Előre, 1956. július (10. évfolyam, 2705-2730. szám)
1956-07-01 / 2705. szám
1956. Julius L. vasárnap Hetvenöt éve jelent meg a Contemporanul első száma HETVENÖT évvel ezelőtt, 1881 július 1-én jelent meg a „Contemporanul” első száma. A folyóirat, amely a fellendülő munkáskörök ideológiáját fejezte ki, igen jelentős szerepet töltött be a marxizmus terjesztésében, a román tudományos és irodalmi gondolkozás fejlesztésében, a hivatalos tudomány- és irodalompolitika reakciós voltának leleplezésében. 1.Célunk megismertetni a román közönséggel, hogy a jelenkori tudományok alapján milyen képet alkothatunk a világról” — szögezi le a szerkesztőség programadó cikkében. A „Contemporanul” társadalompolitikai tevékenységének homlokterében a tudományos szocializmus eszméinek ismertetése és terjesztése állott. Blvülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy román nyelven először közölt részleteket a marxizmus klasszikusaitól, Marx és Engelstől. Itt jelentek meg nyomtatásban különböző resztetek ,Marx „bér és profit” című munkájából és Engels ,,A család, a magántulajdon és az állam eredete” című könyvéből. A marxizmus tanításainak ismertetését egybekapcsolták a demokratikus követelések teljesítéséért folytatott harccal. Számos cikket szenteltek a kizsákmányolás leleplezésének, kiállottak a nők egyenjogúságáért, harcoltak a nacionalista és soviniszta áramlatok, a fajelmélet ellen. Igen figyelemreméltó munkát végzett a „Contemporanul” a természettudományos gondolkozás fejlesztése terén is. A fizika, a kémia, a biológia, az asztronómia területéről sűrűn jelentek meg alapvető cikkek a hasábjain. Rendszeresen foglalkozott a darwinizmus eredményeivel, irt a föld keletkezéséről, az élőlények eredetéről és számos hasonló témáról. Az olyan rovatok mint a „Tudományos újdonságok”, „Mit tudunk a világról”, közérhető nyelven ismertették a század tudományos felfedezéseit, a tudomány és a technika legújabb vívmányait Ez a törekvés természetesen együttjárt az áltudományos nézetek visszaverésével. Ha meg akarjuk menteni tudományos életünket és kultúránkat a legnagyobb fokú zülléstől — írták 1881-ben — kérlelhetetlen harcot kell folytatnunk a tudatlanság és sarlatánság ellen, irtanunk kell ott, ahol éljük”. A „Contemporanul” szüntelenül harcolt az idealista esztétika, a művészet öncélúságát hirdető Titu Maiorescu, a reakciós Junimea-csoport ellen s a művészet szerepét a haladás és a nép szolgálatában jelölte meg. A folyóirat szerkesztésében és eszmei irányításában igen nagy szerepet töltött be C. D. Gherea, a romániai munkásmozgalom egyik jelentős alakja. Rendkívüli érdemei mellett azonban tevékenységének második felében hibás mensevik nézetei megnyilatkoztak a „Contemporanulban” is, és ideológiai hibák, zavarok forrásává lettek. A „Contemporanul”, amely tíz éven keresztül, 1881-től 1891-ig Iasiban jelent meg, a felszabadulás után 1946 szeptemberétől kezdve minőségileg új, magasabb fokon folytatja és fejleszti tovább mindazt, ami az első évfolyamok munkájában jó volt. Közel tíz esztendő alatt több mint 500 lapszám jutott el magas példányszámban az olvasók kezébe. A „Contemporanul” a párt vezette kultúrforradalom egyik előretolt hadállásává vált. Cikkeiben, tudományos értekezéseiben, beszámolóiban és színes írásaiban harcol a marxi-lenini tanítás diadaláért, a burzsoá ideológia csökevényeinek felszámolásáért, igen sokat tesz a folyóirat a szovjet tudomány és kultúra népszerűsítése érdekében. Rendszeresen foglakozik a szocializmus táborához tartozó országok irodalmi, művészeti, kulturális és tudományos eredményeinek ismertetésével. A „Contemporanul” harcos hasábjain az imperializmus rothadt ideológiája illeti, leleplezi az idealista, áltudományos nézeteket s emellett rendszeresen közöl olyan cikkeket is, amelyek a haladó nyuati kultúra és tudomány eredményeivel foglalkoznak. A folyóirat hasábjain egyre tágabb teret kapnak a marxizmus-feminizmus alapján álló különféle viták, amelyek hozzájárulnak a tudományos és művészeti élet elevenebbé tételéhez, az alkotószellem ösztönzéséhez. A „Contemporanul”, amely a múlt században fegyverül szolgált a reakciós tudomány és az irodalompolitika ellen, most hazánk egész kommunista sajtójával együtt sikeresen küzd új alapokon álló tudományunk a művészetünk fellendítéséért. Megledésének hetvenötödik évfordulója frisszívből