Előre, 1965. január (19. évfolyam, 5340-5364. szám)

1965-01-03 / 5340. szám

1985., január 3., vasárnap NAGY PÁL Egyetemi bérlet —Fél kilenckor kezdődik az előadás — mondták a pénztárnál. Ma egyetemi bérlet van. Én legalább azt vallom, így jó színházba menni, magányosan. Ha nem tartozom senkihez — mindenki hozzám tartozik. Ér­zem, eleven alkatrésze vagyok a tömegnek, mely az előcsarnokban két felvonás között ugyancsak színházat játszik : ösztönösen és hitelesen alakítja önmagát. Sze­retem ezt a szerepemet . Egy mindenre kíváncsi néző, írhatnák a címlapra, ha egyszer a közön­ség szereposztását is közölnék a világgal; szeretem, mert ebben a minőségemben látszólag közöm­bösen, valójában felfokozott ér­deklődéssel ténfereghetek az oly izgalmas hullámzásban. Most pedig egye­temi bérlet van: fiatalok, lányok és fiúk gyűrűjébe gabalyodom, akár­­hová lépek. Mint­ha meghitt csa­ládi összejövetel kellős közepébe csöppentem volna, holmi hivatlan vendég­ként. Nyilvánvaló: ügyet sem vetnek rám. Bizony, idegen vagyok közöt­tük, teljességgel fölösleges sze­mély a maguk külön játékában. Rezignáltan kell újból tudomásul vennem : nincs bérletem a fiata­lok világához. Némelykor jegyet válthatok ugyan egy-egy alka­lomra, de ez már nem az igazi, csak amolyan „beugrásnak“ szá­mít. Mikor én jártam egyetemre, majdnem húsz évvel ezelőtt, a szervezett színházlátogatásnak ez a formája még ismeretlen volt. Legalább is mi nem részesülhet­tünk benne. Vasárnap délutáno­kon többnyire „rohamjeggyel“ settenkedtünk be az üresen ma­radt helyekre, megértő jegyszedő nénik jóvoltából, s a szünetben sem mozdultunk onnan, mert az előcsarnok csillárai és tükrei szégyenítő világosságot derítettek volna a fényesre kopott könyö­kökre, rejtve hordott foltokra. Nézem az itt jelenlévő fiatalo­kat : a legmodernebb divat sze­rint készült, elegáns ruhákat hordják. A fiúk közül egynéme­­lyik meg éppenséggel vagányo­­san modern. S a lányok, ó, ezek a kedves-komoly, üde nők , csino­sak, ápoltak. Ahogy titkolódzó csivitelésben összedugják fejüket, ahogy szemérmes magakertetéssel sétálnak: báj és kedély harmatá­ban fürdetik a környező világot. Persze, voltak szép lányok az egyetemen a mi időnkben is. S fiúk, kiktől kölcsön lehetett kér­ni a jószabású sötét öltönyt, ha rendkívüli alkalmak ezt elenged­hetetlenül szükségessé tették. De amikor így egybegyűltü­nk, hát nem mutathattunk valami előke­lően. Ami igaz, igaz : sokan nehéz bakancsokban dühögtek és csúsz­káltak a Diákház sima parkett­­jén. Ezeknek a bakancsoknak némelyike háborús országutak porában edződött tartóssá... Ruha és cipő tekintetében te­hát másmilyenek voltunk mi, majd­nem húsz évvel ezelőtti diákok, ám a színház — és a csöndes könyvtár­szoba, a viták hevétől felforrósított gyűlésterem, a szel­lemi erőkifejtés minden lehetsé­ges fóruma — ugyancsak ottho­nunk volt. Lehet, még inkább, mint a mai fiataloknak. Vagy csak a romantika csalóka üveg­lapjain át tetszenek színesebbnek az emlékek ? Mert a jelen is majdan emlékké szépülő élmé­nyek friss forrásvizével táplálja, egyre új és újabb hódító utakra csábítja az ifjúságot. Azt hiszem, a mai fiatalok nem kevésbé fo­gékonyak és vállalkozásra, harcra készek, mint mi voltunk valami­kor. Csak — ne tagadjuk — va­lahogyan más emberek. Magabiz­tosak, higgadtak, derűsek. Esz­ményeikben több a realista cél­­szerűség.