Előre, 1971. január (25. évfolyam, 7201-7225. szám)

1971-01-13 / 7209. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS NÉZZÜNK SZEMBE A TÉNYEKKEL Gergely Géza húsz éve tanít a marosvásárhelyi Színművészeti Intézetben, és rendez. Rendezéseire jellemző, hogy gyakran ér el nagy közönségsikert olyan darabokkal is, amelyektől a kritika nem sokat várt. Emlékezetes munkái között felsorolhatunk Szigligeti, Goldoni, O’Neill, Wesker, Ionesco, Móricz Zsigmond, Szabó Lajos előadásokat. — Szerinted mi az ami a színházi írásokból, beszélgetésekből, riportokból rendszeresen kimarad, pedig sürgős volna szólni róla ? — Bizonyos alapvető tényekkel való nyílt szembenézés... — Tényekkel . — Vagyis azzal, hogy ebben a pillanatban a hat magyar színház művészi megtorpanásáról, lemaradásáról, egyes társulatok hanyatlásáról van szó és ennek okait mély elemzésekkel, igazi összefüggéseikben kell feltárnunk s nem általában „színházi válságot“ emlegetnünk. — Az Igaz Szó hasábjain... — Igen, az Igaz Szó hasábjain Páll Árpád gondolatébresztő és vitára serkentő cikksorozata többek közt megállapítja, hogy az elmúlt negyedszázad alatt „közvetlenül a felszabadulás után, egy jó évtizeden keresztül az akkori marosvásárhelyi Székely Színház töltötte be a romániai magyar nemzetiség vezető színházának szerepkörét... Utóbb viszont. .. e kezdeményezés részben Kolozsvár, részben Szatmár kezébe került át.“ Hogy miért tudta például a vásárhelyi színház akkoriban azt a szerepet betölteni ? Mert a színház vezetője, főrendezője és legjobb színészei egy évtizeden át mindannyian ugyanazt a művészi hitvallást hirdették és a gyakorlatban is ugyanennek a célnak a valóraváltásán munkálkodtak : a „klasszikus“, a „pszichológiai“ és a „szocialista-realista“ játékstílus megteremtésén, a realista drámairodalom tolmácsolásán. A színész legfontosabb feladata az emberi lélek mélységeinek, ember és társadalom viszonyának minél életszerűbb ábrázolása volt. E művészi program valóra váltása szülte meg azt a repertoárt, mely Katona Józseftől Caragialéig, Gogoltól Illyés Gyuláig az ugyanazon elvet valló író, rendező, színészek munkájának eredményeképpen felejthetetlen előadásokkal ajándékozta meg a közönséget. Szatmár, Kolozsvár felragyogó korszakai is mindig olyan időszakokhoz kapcsolódtak, amikor egy művészi koncepció valóra váltásáért — sajnos, csak időlegesen —, de minden színházi tényező összefogott, szövetkezett. — S ha tehát nem túlzás erről beszélni , mikor kezdődött a „hanyatlás ?“ — Szerintem abban a pillanatban, amikor egyes „modern“ elveket valló színházi emberek együtteseink realista játékstílusát „porosnak“, „elavultnak“ bélyegezték és megkezdték „a formanyelv megreformálását“. A társulatokban kialakult régi összhang megbomlott, mert a modernség címszó alatt mindenki mást és mást értett. Sok színész meg éppenséggel semmit sem értett, csak egy divatba jött kifejezést szajkózott. Közben kialakult egy másik paradoxon is. Fővárosunk világszínvonalat elért színházai esetében ez a fogalom két irányba hatott egyrészt bizonyos klasszikus művek újrafogalmazásában, másrészt valóban modern művek megszólaltatásában nyilvánult meg. Ionescotól eretekig sok, valóban értékes művet szólaltattak meg sajátosan eredeti felfogásban. Egyes magyar színházak viszont sokat beszélnek a modernségről, de játékrendjükön évek óta nem szerepel egyetlen kortárs nagy nyugati szerző darabja sem, a lengyel, cseh, magyar modernekről, vagy ha úgy tetszik „abszurdokról“ nem is beszélve. A modernség kérdése pedig szerintem nem formai, hanem elsősorban tartalmi kérdés és ezért modern színház csakis a valóban új szemléletű darabok bemutatása által alakulhat ki. — Ha már itt tartunk, szerinted mi lehet a modern színjátszásban a látványosság és a bensőségesség viszonya ? — Az író- és színészcentrikus színház híve vagyok. Vagyis szerintem a rendező fő feladata az írói mondanivaló hű tolmácsolása... azzal a bizonyos többlettel, amivel az adott mű a rendezői felfogás során gazdagszik. Vallom, hogy a színpad egyetlen „ura és parancsolója“ a tehetséges színész, ezért a rendező feladata a színészben rejlő képességek kibontása. Én is a látványosság mellett vagyok, de ellene vagyok minden olyan trükknek, mely öncélú hatásvadászatra törekedve mellőzi vagy elhomályosítja a bensőséges színészi játékot és az írói gondolat tisztaságát. — Szóval ma is a realista színjátszás híve vagy ? — Igen ! Ez mindennek alapja és kiindulása. Erről győztek meg a Berlinben, Lipcsében, Prágában, Moszkvában látott „modern“ előadások is, melyekben a realizmus elemei mind-mind fellelhetők voltak. Csak mosolyogni tudok azokon a bírálókon, akik azt róják fel a Színművészeti Intézet előadásaival kapcsolatban, hogy „a rendezői koncepció nem volt elég merész“, mert csak realista stílusban játszatta a darabot. Szerintem éppen ezt a stílust kell először tökéletesen elsajátítani ahhoz, hogy aztán a színész az adott alakot majd „elidegenedve“ is, kívülről is tudja megformálni. — Melyek volnának tehát valamely együttes megújulásának alapfeltételei ? — Az adott színészi-rendezői erőkre támaszkodó, s a színművészet társadalmi jelentőségét vállaló repertoár, s ennek a szilárd művészi színvonalon történő megvalósítása, az együttesek sajátos arculatának, stílusának a kialakítása és őrzése, a közönséget a színháztól elriasztó felületes, át nem gondolt formalista kísérletezgetések abbahagyása és végül, de nem utolsó sorban, a közönség minden rétegének igényeit kielégítő különböző színháztípusok és előadástípusok kialakítása, és színházanként legalább évi nyolc-tíz bemutató megtartása. Ez csak akkor lehetséges, ha a nagy bemutatók mellett szervezett formában és nem az eddigi ötletszerűséggel a műsorterv szerves részeként tartunk irodalmi színpadi, monodráma, irodalmi kabaré, stb. előadásokat a színházak legjobb képességű tagjainak felléptével... Lejegyezte Sós Péter Călin Surupeceanu, Marin Preda magyar fordításban nemrég megjelent regényének hőse*) a szerencséjétől elhagyott ember benyomását kelti — és a balsors üldözte ember mindig kényelmetlen társai számára. Ilyen értelemben talán valóban kellemetlen ember a Predaregény hőse, aki egyébként elég rokonszenves, megnyerő egyéniség. Ezt a jellemvonását nehezen fedezi fel a hőssel rokonszenvező olvasó. Igaz, a regény eredeti címe nem is ellenszenvességét hangsúlyozza, hanem betolakodottságát. Az Intrusul szószerinti fordításban betolakodottat jelent, alkalmatlankodót, és mivel a betolakodott személy rendszerint kellemetlen is, a magyar címváltozat nem pontatlan, csakhogy háttérbe szorítja a szerzői szándékot, mely másként határozza meg a hős alapvető tulajdonságát. Mert Préda új hőse valóban betolakodott egy számára idegen világba, ha nem is hívatlanul, de feltétlenül alkalmatlankodóként. Hallatlan könnyedséggel és minden megrázkódtatás nélkül számolja fel múltját ez a fiatalember, aki egyik napon még gondtalanul énekelve festi az Armeneasca utcai templom bádogtetőzetét, hogy másnap már a nagy épí*) Marin Préda : A kellemetlen ember. Fordította Papp Ferenc. Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1970 MARIN PRÉDA: Főtelepek pionírjai között tevékenykedjen. Marin Préda eddigi műveitől eltérő epikai eljárásokat alkalmaz. Elsőszemélyes előadói módban ismerjük meg Celin történetét, és a Moromete család klasszikusan stilizált nyelvezetétől eltérően ezúttal a szöveget bizonyos egyhangúság uralja. Szándékolt egyhangúság, a történet tudatosan közönyös előadása, a narrátorhős úgy beszél saját sorsáról, mint egy idegenéről, minden különösebb meghatódás nélkül idézi vissza élete fordulópontjait. Egy kitűnő memóriájú, de érzelmekben szegény ember önvizsgálata ez, melyből, akár egy röntgenképen, minden elénk tárul, kivéve a mélyben meghúzódó lelki tartalmakat. Colin élete gazdag meglepő fordulatokban, és ha az előadásmód nem szürkíti, életútját akár kalandosnak is érezhetnénk. Váratlanul megjelenik egy színésznő szalonjában, ahol magasröptű intellektuális beszélgetés folyik, aztán betoppan Nutihoz, egy fiatal özvegyhez, akit nyomban lenyűgöz egyénisége varázsával, és akit azonnal faképnél is hagy, elmegy a frissen megismert Dán mérnök hívására Moldvába a nagy ipari létesítményekhez. Váratlan beavatkozással új fordulatot ad Mária, egy kiszolgáltatott parasztlány életének, azzal, hogy kiragadja környezetéből, aztán nem tudja elhárítani ennek kitartó szerelmét, feleségül veszi, majd hirtelen közbelépésével megment egy életveszélyben forgó munkást, maga viszont megrokkan. Hőstettét meggondolatlanságnak minősítik, és az új város közönyösen hátat fordít alapítójának, még felesége is elhagyja. Ez a történet, amelyet Celin elmond , és találgathatjuk : vajon bukott hős-e, akit cserben hagytak társai, vagy pedig elszánt ember, aki elég erős ahhoz, hogy újrakezdje életét ? Marin Préda nem a kritikai realista regényirodalomban annyiszor megrajzolt hőst, a kudarcot valló világhódítót írja meg, nem a nagyratörő bukását, hanem a sorsából okuló újrakezdő lehetőségeit sejteti. Az újrakezdés már más történet lenne, és éppen ezért A kellemetlen ember cselekménye ezt már nem öleli fel. Csupán a betolakodottság történetét, a sorsától sodort ember életét. A regény olvasása közben sokszor támadnak kételyeink, vajon tényleg betolakodó Cărin Surupeceanu? Hiszen sehová sem ment hivatlanul, senkivel sem erőszakoskodott, sehol sem alkalmatlankodott. De mindenütt idegen testként mozgott, nem tudott beleolvadni semmilyen közösségbe, igazán és mélyen semmi sem érdekelte, semmi sem váltott ki benne ko- KÖNYVEK molyabb érzelmeket. Celin figuráját ezért is rokonította a román kritika Camus Közönyének hősével, aki idegen, szenvtelen és háborítatlan marad mindenkor, még saját kivégzésének tudata sem zökkenti ki ebből az állapotából. Azért ez a rokonság kissé távoli, nem csupán amiatt, hogy Préda hőse a mi sajátos életkörülményeinkből született és itt él mi közöttünk, hanem azért is, mert idegenségének egészen más okai vannak mint a Meursaulténak. Camus a tőkés világban elkerülhetetlen elidegenedés egyik végletes formáját vetíti elénk, Préda pedig a kezdet szokatlanságából adódó lelki jelenségeket ragadja meg. A hagyománytalanság következményeit, beleértve az erkölcsi és érzelmi kultúra hiányából keletkező emberi konfliktusokat is. Celin Surupeceanu nem találja meg a lelki kapcsolatokat, azokkal, akikkel az új világ építése közben összehozza