Előre, 1971. október (25. évfolyam, 7433-7459. szám)
1971-10-01 / 7433. szám
ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS BUKARESTBEN SZOBROT ÁLLÍTOTTAK GEORGE ENESCUNAK Szerdán délelőtt a fővárosban, a Román Opera előtti téren leleplezték a nagy zeneszerző, George Enescu szobrát. A bronzszobor Ion Jaleanak, a nép művészének az alkotása. Az ünnepségen jelen volt Tamara Dobrin, a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács alelnöke, Ilie Radulescu, az RKP Bukarest municípiumi bizottságának titkára, Ion Borca és Vasile Lixandru, a Bukarest municípiumi néptanács alelnökei, Ion Dumitrescu, a Zeneszerző Szövetség elnöke, Ion Jalea, a Képzőművész Szövetség tiszteletbeli elnöke, Bradut Covaliu, a KMSZ elnöke, municípiumi párt- és állami szervek képviselői, számos fővárosi lakos. Amza Suceanunak, a Bukarest municípiumi Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság elnökének méltató beszéde után leleplezték az Enescu-szobrot. Ezután a jelenlevők egy percnyi csenddel adóztak George Enescu emlékének. A szobornál virágkoszorút helyeztek el a Zeneszerző Szövetség és a Bukarest municípiumi néptanács végrehajtó bizottsága részéről. A pionírszervezet nevében ugyancsak virágcsokrokat helyeztek el a szobor talapzatán. A közérthetőség nem öncél úbb mint százötven festő és negyven szobrász részvételével nyílt meg a napokban, a fővárosi Athenaeum kiállító csarnokában a bukaresti festők és szobrászok Szalonja, az őszi évad szokásos, nagy kollektív bemutatója. Ez számít az első, valóban nagyszabású képzőművészeti rendezvénynek a júliusi pártdokumentumok megjelenése óta. Érthető tehát, hogy rendkívüli érdeklődésseltekintettünk elébe. A kiállítás egészéről szólva, el kell mondanunk, hogy a festők és szobrászok döntő többsége olyan műveket állított ki, amelyek nyelvezetük közérthetősége és az előadott témák könnyen megragadható volta következtében, közvetlenül szólnak a nagyközönséghez. Aki, mint jómagam is, rendszeresen látogatja a bukaresti kiállításokat, észrevehette, hogy a Szalon részvevői közül nem kevesen, korábbi csoport-, és egyéni kiállításokon már bemutatott művekkel jelentkeztek. Ez az eljárás nem is szokatlan, nem is kifogásolható — ugyanakkor pedig, a jelenlegi körülmények között, figyelemreméltó tanulságot kínál. Nevezetesen arra gondolunk, hogy a többé-kevésbé steril, illetve öncélú kísérletezésbe bonyolódott művészek is, lényegében kevés kivételtől eltekintve, már jóideje szükségét érezték egy bizonyos — információ-elméleti kifejezéssel élve : visszacsatolásnak. Közismert esztétikai tétel az, hogy a műalkotás akkor teljesül be — azaz válik társadalmi értékké, ha befogadta, magáévá tette egy közösség. Az olyan időszakok, amikor a művész abban a hiszemben ringatja magát, hogy elég, ha csupán önmagának dolgozik, ar mikor bevallottan, vagy akaratlanul azt tekinti legfőbb céljának, hogy úgymond utolérje a nagyvilág divatáramlatait — csak átmeneti, intermezzo jellegűek lehetnek. A művész nem tekinthet el saját közönségének, annak a közönségnek a véleményétől, melynek körében él és dolgozik. Nem véletlen, hogy a legnagyobb, a zseniális festők és szobrászok, miközben töretlen utakon alakították ki nagyértékű egyéni művészetüket, mindig fájlalták, ha nem találtak azon nyomban megértésre, s mikor már úgy érezték, hogy eredményeik kétségbevonhatatlanok, minden erejükkel azon voltak, hogy megértessék céljaikat a minél