Előre, 1959. szeptember (13. évfolyam, 3683-3708. szám)
1959-09-01 / 3683. szám
4 A négyes román-lengyel labdarúgó találkozó mérlege: Mapcln gjrszclnii egy Jenkllen • RNK—Lengyel NK (A)1:2(2:1) • RNK—Lengyel NK (B) 5:1 (2:2) • RNK— Lengyel NK (Utánpótlás) 1:1 (1:1) • RNK—Lengyel NK (Ifjúsági) 2:0 (1:0) Vasárnap Varsóban, Bukarestben, Szczecinben és Bikában, szélné ugyanabban az órában négy fronton mérte össze erejét a Román Népi Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság labdarúgó sportja. A négyes találkozó kimenetele sportkedvelőink legmerészebb várakozásain is túltett , válogatott csapataink három mérkőzést megnyertek (köztük Varsóban a román A-válogatott így állt fel: Todor — Popa, Karikás, Macri (az 55. perctől Soare) — Jenei, Mihăilescu (a 62. perctől Nunweiller) — Oaidu, Constantin, Dridea, Szeredai, Tálaru. 80.000 néző előtt a román és a lengyel labdarúgók élénk, változatos, színvonalas mérkőzést vívtak. Válogatottunk győzelme az első gól elérésétől egy pillanatig sem volt kétséges, még akkor sem, amikor a hazaiak két ízben is kiegyenlítettek. Csapatunk határozottabban, gólratörőbben játszott, a támadósor tengelyében pedig Drndea nagyszerű befejező csatárnak bizonyult. Mesterhármasa remek csatárteljesítmény, annál is inkább, mert mindhárom gólját szép akció előzte meg. A lengyelek részéről Pohl jobbszélső volt kétszer is eredményes. Miután Dridea az 55. percben belőtte a harmadik gólt a vendéglátók nagy erővel támadtak, minden áron egyenlíteni akartak Védelmünk becsülettel állta ebben a kritikus időszakban is a sarat és sikerült tartani az eredményt. Különösen a jobbhátvéd Popa állt feladata magaslatán a közvetlen védelemből és az újonc balfedezet, Mihailescu. A csatársorból az ugyancsak újonc ploesti Dridea tűnt ki, valamint higgadtságával, körültekintő a legfontosabbat, a varsóit is,a egis találkozó pedig döntetlenül végződött. A négy mérkőzés összesített gólaránya 1 4 arányban kedvez a román labdarúgásnak. Labdarúgóink bebizonyították, hogy harcos küzdőszellemben, állandó támadó stílusban játszva, tudnak jó eredményeket, értékes nemzetközi győzelmeket is elérni. A négy válogatott hasznos játékával a már veteránnak számító Constantin. Bukarestben a B-válogatottak találkozója fölényes, 5:1 arányú hazai győzelmet hozott. Az egészen fiatal játékosokból összeállított támadósor, a főként idősebb, rutinosabb játékosokból álló védelemre támaszkodva a várakozást felülmúlóan bevált, sok kimondottan technikás, szépen felépített akciót vezetett, időnként a korszerű labdarúgás kívánalmainak megfelelően játszott Különösen a Hadsereg Központi Háza együttesének fiatal labdarúgója,Ráksi remekelt. Ráksi játéka az első perctől a kilencvenedikig erőteljes, fantáziadús és állandóan gólveszélyes volt. Nagyszerűen épített, a legtöbb gólban benne volt, az ötödiket pedig éppenséggel ő szerezte Az öt gól Eronea, Kawula (öngól), Vasilescu, Al. Vasile és Ráksi érdeme. A lengyel válogatott vigaszgólját Kowalszki rúgta. A vendégcsapat jóval kevesebbet nyújtott, mint, amenynyire sportkedvelőink képesnek tartották. Jól kezelték a labdát ,a mezőnyben is elég jól adogatták, de akcióikat nem tudták befejezni, védelmük könynyen megingott, valamennyi tagja dicséretet érdemel küzdőkészségéért, a haza színeiért való lelkesedéséért. A varsói győzelem elsősorban abból a szempontból jelentős, hogy visszaadja válogatott játékosaink utóbbi időben nagyon megcsappant