ugyancsak mindkét ha­talom 2.500.000 főre csökkentené fegy­veres erőinek létszámát. Egy újabb amerikai terv szerint emellett minden nemzetnek előzetesen közölnie kellene fegyveres erőinek esetleges áthelye­zését nemzetközi méretekben. Az amerikai terv célja olyany­nyira átlátszó, hogy arról még a nyu­gati hírügynökségek is viszonylag ke­veset beszélnek. Stassen javaslatai semmivel sem mennek tovább a „le­szerelés nélküli ellenőrzés" eddig is hangoztatott jelszavánál, amelynek ré­gebbi változatait a Szovjetunió már nem egyszer leleplezte. Ellenőr­zésről csak úgy lehet beszélni, ha az a leszerelés tiszteletben tartását, a meg­határozott színvonal tiszteletben tartá­sát, nem pedig a fegyverkezés fokát ellenőrzi, ellenkező esetben ugyanis — mint a Pravda egyik legutóbbi cik­ke joggal megállapítja — csak a kém­kedést szolgálná más államok terüle­tén. Az egyetlen, amit az amerikai terv a leszereléssel kapcsolatban elő­irányoz, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió fegyveres erőit csök­kentsék két és félmillió főre. Ezzel kapcsolatban csak annyit kell meg­említeni, hogy ez éppen egy millióval magasabb annál a színvonalnál, amit a nyugati hatalmak még nem is olyan régen maguk javasoltak, s amivel a Szovjetunió egyetértett. Vizsgáljuk azonban meg kissé kö­zelebbről a sokat dicsért angol— francia javaslatot is, a régi szaka­szonkénti leszerelési terv ez újabb változatát. Mindenekelőtt az tűnik szembe, hogy míg az előbbi tervek megszabták a leszerelési egyezmény­ben részvevő államok fegyveres erői­nek maximális színvonalát, a jelenlegi javaslatok megkerülik a konkrét ha­társzint kérdését. Az angol—francia terv tényleges, kézzelfogható kiinduló­pont helyett azt javasolja, hogy az első szakaszban elégedjenek meg a fegyveres erők és a fegyverzetek je­lenlegi színvonalának felderítésével, azaz burkoltan a leszerelés nélküli el­lenőrzés, vagy pontosabban szólva a leszerelés nélküli felderítés álláspont­jára helyezkedik. Jules Moch, Francia­­ország képviselője, nem is olyan ré­gen még arról beszélt, hogy a benyúj­tásra kerülő francia javaslat jeligéje : „Sem leszerelést ellenőrzés nélkül, sem ellenőrzést leszerelés nélkül — csakis ellenőrzött leszerelést" Úgy­­látszik hogy ez a méltánylandó szem­pont, mire a tervezet benyújtásra ke­rült eltűnt, s csak a közvéleményben a francia terv körül előzetesen kiala­kult kedvező visszhangot hagyta maga után. De menjünk tovább. Az angol-fran­cia terv lényegében lemond — s nem is túlságosan leplezve — az atom­fegyverek eltiltásáról. Igaz ugyan, hogy a tervezethez mellékelt nyilatko­zat szerint még az első szakaszban el kellene tiltani az atomfegyverek hasz­nálatát (gyártásuk eltiltásáról nincs szó), a nyilatkozat azonban kivételt tesz arra az esetre, ha „agresszió el­hárítására” akarják felhasználni. S hogy adott alkalommal ilyen esetről van-e szó, ann­ak eldöntését a tervezet kizárólag az érdekelt államtól teszi függővé, nem pedig a Biztonsági Ta­nácstól,amint azt az ENSZ alapokmá­nya előírja. így tehát a fent említett nyilatkozat aligha bír valami reális értékkel. Az angol-francia tervezet meghatá­rozatlan időre, a harmadik szakaszra halasztja ezenkívül még az atomfegy­­ver-kísérletek eltiltását is. Az atom­fegyverek gyártásának betiltása, a meglévő készletek megsemmisítése pe­dig végképp kiesik a tervezet látóköré­ből, minthogy ezt