Előre, 1956. október (10. évfolyam, 2782-2807. szám)
1956-10-02 / 2782. szám
HAMISÍTÁS A Művelődés szeptemberi száma Aradat címen egy háromoldalas színművet közöl. A cím fölött ez, a sok országban, ismert és becsült név áll: Konsztantyin Pausztovszkij■ A darab fordítóiként László Béla és jómagam vagyunk feltüntetve. Nem tudom miként vélekedik „fordító társam", de én szükségesnek tartom ezzel kapcsolatban elmondani azt, ami itt következik. Kezdem mindjárt a lényeggel: akinek kezébe kerül a Művelődés fent említett száma és benne felfedezi a kérdéses színművet, ne higgyen a szerkesztőnek. Ezt a darabot nem Pausztovszkij írta és a fordításához nekem sincsen semmi közöm. Körülbelül két hónappal ezelőtt felkért a Művelődés szerkesztősége, fordítsam le oroszból K. Pausztovszkij Aradat című színdarabját. Örömmel vállaltam a megbízást. Konsztantyin Gjorgjevics öt éven keresztül volt mesterem, nevelőm. A fordítás a kitűzött időre elkészült. " Nagy volt a csodálkozásom, amikor úgy két hét múlva közölték velem, hogy a darabon ott-ott változtattak" Megmondtam, hogy ezt én már eleve a szerzőt sértő beavatkozásnak tartom és ezek után a fordításért nem vállalhatom a felelősséget Eltelt még egy hónap és most itt fekszik előttem a folyóirat legújabb száma az elképesztő metamorfózison átment és az előbb jelzett módon szignált darabbal Nem kételkedem a Művelődés szerkesztőinek jószándékában, de engedjék meg, hogy őszintén megmondjam : felháborító az, amit az egyik legolvasottabb, legnagyobb tiszteletnek örvendő szovjet író munkájával műveltek. Az egyfelvonásos kisfiú szereplőjét, Panját egy Nadja nevű lánnyal helyettesítették, változtattak a darab meséjén és majdnem teljesen átírták az eredeti szöveget. Mit szólna K.Pausztovszkij, a rendkívül gazdag és színes nyelvezetéről, finom humoráról, poétikus hangjáról ismert idős művész, ha a saját színdarabjában ilyen lapos, kabaré-izű szellemeskedést olvasna : SZEMION , szétterpedt erdőn és mezőn (a kiáradt vízről van szó) már majdnem a küszöbön locsog ... Hallod ? NÁDIA: (az öreg mellé ül, ő is egy foltozni való zsákot vesz elő Huncutul). Hallom apó, hallom... hogy locsog. SZEMJON: (gyanakodva) Ki locsog te? En-e, vagy a viz?... NADJA ■■ Hát .. mind a ketteni SZEMJON : Úgy ? ... Na akkor locsogj te is. Locsogjunk hárman . . . Minden írónak vannak jó és gyengébb művei. A szóbanforgó egyfelvonás is nem tartozik Pausztovszkij kiemelkedő írásai közé. Ha nem tetszett a Művelődés szerkesztőinek eredeti formájában, nem kellett volna közölniük. Vagy ha már feltétlenül ragaszkodtak az átdolgozás gondolatához, oda kellett volna írják — mint ahogy ez ilyen esetekben szokás — Pausztovszkij ilyen és ilyen című színdarabja nyomán Ennyit akartam megjegyezni ezzel a hamisítással kapcsolatban. Mert ez közönséges hamisítás, melynek nem kívánok részese lenni. DOMOKOS GÉZA 1334-ben említik először írott forrásokban a város nevét: „Civitas Zothmar." 1341-ben már mai nevének teljes régies változatával találkozunk: „Civitas Zothmarnemeti“. Az I. István korában alapított város jogait és szabadalmait azonban már jóval azelőtt, II. Endre király idejében, pontosan 1230-ban nyerte. A középkor századaiban Szatmár, a só, fa és más nyersanyagokkal való kereskedelem jelentős központja, s már ekkor az ország egyik leggazdagabban termő mezőgazdasági vidéke. A lassan kialakuló megye területén hatalmas birtoktestek jönnek létre és gazdag nemesi családok gyökeresednek meg vagy jutnak földbirtokhoz mint a Drágffyak, Béltekiek és Báthoryak például. A XVI.-XVII. sz.-ban pedig a város középkori polgársága — kereskedő és iparostársadalma — is megszületik, s a kuruc szabadságharc győzelmes esztendeiben Rákóczy szívesen időzik a komoly erősséget jelentő szatmári és erdődi várakban. És ki ne hallott volna végül a gyászos szatmári békéről, mely 1711- ben több mint egy évszázadra megpecsételte az erdélyi népek sorsát ? Ennek a történelmi periódusnak gazdasági-társadalmi-politikai- és művelődési arculatát országosan is jelentős történelmi és művészettörténeti emlékek őrzik Szatmár rajon területén: az ákosi és kaplonyi románstilü plébániák, a nagybányai István torony, az erdődi gótikus templom és várfalak alapjai, a gyönyörű aranyosmedgyesi reneszánsz Lónyai kastély (mely egyre fogyatkozó romjaiban hever a község központjában) és más kisebb jelentőségű épület vagy épületrész. 