önbizalmát, amire szükségük is lesz az elkövetkező nagy nemzetközi erőpróbákon. Rajt a B-osztályú labdarúgó-bajnokságban Vasárnap, augusztus 30-án két elhalasztott mérkőzés kivételével lezajlott az 1959—60-as B-osztályú labdarúgó bajnokság első, teljes fordulója. A bajnoság átszervezése folytán ezúttal 41 együttes rajtolt. Az első fordulóban a sok volt C-osztályos csapat ellenére általában szoros küzdelem alakult ki, csupán egy találkozó végződött nagy gólarányú győzelemmel. Az első forduló eredményei: 1. csoport: Bukaresti Tudomány—Ploesti Prahova 2:4, Iasi Egyesülés—Suceava 2:0, Pascani—Focsani 2:1, Radauti— Birlad 1:0, Galac—Beszterce 2:0, Buzau—Iasi MSK 1:2. II. csoport: Resica—Bukaresti Tűzoltók 6:1, Vörös Acél—Cimpina 1:3, Craiovai Zsil—Temesvári Vasutas 1:2, Bukaresti Milicia- Craiovai Tudomány 1:0, Szinaia—Moroni 3:5, Tirgoviste—Tr. Severin 1:1 III. csoport: Kolozsvári Rapid—Szeben 0:0, Marosvásárhely — Aranyosgyéres 2:1, Fogaras—Vajdahunyad 3:1, Aradi Amefa—Sztálinváros 1:0, Nagykároly— Kolozsvári Vasutas 2:1, Medgyes—Aradi Vasutas 0:0. (Az elmaradt Nagyvárad—Nagybánya találkozót szeptember 9 én játsszák le. ) Bukarest:Budapest középiskolai atlétikai viadal a fővárosban Szakszövetségünk újszerű, érdekes atlétikai találkozót rendezett szombaton és vasárnap a fővárosi ifjúsági stadionban. Bukarest és Budapest legtöbb középiskolás atlétái mérték össze erejüket, versengtek az elsőségért. A két ország fővárosának középiskolás atlétikai válogatottjai megosztoztak a győzelmeken : a fiúk vetélkedéséből Bukarest sportolói kerültek ki győztesen 87:74 arányban, míg a lányok versenyét a budapestiek nyerték 59:34 arányban. A kétnapos atlétikai viadal hasznosnak bizonyult. Nemcsak és nem kizárólag azért, mert egész sor jó eredmény született, hanem azért is, mert közelebb hozta a két baráti ország fiatal sportolóit, akik a versenyek során azon kívül, hogy tanultak egymástól, össze is barátkoztak. A viadalon több kiváló eredmény szülesért. Simson 6,91 méteres eredménnyel nyerte a férfi távolugrást, Csányi (Budapest ) 4,00 méterrel győzött a rúdugrásban, Cotler 47,97 méteres diszkoszvető eredményével új iskolás országos csúcsot állított fel, a budapesti Jónás 12,5 mp-es, illetve 25,9 mp-es idővel nyerte a 100 és 200 m-es női síkfutást, Szabó pedig 12,6 mp-cel a 80 m-es gátfutást. A legjobb bukaresti és budapesti középiskolás atléták versenyén nagy sikerrel szerepelt E. Simion. A fővárosi középiskolás 6,91 méteres kitűnő eredményt ért el távolugrásban. Szczecinben az utánpótlás válogatottak „kiegyeztek" az 1:1 -es döntetlenben. A vezető gólt Georgescu révén együttesünk érte el a 21. percben, de a hazaiak rá hat percre kiegyenlítettek. A találkozó hátralevő részében mindkét oldalon sok volt a kihagyott helyzet, de az eredmény nem változott. Bákóban a két ország ifjúsági válogatottjai mérték össze erejüket. A román labdarúgók gyors játékukkal, állandóan megújuló támadásaikkal védekezésre kényszerítették ellenfeleiket, akik egy pillanatig sem voltak veszélyesek Florea kapujára. Csak a lengyel kapus. Karaszinszki kiváló formája mentette meg az együttest a nagyobb gólarányú vereségtől. Válogatottunk Naftanailä és Pelescu góljaival 2:0 arányban szerezte meg a győzelmet. Számos országos és nemzetközi viadal után elérkeztünk az idény legnagyobb hazai versenyének rajtjához; vasárnap, augusztus 30-án ünnepélyes külsőségek között kezdetét vette a Román Népköztársaság 