Előre, 1969. szeptember (23. évfolyam, 6790-6814. szám)

1969-09-19 / 6805. szám

ELŐRE 2. oldal HAZAI DRÁMÁK A SZÍNEN A fővárosi színházak is meg­kezdik ezen a héten az évadot, s valamennyien a hazai dráma szolgálatá­ban. A Nemzeti klasszikus reper­toárdarabjait, az Elveszett levelet, s a Megtorlást játssza, a már klasz­­szikusnak számító szereposztásban. Újdonság csupán Alecsandri Coana Chirilájának új címszereplője, a vérbő tehetségű Draga Olteanu. Az új bemutatók közül néhány tematikájában klasszikus igényű. Paul Anghel például két színház­nál, két történelmi darabbal mutat­kozik be egyszerre, a Mihai Vitea­­zulról szólóval a Bulandrában, a Stefan cel Marét idéző Nagyhéttel a Nemzetiben. Érdekesnek ígérke­zik az írószövetségi díjas költő, Ilie Paunescu drámája Brâncoveanu fe­jedelem özvegyéről. Tulajdonképpen szintén a törté­nelmi drámákhoz sorolhatnánk Mi­­rodan két új darabját, bár a szerző témáit inkább a szellem küzdőteré­ről merítette. Az Elsötétítés, ame­lyet az Állami Zsidó Színház mutat be, Mihai Sebastian Névtelen csil­lagának a háború alatti bemutató­járól szól: a szerzőt­ hallgatásra ítélték a faji törvények, s egy ön­zetlen barát kölcsönözte nevét és személyét, hogy az író mégis meg­szólalhasson. A másik, amely a Bu­landrában kerül színre, már címé­ben is utal a jelenkor egyik legna­gyobb szabású, ám szakadékokkal fenyegető szellemi győzelmére : Az ismeretlen szív átültetése. A Kis Színház a román dráma hetével kezdi évadát, felújítja összes hazai sikereit, egyetlen új bemutatóval pótolva meg : az Élet, szerelem, ha­lál című előadással, ami érdekes kísérlet , népköltészeti montázs és egyetlen szereplő, Irina Rochițeanu­­Mirianu szuggesztív erejére meg Ion Cojar rendezői invenciójára alapo­zódik. Az évadkezdés egyik érdekessé­ge, hogy a Nottara színház hazai magyar szerző, Földes Mária : Rö­vid nyár című darabjával tartja el­ső bemutatóját október tizedikén. A mesegyűjtő tisztelgése Gyermekkori emlék: dallal-tréfá­val színesített téli este, orsók pör­gése, gyapjú meg kenderkóc a fara­gott guzsalyokon, s a fonó asszonyok szemében csillogó-villogó jókedv, vagy balladás szomorúság. Valaki mesélni kezd. Táltos paripákról, ki­semmizett királyfiakról, eszes kon­dáslegényekről. S a kicsi szoba egy­szeriben megtelik nagy igazságokkal, erkölcsös, szép fogalmakkal. Aztán megjött az öreg tanító, s jegyezni kezdte az öregek meséit, és jöttek mások is, akiket a nép las­san a saját fiainak vallott. Mint ahogy — és ezt biztosan tudom — saját gyermekének vallja most a 72 esztendős magyarós Kurcsi Minya havasi mesemondó is a hazai ma­gyar népköltészet fáradhatatlan ku­tatóját, Faragó Józsefet. Mert ő fe­dezte fel igazában mesemondó-tehet­ségét, jegyezte le gyönyörű népme­séit. Kurcsi Minya 25 népmeséjét tartal­mazza a kötet.* Olyan darabokat, a­­melyek a legszemléletesebben adják vissza a mesemondó nyelvi sajátos­ságait. Kurcsi Minyának legjobb mese­mondóink között van a helye. A ko­mótos cselekménybonyolítás során kitűnő érzékkel kerüli el a szerke­zeti aránytalanságokat. Igaz ugyan, hogy repertóriumát jórészt a Grimm­­testvérek és Benedek Elek mesekin­cséből merítette, de a , már egyszer hallott-olvasott meséket a maga egyéniségén átszűrve, nemegyszer to­­vábbfejlesztve-átépítve adta tovább annyi évtizeden át hallgatóságának. A kötetet Faragó