Előre, 1958. július (12. évfolyam, 3322-3348. szám)

1958-07-01 / 3322. szám

2 Lakók és lakások "É­vente többezer kérvény érkezik a­­ kolozsvári államosított házak gondnokságának címére. A tetőszerke­zet vagy a homlokzat javítását, a víz- és csatornázási hálózat helyreállítását vagy kibővítését és nem ritkán az egész épület általános tatarozását teszik szóvá a kérvényezők. Az esetek nagy többségé­ben az idő vasfogának nyomát kell el­tüntetni, de az sem ritka, hogy a lakók okoztak hanyagság, felelőtlenség foly­tán nagyfokú kárt, rongálódást az épü­leten. Ezért nem érdektelen, hogy úgy találomra kiválasztunk­ néhány házat, bekopogtatunk egy-egy lakás ajtaján. Mócok útja 51 szám. A keskeny, hosszú udvar kétoldalán egymásul­ellett sorakoznak a szerény kis földszintes lakások. Tisztaság, rend mindenütt és sok-sok virág. Az egész ház gondos, rendszeres a lakókról tanúskodik. S a lakóknak nem igen van panaszuk egy­másra. Szőcs Katalin, Borbély Teréz, Schuller Irén és a többiek közösen ol­danak meg mindent s ha kisebb javí­tásra kerül sor, kiveszik abból részü­ket. A Donáth út 186 alatt más kép fo­gad. A környék a város egyik legszebb negyede. Mindenütt kertes házak, gyűl­ni alá?Fák s csak tompán szűrődik el ide a város zaja, lármája. A 186-os számú híz egyemeletes villaépület. Az oszlo­pos fedett terasz a földszinten s fent a nagy erkély arra vall, hogy saját ké­nyelmére építtette annak idején a tulaj­donosa. Fent, az emeleti erkélyen virá­gok nyílnak. Annál szomorúbb kép tá­rul a szemlélő elé a földszinti lakás­ban. A fedett teraszt szénaraktárnak használja a lakó s noha az esős napok t­­íz résen elmúltak. Fedeles Viktor, a földszinti rész bérlője kevés hajlandósá­got mutat a széna eltakarítására. De nézzünk csak be a lakásba. Nagy, tá­gas szobában laknak Fedelesék, amely kettőnek is beillene. El is választották se n­em eddig bútordarabokkal s ez még iv­ni is lenne hiba, hanem annál na­­gyobb hiba az, ami a kétfelé választott lakásban uralkodik. A konyha padlóján hatalmas víztócsa f éktelenkedik s a kály­ha körül fellelhető annak a nyoma is, hogy néha a konyhában hasogatják fel a tűzifát, s ezzel természetesen rongál­ják a padlót. Az egyik szellőztető ablak belső rámáját kivették s helyét betöm­ték félig agyaggal. Az ilyen „gazdálko­dás“ semiképpen sem járul hozzá a la­kás megfelelő karbantartásához. Ki gon­dolná mindezek után, hogy Fedeles Vik­tor a Sanepid egészségügyi ellenőre s felesége szintén az egészségügynél dol­gozik. Sok államosított ház lakásaiba ko­­­pogtathatnánk be. Mindenütt ta­lálhatnánk feljegyzésre méltó dolgot. Sok szépet lehetne írni mindazokról, akik rendben tartják lakásukat s ha van valami javítanivaló, nem szaladnak a­zonnal az államosított házak gondnoksá­gához, hanem ha tehetik, maguk vég­zik el azt. Vannak azonban olyan lakók is s nem kevesen, akik mindent az álla­mosított házak gondnokságától várnak. A legtöbb kárt és bosszúságot a tető­szerkezet rongálódása okozza. A cserép rendszerint akkor törik, amikor a lakók antennát szerelnek vagy javítanak, de a törött cserép pótlásáról már nem gon­doskodnak. Az i3 gyakran előfordul, hogy félre tolnak egy-két cserepet, mert nem találják elég világosnak a padlást s amikor aztán beáll az esősidő, lassan átázik a padlás, a víz becsurog a la­kásba s egy szép nap, a földre kerül a mennyezetről a vakolat jórésze. Ez tör­tént nemrég a Danton utca 1 szám alatti házban is. Ep­mlítésre méltó az is, hogy álta­­lában azok hanyagolják el a la­kásokat, akik a lakbért sem fizetik ren­desen. Mint Oresan Constantin, Mócok útja 10 szám alatti lakos, aki adós az ezévi házbérrel . Blazsek Sándor az Augusztus 23 utca 21—23 szára