­Mér nem a kezdés má­mora süti, kavarja, hanem a to­vábbépítés szabályos üteme kor­mányozza életük alakulását. ...Aki — magamkorú ember — egyetemi bérlet napján téved be a színházba, számoljon azzal, hogy ügyet sem vetnek rá. Ám ahelyett, hogy bosszankodna, em­lékezzék ifjúságára, s legyen megértő: így van ez rendjén. Hisz csak éveink számát, s talán zakónk fazonját tekintve va­gyunk másmilyenek ; a fiatal sze­mek tükrében volt és jelen nem­zedékek közössége fénylik vissza. ÚJ SZAKMUNKÁSOK A TERMELÉSBEN (Munkatársunktól) Évente 200— 300 dolgozó szerez szakképesítést a temesvári Mechanikai Üzemek bel­ső szaktanfolyamain. Legutóbb is 180-an végezték el a belső üzemi szaktanfolyamot, ahol a vállalat leg­jobb mérnökeitől, mestereitől, tech­nikusaitól tanulták a lakatos és a hegesztő szakmát. A vállalat veze­tősége intézkedett, hogy a frissen végzett szakmunkásokat a legjobb, legtapasztaltabb munkások mellé osszák be a termelésbe. Van a józsefházi (Szatmár rajon) mezőgazdasági termelőszövetkezet székházában három helyiség is, há­rom iroda, de az elnök mozgé­kony ember lévén (vagy talán a „kicsi a lakás, nagyobbat kí­ván” gyermekjáték hagyományai alapján?), mindig ott tartózkodnak a legtöbben, ahol ő. Pillanatnyilag a székház Hajnal utcára néző szobá­jában. Létszám: mintegy tizenkét em­ber, egyfajta kisebb „plenáris”. Amelynek azonban nem egységes a napirendje — pontosabban: „albi­zottságokra” oszlik. Ahogy nézem, a falu jónéhány égető kérdése sűrű­södött itt össze erre a szűkös helyre és ebbe a délelőttbe. (Gondolom, ahogy máskor is.) Fényképészünk lábhoz tett villanó­szerkezettel tanulmányozza az embe­reket. Esik az eső, igazán nem fény­­képezni­ való idő. A különféle bakan­csok és csizmák soráról tanulmány­­szerűen ki lehetne mutatni, ki mer­ről jött, nyilván a legfontosabbnak vélt gondjával. Pompás műút suhog át a falun, csak az nem sáros, a mellékutcák, a dülőutak — talán csak az új magasfeszültségű vezeték tud átlábalni rajtuk ezüstszínre fes­tett gólyalábaival. — Külön kályhacsővel kellene ki­vezetni innen a füstöt — hallom egy öreg kollektivista tréfás megjegyzé­sét. Valóban: a cigaretták, akárha a különböző érvek üzemanyagai volná­nak, nekihevesedve füstölnek. Egyedül az elnök nem dohányzik Elmerülten hajol az asztalra nyitott füzete fölé. Ott ülök mellette, de a nagy zsivaj­ban nem hallom, miről beszélget egy asszonnyal. Valamit beír a füze­tébe. Közben pontosan úgy beharap­ja alsó ajkát ,mint harminc évvel ezelőtt. Padtársak voltunk az elemi­ben. Úgy volt, hogy együtt tanulunk tovább, elnök-barátom azonban hat testvérével csakhamar árván maradt. Felnevelte valamennyit, aztán alig­hogy ezzel megvolt, már a saját négy gyermekét kellett tovább nevelni. De még ezt sem fejezte be egészen, amikor alig egy éve a községközpont üzletének felelősi posztjából kül­döttség hozta haza elnöknek a gazdaság élére. Alkalmasabb embert aligha találtak volna a meglehetősen eladósodott gazdaság vezetésére. Azóta az adósságok nagy részét ren­dezték, új istállókat építettek, rend van a munkában, de gond, az még maradt így is elég. — Annyi minden szakadt egyszer­re a nyakamba, hogy muszáj volt kü­lön gond-füzetet nyitni. Ebbe írja „dolgozatait”. Egyszerre tanuló és professzor itt. Leteszi a ce­ruzát, mert a holmi útépítési vita három résztvevője még az általános zsivajból is kirívóan hangos. Valami kavicsot kellett volna vala­hová idejében kihordani. Nem így történt. Most már késő, amíg így esik, kerékagyig ér a sár. A gazda­ság megbízott emberét hivatalos ra­joni küldött szedte elő. (Aki már a jegyzőkönyv­tömböt is előszedte.) Az elnök csendes szóval, józan érvvel kapcsolódik bele a vitába. — Ha akarja, írja meg a jegyző­könyvet — mondja a felpaprikázó­­dott útellenőrnek —, de attól még nem javítódik ki az út. Inkább azt kellene megnézni, hogyan pótoljuk be az elherdált időt. Lássuk csak, mit mond az én füzetem, mit vállal­tunk, mikorra. Három-négy öreg csendesen húzó­dik meg egy