1848. Elszánt jobbágyok és hős nemzetőrök állnak csatasorba, s még néhány évvel ezelőtt is az itt elesett szabadságharcosok óriási tömegsírjait találták meg építkezések alkalmával a város különböző pontjain. A XIX. század elején Kölcsey Ferenc „a szatmári adózó nép védelmében” szólal fel az országgyűlésen, s csak a Habsburg elnyomás s az osztrák-magyar monarchia félgyarmati rendszerének fojtó kibontakozása, no meg a hatalmas Károlyi grófok gazdasági érdekei törték meg az ipari kapitalizmus felé haladó város fejlődésének vonalát. A magyar proletárforradalom előestéjén azonban már a szatmári nyomdászoknak, fa- és vasmunkásoknak erős szervezetei vannak s 1919 áprilisában az V. szatmári vörösezred román és magyar katonái a Tiszáig őrzik a szatmári Direktórium hathetes létét. A felszabadulás óta országos élüzem lett a régi Unió vagongyár, a „Szeptember 1" gép- és zománcedénygyár, s olyan nagy üzemek születtek mint a „T. Vladimirescu“ hordógyár, a csipkeüzem, a „Mondiala” készruha üzem és mások, amelyek többezer főre rugó munkássága döntő módon megváltoztatta a „kispolgári város" képét és szellemét. Csak azért idéztük a város történetének néhány jelentősebb lapját, hogy most, mielőtt kilépünk a szatmári rajoni múzeum ajtaján, meggyőzőbben tárhassuk fel helyzetének tarthatatlanságát. De előbb néhány szót a városi muzeum-ügy történetéről. A szatmári haladó értelmiség egy csoportja 1895-ben megalapította a nagy költő és politikus hagyatékából a Kölcsey múzeumot és könyvtárat. Ez volt a város első múzeuma, melynek fenntartója a Kölesedkor egyben az irodalmi és művelődési élet egyik legelevenebb szervezőjének is bizonyult. 1919- ben a társaság és a múzeum megszűnt. A tőkés földesúri Románia és később a horthysta Magyarország helybeli korifeusai nem tartották szükségesnek egy olyan, a múlt törvényszerű igazságait bemutató és nagy tömegnevelő erejű intézmény fenntartását mint a múzeum. 1946-ban aztán egy lelkes tanárcsoport kezdeményezésére és hoszszas helyiségért való verekedés után, a magyar fiúlíceum védnöksége alatt ismét kiállították az iskola folyosóin régi, rozzant vitrinekben porosodó Kölcsey múzeum anyagát, egy igen értékes 48-as irat- és tárgyi emlékgyűjteményt és az iskola gazdag kőzettárát. Ez volt az 1951-ben, miniszteri rendelet alapján létrehozott szatmári rajoni múzeum magja. A rajoni múzeum vezetősége azonnal hozzálátott az anyag kibővítéséhez, s 5 év alatt majdnem 2000-re nőtt a leltári tárgyak száma. Egyúttal megkezdődött a rajoni múzeum viszontagságos története. Megalakulása után ugyanis azonnal elköltöztették egy raktárhelyiségbe, ahol 1952 őszéig maradhatott. Ekkor egy hivatallal cserélt, azonban még ki sem csomagolták a ládákból az akkor már nagy értéket jelentő gyűjteményt, amikor az épület ráomlott a múzeumra. A többi kár közül csak azt említjük meg, hogy ekkor tört darabokra Kölcsey Ferenc íróasztala. Az akkori néptanács annyi segítséget adott hogy felhatalmazta Lazu Ioant, az igazgatót, a múzeum anyagának kimentésére. Tavaszig verte az eső a romok alatt heverő ládákat... Innen egy volt szálloda két sötét, földszintes szobájába került, majd a Dinamo sportegyesület kiürült székházába, 1953-ban pedig mostani szálláshelyére, egy volt vendéglő keskeny, egy ablakos helyiségébe, ahol a múzeum anyagának felét sem lehet szemléltető módon elhelyezni. 1953. október 19-én kelt a múzeum jelenlegi igazgatójának, Ligeti Lászlónak első felirata a városi néptanácshoz, amelyben megbírálja az illetékes szervek nemtörődömségét és kéri hogy utalják ki számukra a főtéren álló Vécsey házat, az 1711 -es szatmári béke megkötésének épületét, amely különben is a város egyetlen műemléknek nyilvánított polgári épülete. 