Előre, 1973. május (27. évfolyam, 7924-7950. szám)

1973-05-01 / 7924. szám

ELŐRE 2. oldal 7848 125 ÉV 7973 A FORRADALOM ZÁSZLAJA ALATT DOKUMENTUMKIÁLLÍTÁSOK, ELŐADÁSOK, ÜNNEPI RENDEZVÉNYEK Dolgozó népünk a 125 évvel ezelőtt lezajlott tekint­et valóravált ásaként ünnepli ezekben a polgári-demokratikus forradalom évfordulójét, a hetekben. Országszerte tartanak összejöveteleket, haza történetének e kiemelkedő eseményét hozzá amelyeken 1848—1849 eseményeit idézik fel, de­­méltóan, negyvennyolc eszméinek igazi örökö­­seinek állítanak emléket. Rimnicu-Vilcean Az 1848-as forradalom a vilceai tájakon címmel tartottak szimpoziont, a­­melyen számos helybeli lakos, valamint a városban pihenősza­badságukat töltő dolgozók vet­tek részt. Govordin az 1848-as forradalom egyik vezéralakját, Magheru tábornok személyiségét méltatták. A Râmnicu Vilcea-i múzeum az 1848-as forradalom vilceai epizódjával kapcsolatos értékes dokumentummal rendel­kezik. Dumitru Zagonescu kapi­tány (a Dealul Spirei-i hős fivére) leveléről van szó, amelyben hű­séget fogad a forradalmi kor­mánynak. Ugyancsak ebben a múzeumban található Andrei Mureșanu költeményének, a Des­­teapta­te Romane-nak egyik má­solata. Az orsóvai művelődési házban a sstefan Plavdi líceum ta­nárai rendeztek szimpoziont, a­­melyen előadásokat tartottak az 1848-as forradalom okairól, le­folyásáról. A szimpozionon mél­tatták a 48-as nemzedék fő veze­tő személyiségét, Nicolae Bal­­cescut. A rendezvény irodalmi műsorral ért véget. A Vrancea megyei Dumitresti Straoane, Nereju, Soveja és Pu­­festi helységekben Az 1848-as forradalom jelentősége címmel tartottak előadásokat. Itt is meg­emlékeztek és méltatták Nicolae Bob­escu személyiségét, előadá­sokat tartottak Avram Iancu, Vasile Alecsandri, Mihail Kogal­­niceanu munkásságáról. ♦ A szecselevárosi művelődési házban az 1848 — új korszak kezdete a haza történetében cí­mű szimpozion alkalmával né­pes hallgatóság előtt méltatták az 1848-as forradalom jelentősé­gét, domborították ki e forra­dalom helyi eseményeit. Ha­sonló rendezvényekre került sor a brassói teherautógyár klubjá­ban, a predeáli művelődési ház­ban és Brassó megye más hely­ségeiben. ♦ Sepsiszentgyörgyön tudomá­nyos ülésszakot tartottak, ame­lyen számos tudományos közlést terjesztettek elő az 1848-as for­radalom jelentőségéről. Kovász­­na megye számos helységében irodalmi műsorokra, kiállítások­ra és előadásokra került sor az évforduló tiszteletére. ♦ A brailai múzeum külön kiál­lítást szervezett az 1848-as for­radalom évfordulójának tisztele­tére. A város népi egyetemén Az 1848-as forradalom új kor­szak kezdetét jelenti a haza tör­ténetében címmel előadássorozat indult. „A TETTEK EREJÉVEL KAPNAK HITELT ÉS TARTALMAT SZAVAINK“ A SZAKSZERVEZETI ELNÖK VÉLEMÉNYE Kaufmann Georgeta évek óta szakszervezeti elnöke a gyárnak, újraválasztását ekképp indokolták meg : „kiváló szervező, erélyes, emberséges ember". Az elnöknő Irodája kulcsra zárva fogad, a rész­legeken van — mondják, az embe­rek között Nem híve az Irodába hívogatásnak, időtöltésnek, inkább maga megy, nemhogy a gépek mel­lől elhívja a munkásnőket. A szak­­szervezeti elnök véleménye a gyár­ban érvényesülő demokráciáról a következő : — E kérdésnek rendkívül sok vetülete van, valamennyit nem aka­rom én tisztázni, beszéljenek azok­ról a gyár dolgozói. Amit tisztáz­nék, az a szocialista munkaverseny és a demokrácia közötti összefüggés. S ha erről beszélünk, akkor el kell mondanom ez évi versenyvállalá­saink néhány pontját is : a globá­lis termelésnél 2 millió lej értékű többletet, az exportnál 50 000 valu­ta lejt, az árutermelésnél 2 400 000 lej többletet vállaltunk, többek között. Nos, mit jelentenek tulaj­donképpen ezek a vállalások s ma­ga a munkaverseny a demokrácia mélyülésének szempontjából ? Hol van a kettő között az összefüggés ? Lényegbevágó összefüggést látok, éspedig azért, mert az anyagi ter­melés frontján a munkások felis­merik felelősségüket e versenyben, előbb a brigád, majd a műhely, s végül a vállalat szintjén. A demok­rácia felelősség, a demokrácia tette­ken alapszik, a szocialista munka­verseny pedig éppen ezekre a tettekre ösztönzi dolgozóinkat. A szakszervezet szervezője, éltetője a munkaversenynek s mint ilyen a tettekre ösztönző demokrácia egyik fóruma is. A másik terület ilyen vonatkozásban, amiről szólni sze­retnék, az a dolgozók közgyűlései­nek alapos előkészítése, amit a mi gyári szakszervezetünk magára vál­lalt Hogy hogyan történik, ezt mondja el inkább egy olyan ember, áld tagja a dolgozók tanácsának és maga is sokat tesz a közgyűlések előkészítéséért, egyik legjobb mun­kö­snőnk, Axente Stela. KÖZVETLENÜL RÉSZT VENNI A FONTOS DÖNTÉSEK ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN Axante Stela tizenöt éve dolgo­zik szinte ugyanannál a gépnél, ahol kezdte. Kétszer nyerte el a szocialista munkaverseny élenjá­rója címet Munkaérdemmel tüntet­ték ki. A gyár 1700 dolgozója közül talán egyike azoknak az em­bereknek, akiknek minden szava komoly súllyal nyom a latban. Aranyfedezete van szavainak amit alapos munkával szerzett meg az évek folyamán. A részleg alapszer­vezeti titkárának választották s így néhány szóban közel hozza mindenkihez azt, amit őmaga poli­tikusokban, hamarabb meglát — mondják róla a többiek. Szűkszavú, nagyon komoly asszony Axente Stela. Csak akkor mosolyodik el, amikor röpke számítással leírjuk neki, hogy bizony nagyon sok em­bert „felöltöztetett" már a 15 esz­tendő alatt, hiszen majdnem két­millió darab késztermék került ki a késiéből. — A demokrácia tartalma, itt a gyárban ? Érdekes kérdés, nem egyszerű válaszolni. De lássuk a lényeget, amely szerintem az hogy itt nálunk olyan légkört teremte­nek maguk körül a dolgozók, amely­ben nem tűrhetők meg a termelés irányításának hibái , olyan légkört, amely valóban tudatos részvételün­ket kéri az igazgatásban és a szer­vezésben. Természetesen a tettek erejével, mert enélkül frázisok ma­radnak a hangzatos munkavállalá­sok éppúgy, mint a hosszútéra nyújtott felszólalások. Íme, hogyan történik például nálunk a dolgozók tanácsa üléseinek előkészítése. Év elején elkészítjük nagyvonalakban az egész évi tematikai tervünket, amit aztán rugalmasan alakítunk a me­netközben felmerülő kérdésekhez. A legutóbbi üléseink egyikén a gyári ka­pacitásbővítésről volt szó, a mielőb­bi üzembehelyezés azonnali intézke­dései, a munkaerők biztosítása szere­­pelt napirenden. Nos, erre