jövő üdvözletünket küldjük szerkesztőségének és minden munkatársának s kívánjuk, hogy további sikereket érjen el abban a harcban, amelyet dolgozó népünk a párt vezetésével a szocializmusért és a békéért folytat. "— A kolozsvári népi mvészeti iskola vizsgakiállítása Egy éve, hogy a kolozsvári népi művészeti iskola rendes költségvetési keretek között működik.Azóta a hallgatók száma nagy mértékben megnövekedett és az iskola pedagógiai eredményei is jelentős fejlődést mutatnak. Ezt bizonyítja a Szabadság-téren, a Vörös Kereszt tartományi fiókjának helyiségében bemutatott vizsgakiállítás. Munkások,tisztviselők, háziaszszonyok, diákok és diáklányok tartoznak az iskola hallgatóisorába, olyan nők, akik alkotó tehetséget éreznek magukban. És valóban számos tehetséges munkát láthatunka kiállításon, képeket, szobrokat, rajzokat. A harmadévesek közül Boka István, Tion Traian, Gherasim Melania kompozíciói, erdőrészletei, portréi, Fekete László önarcképe érdemelnek figyelmet, Pehő Sándor, Marczinkó Sándor, Kuderász Kálmán szobrai is tehetségre vallanak. A népi művészeti iskola rövidesen megfelelő helyiséget kap a kultúra palotájában, ami biztosítja további fejlődését. Temesvári tudósítónk jelenti: ARATNAK A KOLLEKTIVISTÁK A borús, esős időjárás ellenére Temesvár rajonban szépen fejlődtek az őszi kalászosfélék, s több község határában már beérett az őszi árpa. Június 26—27-én a sági, az újszentesi, a medvesi és az újmosilicai kollektivisták hozzákezdhettek az aratáshoz. Egyelőre csak a kézikaszák vágják a rendet az érett árpatáblákban, de rövidesen, amint szikkad a föld s az esőtől néhol ledőlt árpa elbírja az arató-kévekötő gépeket s a kombájnokat — a rajon gépállomásainak erőgépei nyomban hozzákezdenek az aratáshoz.Az idő egyre melegebbre fordul. A betakarítás megkezdése már csak napok kérdése a rajon többi községében is. A néptanácsok maár hetekkel ezelőtt megtették a betakarítás sikerét biztosító intézkedéseket. A szakálházirpáráéi s még más néptanácsok is derekasan felkészültek az aratásra. A szélahelyeket kijelölték és hozzákezdtek felszerelésükhöz. Ezekben a községekben június 15—17-én befejezték minden egyénileg dolgozó tulajdonában levő arató-kévekötő gép, kaszálógép s más erőgép kijavítását. Sajnos, nem lehet ugyanilyen dicsérő szavakkal illetni az orcifalvi, gyertyásmi, rékási és a bilédi néptanácsokat. Ezeken a helyeken még mindig késlekednek a szérahelyek kijelöésével. Ahelyett,hogy cselekednének és hozzákezdenének a szérűk megszervezéséhez, azon vitatkoznak, hogy hol, melyik határrészben állítsák fel a szérüket. Biteden például az egyénileg gazdálkodók tulajdonában több arató-ikévakötő gép és kaszálógép még mindig ki ja vitatlanul áll. A néptanácsok nem lépnek kettő eréllyel fel a géptulajdonosokkal szemben. Több Temesvár rajoni gépállomás is adós még a betakarításhoz szükséges gépek kijavításával. A birédi gépállomáson például június 14-ig a 80 traktorból csak 72-őt, a 26 arató-kévekötő gépből pedig csak 14-et javítottak meg. A cséplőgépek kijavítását sem fejezték be.Az orcifalvi és a nagyremetei gépállomáson még súlyosabb a lemaradás. A nagyremetei gépállomáson például még 23 gép (arató-kévekötő gép, traktor- és cséplőgép) vár kijavításra. Mind a három gépállomáson sürgősen intézkedni kell, hogy minél előbb befejezzék a javításokat. ELŐRE A Moszkvai Akadémiai Művészszínház vendégszereplése AZ ÉLŐ LENIN Amikor még a háború előtt Nemirovics Dancsenko, Sztanyiszlavszkij barátja és munkatársa, a MHAT egyik alapítója Pogogyin darabját, „A Kreml toronyóráját" készült színte hozni, igen sokat törte a fejét azon, hogyan is ábrázolják Lenint a színpadon. Ekkor jelentette ki: csak akkor mutatják be a darabot, ha a néző azt érezheti, hogy magát Lenint látja, Leninnél van vendégségben. Szmirnov érdemes művész alakítása a MHAT mostani előadásán elfelejteti a nézővel, hogy színházban van. Lenin dolgozószobájában érzi magát, emberi közelségbe kerül a történelemnek ez a zseniális alakja. Látjuk Lenint a vezetőt, az 1920-as gazdasági nehézségek leküzdésének szervezőjét, az embert. Lenin alakja mindaanyyiunkban él. Nemcsak gondolatait ismerjük, de stílusát, írásainak, izét is. Láttunk róla készített filmeket, képeket, mindenikünk olvasott már valamit a kötetekre menő visszaemlékezésekből.. Szmirnov alakításában életre kelnek a Leninről alkotott