szélesebb közönséggel. Ha visszatekintünk a szocialista társadalom kialakulását megelőző időkre hazai vonatkozásban, megkísért bennünket a gondolat, hogy igen gyakran éppen amiatt nem hatolhatott be idejekorán egyegy jelentős életmű a köztudatba, mert a nagyközönség és a művész közé beékelődött a sznobok rétege, a polgári vásárlóközönség rétege, mely konzervativizmusával, s oly gyakran a nemzeti, hazai értékek iránti érzéketlenségével eltorlaszolta az életművek elől a széles közönség felé vezető utat. Szocialista kultúrpolitikánk egyik alapvető célkitűzése kezdettől fogva az volt, hogy bevonja a széles néptömegeket a kultúra élvezőinek a táborába. Ezt a célkitűzést tudatosította ismételten pártunk főtitkára júliusi expozéjában elvszerűen és mindkét irányban: a közművelődés aktivistái felé, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy a kulturális tömegnevelés milyen rendkívül fontos feladata szocialista társadalmunknak, s a művészek felé, akikben a pártosság, a hazafiság követelményének a megvilágításával tudatosította a társadalmi szolgálat igényét. EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA Mint fentebb már említettem, az utóbbi években spontánul, de ugyanakkor kultúrpolitikai ösztönzésre is, az úgynevezett kísérletezésre felesküdt képzőművészek java része úgyszintén fokozottabb érdeklődést kezdett tanúsítani a tartalmi problémák iránt. Számos jelentős történelmi tárgyú kompozíció született, s a szocialista építés nagy magvalósításainak a képzőművészeti tükrözéseivel is sűrűntalálkoztunk a kiállításokon. Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy a bukaresti őszi Szalon képanyaga, a júliusi expozé óta eltelt viszonylagosan rövid idő ellenére, máris kielégítően tükrözheti azokat a követelményeket, melyeket pártunk főtitkára fogalmazott meg. Azokban a képzőművészekben, akik eddig is érezték a közönséggel való dialógus felélénkítésének a szükségességét, az említett dokumentumok energiákat szabadítottak fel, másokat pedig meggyőztek arról, hogy a közérthetőbb kifejezés, az ügyszolgálat vállalása rendkívül fontos társadalmi igény. Szólnunk kell azonban ebből az alkalomból arról is, hogy a közérthetőség, mint követelmény, nem végcél. Amikor az üresjáratú formalizmus ellen lépünk fel a közérthetőség követelményét hangoztatva, ki kell domborítanunk, hogy a széles közönségre csak az olyan művek gyakorolhatnak nevelő hatást, melyek nem közhely mondanivalót hordoznak. Mai életünk, szocialista eszményeink tükrözését várjuk el a képzőművészektől, s nem azt, hogy a megfejthetetlen képrejtvények helyett bárányfelhős egeket és lankás domboldalakat fessenek. Úgy hiszem, ezen a téren vannak még tisztáznivaló mozzanatok. Bizonyos festmények előtt — például a szóbanforgó kiállításon is — a nézőnek az a benyomása támad, mintha a festő pusztán azon igyekezne, hogy valamivel megfoghatóbban, kontúrozottabban — úgymond realistábban adja vissza a különben semmitmondó témát. Másrészt visszakísértenek korábban elhagyott klisék. Feltűnően sok ezen a kiállításon például a csendélet. Távolról sem akarunk anatéma alá helyezni műfajokat, a csendélet ellen sincs elvi kifogásunk, ámde nem hihetünk abban, hogy a polgári enteriőröknek ezt a jellegzetes kellékét olyan nagy mértékben igényelné a közönség, s abban még kevésbé, hogy általuk, különösen ha hagyományos modorban, hagyományos csendélet-tárgyak ábrázolásával készültek, valóban korszerű