a té­mára a tanácson belül kisebb kol­lektíva rövid, de alapos referátu­mot készített. Öt nappal a tanács ülése előtt valamennyi munkahe­lyen, a szakszervezeti csoportok­ban, a tanács tagjainak jelenlété­ben, megbeszéltük a referátumba foglaltakat A tanács tagjai leje­gyezték a véleményeket, javaslato­kat, kritikai megjegyzéseket, válla­lásokat stb., azután a szakszerve­zeti bizottság bürója összesítette ezeket. S mivel szükség volt rá, meghívta az ülésre azokat a mun­kásokat, mestereket, részlegvezető­ket, akiknek valamilyen érdekes öt­lete volt, vagy közvetlenül érintet­tek a kérdésben. Az említett szinte­tizált anyaggal, a meghívottakkal együtt jelentkeztünk mi a dolgozók tanácsának ülésén. Itt meg kell je­gyeznem, hogy ezek a gyűlések olykor elég viharosak. Mint ami­lyen például a második évnegyed tervének megbeszélésekor volt. A­­mikor az­­operatív tennivalókkal foglalkoztunk, a kötőrészleg dolgo­zóinak képviselője, Olteanu Tudo­rba, határozottan kérte egy másik részlegen jól bevált, nagy termelé­kenységet biztosító újítás mielőbbi bevezetését az ő részlegére is. Azt is erélyesen megkérdezte, hogy miért halogatja ezt az intézkedést a vezetőség. Annyi érvvel s olyan hévvel bizonyította igazát, hogy a végén a vezetőség ott hely­ben önkritikát gyakorolt. Nekünk még utána is csitítgatnunk kellett Tudoritát, hogy miután mindenkit meggyőzött, ne folytassa „a harcot“. MUNKÁSDEMOKRÁCIA - AHOGYAN AZT A MUNKÁSOK ÉRTELMEZIK Láng István, Bisl­ Hermina, Popa Lívia, Hampu Mária, Doina Sta­nislav szavait hallgattuk meg, je­gyeztük ie a munkásdemokráciáról, úgy, ahogyan az itt, a gyárban, konkrétan megnyilvánul. íme né­hány a vélemények közül.­­ Szoros összefüggést látok a mi felelősségvállalásunk és az admi­nisztratív vezetőség azon képessége között, hogy támogassa és fejlessze az alulról jövő kezdeményezést, meghallgasson bennünket és ta­nácskozzék velünk. Ez sokra köte­lez egyénenként is bennünket, hi­szen nemcsak a reánk bízott fel­adatokat kell maradéktalanul elvé­geznünk, hanem ennél sokkal több­re vállalkozunk. A munkáénak ne­hezebb teljes összefüggéseiben látni a gyár ügyeit, a­hogy ez mégis így legyen, nagy segítségünkre vannak a közgyűlések, a dolgozók tanácsa, a szakszervezet. (Láng István): — Erős közvéleményt kell kiala­kítanunk mindazért, ami jó, új és a fejlődést szolgálja, s minden ellen, ami rossz, ami visszahúzó. A köz­vélemény szószólója azonban csak szilárd erkölcsi alappal­ rendelkező munkás lehet. 30 éve dolgozom a gyárban, sok mindent megéltem itt, munkatársaim jól tudják, hogy a­­mikor valamit „ki akarok harcol­ni“, kiharcolom, nem azért, mert nagyszájú vagyok, hanem azért, mert a munkámban az elmúlt har­minc esztendő alatt senki sem ta­lált kifogást. (Bisli Hermina): — Majdnem ötven éves a gyá­runk, erős itt az a munkáshagyo­mány, hogy a késztermék a mi tü­körképünk. 1942 óta, amióta itt dolgozom, nem is tudom megmonda­ni, hány munkásnőt neveltem fel, magam mellett, annyi bizonyos, hogy ami jót tudtam, azt átadtam nekik is, együtt a szép hagyomá­nyainkkal. Hagyományaink egyike az is, hogy nagyon erős a kollektív érzés bennünk, éppen ezért a mun­­kasdemokrácia intézményes kereteit nem volt nehéz tartalommal meg­tölteni, hiszen már nagyon sok min­dent e keretek nélkül is megvaló­sítottunk.