sorsa. A regény végén, a baleset és a kudarc után Celin rádöbben életútjának elhibázottságára, felfedezi első elvétett lépését, mely a kezdet kezdetén meghatározta sorsa további alakulását. Amikor elfogadta Dán mérnök ajánlatát és elment a szocialista építkezésekre, hűtlenséggel kezdte átváltását az új életformára, búcsú nélkül otthagyta Nufit, aki őszinte és mélyről fakadó szerelmében első szóra odaadta magát a fiatalembernek. Soha többé eszébe sem jut a szép szemű bukaresti asszonyka, és ez a lelki közömbösség, mondhatni érzéketlenség végigkíséri mindaddig, amíg fiatalon, de máris bukottan visszatér Bukarestbe. Ekkor döbben rá, hogy érzelmi kapcsolatokat is kell építeni, hogy az emberek között erkölcsi és érzelmi relációk is szükségesek. És az egykor szenvtelen, közömbös ember amikor vonatra ül, hogy megkeresse valamelyik új munkatelepen Dán mérnököt, így búcsúzik — gondolatban — építőtársaitól : „Isten veletek, fiúk ! Éljetek és dolgozzatok új városotokban, míg meg nem adjátok neki a most még hiányzó öregeket, és aztán a halottakat, akik sírjuk csendjében az utódok életét hallgatják. És teremtsétek meg saját legendáitokat, a szátok íze szerint. Engem elűztetek, és ha ez még egyáltalán érdekelhet benneteket, nem nyerhetitek el bocsánatomat. Ti az életet szomjazzátok, nem a boldogságot ; egyetlen esélyetek, hogy nem lévén örök életűek, majd mások, talán jobbak veszik át a helyeteket. Ne is reméljétek, hogy kíméletesen bánnak majd veletek !..." Ebben a búcsúban összegeződik Celin Surupeceanu második sorsfordulójának a lényege és a regény alapvető mondanivalója. Egy kicsit mindannyiunk sorsa a Celin Surupeceanué, hiszen a környező világ, melyben a regény hősének élete kibontakozik, a mi ötvenes éveinknek a világa, amit nem kevés szívszorongással ismerünk fel, mégha csak általános körvonalaiban jelentkezik is. Mert a mindannyiunkhoz szóló kérdés, melyet Celin csupán legvégül tesz fel magának : hogyan tudunk megmaradni embernek ? S az egyértelmű válasz kihámozása teljes szellemi részvételt kíván az olvasótól : — ez mindig az embertől függ. Colin minden jóakarata ellenére nem tudott megmaradni emberséges embernek, mert lelkileg nem volt felkészülve sem az új társadalmi viszonyokra, sem a születő és alakuló új kapcsolatokra. Miként társai sem. Ennek felismerése csendül ki a búcsúszavakból és ez avatja A kellemetlen embert a befejezés és a kezdés, még pontosabban az újrakezdés regényévé. A szokatlanul szenvtelen stílus, mely a szerző egyik fő eszköze hőse lelkivilágának érzékeltetésére, híven visszaadja a töprengő, a tárgyi világkeretei között megrekedő ember lényét. Hiányzik mégis ebből a műből a hős önelemzése, ha Colin nem is olyan ember, aki vájkálna saját lelkében , de ennek ellenére a szerző eljut a lényegig, gondolatfutamokat indít el olvasójában. Marin Préda stílusát Papp Ferenc gondos és szép fordítása mintha egy árnyalattal hűvösebbre fogná, de így is híven megőrzi és továbbítja a jelenkor nagy emberi kérdéseit feszegető mű mondanivalóját. Kovács János A KELLEMETLEN EMBER EGYETLEN SZÍNPAD VOLT A VÁROS Mintegy hatvan évvel ezelőtt, visó- és izavölgyi gyűjtése során, Bartók Béla meglepetéssel fedezett fel a máramarosi folklórban pentatonikus és prepentatonikus szerkezetű dallamokat. De nemcsak régi dallamváltozatokat őriz ez a vidék, hanem olyan szokásokat és hagyományokat is, amelyek eredete az évszázadok homályába vész. A legszebbek a téli ünnepekhez kapcsolódó szokások, melyekben