mondanivalót lehetne kifejezni. Márpedig a korszerűség igénye nélkül csak rutinmunkát lehet végezni, s aki a széles közönséghez való szólás követelményét úgy értelmezi, hogy pusztán bizonyos vélt, vagy valóságos közönség-igény kiszolgálására hívták fel a figyelmét, az nem hatott a dolgok mélyére, nem látja világosan, hogy a közönséggel folytatott dialógusban mekkora felelősség hárul a művészre. A szocialista művésznek világosan kell látnia, hogy a művészet milyen fontos nevelő tényező, s hogy magatartása aktív magatartás kell hogy legyen. Eszményeket kell megfogalmaznia, lelkesítenie kell, gondolkodásra, állásfoglalásra kell bírnia közönségét. Amikor a pártdokumentumokban arról esik szó, hogy a művészeknek jobban meg kell ismerniük szocialista valóságunk tényeit, elért eredményeinket, a Szocializmus építőinek, a munkásságnak, a parasztságnak a mai életét, pártunk politikájának irányvonalait —, akkor nem csupán a regisztrálás igénye nyer ezáltal megfogalmazást. A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének a kiteljesítése bonyolult folyamat, melynek célja nem csupán a jobb anyagi feltételek megteremtése, hanem egy új embertípus kialakítása is. Szocialista valóságunk tényeiből a művésznek úgy kell merítenie, hogy a megvalósított mű által ennek az embertípusnak a formálódását segíthesse elő. A közérthetőség, mint követelmény, ebből a szemszögből nézve válik igazán fontossá. Ha így tekintjük, akkor a stiláris sokszínűség és eredetiség nem hogy ellentmondana a közérthetőség igényének, de egyenesen feltétele az egységesen szocialista eszmeiségű hazai képzőművészeti mozgalom hatékonyságának. Mezei József Folklórfilm vagy népművészet celluloidszalagon ? Temesváron másodízben rendezték meg az idén a néprajzi és folklórfilmek nemzetközi seregszemléjét. A tudományos célzatú kisfesztivál már beindulásakor tekintélyt és rangot szerzett magának, felkeltve a néprajzkutatók, a folklóristák, a hivatásos és az amatőrfilmesek érdeklődését. A szeptember második felében tartott seregszemlén — amelynek fő célja, programja a munkához kapcsolódó népszokások átfogó bemutatása, tudományos értékelése volt — a helybeli szakemberek mellett, fővárosi, kolozsvári, laki-i egyetemi tanárok, az ország különböző városaiból érkezett kutatók, muzeológusok vettek , részt. Előadásokkal, filmekkel jelentkeztek az ülésszakon a meghívott ausztriai, jugoszláviai, magyarországi, NSZK-beli etnográfusok, filmesek is. A háromnapos filmszemináriumon — amelynek megrendezésére egyébként kétévenként kerül sor a Temesvári Egyetem népköltészeti katedrájának védnöksége alatt — több mint harminc szakdolgozat és dokumentumfilm került bemutatásra. A tanulságok levonására elsősorban a szakemberek, a rendezők az illetékesek. Magunk csupán néhány észrevételt kockáztatnánk meg. A rendezvény keretében nemcsak filmvetítésekre került sor, hanem egyes szakdolgozatok felolvasására is. Az előadók közül, sajnos, csak kevesen foglalkoztak a film és néprajz organikus viszonyával, a dokumentumfilm lehetőségeivel, felbecsülhetetlen szerepével az etnográfiai és népköltészeti kutatásokban, az etnológiai vizsgálatokban. Nagy érdeklődést keltett Mihai Pop docens doktornak, a bukaresti Folklórintézet igazgatójának előadása, aki a seregszemle tematikájához kapcsolódva, mutatott rá arra a szerepre, amelyet a film az összehasonlító néprajzkutatásban betölt, illetve betölthetne. Figyelmet érdemeltek