1954. december 16-án a kulturminisztérium kiküldöttjének jelenlétében jegyzőkönyvben állapítják meg az új épület szükségességét. 1955-ben újabb két kérés, majd ez év februárjában a kulturminisztérium illetékes osztálya expresszajánlott levélben értesíti a múzeum vezetőségét, hogy új helyiséget utalnak ki, és kérik a kibővített, korszerű múzeum tervét. Ez pár nap múlva el is ment Bukarestbe, és megnyugvással várták hogy a Tűzoltóság kiköltözik a Vécsey házból, a múzeum és képtár méltó otthonából. Ekkor már a helyi és tartományi sajtó is foglalkozik a múzeum nevetséges helyzetével, mind hasztalan. S bár a néptanács jelenlegi illetékes szervei maguk is a múzeum igazgatója által készített tervet tartják az egyetlen helyes megoldásnak, még ma sincs tudományos, muzeológiai elvek szerint berendezett múzeuma Szatmárnak, mert a Tűzoltóság nem hajlandó kiköltözni addig, — és most jön a java, — amíg a múzeum nem kerít nekik egy jó tűzoltólaktanyát . A fentiekből adódnak aztán a múzeum legfőbb hiányosságai. Először is kibővítésre szorul az ókori leletanyag, és hiányoznak a szemléltető képek, feliratok amelyek a tárgyi emlékek s az egyes korszakok lüktető ésete között megteremtik a megértető kapcsolatot. Erre viszont nem futja a múzeum évi 17.190 lejes pénzalapjából, amelyből csak az alkalmazottak fizetése és a különböző adminisztrációs költségek több mint 15.000 lejt emésztenek fel. A legértékesebb feudalizmuskori tárgyi emlékeket pedig nincs hova tenni: a raktárban két, ma már egyre ritkább s ezért egyre értékesebb faeke hever, s szétszórva is vannak olyan gazdaságtörténeti dokumentumok, amelyeket azért nem tudnak a múzeum tulajdonába venni, mert már az elraktározásra sincs hely. A sötét teremben, valós szépségükhöz mérten tizedrésznyit sem érvényesülnek az iparművészet, népművészet és a céhes ipar gyönyörű alföldszéli termékei, amelyek eddig egyetlen múzeumban sem képviselték a vidék néprajzi jellegzetességeit. A zsúfoltság miatt a Rákóczy felkelés emlékei is (kuruc zászlók) egészen jelentéktelen helyre kerültek, a szabadságharc gazdag anyaga pedig — rengeteg fegyver, ruha, ágyúgolyó, írásos emlékek, forradalmi felhívások, stb. — teljesen belevész a homályba és a vitrinek árnyékába. A Kölcsey emléktárgyak ma már csak töredékeiben képviselik a hajdan egész szobát megtöltő Kölcsey múzeumot: a költő kanapéja, 3 szék, fehércserép tintatartója, egy berámázott hajfürtje, és kardkötője, amelyről élelmesebb látogatók már többizben megpróbálták az aranyszálakat lefejteni. A múzeum raktárában pedig egy külön égető probléma megoldatlanságát érezzük. Szatmár azok közé a kisszámú erdélyi városok közé tartozik, ahol a múzeum mellett képtárat is be lehet rendezni. S elsősorban a szatmári festők műveiből. A múlt század utolsó évtizedei óta egyre több országos hírű képzőművész dolgozott itt, s a nagybányai iskola nem egy tagjának vannak szatmári életrajzi vonatkozásai. A raktárban — ebben a vizes, dohos, semmire sem használható odúban, ahol a falakról csepeg a víz, s ahol a nedvesség miatt ha 20 percnél tovább ég a villany, kicsap a biztosíték, — mondom ebben a raktárnak kinevezett fészerben függenek vagy hevernek a falhoz támasztva a szatmári képtár darabjai. Csak néhány olyan nevet említünk akik nemcsak az egyetemes művészettörténet, hanem elsősorban a még kellőképpen nem értékelt szatmári művészeti múlt története szempontjából jelentenek értéket, s akiknek művei kiállításra, múzeumi megbecsülésre várnak ebben az eldugott kamrában: Papp Aurél, Littecki Endre, Bartók Lajos, Ocsvár Rezső, Feszty Árpád, Molnár Géza és mások. Ezenkívül a városi néptanács padlása és termei tele vannak azokkal a festményekkel, amelyeket méreteik miatt egyszerűen nem tudtak beszállítani a múzeum ajtaján, mely még a napfényt is csak igen fukarul engedi