ház la­kója. Blazsek csak többszöri figyelmez­tetés s hosszas huzavona után festetett ki egy szobát és az előszobát, amit használ. Milyen sokat jelent az épületek meg­óvása, erre mutat a következő eset. Egyszerre végezték el az általános ja­vításokat a Kossuth Lajos utca 17 és 4­6 szám alatt. A 17 számú ház lakói vigyáztak az épületre, most is rend és tisztaság van ott. A 4—6 szám alatt a tartományi könyvterjesztő vállalatnál a sok láda ki- és behordásakor leverték a vakolatot a bejáratnál és az udvaron is. A vállalat kötelezte magát, hogy helyre,­ho­zza az okozott károkat, de mindez egyre késik. A kolozsvári I.L.L. az utóbbi évek­ben sok helyent végzett általános javí­tást. A vállalat nehézségekkel küzd, mert a foglalkoztatott szakemberek szá­ma kevés a feladatokhoz képest. Az is igaz azonban, hogy nem mindig fordí­tanak kellő figyelmet­ a munkálatok mi­nőségére. A Dózsa György utca 27 szám alatt nagyobb javításokat végeztek, de a letöredezett lépcsőfokokat csak egy helyen hozták rendbe. L­egnagyobb nehézséget az okoz a vállalatnak, hogy a javításra elő­irányzott összeg kissé elmarad a szükségletek mögött. Az illetékeseknek gondoskodniuk kellene a kiutalt összeg emeléséről. A lakók viszont ne várja­nak mindent az államosított házak gondnokságától. A kisebb javításokat végezzék el saját erejükből. Teremtsünk közvéleményt azért, hogy kényelmeseb­bé, szebbé tegyük köztulajdonunkat , az államosított házakat. A. PAPP ILONA marosvásárhelyi kekszgyárban (Moskovics Jenő felvétele) EGY GYÁRIGAZGATÓ leváltásának rövid története Ízig-vérig derék, tisztességes, be­csü­letes embernek ismerték Náray Andrást, aki a szakmáját is kitűnően ismeri, hiszen mióta az eszét tudja, téglagyárban dolgozott. Ezekkel a jó tulajdonságaival érdemelte ki, hogy 1950-ben műszaki vezetői tanfolyamra küldték, s utána téglagyár vezetésével bízták meg valahol Kolozsvár környé­kén. Négy évvel ezelőtt, 1954-­ben ke­­rült Aradra, ahol az „Aradul" tégla­gyár igazgatójává nevezték ki. ÍGy kezdődött... A jó szakembernek nem­ volt szük­sége hosszasabb tájékozódásra ahhoz hogy meglássa „haj és mit kell tennie a termelés jobb megszervezése, fellen­dítése érdekében. Itt a présgépeket kell megjavítani, amott a ré­gi égető­­kemencéken kell segíteni... Azonban egy körülményt elhanya­golt. Azt, hogy meghallgassa és meg­ismerje az emberek véleményét és velük együtt lásson a munkához. És itt hibázta el az első lépést. Ahe­­lyett, hogy a három téglagyári és egy cserépgyári részleg dolgozóinak a vé­leményét is kikérte, vagy legalább meghallgatta volna, a vezetőségbe befurakodott tisztességtelen elemek befolyása alá került. A gyár vezetőségében dolgozó em­berek, akik egymást túllicitálva igye­keztek Náraynak rendelkezésére állni, nagyon kellemes modorú, finom em­bereknek látszottak, nem látták a helyzetet olyan bonyolultnak, mint a munkások, minden hibát, minden fo­gyatékosságot összefüggéseiben, tá­­gabb szemszögből tudtak indokolni, magyarázni. Ilyen emberekkel simán talpraállíthatom az üzemet — gon­dolta az új igazgató, aki megfeledke­zett az éberségről és elmulasztot­ta, hogy egy cseppet felbolygassa ezeknek a .finom­ úriembereknek" a múltbeli tevékenységét. Pedig nem került volna különösebb fáradságába — és mint később kiderül — sok nagy bajnak vehette volna elejét. l­ássunk néhányat ezekből a „finom úriemberekből". A termelési főnök — Náray egyik fő tanácsadója — Hitler buzgó SS katonája volt, kizsákmányoló­ kulák az egész családja, maga is az. A főgépész lopásért elitélt, börtön­­viselt ember. . A szállítási részleg vezetője rovott­­múltú, volt fasiszta politikai elitélt. Az egyik mester sziguranca ügynök volt, a haladószellemű emberek, a kommunisták egyik közismert üldöző­je, a letűnt rendszer híve. Az állomási megbízott lopásért el­csapott tanító, megvesztegethető, min­den hájjal megkent korrupt ember. A diatomitbánya­ mestere reverendá­ból kiugrott pap, mesteri fizetésén kí­vül még harminc hold kövér bánsági föld is gyarapítja jövedelmét. Náray, az éberség hiánya következ­tében, ilyen „munkatársak“ befolyása alá került. ...