József mintegy 80 oldalt kitevő tanulmánya vezeti be. A kutató gazdag bibliográ­fiából s gondos történelmi hátte­­rezéssel dolgozik. Megállapításait konkrét tények sokoldalú vizsgálatá­ból szűri le. Kurcsi Minya saját kezű önéletírásából egész passzusokat idéz. Nemcsak a mesemondásra vo­natkozó adatok érdeklik Faragó Jó­zsefet, de emberközelbe hozza Mi­nya bácsit, az embert, aki annyi megpróbáltatásban és mellőzésben részesült a felszabadulás előtt, hogy joggal állapíthatta meg — most már sorstársaira is gondolva — hogy *) Faragó József: Kurcsi Minya ha­vasi mesemondó. Irodalmi Könyv­kiadó, Bukarest, 1969. „ezér van ma is annyi nyomorék em­ber az öregekből". Ez a könyv tehát a mesegyűjtő Fa­ragó József méltó tisztelgése Kurcsi Minya havasi mesemondó előtt. Ráduly János .......—TM 1 ~ 1 1 Ügy két évvel ezelőtt indította útnak Messzer László a nagyvá­radi Fáklyá­ban a Bihari arcok sorozatot. Azóta az olvasók rend­szeresen találkoznak a szombati számban megyéjük egy-egy je­les szülöttével, kimagasló sze­mélyiségével. Időközben mások is kedvet kaptak a kereső, fel­táró munkához, s ma már szá­mottevő kis gárda buzgólkodik azon, hogy senki fia ki ne ma­radjon azok közül, akik hosz­­szabb-rövidebb ideig, a távoli é­let­ múltban vagy már-már kortár­sainkként Bihar szellemi kiváló­ságai voltak, akik a nép felsza­badítását, művelését, nevelését elősegítendő munkálkodtak, vagy éppenséggel életüket is kockáz­tatták. A két év alatt megjelent mint­egy száz portré között helyet ka­pott Pázmány Pétertől és Nico­laus Olahustól kezdve Arany Já­noson, Lovassy Lászlón, Ale­xandra Románon át a Holnapo­­sokig, Ady Endréig és Josif Vul­canig a megye szinte valamennyi nagy szülötte, de azok is, akiket később fogadott fiává­ lányává, románok és magyarok, németek, zsidók és csehek tarka változa­tosságban, de népet szolgáló tö­rekvéseik csodálatos szép egysé­gében. Amikor elindította a sorozatot, Messzer László, talán nem is gondolta, hogy ezek az egy-két hasábnyi arcképek milyen jelen­tékeny ember- és honpolgár-ne­velő hatással lesznek arra a hu­­szonegynéhányezer olvasóra, a­­kiknek a kezébe eljut a FÁK­LYA. Miközben a romániai ma­gyarság nemzetiségi önismeretét mélyíti, tudatosítja a román nép­pel és más nemzetiségekkel való szoros kapcsolatot­­is. A napilapok sorsa a gyors, ám múló hatás. A Bihari arcok­ban rejlő értékek kiaknázatlanul ma­radnak a későbbi olvasó, kereső számára. De miért ne lehetne könyvalakban, fényképekkel, grafikákkal illusztrálva, ízléses kötésben megjelentetni és így tartósítani a hatást ? Ha nem is az Irodalmi Kiadó, de a FÁK­LYA vagy a Népi Alkotások Há­za elvállalhatná a gondozó sze­repét. A cikkek szerzői szíves­­örömest végeznék el az apróbb javításokat, vagy éppenséggel az újrafogalmazást egy maradandó gyűjtemény érdekében. (dánielisz) ARADI EPILÓGUS ›*■› Az aradi várőrséget reggel 5 óra 15 perckor mozgósították. 