a kérdést külön ér­tekezleten, mindhárom szakasz végre­hajtása után kellene megvizsgálni. Ami végül a szakaszokat illeti, az átmenet egyikről a másikra oly bonyo­lult, annyi feltételtől függ, hogy még a Reuter hírügynökség szerint is, megvalósításuk „hosszú évekig tarta­na”. Ráadásul a leszerelési egyezmény végrehajtását egy 15 tagú végrehajtó­bizottság ellenőrizné, amely nem függ­ne a Biztonsági Tanácstól, s amely egyszerű szavazattöbbséggel felfüg­geszthetné még az egyezmény által előírt tilalmakat és korlátozásokat is. Ily módon a többséget ellenőrző hata­lom egyoldalúan megsemmisíthetné a fegyverzet bármilyen korlátozását. Mint a Pravda ezzel kapcsolatos cikke írja, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének gyakorlata már bebizonyította, mennyire reális egy ilyenszerű javas­lat. A „gyökeresen ”új angol-fran­cia javaslatokról tehát ez az igazság. Nyugaton egyes államférfiak úgy lát­­szik nem idegenkednének attól, hogy a leszerelési albizottság munkáját ugyanarra az útra tereljék, amelyen annak idején a hajdani Népszövetség leszerelési vitái haladtak. Valószínű­­leg nem kevés olyan államférfi is akad a nyugati országokban, aki a leszere­lésről szólva titokban abban remény­kedik, hogy másodszor is valóra válik Lord Cecilnek, a népszövetségi viták egyik angol részvevőjének 1927-ben mondott jóslata : „Éveken át fogunk tanácskozni a Genfi-tó partján a le-­­­szerelésről, míg a háború ezt az ülés-­­szakot félbe nem szakítja". Csakhogy a történelem nem szokott megismét­lődni. Mindenekelőtt a Szovjetunió ma már nem elszigetelten vívja harcát a leszerelésért, mint ahogyan azt a Nép­­szövetségben tette. Másodszor politikai naivitás lenne arra számítani, hogy az új javaslatok körül csapott sajtó­­kampány elfeledtetheti a közvélemény­nyel, ki nem akart hallani még saját javaslatairól sem, amikor kitűnt, hogy azok elvezethetnének a megegyezés­hez. A nemzetközi közvélemény ma már sok mindent világosabban lát, sokkal világosabban, mint harminc esztendővel ezelőtt, s a közvélemény szavát mind nehezebb figyelmen kívül hagyni. Jó jel az, ennek a jele, ha nyugaton mind többet beszélnek a kor­­mányférfiak leszerelési szándékukról. Ez azonban még egyetlen békeszerető ember számára sem elég. Milyen út vezethet el valóban a tényleges leszereléshez? Lapunk m­ai számában ismertetjük a Szovjetunió új javaslatait, s ezek azo­k, amelyek­ről még az is aki e kérdésnek nem szakembere, első pillanatra megálla­píthatja, hogy reális utat követnek. A szovjet javaslat mindenekelőtt abban különbözik a nyugatiaktól — noha a megegyezés érdekében sok elemüket tartalmazza —, hogy konkrét, hogy a nyugati javaslatok általánosságaival szemben mindent határidőkhöz, lehe­tőleg rövid határidőkhöz és számokhoz köt. Jellemző, hogy a France Presse hírügynökség első kommentáréban (egyben a nyugati javaslatok akarat­lan bírálataként) azt hozta fel, mint legfőbb erényét, hogy ,,sem propa­­gandisztikus szemfényvesztés", s az angol Reuter hírügynökségtől az ame­rikai Associated Pressig és a Ne­w York Times-ig minden nyugati hírügy­nökség és lap a szovjet javaslatok rendkívüli „érdekességéről" és „von­zóerejéről" kénytelen beszélni. A leszerelési albizottság április 3-ig most felfüggesztette az üléseket, hogy a nyugati küldöttségeknek legyen ide­jük áttanulmányozni a szovjet javas­latokat. Figyelembe kell venni azt is, nyugaton ma már mind többen, között­­ük ismert polgári politikusok is, fel­teszik a kérdést az amerikai, angol, francia, kanadai küldötteknek: „Merre tartanak, uraim?”