Vasile Cretu, valamint Ion I. Popa szakdolgozatai, amelyekben ugyancsak a filmművészet aktívabb bekapcsolódási lehetőségeit világították meg a kutatómunkába. A munkához kapcsolódó népszokásokról beszélve, a kolozsvári Traian Mirza, a kaláka és a fonó viszonyát taglalta Erdély egyes vidékein, Dimitrie Jompan a margai (Krassó-Szörény megye) „juhmérésről“, Gabriel Manolescu temesvári lektor a munkához kapcsolódó bánáti népszokásokról, Ilie Birau az újmoldovai szerb álarcos felvonulásokról beszélt érdekfeszítően, tudományos alapossággal taglalva az egyes jelenségeket . Fábián Imre, az Arany János múzeum igazgatója, a szalontai fonóbeli szokásokat és játékokat ismertette. A filmszemlén dokumentáris értékével különösen kitűnt Gabriel Manolescu és Sandu Dragos A juhmérés című alkotása, Vasile Cretu és Sandu Dragos Mehadica faluról készített sorozatfilmje, C. Bucurnak, a szebeni Brukenthal Múzeum munkatársának a népi mesterségekről forgatott több kisfilmje, valamint B. Ruszicsnak (Jugoszlávia) az utolsó nomádokról, a szaracénekről készített felvétele, a magdeburgi Ingeborg Weber Kellermannnak a zádorlaki sváb lakodalom előkészítéséről, a kisbecskereki temetésről, a szász szövőasszonyokról készített színes filmjei. Véleményünk szerint a seregszemle a jövőben nagyobb előzetes hírverést érdemelne. Olyan rendezvény ez, amely nemcsak a néprajzkutatók, a folkloristák érdeklődésére tarthat számot. A bemutatott filmekből sokat tanulhatnak a népi alkotások házának szakirányítói — a temesváriak közül ott voltak néhányan —, a népművészeti körök vezetői, a hivatásos és műkedvelő népi együttesek, tánccsoportok irányítói. Meghívásukkal csak nyerne a temesvári filmszemle. Véleményünk szerint a következő találkozókról nem hiányozhatnak az amatőrfilmklubok képviselői sem. Főleg, mert hogy közülük többen készítettek már néprajzi vonatkozású kisfilmet. A nemzetközi seregszemlén látottakat, tapasztaltakat hatványozottan kamatoztathatnák mindennapi munkájukban. A tudományos hasznon, jelentőségen túl, így kaphatna a kétévenként megrendezésre kerülő filmszeminárium konkrét, gyakorlati jelentőséget is. A háromnapos filmszemle záróakkordjaként a hazai és külföldi szakemberek, vendégek a Temes felső folyásához rándultak ki, felkerestek néhány, néprajzilag igen érdekes falut. Szekernyés János Százhuszonöt éve annak, hogy 1846 szeptemberében megalakult a hazai munkásosztály első segélyegyesülete, a brassói „Betegségi, temetkezési és utazási segélyegyesület“. Jelentős mozzanat ez munkásosztályunk történetében. Brassó, földrajzi fekvésének köszönhetően jelentős gazdasági fejlődésen ment át a XIX. század első felében. Növekedett az ipari egységek, manufaktúrák, műhelyek és gyárak száma, fejlődött az árutermelés. Brassó már ebben az időszakban jelentős ipari központnak ígérkezik, s nem csoda, ha itt hamar elterjedtek azok a haladó társadalmi-politikai eszmék, amelyek hozzájárultak a munkásmozgalom fellendüléséhez. A forradalmi és haladó eszmék magvai jó talajba hullottak. Hiszen a proletariátus öntudatának és erejének növekedése már a XIX. század elején megmutatkozik azokban az akciókban, amelyeknek célja a munkásság anyagi és gazdasági helyzetének megjavítása, szakmai érdekeinek védelme, a tulajdonosok ellen folytatott harc. A tudományos szocializmus megalapítói műveikben elemezték azt az utat, amelyet a proletariátus fejlődése során bejárt. Rámutattak, hogy a munkásság