elképzeléseink, gondolataink, emlék*\',ik. A cselekvő Lenint látjuk, amikor a villamosítási tervek problémáit tárgyalják a színen. A gondolataiba merült Lenint, amikor szobája csendjében tanulmányaiba mélyül. Az egyszerű, közvetlen embert, a nép hangján beszélni tudó vezetőt, amikor az utcai jelenetben elbeszélget a munkásokkal, vagy amikor a parasztházban Csudnovek vendége. S látjuk a politikust, amikor a H. G. Willsre emlékeztető külföldi íróval beszélget. Szmirnov a legapróbb részletekig eleven alakot teremt. Lenin sajátos járását, test- és fejtartását széles gesztusait ismerjük fel alaki 8rájában. A darab egyik jelenetében, amikor figyelmes, elgondolkodó tekintettel hallgatja a terveit előadó 8 mérnököt — mintha egy közismert festményből lépett volna elő. S amikor az előadás után a fő- 8 városi színészek nevében George Vraca népművész üdvözölte moszkvai kollégáit, Szmirnov félkezével az asztalra támaszkodva még mindig ,lenini" testtartással hallgatta a szavakat. Az ajka szegletében meghúzódó mosoly, kutató tekintete, fejtartása, kissé hátradőlt alakja, mozdulatlan nyugalmában is oly cselekvőnek tetsző lénye mintha tovább élt volna, túl a szerepen. Az ő alakítását látva, önkéntelenül is Majakovszkij szavai jutottak eszembe: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. VÁRADI KÁROLY A többi főszereplő B. N. Livanov, Zeben mérnök; E. A. Alejeva, —a felesége;—lOOOOOOOOOOOOOOOOOOC L. F. Zototuhin, Ribakov tengerész Eugene Dennis elvtárs cikke az SZKP XX. kongresszusának jelentőségéről A Pravda szerdán közölte Eugene Dennisnek, az Egyesült Államok Kommunista Pártja főtitkárának a Daily Worker 1956. június 18-i számában megjelent cikkét. Az alábbiakban adjuk a cikk teljes szövegét : ■'17 valamely ország politikai pártjának talán egyetlen korábbi gyűlésesem keltett világszerte oly széleskörű érdeklődést és nem rázta fel annyira a közvéleményt, mint a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa. E kongresszus visszhangja és azok az események, amelyek a kongresszust követően az utóbbi négy hónapban lezajlottak, különbözőek. Sok helyütt, így egyes baloldali körökben is vannak olyan emberek, akik előtt a Sztálinra vonatkozó nyílt kijelentések besötétítették az egész látóhatárt, és akik, úgy látszik, ideiglenesen figyelmen kívül hagyták a XX. pártkongresszus egészének politikai jelentőségét és messzemenő következményeit. De mind több az olyan nem kommunista csoport és személy, amelyek és akik a XX. kongresszusban és a Sztálinra vonatkozó nyílt kijelentésekben merőben új lehetőséget látnak a kommunistákhoz való viszonyt illető saját nézeteik felülvizsgálására. Az utóbbi hetekben (nemcsak New Yorkban) mind több fontos és ösztönző nem hivatalos vita zajlott le kommunista és nem kommunista, liberális és munkásvezetők között. John Foster Dulles és az amerikai külügyminisztérium beismeri, hogy külföldön és az országon belül változik a politikai légkör , éles elszakadás tapasztalható a „hidegháború” légkörétől. Nagyon jól felismerik, hogy ezt az irányzatot a XX. kongresszus ösztönözte. Az amerikai külügyminisztériumot például nyugtalanítjaBelgrád és Moszkva közeledése, a szovjet fegyveres erők csökkentése, Twining tábornok szovjet meghívása és az a tény, hogy a Gallup közvéleménykutató intézet nemrégiben végzett vizsgálatai szerint az amerikaiak többsége amellett foglal állást, hogy hívják meg Hruscsovot és Bulganyint amerikai forgatásra. Az amerikai külügyminiszrium reméli, hogy Hruscsov különszámolója saját változatának közzételével és felhasználásával (a cikik) arra az anyagra utal, amelyet az fésült Államok külügyminisztériuma Hruscsov kongresszusi beszámolója jelzéssel tett közzé a sajtóban) elvághatja a békés együttélésre irányutó tendenciát az amerikaiak és a „semlegesek” körében, félrevezetheti a baloldaliakat és szakadást idézhet elő a kommunisták között az országon belül és külföldön. De az amerikaikülügyminisztérium minden erőfeszítése ellenére még néhány konzervatív és sok liberális poltikus is úgy értékeli a XX.kongreszszust, mint annak a korszaknak előhírnökét, amelyben a kapitalista Egyesült Államok ipari és technikai fölényének egyforma színvonalon kell találkoznia a szovjet szocializmus történelmi békés versenyével. Hruscsov beszámolóját sok nem kommunista körben, akárcsak a kommunista körökben is, annak az erőnek