ÉS ÍGY folytatódott Amikor Náray az igazgatói lakásért az első hónapban becsületesen bevitte a bért, a főkönyvelő lekötelező mo­sollyal hárította el a pénzt: — Ugyan, hagyja már, kedves igaz­gató elvtárs, hiszen alig érkezett meg, a költözködés és egyéb költségek amúgy is bizonyára alaposan igénybevették anyagi lehetőségeit. Ráér egy hónappal később, amikor egy kicsit egyenesbe jött... És Náray nem fizetett lakbért. A kö­vetkező hónapban és azután sem. — Drága igazgató elvtárs, egy bri­gád vezetői állás ürült egyik részlegen. Arra gondoltunk, hogy a kedves fele­ségének éppen megfelelne, könnyű munka, őnagysága amúgy is unatko­zik otthon — fuvolázta egy másik. Hát egy kis többletkereset bizony jól fogna a háznál, ez valóban nem törvénytelen dolog — vélekedett az igazgató és ebbe is simán belement. — Ügyes asztalosaink vannak, mi­­nek a városba menni, megcsinálják azt a két szekrényt az igazgató elv­társnak, majd aztán elszámoljuk, min­den bizonnyal olcsóbb lesz — duru­zsolt egy harmadik és — Náray ebbe is belement. — Fiatal ember még az igazgató elvtárs, most az ideje az öregségre sem dőlni, aztán meg itt van a tövén, miért ne építtetne egy takaros kis családi házat ? — tanácsolta később, a negyedik „úriember". Miért ne ? Az államtól kapok köl­csönt, más is épít házat — vonta a vállát Náray. Elvégre nekem is jár­hat az az állami kölcsön... és ebbe is beugrott. Később már természetesnek vette, hogy egy kis tejet is juttatnak a gyáréból, meg hogy a vállalat lovai­nak járó ablakból sertés hízzon az igazgatói ólban Olyan csekélységett, amiért ugyan kinek jutna eszébe szót emelni ? Egy­­egy vacsorameghívást sem ülik el­utasítani. Igaz, hogy ezek néha reg­gelig tartó dáridókba fulladtak... HÁZÉPÍTÉS ÉS EGYÉB ÜGYEK A téglát rendelő felektől mind gyak­­rabban érkeztek a reklamáló levelek A szállított anyagnak fele selejt, a vagonokból sok hiányzik ... — Régiek a gépek, az állomásokon hosszú ideig vesztegelnek a vagonok, lehet, hogy ott lopkodják a téglát. Aztán meg a lerakodásnál sem bán­nak vele kesztyűs kézzel — nyugtat­ták meg Nárayt. És Náray megnyugodott, holott szakember létére jól látta, hogy míg az egyik részlegen alig egy százalék a selejt, a másikon eléri az ötvenet. De hát az épülő házhoz ő másodosz­tályú téglát fizetett és első osztályút használt fel. Ha megpiszkálja a selejt ügyét az illető mesternél, ő is megüt­heti a bokáját Inkább szemet huny És szemet hunyt Arról is tudomása volt, hogy a hiányzó mennyiséget nem a vagonok­ból topikadták le, hanem a szállítási felelős összejátszott az állomási meg­bízottal és sok téglaszállítmány a vá­rosba „tévedt“ holmi magánemberek­hez. Igen ám, de hogyan lépjen fel a tolvajok ellen, amikor azok is tud­ják, hogy a saját házához 7.000 lejjel több anyagot használt fel, azonkívül a termelésből is vett ki embereket, a­­kik persze a gyár bérlistáján szere­peltek. Igaz, azok vitték bele ezekbe a szennyes ügyekbe, de ő belement, most már nem lehet visszatáncolni. És nem táncolt vissza. Nem, most már semmi szín alatt sem lehet senki ellen fellépni, hiszen azt is felpiszkál­hatják, miért kapott több ízben ő ma­ga és a felesége is kétszeres fizetést, nagy prémiumokat ! Náray András csapdába került. S a csapdát saját gyengesége, saját