a népköltészet, a népzene, a népi tánc és színjátszás ötvöződik harmóniába. Aki a máramarosi folklórt tanulmányozza, hamar rájön arra, hogy az országszerte élő változatban alig föllelhető varázsmondásokból, bájoló versekből milyen sokat őriznek például a kolindák. Ez a felismerés arra ösztönözte a megyei művelődési élet vezetőit, hogy szervezett formában istápolják, az erdők és hegyek közé szoruló falvakban még ma is élő, laikus népi szokásokat. Az első téli népszokásokat felvonultató máramarosszigeti folklórtalálkozó minden várakozást felülmúló sikert hozott; még a tengeren túlról, az Amerikai Egyesült Államokból, de franciaországból, Belgiumból is érkeztek folklórkutatók, hogy megismerkedjenek az itt honos, évszázadokon át nemzedékről nemzedékre örökített népi játékokkal. Az 1970-es év végét közvetlenül megelőző napokban ünnepi ruhát öltött Máramarossziget. A villanyoszlopokról színes vásznak lógtak le, s rajtuk feliratok — meghívó szöveggel. Sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára a részvevők felvonulása. A menet élén a kabalapatakiak négyökrös, jelképes eket vontató fogata haladt. Allegorikus szekereken a Nap és a Hold jelképét magasba emelő, népviseletbe öltözött fiatalok, álarcosok és lovasok haladtak a nyomukban, a „csetera“ és a „zongora“ e két sajátosan máramarosi hangszer szolgáltatta a zenei kíséretet. Nagy sikernek örvendett a Máramarossziget piacán megrendezett népművészeti vásár is. A megye leghíresebb népi keramikusai, a nagybányai Bagossy Sándor, a szacsali Cocean Tanase, a nagybocskói Földes Viktor és a magyarláposi Petrifor Iosif mellett a híres farkasrévi fafaragó, Borodi Gheorghe és a szaploncai Ion Stan Pátra? is megjelent — az utóbbiak természetesen fából készített dísztárgyaikat kínálták. Különös érdeklődéssel forgatták a vásárlók a kulcsai Kovács Miklós hordócskáit, faragott csészéit, fogasait. A népszerű Nistor Feri bácsi, a máramarosszigeti népművészeti múzeum fáradhatatlan igazgatója kiállításon mutatta be csaknem félszáz darabból álló, eredeti szépségű népi álarc gyűjteményét, amelyet több évtizedes munkával Máramaros falvaiból válogatott össze. Az egész Máramarossziget egyetlen hatalmas színpadhoz hasonlított. Utcáin, főterén álarcos-kolompos, mintegy a népmesékből előlépett figurák keveredtek a piros-fekete-fehér népviseletbe öltözött fiatalok és gubás öregek hangos áradatával. A Stúdió mozi színpadán régi dok-trák szertartások, rítusok elevenedtek fel az Iza-, Mara- és Visóvölgy legjobb műkedvelő együtteseinek az előadásában. Legeredetibb, legmegkapóbb a farkasréviek, a magyarldposiak és a brebiek előadása volt. A farkasréviek Varázslás című műsorukban a leánykérés hagyományait elevenítették fel (Beszélgetés a bodzával, Öltözék nélküli fürdés éjfélkor a folyóban, Szitajáték stb.). A magyarldposiak nemrégen alakult folklór együttese olyan Lápos menti hagyományokat vitt színre, melyeket mostanig a folklórkutatók is csak részben ismertek. Ez a találkozó újra bebizonyította, hogy Máramaros felbecsülhetetlen értékű, népi eredetű kincseket őrző országrész. Ezt, a nép lelkében őrzött örökséget továbbra is ápolni kell. Ennek hogyanjáról beszéltek a fesztivált záró szimpozionon az ország neves szakemberei. Klacsmányi Sándor Máramarosi népi álarc Népi maszkot viselő fiatalok Máramarossziget főterén 1971. JAN. 13., SZERDA .SPORT • SPORT 1 SPORT 0 SPORT 0 SPORT ! SPORT ¡ SPORt SPORT; FUTBALLVILÁG 1970 (IV.) HÓDÍT A NŐI LABDARÚGÁS