Előre, 1970. május (24. évfolyam, 6994-7018. szám)

1970-05-03 / 6994. szám

ELŐRE 2. oldal DOLGOZÓ NÉPÜNK ÚJ MUNKASIKEREK JEGYÉBEN KÖSZÖNTÖTTE MÁJUS ELSEJÉT ezután pedig a dolgozóik felvonulá­sa, melynek élén régi nagyváradi hagyomány szerint, az idén az In­­frasirea szerszámgépgyár munkakö­zössége haladt. Hadd mondjuk el a szerszámgépgyártókról, hogy az év első négy hónapjában 140 szer­számgépet termeltek exportra ter­ven felül, össztermelési és áru­­termelési tervüket nagymérték­­­­ben túlteljesítették. Egyébként ez a gyár fennállása óta 1970. május elsejéig 39 543 szerszámgépet gyár­tott, s 45 országba exportál. Az Infra­­sireához hasonlóan kimagasló mun­kasikereket ért el május­­ tisztele­tére a Timföldgyár is, melynek szü­letési bizonyítványát éppen öt éve, 1965 április 29-én állították ki. Az üzem munkaközösségére jellemző, hogy az ötéves tervre előirányzott jövedelmezőségi tervét már a múlt év júniusában teljesítette. Tulajdonképpen igazságtalanság volna egy-két egység ünnepi sike­reit kiragadni, amikor nem csak egy-két szám, de az egész koncert szép ; a kultúra és művészet épp­úgy tud kimagasló eredményeket felmutatni, mint a bánya, vagy vegyipari, könnyűipari, egységek, a civilizálódó kereskedelem, a szün­telenül korszerűsödő új egységekkel gyarapodó egészségügyi hálózat, a városgazdálkodás vagy a helyiipar. Nem volt egyetlen gyár, üzem, in­tézmény Váradon, mely ne hozott volna valami különösen szépet a munka ünnepi seregszemléjére. A május elsejei felvonulás Nagy­váradon délután népünnepéllyel folytatódott a Vársáncban, a Balces­­cu parkban s a Félix-fürdőbem ma­­jálisoztak az emberek. Vidám ki­­kapcsolódással fejeződött be a nap. A pionírok és a hazafias gárdák felvonulása után az emelvény előtt elhaladtak az ipar- és építővállala­­tok munkaközösségei, az adminiszt­ratív intézmények dolgozói, a spor­tolók. Az oszlopok élén a vaskapus hidroenergetikai és hajózási rend­szernél dolgozó több mint tízezer építő- és szerelőmunkás menetelt. Transzparenseik és grafikonjaik töb­bek között ezeket hirdették . Május­­ tiszteletére az építők 7 000 000 lej értékű munkát végeztek el előirány­zaton felül, a szerelők pedig befejez­ték az első hidroaggregát nagy alkat­részeinek összeállítását. A munká­latok eddigi stádiuma mintegy biz­tosíték arra, hogy az építők és sze­relők eleget tesznek vállalásuknak és az idén üzembe helyezik a vízi­­erőmű első két termelőkapacitását. A több ezer felvonuló között ott van Stefan Fintescu mérnök, a vaskapui építőtelepek műszaki igazgatója, Ni­­colae Nicolae mester, szerelőbrigá­­dos, Constantina Megulete közgaz­dász és Gheorghe Megulete mérnök,­­ csoportvezető, valamint a­ hatalmas hidroenergetikai objektum több száz más élenjáró dolgozója. Felvo­nulnak a díszemelvény előtt a va­­gongyártók, a hajógyártók, az épí­tők, akik nemrégiben hozzáláttak a­­Duna menti város egyik jelentős ipari objektumának, a cellulóz- és papírkombinátnak az építéséhez. A tömeg lelkesen élteti a Román Kom­munista Pártot és Központi Bizott­ságát, Nicolae Ceausescu elvtársat, kifejezi háláját a Mehedinti megye gazdasági és kulturális fejlesztése iránti, a szocialista építés lendüle­tes kiteljesítésének