1300 főnyi teljes zászlóalj sorako­zott a főőrház előtt, és a golyó általi halálra ítélt négy táborno­kot levezették a vár udvarára. A zászlóalj kettévált, és közrefogta a négy elítéltet. Mindegyikük mel­lé nyolc-nyolc őrt rendeltek. A foglyokat a hatos várkapun keresztül vezették ki a falak mel­lé. Csakhamar eldördült a sortűz. A feljegyzések szerint a golyók csak hármukat : Lázárt, Desewffyt és Schweidelt ölték meg. Kiss Er­nő a vállán sebesült meg, s csak azután lőtte agyon a kivégző osz­tag közvetlen közelről. Bardócz minorita szerzetes negyven évvel később, visszaemlékezéseiben azt állította, hogy Schneidel sem ka­pott halálos lövést, s a kirendelt orvos végzett vele. A kivégzések alig pár percig tartottak, a holttesteket katonai őrizet mellett a helyszínen hagy­ták. Reggel hat órakor megkezdő­dött a bitófára ítéltek elővezeté­se, ezúttal a hármas kapu felől. A menet lassan haladt, mintegy fél­órán át. A törtlábú Damjanich­ot és kísérőjét, Sombati görögkeleti lelkészt, egy fazekasvarsánai pa­raszt szekerén vitték. A parasztot sorspontra rendelték ki; szekere ma az aradi múzeum relikvia­gyűjteményében látható Damja­nich karosszékével és mankójával együtt. A kivégzés színhelye a Zsig­­mondháza és Újarad felé vezető úttól közvetlenül balra, a vár ol­dalánál, a régi Maros-híd közelé­ben volt. Kilenc primitíven ácsolt bitófa várta az elítélteket. Nagy Sándor nyugodtan hall­gatta, Damjanich a „leggyaláza­tosabb koholmánynak" nyilvání­totta ismét a vádakat. Elsőnek Pöltenberg Ernőt szólí­totta a porkoláb. Pöltenberg egy percnyi halasztást kért, elbúcsú­zott a kocsiján csendesen várako­zó Damjanichtól, majd a bitófa elé lépett. Búcsút intett társainak. Sorra következtek .­ Török Ig­­nácz, Knézifer Károly, Nagy Sán­dor, Leiningen Károly, Aulich La­jos, majd a v­örössipkások legen­dás vezére, „ Damjanich János. „Azt gondoltam már — mondotta — hogy én leszek az utolsó, ki a csatában mindtig az első voltam." A legenda szerint a szakálla rend­jére is ügyelt,­de a feljegyzések a legendát nem igazolják. Utolsónak Vécsey Károly követ­kezett, kinek súlyosbító körülmény­ként rótták fel Temesvár hosszas ostromlásásites A katonaság elvonulása után, reggel nyolc öt órakor megnyitották a közlekedést!­ A visszaemlékezé­sek szerint ipar­i kivégzések ide­jén nagy tömeg gyűlt össze a vesztőhely k­örül, majd valóságos zarándoklástól indult a katonák őrizte holttestekhez. A kivégzések, végrehajtása után a tábornokok személyes használa­ti tárgyait felárverezték. Sok be­cses tárgy kérett ennek köszönhe­tően évtizedek múlva a múzeum birtokába. Ennyit a 'h ftfteles visszaemléke­zésekről. ,'Jo: Az idők folyamán természete­sen kevésbé,, hiteles legendák is szövődtek a tizenhárom aradi vértanú alakja köré. A kivégzések áramai pillanatait megfestették, s ezekről másolatok, metszetek fo­rogtak közkézen. Legközismertebb ezek közül Horváth József fest­ménye. Az emlékirodalom szintén gazdag. Százhúsz év múltán október ha­­todika változatlanul emlékeze­tünkbe idézi Aradot, mint a forra­dalmi hagyomány megrázó emlé­két. Glück Jenő Kovách Géza Damjanich karosszéke, mankója, és a szekér maradványai, mellyel a vesztőhelyre vitték Mit ígér a szárhegyi kastély helyreállítása ? A Gyergyói medence festői szép­ségű pontján fekszik Gyergy­ószár - hegy. Fölötte a fenyőkoszorúzta Szármány-hegy hazánk egyik igen értékes műemlék­ csoportját is őrzi. Itt van a középkori építőelemeket magába foglaló templom, a Kájoni János sírját őrző kolostor és a hegy tövében a Lázár-kastély, az ország egyik legjelentősebb reneszánsz műemléke. A kastély környékén már a bronz­korban is emberi település volt. Az­óta minden korszak népe beírta ne­vét a vidék történetébe. A XV. szá­zad első felében az egyre nagyobb hatalomra szert tevő Lázár család itt építette ki hatalma gócpontját. 