beosonni. A majdnem 60.000 lakosú Szatmár, ahol Filharmónia, színház és népi képzőművészeti iskola működik, nem maradhat tovább múzeum és képtár nélkül, csak azért, mert a Tűzoltóság és a Belügyminisztérium illetékes szervei nem hajlandók megbecsülni a napjaink igazságát előkészítő történelmi korszakok emlékeit. Elegendő veszteség a történettudomány, irodalomtörténet és a város művelődéstörténete számára, hogy elpusztultak olyan kultúrkincsek mint a Kölcsey kör, Iparos Otthon és a Polgári Társaskör könyvtára, és a magában álló értékű püspöki könyvtár és kézirattár. A mi társadalmunk olyan embereket nevel, akik műveit, tudatos alakítói sorsuknak, tudatosak, mert megtanulják és tiszteletben tartják az elmúlt korok névtelen történelemalakító tömegeinek és személyiségeinek harcából és munkájából mindazt, ami bennünket is előbbre visz. Nos ezt a célt kell szolgálja a szatmári rajoni múzeum és képtár is, s ennek elérését nem gátolhatják meg semmiféle kényelmesség vagy szűklátókörű, szempontok! BANNER ZOLTÁN Gondolatok egy múzeumban Néptanácsaink tevékenységéből Az új mezőgazdasági társulások támogatása Székelyudvarhely rajonban A tavasz folyamán Székelyudvarhely rajonban 13 új mezőgazdasági társulás létesült. Az új társulásokba összesen 340 család lépett be, kereken 350 hektár földterülettel. Ezenkívül több család lépett be a már meglévő mezőgazdasági társulásokba és kollektív gazdaságokba is. Mindez azt bizonyítja, hogy a Székelyudvarhely rajoin dolgozó parasztok körében is egyre nagyobb az érdeklődés a közös gazdálkodás iránt, s ez főként annak tulajdonítható, hogy a II. pártkongresszus után a rajoni párt és néptanácsi szervek nagyobb gonddal foglalkoztak a mezőgazdaság szocialista átalakításával mint azelőtt. (Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy a pártkongresszus előtti időszakban, azaz 1950 és 1955 között a rajon falvaiban összesen 10 mezőgazdasági társulás létesült). A kongresszus dokumentumainak, irányelveinek tanulmányozása során a falvakon élénkebbé vált a politikai munka, s ennek eredményeként különösen a társulások megalakításának gondolata terjedt mindenütt egyre jobban. Szinte nem volt olyan összejövetel, ahol a dolgozó parasztok ne beszéltek volna róla. Ahol aztán eléggé megérett a dolog, a községi néptanácsok és a többi illetékes szerv segítségével szervezett formát öltött a dolgozó parasztok törekvése SOK FÜGG AZ INDULÁSTÓL Nem elég azonban csupán létrehozni a társulásokat, hanem segítséget is kell nyújtani nekik a munka jó megszervezésében, a szervezeti-gazdasági megerősödésben. Hiszen tudott dolog, hogy minden kezdet nehéz. Az indulástól pedig sok függ. Hogyan tettek és tesznek eleget feladatuknak ebben a tekintetben a Székelyudvarhely rajoni néptanácsi szervek ? A fiatal társulások tagjai eddig még nem sokat dolgoztak közösen, tavalyi, az ősziek vetésénél még egyénileg gazdálkodtak. A tavasz folyamán pedig a legtöbb helyen elhúzódott a tagosítás s közben el kellett végezni a vetést. Az igazi közös munka tehát tulajdonképpen csak akkor kezdődött, amikor végrehajtották a tagosítást, s a társultak hozzáfoghattak életük első közös termelési tervének elkészítéséhez. Ebben a munkában már komoly segítséget kaptak mind a rajoni, mind a községi néptanácsi szervektől. Sok jel arra mutat, hogy a rajoni néptanács végrehajtó bizottsága — igen helyesen — egyik legfontosabb feladatának tekinti a rajon területén lévő 23 mezőgazdasági társulás — de főleg a 13 fiatal, most induló szocialista egység — irányítását és támogatását. A párt és a néptanácsi szervek — s nem utolsó sorban a szakemberek — már a szervezésnél ösztönözték a dolgozó parasztokat, hogy lehetőleg egész földjükkel lépjenek be a társulásba. Az égei és sásfalvi, valamint más falvakban, a dolgozó parasztok meg is fogadták a jó tanácsot s csaknem valamennyi földjüket bevitték a közösbe. A helyes felvilágosító munka eredményeként a társult parasztok bíznak a társulásuk jövőjében s máris