lócán. A kályhacső-ja­­vaslattól eltekintve hallgatnak. Ők csak amolyan ön­kéntes hivatalnokok, nyugdíjasságukban ennyit kötelezőnek éreznek, hogy na­ponta benézzenek a székházba. Az utakkal mindig baj van : némelyik é­vente két kavics­bányát is felfal­na. Őket inkább a mérnökházaspár (olyan büszkén néznek rájuk, mintha ők boronálták volna össze őket) és az állatorvos megbeszélése érdekli. Szép új istállót építettek a Hajnal utca végén. Az elnök körülültette két sor jegenyével, újabb épületeknek hagyván helyet. De nyilván még ott is, az igazán megvigyázott körülmé­nyek között is előfordul, hogy egy­két borjú megbetegszik. Az állator­vos az imént nézte meg őket. ő a legsárosabb utca végéből jött az iro­dába. Nincs semmi különösebb baj, de jó, hogy idejében szóltak. ötven felé járó férfi az állatorvos. Keménykötésű, keményszavú, a sze­me körüli fürge ráncok jó humorér­zékről árulkodnak. Egy kisebbfajta északi sarki expedícióhoz is találó öltözék van rajta. Csizmája úgy fest, hogy nem kell külön aláírnia a jelen­léti naplót. — Mivel közlekedik ? — kérdem, miután a borjak egészségi állapota megnyugtatóan megtárgyaltatott. — Ma per pedes apostolorum jöt­tem — válaszolja tréfásan, mintegy azt jelezvén, hogy ezzel kapcsolat­ban nem csupán ennyi a mondani­valója; ez nyilván csak a bevezető. — Egyébként pedig ? — Egyébként. Van egy kocsim, két lovam, de bár ne volna, ha nincs meg hozzá, ami kell. Négy tartozik ugyanis hozzám. Szerencse, hogy Aranyosmeggyes csak három kilomé­ternyire van Józsefházától, és sze­rencse, hogy történetesen nem lovak­hoz hívtak. Mert akkor teljesen cser­benhagyott volna a humorérzékem. Erről jut eszembe — fordul hirtelen ötlettel elnökbarátomhoz, akinek a jelek szerint némileg sikerült lecsilla­pítania az útvitázókat. — Elnök elv­társ, nincs véletlenül néhány üres zsákja ? — üres zsákom? — téved fel az iménti parázs szóváltás hangulatá­ból az elnök. — Csak nem a beteg borjakra akar pizsamát adni? Mire kell ? — Korszerűbb módszerekkel gyó­gyítok. De gondol­tam, ha már erre járok, egyúttal vin­nék egy kis zabot azoknak a szeren­csétlen lovaknak. — Hangja komoly, élvezi, hogy éppen ezzel tudta az egész iroda érdeklődését a kérdésre terelni. (Csak az útellenőr dörmöng magában, hogy ő most már mit csi­­náljon a megkezdett jegyzőkönyv­lappal ?). — Milyen lovaknak ? — kérdi gya­nútlanul az elnök. A füzetére pillant, mint aki megszokta, hogy az bizto­san emlékezteti mindenre. Látszik, rajta, hogy rendszerető ember, de hamarjában nem kapcsol, miféle­­lo­vakról beszél az állatorvos, ők bor­jakhoz hívták. — Hát a lovaimnak — mondja a világ legtermészetesebb hangján az állatorvos. Odalép az elnök asztalá­hoz. — Ne értse félre, hogy jelen­leg mosolygok. Ezen már ugyanis csak nevetni lehet. Meg sem kérdez­te, miért jöttem ma gyalog. Ne fá­radjon, megmondom. Kocsival akar­tam én jönni, de ez csak úgy sike­rült volna, ha én húzom. Reggel, amikor be akartam fogni, a rudas se szó, se beszéd, lefeküdt a hámmal. Olyan gyenge már, hogy a lábán sem áll. A másik nemkülönben: hiá­ba nyerges, éppen a nyerget nem bírná el. Mármint egyedül. Elnézést kérek, hogy a maguk borjai előtt a két lovamat vizsgáltam meg, azaz : fektettem vissza a jászol mellé. Há­nyadszor is kérek én maguktól egy kis zabot ? Azt, amit a rendelet elő­ír. Ami jár az állatorvos lovainak. Most már senki sem zsivajog az irodában. Ennek a fele sem tréfa. — Ezt még nem írtam fel — mond­ja elnök-barátom zavartan. — Ha­tározottan emlékszem, erről most hallok először. — Nyugtalanul hátra­lapoz a gond­ füzetében, mintha nem volna azért mégsem egészen biztos a dolgában. Homlokára fellép telep­szik. Annyiféle