útját járó egész országunk iránti gondoskodásért. Petre Ionescu 1 324 000 000 lejre szökik fel az itt gyártott műtrágya és vegyianya­gok értéke. Ez év első négy hónap­jának sikereivel méltán kerültek a megye legjobbjai közé. Terven fe­lül 7 200 000 lej értékű terméket gyártottak, az előirányzaton felüli jövedelem eléri a négy milliót és 3 000 000 lej megtakarítást értek el az önköltség csökkentésében. T. Sándor Attila önkéntes munkával rendbehozott tisztása első ízben vált majális és szabadtéri játék színhelyévé. A május 2-i rendezvények a sport jegyében zajlottak, mivel az üzemi és iskolai tornaversenyeket fedett csarnokokban rendezték, az idő nem befolyásolta megtartásukat. A rendezvények közül a legjelleg­zetesebb a hoteni „Tinjana“. Ezen a vidéken, régi szokás szerint tavas­­­­szal megünneplik a legszorgalma­sabb földművest. A látványosságban és humorban bővelkedő népszokás megtartását zápor sem tudja elron­tani, tekintettel arra, hogy a nap választott hősét ez alkalommal a pa­tak vizébe mártják. Bányai Judit Kolozsváron a főiskolai diákság vidáman menetelő, optimizmust sugárzó oszlopai a sokoldalúan fejlett szocia­­lista haza jövendőjének a képét vetítették a Győzelem téren ünneplő tömegek elé Határidő előtt Zsúfolásig a sepsiszentgyörgyi­­■Állami Színház nagyterme, ahol ünnepi gyűlés keretében emlékez­tek meg május elsejéről. A részve­vők között ott voltak a gyárak és intézmények részvevői, élmunkások, mérnökök és technikusok, románok, magyarok és más nemzetiségűek, mindazok, akiknek lelkes hozzájá­rulásával kiemelkedő sikerekkel kö­szöntötték a munka ünnepét. Ko­­vászna megye dolgozói — emelte ki az ünnepi gyűlés két szónoka, Stanca Constantin és Kórodi István elvtárs — a korábbi munkasikere­ket tetőzve két nappal határidő előtt teljesítették 4 havi tervfelada­­ukat, 12 millió lej terven felüli jö­vedelmet érve el. A­ hagyományok­nak megfelelően ezúttal is a köpeci bányavállalat és a sepsiszentgyörgyi textilipari kombinát dolgozói kerül­tek az első helyre 17 600 tonna lig­nitet, illetve 62 000 négyzetméter gyapot-ssöövöttárut adtak a nemzet­­gazdaságnak az előirányzott meny­­nyiségen felül. Jelentős sikerekről adhattak számot az építők is. A na­pokban kezdődik a technológiai próba a kézdivásárhelyi keményí­tőgyárban, jó ütemben halad a csa­vargyár építése. A megye más ré­szén, az Erdővidéken új brikett­gyárat építenek. Figyelembe véve a beruházás fontosságát az építők ígéretet tettek, hogy a tervezett 8 millió lejjel szemben már az idén­ 13 millió lej értékű beruházást va­lósítanak meg, ezzel még közelebb hozzák az átadási határidőt. A mezőgazdaság sikereiről tanús­kodik az a tény, hogy a vidék több szövetkezete május elsejére befejez­te a tavaszi vetést. Papolc, Zágon, Almás, Szentkatolna, Sepsiszent­­györgy, Kőrispatak sikerének érté­két növeli az a körülmény, hogy a megyei gazdaságok közel 80 száza­lékban teljesítették a vetési tervet. A megye egészének harmonikus fejlődése a pártszervezetek irányí­tásával nagyarányú biztosíték arra, hogy maradéktalanul valóra vált­sák a párt által kitűzött feladato­kat. ,­­ Flóra Gábor Az építők vállalása Tr. Severin municípiumban 25 000 dolgozó vett