. Az új szovjet ja­vaslatok után nehéz lesz visszatérni eredeti tervezetükhöz. Itt az idő és a még soha ennyire nem alkalmas pil­lanat. Át kell lépni, mert az egész nemzetközi közvélemény azt igényili az erőpolitika mezsgyéjét, a leszerelés kérdésében is. Gall András ELŐRE Gazdag választék — figyelmes kiszolgálás Vörös Acélon is bővül szocialista kereskedelmünk hálózata. A helybeli dolgozóink szívesen vásárolnak az 5. s­zámú élelmiszerüzletben, ahol figyel­mesen szolgálják ki őket és bőséges választék áll rendelkezésükre. Képünkön: az üzlet egyik részlete. Olasz filmhét Van olyan mérce, amely sze­rint a művészet emberre gyakorolt ha­tásának a lényege az élmény­szerűség. Akaratlanul is ez jutott eszembe, ami­kor az olasz filmhét első filmjét meg­néztem s kilépve a moziból — mint az olasz filmek nagy részének esetében — ismét felötlött bennem a gondolat, hogy tulajdonképpen miért is van olyan varázsa ezeknek a filmeknek? ! Nem a mi életünkről szólnak, nem a bennünket közvetlenül és elsősorban érintő kérdéseket tárgyalják, nem azokra adnak feleletet. Más világ az olasz neorea­lista filmek világa, sze­replői más szemszögből reagálnak azokra az életkörülményekre, amelyek­ben élnek, mint ahogy mi tennénk, másképp ítélik meg azokat a kérdése­ket, amelyeket a mindennapi élet elé­jük állít. A sok „más" kétségtelenül nem meggyőző érv az élmény­szerűség mel­lett. Sőt, — talán ellentmondásnak is tűnik. És mégsem az. Nem az, mert a „más" csak különbség. Ami pedig élményszerűvé teszi számunkra , az az olasz neorealista filmek lé­nyege: eszmei mondanivalójuknak harcos humanitása, az igazabb, embe­ribb élet megteremtését szolgáló esz­meiség. Ezen keresztül szól hozzánk a „Bicikli-tolvajok" mély tragikuma, a „Két krajcár reménység" munkanélkü­lije az emberibb holnapba vetett hité­vel, a „Spanyol-téri lányok” fiatalsá­gának bizakodó életigénye, a „Nincs béke az olajfák alatt“ is a ,fi­óma 11 óra" megrendítő társada­­lom­arra, a­hogy csak a legismerteb­beket említsük Az olasz neorealizmus Új, nem kiforrott, aránylag egészen fiatal művészeti irányzat, 1943—44-ben, az olasz nemzeti ellenállási mozgalom kibontakozása idején indult el. Az olasz nép szabadságharcának, az egész országot megrázó társadalmi változásnak áramlatában újjászüle­tett az olasz művészet is. És ebben az újjászületésben éppen a filmművészet talált legelőször és leginkább magá­ra. Az olasz valóság még nem jelent a fővárosban úgy meg filmen, mint ahogyan a neo­­realista alkotásokban. Ezeknek a mű­­veknek sikerült valójában visszaadni­­ok az egyszerű emberek életét, a ma­ga valóságában ábrázolniok az olasz népet, életre kelteni az olasz tájakat. Sok bennük még a világnézeti tisz­tázatlanság, nem mindig tudják át­fogni a teljes valóságot, csak a való­ság egyes részletét■ Sokszor nem tud­nak kivezető utat találni a felvetett problémákból De végső kicsengésük lényegében mindig optimista, sugár­zik belőlük az egyszerű emberek sze­­retete, a humanizmus s meggyőző erejük egyik kulcsa éppen abban rej­lik, hogy egy sor társadalmi, erkölcsi problémát merészen vetnek fel. Ezért a merészségért kemény harcot kell folytatniok a neorealizmus híveinek az uralkodó