már létezése első pillanatától megkezdi a burzsoázia elleni küzdelmet, de először egyének, majd csoportok, későbbpedig egy-egy iparág vagy helység dolgozói kezdik meg a közvetlen harcot a kizsákmányolók ellen. Ez történt a mi tájainkon is. Brassóban már 1846-ban megtették az első lépéseket a kölcsönös segítség, az érdekvédelem megszervezéséért, bár ezek a lépések elég bátortalanok voltak. A segélyegyesületeket és nyugdíjegyesületeket kezdetben a munkaadókkal közösen létesítették. Később, az osztályöntudat növekedésével, a kizsákmányolás fokozódásával párhuzamosan a munkások saját egyesületeket létesítettek érdekeik védelmében. Ezek az első munkásegyesületek az akkori társadalmi valóságot tükrözték. Ebben az időben inkább a gazdasági követelések álltak előtérben, s a megmozdulások csupán egy-egy műhelyre vagy gyárra korlátozódtak. A cél az volt, hogy enyhítsék a kizsákmányolás következményeit pénzalapok, tagsági díjak, adományok gyűjtésével, betegség, baleset vagy halálozás esetére. Mint a dokumentumokból kitűnik, a brassói nyomdászok már 1846-ban megvetették hazánkban az első hasonló egyesület alapját, „A nyomdász-munkások kölcsönös segélyegyesületét“. Az egyesület alapszabályzatát azonban csak 1861-ben hagyták jóvá. Ebben leszögezik az egyesület célját és működési szabályzatát, amely főként alapok gyűjtésére korlátozódott a munka- és életkörülmények megjavítása érdekében. 1860-ig más központokban is létesültek ilyen egyesületek : 1851-ben Temesváron és Bukarestben, később Resicán és Kolozsváron. Ezek az első segélyegyesületek igen jelentősek voltak a munkásmozgalom történetében, mert megvetették a munkásság szervezkedésének alapjait, harcra mozgósítottak a jobb munka- és életkörülményekért, segélyeket folyósítottak betegség esetén. Az erdélyi munkásosztály fejlődésében minőségi ugrás következett be a múlt század hetvenes éveiben, amikor ezek a segélyegyesületek szakmai, osztályérdekvédelmi egyesületekké, később a szakszervezeti mozgalom alapjaivá váltak. Itt már erőteljesen megnyilvánult az osztályöntudat Ezek az egyesületek már politikai jellegűek voltak, a tudományos szocializmus és az I. Internacionálé elvei alapján álltak. Ilyen általános munkásegyesület létesült 1868-ban Brassóban is, amelynek tagjai az I. Internacionálé híveinek vallották ragukat, és mint annak egyik fiókját tartották nyilván. Szerepe nagyjelentőségű volt a tudományos szocializmus és az osztályharc eszméinek terjesztésében, a munkásosztály öntudatának növelésében. Tagjai tevékenyen részt vettek a politikai és társadalmi életben. Most, az évforduló kapcsán, említsük meg azt is, hogy 1867—1869 között megalakult Brassóban a román mesterlegények egyesülete is. Ezek a mestereket, segédeket és inasokat tömörítették. Ezen az évfordulón hálával gondolunk azokra, akik az első egyesületeket létrehozták, a munkásmozgalom első lépéseit egyengették. Hazánk gazdag hagyományú munkásmozgalmának értékes momentumai ezek. A proletariátus ereje, forradalmi öntudata fokozatosan fejlődött odáig, hogy hozzáértéssel irányíthatta azt a harcot, amelyet népünk évszázadok során vívott a társadalmi és nemzeti szabadságért. Számunkra az értékes tapasztalatok kiapadhatatlan forrása ez a múlt, ösztönöz bennünket a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésében. Mircea Balcescu, Brassó megye történelmi múzeumának igazgatója Munkásmozgalmunk történetének jelentős mozzanata SZÁZHUSZONÖT