közös alap megteremtésére gondolnak. Miután még közös munkából származó jövedelmük nem volt, egyelőre az államtól kértek és kaptak segítséget. A 13 új társulás már ebben az évben összesen 81.000 lej állami hitelt kapott, amiből 60.000 lejt állatvásárlásra, 21.000 lejt pedig gépi felszerelésre fordítottak. A sándortelki társulás például 75 juhot vásárolt s közelebbről hozzá akar fogni egy megfelelő nagyságú juhakol építéséhez. A juhtenyésztéstől a tagok nemcsak pénzjövedelmük növelését, hanem földjeik hektárhozamának javulását is várják. (Gyenge minőségű földjeiket ugyanis a juhokkal trágyáztatják). Az 58 tagból álló igei társulás eddig összesen 21.000 lej állami hitelt kapott, ebből 15.000 lejt állatvásárlásra, 6.000 lejt pedig gépek és szerszámok beszerzésére fordítottak. Az ősz folyamán már minden egyes társulásban közösen dolgoznak a tagok. Földjeik gépi megművelésére idejében szerződést kötöttek a székelyudvarhelyi gép- és traktorállomással. A mérnökök és technikusok segítségével gondosan összeállított tervet készítettek. Figyelembe véve a gazdaság viszonyait, egyes helyeken (a nagyobb társulásokban) rátértek az ésszerű vetésforgó bevezetésére. TOVÁBBI FELADATOK Bár a Székelyudvarhely rajoni párt és néptanácsi szervek, amint az a fentiekből is kitűnik, elég sokoldalúan támogatják az újonnan létesült mezőgazdasági társulásokat, hiba volna azt állítani, hogy ezen a téren nincs már több tennivaló. Itt van mindjárt az egyik legsürgősebb munka: az őszi szántás-vetés. Ezzel — mitagadás — lemaradtak mind a régi, mind az újonnan alakult társulások. Mi ennek az oka ? Elsősorban az, hogy a rajonban nagyon elhúzódott a cséplés, s a traktorok még nem szabadultak mind fel. De ha már mind szabadok lennének, akkor sem lehetne velük mindenütt dolgozni, mert egyes falvakon a kinn maradt egyéni gazdák, s nem utolsó sorban maguk a társulásokba most belépett tagok is, csak igen lassan végzik a betakarítást a földekről. Ez pedig hátráltatja a földek felszántását, a mezsgyék eltüntetését. Másodsorban : egyetlen új társulásnak sincs megfelelő vetőmagja, hiszen a keskeny nadrágszíj-parcellákon jórészt mindenfelé gazos, gyenge minőségű gabona terem a sovány talajú, hegyes-dombos Udvarhely rajoni falvakban. A rajoni néptanács mezőgazdasági osztálya idejében bekérte a társulásoktól a vetőmag-igénylést s a tartomány azt jóvá is hagyta, de a kiosztás még egyre késik, pedig a székelyudvarhelyi begyűjtő központ raktáraiban van elégséges vetőmagnak való gabona. A csere minél előbbi megejtésének sürgetése a rajoni néptanácsra vár! A homorodremetei és égei társulások tagjai s mások is a közös alapból építeni szeretnének egyet-mást. Az anyagkiutalás azonban egyre késik. Itt is szükség volna a rajoni néptanács nagyobbfokú pártfogására. A most induló társulások titkárainak — sőt még a régebbieknek is — mint mondják, több segítségre volna szükségük a nyilvántartások elkészítésében s elég bizonytalanok még a gazdasági-pénzügyi tevékenység terén is. Jóindulatú megsegítésük a rajoni szakemberek feladata. Minderre gondolniuk kell az illetékes néptanácsi szerveknek, meg kell könnyíteniük a kezdőknek az indulást, hogy rövid idő alatt szép eredményt érjenek el az általuk választott új után. MÁTHÉ ANDRÁS A temesvári Gyapjúipar pénzügyi helyzetének néhány kérdése A temesvári Gyapjúipar — az ország egyik legnagyobb és legsokoldalúbb textilgyára — az elmúlt évben termelési tervét csak globálisan tudta teljesíteni Nem érdektelen, ha megvizsgáljuk, mi okozta a lemaradást és mi nehezíti meg most is az idei megnövekedett tervfeladatok elvégzését. A múlt évi tervnek a termékek minőségi javulása volt a legfőbb jellegzetessége. Vállalatunk főképpen fésült fonalakból készült szövetek gyártására tért át Ennek a szövése nagyon igényes, ezért elsőrangú képzettségű szövőket követel meg Sajnos kevés ilyen képzett szövőnk volt. Elsősorban tehát a szakmunkás képzést kellett megoldanunk. Termelési tervünk maradéktalan