gonddal találkozik itt naponta az ember, hogy a feje, akár a káptalan. De lehet arra gon­dol: az üzletben nem volt vita. Sza­bott árak vannak, csak a kasszalap­nak kell stimmelnie. Itt azonban me­netközben folyton módosítja valami a „végösszeget”. — Lehet, hogy éppen maguknak, azaz magának még nem szóltam — helyesbít az állatorvos. — El is fe­lejtettem, hogy maga még új a mun­kájában. Már azt sem tudom, kinek és hányszor szóltam. Talán az volt a baj, hogy közben látták: még meg­vannak a lovak, ha hívnak megyek, valahogy előteremtem a takarmányt. A helyzet azonban ez: egyik küld a másikhoz. Engem nemcsak hívnak, hanem küldözgetnek is — fordul népes hallgatóságához. Ám mintha ennyivel nem is elégedne meg im­már, utána teszi: — De most már megyek a rajonhoz. Csak nem fogom annyiban hagyni, hogy éppen az állatorvos lovai forduljanak fel. Még ha végelgyengülésben is. Szép kis reklámja lenne a munkámnak. Na, de megyek. Várnak a lovaim. — Valamit csinálunk — mondja restelkedve az elnök. —_ Tudom, most éppen nincs üres zsákjuk Hála az agrotechnikának, a termés jó volt — nyújtja fanyar mosollyal a kezét az állatorvos. Éppen inteni akarok a fényképé­szünknek, hogy legalább ezt a kéz­fogást kapja le, de már kattan is a villanófény. Nem hiába tanulmányoz­ta ő idáig szinte észrevétlenül az em­bereket Az alkalmas pillanatban így mond véleményt A kép ugyan nem valamely határozat megpecsételését ábrázolja, inkább valami olyasmit, aminek ez lehetne a címe: Zabhegye­­zés. Egy kicsit hosszú képaláírás kel­lene hozzá, ha közölni akarnánk. Elnök barátom gond­füzetébe azon­ban bizonyára csak ez a rövid be­jegyzés került: „Zabot az állatorvos lorainak. Beszélni a másik három elnökkel. Sürgős“. Nem szereti a látványos dolgokat, nem akarta előttünk, azon nyomban beírni. De ahogy elszéledtünk, biztosan ez volt az első dolga, pontot tett e „zabos“ délelőttre. Harminc éve ismerem. „Zabos“ délelőtt PANEK ZOLTÁN riportja EGYRE TÖBB MUNKÁSKLUB ÉPÜL A Brad rajoni Gura Barza mun­kásközpontban nemrégiben fel­avatták a helybeli bányaipari dol­gozók új klubját, amelyben 600 személyes előadásterem, egy má­sik nagyterem, könyvtár, kép­zőművészeti, zene- balett- stb ter­mek állnak a dolgozók rendelkezé­sére. A népi hatalom éveiben a tar­tomány más munkásközpontjaiban, köztük Petrillán, Oncán, Gyaláron, Kudzsiron, Vajdahunyadon is új klubok nyíltak. A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából A Kubai Köztársaság nemzeti ün­nepe — a kubai forradalom győ­zelmének 6. évfordulója — alkalmá­ból Manuel Yepe Menendez, a Kubai Köztársaság bukaresti nagykövete román nyelvű beszédet mondott a rádióban és a televízióban. TÁVIRAT A kubai forradalom győzelmének 6. évfordulója alkalmából Corneliu Manescu, a Román NK külügymi­nisztere táviratban köszöntötte Raul Roa Garciát, a Kubai Köztár­saság külügyminiszterét. Hazatért a könyvkaraván (Munkatársunktól) A fogyasztási szövetkezetek Maros Magyar Auto­nóm tartományi szövetségének gép­kocsira szerelt mozgó könyvesboltja, a falvakon közkedvelt könyvkara­ván, visszatért Marosvásárhelyre. A könyvkaraván decemberben Csík és Régen rajon távoleső falvait keres­te fel és közel 30 000 lej értékű szépirodalmi, tudományos és szak­könyvet adott el. ELŐRE A holnap iskolái — A Műépítészek Szö­vetsége pályázatot hir­detett 12 osztályos is­kolák tervrajzaira. A versenyre harmincnégy ismert nevű fővárosi és vidéki építész neve­zett be. Az első és má­sodik díjat két munka­­közösség közösen nyerte el. De a nem díjazott tervrajzok is rendkívül értékesnek bizonyul­tak, így a Műépítészek Házában mind a 34-et kiállították. A kiállítást szakembereken kívül számos más érdeklődő