1959 évi kerékpáros körversenye. Az előző évektől eltérően a magyar és jugoszláv kerékpárosok részvétele folytán körversenyünk nemzetközi jelleget kapott. Ez természetesen csak fokozza az érdeklődést, emeli a verseny színvonalát. Román színekben mintegy 50 versenyző rajtolt, akik nyolc egyesület, illetve tartomány válogatottját képviselik. A VÉGHAJRÁBAN DŐL EL AZ ELSŐSÉG Háztömb körüli verseny formájában bonyolították le az első szakaszt. A résztvevők 16-szor tették meg a Sztálin-tér—Scinteia-tér—Victoriei-tér közötti 6500 m-es távot, s így 104 kilométert hagytak maguk mögött az első napon. Mindjárt a rajt után nagyon gyors az iram. A második kör után szemerkélni kezd az eső és ez természetesen még nagyobb erőpróba elé állítja a résztvevőket. A negyedik körben tömeges bukás következtében sokan leszakadnak, az eddig tömör mezőny szétszóródik. Zánoni Lajos, a verseny egyik nagy esélyese sérülés miatt feladásra kényszerül. A bukás után, elől mintegy 25 versenyző tapossa a pedált, köztük I. Stoica, Poreceanu, Constantinescu, a magyar Szerencsés és Dévai stb. A cél előtt mintegy 300 méterrel kezdődik meg a véghajrá. A győzelmet a szemfüles Ion Stoica, az Akarat fiatal versenyzője szerzi meg, aki maga mögé utasítja A. Selarut (Dinamo) a magyar Szerencsés Józsefet és a többieket. Valamennyien 26. 34 p. 40 mp-es idő alatt tették meg a távot, ami 40,300 kilométeres óraátlagnak felel meg. 198 KILOMÉTER ZUHOGÓ ESŐBEN (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése) A Bukarest — Ploesti — Buzau — Focsani közötti útvonalon hétfőn került sor a második, egyben a körverseny leghosszabb szakaszára. Zuhogó esőben rajtoltak, végig zuhogó esőben tették meg a 198 kilométert és este hét óra után, szinte sötétben, ugyancsak zuhogó esőben érkeztek célba a versenyzők. Ez természetesen befolyásolta a versenyszakasz kimenetelét és a végeredményt. Alacsony mindössze 29 kilométeres óraátlagot értek el, többen feladták a további küzdelmet. Ezen a szakaszon az első kiemelkedő esemény Ion Vasile, a Hadsereg Központi Háza versenyzőjének elhúzása volt, aki Baneasa után megugrott és 80 kilométeren keresztül egyedül karikázott, Ploestiben 4 perces előnynyel nyerte meg a részhajrát, de a következőkben a széllel nem tudta felvenni a küzdelmet és Mizilben befogták. Tömeges véghajrának voltunk szemtanúi, az elsőséget Ion Braharu, a Hadsereg Központi Háza versenyzője szerezte, aki 6 óra 51 perc 11 másodperc alatt futotta be a távot, maga mögé utasítva St. Poreceanut (Victoria), a sárga mez birtokosát Ion Stoica-t (Vointa) és társait, akik azonos időt értek el. Egyéni összetettben Ion Stoica továbbra is megtartotta vezető helyét, összesen 9 óra 24 perc 55 másodperc idővel. Második Ion Braharu azonos idő, harmadik St. Poreceanu 9 óra 25 perc 25 másodperc, negyedik Aurel Selaru azonos idő, ötödik Szerencsés József 9 óra 25 perc 55 másodperc. Kedden kerül sor a harmadik szakaszra a Focsani — Roman közötti útvonalon. ANTAL ANDRÁS LAZÁR LÁSZLÓ Megkezdődött az RNK 1959. évi kerékpáros körversenye Az RNK kerékpáros körversenyének első szakaszán többezer bukaresti sportkedvelő biztatta a kerékpárosokat. Az első szakaszban végig (mint képünkön is látható) tömör volt a mezőny. (Antonier Cornel felvétele) Falusi lányok a sportpályákon Nemrégiben szokatlan eseménynek lehettek szemtanúi a marosvásárhelyi sportkedvelők■ A November 7 utcai sporttelep atlétikai és röplabdapályáit