1420 és 1450 között felépítik a la­kótornyot. Ahogy a család hatal­ma terebélyesedett, úgy lett a lakó­torony udvarházzá (1532-ben), majd kastéllyá a XVII. század első felé­ben. Az eddigi kutatások szerint a mai kastély három százados, szinte megszakítás nélküli építkezés ered­ménye. Az egyes évszámok csak egy-egy nagyobb munkaszakasz ha­tárkövei. A munkálatok legnagyobb részét helybeli és környékbeli mesterek végezték, ezáltal lett az épületcso­port egyúttal népművészetünk egyik kincsestára is. A XV.—XVIII. szá­zadi építési technika szinte minden eleme megtalálható itt. Az előkerült kerámia, s a díszítőelemek a népi fantázia formagazdagságáról tanús­kodnak. A történelem olyan­ jeles alakjai fordultak itt meg, mint Petru Ra­reș moldvai fejedelem, Mihnea ha­vasalföldi vajda, aki 1649—50-ben kerek egy évet töltött itt, valamint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, aki itt nevelkedett. Gyakran tartóz­kodott falai közt Kájoni János, mű­velődéstörténetünk nevezetes alak­ja is. A XVI. századi székely felkelé­sek megtorlása alkalmával több száz embert végeztetett itt ki Bá­thory Zsigmond. A Lázár-kastély tömlöcében szenvedtek az elítélt jobbágyok. Az 1966 óta folyó művészettörté­neti és levéltári kutatás, valamint az 1963-ban megindított régészeti ásatás gazdag tárgyi és adatanyagot hozott­­felszínre ; ennek a feldolgo­zása most van folyamatban. Fény derült ily módon a környék lakossá­gának életmódjára, a társadalmi fej­lődés fontosabb mozzanataira, a népművészet fejlődésére a XV. szá­zad óta. De emellett, a kutatások kedvező körülményeket teremtettek a szár­hegyi műemlékek hasznosítására is, így kezdetét vehette a kastély hely­reállítása. Az idén újból használat­ba került az úgynevezett kápolna­bástya, ahol az elmúlt hetekben megnyílt kiállítás szemlélteti a kastély és környéke, illetve a ku­tatások történetét. A helyreállítás előtti állapotot tükröző rajzok és a jelenlegi helyzet összehasonlítása hozzásegít az eddigi eredmények he­lyes értékeléséhez, és a jövő felada­tainak felméréséhez. Sajnos sok huzavona késleltette a helyreállítást. A helyi Közszolgáltatási Vállalat például csak több hónapos késede­lemmel végezte el a ráháruló mun­kát. Sokat ígérőek a kilátások. A kas­tély és környéke az ország egyik legvonzóbb turisztikai gócpontjává nőhetné ki magát. Erre predeszti­nálja gazdag történelmi múltja, mű­vészi értékei, a környék szépsége és az, hogy könnyen megközelíthető. Ez a lehetőség késztette az illeté­keseket a restaurálás megindításá­ra. Most, hogy az újonnan elkészült bástyával együtt két épület már használható állapotban van, még időszerűbb felvetni újból a további munka kérdését. Már megvan a délkeleti, vagy „Gólyás bástya“, valamint az ud­var közepén levő pince helyreállí­tási terve. De különösen fontos vol­na a falak és a díszítmények állag­biztosítási munkáinak elvégzése, ez­által a tavasz folyamán, mire a tu­risztikai évad megkezdődik, újabb 300 négyzetméter hasznos terület állana az eddigi kutatások eredmé­nyeit bemutató kiállítás rendelkezé­sére. A pince tetejére szabadtéri színpadot terveztek, ez már a jövő nyáron használható, lehetne. Igen fontos eldönteni a különbö­ző épületrészek jövőbeni rendelte­tését, hogy a további tervezőmunka már számoljon ezzel. Az épület