teljesítésében komoly akadályt jelentett továbbá egyes részlegek rendszertelen villanyerő- és gőzellátása. A termelési terv nemteljesítése és különösen bizonyos előirányzott szövetfajták terven aluli gyártása a vállalat pénzügyi helyzetének teljes felborulását vonta maga után. Míg a fonodák túlteljesítették tervüket, a szövődé nem tudott lépést tartani megnövekedett feladataival. Felhalmozódtak a félkészáruk, valamint a befejezetlen gyártmányok. Ez természetesen maga után vonta a vállalat bankszámlájának az állandó zárolását. Az említett pénzügyi és technikai nehézségekkel indult neki vállalatunk ennek az évnek a nehézségek megszüntetése érdekében vállalatunk vezetősége számos szervezési és műszaki intézkedést foganatosított még az év elején Sajnos azonban továbbra is elégtelen a villanyerő- és gőzellátásunk. A kérdés megoldása csak az év végére várható, amikor üzembe állítunk egy 800 lóerős Diesel motort. A tárgyi nehézségek ellenére vállalatunk az első félévben teljesítette tervét, mind globálisan, mind a gyártmányfajták szerint. Ezzel azonban még nem sikerült a pénzügyi nehézségeinket teljesen felszámolni. Mi ennek a magyarázata ? Az a magyarázata, hogy vállalatunk csak ez év márciusában készíthette el a termelési terv alapján a pénzügyi tervét s azt májusban, a termelési terv megváltoztatása miatt, újból el kellett készítenünk A végleges pénzügyi adatokat csak augusztusban kaptuk meg a minisztériumtól. Hogyan gazdálkodhat egy vállalat, ha hónapokon keresztül nem kapja meg azokat a pénzügyi adatokat, amelyekhez tartania kell magát ? Nem hagyhatjuk szó nélkül a Könnyűipari Minisztérium késedelmét, ismételt tervmódosítását. A pénzügyi terv határozza ugyanis meg azt, hogy az illető vállalat honnan fedezi a gyártási folyamat biztosításához szükséges pénzalapot, honnan fedezi az előző évben előállott hiányokat, stb. Nyilvánvaló, hogy ezeket az adatokat a vállalatnak az év elején kell megadni, nem pedig augusztusban . Nehézségeink ellenére vállalatunknak sikerült az első félév végére jelentősen csökkentenie a normán felüli készleteket s ezek a készletek a harmadik negyedévre teljesen eltűnnek. Az állami banknál a számlánk az idén már csak átmenetileg, egy-két hétre volt zárolva.Meg kell azonban említenem, a mi hibáinkat is. Vállalatunk vezetőségének még mindig nem sikerült kiküszöbölnie a terv ugrásszerű teljesítését. Márciusban például a kikészítő részleg a hónap első tíz napjában a tervet csak 99,8 százalékban teljesítette, a hónap utolsó 10 napjában pedig 136 százalékot ért el. Az ilyen hullámzás akadályozza a vállalat normális pénzügyi gazdálkodását. Nem sikerült még pontosan betartanunk az előirányzott fajlagos nyersanyagfogyasztást sem. Ez különösen a szövődére vonatkozik: a fésüsfonalak felhasználását az utóbbi három hónapban 1444 kilóval túllépték. Mindez akadályozza az előirányzott önköltségi ár rendszeres, minden termékre vonatkozó csökkentését. A második negyedévben már voltak azonban eredményeink ezen a téren, s a hozzávetőleges számításaink szerint (a pontos kalkulációkat tudvalevőleg csak több héttel a negyedév eltelte után készíthetjük el) a harmadik negyedévben az előirányzott önköltségi árakat jelentősen csökkentettük. Ez más szóval azt jelenti, hogy október folyamán kiegyenlítjük és egyensúlyba hozzuk pénzügyi tervünket a termelési tervvel. GÁL GYÖRGY a könyvelési osztály főnöke. ELŐRE Ciofliceanu Vladimir, a fővárosi Augusztus 23 művek élesztergályosa napi normáját 180—200 százalékkal túlszárnyalja. Képünkön nagyméretű vonótengely megmunkálásán dolgozik. 