számtalan falusiasan öltözött lány lepte el, sportfelszereléssel, labdákkal felfegyverkezve. — Hol maradtak a férfiak ? — kérdezte egy akkor érkező szurkoló. — Ezúttal hiányoznak — világosították fel. — Ma csak lányok versenyeznek. Itt rendezik meg a falusi lányok első spartakiádját. Az ötlet, akárcsak a kivitelezés a Maros rajoni TLSZ érdeme Júliusban nagy érdeklődés mellett tömeges részvétellel kezdődtek meg a Maros rajoni lányok első spartakiádja községi szakaszának küzdelmei. S azon az augusztusi délelőttön Marosvásárhelyen eldördült a rajoni löntök kezdetét jelző pisztolylövés. — Emma, vigyázz, erősíts — hangzik a biztatás. Emma azonban nem vigyázott eléggé. Halász Rózsika, a csibaszentmiklósi kollektivista lány fürgébb volt nála és elsőként szakította át a 400 méteres síkfutás versenyszámának célszalagját. Ez volt az a nyitány, amit a rajon mintegy 60 falusi atlétanőjének küzdelmes, olykor egészen színvonalas vetélkedése követett A győztesek listáidra egymás után kerültek fel a nevek : Halász Rozália mellé a gátfalvi Fekete Rozália, a páznánfalvi Pápuc Vioncu, Duka Rozália, a szentgorbiei Gál Irén és mások nevei. — Olyan lámpalázam volt, hogy azt el sem mondhatom — szólt nevetve a verseny után Pápua Viorica, a magasugrás győztese —, de amikor láttam, hogy az első ugrás sikerült, meg künnniebbültem és utána már nyugodtan versenyeztem. Hát hogyne lett volna lámpaláza, hiszen először vett részt igazán nagyszabású találkozón. De a lámpalázzal sokszor még az olyan „veteránuknak“ is meg kell küzdeniük, mint Török Vilma és Nagy Rachel. Pedig őket a tartomány határain túl is jól ismerik, hiszen nem egyszer versenyeztek már a spartakiád országos döntőin. S izgultak, szurkoltak a vezetők és edzők is, különösen a szentháromságiak a röplabdatornán. Az általuk irányűret röplabdázó nőknek ugyanis be kellett bizonyítaniuk, hogy nem véletlenül jutottak be a nemrég befejezett nyári sparakiád országos döntő tornájába. A szentháromsági lányok nem is vallottak szégyent: hírnevükhöz méltó, jó játékkal győztek a gálfalviak ellen. Ugyanígy szép eredmények születtek a sakkozók és asztaliteniszezők találkozóin is. Török Vilma többszörös spartakiád bajnoknő ■ hírnevén ezúttal sem esett csorba, fölényesen nyerte a versenyt A zöld asztalnál küzdők közül szentháromsági lány vitte el a győztesnek kijáró szénkivitelezésű serleget Kovács Ilona asztalitenisz győzelmével így már a harmadik serleg jutott a szentháromságiak birtokába. Egyet viszont a gálfalviak is elhódítottak: ők nyerték az atlétikai viadalt. A spartakiád jelentős seregszemléje volt 13 falu legjobb, legrátermettebb sportolóinak és az itt elért eredmények kiinduló állomását jelentik a jövőbeni még nagyobb sikereknek. A Maros rajoni TSSZ jó munkát végzett a falusi lányok I. spartakiádjának megszervezésével. Több mint száz fiatal falusi lány ismerkedett a rendszeres sportolás szépségeivel jutott soksok élmény, tapasztalat birtokába. S amellett, hogy alkalmuk volt fejleszteni sportbeli tudásukat, nagyszerűen szórakoztak is Ezért érthető, hogy az első rajoni leány-spartakiádtól búcsút véve, valamennyien azt hangoztatták: — Szép verseny volt, ígérjük, hogy a jövőben még jobb eredményeket érünk el, izgalmasabb, színvonalasabb küzdelmeket vívunk. BAGDI BÉLA ELŐRE Simion Ismailciuc kenu egyesben Európa-bajnokságot nyert A Német Szövetségi Köztársaságbeli Duisburgban vasárnap befejeződtek a kajak-kenu Európa-bajnokság