egy részét a Gyergyói Múzeum terebé­lyesedő történeti osztálya igényli. Itt lehetne megfelelően bemutatni a vidék történetét a legrégebbi időktől napjainkig. Egy termet be­tölthetne a kastélyban megfordult nevezetes személyek emlékének fel­idézése. Az építőanyagok változatos­sága a helyi jellegű kőtár létreho­zását sugallja. Gazdag művészi hagyomány fűző­dik a kastélyhoz és környékéhez. A szárhegyi táj szépsége által ihletett, itt készült festmények, grafikák be­mutatásával lehetne felavatni a múzeum képzőművészeti részlegét. Ehhez fűződne, ugyancsak a hagyo­­mány­élesztés szellemében, az alko­tóház létesítése a fennmaradó épü­letrészekben, hiszen a kastély a múltban is rendszeresen látott ven­dégül művészeket, írókat. Több mint puszta irodalmi kuriózum az, hogy Kuncz Aladár Fekete kolos­torát az 1930-as években Szárhe­gyen, jórészt a szárhegyi kastélyban fordították angol nyelvre. Amit itt felvillantottam, csak né­hány lehetőség a sok közül. Turisz­tikánk fejlesztése tág lehetőséget kínál Hargita megyei viszonylatban is. A megye egyik legváltozatosabb tája éppen Gyergyó. A szárhegyi kastély helyreállítása és hasznosí­tása szerves része lehet a vidék egyetemes fejlesztésének. Tarisznyás Márton muzeológus Ami még restaurálásra vár a szár­hegyi kastélyból (SZILÁGYI ZOLTÁN felvétele) 1969. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK A fővárosba érkezett Jacques Rabemananjara, a Malgas Köztársaság külügyminisztere Románia Szocialista Köztársaság kormányának meghívására szerda délben tanácsosok és szakértők kí­séretében a fővárosba érkezett Jacques Rabemananjara, a Malgas Köztársaság külügyminisztere, hogy­­hivatalos látogatást tegyen orszá­gunkban. A Baneasa repülőtéren a vendég fogadására megjelent George Ma­covescu, a külügyminiszter első he­lyettese, Petru Burlacu helyettes külügyminiszter, Gheorghe Dobra, a Gazdasági és Műszaki Együttmű­ködési és Kooperálási Kormánybi­zottság alelnöke, a Külügyminiszté­rium és a Külkereskedelmi Minisz­térium több főtisztviselője. ★ Jacques Rabemananjara, a Malgas Köztársaság külügyminisztere szer­­da délután virágkoszorút helyezett el A Nép és a Haza Szabadságáért, a Szocializmusért Vívott Harc Hő­seinek Emlékművéiyel. ★ Délután a külügyminiszter proto­kolláris látogatást tett George Ma­­covescunál, a külügyminiszer első helyettesénél. A továbbiakban megkezdődtek a hivatalos megbeszélések a Külügy­minisztériumban. A megbeszéléseken részt vett Petru Burlacu külügyminiszter-he­lyettes, külügyminisztériumi főtiszt­­viselők, valamint a vendég kíséreté­ben levő hivatalos személyek. A találkozó szívélyes, baráti lég­körben folyt le. (Agerpres) Vacsora a vendég tiszteletére Este George Macovescu, a kül­ügyminiszter első helyettese vacso­rát adott Jacques Rabemananjara, a Malgas Köztársaság külügymi­nisztere tiszteletére. A szívélyes légkörben lefolyt va­csorán George Macovescu és Jac­ques Rabemananjara pohárköszön­tőt mondott. George Macovescu a vendégeket üdvözölve hangoztatta, hogy a Mal­gas Köztársaság külügyminiszteré­nek látogatása kifejezésre juttatja a román és a malgas nép azon kö­zös óhaját, hogy közeledjenek egy­máshoz és sokoldalúan bővítsék kapcsolataikat. Miután hangsúlyoz­ta, hogy a román kormány az or­szág gazdasági, társadalmi és kultu­rális fejlesztésére törekszik a nép életszínvonalának