száj­­tátisága állította fel neki. Akár több oldalról mind erélyesebben figyelmez­tették rá, hogy a gyárban bajok van­nak. A cserép önköltsége 300 száza­léknál több az előírtnál, az 50 száza­lékos selejt kissé mégis csak sok... hiányzik 17.000 cserép... a tervet rendszeresen nem teljesítik... a bank zárolta a vállalat alapjait... A dolgokat tovább már nem lehet eltussolni, fel kell lépni, különben bajok lesznek, nagy bajok — szep­­pent meg Náray, de ... ... De eszébe jutott, hogy május elsején nem adott a munkásoknak teherkocsit kirándulásra, saját magá­tól és szűkebb környezetétől ezzel szemben nem sajnálta a teherautót. Akkor három napig dorbézoltak a diatomit bánya mesterénél. A teher­autó persze sem aznap, sem másnap, sem harmadnap nem szállított téglát. Ezt minden munkás tudta. A TIZENKETTEDIK ÓRA Még egy kapu nyitva állt Náray előtt. Ha a gyár munkaközössége előtt nyíltan feltárja a helyzetet, és ha ke­mény kézzel megtisztítja a gyárat a korrupt elemektől, utána pedig eljárást kér ellenük és a saját maga ellen is, talán ment valamit az elherdált be­csületéből. De Náray már nem volt az a derék tisztességes ember, akit annak idején a gyár élére állítottak. A gyár pártalapszervezete új titkárt választott s az új titkár — Hajnik Margit elvtársnő — nagy körültekin­téssel látott munkához, hogy rend le­gyen végre a gyárban. A munkásság keményen követelte a bűnösök eltávo­lítását, felelősségrevonását. Náray nagy nehezen belement a főkolompo­sok eltávolításába, és a hivatalos vizs­gálatot már semmiképpen sem tudta megakadályozni. Az pedig cifra dolgokat állapított meg. A már elmondottakon kívül ki­derült, hogy a selejtes téglák mennyi­sége tavaly meghaladta a milliót. Fe­lel érte az igazgató és a műszaki ve­zető. Megállapítást nyert, hogy nagy­­mennyiségű téglát loptak el a gyár­ból. Felel érte az igazgató, a műszaki vezető, a főkönyvelő, a szállítási fele­lős, az állomási megbízott. A gyárban összesen két ember ka­pott­ kölcsönt házépítésre. Az igazgató és a szállítási felelős. Házat épített egy Keffner János nevű alkalmazott. A házhoz egyetlen téglát sem vásá­rolt. A műszaki vezető azt állította, hogy csupán renováltatta a házát. Túl­ságosan szerény volt. Kiderült, hogy csaknem teljesen átépítette. Miből, honnan? Menesztették a főkönyvelőt, a szál­lítási főnököt, akire rábizonyult a 60.000 darab tégla ellopása, menesz­tették az állomási megbízottat és vala­mennyi ellen eljárást indítottak. Vala­mennyiük felett rövidesen a törvény­szék ítélkezik majd. Kemény büntetést érdemelnek. Ha annak idején nem ezekre, hanem az őszinte, szókimondó téglagyári munkásokra hallgat az igazgató, ma felemelt fejjel állhatna előttük. De nem így történt. És Náray András igazgatót levál­tották. Náray András igazgató leváltásá­val az ügy azonban korántsem feje­ződött be. A népbíróság minden bi­zonnyal kellő szigorral sújt le a köz­vagyon megdézsmálóira. A gyár ügyei­nek lelkiismeretlen vezetéséért, a száj­­tátiságból a cinkosságig züllött igaz­gatónak azonban sokkal súlyosabb a felelőssége, semmint hogy egyszerű leváltással megúszhatná az ügyet. Mert őt a dolgozó nép bizalma állí­totta erre a helyre, egyebek között éppen azért, hogy kemény kézzel ver­jen szét a korrupt elemek között. Náraynak a dolgozó nép bizalmá­val való visszaélésért is felelnie kell a bíróság előtt . Ezt követeli a gyár munkássága. TIBOLDI BÉLA ELŐRE Betakarítás előtt: Az Erdőszentgyörgy rajoni társultak földjén Az aratás előtt való kedvében van a határ — ezt tartották az egykori öregek. Valóban betakarítás előtt a határjáró ember megtudja : hozzáér­­tő kezek ápolták, gyomlálták-e a nö­vényeket, s milyen termésre lehet