részt a május­­ alkal­mából rendezett nagygyűlésen és fel­vonuláson. A nagygyűlésre a Kultúr­palota terén került sor, a híres Ró­zsaparknak és a vaskapui vízierőmű monumentális épületének szomszéd­ságában. Fiatalos lendülettel... Évek óta nem volt Nagyváradon olyan színpompás május elsejei fel­vonulás mint az idén. Mintegy 50 000 ember vonult el a díszemel­vény előtt, egyetlen áradatban ha­ladtak románok, magyarok és más nemzetiségű dolgozók, testvéri kéz­fogással egyetemre kifejezve teljes egyetértésüket a párt bel- és külpo­litikájával, éltetve a nép győzelmei­nek ihletőjét és szervezőjét a Román Kommunista Pártot, élen Nicolae Ceaușescu elvtárssal. Az idei május elsejének különös szépsége, varázsa az ifjúság, a fia­talos lendület volt. Az idén is a pio­nírok nyitották meg a felvonulást. Négyszáz pionír a megyében lévő pioníregységek jelvényét tartotta magasra. Forgalomirányító öltözet­ben vonult fel , 450 pionír éltanuló. Részvételük azt a gondolatot sugá­rozta, hogy a legifjabbak társadal­munk hasznos tagjaivá akarnak vál­ni , ismerjük őket a hétköznapi munkákról, iskolai tevékenységük mellett a milíciát segítik a közleke­dés­rendészeti munkában. A pionírok megnyitója után a ha­zafias őrség alakulatai következtek. era állhattam oda a sír szájához, hogy bocsánatot kérjek tőle Ha megszóla­lok, ez bukik ki be­lőlem. De hogyan is kezdtem volna be­le ? Másfél évtizedes idegenség állt kö­zöttünk, magas vá­laszfal, az idő zor­dabb várat tud e­­m­elni az embereknél Ha összetalálkoz­tunk, éppen csak köszöntünk és siettünk tova. Csak én siettem el mindig, mintha félnék, hogy megszólít, megállít. Alig vettem észre arcán a vénülést, hajlott hátát, remegő kezét. Lám, most mégis jól emlékszem mindenre. Hosszan utá­nam nézett­­egyszer megfordultam s láttam), de a távolság elmosta a tekin­tetét, nem tudhattam, haragos-e vagy megbántott, talán csak csodálkozó, elme­rengő. Hálátlannak tartott bizonyosan. Most tudom én is, hogy az voltam. Szorongat az adósság érzete Vissza se fizethetem. Más talán felszabadultnak érezné ma­gát : nincs ki számonkérje többé a tar­tozását. Engem éppen az nyugtalanít, hogy­ nincs kinek törlesztenem így nyugtalanított, amikor meg-megállt a gépem mellett. Frissen jött falusi legény voltam, bizalmatlan mindenkihez. Csak megállt, mintha pihenne, öreg volt már akkor is, úgy is szólítottuk, „az öreg“, nézelődött, de éreztem, hogy engem mustrál Szigorts ember hírében állott És olyan titokzatos, én mindenképpen annak tartottam, Rélszegen mentem oda hozzá, amikor váratlanul a csapatába osztottak be. Felvonta a szemöldökét, es­küdni mertem volna, hogy meg van le­pődve ! — De itt nálam, tudod jól... — Elválik majd■ hogy jó leszek-e ma­gának — kaptam fel a fejemet, félve is, hetykén is. Elkívánkoztam tőle már az első héten. Mintha kedvét lelte volna abban, hogy minden teremét kisajtolja Hibát talált mindenben Bosszúálló gondoltam, nem tudja elfelejteni, hogy félvállról vettem az első tanácsait oktat­gatásait. Előbb magamban szidtam, aztán mind hango­sabban Csodálkoztam, hogy a csapatbe­liek nem hallgatják szívesen. Pedig ke­ményen bánt velük is. Apám fogott ilyen kurta er­eplőre minket­, gyerme­keit