Előre, 1976. április (30. évfolyam, 8825-8850. szám)

1976-04-01 / 8825. szám

2. 1921. MÁJUS 8-1976. MÁJUS 8 A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT FORRADALMI HAGYOMÁNYAINK DICSŐSÉGES FOLYTATÓJA (Folytatás az 1. oldalról) társadalommal szembehelyezke­dő erők elleni uralom formáját, mint a szocializmus megteremté­sének feltételét. Friederich Engels méltán írta a román szocialisták­nak. „Nagy örömmel láttam, hogy a romániai szocialisták be­vették programjukba annak az elméletnek a fő elveit, amelynek sikerült egyetlen harcos csoport­ba tömöríteni Európa és Ameri­ka csaknem összes szocialistáit - barátomnak, az elhunyt Karl Marxnak az elméletéről van szó.“ Hazánk forradalmi folyamatá­nak alakulásában, a társadalmi harcok fejlődésében új szakaszt jelentett a Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártjának meg­alakulása. A proletariátus mar­xista vezérkaraként ez a párt a néptömegek élére állt azokban a csatákban, amelyeket a kizsák­mányolás és az elnyomás ellen, a jobb életért, a társadalmi és nemzeti szabadságért vívtak. E párt megalakulása hazánk gaz­dasági-társadalmi és politikai fejlődésének eredménye, kifeje­zője volt a román társadalom előrehaladása követelményeinek. Ez a párt a proletariátus, a dolgozó nép forradalmi ve­zérkaraként, egységes pártként tevékenykedett, következetesen küzdött az összes haladó erők összefogásáért a kizsákmányolás és az elnyomás elleni küzdelem­ben. Tevékenységében szüntele­nül erősítette kombattív taktiká­ját, mind világosabban fordult a dolgozókat foglalkoztató alapve­tő problémák felé: a politikai és gazdasági jogok kivívása, a po­litikai és szakmai szervezkedés, a nemzetközi munkásmozgalom­mal való kapcsolatok fejlesztésé­nek kérdései felé. Mindez munkásosztályunk po­litikai pártját — amely tevékeny­ségével elszántan szembeszegült a burzsoá renddel — nehéz megpróbáltatások elé állította: az uralkodó osztályok üldöző hadjáratot indítottak ellene. A polgári-liberális elemek, az úgy­nevezett „nagylelkűek" a mun­kásosztály pártját belülről bom­lasztották, a párt tagjaiként 1899-ben heves támadást intéz­tek a munkásosztály e politikai szervezetének felszámolása érde­kében. Egyesek közülük kiléptek a munkáspártból és átiratkoztak a Liberális Pártba. Noha a Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártjának idő­leges felbomlása nehézségeket okozott a mozgalomnak, mégis alkalmul szolgált arra, hogy megtisztítsa sorait a burzsoá-libe­­rális elemektől, így a munkásmoz­galom szélesebb alapokon, kö­vetkezetesebb osztálypolitikával és a proletár elemekkel megerő­södve még határozottabban fej­lődhetett. „Mi nem mondhatunk le pártunkról és eszményeinkről — írta AI. Ionescu 1899-ben. — Szocialista munkások vagyunk és azok is akarunk maradni, mert politikai és gazdasági érde­keink nem engedik meg, hogy mások legyünk. . . Mi, a proleta­riátus vörös zászlajának hű ka­tonái vagyunk és leszünk". A haladó munkások és a szo­cialista elvekhez hű értelmiségiek fokozták forradalmi tevékenysé­güket és sikerült életben tarta­niuk, szüntelenül táplálniuk a munkásosztály egységének és szervezettségének szellemét. A szakszervezeti mozgalom egybe­hangolása és vezetése egységes szervének megalakítása 1906- ban, a szocialista körök egyesí­tése országos viszonylatban a Romániai Szocialista Szövetség­be (1907), amely három évvel később átalakult Romániai Szo­ciáldemokrata Párttá - hazánk munkásmozgalma egységes érvé­nyesülésének újabb lépcsőfokait jelentették. A Szociáldemokrata Párt ünnepélyesen kinyilatkoz­tatta: „A régi, elpusztíthatatlan szocialista gyökerek friss hajtá­sának" tekinti magát, az 1893- ban megalakított Romániai Mun­kások Szociáldemokrata Pártja küzdelmének természetes