­­Doina Stanislav). A vélemények egészének közös vonása arra a következtetésre segít, amit Nicolae Ceausescu elvtárs ekképp fogalmazott meg: „A dol­gozók valóban a termelőeszközök tulajdonosai, azok a termelők, akik szívükön viselik az egész üzem munkáját­ — úgy véljük, hogy a szebeni 7 Noiembrie gyárban ezt mindennap tettekkel bizonyítják. Lázár Edit nekülniük. Mindez végérvényesen a múlté. Der­ban Cornel, a községi pártbizottság titkára, Calinetti pol­gármestere mondja, hogy a gát alatt több mint 11 ezer hektár kiváló termőföldet véd a két hegyláncot összekötő töltés. Csak ebben a zó­nában, mert a vízgyűjtő védő és él­tető hatása sokkal nagyobb terület­re terjed ki. Ezen a 11 ezer hektá­ron viszont, mióta meghonosodott a földmívelés errefelé, csak az idei tavaszon lehetett kockázat nélkül vetni. — VALÓSÁGGAL történelmi ta­vasz a mostani a mi számunkra — jegyzi meg a polgármester. — Vég­legesen birtokunkba vettük a Túr völgyében nemcsak azt, amit a ter­mészet adott, de azt is, amit az em­ber alkotó munkája adott a termé­szethez. A lakosság átérezte ezt a történelmi pillanatot és megértette,­­mit kell tennie. Az enyhe telet ki­használva naponta többszázan vet­tek részt az árvízmentesített terü­letek megtisztításában, hogy ide­jében és most már minden talp­alatnyi földön lehessen szántani, vetni. A völgyből — ahol most a tó van — elköltöztetett családok há­zainak újjáépítése után ez volt a második legjelentősebb tömegakció nálunk talán a község egész tör­ténetében. A gazdaság jelenleg azt a száz hektáros parcellát készíti elő, amelyen öntözéssel fog földs­epret termeszteni. Nincs még pontos adatunk arra, hogy meny­nyiben változtatja meg a hatalmas vízfelület a vidék mikroklímáját, de a szakemberek úgy vélik: az „avasi tenger" jelenléte kedvezően befolyá­solja majd a klímát. A páradúsabb levegő s a több csapadék segíti a zak — mint az új iskola, orvosi ren­delő, az első tömbház és mások —, s a pirosban álló családi otthonok hosszú sorai, de nem utolsósorban a nemrég épített közfürdő, pékség és más létesítmények azt bizonyít­ják, hogy nagyot változott itt az élet az utóbbi esztendőkben. És nemcsak itt, hanem az egész Túr völgyében. A Negre$ti-Da$-i köztár­sasági érdekeltségű nagyipar meg­teremtése után — a korszerű len- és kenderszövőgyár beindulásával a calinetti-i völgyzárógát megal­kotása s az egész Túr vidékére ki­terjedő vízgazdálkodási munkála­tok jelentik a második legfontosabb gazdasági beruházást Avas számára. Mondom Serban Cornelnak: be­széljen valamit arról, hogyan „épül­tek“, formálódtak az itt élő embe­rek a nagy természetalakító mun­kában és annak hatására. S a pol­gármester, nem véletlenül lett a község vezetője, belülről is jól is­meri Calinesti metamorfózisát, gon­dolkodás nélkül, természetes egysze­rűséggel válaszol. — KEZDJEM azzal, hogy a la­kosságnak, vagy legalábbis a la­kosság többségének ez volt az első igazi találkozása a korszerűen szer­vezett és gépesített ipari jellegű munkával. Sok földműves és pász­­torkodó ember ment a gáthoz dol­gozni, természetesen elsősorban a fiatalok. Szakképzetlen