ha nyáron nagyon szorította a munka. De itt, a gyárban zokon esett ez a bánásmód, idegentől nehezebb elvisel­ni Egyszer, mikor megint kifakadtam ellene (nem volt a közelünkben) egy szeplős arcú férfi a csapatból. Idősebb nálam, reám mordult: „Elég legyen, Miklós Jóska ! Nem látod, hogy az öreg szeret téged ? Százan jöttek volna szíve­sen a csapatába. Jobb itt a kereset, ő téged nézett ki magának." Hebegtem va­lamit, hogy akkor miért él mind ben­nem, és soha sincs egy jó szava hozzám. Engem még egyszer se dicsért meg. „Nem dicsér az senkit — nevetett a szeplős. — És azt kínozza meg legjob­ban, akit szeret. Így válik igazi ember belőle Ez az eszméje" Hát süsse meg az eszméjét, morogtam tovább. Valamit nem értettem , miért akarja, hogy igazi ember váljék belőlem ? Mi haszna lesz neki abból ? Másfajta embert ismertem meg benne, mint akikkel nekem addig dolgom volt. Csak apámhoz hasonlíthat­tam. S mindjobban úgy kezdett élni a tu­datomban, mint apám, ezt azonban soha nem mondtam senkinek. Efféle szemér­messég nem volt szokásos közöttünk. Pe­dig biztosan mások is szerették a csapat­ból , és ami a furcsa (vagy nem is fur­csa ?) csapatbeli társaimat is az öregért szerettem meg igazán, a munka úgy ösz­­szerázott minket érzésben is, mint hosz­­szú úton a szénát a szekér, s ezt a sze­keret ő irányítgatta. Annyi bizonyos, hogy tőle tanultam meg dolgozni, s mi­kor váratlanul elkerült az üzemből, nem is annyira sajnáltam, mint inkább hara­gudtam reá. Mintha csak megszökött volna tőlünk, tőlem, hogy ne kelljen töb­bet bajlódnia velem, önző. Én voltam az önző, persze. S valamiféle, irigység is ve­gyült az érzelmeimbe, hogy az öreg el­ment tőlünk „úrnak". Ködös képzeletem volt nekem a körülöttem forrongó világ­ról ... Egy jó esztendeig nem is láttam. Szól­tak, hogy váltás után néhányan a fiata­labbak közül menjünk fel a pártházba. Ennél többet nem mondtak. Csak azt, hogy nem árt, ha valami elemózsiát is viszünk magunkkal. Az öreg fogadott, leültetett. Titokzatos volt és ünnepélyes. — Nem láttalak rég, Jóska, ezért hi­vattalak el téged is. — Csak ezért ? — szaladt ki a szája­mon nagy ügyetlenül, s megint hetyké­nek tűnhettem. Pedig örültem a találko­zásnak, s ha faggatott volna, sok min­dent meséltem volna neki. De elrontot­tam a találkozást. Az apámmal se tud­tam soha úgy viselkedni, hogy kiérezze a szeretetemet. Az öreg zavart lett, a szemén láttam ezt igazán. Akkor nap aztán még jobban elron­tottam közöttünk mindent. — Nemcsak ezért — folytatta fagyo­san. S elmondta, hogy a mai nappal ál­lamosították az üzemeket, most a volt tulajdonos házába megyünk, szétnézünk, mert sok mindent odahordott a gyárból. Emeletes villa. Későre nyitottak ajtót. A szőnyegben megbotlottam, pedig pu­ha volt, mint a báránybunda. Furcsa, faragott bútorok, moziban láttam csak ilyent.