és magabiztosságnak bizonyítékaként ítélik meg, amely lehetővé teszi ma a Szovjetuniónak, hogy szakítson a múlt néhány igen ártalmas vonásával és kiépítse az utat saját belső életében a demokrácia széleskörű elterjesztéséhez. Ez a kilátás és ezek a változások szükségképpen változásokat idéznek elő az összes haladó gondolkodású csoportok, szakszervezeti vezetők, liberálisok és szocialisták álláspontjában nem kevésbé, mint a kommunisták álláspontjában. És éppen ezeknek a nagy változásoknak az elismerése indított el az utóbbi hetekben mind több olyan követelést számos amerikai város nem kommunista demokratikus csoportjai részéről, hogy folytassanak kölcsönös eszmecserét és alapos vitát. Hruscsov beszámolója Sztálinra vonatkozóan tragikus képet fest. De bármilyen megrendítő és nyomasztó volt is e része a történetemnek, a kommunistáknak bátran szembe kell nézniük vele, elemezniük kell és le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket. Az imperializmus az utolsó négy évtizedben óriási áldozatokra kényszerítette a szovjet népet és vezetőit, akik meg merték ostromolni a csúcsot és felépítették a szocializmust. Ez ismeretes volt előttünk. Most késéssel tudjuk meg, hogy az emberiség történelmében a legkolosszálisabb haladó előretöréshez vezető hősi út különösen nehéz volt bizonyos időszakokban, súlyos bűntettek miatt, a szocialista törvényesség és az etikai normák durva megsértése következtében. Mi, mint kommunisták, különösen jól megértjük és osztjuk a szovjet nép mély fájdalmát és megrendülését.Azok a bűntettek és kegyetlenkedések, amelyek a sztálini vezetés utolsó időszakát elhomályosították, megbocsáthatatlanok. Ezenfelül nem igazolta azokat semmiféle történelmi vagy politikai „szükség” sem. Semmi sem igazolhatja a bevallatásokat és a becstelen bíráskodást, a tömeges deportálásokat, a provokációs és soviniszta akciókat, mint Jugoszlávia esetében történt, a zsidó orvosok üldözését. (Az úgynevezett „orvosperben” zsidó orvosok mellett törvénytelenül letartóztattak tekintélyes orosz és ukrán orvosokat is. ( Szerk.) A szocializmus nem tűrhette tovább, hogy ilyen döbbenetes igazságtalanságok feltáratlanok és kijavítatlanok maradjanak. Ez a jelentősége azoknak az erkölcsi és politikai értelemben bátor és az említett igazságtalanságok jóvátételét célzó intézkedéseknek, amelyeket az utolsó három évben tettek. Számíthatunk arra, hogy ezek az intézkedések megsokszorozódnak, amint a szovjet emberek milliói megvitatják Hruscsov rendkívül őszinte beszámolóját. Sok olyan kérdés van, amely valamennyiünket mélyen elgondolkoztat. Ezek közül sok a barátok vagy olyan becsületes emberek kérdése, akiknek véleménye tőlünk élesen eltérő. Néhány kérdés pedig hamis beállítású, amelyet az amerikai külügyminisztérium és különböző „hangjai”, a rádió és a sajtó tesznek fel. Miért történt mindez ? Elkerülhetetlen volt-e mindez ? Jellemző-e mindez a szocializmusra és a kommunista filozófiára ? Az amerikai külügyminisztérium kedvenc tétele az, hogy Hruscsov külön beszámolója „csak” azokat az igazságtalanságokat ítéli el, amelyeket „nem azok ellen követtek el, akik ellen kellett volna”. Azt állítják, hogy a sztálini módszerek elítélését ki kell terjeszteni Leninre, a leninizmusra és a szocializmus egészére. De még a „háborúk küszöbének" elvére felépített atompolitika hétpróbás híve sem homályosíthatja el az utolsó négy évtized történelmét. Lenin felszabadító tanítása már diadalmaskodott a földkerekség egyharmadán. Megjelent és végérvényesen megerősödött a szocialista világrend-szer. Békét akar és békében fejlődik. Azt tartja, hogy a háború többé nem elkerülhetetlen, mint Lenin idejében volt, hogy a termonukleáris háború katasztrófa lenne, de el lehet kerülni. Magabiztosan verseng békés alapon a kapitalizmussal az emberi törekvések és erőfeszítések minden területén. Új érettséggel ismeri el, hogy sok út vezet a szocializmushoz, és hogy a jelenlegi világban mind több és több nép és ország lesz abban a helyzetben, hogy parlamenti és demokratikus utat építsen ki a szocializmushoz saját nemzeti hagyományainak és tapasztalatainak megfelelően. Ami a lenini „módszereket” illeti, emlékezetbe kell idézni két tényt: 1917-ben Lenin vezetése alatt az új szovjet köztársaság első intézkedése a béke kihirdetése és annak a tömeges vérontásnak megszüntetése volt, amely az