lapátoló, kőtörő, anyagmozgató munkásként kezdték, hogy az építkezés előreha­ladásával párhuzamosan mestersé­get tanuljanak. A gátnál lett aszta­los Ciul Vasile, vasbetonszerelő Gavrán Ioan és Gavrán Iacob, bull­­dózervezető Fanea Gheorghe és so­rolhatnám a példákat. (A riporter­nek eszébe jut, hogy az ő falujából, Remetéről is itt vált a szakma mesterévé többek közt Henter An­drás, Dohi Béla és Bányai Károly.) Igen pozitívan hatott a helybeliek magatartására és gondolkodására is az építők népes hadának a jelenléte s az tény, hogy a táj a lakos­természettel kapcsolatos babonás hiedelmek eloszlatásához, így vált ez a sok pénzbe került mű pénz­ben kifejezhetetlen nevelési té­nyezővé is. Az iskolánál adatokban még ki­­fejezhetőbbé válik az a metamorfó­zis, amelyet a gát elindított az em­berekben. Fanea Vasile igazgató mondja, hogy öt esztendeje, mikor ide került és még szó se volt a völgyzáró megépítéséről, a nyolca­dik osztályt végzett fiataloknak alig 20 százaléka tanult tovább. A múlt esztendőben viszont ez az arány már 70 százalékra emelkedett. Nyil­ván túlzás volna ezt a változást egyértelműen a gát hatásának tu­lajdonítani, de figyeljük csak meg az alábbi adatokat! A továbbtanu­lók több mint 90 százaléka szak­mai iskolába és szaklíceumba ment. A fiúk szinte kivétel nélkül a gát­nál látott mesterségeket választot­ták, mint például nehézgépkezelő, ács, hídépítő és hasonló szakmák. Két év alatt nem kevesebb mint 34 fiú (!) felvételizett sikerrel a döm­­perkezelő szakiskolában. Ez a szak­ma a gátépítés megkezdéséig telje­sen ismeretlen volt a községben. ÍME, mennyivel többet jelent a gát csak Calinetti-nek, mint a­­mennyi látszik belőle! Kisugárzó és vonzó hatása az elkövetkező évek­ben jóval túl fogja haladni az Avas földrajzi határait is. A kristálytisz­ta vizű mesterséges tó, az erdős he­gyekkel és gyümölcsös domboldalak­kal övezett partja, de nem utolsó­sorban az avasiak vendégszeretete önként kínálja itt az üdülési, pihe­nési lehetőséget. A tervek szerint fokozatosan Cáline­t­­en és vidékén hozzák létre a megye egyik legje­lentősebb hétvégi pihenő övezetét, turista paradicsomát. A horgászok­nak épp úgy érdemes lesz ide ki­rándulniuk, mint a csónakázás, a gondtalan strandolás, lubickolás kedvelőinek, vagy azoknak, akik csak egyszerűen csöndre, pihenés­re vágynak. (Zárójelben jegyzem meg, hogy calinetti-i tartózkodásom idején küldtek el egy tehergépko­csit Constantára halivadékokért). Az első lépés­ már megtörtént a „kedv­csinálás“ felé. Az „Ománul“ kirán­dulóhajó a gát felavatása óta várja a turistákat, közelít az aszfaltos út Szatmár felől, s nemsokára befeje­zik az első turistafogadó építését. MIELŐTT elbúcsúznék Caline at­- Oastól, egy magaslatról még egyszer körülpásztázom tekintetemmel a községet. Bármerre nézek, a kiterjedt településen mindenütt látható, hogy a gát révén megindult átalakulás üteme most­már csak gyorsul. Ikerablakos, többszobás családi házak épülnek szüntelenül, rendezett közművesí­tésre alkalmas sorokban. Árvai György fiatal orvos és felesége még gumicsizmában indul egy hegyi ös­vényen elérhető falucskába, de a szemközti hegyeken túlról ide hal­latszik a dömperek zakatolása, je­lezve, hogy nemsokára