körökkel szemben, ame­lyek művészietlenséggel is hazafiai-­ lansággal vádolják a haladó filmren­dezőket. Nehéz utat járnak az olasz neorealista filmművészek, akik maguk sem látják elég világosan fejlődésük irányát. Argentini, olasz filmrendező mondotta Varsóban, a filmesek talál­kozóján a neorealizmus útkeresésével kapcsolatban: v Hogy merre a kivezető út? Semmiesetre sem az álrealizmus. A továbbfejlődés útját olyan filmek jelzik, mint a „Róma 11 óra", a „Hűt­len asszonyok", amelyekre nemcsak a valóság hiteles ábrázolása jellemző, hanem megmutatnak már valamit az új, igazságosabb társadalomért vívott harcból is. Ezen az utón kell a neo­­realizmusnak továbbhaladnia. De ezen az utón haladni csak nehéz harc árán lehet: megalkuvás nélkül harcolni kell a filmalkotás szabadságáért". A szavakban megfogalmazott harcos kiállást­­ a tett igazolja. Er­ről győznek meg a mostani olasz filmhéten bemutatott alkotások is, a már látottakon kívül, a „Holnap már késő lesz” ,a „Hűtlen asszonyok", a „Halhatatlan melódiák". Egy-egy da­rab élet mindegyik film, mely emberi­en meggyőző, harcos életigényű hang­jával még sokáig fog bennünk és mém­sként élni. KONSZA JUDIT 3 Kereskedő lévén azért jöttem Euró­pába, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban részt vegyek a lipcsei nemzetközi tavaszi mintavásáron. Itt alkalmam volt megtekinteni a Román Népköztársaság kiállítási csarnokát is. Minthogy az Önök exportra szánt ter­mékei felkeltették érdeklődésemet, el­határoztam, hogy elfogadom Kereske­delmi Kamarájuk meghívását és ellá­togatok Romániába. Rövid ittlétem alatt jártam néhány külkereskedelmi vállalatban, iparválla­latban és kulturális intézményben. Azt tapasztaltam, hogy Románia teljes fel­lendülésben levő ipari ország. A leg­mélyebb benyomást azonban maga a nép tette rám, ez a nagyszerű, szor­galmas, lelkes nép. Bárhol is jártam, mindenütt azt láttam, hogy az embe­rek milliói vasakarattal munkálkodnak az ország újjáépítésén, értékesítve e föld mérhetetlen kincseit. Tapasztal­hattam, hogy az anyagi felvirágzással párhuzamosan nagy léptekkel haladnak előre a művészetek terén s a kultúra más ágainak fejlesztésében. , Európai tartózkodásom alatt öröm­mel értesültem arról, hogy országaink árucsereegyezményt kötöttek egymás­sal. Ceylon gyengén fejlett ázsiai or­szág, de mi elhatároztuk, hogy újjá­­építjük hazánkat és ehhez szükségünk van az ipari államok segítségére. Sok nyersanyagunk van, s azokat a legelő­nyösebb árakon, szívesen adjuk el bár­mely érdekelt országnak. A kereskedel­mi egyezmény megállapítja,­­milyen árukat cserélhetünk, önöknek vannak petróleumipari termékeik, fűrészárujuk, gabonájuk, mezőgazdasági gépeik. Ez­zel szemben mi nyersgumit, grafitot, kókuszféléket, kakaót, fűszerárut, és fő­képpen teát szállíthatunk. Mindent el fogunk követni, hogy az önök termékeit meghonosítsuk Ceylon­ban. A ceyloni nép azt óhajtja, hogy kereskedelmi kapcsolatokat építsünk ki az önök országával. Románia teljes fellendülésben levő ipari ország d. T. Rutnamnak, a ceyloni Országos Kereskedelmi Kamara tagjának nyilatkozata Pénteken este elutazott a fővárosból J. T. Rutnam, a ceyloni Országos Kereskedelmi Kamara tagja, aki a Román Népköztársaság Kereskedelmi Kamarájának meghívására látogatott el hazánkba. J. T. Rutnam elutazása előtt a következő nyilatkozatot adta az Agen prés munkatársának:

Next