első világháborúban sújtotta az orosz népet; 1921-ben pedig, amikor a külföldi intervenciós hadak mégis megpróbálták megsemmisíteni a Szovjetuniót, Lenin hangoztatta, hogy meg kell szüntetni a halálbüntetést és a tömeges megtorló rendszabályokat. Ennek kapcsán helyénvaló megfontolni azt a kérdést, amelyet egyesek szeretnének most elrejteni: ki volt a Szovjetunió elleni terrorpolitika igazi kidolgozója? Azok, akik minden lehetőt elkövettek, hogy megdöntsék a szocializmus első országát, „bölcsőjében fojtsák meg”, mint Winston Churchill mondotta. Milyen rohamokat és szenvedéseket kellett kiállnia ennek az egyik legelmaradottabb országban felépült új társadalomnak! Át kellett élnie a polgárháborút és a katonai intervenciót, amelyet Európa, Amerika és Ázsia legerősebb kormányai indítottak; a kíméletlen blokádot és a kikényszerített éhínséget; a gazdasági és politikai bojkottot, a hitleri hordák pusztításait; majd, amikor még be sem gyógyultak a sebek, a kíméletlen hidegháború tíz évét — mindezeket az áldozatokat és szenvedéseket a reakciós kapitalizmus követelte azoktól, akik új világot mertek építeni! Ebben a sötét háttérben a politikai irányvonal körül folyó harc a fiatal szocialista államban életre-halálra menő harc jellegét öltötte. Megvalósítani az iparosítást, vagy elpusztulni, utolérni gazdasági tekintetben a vezető kapitalista hatalmakat, vagy megsemmisülni általuk — ezek azok a körülmények, amelyek segítenek megmagyarázni — bár nem igazolják — azt a helyzetet, amelyben bizonyos időszakban, Sztálin vezetése alatt, a szocializmus alapjainak felépítése után lehetővé váltak azok a visszataszító elhajlások, amelyekről bátran beszélt Hruscsov. A szovjet nép, a szovjet állam és a Szovjetunió Kommunista Pártja bámulatos előrehaladásának eredményeképpen e nehéz és aggodalommal teli években egyre nőtt Sztálin hatalmas tekintélye. A Szovjetunió elsőosztályú ipari hatalom lett. Felszámolta az írástudatlanságot. Megteremtette a termelési eszközök társadalmi tulajdonának példa nélkül álló rendszerét és biztosította a teljes foglalkoztatottságot, az ingyenes orvosi ellátást, oktatást és társadalombiztosítást népe számára. A munkások és parasztok olyan politikai, gazdasági és kulturális helyzetbe és olyan méltóságba jutottak, amelyről álmodni sem lehetett a cárizmusban, és amely sok tekintetben egyedülálló, még a vezető kapitalista országokat figyelembe véve is. Az elnyomás és a cári fajgyűlölet átengedte helyét a nemzeti függetlenségnek, a társadalmi fejlődésnek, azon népek és nemzetek akaratnyilvánításának, amelyek számára a korábbi orosz birodalom egyetlen hatalmas börtön volt. A harmincas évek elején, amikor minden külső nyomás és roham ellenére felépült a szocializmus, Sztálin olyan elméletet és cselekvési irányvonalat hirdetett, amely aláásta az új szocialista alkotmányt és elősegítette azokat a komoly hibákat, amelyeknek kiküszöbölése most történik. Ez pedig az az elmélet volt, amely szerint a szocializmus győzelmével az elkeseredett osztályellenség még veszélyesebbé válik, még makacsabb ellenállást szervez az országon belül és be fog hatolni a szovjet állam, az ország gazdasági élete minden területére, sőt a pártba és a pártvezetésbe is. Naiv dolog lenne azt gondolni, hogy a Szovjetuniónak nem voltak Benedict Arnoldjai (árulói: — Szerk. megj.). De a „nép ellenségeinek” felkutatása olyan őrületes arányokat öltött, hogy lényegében minden ellenvetés és komoly véleményeltérés kezdett gyanúsnak látszani. Egyidejűleg jelentkezett az államhatalom nagyfokú centralizálása, fejlődni kezdett a személyi kultusz, a Sztálin előtti hajbókolás, különösen a második világháború alatt és után, megszegték a kollektív szovjet- és pártvezetést, korlátozásokat vezettek be az alkotó intellektuális és kulturális életben. A Szovjetunió biztonsági szervei éppen ebben az időszakban szereztek túlzott és veszélyes jogkört és szegték meg bűnös módon a szovjet alkotmányt. Hogyan fogadhatta el oly sok nyugati kommunista és oly sok nem kommunista államférfi és politikai vezető azt a gondolatot, hogy a Szovjetunióban a hazaárulás olyan fantasztikus arányokat öltött, mint ahogy azt a harmincas években és később lezajlott számos tisztogatási perben hangoztatták ? Először is, az az időszak Hitlernek és a nyíltan „kominternellenes” zászló alatt fellépő hírhedt ötödik