folyta­tójának. Új körülmények között fejlesz­tette tovább forradalmi mozgal­munk politikai vonalát. Száza­dunk első két évtizedében meg­tartott szocialista konferenciákon és kongresszusokon meghatároz­ta az egységes forradalmi küz­delem alapvető elveit, azokat az akciókat, amelyek országosan, egyesítik az összes proletár és szocialista erőket, olyan szocia­lista blokkot, „proletár pártot alakítanak", amely „előrelendíti a munkásosztály harcát az új Romániában a szocialista eszmé­nyek megvalósítása felé, a bur­­zsoá­ tőkés elnyomás lerázása fe­lé". Különlegesen ki kell hangsú­lyozni azt, hogy a munkásosztály politikai, ideológiai és szervezeti egységének megnyilvánulása a marxizmus—leninizmus hazánk sajátosságára történt következe­tes alkalmazásának volt az ered­ménye. Amikor kitört az első vi­lágháború a II. Internacionálé számos szocialista pártja irányt vesztett, a Romániai Szociálde­mokrata Párt helyesen értékelte a történelmi jelenségeket, he­lyesen határozta meg a háború jellegét, s ez alkalommal is egy­ségesen cselekedett az egész nép harcának egyesítése érde­kében. Munkásoszályunk, egész né­pünk egységes forradalmi harcá­nak erős fellendülése közepette mind teljesebben nyilatkozott meg internacionalista szolidaritá­si szelleme. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején hazánkból az önkéntesek ezrei fegyveresen védték a szovjet ha­talmat. Ezzel egyidőben orszá­gunk munkásosztálya szolidaritá­si akciókat szervezett az októbe­ri forradalommal, támogatta azt a sajtó hasábjain, a parlament­ben, képviselői révén, nagygyű­léseken, különböző tüntetések és sztrájkok alkalmával. Munkásosztályunk cselekvési egységében nyilvánította ki ere­jét a forradalmi harcban. A párt rövid idő alatt erős és országos tömegpárttá vált. 1920 elején több mint 160 000 tagot számlált. A szakszervezeti tagok száma az 1916-beli néhány ezerről 1920-ról negyedmillióra növekedett. U­­gyancsak szüntelenül fejlődött a szocialista ifjúsági mozgalom. Az egységes nemzeti román állam megteremtése és a prole­tariátus politikai és szakmai mozgalmának országos szintű központosítása, új feladatok elé állította a munkásosztályt. Ezeket a teendőket a társadalom fej­lődésének adott szakasza hatá­rozta meg, annak szükségessége, hogy biztosítani kell a munkás­osztály vezető szerepét a társa­dalmi felszabadítási harcban és egyes dem­okratikus, forradalmi­­átalakulások­­ megvalósításában. Ezek a követelmények megfelel­tek a tömegek gyors radikali­­­zálódási és ideológiai tisztázó­­dási folyamatának, amely 1921 májusában a Szocialista Párt Ro­mán Kommunista Párttá történt átalakulásához vezetett. A So­cializmus című lap méltán hang­súlyozta: „Az egész párt egysé­ges marad az annyi csatában becsülettel hordott zászló körül". Ez a munkásosztály és egész né­pünk történetében legnagyobb jelentőségű esemény, tehát az egész romániai szervezett mun­kásmozgalom egységes akaratá­nak kifejezője volt. A Román Kommunista Párt né­pünk, a régi szocialista mozga­lom legszebb forradalmi hagyo­mányainak folytatója, megvaló­sítója­ azoknak a nagyszerű cél­kitűzéseknek, amelyek a 83 év­vel ezelőtt megalakult munkás­párt alapítóit lelkesítették, pár­tunk megvalósításaival túlhalad­ta az akkori elveket. Hazánkban végérvényesen felszámolta az ember ember általi kizsákmá­nyolást, megteremtette a szocia­lista társadalmat, népünket sike­resen vezeti a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépíté­sének az útján, a kommunista társadalom felé. A mai évforduló nemcsak tisz­telgés a hősi forradalmi hagyo­mányok előtt, hanem felelőssé­günk számbavétele is; azoknak a feladatoknak a számbavétele, a­­melyek a nagyszerű hagyomá­nyok folytatását jelenti. Hatal­mas feladatok állnak előttünk