- Én olyan, őfféle voltam, egy szek­rény előtt álltam s egy idősebb nőt tar­tottam szemmel, aki megrettenve, kö­nyörgő tekintettel nézte, amint sorra ki­húzzák a fiókokat, összeírnak mindent. A szekrényen, mellettem, apró óra, por­celánba foglalva, de tiszta arany. Na­gyon furcsán éreztem magamat­­ előbb úgy, mintha betörő lennék, idegen ház­ban járnék, aztán a remegő nőt sajnál­tam, majd hozzá tudtam volna ütni, mert gyűlölet villant elő a szeméből, a könyörgés után kétségbeesett gyűlölet és éppen felém sütött. Mindegyre az órát néztem, hogy ne nézzem a háziasszonyt, s belém nyilallt, hogy nekem sose lesz ilyen órám. Nekem nincs jogom egy ilyen órához ? Nyugtalanul néztem, amint felém közelednek az összeírással, s mindjobban erősödött bennem a vágy az órára. Már nem is vágy volt, hanem dac és kétségbeesés. — Ez az enyém, ne diktálja be — mondtam az öregnek, mikor a szekrény­hez ért. — Mi ? — Az óra ! És megfogtam, magamhoz szorítottam. — Hogy lenne a tiéd ? — nevetett az öreg. — Tedd le azonat, te bolond kö­lyök ! — Nem teszem ! Megfogta a kezemet, kivette az órát a markomból. Nagyon erős ember volt öregen is, akkor éreztem meg. De nem is az erejétől rettentem meg igazán, ha­nem a tekintetétől. — Mi ütött beléd ? Csakugyan meg vagy bolondulva ? A szégyen, a konok dac, a legyőzetés fellobbantotta bennem a vak indulatot. — Miért ? Csak maguknak szabad ? — kiáltottam. — Nekem egy órát sem sza­bad elvinni ?! A leltározók dermedten hallgattak. Az öreg keményen megszorította a karomat, és az ajtóhoz vonszolt ! — Takarodj innen ! Azonnal menj el! Majd még beszélgetünk erről! Kilökött a villából a forró nyárba, amelyben én úgy kezdtem fázni, mintha a napból hó hullana alá. Másnap féltem bemenni a gyárba. Rendőr vár biztosan. Előbb belestem a műhely ablakán. A csapatbeliek nem kérdeztek semmit. Szörnyű egyedül és kiszolgáltatottnak éreztem magamat, mert féltem A félelem hetek múlva kezdett felengedni. S akkor csakugyan hivattak az irodába. Jól van, legyen vé­ge egyszer. Ellenségesen nyitottam be az ajtón és hetykén, hogy leplezzem a félelmemet. Gyurkó, a személyzetis leül­tetett. Rendőr sehol Az életemről fag­gatott. Kurtán válaszolgattam gyanak­vón. Mind türelmetlenebb lett, a végén kifakadt: — Furcsa ember maga, Miklós elvtárs. Iskolába akarjuk küldeni s úgy tesz, mintha akasztani vinnék. — Iskolába ? Engem ? Hát ez ugyan kinek jutott az eszébe ? Távoli városba kerültem el. Még jó, gondoltam, mert ha az öreg megtudja, azonnal kicsapat. „Mit tartjátok ott azt a bolond kölyköt ?" Vakációkban, ha a városba bejöttem (falun töltöttem a szün­időt, apáméknál­, messze kikerültem az öreget az utcán. Kérdezősködni se mer­tem utána, de azért ezt-azt megtudtam róla. Még magasabb beosztásba került, aztán onnan egyszerre vissza a gyárba, majd nyugdíjba. Teltek az esztendők. . Iskola után megint a városomba lőt­tem. Az én városomnak éreztem már, csak az öreg jelenléte zavart. Szinte gy­öltem, hogy ott él ő is, hogy a park­on szokott sétálni, leül az egyik padra, mindig a szobor közelébe, ahonnan jól látni a korzót. Mikor szabadulok meg már a tekintetétől ? Éreztem, hogy követ a pillantásával, amíg be nem fordulok a gyári utcába. Milyen egyszerű lenne leülni melléje a padra, csak egy órára bár, s őszintén elbeszélgetni vele arról az ostoba órahistóriáról. Féltem tőle, pe­dig a testi ereje megrokkant egészen, s a tekintetében szomorúság. Nyugtalaní­tott a szomorúsága, fájt nekem. Hány ilyen szorongást cipelünk magunkkal, megkövesedett érzéseket, mert nincs bá­torságunk egy kéznyújtásra, egy