hadoszlopának rohamos feltörési időszaka volt. Másodszor, különösen mi, Amerikában, ebben a legerősebb imperialista országban, mindig tudtunk a rosszindulatú szovjetellenes cselszövésekről és kémkedésről, amelyet az amerikai nagytőke sugalmazott és pénzelt. Sőt, mi több, ismertük saját munkásmozgalmunk történetét, tudtuk, hogy a nagy gazdasági harc és a múlt évtizedek folyamán a szólásszabadságért vívott harc bővelkedett a sztrájktörésnek és az olyan szakadásoknak tragikus példáiban, amelyeket a munkások között megbúvó kémek, besúgók és provokátorok idéztek elő. Az olyan szörnyű jelenségek, mint a koholt „beismerések" és a mesterségesen gyártott „bizonyítékok” — annak a lázasan gyanakvó és hisztérikus légkörnek rettenetes termékei, amelyet Jezsov, Berija és az imperializmus más ügynökei saját céljaikra használtak ki — csak most derültek ki, miután feltárultak a hosszú éveken át hétpecsétes lakat alatt őrzött levéltárak. Az országunkban működő titkos felderítő szervekhez hasonlóan — ilyenek például a szövetségi nyomozó hivatal (FBI) és a központi hírszerző ügynökség (CIA), amelyek diktátori hatalommal rendelkeznek, sértik az alkotmányt és még a kongresszusnak sem tartoznak számot adni — Berija és cinkosai nyilvánvalóan szintén az „ország biztonságáról’ való gondoskodás ürügye alatt követhették el népellenes bűntetteiket. Mindezek nem „a szocializmus gyümölcsei” voltak, hanem a szocializmustól idegen visszásságok és visszaélések keserű gyümölcsei, amelyek idegenek a szocializmustól, amelyeket a szocialista társadalom nem fogadhat el, és nem tűrhet el. Kétségtelen, hogy mi, kommunisták még kevésbé hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a tényeket, mint bárki más, és nem haladhatunk el szó nélkül mellettük. A történelem azonban nem ítélhet a szocialista haladás fölött elsősorban azoknak a visszásságoknak, hibáknak és elvektől való eltéréseknek alapján, amelyek a szocializmus növekedésének és fejlődésének viharos időszakában keletkezhetnek. Jussanak eszünkbe egyik nagy forradalmi, gondolkodónknak, Thomas Jeffersonnak a francia forradalomról mondott bölcs és megható szavai: „A harcban, amelyre szükség volt, sok bűnös elesett kellő bírói eljárás nélkül és vele együtt több ártatlan is. Ez utóbbiak miatt fájdalom tölt el engem is mint mindenki mást, és egyeseket közülük egészen a halálomig gyászolni fogok Az idő és az igazság azonban megtisztítja és megörökíti majd emléküket és utódaik élvezni fogják azt a szabadságot, amelyért ők ingadozás nélkül életüket áldozták.” (Levél William Shorthoz 1793. január 3-án.) Az amerikai külügyminisztérium mindennemű propagandája ellenére, a mai világ baja a kapitalizmus és nem a szocializmus. A szocializmust az embernek ember által való kizsákmányolásának megszüntetése, a háborút, a gazdasági depressziót és a fajüldözést előidéző okok kiküszöbölése jellemzi. A szocializmus szellemének a nemzeti és a szociális szabadság a sajátja. A szocializmus győzelme a Szovjetunióban, majd Kínában és a többi népi demokratikus országban eltörte a gyarmatosító rendszer gerincét és az utóbbi tíz esztendő alatt győzelmes lendületre ihlette a több mint egymilliárd embert számláló színes népek nemzeti felszabadulásra és szociális haladásra irányuló mozgalmát. A gazdasági egyeduralom hívei gyűlölik a szocializmust, de nem gyengeségei miatt, hanem ereje miatt, a szocializmust jellemző társadalmi haladás és felszabadító szellem miatt. Mennyire képmutató az a kísérletük, hogy szenzációhajhász módon tálalják és tőkét kovácsoljanak maguknak a Szovjetuniónak abból a határozott törekvéséből, hogy megszünteti a szocialista törvényesség és a demokrácia megszegésének következményeit. Gondoljunk csak arra, hogy az amerikai külügyminisztérium a fasiszta Spanyolország „érdemelt” és Franco népellenes bűntetteit dicsőíti. Nem emel szót Eastland, Talmadge és Shivers alkotmányellenes, erőszakos, fajüldöző kormányzása ellen sem, amelyet McCarthy és Walter, Jenner és Nixon is támogat és ösztönöz: mindezt mint „elfogadott életformát”, szentesítik itt nálunk, az Egyesült Államok jelentős részében. (Folytatása a 4. oldalon) re „Moszkvában egy napig sincs politikai szélcsend” — így kezdi tudósítását a moszkvai eseményekről a legtöbb külföldi Laptudósító. A legújabb esemény: Vorosilov elvtárs személyes meghívására hétfőn délután a Szovjetunióba