látogatta meg. ... Harmincnégy terv­rajz. Harmincnégy ter­vező elképzelése jele­nünk modern iskolájá­ról. Milyennek látják ? Mindegyik tervrajz más-más, de valamennyi közös jellemzője a leg­jobb tanulási körülmények meg­teremtésére való törekvés. Lássuk csak közelebbről ezeket a rajzokat. Az építészek mintha csak összebeszéltek volna a 34 iskola mindegyike egy vagy két emeletes. Szintén közös vonás: a tantermek tervrajzokon felőli oldalon az ablak-fal megoldá­sok. Valamennyi tervező tágas és fásított udvarral vette körül a terv­rajzon megszületett épületet. Töb­ben pedig az udvar felőli falakat mozaik díszítéssel képzelték el. Milyenek a tantermek ? Ál­talában 26—36 tanuló számára valók. A mosható padoktól, a tanári asztalig és falitábláig minden beépített s a parkettet n műanyagburkolat védi. Közvetlenül az osztálytermekből ru­határ nyílik. Valamennyi folyósó végében mosdófülke és fürdőszoba. Mit mondanak még a tervrajzok? Az iskola nemcsak tanulás helye, hanem szabad időben hasznos szó­rakozást nyújt, így jól felszerelt klub — színházteremmel, mozival, több könyvtárral — áll a tanulók rendelkezésére. S ezeken kívül csak­nem valamennyi tervrajz büfét és étkezőszobákat is jelöl. Az utóbbi évek során számos új, modern iskola épült hazánkban. Csupán a hatéves terv első négy évében közel 20 000 tanteremmel bővült az iskolahálózat. A következő időszakot szintén nagyarányú iskola­építkezések jellemzik majd, így a Mű­építészek Házában megrendezett ki­állítás nagyon is aktuális, sok-sok szakembernek és látogatónak sugall­­­hat ötleteket. S az ötleteket — mint ahogy szokás — szintén naplóban gyűjtik össze, amit a kiállítás után a Műépítészek Szövetsége megvitat. ... Harmincnégy tervrajz. Egyelő­re elképzelés valamennyi, de rövi­desen a tervrajzok nagy része átván­dorol az építést vezető mérnökök asztalára. L. I. Munka és öröm (Folytatás az 1. oldalról) A minőség kérdése további építő munkánk, haladásunk kulcskérdése. Pártunk nem véletlenül helyez az eddiginél is nagyobb hangsúlyt a minőség további javítására. No­vember-decemberi plenáris ülésén a Központi Bizottság, Gheorghiu- Dej elvtárs javaslatára három fő gazdasági problémára összpontosí­totta a közfigyelmet. Egyik, az első ezek között: a termékek minőségé­nek javítása minden termelési ág­ban. És a másik kettő: az új terme­lési egységek átadása határidőben és az exportfeladatok példás telje­sítése is összefügg az elsővel, a mi­nőség kérdésével. A tudomány és a technika haladása követelmény­ként állítja gazdasági életünk elé a gyártási technológia és az egész termelési struktúra szüntelen töké­letesítését. Tapasztalatból tudjuk, hogy vásárlóközönségünk a minősé­gileg legjobbat keresi. Ugyanez ér­vényes exportunkra is: csak jó, mind jobb termékeink lehetnek versenyképesek a külföldi piacokon. Aligha vonja kétségbe a miniszté­riumi szakembertől a vállalatve­zetőig vagy az egyszerű segédmun­kásig bárki is a minőség javításá­nak döntő fontosságát. Igen ám, de a minőség javítása nem csupán tervezési kérdés. Még csak az ál­lam nagyobb beruházásai sem elegendőek, habár elengedhetet­len fontosságúak. A minőség ja­vításának fő letéteményese: az em­ber. Mérnök és szakmunkás, terve­ző és segédmunkás, mindenki a ma­ga munkaterületén, a maga felada­tainak és kötelességeinek arányá­ban. A minőség magasabb mérce. Magasabbra állított mércét kíván valamennyiünktől: több tudást, több kezdeményezést, nagyobb pon­tosságot és lelkiismeretességet. Egyé­nenként is és közösségileg. Mert bármennyire döntő az egyes ember törekvése a jobb minőségre, az ipari vagy mezőgazdasági termelés mo­dern viszonyai között csak az egész munkaközösség