a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésének munkájában. Pártunk, munkás­­mozgalmunk forradalmi tapasz­talatai azonban kezességet je­lentenek arra, hogy megvalósít­juk őket. Nagyszerű hagyomá­nyainkat tovább vinni azt jelenti mindenekelőtt, hogy fáradhatat­lanul küzdünk a párt vezető sze­repének további erősítéséért, az egész nép, nemzetiségétől füg­getlenül az összes dolgozók párt­körüli összeforrottságának to­vábbi szilárdításáért, az iparban, a mezőgazdaságban, a beruhá­zásokban, a kultúra felvirágozta­tásában és a szocialista tudat­­formálásban ránk háruló felada­tok maradéktalan teljesítéséért. Hősi hagyományainkat tovább folytatni azt jelenti számunkra, hogy életbe ültetjük a XI. kong­resszus határozatait, erőfeszítése­ket teszünk a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom és a kom­munizmus felé haladás nagy mű­vének megvalósításában. „A kommunista párt létrehozá­sa — hangsúlyozta Nicolae Ceausescu elvtárs — a forradal­mi erők és a marxizmus—leni­nizmus diadalát jelentette orszá­gunk munkásmozgalmában; et­től a pillanattól kezdve a romá­niai forradalmi mozgalom új, fej­lődésének magas szakaszába lé­pett". De erről cikksorozatunk következő részében szólunk. SOK PRIMŐRT, GAZDAG VÁLASZTÉKOT Az idei tavaszi készülődés örvendetes jellemzője a meg­élénkülő kertészkedési kedv, így van ez Kovászna megyé­ben is, ahol az időjárás köz­ismerten rövidre szabja a zöldségek tenyészidejét. A termelési vállalkozásokat nagyüzemi szinten egészíti ki, teszi teljesebbé az állami mezőgazdasági vállalat kere­tében létesülő új zöldséges­farm. Új farmról írunk, hi­szen a két évvel ezelőtt lé­tesített hasonló egység rövid ideig tevékenykedett. Hogy mi vezetett a jó úton indult farm felszámolásához, arról már beszámoltunk. Ezért most másra szeretnénk felhívni a figyelmet. Arra, hogy a zöld­ségtermesztés nem csupán szervezési kérdés. Ha elbe­szélgetünk az új farm lét­rehozásával megbízott szak­emberekkel, szembeötlik, mi­lyen sok a jó elképzelés, a hasznosítható ötlet. A kér­dés az, hogy kampány közben jut-e elég figyelem majd a zöldségesekre ? Ezen dől el ugyanis a farm munkájának sikere. Az állami vállalat ve­zetői szem előtt tartják a megyei érdekeket, megítélésük szerint mindent meg is tettek azért, hogy a termesztésre való felkészülés zavartalan legyen. Nos, jó gazdálkodásra lesz szükség méginkább akkor, a­­mikor a zöldségeseket gyom­lálni kell, s amikor a burgo­nya is kéri a munkáskezeket. Persze, nem akarjuk mi most összehasonlítani a zöldségest a burgonyatermesztéssel. Ko­vászna megye állami farmjai az ország nagy krumpliterme­lői közé tartoznak, a vállalat jövedelmezőségét, gazdálkodá­si eredményességét nyilván a burgonyatermesztés színvona­la határozza meg. De bizonyí­tania kell az utóbbi időben nyolc átszervezést megért zöldségfarmnak is. A szövet­kezeti zöldségesek profilja eléggé egyoldalú, e gazdaságok úgyszólván a gyökérzöldségfé­lék termesztésére szakosodtak. Ez is jó, ez is kell, ám a hagy­ma, uborka, káposztafélék, sőt a saláta-, spenótellátás nem kis mértékben a farm terme­lésétől függ. A megye eljutott oda, hogy végre rendelkezik két nagy­üzemi zöldségeskerttel. A kéz­­divásárhelyi termelőszövetke­zet zöldségese jó úton jár, a szépmezői farm sikere a tá­mogatástól függ, így, csakis így biztosítható ugyanis, hogy a betakarítás után ne egy újabb átszervezés tanulmá­nyozása kerüljön előtérbe, ha­nem a betakarítási tapaszta­latok kiértékelése. Flóra Gábor EGY ZÖLDSÉGESFARM INDULÁSA ELÉ A TERMELÉS ÉS A SZOCIALISTA TUDATI-ERKÖLCSI NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN GONDOLATOK EGY FALIÚJSÁGKIÁLLÍTÁSON Mint már rövid hírben je­leztük, megyei faliújság-kiál­lítás nyílt meg március dere­kán a