végig asz­falton utazhatnak Szatmárra szín­házba, koncertre. Sike Lajos A szocialista demokrácia elmélyítésének folya­matában, mint minden tevékenységi területen, a gazdasági egységekben is, különböző intézményes kereteket teremtettek ahhoz, hogy a dolgozók gyakorolhassák termelői és tulajdonosi mivoltuk­ból fakadó jogaikat és kötelességeiket. Az alkal­mazottak közgyűlései, a dolgozók tanácsai és bizott­ságai a munkásellenőrző tanácsok, a szakszerve­zetek — megnövekedett szerepükkel és hatáskö­rükkel — azok a keretek, amelyeken belül a mun­kásdemokrácia intézményesített formában érvé­nyesül. Egyetlen gyárban, a szebeni 7 Noiembrie könnyűipari üzemben néztük meg, hogyan telítőd­nek meg tartalommal ezek az intézményes kere­tek. A dolgozóktól érdeklődtük meg, hogyan lát­ják ezt a kérdést akár a hétköznapi munkame­netben, akár a termelés sorsát alapvetően befolyá­soló momentumokban. AZ „AVASI TENGER“ VÁRJA VENDÉGEIT Az Ománul kirándulóhajó várja a turistákat“ „Ikerablakos, többszobás családi házak épülnek .. M­eglepő látványban volt ré­szük azoknak, akik az el­múlt hetekben vonattal ér­keztek Nagybányára és a város szélén kitekintettek az ablakon, bal oldalra, a hegyek irányába. Az évtizedek óta szürke töme­gével és egyhangúságával fogadó hatalmas meddőülepítőn diákok és fiatal munkások serényked­tek, és szabályos sorokban dug­ványokat ültettek a déli oldalon, minden dugvány mellé egy-egy karót helyeztek. Aki pedig ezek­ben a napokban érkezik a Za­­zar-parti városba és egy pillan­tást vet a vasúti töltés közelében levő talakhegyre, zöldellő domb­oldalt is mesterséges esőt per­metező vízcsöveket lát. Élet az élettelen meddőn, az élet csírá­ját nélkülöző üledéken! Már ez is nagy szó,pedig az igazi meg­lepetés csak akkor éri az érdek­lődőt, amikor megtudja, hogy nem holmi igénytelen cserjét, ha­nem feketeribiszkét,­­ málnát és szőlőt plántáltak a rézsűre! A többiről beszéljen a legilletéke­sebb, vagyis Diénes Zsombor mérnök, a bányaipari kombinát osztályvezetője. — Tavaly, egy interjú kereté­ben már elmondtam az Előre ol­vasóinak, hogy ez a használaton kívül helyezett meddőülepítő mind több gondot okozott a vá­rosnak. Nem is annyira sivársá­gával — bár ezzel is —, sokkal inkább azzal, hogy a rendkívül finom szemcséjű pora a szelek hatására egyre jobban kezdte szennyezni a levegőt. Vállalatunk vízgazdálkodási irodájára hárult a feladat, hogy a meddő kiszá­radásával mind fokozódó szeny­­nyeződést megakadályozzuk. Meg­felelő tapasztalat hiányában kí­sérletezni kezdtünk. Első lépés­ként az északi, keleti és a nyu­gati oldalakat gyeptéglával fed­tük be, tehát elsősorban az eró­ziónak jobban kitett rézsűket, külső peremeket. Roppant nagy munka volt, csaknem négy hek­táros felületet borítottunk be gyeptéglával. S minden jel arra vall, hogy elég jó eredménnyel. De vetettünk különböző füveket is, a mezőgazdasági szakemberek tanácsára elsősorban csillagfür­töt, hogy a visszamaradó zöld­trágya más tápanyagpótlókkal alkalmassá tegye a salakot ar­ra, hogy majd az évelő növénye­ket is meghonosítsuk itt. Fent a platón, az idén már seprűcirkot is vetettünk. A salakhegy össz­területe meghaladja a 20 hek­tárt, s úgy gondoltuk, ha már