őszinte szóra! Elképzeltem, hogy­­mennyire el­keseríti a tétlenség s talán úgy érzi ki­kopott abból a világból, amelynek egyik elindítója volt. Talán arra is gondolt: olyanok állnak a helyére, mint én, aki .. Le kell üljek melléje a főtéri padra. Ismerjen meg jobban. Majd leg­közelebb­ határoztam el magamban. So­káig hiányzott délutánonként. Később tudtam meg, hogy agyonüsse az időt, meg ki is kívánkozott belőle, hozzákez­dett megírni, inkább összeírni az emlé­keit. De csak szomorúsága lett ebből is. Fiatalemberek jöttek ki hozzá, tösrtén e­­ssek, megmagyarázták neki, hogy egyik­­másik eseményre, epizódra rosszul em­lékszik. Majd ők­ kisegítik, megtoldozzák a munkáját. Sóhajtott egyet : „Nem baj, na De a toldozást sose szerettem, elv­­társak, Mikor még a gyárban " Jó, el­küldi az emlékiratait. Ígérte Még aznap elégette az utolsó lapig. S eljárt menint a parkba, a szobor mellé Újra odaül­hettem volna melléje. De olyan sok dol­gom volt mindig. Ha nem lett volna, ke­restem volna munkát, hogy ne lentsen időm egyébre Egy alkalommal az üzemben társadal­mi munkára akarták felkérni. Valami­féle ellenőrzésre, nyugdíjasnak való ap­ró teendőkre, amelyek azonban talpig becsületes embert kívánnak. Mindenki helyeselt. Most láttam, mennyire szere­tik és számon tartják az öreget. És ez is nyugtalanított, bosszantott. Az én bólin­­tásomat várták, döntő szavam volt eb­ben az ügyben." Elöntött a forróság, az­tán hideg csapott végig rajtam, zavar­tan néztem körül, és szinte a magam számára is meglepetésként, mélyről jött az ellenkezésem — öreg már ahhoz, elvtársak ... — öreg, öreg, de azért. . . — Ugyan, mi ez a­­ szentimentaliz­­mus ? Ne legyünk gyerekek Vajon megtudta-e­ ezt ? Most már vég­képp féltem odamenni hozzá és leülni a padra . . . Észrevétlenül ment el.Mérlegkészítés ideje volt az üzemben, két napig újságot se vettem a kezembe, abból megtudhat­tam volna Temetés napján, délben Gyurkó az egykori személyzetis jött be a szobámba : — Nem jössz a temetésre ? — Mi ? Ki halt meg ? — Hát nem tudod ? Az öreg ! Nevetni kezdtem . — Ne tréfál­ ! Nem lehet. Nem igaz ! Mintha hurkot fonna körém az idő a tovafutott, visszahozhatatlan idő Olyan mélyről jött a fájdalmm­, hogy nem is éreztem fájdalomnak. Kettőbre roppan­­tottam a tollamat, az volt a kezemben. Gyurkó nem vette észre, mi megy végbe bennem . El kell jönnöd. Téged szeretett az öreg Emlékszel-e még, hogy egyszer be­hívtalak ? Mikor iskolába küldtünk. Kinek jutott ilyesmi az eszébe kérdez­ted Megmondom őszintén, hogy nem ne­kem Az öreg eljött hozzám Van itt egy parasztköh­ök Olyan jó fiú hogy kár érte Kótyagos a feje Küldjük el az iskolába, tisztítsák ki Úgy néztem mintha meg akarnám fojtani, ha nem hányta abba Kint, a sírnál valaki megfogta a ka­romat .* — Nem akarsz szólani te is, Miklós elvtárs ? Tudom hogy szeretted az öre­get. — Nem akarok ! — szinte kiáltottam. — Látod, hogy fel se vallyok öltözve tisztességesen Most hallottam még az imént — Nem számít a ruha. — És a szavak számítanak ? A szavak neki már számítanak ? igen, nekem számítottak ■ volna Egy­szer legalább kellett volna legyen ben­nem annyi bátorság, hogy megköves­sem ... ■.................. ■!