együttes igyekezete hozhat igazi eredményt. De ez egy­ben azt is jelenti, hogy a munka­közösség eredményéhez mindenki egyéni erőfeszítése nélkülözhetetlen. Egyéni hozzáállás, a többre tö­rekvés személyes igénye és a gaz­dasági gyarapodás társadalmi igé­nye így fonódik össze. Nemcsak a minőségért végzett munkában, de életünk minden vonatkozásában. És ez a társadalmi igény egyben egyéni érdeket is szolgál. A szocia­lizmus törvénye, hogy a társadalom, az ország gazdagodása az egyéni jó­létet is magával hozza. A munka és az öröm együtt járnak, jó testvérek nálunk. Épülő házak, új városne­gyedek és városok, a közoktatás, a kultúra pezsgése, életünknek im­már megannyi tartozéka mind-mind a nemzeti jövedelem növekedéséből meríti anyagi forrásait. A nemzeti jövedelem a nép jövedelme, az ösz­­szessége, gyarapodása az életszín­vonal emelkedését jelenti. Idei jó munkánkra alapozta a terv azt az előirányzatát, hogy a lakosság pénz­jövedelme csaknem 9 milliárd lejjel lesz nagyobb, mint tavaly volt. Ez a jó munka az első nappal kezdő­dött, s egyéni és társadalmi érdek, hogy töretlenül folytatódjék. 1964—1965 fordulója az öröm ün­nepe volt. Ez az öröm az elmúlt esztendő jó munkájából, eredmé­nyeiből fakadt. A mi örömünknek éppen az az aranyfedezete, hogy nem önzés, kapzsiság, más ember letörése, közérdek semmibevevése, ebülszerzett egyéni előny, hanem az alkotó munka tiszta szépsége táplál­ja, élteti. Ezért tud az egyéni öröm közösségivé oldódni, ezért koccan­tak össze őszinte szándékkal csalá­dokban, munkaközösségekben a bol­dogságot kívánó újesztendei boros­poharak. Ami jót magunknak, egy­másnak, az egész országnak kíván­tunk, váltsuk valóra szorgalommal, tudással, igyekezettel. Tartson ki a jókívánság egész esztendőn át. Örö­münk forrása a munka, hát jó munkánkkal tehetjük tartóssá. Vele szerezhetünk ebben az esztendőben is új örömet magunknak és egymás­nak. A CEC nyereménykötvények de­cember 31-i póthúzásának nyere­ménylistája : Egész nyereményeket kapnak a 200 lej értékű nyereménykötvények tulajdonosai. A 100, 50 és 25 lej ér­tékű nyereménykötvények tulajdo­nosai 1/2, V4 illetve 1/­8 részt kap­nak a fenti nyereményekből, ame­lyekben benne foglaltatik az illető nyereménykötvény névértéke is. A nyereményeket a radioni taka­rékpénztárak és a decentralizált CEC ügynökségek fizetik ki. KÖZPONTI LOTTÓ A KÖZPONTI LOTTÓ 1965 JANUÁR ELSEJEI KÜLÖNLEGES SORSOLÁSÁN AZ ALÁBBI NYERŐSZÁMOKAT HÚZTÁK KI: RENDES PÉNZNYEREMÉNYEK: 58 85 71 28 47 55 31 34 19 30 66 53 8 PÓTNYEREMÉNYEK TÁRGYAKBAN ÉS PÉNZBEN 1 húzás (3 a 90-ből) 57 51 40 II. húzás (3 a 90-ből) 58 72 35 III. hú­zás (3 a 90-ből) 44 85 50 IV. húzás (4 a 90-ből) 7 41 15 57 V. húzás (4 a 90-ből) 62 32 18 49 VI. húzás (4 a 90-ből) 76 61 38 56 VII. húzás (4 a 90-ből) 8 87 54 79 VIII. húzás (5 a 90-ből) 12 79 14 7 50 IX. húzás 5 a 90-ből) 35 67 9 70 84 X. húzás (5 a 90-ből) 7 15 6 19 40 XI. húzás (5 a 90-ből) 65 43 42 52 75 XII. húzás (5 a 90-ből) 7 76 40 69 17 XIII. hú­zás (2 a 90-ből) 42 10 XIV. húzás (2 a 90-ből) 44 49 Nyereményalap: 3 677 901 lej. a A kihúzott „­­, nyeremény* k S | kötvény. ||| Is , £ n sorozata § fl 1 24 555 21 100 000 1 14 090 23 15.000 1 06 965 23 50.000 33 275 48 25.000 1 30 583 49 10.000 1 07 707 21 5.000 1 17 861 21 5.000 20 758 34 5.000 • 29 706 17 5.000 31 874 44 5.000 1 53 478 49 5 poo 57 710 08 5.000 Sorozat­szám vég­ződése 60 076 42 60 342 29 60 414 48 1­ 000 60 215 49 1 000 60 509 33 5 000 500 11 28 000 ,00 29 29 000 600 75 21 800 A KÖLTÉSZET NAPJA A SZOVJETUNIÓBAN Decemberben tizedszer ünnepelték a Szovjetunió­ban a költészet napját. A könyvesboltokba rövide­sen befut A költészet 1964-es napjának év­könyve