szá­mítani. Erdőszentgyörgy rajon falvainak határát bejárva, ennél is többet meg­tud az ember. Nemcsak a telt hosszú kalász „vall“ ezen a tájon, hanem a búza- és kukoricatáblák nagysága és elhelyezkedése is. Nos, szinte minden egyes faluban van olyan határrész,­ amelyen nem látni mezsgyét. Ez a kollektivisták, társultak földje. De ezek között is van ám különbség. A kollektivisták határrésze általában nagyobb kiterjedésű. Összefüggő táb­lákon sárgul a vetés, zöldül a kukori­ca . A társultak földje meg kisebb, több tagból áll. A társultak földjét, vetéseit figyelve azonban eltéréseket, különbségeket is meg lehet állapítani. Míg a ravai, kőrispataki, kelementelki, szentdeme­­teri társulásoknak 10-15 hektáros bú­za-kukorica vetésük is van 1-1 tagban, addig a makfalvi, havadi, balavásári társultak tagosított területén csak a mezsgye hiánya bizonyítja, hogy a közösbelieké. Egyébként a cukorrépa, búza, árpa, kukoricatáblák úgy válto­gatják egymást, mint az egyénileg gazdálkodók határrészein. SZAMOK Ezt „vallotta" a határ. A számok pedig csak megerősítik mindazt, amit az ember első látásra, futó benyomás­ként könyvelt el. 1955-ben a rajonban 20 mezőgazdasági társulás működött. 1957 decemberében ez a szám közel a kétszeresére növekedett. S 4 falut ki­véve, minden egyes településen van ma mezőgazdasági társulás. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság szocia­lista alakulatai közül a társulás a leg­elterjedtebb, a legnépszerűbb forma a rajonban. Épp ezért sorsuk és fejlődé­sük nyomonkövetése minden, fáradsá­got megér. A fejlődésről lehet és kell is beszél­ni. Azért míg 1955-ben egyetlen társu­lásban sem végezték közösen a leg­fontosabb mezőgazdasági munkálato­kat, addig tavaly már 18 társulásban a kalászosok vetésén, cséplésén kívül a cukorrépa és kukorica nagy részét is közösen művelték meg. Ezekben a tár­sulásokban meggyőződtek arról, hogy egyedül a közös munka a jólét forrása és a közös gazdálkodás felvirágoztatá­sának egyetlen módja. KÖZÖS MUNKA, A KÖZÖS ALAP Erre törekedtek a szovátai társultak s gazdaságuk olyan szépen fejlődött, izmosodott, hogy ma példaképe a rajon összes mezőgazdasági társulásainak. Tavaly 18 mázsa búzatermést értek el hektáronként, míg az egyénileg gaz­dálkodók átlaga alig haladta meg a 14 mázsát. Ekkor dőlt el végérvényesen Szovátán is, hogy csakis a közös mun­ka biztosítja a nagyobb termést, a több jövedelmet. S a szovátaiak a jövőre is gondol­tak. S ezért egy másik fontos irányel­vet is szigorúan betartottak, nevezete­sen a közös vagyon gyarapításának fontos elvét, s így jelenleg 39.000 lej­állóalappal rendelkeznek. Ez bizony je­lentős érték, mert közös gazdaságuk csak kétéves múltra tekint vissza. Első évben a termésjövedelemből teremtet­ték meg a közös vagyont (gépeket, mezőgazdasági felszereléseket vásárol­tak) a második évben pedig rátértek a közös juhtenyésztésre. Jelenleg 130 darabra emelkedett a közös juhállo­mány és úgy tervezik, hogy a juhtar­tás jövedelmén kívül az idei termés 2 százalékát ugyancsak az állóalaphoz csatolják. Ez jelentős hozzájárulás az állóalap növeléséhez s biztosítja annak lehetőségét, hogy az ősszel egyesült erővel telepítsék a tervezett juhak­at. Ilyen eredmények fölmutatása után a szovátai társultak valóban megér­demelték, hogy jó példaként emleges­sék a rajonban. Két éves összefogásuk, egyetakarásuk nyomós bizonyítéka an­nak, hogy a közösen végzett munka nagyobb jövedelmet jelent a társulás tagságának, mintha egyénileg gaz­dálkodnának szétszórt parcelláikon, másrészt pedig: életerős mezőgazdasági társulásokat csakis­ úgy lehet létre­hozni, ha jövőjüket közös vagyonnal alapozzák meg, évről évre gyarapítják az állóalapot. A következtetés teljes­ségéhez persze az is hozzátartozik, hogy csakis az ilyen társulások válnak az érdeklődés középpontjává, csakis az ilyen gazdaságok vonzzák az egyé­nileg gazdálkodókat ( a szovátai tár­sulás például 16 családdal 12 hektár területtel alakult, ma pedig 139 család. 