kísérletezünk, próbáljuk meg a haszonnövényeket is. így esett a választás a feketeribiszkére, a málnára és a szőlőre. Hangsúlyo­zom: kísérletről van szó. Járat­lan utakon próbálkozunk, hisz ilyesmit a külföldi szakirodalom­ban sem találtunk. Egyelőre ab­ból indultunk ki, hogy a salak jól elraktározza a nap melegét, a déli oldal sok fényt kap... — Láttam a telepítést, igen biztatóan hajtottak levelet a korábban kiültetett dugványok. — Ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket le­vonni, hisz a gyökerek nem é­­rintkeznek a salakkal. Az ülte­tés előtt kiásott gödrökbe meg­felelő „élő földet“ helyeztünk és tápanyagot is tettünk a dugvá­nyok mellé. Mindenesetre biza­kodunk és a mezőgazdasági szak­emberek is biztatnak. A málnát és a feketeribiszkét azzal a szán­dékkal telepítettük, hogy fokoza­tosan elbokrosodik és leköti a salakot, védi a dombot az eró­ziótól. Külön meg szeretném em­líteni, hogy az ültetések nagy részét társadalmi munkával vé­geztük, elsősorban a diákság és a dolgozó ifjúság segítségével, a­­mit ezúton is köszönünk. Később Pop Tiberiu, a munici­­piumi KISZ-bizottság titkára el­mondotta, hogy naponta átlag 200—300 fiatal szorgoskodott sza­bad idejében a salakhegyen. Kü­lönösen a Zazar bányavállalat, a geológiai feltáró vállalat ifjú kommunistái és a bányászati is­kolaközpont diákjai végeztek itt igen értéket hazafias munfért. S ha beérnek az első málnaszemek és szőlőfürtök — amit mindenki remél Nagybányán —, mindenek­előtt olyan fáradhatatlan és ügy­buzgó embereket illet meg a di­cséret, mint Diénes mérnök és Pop Mihai, Bod Nicolae, Babi­­ciu Mihai ifjak és társaik, akik sok szabad órájukat áldozták fel azért, hogy a városnak „szőlő­hegye" legyen. S talán még megérjük, hogy a bányai ven­déglőkben helyi specialitásként fogják kínálni a salakdombokon termelt bort is. Amilyen hittel és elszántsággal álltak neki a város levegőjét féltő szakembe­rek és a fiatalok ennek a síkvi­déken hegynek számító dombnak, hogy üdítő zöldövezetet és gyü­mölcsligetet varázsoljanak belő­le, azok alapján kell hogy sike­rüljön. Szatmári Lajos SZŐLŐ A SALAKHEGYEN 1973. MÁJUS 1., KEDD TÖRTÉNELMI TAVASZ A TÚR VÖLGYÉBEN SÜVEGES hegy déli oldalának lankáin terül el a község. Házait, rengeteg gyümölcsfáját keltétől nyugtáig öntözi fényével a Nap. El­sősorban ezzel magyarázható, hogy Caline$ti-Car ban édesebb a szilva, zamatosabb az alma és ízesebb a pálinka, mint a környező falvak­ban. Lent, ahol a dombok síksággá szelídülnek,­­még a múlt őszön is hatalmas földgépek dübörögtek, né­hány hónapja azonban leengedték a közel kilométernyi hosszú völgy­zárógát zsilipjét, hogy örökre meg­zabolázzák a Túr vizét. Az így ke­letkezett több mint 350 hektáros­ fe­lületű mesterséges tó, szemközti ol­dalán a hegyek erdősűrűjével, jobb partján az egyre urbánusabb arcot öltő községgel, a természet mindent átitató nyugalmával és csöndjével, pazar látvány, üdítő, felfrissítő él­mény. Gyermekkori emlékeim jut­nak eszembe: a tavaszi hóolvadás és esőzések idején gyakran megráz­kódtatta a völgyet a „jön az árvíz“ kiáltás, fülemben csöng a harangok vészjelző kongása. Különösen a gát alatt lévő települések — mint Coca — lakóinak kellett ilyenkor a pad­lásra