is, amelyben a legváltozatosabb életko­rú, alkatú, és stílusú köl­tők tavalyi alkotásának legjavát foglalták össze, az idős nemzedékhez tartozó Tvardovszkijtól és Scsipacsovtól, Voznye­­szenszkijig, Rozsgyeszt­­venszkijig és Ahmadul­­lináig, a litván Mezielai­­tistól a kaukázusi avar Rosszul Gamzatovig. A költészet napjának, vagy inkább a költészeti évnek mérlegéhez csak két számadatot közlünk : 1964-ben 2236 verseskötet jelent meg a Szovjetunió­ban, összesen több, mint 90 millió példányszám­ban. S ha ebből le is számítjuk az ismételt, de mindig elfogyó Puskin, Majakovszkij, Lermon­tov, Jeszenyin-kötete­­ket s a világköltészet legjavának fordításait, még mindig ezrével szá­míthatjuk az élő szovjet költőket s friss köteteiket. Az atomfizika, kiberneti­ka és űrkutatás fellendü­lésével egyidőben virág­zik és terjed a Szovjet­unióban a költői alko­tás és a költészet párat­lan népszerűsége is, benyújtott a kiadónak egy novelláskötetet, s terveiben szerepel egy útirajz is. Nedzseati Dzsemal két színdarab­bal, A szerelem korlátai és Szervezz című darab­jaival készül a 65-ös szí­niévadra. Orhan Kemal két regényéből ír szín­darabot, és befejezi Volt egyszer egy levelecske című regényét Egy másik regényíró Szamin Kod­­zsagez megjelenteti Egy pár ökör című regényét és kiadás alá rendezi no­­velláskötetét Egy nap a városban címmel. Gaz­dag tervei vannak Mah­mud Makai esszéírónak is,aki Cérnavásár című könyvét óhajtja folytatá­sokban megjelentetni, a Yeditepe-ben ; e könyv a mai Törökország társa­dalmi problémáit elemzi. A Varlik kiadó is két könyvét adja ki 1965-ben: a Képzelet és valóságot és a Meddő szerelme­t. Az író ki szeretné adni útleírásait is és még a közeljövőben befejezi egy hosszabb novelláját, Az ostor átadását. A lap kérdésére rend­kívül frappáns és sokat­mondó választ küldött le­vélben Azisz Neszin török humorista. Felhívja a fő­­szerkesztő figyelmét ar­ra, hogy bár minden év­ben hasonló kérdéssel fordul e lap a török írókhoz - azt is meg kel­lene nézni egyszer, hogy vajon mi valósult meg ezekből a tervekből. Mert a török íróknak van egy olyan, és feltétlenül né­pes csoportja, amely nem passzióból ír, hanem az irodalomból él. S ha va­laki számára az írás a mindennapi kenyeret je­lenti, akkor az is előfor­dulhat, hogy a tervei idő­­közben - sajnos, de való - módosulnak. A GÉP BŰVÖLETE ABSZTRAKT MŰVÉSZET HELYETT? A tavalyi velencei nagy­díjas, a „pop-art“-nak nevezett irányzat nagy­mestere , Robert Rau­schenberg évtársa, ba­rátja és eszmetársa Tin­guely francia szobrász, aki nem csak a festé­szet síkjában, hanem a háromdimenziós szob­rászatban is alkalmazza a „pop-art" módszerét, vagyis azt, hogy a va­lóság nyers tárgyait beleépíti a műalkotás­ba, ahelyett, hogy ábrá­zolná őket. De míg Rauschenbergék bútor­darabokkal, litografált plakátokkal, vagy kitö­mött madarakkal tar­kítják képeiket, Tin­guely „valóságot­ szom­­jazó“ szenvedélyének ki­zárólagos tárgya a gép. „Meta-mechanikus" mű­vészetnek nevezi azt, amit csinál, a­mi ne­hezen tudnánk megne­m Yeditepe, török iro­dalmi folyóirat, interjút készített több íróval, köl­tővel és színműíróval, akik nyilatkozatokat ad­tak 1965-ös alkotási ter­veikről. Íme, néhány kö­zülük : Melih Djevdet An­­dai verseskötetét ren­dezi második kiadás alá, a Remzi kiadó­nál megjelenteti első regényét is, a Denem nézni — s amelynek értelme, célja az, hogy megszabadítsa a gé­pet praktikus, utilitaris­ta vonásaitól s felfedez­ze benne a romantikát, az érzékiséget, egy­szóval mindazt ami a termelő ipar korlátai közül utat nyithat a gépnek a művészet ha­tártalan birodalmába. A mellékelt reproduk­ción kívül hadd idézzük Tinguely másik