érkezett Mohammed Reza Pahlevi sah és felesége, Szoraya királynő. Az iráni uralkodópár moszkvai látogatása fontos esemény, amely hozzájárul a nemzetközi feszültség csökkenéséhez, a népek baráti együttműködéséhez és jól szolgálja majd a megértést és a kölcsönös bizalmat a két szomszédos állam között — hangsúlyozta fogadásukkor Vorosilov elvtárs, a Szovjetunió Legfelső Szovjetje Elnökségének elnöke. És hasonlóképpen hangsúlyozta a sah is, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a szovjet és az iráni nép jó kapcsolatainak. Mit vár elsősorban a Szovjetunió és Irán, de nem utolsó sorban az egész világ közvéleménye az iráni királyi pár moszkvai látogatásától? Ma már a világon szinte mindenütt elismert tétel, hogy az államok közti kapcsolatok megjavításában nagy jelentőségű a vezetők személyes találkozása. A szovjet kormány és a szovjet nép már nem egyszer tanúbizonyságát adta, hogy őszintén óhajtja a jószomszédi és baráti kapcsolatokat Iránnal. A szovjet állam tiszteletben tartja Irán függetlenségét és szuverenitását, távol tartja magát belügyeibe való beavatkozástól, békében együtt akar vele működni a két ország érdekében. Ha Irán részéről sem fog hiányozni a hajlandóság, hogy a két ország kapcsolatait az ázsiai és afrikai országok bandungi értekezletén elfogadott közismert elvekre alapozzák, nem lehet majd akadálya annak, hogy jószomszédokként, barátokként éljenek. Már szinte megszokott, hogy a sajtó állandóan vezető helyen foglalkozik a Közel-Kelet kérdéseivel. Az egyiptomi választások visszhangja, Sepilov elvtárs szovjet külügyminiszter útja egyetlen napra sem került le az elsőrendű fontosságú eseményeknek szánt helyről. Az egyiptomi választások nagy mértékben megerősítették Nasszer elnök független nemzeti politikáját, s ez persze nem mindenütt váltott ki egyforma lelkesedést. Nevezetesen nem örültek azok a monopolista karok, akik szeretnék a maguk szekerébe fogni az arab országokat. Mint Nasszer elnök kifejtette, Egyiptom két legfőbb problémája jelenleg az asszuáni gát kérdése — amelynek elsőrendű nemzetgazdasági jelentősége van —, s az ország független külpolitikájának, tekintélyének, súlyának megszilárdítása. Ismeretes, hogy Egyiptom a Nemzetközi Újjáépítési Banktól kért kölcsönt a gátépítés költségeihez, a bank azonban, helyesebben szólva azok az amerikai és angol monopolista körök, amelyek a szükséges összeget ténylegesen folyósítanák, állandóan halasztják a kérdés megoldását. A kölcsön fejében szeretnék megkaparintani az uralmat az egyiptomi nemzetgazdaság felett, az asszuáni gáttal szeretnék pótolni — mint az egyiptomi sajtó írja — elvesztett szuezi pozícióikat. Az egyiptomi nép természetesen élesen kikel ezek ellen a kísérletek ellen és éppen az újabb imperialista beavatkozási kísérletek körülményei között kapott igen nagy jelentőséget Sepilov elvtárs látogatása az arab országokban. A barátság, a baráti kapcsolatok kiépítése a Szovjetunió és az arab országok között — ez volt Sepilov elvtárs látogatásának a szovjet-egyiptomi, szovjet-szíriai és szovjet-libanoni közleményekben is hangsúlyozott célja. Amilyen lelkesedést váltott ki ez az állandó imperialista beavatkozási kísérletektől megcsömörlött arab népek körében, ugyanolyan ellenszenvet keltett egyes nyugati körökben, amit a lapok is tükröznek. Sepilov elvtárs maga vetette fel a szíriai elnök által tiszteletére adott ebéden, hogy egyes rosszindulatú személyek mindenféle koholmányokat terjesztenek utazásáról. Utazásának céljairól szólva, e koholmányokra maga Sepilov elvtárs adta meg a választ. A Szovjetunió nem igyekszik katonai támaszpontokat szerezni magának az arab országokban, mert elvileg ellenzi a katonai támaszpontok létrehozását idegen területeken. A Szovjetunió nem keres magának olaj- vagy más koncessziókat az arab országokban, hiszen elvileg ellenzi a gazdasági leigázás bármiféle formáját. A Szovjetuniónak nem csupán nem szándéka az arab országok és a nyugati hatalmak összeveszítése, hanem — híven a világbékéért vívott harcot szolgáló politikájához — állhatatosan a közelkeleti feszültség enyhítésére törekszik. Június 26-án nyílt meg Brüszszelben az „Európai Szén- és Acélközösség”-ben részvevő hat nyugateurópai ország (Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg) kormányküldöttségeinek értekezlete. Az értekezlet célja határozatot hozni a