további emelése céljából, a külügyminiszter első he­lyettese rámutatott, hogy országunk állást foglal kapcsolatainak fejlesz­téséért az összes államokkal, füg­getlenül társadalmi rendszerüktől, a nemzeti függetlenség és szuvere­nitás tiszteletben tartása, a bel­­ügyekbe való be nem avatkozás, a jogegyenlőség és a kölcsönös elő­nyök elvei alapján. A továbbiakban rámutatott, hogy Románia rokonszenvvel kíséri az afrikai fiatal államok erőfeszí­téseit nemzeti függetlenségük megszilárdítása, népeik virágzó életének biztosítása érdekében, majd hangsúlyozta, hogy a ro­mán kormány támogatja az af­rikai államoknak az ENSZ-nél kez­deményezett akcióikat. A fejlesztésre és jobb életre irá­nyuló törekvések, amelyek a román népet az afrikai népekhez fűzik — mondotta a továbbiakban George Macovescu —, kifejezésre jutottak az országunk és az afrikai konti­nens nagyszámú országa között lét­rejött gyümölcsöző politikai-diplo­máciai, kereskedelmi és kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködési kapcsolatokban. A külügyminiszter első helyet­tese befejezésül hangsúlyozta, hogy a malgas külügyminiszter romániai látogatása meggyőződése szerint előmozdítja a két ország és nép kapcsolatainak fejlődését, a nemzet­közi egyetértés nemes ügyét. Jacques Rabemananjara, a Malgas Köztársaság külügyminisztere kö­szönetet mondott Románia Szocia­lista Köztársaság kormányának a meghívásért és a meleg fogadtatá­sért. Mint rámutatott, a két fél kö­zött már eleve eredményes dialógus kezdődött, aminek az a magyaráza­ta, hogy azonos módon képzelik el az államközi kapcsolatokat, s hogy Ro­mánia hajlandó megosztani a sokol­dalú fejlődés útján szerzett tapasz­talatait. Azért érdeklődünk az önök tapasztalatai iránt, mert a Malgas Köztársaság függetlenségének ki­vívása után minden erejével azon van, hogy hasznosítsa természeti erőforrásait és kulturális kincseit — mondotta a vendég. A malgas külügyminiszter a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a két fél hason­ló módon ítéli meg a legfontosabb nemzetközi kérdéseket. Miután megismerkedtem Románia külpolitikai vezérelveivel, a legna­gyobb örömmel állapítottam meg, hogy önök is, akárcsak mi, megkü­lönböztetett fontosságot tulajdoní­tanak minden egyes állam, legyen az nagy vagy kis állam, szuvereni­tása és függetlensége tiszteletben tartásának, valamint az emberiség békéje és biztonsága szavatolásával összefüggő minden kérdés békés megoldásának. Ezeknek az elvek­nek az alapján kell megszüntetni a világ különböző részein — Viet­namban, a Közel-Keleten és másutt — mutatkozó konfliktusokat. A vendég nagy elismeréssel nyilatko­zott arról, hogy Románia küzd a kolonializmus és a faji megkülön­böztetés összes formáinak felszámo­lásáért. A malgas miniszter befejezésül leszögezte, hogy romániai látogatá­sa meggyőződése szerint lényegesen hozzájárul a két ország és nép kap­csolatainak bővítéséhez, a béke erő­sítésének ügyéhez. BALOGH " JÓZSEF A LÁTHATATLAN UTAS — Százezrekre rúgó károso­dás... megint a láthatatlan utas... Bosszankodva dobtam félre az újságot. Már azon voltam, enge­dek barátaim unszolásának és el­mondom a láthatatlan utast, a­­mikor ránk reccsent a hangszóró, és a történet elmaradt. Az utazás bizsergő izgalmával tagjainkban gyúródtunk beszállni. A lökdöső­dő, tapintható, látható utasok hát­térbe szorították