és a környező dombokra me­dombokon a nagyüzemi gyümölcs­­termesztést ... TULAJDONKÉPPEN azért láto­gattam el Caline­ti-Calba, hogy megnézzem és érdeklődjem: mi­ként befolyásolta a völgyzárógát építése ennek a forgalmasabb utak­­tól távol eső, régi avasi település­nek az életét, illetve hogyan befo­lyásolja a már elkészült mű a köz­ség jövőjét? Nos, már a bevezető­ben említett séta alkalmával is so­kat láttam ebből. A korábban át­adott és a most épülő emeletes hű­ság szeme előtt változik meg. Fel­gyorsult a civilizáció térhódítása. Ez érezhető egyebek közt abban, hogy mind többen veszik igénybe a közfürdőt, mind több lakás épül fürdőszobával. Javult a közrend és a közerkölcs, az ünnepi mulatozá­sokon és a bálokban egykor oly­annyira divatos bicskázások és rendzavarások mindinkább csak rossz emlékek lesznek Hosszú idő óta nem volt ilyesmi Calinetti-ben. Az emberi ész és kéz által megsze­lídített folyó, az átalakított táj, ma­ga az egész művelet, hozzájárult a A LEGKEDVESEBB UTAS (Folytatás az 1. oldalról) nincs állandó útvonaluk, a szük­ségletek szerint osztják be őket. Váradra, lakiba, Kolozsvárra, Te­mesvárra vagy Bécsbe, Prágába, hová éppen kell az ember. A belföldi és nemzetközi járatok is, amelyeken hálókocsi van, rend­szerint éjszaka közlekednek. Nap­pal Radu Marín a városokat jár­ja. Legszívesebben a múzeumok­ba megy. Bécsben minden mú­zeumot megnézett. Pesten a Du­­na-parton szeret sétálni. — Még nem láttam egy bécsi kocsmát belülről... Többet tölt úton, mint odaha­za. Mert a kalauzok hivatalosan csak addig vannak szolgálatban, ameddig forognak a kerekek. Nappal pedig nem forognak, ha­nem­ egy távoli város állomásán, mellékvágányra félretolva, áll a hálókocsi. — Ez a legnehezebb a maga munkájában? A hosszú távollét? — Megszokja az ember. Inkább az örökös éberség. Tudja, meny­nyit ér egy ilyen kocsi? Három­millió lett. Egyszer egy kollé­gám éppen csak „átment“ a szomszéd kalauzhoz, ilyenkor, éjszakai csendben, s a villanyre­­zsót elfelejtette kikapcsolni. Le­égett a kocsi. Fél szemmel al­szom mindig... — Karambolja nem történt soha? — Még 1945-ben egyszer el­romlott a fék. Úgy vágtattunk alá Predeálról, mint az eszeve­szett. Szerencsére a forgalmis­ták látták, mi történt, mindenütt szabad utat nyitottak előttünk. Egészen Bukarestig tartott a len­dületből, úgy nekiindultunk a hegyekben. Az asszonyok sikol­toztak, egy férfi ki akart ugra­ni, alig tudtam lefogni. Nekem kellett bátorítanom az utasokat, pedig én is féltem. Azt mond­tam magamban, na én se ülök többet hálókocsira. De azért a harmadik nap szépen jelentkez­tem a szolgálatban. Azóta egy­szer se hiányoztam. Legnagyobb elégtétele, ha az utasok reggel elégedetten száll­nak le ebből a „mozgó szállodá­ból“, amelynek portása, számve­vője, gondnoka, mindenese egy személyben. — És a legnagyobb egyéni él­ménye mi volt ebben a munká­ban? — Egyszer egy nagyon kedves vendégem akadt. Talán a szo­kásásnál is puhábbra vetettem az ágyát, elsimítottam a lepe­dőn minden ráncot. S azt mond­tam neki: „Parancsoljon, mér­nök elvtárs." Erre megölelt, és megcsókolt. Ugyanis a fiam volt a bukaresti könnyűipari kutatóin­tézet mérnöke. Temesvárra uta­zott kiküldetésben....

Next