küzdelmei. Mint már néhány nappal ezelőtt megírtuk, Duisburgban gyűlt össze a legnagyobb mezőny e sportág történetében. Húsz ország képviseletében a világ legjobb (a többi kontinens sportolói ugyanis egyelőre nem érik el az európai színvonalat) kajakozói és kenusai találkoztak a duisburgi Berlasee tavon. Sportolóink, elsősorban a kenusok jól szerepeltek. Simion Ismailciuc érdemes sportmester az 1000 méteres kenu egyesben 4 p. 51,6 mp-es eredménnyel elsőként érkezett célba, kiharcolva e versenyszám Európa-bajnoki címét. Ismailciuc a kenu párosban (Dumitru Alexevel) elért olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címek mellé, most újabbat szerzett. Teljesítménye páratlan e sportág történetében. A Calinov-Szidorov kettős az 1000 m-es kenu párosban az ezüstérmet, 10.000 m-en pedig a bronzérmet hódította el A Dumitru Alexe—Alexe Jakovics az 1000 m-es kenu párosban harmadik lett StOVI 1-E Szabó Zoltán 4,42 méterre javította az országos rúdugró rekordot A Balkán Játékokra készülődő atlétikai válogatott egyik sztárinpojánai ellenőrző versenyén Szabó Zoltán 4,42 métert ért el rúdugrásban. Eredménye új országos rekordnak számít s egyike az idény legjobb teljesítményeinek nemzetközi viszonylatban is. (A régi országos csúcsot is Szabó tartotta 4,35 méterrel ) . Izgalmas, színvonalas összecsapások után véget ért az Adria Kupa nemzetközi birkózóverseny. A spliti „kis világbajnokságon“ sportolóink nagyon jól szerepeltek. Schultz és Popovics megszerezte a győzelmet súlycsoportjában, az országok közötti összetett versenyen pedig együttesünk végzett. A Davis Kupa döntőjében az ausztrál és amerikai tenisz válogatott méri össze erejét. Az első napon Fraser legyőzte Olmedot, McKay viszont nyer Laver ellen. Párosban az ausztrálok győztek, de utána Olmedo nyert Laver ellen és kiegyenlített. Az ötödik döntő mérkőzésen a Fraser-McKay találkozó 1 : 1-es állásnál sötétedés miatt félbeszakadt. A magyar labdarúgó bajnokság V. fordulójának eredményei:_ Diósgyőr — Dorog 2 : 0, Ferencváros — Csepel 1:0, Szeged — Vasas 1:1, Újpesti Dózsa — MTK 0:0, Tatabánya — Pécs 2 : 0, Honvéd — Salgótarján 3 : 2, BVSC—Szombathely 2:1. Első helyen a Diósgyőr áll 8 ponttal, az MTK, Honvéd és Ferencváros egyenként 7—7 pontot összesített. Pronosport közlemények A Pronosport következő műsorában — elég hosszú megszakítás után — szinte kimondottan hazai mérkőzések szerepelnek. Az egyetlen kivétel a Szovjetunió — Csehszlovákia nemzetközi labdarúgó mérkőzés, amelynek — az eddigi eredmények alapján — a szovjet csapat a nagy esélyese. Erről a Pronosport-versenyről ANGELO NICULESCU szövetségi edző a következőket mondotta : „Véleményem szerint az A.osztályú bajnokság harmadik fordulója a válogatott játékosok formajavulásának jegyében zajlik le. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy általában véve szép mérkőzésekre és nagy küzdelemre van kilátás. Előtérben a Bukaresti Dinamo és a HKH találkozó áll, amelynek papírforma szerinti esélyese a katonacsapat. Ismert dolog azonban, hogy a Dinamo nehéz mérkőzéseken rendszerint jól szokott játszani. A többi találkozó közül elsősorban a Zsil és a lupényi bányászcsapat összecsapásának eredményét várom érdeklődéssel. Azt hiszem, hogy a hazai pálya előnye ezúttal sokat nyom a latban. A konstancaiak és a kolozsvári diákok eddig kétszer találkoztak és mindkét mérkőzés döntetlenül végződött. Ennek a találkozónak elsőszámú esélyese tehát a „hagyomány“. A Pronosport műsorában szereplő másik két találkozón csakis a Rapid és a Vörös Lobogó győzhet. Sokkal nehezebb kérdéssel állunk szemben, ha a B.osztályú mérkőzések esélyeseit akarjuk megtalálni. Egy forduló alapján nehéz véleményt alkotni, másrészt pedig már az első fordulóban is született néhány meglepetést keltő eredmény. A szebeniek saját pályájukon mindent elkövetnek a győzelem megszerzése érdekében a medgyesiekkel szemben. A krajovai és temesvári egyetemisták találkozója a második forduló egyik legérdekesebb mérkőzése. A pályaválasztó csapat a legutóbbi bajnokság végén rendkívül jó formában volt, a volt A-osztályú csapatnak pedig be kell bizonyítania, már most, a bajnokság kezdetén, hogy megvan a képessége az A.osztályban elvesztett hely visszaszerzésére. Döntetlent várok. Aranyosgyéres kétségtelenül jobb csapat, mint a nagyváradi, ezzel szemben a birladiak találkozója a lasi Egyesüléssel már sokkal kiegyenlítettebb mérkőzés. A Suceavai és Buzaui Győzelem valószínűleg megosztozik a pontokon, míg a nagybányaiak győzelmi reményekkel nézhetnek az A.M.E.F.A. elleni találkozó elé. Az esélyek megállapítása nem könynyű, de a műsor határozottan érdekes. Érdemes tehát részt venni ezen a versenyen.“ Rendeljen a Kolozsvári Népművészeti Szövetkezetnél szépkivitelű hímzett asztalterítőket, ágynemű és konyha garnitúrákat, dísz- és emléktárgyakat, különböző gyermekjátékokat Címünk: KOLOZSVÁR, Augusztus 23 utca 13—15. Telefon: 41.84 AZ ARADI VAJGYÁR munkaközössége mintegy 4600 kiló vajat, 1000 kiló juhtúrót és 3000 kiló tehéntúrót készített el az augusztusi tervelőirányzaton felül. Ugyancsak megkezdték az előfizetők számára a pasztörizált tej házhoz szállítását. A BUKAREST TARTOMÁNYI calarasi tbc kórház dolgozói a pantelimoni és mordeni szanatóriumok tapasztalata alapján saját eszközeikkel tomográfot készítettek. A rendes Röntgen készülékre szerelt tomográf segítségével minden oldalról készíthetők akár vízszintes, akár függőleges helyzetben Röntgen felvételek. ORVOSI RENDELŐ létesült az aradi December 30 textilgyár mellett. A jól felszerelt rendelőben két orvos és egy ápolónő teljesít szolgálatot. A KÓRHÁZAK SZÁMA Kolozsvár tartományban az 1944. évi 18-ról 1959- ben 35-re emelkedett. Ugyanezen idő alatt a kórházi ágyak száma 3801-ről 8870-re növekedett. A PLOESTI 2-ES SZÁMÚ FINOMÍTÓNAK az idén 292 helyet utaltak ki az ország különböző üdülő- és fürdőhelyein. Eddig a vállalat több mint 170 dolgozója töltötte pihenő szabadságát a tengerparti üdülőtelepeken és az ország más vidékein. ÚJABB KÉT 66 LAKRÉSZES tömbház épült fel a romani építővállalat 3. számú munkatelepén. Az új lakásokat a csőhengerde munkásainak utalják ki. A DRAGANESTI-OLT rajoni Balta Sarata község lakossága önkéntes hozzájárulással beszerezte egy rádiósítási állomás berendezését és vetítőgépet vásárolt. Az első hangszórókat már fel is szerelték. A BRAILAI MÁJUS 1 MUNKÁSNEGYEDBEN nemrégiben kultúrház nyílt meg, amely javarészt a lakosság önkéntes munkájával épült fel. ÚJ GÉPEKET szereltek fel a nagyváradi Május 1 szőrmegyárban. Többek között üzembe helyezték a húsoló-, nyíró-, vasaló- és varrógépet. A konfekció részlegen 10 varrógépet külön villanymotor meghajtásra szereltek át. KONI ZILLIACUS laburista képviselő, aki a Külföldi Kultúrkapcsola-tok Intézetének meghívására érkezett országunkba, jelenleg Konstanca tartományban tesz látogatást. AUGUSZTUS MÁSODIK FELÉBEN megkezdte működését