művét, amelyből jobban meg­értheti az olvasó, hogy mit is jelent az, ha a gép „felszabadul a ter­melés kényszere alól“ és kibontakoztatja roman­tikus hajlamait: a mű­vész megmintázta, ha szabad ezt mintázásnak nevezni, a nevadai si­vatag „robbanás-szob­rait“ ... Ez volna a gép „szabad szenvedélye“...? kiadónál pedig összegyűj­tött tanulmányait Beszél­getések címmel. Megjele­nik egy színműve is, Em­berek­­ belülről nézve címmel. Írótársa, Burhan Árpád, több időt óhajt szentelni a fordításnak, jelen pillanatban is ógörög és osztrák költők verseinek tolmá­csolásán dolgozik, ame­lyek 1965-ben fognak megjelenni Ugyanakkor török írók tervei ÍJ DARABOK A PEKINGI SZÍNPADOKON Az 1964-es év gazdag termést hozott a kínai színműirodalomban, sok eredeti darab született, amelyek a nép forra­­dalmi megvalósításait, a kínai dolgozók min­dennapi életét tükrözik. A valóság minél alapo­sabb ismerete végett színpadi szerzők, ren­dezők és színészek lá­togattak ki az év folya­mán nagyobb ipari lé­tesítményekbe, építőte­lepekre, falvakba. Az újabb darabok közül nagy sikert aratott Le Bin-el Esküvő előtt cí­mű darabja és Liu Hou­­min Nővérek egy domb­vidéki faluban című színműve, amely a ter­mészeten úrrá lévő em­berek hősies munkájá­ból ihletődött. Egyidejű vetítés több moziban egy filmszalagról A milánói nemzetközi vásáron nagy feltűnést keltett Castellani, olasz mérnök találmánya, kis villanyerőmű és tele­víziós vetítőgép segít­ségével, több helyütt felállított felvevőgépe­ken át, egy szalagról egyidejűleg filmeket vetít a vászonra. A film­­eket fekete-fehér vagy színes és kábelek, vagy hertz-hullámok útján továbbítják. Az új találmány lehe­tővé teszi, hogy egy vá­rosnak több mozijában mutassák be ugyanazt a filmet, anélkül hogy ehhez több kópiára vol­na szükség. Mind a film­­producensek, mind a mozitulajdonosok köré­ben nagy érdeklődés mutatkozik az új talál­mány iránt, amelyet — Castellani mérnök ki­jelentése szerint — rö­vid időn belül sorozat­ban lehet majd gyárta­ni és gyakorlatilag al­kalmazni. Ki ez a tisztes öreg hölgy ? A színjátszás valame­lyik „anyakirálynője“, dicső pályájának ötve­nedik évfordulóján ? Nem. Hanem a maszk­mester s a színészi át­élés közös remeklése. Sophia Loren, a ragyo­gó szépségű, olasz film­színésznő,­­ akit leg­utóbb, a Cicciará­­ban nagylányos anyá­nak látott közönségünk legújabb filmjében ked­ves öreg nénit alakít. A film címe Lady L., ren­dezője Peter Ustinov. s BBSS A KAMATOZÓ ÉS NYEREMÉ­­NYES CEC BETÉTKÖNYVEK TÁRGYNYEREMÉNYEI 1 ^ ‘h 2 £ a A nyerő A nyer érné­£ * betét­­ny«k értéke a ^ könyv egyenként £» szama­r a 1 230 774 10.000 i 469 701 10.000 | 692 841 10.000 , 782 182 10.000 } 859 121 10.000 i 1 098 515 10.000 { 1 247 789 16.000 { 1 356 366 10.000 } 1 447 593 10.000 : 1 508 964 10.000 1 1 615 058 10.000 A betétkönyv zsárnanak végződése 17 46­­7 * m 17 84 388 “ 17® 6 291 170 4 580 170 6 193 1 170 1 063 000 170 1713 500 170 7 998 500 170 8 118 500 A NYEREMÉNYES BETÉTKÖNYVEK HÚZÁSA A nyereményes CEC betét­könyvek 1964 negyedik negyedévi húzásán az alábbi számvégződé­seket húzták ki a mellettük fel­tüntetett nyereményekkel. A nyerő betétkönyvek szám­végződései : 180 250 % 957 200 »/• 872 100 •/. 046 50 •/• 119 25 % 206 25 •/. 331 25 % 334 25 */» 455 25 */o 496 25 */o 515 25 */» 556 25 °/o 652 25 *» 794 25 % 890 25 */# A nyereményeket a rajoni ta­karékpénztárak számítják ki és vezetik be a betétkönyvekbe s szabályzatban megállapított nor­mák alapján. ADAS-kötvények húzása Az Állami Biztosító közli: a ve­gyes életbiztosítás 1984 december 31. amortizációs húzásán az alábbi nyolc betűkombinációt húzták ki : CSN CTC UUP GST YRD MM A ESD WRZ

Next