■■■——■■im.............. f BEKE GYÖRGY t (K. T. EMLÉKÉNEK) Bölöni Sándor Vegyészek között Május elsején Marosvásárhelyen megteltek a vállalati klubok, isme­rősökkel, barátokkal zsúfolt m­agán­­lakások, zenés vendéglők. Ünnepel­tek mindenütt. Akik siettek, még befértek a Kultúrpalota színházter­mébe, ahol ünnepi díszgyűlés volt A vegyipari kombinát dolgozóinak csaknem fele május elsején is a gépek mellett áll, ott egyetlen órára sem szünetelhet a termelés. A töb­biek, a felvonulásra készülők közül, akik csak tehették, a Kultúrpalotá­ba siettek. A nézőtérre azonban csak kis részük fért be. A többiek az elő­csarnokban felállított nagy, tisztelet­­tábla körül helyezkedtek el, jóleső elégtétellel vették tudomásul, hogy a kombinát 386 élmunkása közül tíz­nek itt a helye a város legérdeme­sebbjei között. Amikor a teremben Rus Vasile elvtárs, Marosvásárhely municípium polgármestere, a városi pártbizott­ság első titkára a dolgozók elérte eredményekről beszélt, nem em­lítet­­te külön a vegyipari kombinátot, ám a kintiek tudták, a terven felül elért sikerekben az általuk gyártott sok ezer tonna érték is benne fog­laltatik ... Sokat fejlődött a fiatal válla­lat. 1966-ban 104 210 000 lej értékű­­terméket állított elő. Az idén már 504 000 000 lej értéket termelt, 1975- ben pedig nem kevesebb mint Nagyszabású majálisok Az esős idő megakadályozta­ a nagybányaiakat abban, hogy ezeket a napokat — szokás szerint — a sza­badban töltsék, a környék gyönyörű hegyvidékén tartva meg a nagysza­bású majálisokat. A szabadtéri szín­padokat, a hangulatos sátrakat fel­állították a Sós-tónál, a firizai gát­nál, a hagymásláposi erdőben és más helyeken a vendéglátóipar 50 000 ember számára gondoskodott sörről és húskészítményekről. El­indultak a különleges autóbuszjára­tok, de a szokottól eltérően ezúttal kevesebb utast szállítottak. A fe­­­dett helyek, vendéglők, büfék így is megteltek, az autós kirándu­lók megálltak egy-egy rosto­sültre. Több kultúrcsoport előadásokat tar­tott. A nagybányai szakszervezetek művelődési házának vidám együtte­se például a hagymásláposi erdőben tartott előadást, s így az erdő egy Zúgtak a traktorok a határban A hűvös, esős tavasz ugyancsak késleltette a munkát az ország nyu­gati részében fekvő mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. A kisirato­­siak szorgalmukról, jó eredményeik­ről mindig híresek voltak Arad me­gyében, annál inkább bosszankodtak, hogy a kedvezőtlen időjárás hátrál­tatja őket a munkában. így szüle­tett meg az elhatározás, hogy a munka ünnepét munkával köszön­tik. Gönczi Gyula főmérnök, de nem­csak ő, hanem az egész vezetőta­nács jó példával járt elől, s az első májusi napsugarak a tagság nagy ré­szét­ szorgos munkában találták. És tény, hogy van mit tenni ezekben a napokban Kisiratoson. Földben van már a 300 hektáron termesztett cukorrépa magja, s a traktorok most az alig felszikkadt földeken­­ a kukoricát vetik. A kür­tösi gépesítő vállalat hármas számú egysége 19 traktorra­ csak a kisira­­tosi mtsz-t szolgálja ki s dolgozik éjjel-nappal, minden kedvező perc­ben. Május elsején, a munka ünnepén végig a­­kisiratosi határban zúgtak a traktorok, kukoricát és kendert d e fontos