szebeni szakszervezeti művelődési házban, amely színvonalasan illeszkedik be a politikai nevelés és a szo­cialista kultúra kongresszusa előkészítésének időszakában sorra kerülő Szeben megyei rendezvények sorozatába. Ér­demesnek tartjuk kissé bő­vebben bemutatni ezt a kiál­lítást, elsősorban annak szem­léltetésére, hogy miként lehet kihasználni a vizuális agitá­ció, s ezen belül a faliújság nyújtotta tág lehetőségeket a tudati-erkölcsi nevelésben. U­­gyanis annak ellenére, hogy az utóbbi években — az 1971. novemberi központi bizottsági plénumon elfogadott ideoló­giai program szellemében — országszerte valósággal újjá­születtek az üzemi és intéz­ményi, munkahelyi és utcai faliújságok, vannak még szép számmal munkaközösségek, a­­melyek vagy lebecsülik ezt a műfajt, vagy nem találnak „témát“ hozzá, vagy egysze­rűen nem ismerték még fel a politikai szemléltető agitáció­t vonzó, rugalmas és haté­kony eszközében rejlő lehető­ségeket. A jelenség nem lehet isme­retlen Szeben megyében sem, erre lehet következtetni ab­ból, hogy a kiállítás szervező­­je-rendezője — a megyei pártbizottság propaganda-osz­tályának a politikai munká­val foglalkozó szektora — a tartalmi és­ tematikai szem­pontok elsődleges figyelembe vétele mellett jól átgondolt metodikai szempontot is kö­vetett a kiállított anyag kivá­logatásában és elrendezésé­ben, így például, mintegy a kiállítás bevezetőjeként, mintapéldányokat mutat be a faliújság sajátos műfajaiból (rövid cikk, vers, karikatúra, fénykép-ankét stb.) és formá­iból (különkiadás, ünnepi szám stb.). E hasznos és hangsúlyozottan gyakorlati út­mutató jellegű bevezető után témák szerint válogatott és összeállított pannók követ­keznek a megye iparvállala­taiban, mezőgazdasági és kis­ipari szövetkezeti, valamint kereskedelmi egységeiben mű­ködő faliújságok anyagával, majd 27, önálló üzemi faliúj­ság bemutatása után a politi­kai szemléltető agitáció tar­talmas és változatos formái, az egyénenként végzett min­dennapi politikai munkát szemléltető összeállítások gaz­dag anyaga zárja a sort. KÖZPONTI TÉMA: A MINDENNAPI MUNKA A kiállítás egésze, de leg­főképpen annak témák sze­rint feldolgozott része, átfogó és meggyőző képet nyújt ar­ról, hogy a megye különböző ipari és mezőgazdasági terme­lőegységeiben mi foglalkoztat­ja leginkább az embereket, mi az, ami állandó és köz­ponti témát szolgáltat a fali­újság-szerkesztő kollektívák­nak. Csaknem kivétel nélkül az összes faliújságok központi témája — a legváltozatosabb műfajokban feldolgozva — a mindennapi termelőmunka és a vele szorosan összefüggő munkaetikai, tudati megnyi­latkozások — pozitív és ne­gatív vonatkozásban egyaránt. A termeléssel szorosan össze­függő és a gazdasági tervfel­adatok példás teljesítésének szolgálatába állított faliújság­­anyagok megannyi jelenséget, mozzanatot és magatartásfor­mát tükröznek a maguk sajá­tos eszközeivel, olyan fontos témakörökben, mint: a gépek és berendezések kihasználása, az anyag- és nyersanyagfo­gyasztás csökkentése, a fűtő­anyag és a villamos energia takarékos felhasználása, a munkaidő kihasználása, a ter­mékek minőségének javítása, az újító szellem ösztönzése a termelésben, a munkavédel­mi előírások tiszteletben tar­tása, a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek tevékenysé­gének vetületei, a szocialista etika és méltányosság elvei­nek és normáinak tiszteletben tartása és így tovább. HŐSÖK FEHÉRBEN ÉS FEKETÉBEN A faliújság általában a tu­datos felnagyítás — szatiri­kus műfajaiban pedig a ki­mondott túlzás, sőt torzítás (nem meghamisítás!) — híve, csak fény-árnyék, fehér-feke­te ábrázolásban állít ki köz­szemlére jelenségeket, embe­reket, helyzeteket. Nem isme­ri a szürkét. Ezen a kiállításon a hősök százaival