Amikor jó néhány évvel ezelőtt élénk derültség és közbotrány közepette megjelentek az első női labdarúgók, csapatok alakultak, sor került az első mérkőzésekre, végehossza nem volt az élcelődéseknek, a vaskos tréfáknak. Akkor bizony kevesen gondoltak arra, hogy az idő múlásával — tetszik, nem tetszik — a női labdarúgás vitathatatlanul bevonul a futball történetébe, mi több, sor kerül 1970-ben az első világbajnokságra is. A labdarúgás elnőiesedése azonban szívósnak bizonyult. Megalakult az Európai Női Labdarúgó Szövetség, s néhány hónap múlva, két héttel a mexikói futballfesztivál előtt, Olaszországban, hét ország — Dánia, Olaszország, az NSZK, Ausztria, Mexikó, Svájc és Anglia részvételével, megrendezték az első világbajnokságot is. Persze, kezdetben senki nem vette komolyan e merész próbálkozást, a csipkelődő megjegyzések az egész eseményt végigkísérték, előtte és utána is a lapok első oldalán közölték a nem mindennapi sztorikat, kiszínezve, megkommentálva. Már a VB megrendezésének hírére a szakemberek kapkodni kezdték a fejüket : mire fel ez a nagy sietség ? Az Európai Női Labdarúgó Szövetség nem késett a tipikus női válasszal : a játékosok hamar férjhez mennek, családot alapítanak, s a fakanál és a gyerek mellett már nem lehet a körlabdát kergetni. A rendezők, minden gáncsoskodás ellenére, végrehajtották akaratukat, s június első felében a kiváncsi nézők tömegestől tódultak a játékterekre... A szurkolókat állítólag ekkor érte az első nagy csalódás: a szöges cipőbe bújtatott női lábak ugyanis korántsem feleltek meg a róluk alkotott hagyományos felfogásnak. Egyesek azt az állítást is megkockáztatták, Olaszországról lévén szó, hogy Riverának vagy Mazzolának a lába közelebb áll az ideális női lábakhoz, mint azoké, akik neműket meghazudtoló módon elkeseredetten rohangáltak a pályán... íme egy korabeli megállapítás a VB hetes mezőnyének néhány szereplőjéről : Mexikó hölgy képviselői gömbölydedségükkel tűntek ki, kapusuk olyan szilárd alapokon állt, csípőméretei is olyan impozánsak voltak, hogy nehéz dolga volt a labdának, ha utat akart törni mellette. Az angol lányok szigorúságukkal tűntek ki, nem voltak hajlandók a szurkolók „határtalan" lelkesedését fogadni. A dánok a nehézatlétákat juttatták a nézők eszébe, a legnőiesebbek az olaszok voltak, a rendezők talán attól féltek, ha netán túlságosan is amazon termeteket küldenek pályára, a közönség szimpátiája, a hazai pálya ellenére, más együtteshez pártol. Nos, erre ugyan nem került sor, de az olaszok mégsem lettek világbajnokok. S ez volt a szurkolók második nagy csalódása. A döntőben a dánok 2:0-ra nyertek ellenük, s a harmincötezres nézősereg zokogva távozott a stadionból. A VB-döntő után, mint ahogy a szokás megkívánta, a győztes csapat edzője, a dán Sven Petersen, nyilatkozott a sajtó képviselőinek „Az olaszok taktikai vereséget szenvedtek. Mindent a balszárnyon akartak megoldani, ezt észrevettük, s azután már nem lehetett kétséges győzelmünk. Kitűnő képességű játékosokkal rendelkezünk és bízunk a további sikerekben." A szakembereket, persze, elsősorban a játék érdekelte. A VB jelszava a következő volt : a női nem alkatához hasonlóan átfinomítani a futballt. Sajnos, a jelszó jelszó maradt. A pályán vérbeli csatározások folytak, „férfias" belemenésekkel, lábtörésekkel és verekedéssel, amit már a túlnyomórészt férfi szurkolók sem néztek tétlenül : az olasz-mexikói mérkőzésen például, egy hirtelen kerekedett parázs „eszmefuttatás" során