a láthatatlant. De nem sokáig. Rövidesen jelez­te: itt vagyok, élek, nem feledkez­tem meg rólatok. Délután futottunk ki az állomás­ról, kényelembe helyeztük magun­kat az új modern kocsiban. Bé­la meg is jegyezte: — Megnyugtató érzés ilyen ko­csiban utazni... maga a testet öl­tött korszerűség... — Az észrevétel helyes — tette hozzá Petár, akinek megkezdett Agatha Cristie regény fészkelő­dön a zsebében, és megszokott mozdulattal felnyúlt, hogy behúzza a perzselő naptól védő függönyt. A semmibe markolt­ függöny nem létezett. Letépték. • — Na, ezt a fülkét is jól kifog­tuk... Átmegyek a másikba. — Ne fáradjon — szólalt meg egyik útitársunk. — Onnan hur­­colkodtam ide... Ott sincs füg­göny. Csodálkozva néztünk egymásra (még nem tudtuk, hogy ezekből az új, modern kocsikból csak az idén 7790 méternyi függönyt tép­­tek-vágtak le). — Te csak napozz nyugodtan — kajánkodott Béla, én addig megborotválkozom... a kicsi várni fog az állomáson — és már szed­te elő újdonatúj villanyborotváját. Pár perc múlva feldúltan, de bo­rostásan tért vissza. — Ilyen gyorsan ment ? Micso­da borotva! — Frászt! Nincsen csatlakozó... — Lehetetlen, a múlt héten volt. — Volt... de leszerelték... átme­gyek a másik kocsiba. Még feldúltabban és még bo­­rostásabban tért vissza. Hüledez­­tünk (még nem tudtuk, hogy ezek­ből az új, modern kocsikból csu­pán csak az idén 719 villanybo­­rotva-csatlakozót szereltek le). Petár, akit Béla nemegyszer ug­ratott hagyományszeretete miatt, alkalmasnak látta az időpontot némi törlesztésre. Elővette borot­vakészletét és megvillogtatta pal­losra emlékeztető borotváját: — Nagyapám testálta rám, igaz, csak saját energiával megy — jegyezte meg kedélyesen és diadalmasan kivonult. Arcán utol­só imáját rebegte a kétnapos sörte. Szakállason tért vissza. — Ilyen gyorsan ment? — szisz­szent fel Béla. — Nincs tükör — nyögte Petár. Kollektíve méltatlankodtunk (pe­dig nem is tudtuk, hogy ezekből az új, modern kocsikból csupán csak az idén 1618 négyzetméter­nyi tükör veszett a homályba). Ol­vasmányainkba temetkeztünk, de amint belépett a kalauz és kezel­te jegyünket, szóbahoztuk a füg­­göny-csatlakozó-tükör ügyet. Isten a tanúm meg a többiek, nagyon NAPLÓ tisztelettudóak voltunk, úgy látszik az udvarias hang, meg két bará­tom borotválatlan arca meggyőz­te a kalauzt arról, hogy velünk szemben megengedhet némi bi­zalmaskodást, mert kedélyesen fölnyerített: — Nem tudnak borotválkozni?! Nahát!... Rövidesen olvasni sem fognak. Jön az este, és azt hi­szem a sötétben ülnek majd. Dar­­vadozhatnak. — Mi történt? — sápadt el Pe­tár, aki belegabalyodott az Orient Expressen felfedezett gyil­kosság útvesztőibe. — Semmiség. Leszerelték a zá­rat és megrongálták a kocsi vilá­gító berendezését... — Nem lehet rendbehozni? — kérdezte Petár egy árnyalattal sá­­padtabban (később bevallotta, at­tól tartott, hogy az éj leple alatt az ő bőröndjébe is becsempésznek egy vörös kimonót, és mit szól majd ehhez Mancika?) . — Talán felszáll egy szerelő — jeleztem a bajt —, de kérdés, van-e tartaléka? — Kölcsönös fi­­xírozás kezdődött, amíg van vi­lágosság, hogy a hosszú sötét éj­szaka után megismerjük, ne ve­szítsük el egymást (pedig még nem tudtuk, hogy ezekből az új, modern kocsikból csupán csak az idén 685 zárat, 342 voltmérőt és 119 ampermérőt szereltek le). — Rettenetes! — hördült