a Lomnici-csúcson (Csehszlovák Köztársaság) lévő továbbító televíziós adóállomás. Az új állomás a Poprád s a Hernád folyó völgyében lehetővé teszi a televíziós vevőkészülékek használatát. MŰVELŐDÉSI OTTHONT avattak Almásszentmihályon. Az épületben 500 férőhelyes előadó- és moziterem, öltöző, vetítőkamra, könyvtárhelyiség és olvasóterem van. KELET-SZLOVÁKIAI KÉPZŐMŰVÉSZEK a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulója tiszteletére kiállítást rendeztek, amely augusztus 25-én nyílt meg. A kiállításon mintegy 100 kép, dombormű, rajz és grafikai alkotás látható. SZIBÉRIAI VADKUTYÁK falkáit figyelték meg az erdészek a Kárpátukrajnai erdőségekkel szomszédos sninai járás (Csehszlovák Köztársaság) erdőségeiben. Sikerült néhány példányt leteríteniök. A vadkutyák a távoli Szibériából elindulva sokezer kilométert tettek meg, amíg Kelet-Szlovákia területére jutottak. SOMKUT RAJONBAN (Nagybánya tartomány) a népi demokratikus rendszer éveiben 19 új falusi kultúrotthon épült, ezenkívül 14 olyan községben rendeztek be művelődési házat, ahol eddig nem létezett. SZÁZHETVENNYOLC HEKTÁR földdel, 68 család új kollektív gazdaságot alakított Hirip községben( Szatmár rajon). Időjárás A Központi Meteorológiai Intézet közli augusztus 31-én este: Hűvös idő várható. Délen jobbára borús égboltozat, tartós eső, északon változó felhőzet, helyenként csapadék. Mérsékelt, délen élénk északi-északkeleti szél. A hegyekben havazás. Tíz évvel ezelőtt készítették hazánkban az első rádiókat ipari méretekben. Ebből az alkalomból a rádiógyártás fejlődését szemléltető kiállítást rendeztek a szakszervezetek fővárosi székháziban (Agerpres felvétel). * ★ ★ 1959. szeptember 1., kedd l'IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHinillllllllllllll................................................................................................. A vásárlóközönség figyelmébe! A KOLOZSVÁRI I PROFIL „MOBIL A“ állami vállalat nagy mennyiségben és jó minőségben gyárt-gja az LMC típusú kombinált szobákat. A gyár termékeit a kereskedelmi egységek hozzák forgalomba Cluj — Str. 6 Martie Nr. 5 — Telefon 12-56 A kolozsvári Sírgurifa szövetkezet Takarítást és mosást vállal házhoz küldött megbízható személyzettel Épületjavításokat végez. — Villanyt, vízvezetéket szerel és javít. — Kárpitos- és asztalosmunkákat vállal OLCSÓ ÁRAK Cím: Kolozsvár, Horea utca 29. Telefon: 12—28. Rendeléseket felvesznek a város számos pontján működő megbízottak is. Bálványosfürdő vezetősége értesíti a gyógykezelésre és pihenésre vágyókat, hogy a fürdő 1959 szeptember 1-től csökkentett díjszabással működik Szénsavas hidegfürdő • Sós melegfürdő • Saját étkezde Sósfürdő reumás megbetegedések kezelésére. Mofeta reumás megbetegedések és hipertónia kezelésére. Napi ellátás: Háromszori étkezés 12 tej Elszállásolás a fürdő villáiban 7-től 10 tej Melegfürdő 5 tej Melegfürdő szakszervezeti tagoknak 4 tej Hidegfürdő 1,50 tej Mofeta 1 tej Intézmények és vállalatok szerződés alapján biztosíthatják a dolgozók pihenését és gyógykezelését. Érdeklődők forduljanak Bálványosfürdő vezetőségéhez. Telefon: Kézdivásárhely 8. Postacím: Bicsad Olt, Sepsi Rajon. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bukarest, Piața Scinteii nr.. — Telefon: 13.03.02. — Előfizetések a postahivataloknál, levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. — Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scânteii „I V. StALIN"