berohantak a zöld gyepre, s ki-ki a maga szimpátiáját igyekezett megvédeni ellenfelétől. Végül — a játékosok megmentésére — a rendőrségnek kellett beavatkoznia. Az esetet a játékvezető sem úszta meg ép bőrrel : néhány sörös és limonádés üveg neki is kijutott. Mindezek ellenére a részvevő országok vezetői bizakodóan nyilatkoztak a sportág „nőies" jövője felől. Szerintük az olaszországi VB kitűnő alkalom volt a női labdarúgás népszerűsítésére. Eljött az idő — állították — hogy a futball e válfaja méltóan képviselve legyen, s a FIFA is elismerje. Különösen, hogy — horribile dictu — a nők kevesebbet színészkedtek a pályán mint a férfiak. Sokak szerint ezt a jelenséget nem lehet figyelmen kívül hagyni... S ha a női labdarúgás elindult a fejlődés útján, hát csak haladjon előre. Következésképp megjelentek az első női profi labdarúgók. Az esetet annak idején az egész világsajtó leközölte. Történt pedig, hogy az AS Roma női csapatának férfi edzője (kimutatások szerint, a női együtteseknek kivétel nélkül férfi edzőik vannak) televízión végignézett egy francia futballmérkőzést és nagyon megtetszett neki a Reims csapatában játszó Nadine Jiullard és Nicole Mangs. Nem sokkal később a mester kijelentette, hogy a két játékos nélkül, ha nem tudja megszerezni őket, csapata semmit sem ér, következésképpen ő sem hajlandó tovább edzősködni. A klubnak nem volt mit tennie, tárgyalni kezdett a Reims csapatával és a két csinos hölgy átkerült az AS Romához. A szerződésben természetesen az is belefoglaltatott, hogy az olasz klub szükség esetén kölcsönadja a francia válogatottnak a két játékost. Mert hát a szerződés az szerződés, nem kutyadolog ! A női labdarúgásnak tehát nagy jövőt jósolnak. A beszámolókban ugyan sok még a pikantéria, de az tény, hogy 33 országban hivatalosan elismert sportág, másutt pedig léteznek női csapatok. Mindenesetre az Európai Női Labdarúgó Szövetség már merész terveken töri a fejét : olyan világbajnokságról álmodozik, amilyen Mexikóban volt. Csakhogy női csapatokkal... Móra László Pozitív és negatív mérleg A TEMESVÁRI KOSÁRLABDA TORNÁRÓ T emesváron hamisítatlan tél fogadta az A-osztályú férfi kosárlabda-bajnokság második teremszakaszának részvevőit, az imponáló Olimpia sportcsarnok parkettjén és a többnyire megtelt lelátókon viszontgyakran forró, nyári versenyhangulat uralkodott az elmúlt napokban. Igaz, ebben nagy részük volt a csapatoknak is, amelyek, néhány kivételtől eltekintve (Farul, Brassói Politehnica, Kolozsvári Politehnica), alaposan felkészültek a négynapos tornára, és sok esetben a papírformára fittyet hányó eredményeket erőszakoltak ki. Gondolunk itt mindenekelőtt a Rapidnak a Steaua elleni, továbbá a Steauának és a Temesvári Universitateának a Dinamo elleni győzelmére. A legnagyobb kudarc kétségtelenül a bajnoki táblázat éllovasát, a Bukaresti Dinamót érte: négy pontot veszített, miután az előző 15 forduló után veretlenül állt az élen. És tegyük hozzá: csak a szerencse mentette meg azt a két pontot is, amit a Rühring és Vizi nélkül játszó Kolozsvári Universitateától szerzett. A torna legeredményesebb csapata a Temesvári Universitatea volt, amely aránylag könnyen legyőzte a bajnokságra nagy esélyes Dinamót, és még biztosabban nyert további három ellenfele ellen. Mindehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy a csapat ragyogóan játszott, Vidu, Cimpeanu, Czmor és a többiek valóságos kosárlabda bemutatót tartottak, ők dobták egyébként a legtöbb