fel Béla. — Ha megláthatnám az ipsét... — Nem látod meg. — Ugyan miért nem? — Először is: sötét lesz, másod­szor, mert aki ezt­ elköveti, lát­hatatlan. — Lát-ha-tat-lan? — A legnagyobb mértékben, és mi tesszük azzá... Legtöbbször. — Fantasztikus! — kiáltott fel Petár a könyvből. — Tehát min­denki benne van a buliban. Mi­csoda story. Talán túl bonyolult. — Cseppet sem. Közönyből, szé­gyenlős félrefordulásból kénye­lemszeretetből (jegyzőkönyv, ta­núskodás), be nem avatkozásból mi szőjük a láthatatlanná vará­zsoló (és büntetéstől megóvó) pa­lástot. * — De az mégsem járja, hogy valaki csak úgy garázdálkodjék a vonaton és simán távozzék — fortyant fel Petár, amikor már nyakig ültünk a sötétbert. — Nem éppen simán — szólalt meg a kalauz, aki megkedvelte társaságunkat és Petár cigarettáit. — Rendszerint itt hagyja névjegy­­kártyáját... Jöjjenek velem. Zseblámpájának fénykévéjét vé­gigtáncoltatta a folyosón, bevilá­gított a már üres fülkékbe. — Mindezt kárpótlásként kap­juk: almacsutkák, szilvamag, diny­­nyehéj, széttaposott szőlőgerez­dek, kilószámra a tökmagolás és naprázás maradványa, papírtasa­­kok ételmaradékkal, ételmaradék papírtasak nélkül, csak úgy a padlóra passzírozva... zsírfoltok, és egyéb foltok, mint a nagy vál­ság idején a munkaelosztóban, a „köpködőben"... üres cigarettás dobozok, gyufaskatulyák, gyufa­szálak, csikkek, hamu, maszat, konzervdobozok, szalámihéj, hagy­maszár, a sajt illatát hűségesen őrző sztaniolpapír, baromfiürülék, napi- és hetilapok maradványai; a felemelő emberi lét megannyi nyoma, s mindennek a tetejébe az egyik fülke ablakán a behú­zott függöny mögül lila szájfes­tékkel írott négyes számsor: 2120... 590... 7655... 530... — Hát ez meg mi? — kérdezte Béla. — Kanasztázott? — vágta ki Petár diadalmasan, aki Hercule Poirot mesterdetektívtől , némi nyomolvasó képességet, kölcsön­zött. — Kicsoda? — Ki más? A láthatatlan utas... A Belga Szocialista Párt küldöttségének látogatása A Belga Szocialista Párt küldött­sége Georges Dejardin elvtárs, a párt Országos Bürójának tagja, sze­nátor vezetésével látogatást tett az arge?i vízierőműnél és a pite?ti-i petrokémiai kombinátban. A vendégek ezután felkeresték a megyei pártbizottságot. Itt Gheor­­ghe Nastase elvtárs, a megyei párt­­bizottság első titkára, az Argeș me­gyei néptanács elnöke tájékoztatta őket a helyi párt- és állami szervek tevékenységéről és terveiről. A látogatás idején a küldöttség kíséretében volt Ștefan Vencu elv­társ, az RKP KB tagja. TÁVIRATOK Dumitru Petrescu elvtársnak, a Szocialista Egységfront Országos Tanácsa alelnökének halála alkalmá­ból, Románia Szocialista Köztársa­ság Szocialista Egységfrontja Orszá­gos Tanácsának címére az alábbiak­­küldtek részvéttáviratot : A Magyar Népköztársaság Hazafias Népfront­ja ; a jugoszláviai Dolgozó Nép Szocialista Uniója Szövetségi Kon­ferenciájának Végrehajtó Bizottsá­ga ; Werner Kirchhoff, a Demok­ratikus Németország Nemzeti Frontja Országos Tanácsának alel­­nöke ; Beno Zupancsics, a jugoszlá­viai Dolgozó Nép Szocialista Uniója Szövetségi Konferenciájának főtit­kára, a szerbiai Dolgozó Nép Szo­cialista Uniója Köztársasági Konfe­renciájának Elnöksége és Dragi Sztamenkovics, a szerbiai Dolgozó Nép Szocialista Uniója Köztársasági Konferenciájának elnöke. A Iași-i műanyagfeldolgozó gyár vegyiparunk fejlődő egysége

Next