ismerkedhetünk meg fehérben is, feketében is. A szocialista munkaverseny é­­lenjáróinak, a termelőegysé­gek legkiválóbb dolgozóinak csoportképei és portréi fogad­ják a látogatót csaknem kivé­tel nélkül minden egyes kiál­lított faliújságon. Megszámlál­hatatlanul sokan vannak és a képeik alá, vagy mellé írt pár szavas szövegekből sok­mindent ki lehet olvasni helytállásról, odaadó, fegyel­mezett munkáról, áldozatkész­ségről és mindarról, ami a szocializmus építőjének erköl­csi arculatát meghatározza. Mellettük azonban szép számban megismerkedhetünk azokkal is, akik valamilyen okból karikatúra-, vagy szatí­­rikus­ vers-témát szolgáltattak a faliújságnak, és most itt állnak, feketében (még ha ka­rikatúrájukat rikító színekben festették is), nevük és mun­kahelyük pontos megjelölésé­vel. Közöttük azok szerepel­nek túlsúlyban, akik hadilá­bon állnak a munkafegyelem­mel, akik gondatlanok-ren­­detlenek a munkahelyen, se­lejtes terméket adnak ki a kezükből, demagóg módon so­kat szónokolnak, keveset dol­goznak, akik szabad idejük­ben mértéktelenül italoznak, közbotrányt okoznak, vagy hozzányúlnak a közvagyon­hoz. Azzal, hogy a faliújság, fel­­nagyítva-eltúlozva a nyilvá­nosság elé tár negatív maga­tartásbeli megnyilatkozáso­kat, jellembeli ferdeségeket, a mindennapi munkában megmutatkozó hibákat és fogyatékosságokat, egyik a­­lapvető nevelő funkciójának tesz eleget, a maga módján, a maga eszközeivel hatéko­nyan járul hozzá a különböző nagyságú vadhajtások lenye­segetéséhez. Hangsúlyoznunk kell e funkció nevelő jelle­gét, hiszen ez adja meg egész tudatformáló munkánk, s ezen belül a faliújság értelmét és legfőbb célját is. A szóban­­forgó kiállításon azonban lát­tunk arra is példát, hogy szem elől tévesztették a faliújság­nak ezt az alapvető funkció­ját és — finoman fogalmazva — nagyon is túllőttek a célon. Az egyik szatirikus faliújság egy száraz gyümölcsfát ábrá­zol, a következő felirattal : „Tisztítsátok meg a fákat a hernyóktól !“ „Figyelem ! Fér­ges gyümölcs !“ A faliújság szerkesztői szerint ezek „a hernyók“ (és ugyanakkor „férges gyümölcsök“) pedig a következők (név szerint) : aki hiányzik a szakképesítő tanfolyamról, aki egy negyed­órával hamarabb eltávozik a munkahelyéről, hogy elérje az autóbusz-járatot, aki nem fo­gadja a munkatársai köszöné­sét, aki nem tartja be az ebéd­szünetet, hanem munka köz­ben is falatoz és így tovább. A szatíra, ismételjük, felnagyít, tudatosan túloz — ez a fali­újság viszont olyan kemé­nyen sújt le, hogy az már megsemmisítő erejű. A gyü­mölcsfák hernyóit, tudjuk, el kell pusztítani. Ezek szerint ezeket az embereket...­­ Csak azon lehet csodálkozni, hogy a kiállítás igényes szervezői­­nek-rendezőinek elkerülte a figyelmét ez a sem ide, sem máshova nem való, szocialis­ta nevelési elveinkkel össze­egyeztethetetlen „bírálati“ mód. TANULNI EGYMÁSTÓL Két szóban így lehetne megfogalmazni a kiállítás a­­lapvető célját. Ugyanis nem valamiféle ünnepi jellegű rendezvényről van szó, ha­nem egy olyan kezdemé­nyezésről, amely — a faliúj­ság-szerkesztő kollektívák ver­senye mellett — gyümölcsöző tapasztalatcserére nyújt mó­dot. Ennek érdekében a kiál­lított reprezentatív faliújsá­gok mindenike alatt ott áll vaskos albumokba kötve az illető szerkesztő-kollektívák egész múlt évi munkájának termése, amelyeknek fellapo­zása már­­ önmagában jó al­kalmat nyújt arra, hogy ta­nuljanak egymástól. Ezenkí­vül szervezett tapasztalat­cserékre is sor kerül a kiállí­tás egész időtartama alatt. Röviddel megnyitása után a könnyűipari vállalatok, a szövetkezeti és kereskedelmi egységek, ezt követően pe­dig a líceumok és általános iskolák faliújság-szerkesztő kollektívái találkoztak az im­pozáns kiállító csarnokban, hogy a látottak és saját