ÉVE ALAKULT MEG A BRASSÓI MUNKÁSSEGÉLY EGYESÜLET Az épület már áll, nemsokára a belső simítási munkálatokat is elvégzik és elkészül Slanic Moldova, a közismert üdülő- és gyógyfürdőhely fedett tekepályája, amit az üdülést és gyógyulást kereső dolgozók tízezrei rövidesen birtokukba vehetnek. Négy pálya áll majd a tekézni óhajtók rendelkezésére, az érdeklődők számára pedig egy 300 férőhelyes lelátó, ahonnan kedvező kilátás nyílik az egész teremre. Felvételünkön a modern épület homlokzata (N. TOKACEK felvétele) 1971. OKTÓBER 1., PÉNTEK ---------------------------!.......... AZ ÉRTELEM PRÓBÁI (Folytatás az 1. oldalról) mondja, a legnagyobb természetességgel. Ez a plusz tanulás az olvasáshoz is jól hozzászoktatta. Bármilyen fáradt is esténként, mindig előveszi a könyvet. Szakkönyveket olvas, de sok regényt is és történelmi munkákat. A történelem szerelmese. — Évente hány könyvet olvas el? — Számítgattam éppen a múltkor, hogy úgy négy-ötezer oldalt. Ha valaki a történelemre enynyire kíváncsi, bizonyára saját családja történetét is számon tartja. Honnan került a Híró-család Cimpinára? Lemhényiek, onnan ered a családjuk. Édesapja még ebben a felsőháromszéki faluban született, aztán a kenyérkereset gondja elhozta Brassóba. A derestyei sörgyárban napszámoskodott egy ideig. — Ezen a helyen, éppen itt őrizte a sörgyár állatait... — Itt, a traktorüzem helyén? — Akkoriban a sörgyár tanyája volt itt. Apám sokszor mesél azokról az időkről. Cimpinára is a sörgyár révén kerültek a szüleim. Sörlerakat nyílt, s apám úgy látszik, szemfüles és becsületes ember hírében állott, mert őt küldték oda. Tizenöt évig élt ott egyfolytában. Brassóba való visszakerülése után Híró Jakab ipari munkásnak állt a Schiel-gyárba, kovács lett. Brassóban él most is, nyugdíjas. Fiának az útja már egyenesen, kerülők nélkül vezetett az iparhoz. A negyvenes évek elején inaskodott, aztán a posztógyárba került. Katonaság következett, majd leszerelése után, 1949-ben nem régi munkahelyére ment viszsza, hanem a traktorüzembe jött. Ez volt akkoriban a szakemberek, fiatal munkások és a környező falukból érkező falusi legények vonzóhelye, nagy embermágnes, amely az egész környék ipari jövőjét munkálta. A posztógyárban talán könynyebb lett volna neki, nem adódnak olyan bonyolult feladatok, mint itt. De Híró Sándor örökös belső többretörekvése aligha talált volna kielégülést. Munka és tanulás, ez töltötte ki fiatalsága esztendeit. 1958-ban mesterré nevezték ki és éppen erre a nehéz részlegre, az értelem próbáinak örökös színterére. És innen hová, tovább ? Azt hiszem, nagyon meglepődne, ha ilyesmit kérdeznék tőle. Jól érzi magát a javítóműhelyben, elégtételt és örömet ad számára ez a munka, éppen mert újra meg újra próbára teszi. Beosztásában nem rangot, emelkedést lát, hanem feladatot, kötelességet. Nem beszél erről, csak a tettei bizonyítják. Életelveit azonban elárulja az, ahogy a gyermekei jövőjét látja. Leánya, Edit az idén érettségizett az Egyesülés líceumban, jó tanuló volt, rajztechnikusnak készül. Sándor fiát inasnak adta az egyik kisipari szövetkezetbe, az autómotorok javítását tanulja. Ezt is a legtermészetesebb dolognak tartja. Mindenki tanulja, mindenki csinálja azt, amihez igazán megvannak a képességei, s jól megy a világ szekere. Akkor kezd el akadozni, döcögni, ha a tudatlanság vagy lelkiismeretlenség kövei kerülnek alája. — Semmilyen munka nem szégyen, mindegyiknek egyforma