ipari növényt, amelynek ter­mesztésében a kisiratosiak mindig élenjártak nemcsak a 100 hektárnál nagyobb, bevetett területtel, hanem csaknem 7500 kilós hektáronkénti átlagtermésükkel is­­ vetettek, s több mint 250 termelőszövetkezeti tag, a mezei kertészeti farm dolgo­zói a paradicsompalántákat ültette. De dolgoztak a vízlevezető csatorna építői, akik 35 km-es csatornaháló­zat kiépítésével még ebben az év­ben csaknem 30 000 hektár területet ármentesítenek, s dolgoztak a kút­fúrók is, mert az öntözéses művelés főleg a kertészetben, de más nö­vénynél, mint a cukorrépa, lucerna stb. a hektárhozam növeléséhez ve­zet. Baktai Etelka 1970. MÁJUS 3., VASÁRNAP Megújuló város új jelképe Mióta Szatmár megyeszékhely, a Szamos menti város dolgozói a tá­gas Szabadság­ téren vonulnak fel. A négyzetes főtér mindig tartogat valami újdonságot a nagy ünnepi seregszemlére felsorakozó tízezrek­nek. Péntek reggelre egy hatalmas toronydaru „nőtt ki“ egyik sarkán, tetejében nemzeti színű zászlót lo­bogtatott a májusi szél. A díszemel­vény előtt elhaladva a felvonulók tekintete hosszasan elidőzött a város legmagasabb pontjára tűzött zászlón.­­Mert ez a fellobogózott toronydaru a ma, 1970 Szatmárának, a dinamiku­san fejlődő, korszerűsödő városnak a jelképe. A csaknem három órán át tartó május elsejei seregszemle mintegy félszázezer részvevője közt aligha akadt volna olyan személy, aki ne gondolt volna büszkeséggel erre az új Szatmárra, mely szebb és vonzóbb, mint bármikor volt, hisz még régi, évszázados házai is meg­fiatalodtak.­­ A gombamódra szaporodó új tömb­házak, iskolák és kás létesítmények, s a sok építőtelep láttán, ezen a na­pon mindenki elismeréssel gondolt az ünnepen is dolgozó építőkre. De hogyisne, mikor Cimpeanu Victor építőtelep-vezető, Szénás János vas­betonszerelő, Turda Zoltán ácsmes­ter és közel kétezer munkatársuk 1500 új lakást adtak át az elmúlt két esztendőben, az idén pedig közel ezret fejeznek be. Az említett to­ronydaru alatt gyors ütemben épül Szatmár főterének leendő büszkesé­ge a 200 ágyas turistaszálló, mely impozáns méreteiben is szerencsé­sen beilleszkedik a hangulatos m ódon belváros architektúrájába. Befeje­zéshez közeledik a szakszervezet székháza, az új nyomda, a közgazda­­sági líceum építése, a Szeptember 1 fémipari üzem rekonstrukciója és sorolhatnánk tovább. Az elmúlt he­tekben, napokban megnyílt építő­telepek száma még ennél is részlete­sebb méltatást érdemelne. Új zaj- és hangszi­geteléses üzemcsarnokot emelnek például a textilgyárban, bő­vül az Unió gépgyár stb. Magasra emelt zászlókkal, jó han­gulatban vonultak végig a Szabad-,­ság-téren az új Szatmár tervezői, a fiatal megyei tervezőintézet mérnö­kei és technikusai, köztük Valeriu Rusu, Trepszker Zoltán, Héjjá Mik­lós és mindazok, akiknek alkotó munkája nyomán mind jobban szí­vünkhöz nő ez a kellemes város. Tervezőasztalaikon már egy minden ízében korszerű 100 ezer lakosú te­lepülés körvonalai bontakoznak ki. Újabb lakónegyedekkel, sportpályá­val, új Szamos-híddal, úszómedencé­vel és egyebekkel. Jövő ilyenkor már tető alatt lesz az­­ a 90 új lakás is, melynek tervét május­­ tiszteletére határidő előtt készítették el. Sike Lajos

Next