megalakítandó atomközösség — az úgynevezett „Euratom” — és a „közös piac” kérdésében. A viták alapja Spaak belga külügyminiszter tervezete, amelynek előirányzatai szerint a „hatok Kis-Európájának” közös ellenőrzése alá, egy nemzetekfeletti szerv ellenőrzése alá helyezik a hat állam minden—atom-nyersanyagát és atomenergiával működő iparát. E nemzetekfeletti szerv ellenőrizné a nyersanyagok szétosztását, a termelést és általában az atomenergia felhasználását a tagállamokban. A vita még folyik, de annyi máris megállapítható, hogy a részvevők számára távolról sem lesz könnyű a megegyezés. Különösen a francia politikai körökben váltott ki igen éles ellenszenvet az „Euratom” terve, hiszen amennyiben megvalósul, Franciaország teljesen elveszti akciószabadságát az atomenergia felhasználásának kérdésében... S ami még súlyosabb, Spaak terve értelmében a közösség vezetőszerve maga állapítja meg illetékességének körét, maga határozza meg, hogy melyek a nukleáris jellegű anyagok és felszerelések, s így kiterjeszthetné „nemzetekfeletti” hatalmát minden iparágra, amelyről önkényesen megállapítja, hogy valami köze van az atomenergiához. Franciaország jelenleg a vilg harmadik urániumtermelő országa. Ha az „Euratom” létrejön — írja a Combat — Franciaország a közösségnek ajándékozza egész termelését. Kinek az érdeke szolgálja ilyen körülmények közöt az „Euratom-terv”? A francia sajtó, nyíltan megírja, hogy egyedül az Egyesült Államokét, amely ily módon akarja ellenőrzése alá vonni az egész nyugateurópai atomipart Michel Debré, francia szenátor egyik újságcikkében azt írta ezzel kapcsolatban, hogy ,,az Euratom, amint azt Brüsszelben most megtárgyalják, európai botrány, Franciaország szempontjából pedig árulás”. Június 28-án fejeződött be Genfben a Nemzetközi Munkaszervezet egész június hónap folyamán tartott értekezlete. Munkájában 76 tagállam vett részt, közöttük a Román Népköztársaság küldöttsége is. Szellemére egészében az együttműködés volt a jellemző, a küldöttek általában igyekeztek megtalálni a legjobb módozatot a dolgozókat foglalkoztató kérdések megoldására. A hasznos munkát azonban időnként megszakította a kapitalista országok munkaadóinak néhány küldötte, akikhez egyes kormány, és szakszervezeti küldöttek is csatlakoztak. E küldöttek némelyike igen nagy hangon, de visszhangtalanul, felvetette, hogy semmisítsék meg a romániai küldöttek meghatalmazását, ily módon igyekezett a Nemzetközi Munkaszervezet üléstermében feltámasztani a hidegháború légkörét. Az értekezlet azonban meghiúsította ezt a provokációt s országunk képviselői aktívan részt vettek a határozatok kidolgozásában. E határozatok olyan lényeges kérdéseket érintettek, mint a leszerelés problémája, a munkaidő csökkentése, a termelés automatizálása és ennek hatása a szociális viszonyokra. Igen nagy visszhangot váltott ki az elmúlt héten Csu En-táji elvtárs úr javaslata Tajvan békés felszabadítására, amit az Országos Kínai Népképviseleti Gyűlés harmadik ülésszakán mondott ,beszédében terjesztett elő: „A kormány nevében hivatalosan kijelentem — mondotta — hogy hajlandók vagyunk tárgyalni a fájván hatóságokkal a sziget békés felszabadítását -Hletér--konkrétintézkedésekről és feltételekről. Reméljük, hogy a fájván hatóságok, amikor elérkezettnek látják az időt, elküldik képviselőiket a tárgyalások megkezdése érdekében.” Tájvan békés felszabadításának megvan a lehetősége és ez a lehetőség egyre növekedik. Ma már egyre több jel mutat arra, hogy még—a Tajvan szigetére szökött kuomintangista katonák és tisztviselők között is mind többen eszmélnek rá: az ő számukra is csak a haza békés egyesítése jelenti az egyedüli kiutat. A Kínai Népköztársaság kormánya mostani javaslatával kapcsolatban azt is kijelentette, hogy , a hazafias érzelmű embereket a múltban, elkövetett tetteikért nem ve■tik alá semmiféle büntetésnek, örömmel fogják üdvözölni a Tajvan békés felszabadításában, szerzett érdemeiket, és megfelelően gondoskodni fognak róluk. A Kínai Népköztársaság e javaslatával nemcsak a békés felszabadítás felé tett nagy lenest, hanem a Tajvan körüli feszültség csökkentése felé is. — Az iráni sah és felesége Moszkvában — Továbbra is előtérben a Közel-Kelet — Az „Euratom“ brüsszeli értekezlete — Kudarcot vallott provokáció a Nemzetközi Munkaszervezet ülésén — Új javaslat Tájvan békés felszabadítására