kosarat — összesen 338 ponttal terhelték ellenfeleik „hálóját“. Ezzel a csapat az ötödik helyről a harmadik helyre tornászta fel magát. Hasonlóan jól szerepelt a Bukaresti Rapid és a Bukaresti Politehnica, mindkét csapat veretlenül fejezte be a tornát. Különösen a főiskolások remekeltek, amióta Stela Rusu edzőnő vette kezébe az együttes irányítását, az egy évvel ezelőtti B-osztályú jelöltből bajnokjelölt lett! Igaz, itt játszik az egyik legsokoldalúbb román kosarazó, Popa Vasile, talán éppen ő hiányzik a Dinamóból, hogy biztos bajnok legyen. A Steaua szereplése kielégítő, ha elfelejtjük, hogy nem a Dinamótól kapott ki, hanem a Rapidtól, ez utóbbi a torna meglepetése volt: jelenleg az ötödik helyen áll. A kiesés ellen küzdő három együttesnek nem sok babér termett a Begaparti városban. Mindegyikük négy vereséggel a tarsolyában készül. .. bentmaradni a legjobbak között. Ez talán a Kolozsvári Politehnicának, esetleg a brassói műegyetemistáknak fog sikerülni, a Farul máris biztos kiesőnek számít. Az igazság az, hogy tudásban messze elmarad az első osztály követelményeitől, a legkevesebb kosarat dobta és a legtöbbet kapta. A temesvári torna legbalszerencsésebb csapata a Kolozsvári Universitatea volt. Első két találkozóján három legjobb játékosa sérült le (Rühring, Vizi és Demian), s a következő két mérkőzésre már csak hét emberrel tudott kiállni, ami nem sok sikert hozott számára. A Kolozsvári Politehnica pontjainak negyven százalékát, számszerint százat, egyetlen játékos, Roman Gheorghe szerezte, ő volt a torna legeredményesebb kosarazója is. Sorrendben következik: Morariu (Galaci Politehnica) — 92 ponttal és Czmor (Temesvári Universitatea) — 78 ponttal. Férfi kosarazóink e hónap végén Konstancán folytatják a Temesváron félbehagyott harcot a bajnokságért, illetve a kiesés elkerüléséért. Gödör Károly Befejezte munkálatait a FIFA Végrehajtó Bizottsága Athénban, négy napos ülésszak után, befejezte munkálatait a FIFA végrehajtó bizottsága. A záróülésen több fontos határozat született. Hivatalosan is törvénybe iktatták a világbajnokság döntő tornájának új lebonyolítási formáját, amelyet Münchenben alkalmaznak először. Ebből az alkalomból megválasztották az 1974. évi VB szervező bizottságát is. A végrehajtó bizottság ugyanakkor felhatalmazta a brazil szakszövetséget az 1972-re tervezett Függetlenség Kupa nagyszabású nemzetközi torna megrendezésére. A rendezvényre 18 országot hívnak meg. Szóba került a női labdarúgás problémája is. A FIFA elismeréssel szólt az eddigi erőfeszítésekről és ajánlotta a tagállamoknak, hogy foglalkozzanak komolyabban a labdarúgás e válfajának népszerűsítésével. Az évi költségvetésből egyhangúlag 25 ezer svájci frankot szavaztak meg a Glasgowi Ibrox Park stadionban szerencsétlenül járt nézők hozzátartozóinak megsegítésére. TELEX - TELEX • Élvonalbeli teniszezőink, Ilie Nastase, Sever Dron, Ion Santer, Viorel Marcu, Constantin Popovici az elkövetkező napokban több bemutató mérkőzésen vesznek részt Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben • A román ifjúsági labdarúgó válogatott keret hazaérkezett tibáni portyájáról. A válogatott január 4 és 11 között 3 mérkőzést játszott különböző együttesekkel. Egy találkozón fiatal labdarúgóink győztek, két összecsapás döntetlennel zárult . Az inzen gyorskorcsolyázó versenyen, a kolozsvári Komjátszegi Károly 10 ezer méteren és összetettben országos csúcsot állított fel. Eredményei 18,03 mp, illetve 200,850 pont.