145 hektáron gazdálkodik). S a szovátaiak példamutatása — kü­lönösen tavalyi kiváló eredményeik — nem maradtak hatástalanul a rajon­ban. Több társulásban követték példá­jukat. A bordosi társultak például ta­vasszal már nemcsak a kalászosokat vezették közösen, hanem a krumpli, ku­korica és cukorrépa egy részét is. S az államtól kapott kölcsönnel ugyancsak juhokat vásároltak. Más társulásokban is jártak el hasonlóan s így ma a ra­jon mezőgazdasági társulásai 124.640 lej állóalapra tettek szert. Erdőszentgyörgy rajonban azonban egyes társulások tagsága még a kons­­tancai országos értekezlet után sem értette meg a közös munka végzésének és az oszthatatlan alap létesítésének fontosságát. Sőt olyan társulások is vannak a rajonban, mint a csőbi, ahol minden egyes tag akkora területen gazdálkodik, amekkorával annak ide­jén — évekkel ezelőtt — beiratkozott a társulásba. S ha olykor-olykor a tag­ság megbeszélésre ül össze, akkor is csak azon vitatkozik: kinek adjanak még házhelyet a falu melletti tagból. A visszás helyzetre jellemző, hogy a tagok többsége azt sem tudja, hányan vannak a társulásban. INTÉZKEDNI KELL... Nem állítjuk, hogy sok ilyen társu­lás van a rajonban, de azt igen, hogy számos mezőgazdasági társulásban még nem tértek rá a kapás növények közös művelésére és vajmi keveset tet­tek a közös alap létesítése érdekében. Épp ezért a rajoni és községi néptaná­csoknak, a szakembereknek sokkal kö­rültekintőbb munkát kell végezniök a társulások szervezeti-gazdasági meg­erősítése érdekében. A konstancai országos értekezlet anyagának ismertetésére sor került minden egyes faluban, a rajon székhe­lyén és több községben is tar­tottak megbeszéléseket a mezőgazda­ság fejlesztésének helyi és időszerű kérdéseiről. De mindez nem bizonyult elégségesnek. A rajoni néptanács vég­rehajtó bizottsága a gyengébb egysé­geknek is csak olyan segítséget adott, mint a gazdaságilag, pénzügyileg jól fejlett gazdaságoknak. Hiba az is, hogy a rajoni néptanács akciótervében nem szerepel a közös munka végzésé­ben és az állóalap megteremtésében le­maradt egységek megsegítése, állandó irányítása, holott épp erre lenne szük­ség. Hisz a községi néptanácsok veze­tői így fölfigyelnének arra, hogy a ra­jon törődik a gyenge gazdaságok sor­sával és világosan látnák: nekünk is sokat kell tennünk, hogy valamennyi mezőgazdasági társulás a Konstansán kijelölt úton haladjon, ütemesen fejlőd­jön. A pénzügyi eszközökkel, hitelek a­­dásával már fordított a helyzet, úgy véljük, nem szabad előnyben részesí­teni az olyan társulásokat, amelyekben m­ég nem dolgoznak közösen (a fejlett társulásokkal szemben), amikor állami kölcsönök adásáról van szó, miként azt a konstancai értekezleten is hang­súlyozták, az állam elsősorban azok­nak a szövetkezeti gazdaságoknak nyújt hitelt, amelyek saját erőforrásu­­kat, közös alapjukat is felhasználják termelésük fejlesztésére. A közös a­­lappal rendelkező társulásokat kell te­hát hitelnyújtáskor előnyben részesí­teni. Ez is oly fontos követelmény, mint az élenjáró társulások népszerű­sítése és a fejlődésben megtorpant egységek segítése, támogatása. Ezek nélkül nem áll be fordulat a rajon va­lamennyi mezőgazdasági társulásának fejlődésében. Márpedig erre van szük­ség, hogy a szocialista szektor e nép­szerű formája továbbra is erőteljes vonzást gyakoroljon a rajon dolgozó parasztságára és egyre inkább tért