a rangja. Csak a tudatlanság szégyen mindenütt, legyen bármilyen rangja az illetőnek . .. Huszonhat munkatársát nem is kell biztatnia a tanulásra. Tudják, hogy az itt éppenolyan kötelező, mint a pontosság és a szorgalom. De Híró Sándor, a szakma mestere és tanítója azt is rég felismerte, hogy a műszaki ismeretekcsak egymagukban még nem elégségesek, nem tehetnek igazán jó munkássá valakit. Az emberben élnie kell, de gondolkodásarészévé kell válnia annak is, hogy miért dolgozik s mi az ő része, am ő szerepe az egész társadalomban. Mint ahogy paraszt ősei minden mozdulatukban benne érezték a célt s az eredmény reménységét. Ő maga még 1946-ban, a posztógyárban megérezte, hogy a kommunisták között a helye. Édesapja is párttag, a Híró-család hagyománya lett ez a tudatos odakötődés az egész dolgozó nép ügyéhez. S ezt az érzést és kötelességtudatot ébresztgeti a központi javítóműhely mestere beosztottjaiban is. Éppen azért, hogy jobb munkás és teljesebb ember válhasson belőlük. — Huszonhat ember van, azt mondja. Mióta velük dolgozik, hány lett közülük kommunistává? — Várjon Csak, számoljam öszsze: Stinge, Toureau, Tone, Vasas és Nagy. Egyikért sem kell szégyenkeznem soha. • SPORT 9 SPORT 9 SPORT 9 SPORT 9 SPORT • SPORT 9 HÁROMBÓL HÁROM... A KONTINENTÁLIS TORNÁK SZERDAI EREDMÉNYEISzorongva vártuk ezt a szerdát, a Steauát nem számítva, féltettük csapatainkat. Emberi számítások szerint ugyanis csak az UTA biztosította be továbbjutását, a Dinamo esélyei minimálisak voltak. Még Adamec szavait is, mármint, hogy bajnokunk képes nagy meglepetésre, udvariaskodásnak vettük. S íme, a nagy meglepetés bekövetkezett : a Dinamo a trnavai katlanban, ott, ahol — vendéglátóink szavai szerint — híresebb, nagyobb klubok is zászlót hajtottak már, Doru Popescu két góljával, kiharcolta a 2:2 arányú döntetlent, s ezzel együtt a továbbjutást . A mérkőzés részleteiről felesleges beszámolnunk, hisz a tévé helyszíni közvetítéssel kedveskedett, azt azonban el kell mondanunk, hogy a Feyenoord aradi szereplése óta nem láttunk ily idegtépő találkozót. A mérkőzés már az első pillanatoktól fogva feszült légkörben zajlott. A II. percben Kuna idegei mondták fel a szolgálatot, s került ki a partvonalon túlra, hogy az elkövetkező percekben Sötmöreanu II.-t figyelmeztesse a játékvezető. A trnavai támadások végül meghozták eredményüket: Kabát a 40. percben ügyesen csúsztatta a labdát Andrei mellett a hálóba. A második félidő a Dinamónak kezdődött rosszul: a játékvezető Sötmereanut küldi le a gyepszőnyegről. A bukarestieknek ennek ellenére van energiájuk egyenlíteni, min BEK : Moszkvai CSZKA — Galatasaray 3:0 (1:1), Linfield Belfas — Standard Liege 2:3 (0:2), Celtic — BK Koppenhága 3:0 (1:2), Athéni AEK — Inter 3:2 (1:4), FF Malmö — Újpesti Dózsa 1:0 (0:4), Borussia Mönche — Cork Hibernians 2:1 (5:0), Gornik — Olympique 1:1 (1:2), Drezdai Dynamo — Ajax 0:0 (0:2), Tiranai Partizan — Szófiai CSZKA 0:1 (0:3), Hajduk — Valencia 1:1 (0:0), Arsenal — Stromgosef 1:1 (3:1), Grasshopers —■ Reipas Lahti 8:0 (1:1), Sieima Wanderers — Akranes 4:0 (4:0). KEK: FC Liverpool —• Servette 2:0 (2:1), Cardiff City — Dynamo Berlin 4:5 (1:1), Chelsea — Jeunesse Hautcharage 13:0 (8:0), Lyn Oslo — Sporting 0:3 (0:4), Bayern MUnchen — Skoda Plzen 6:1 (1:0), Crvena Zvezda — Komlói Bányász 1:2 (7:2), Rangers — Rennes 1:0 (1:1), Bécsi Austria — Tiranai Dinamo 1:0 (1:1), Atvidaberg — Zaglebie Sosnowiec 1:1 (4:3), Eshisehir — Mikkeli 4:0 (0:0). fán két-három ízben is kedvező helyzetbe kerültek csatáraik. Már- már azt hittük mindennek vége, a UEFA Kupa : Leeds United — SK Lierse 0:4 (2:0), Eissborg Boras — Hertha 1:4 (1 :3), Koppenhágai Akademik — FC Dundee 0:1 (2:4), IFK Helsinki — Rosembor Trodheim 0:1 (0:3), Shelborne — Vasas 1:1 (0:1), Eintracht — Glentoran Belfast 6:1 (1:0), Tottenham — Keflavik 9:0 (6:1), FC Aberdeen — Celta Vigo 1:0 (2:0), Aris Bonneweg — ADÓ 2:2 (5.0), FC Köln — Saint Etienne 2:1 (V:1J, Legia — FC Lugano 0:0 (3:1), St. Johnstone — Hamburger SV 3:0 (1:2), SC Anderlecht — AC Bologna 0:2 [1:1), Plovdivi. Lokomotiv — FC Kari Zeiss Jena — 3:1 (0:3), Juventus — Marsa Malta 5:0 (6:0), Vracai Botev — Zágrábi Dinamo 1:2 (1:6), Ferencváros — Fenerbahee 3:1 (1:1), VSS Kosice — Moszkvai Szpartak 2:1 (0:2), Djurgarden — Belgrádi OFK 2:2 (1:4), Bécsi Rapid — Vlasnia Albánia 34) (3:0). Fc Bruges — Szarajevói Zelez 3:1. (0:3), Union Teplice — Walbrzych 2:3 (0:1). (Zárójelben az első mérkőzések eredményei, kiemelve a továbbjutók), mikor Welland büntetőt ítélt a Spartak javára, de két perccel a befejezés előtt Doru Popescu a kapufáról kicsapódó labdát szelidítette meg és lőtte a hálóba. 2:2 tehát)..,s az idegenben lőtt megduplázódó góloknak köszönhetően bajnokunk bekerült a következő fordulóba. A meglepetés csaknem ott ugrott be, ahol nem is számítottunk rá. A Steaua a La Valletta-t, Flibernianst fogadta, amiről mindenki azt mondta, hogy nem jobb egy C-osztályú csapatnál. S ebben igazuk is volt ! Csakhogy a Steaua ez alkalommal még olyan sem volt mint az említett — s ne sértődjenek meg a C- osztályúak ... Hogy, hogy nem, a katonacsapat tagjai ... elfelejtették még a labdarúgás ábécéjét is, így történt meg, hogy a Steaua egy szerencsés öngólnak köszönheti továbbjutását, amit a szaklap krónikása hét bukójeggyel „jutalmazott". A találkozó példás figyelmeztető a katonaklubnak, hisz a következő ellenfél már nem Máltából kerül ki... Az UTA továbbjutására számítottunk, de az aradiakhárom perc izgalmat mégis okoztak. Brillírozó játékkal, 1:0-ás vezetéssel, fejezték be ugyanis az első félidőt, s hogy 3:1 lett az Austria javára az talán annak is köszönhető, hogy a továbbiakban már nem volt tétje a találkozónak. Az osztrák gólok az aradiak lanyhuló játékának köszönhetően is ütemesen követték ugyan egymást, de a sorozat túl későn kezdődött ahhoz, hogy igazán veszélyessé váljon. Szerdán, amelyet piros betűkkel kell beírni labdarúgásunk nagykönyvébe, három csapatunkból három jutott tovább. Nagyszerű teljesítmény, mindmáig példanélküli ! Bihari János © TELEX »TELEX © • A Milanóban zajló férfi röplab-da Európa-bajnokságon szerda éjszaka válogatottunk, a legnagyobb meglepetésre, 3:0 (13, 14, 5) arányban múlta felül a mindaddig kirobbanó formában játszó csehszlovák csapatot. Más eredmények: NDK — Magyarország 3:0, Szovjetunió — Lengyelország 3:1, Románia — Izrael (nők) 3:0 — a 7—12. helyért . A jugoszláviai Hvar szigetén zajló Jadram Kupa vízilabda-torna ötöddik napján válogatottunk 6:4 (0:2, 2:1, 3:0, 1:1) arányú vereséget szenvedett a jó képességű magyar csapattól. Tvábbi eredmények: Szovjetunió — Hollandia 4:4 (!), Olaszország — Egyesült Államok 7:6, Jugoszlávia — NSZK 6:2. A tornán továbbra is a veretlen házigazdák vezetnek. Bűködik Magyarország, harmadik a Szovjetunió Hazánk rs’fa farija ma át ez él -~é nyben, és a 1."gye.:k helyet, foglalja el.