1956. október 2., kedd. Fizessenek a duhajok... Hol van előírva, hogy az a kolozsvári lakos, aki nem a belvárosban lakik, muszáj kimaradjon otthonából este tíz óra után ? Ki kötelezheti őt arra, hogy színházba, moziba, vendéglőbe menjen, vagy társaságba, esetleg koncertre vagy így sakkpartira — este ? És ha mégis arra vetemedne, hogy „kimaradjon", hol van az előírva, hogy autóbusszal kell hazatérnie? Talán minden kolozsvári lakost az asztal körül kergettek gyerekkorában, ha nem autóbusszal ment haza ? Bizony, az ország második városában, kincses Kolozsváron, csak este tízig közlekednek az autóbuszok. És ez csak első pillanatra tűnik bosszantónak. Nagy előnyeire nem is gondolunk: tíz óra után már nem kell tülekedni a buszon, nem kaphat náthát az ember és lefekvés előtt egészséges a testmozgás. Éppen a fentiek figyelembevételével, az amúgy is otthonülő természetű kolozsváriak, kis idegenkedéssel fogadták az autóbusztársaság újítását, amely a következőkből áll: Beállítottak egy (!) autóbuszt a legforgalmasabb útszakaszra (nem vonalanként egyet, hanem az egész városba egyet), amely 22 órától 23.30 óráig közlekedik. Ezen a buszon aztán, „takarodó" után akárki utazhat, ha a jegyet 150 százalékkal drágábban fizeti meg, mint nappal. (Télen kilenckor, nyáron tízkor van a takarodó.) Vagyis 40 bani helyett, a szakaszjegy ára 1 lej. Igen ötletes megoldással — nyilván a papírral való takarékoskodás céljából — ilyenkor, az éj leple alatt még a következő újítással kedveskednek az autóbusztársaság emberei az „éjszakai életet élő" lakosoknak : már az indulásnál felszáll egy ellenőr, aki azonban az egyszerűség kedvéért nem a jegykezelőnőt ellenőrzi, hogy ad-e mindenkinek jegyet, hanem megáll a leszálló ajtónál és nem eltépi a jegyet, hanem eltépetlenül elveszi azt az utastól és — mondom a papírtakarékosság kedvéért — a végállomáson talán visszaadja a jegykezelőnőnek, aki ugyanazokat a jegyeket talán eladja a következő széria utasainak és talán így tovább, fél tizenkettőig, így aztán az utas biztos sokat fizet, de az autóbusztársaság talán keveset keres. A késő éjjeli órákban (este tíztől féltizenkettőig) kiszolgáltatott jegyekre, a nagyobb hatás kedvéért rányomatták a „Különleges járat — cursa speciala" szöveget. A kolozsváriak véleménye szerint nem a járat különleges, hanem az autóbusztársaság és alkalmazottainak eljárása. p. g. A SZUEZI-CSATORNÁN ez év első hét hónapja alatt csaknem 50 százalékkal több árut szállítottak keresztül a román hajók, mint 1955-ben az egész év folyamán. ÚJ FILMEK. A román-szovjet barátság hónapja alkalmából tizenhárom új szovjet filmet mutatnak be a fővárosban. E hó elején kerül bemutatásra a Protar ügy és a Hazug kislány című román filmalkotás is. Ugyancsak ezekben a napokban kerül színre a fővárosi filmszínházakban két német, egy lengyel és két magyar filmújdonság is. HARMINC ÉVES ELŐKÉSZÍTŐ MUNKA UTÁN a közeljövőben 34 kötetes összefoglaló mű jelenik meg az északeurópai kultúráról dán, norvég és svéd nyelven. A majdnem 8000 oldalas sorozat feltárja a skandináv népek kultúrájának közös gyökereit. SZÖVETKEZETI HÁLÓZATUNK ez év első felében terven felül 537 új kereskedelmi egységet nyitott. AZ AMERIKAI KÖNYVPIAC egyik nagy feltűnést keltő újdonsága Charles Beatty „Creator of Suez: Ferdinand Lesseps" című könyve. A Szuezi-csatorna munkálatait, a körülötte folyó botrányokat, az egyiptomi „uralkodó” Mehemet Ali kijátszását és a nagyhatalmak egymás elleni intrikáját leíró könyvnek nagy sikere van. ÜZEMBE HELYEZTÉK az első francia atomerőművet. A Marcoules- ben felépült, atomerővel hajtott villamos erőművet szeptember 28-áta avatták fel. A MAROSVÁSARHELYI ÁLLAMI SZÉKELY SZÍNHÁZ a napokban nyitotta meg évadját Bernard Shavis ,,Warrenné mestersége” című darabjával. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház Bartha Lajos „Zsuzsánna” című darabjával nyitja évadját. A Meteorológiai Intézet közli: Továbbra is szép, meleg idő várhavtó. Éjjel és délelőtt jobbára derült égboltozat, a nap folyamán részleges felhősödés. Enyhe nyugati szél. Hőmérsékleti értékek: nappal 23 és 31 fok, éjjel 6 és 15 fok között. A következő három napra általában meleg idő, az ország északnyugati részén némi csapadék várható. Mérsékelt nyugati-északnyugati szél, változatlanul magas hőmérséklet. Benyomások a budapesti Liszt-versenyről — Beszélgetés Florica Muzicescuval — Ezekben a hetekben a világ zenekedvelőinek figyelme Budapest felé irányul. A nemzetközi zenevilág legjobbjai, a világ legkiválóbb zeneművészei sereglettek össze a magyar fővárosba, hogy részt vegyenek a hetekig tartó nagy zenei eseményen, a Liszt nemzetközi zongoraversenyen és a Bartók-fesztiválon. A napokban fejeződött be a Liszt nemzetközi zongoraverseny, amelyen huszonkét állam több mint ötven fiatalja vett részt. A záróünnepséget — amelyen a díjnyertesek mutatták be tudásukat — tizenhárom rádióállomás közvetítette és így az egész világ megcsodálhatta Lev Nikolajevics Vlaszenko (Szovjetunió), Liu Shi-kun (Kína), Bacher Mihály (Magyarország) és Lazarij Berman (Szovjetunió) remek zongorajátékát. A nagyarányú Liszt verseny zsűrijében helyet foglalt Florica Muzicescu kiváló román zenepedagógus, a bukaresti zenekonzervatórium tanárnője is, aki hazaérkezvén a magyar fővárosból, nyilatkozott lapunk munkatársának. — Nagy élmény volt számomra a Liszt nemzetközi verseny és általában háromhetes magyarországi tartózkodásom — mondotta Florica Muzicescu. Elragadtatott az a szeretet és figyelmesség, amellyel ott tartózkodásom első percétől, egészen távozásom pillanatáig körülvettek. De lényegesebb ennél az a felejthetetlenül gazdag előzmény, amit a verseny nyújtott. A versenyen több mint ötven fiatal zongoraművész vett részt a világ minden tájáról. Nagyon nehéz volt a zsűri feladata, mert feltűnően nagy számban sorakoztak fel a rendkívüli tehetségek. A zsűri mindvégig elfogulatlan, nagyon komoly és igazságos volt. Az eredményt teljesen reálisnak találom. A szovjet versenyzők : az első díjat nyert Lev Nikolajevics Vlaszenko és a harmadik díjat nyert Lazarij Berman igazán kiváló felkészültségnek. A magyar versenyzők valamennyien nagyszerűek voltak és közöttük természetesen a legjobb a második díjat nyert Bacher Mihály. Valamenynyiünkre mély hatást gyakorolt a 17 esztendős kiváló tehetségű Liu Shikun kínai zongoraművész. A többi helyezettek: Jurij Szurenovics Ajrapetjan (Szovjetunió), France Clichet (Franciaország), Anton Dikev (Bulgária) szintén figyelemreméltó tehetségek. Azonban nem csupán nemes versengésről volt itt szó. A budapesti Liszt verseny alkalom volt arra, hogy a világ fiatal zongoristái a magyar művészekkel együtt tisztelettel adózzanak a zseniális magyar zeneszerző emlékének. Valamennyi a saját művészi tudásával úgy tükrözte Liszt zenéjét, ahogyan azt természetes felfogása diktálta A zsűrinek azonban nagyon kellett ügyelnie arra, hogy az egyéni felfogás esetleg ne fulladjon a virtuozitásba, vagy ne veszítse el azt a ragyogást, amely Liszt muzsikáját jellemzi. A szilárd egyensúly, a kifejezés helyessége, az őszinte átélés — ezek voltak a legfőbb szempontok, amelyeket a zsűri szem előtt tartott. A kitüntetett ifjak kifejező művészetükkel és mesteri tudásukkal ismét bebizonyították, hogy a zene nemzetközi nyelv amely — Liszt szavával élve — az emberi érzéseket minden ember szívéhez egyaránt érthetően hozza közel. A továbbiak során Florica Muzicescu melegen emlékezett meg azokról a bensőséges baráti kapcsolatokról, amelyek a különböző nemzetiségű versenyzők, zsűritagok, vagy más külföldi vendégek között alakultak- Elmondotta ,hogy az első díjat nyert Vlaszenko kitűnően beszél angolul és már az első napokban melegen összebarátkozott az egyik angol versenyzővel. Az angol zongoraművész meghívta Vlaszenkot Angliába, a szovjet művész viszont a Szovjetunióba invitálta angol barátját. De sok ilyen barátkozásról lehetne beszélni. Alig ért véget a Liszt-verseny, kezdetét vette a Bartók-fesztivál. Ennek a megnyitó ünnepségén is részt vett Florica Muzicescu, aki lelkesen beszélt „A kékszakállú herceg vára”, „A fából faragott királyfi” és „A csodálatos mandarin” gyönyörű előadásáról. — Minden nagyvonalú, minden gyönyörű volt — mondotta végül Florica Muzicescu. Azt hiszem sem én, sem a többiek sohasem felejtjük el ezeket a csodálatosan szép napokat. P. L.