hódíthasson — Erdőszentgyörgy ra­jonban is — a jólétet, nagyobb jöve­delmet biztosító szocialista nagyüze­mi gazdálkodás. KOLOZSI MÁRTON Cseresznyeszüret a Leorden-i (Pitesti tartomány) kollektív gazdaságban Fejlődő városka Amióta Visó várossá, rajoni szék­hellyé lépett elő, külsőségeiben is vá­rosi képet kezd ölteni. Munkás tömb­házak sorozata épült, több utca jár­dáját aszfalttal vonták be. Beindultak a csatornázási munkálatok, több más­­városrendészeti és szépítési munka van folyamatban. Ez az átalakulás azonban még gyor­sabb ütemben folyhatna, ha egyes vál­lalatok tiszteletben tartanák szállítási kötelezettségeiket. A kolozsvári Vll. számú építőanyagipari vállalat késik a megrendelt szurokszállítmánnyal, ami nélkülözhetetlen az utak kövezésénél ■ a tordai cementgyár sem szállítja a szerződésileg lekötött 25 tonna cemen­tet s ez nagymértékben késlelteti a csatornázási munkálatokat. A visói dolgozók szeretnék, ha a vá­ros utcáiról minél előbb eltűnne a por meg a sár, széppé szeretnék tenni vá­rosukat. A fenti két vállalat hozzá­segítheti őket e céljuk mielőbbi meg­valósításához. STEINER IZIDOR levelező csak bosszúságot okoz neki ?! Miről is van szó ? Gyergyószentmiklóson — mint másutt is ahol üzemek vannak — sok a villanymotor. Itt azonban — nem tudni miért — csak egy néhány van leszigetelve, a többi pedig úgy recseg­­teti-ropogtatja a hangszórókat, hogy az adásokat bizony alig lehet megér­teni. Vajon a néptanács művelődési ügy­osztálya nem léphetne-e közbe az üze­mek és vállalatok vezetőségénél, hogy szigeteljék le az összes motorokat ? Thomán Béla, levelező Krumbaum Eszter, a szatmári csipke­gyár fiatal munkásnője rendszeresen túlteljesíti előirányzatát (Fülöp Lajos felvétele) Zene helyett recsegés Tudott dolog, hogy nálunk a rádió ma a nép szolgálatában áll, mindenki hallgathatja, szórakozhat, tanulhat mellette. Ez így is van rendjén. Vajon kivétel-e ez alól az a 870 gyergyószentmiklósi rádióelőfizető és­­az 1050-nél is több vezetékes rádió hallgató, aki századunknak ezt a re­mek találmányát nem élvezheti zavar­talanul, sőt mi több, nap mint nap 1958. Július 1,, kedd A jöve­del­m­ezőség fő érütése A Gábor Áron vasmű három év múlva ünnepli 125 éves fennállását. Idő­sebb Vajdahuny­adnál. A tőkés uralom ideje alatt nem so­kat fejlődött, inkább csak pangott az üzem. Pedig rövid három kilométerre esik a lövétei vasércbányától, a kohá­szathoz szükséges mészkő is itt van 12 kilométernyire, a környéken pedig dús erdőterület biztosította a szükséges fa­szenet (mert, a többi kohóművektől eltérően, itt főleg ezzel működnek a ko­hók). Vizük is van bőségesen, hiszen ott folyik az üzem alatt a Kishomoród. Az üzem jövedelmezőségét nagymér­tékben befolyásolja az a tény, hogy itt — éppen a termelés kis mennyisége miatt — az anyagforgalmat ma is te­herautókkal bonyolítják le. A gyár mintegy 25 kilométerre van a legköze­lebbi vasútállomástól. Ez körülbelül 11 százalékkal növeli a termelési költsé­geket, mert csak a két állomáson (Udvarhely, Csíkszereda) fenntartott személyzet több mint 300.000 lej évi kiadást jelent. A gyár teherautói sem a­ legmegfelelőbbek. Egy kivételével 3—4 tonnás, benzinfogyasztású kocsik és bizony elég költségesek. Ha csak 7 tonnás dieseleket használnának, ez már egymagában 40 százalékkal csök­kentené a szállítási költségeket s egy év alatt 1.200.000 lej megtakarítást eredményezne. Az idei év a Gábor Áron vasműben a kisgépesítés széleskörű bevezetésé­nek az éve. Az üzem vezetősége és a műszakiak, nagyszámú újító segítségé­vel hozzáfogtak a nehéz, sok kézierőt Az államosítás után újjáépült és műv­­­ködni kezdett a jelenlegi két kohó. 1955-ben — bár távol Vlahicától — felépült a száldobosi kiskohó, amely szintén ide tartozik. Az itt termelt vasmennyiség országos viszonylatban alig jelentős. Viszont a vlahicai kohókból a legfinomabb minő­ségű nyersvas kerül ki (éppen mert koksz helyett faszenet használnak), ru­galmas, mint a svéd vas, nélkülözhetet­len a vékonyfalú öntvények előállításá­nál. A lövétei bányától is teherautókon hordják Vlahicára az ércet, ami évente további 600.000 lejbe kerül. Ehelyett — lévén, hogy a bánya csak Vlahicának termel — sokkal rentábilisabb volna drótkötélpályát felállítani. Ez rövid né­hány év alatt — nem egészen három év alatt — amortizálódna, nem is beszél­ve arról, hogy a vasmű is másra tudná felhasználni az ércszállító teherautókat. Kihat az üzem jövedelmezőségére a hozzájuk tartozó száldobosi kiskohó is, amely a környéken kibányászott gyenge vastartalmú ércet dolgozza fel. Itt a nyersvas tonnánkénti önköltsége ponto­san kétszerannyi mint Vlahicán. Addig is, amíg ezek a kérdések meg­oldást nyernek, az üzem vezetősége nemrégen egész sor műszaki-szervezési intézkedést hozott a termelékenység nö­velésére­ igénylő munkák gépesítéséhez. Közös tanulmány alapján részletes tervet ál­lítottak össze, amelynek végrehajtásá­val az üzem minden vonalon jövedel­mezővé válik. A gépesítés kérdése egyébként régóta aktuális. A kohóknál több munkahelyen még a kézierő van túlsúlyban. Ilyen körülmények között nem lehet a kívánt mértékben csökkenteni a termékek ön­költségét. Csak a kohók töltésének gé­pesítése (nyersanyagszállító szalag, stb­.) mintegy 60 százalékkal csökkenti itt az emberi munkaszükségletet, azon túlmenően, hogy összehasonlíthatatlanul megkönnyíti ezt az elég nehéz munkát. Most folynak az előkészületek s ha minden jól megy, év végére el is ké­szülnek vele. Ezzel párhuzamosan lé­tesítenek egy faszén-szárító berende­zést, amely állandóan megfelelő szárí­tott szénnel látja el a kohókat. Az öntödében is sok nehéz munkafo­lyamatot gépesítenek. Most szerelnek fel egy nyersvastörő kalapácsot. Ez meg­könnyíti majd a kupola üzemeltetését és növeli a termelőkapacitást. Csökken a kokszfogyasztás is, mert a gépkala­­pács apróbbra töri a nyersvasat. Haté­konyan növelni fogja az öntöde terme­lékenységét a formázó gépek beindítása. Eddig ezt a munkát is csak kézierővel végezték. A szekrénytároló létesítésével pedig megoldódik az öntöde jelenlegi zsúfoltsága. Ugyancsak kisgépesítési és homokfúvókészüléket állítanak fel az öntvénytisztítóba, amely egy ember irá­nyításával 3—10 ember munkáját végzi el, gyorsabban és jobban az eddiginél. Tanulmányozzák azt a lehetőséget is, hogy az öntödében az eddigi 3—4 ton­nás darabok mellett nagyobb súlyú öntvényeket is készíthessenek. És néhány probléma... Jó volna, ha a Nehézipari Miniszté­rium illetékes szervei megvizsgálnák­­an­nak a lehetőségét, hogy a Gábor Áron vasmű több készterméket — öntvényt — gyártson az eddiginél. Jelenleg u­­gyanis alig 20 százalékát dolgozzák fel az itt termelt nyersvasnak. Annak ideje volna már, hogy nagyobb műszaki felkészültséget igénylő, korszerű gépal­katrészek öntéséhez fogjanak. Másik probléma az üzem vasérc-ellá­tása. Ami az érctartalékot illeti, álta­lában az a vélemény, hogy kevés van belőle és annak kitermelése nem kifi­zetődő. A valóság ellentmond ennek a megállapításnak. Az utóbbi néhány év­ben a sziderit-termelés nemhogy csök­kent volna, hanem éppen ellenkezőleg, növekedett. A bányavállalat szerint je­len pillanatban is több évi sziderit-tar­­talékkal rendelkeznek. Nem ártana, ha egy jól felszerelt kutatócsoport ponto­san megállapítaná végre, mi is a hely­­­zet a Lövéte környéki vasérctartalékkal. RAFF­AI GYÖRGY Költséges szállítás A gépesítés

Next