ta­pasztalataik alapján megvi­tassák : a faliújságok, mint a tömegnevelés hathatós esz­közei, miként szolgálhatják még hatékonyabban a min­dennapi termelőmunka, a szocialista tudati-erkölcsi ne­velés ügyét. Horváth Júlia A BRIGÁD (Folytatás az 1. oldalról) gekből álló, hajlított cső lesza­­bását, hegesztését rögzítő mű­szaki rajzot, sehogy sem jött ki a lépés — mondja Kovács Já­nos. — Hegesztő vagyok, nem lakatos, nehezen barátkoztam a méretek, szögek kiszámításával, a csapatvezetőt hívtam hát se­gítségül. Mikor ismét elakad­tam, már nehezebben vettem rá magam a kérdezősködésre, de ő nyugodtan újra elmagya­rázott mindent, így segít vala­mennyiünket Nemcsak új szak­mát tanultunk tőle, eredeti mes­terségünket is itt ismerjük meg igazán". „Nem szeretem az embereket beskatulyázni — magyarázta beszélgetésünk alkalmával Vígh János — egyikre csak kompli­kált, a másikra csak egyszerű munkát bízni. A fiatalokat is nehéz, szaktudást igénylő fel­adatok elé állítom, mert ez ön­bizalmat ad és tudásuk állandó gyarapítására, elmélyítésére kö­telezi őket. Mikor 1948-ban i­­dekerültem, azt mondták, hogy a legjobb szakember mellé osz­tanak be. Ügy is volt. De a cso­portvezetőm csak hallgatott. Ha kérdeztem, hogy ezt vagy azt hogy kell csinálni, legfel­jebb azt mondta: nincs szemed? Nem látod? Sok keserűséget nyeltem akkoriban s megfogad­tam: én más leszek". A brigád tagjai kommunisták. Szakmában, felelősségérzetben, munkásöntudatban vezetnek. Ebben rejlik Vighék ereje. A NEGYEDÉVI TELJESÍTÉS JELLEMZŐI Átlagtelesítmény rekordszinten Ha az olvasó — aki egy­ben ásványvíz-fogyasztó is — megfigyelte, az utóbbi évek­ben igen örvendetesen meg­szaporodott a forgalmazott ás­ványvizek száma, rég hallott vagy pedig teljesen ismeret­len elnevezéseket reklámozó címkékkel sorakoznak a pol­cokon az asztali fogyasztásnak szánt vagy pedig otthoni gyógykezelésre javallott fél­literes, literes borvizes üve­gek. Mintegy szemléltetik a nemzetközileg is jelentős, szá­­montartott természeti kin­csünk ipari hasznosításában tett erőfeszítések eredményeit. Köztudott, hogy Hargita megye egyike ásványvizekben igen gazdag területeinknek; érthető tehát, ha a kereskedel­mi hálózatban közvetlenül ész­lelhető választék-gazdagodás­ban szépen „részesedik“; habár ennél is jelentősebb az ab­szolút számokban, a termelés mennyiségi mutatóival kife­jezett gyarapodás. Hiszen a borszéki töltőállomás kapaci­tásának megkétszereződése jó­szerével észrevétlenül marad a mindennapi fogyasztó szá­mára (esetleg éppen ellenkező következtetésre is hajlandó, ha netalán hiába keresi a kedvenc üdítőt), s a tusnádi meg az új csíkszentkirályi borvizekről sem tudhatja, hogy belőlük jóval az átla­gosnál nagyobb mennyiségek kerülnek palackozásra, egy­részt a források hozamának, másrészt az új töltedék magas műszaki színvonalának kö­szönhetően. Az új ásványvi­zek nevei között a Perla Harghitei címke nem hang­zik teljesen ismeretlennek, hiszen két korábbi hargitai borvíz, az ugyancsak csík­szentkirályi Hargita és a több évtizedes népszerű Kászon gyöngye kombinációját érez­zük meg benne. Bár az ás­­ványvíztöltő-üzem idestova egy éve működik, az új nevet hir­dető címke csak pár hete tűnt fel az üzletek vásárlói előtt: az első hónapokban u­­gyanis még az első, csíkszent­királyi töltődő termékének nevét viselte, eléggé nehezen észrevehető kiegészítéssel: Kettes számú forrás. Az idén viszont már Har­gita gyöngye (Perla Har­ghitei) megnevezéssel kerül forgalomba az ötvenmillió ü­­veg évi kapacitású ásványvíz­palackozó egység ásványi sók­ban, üdítő szénsavban gazdag terméke. S ez a megoldás nem­csak azért volt indokolt, mert valóban teljesen új üzemről van szó, de a palackokban asz­talra kerülő ásványvíz is más, s a réginél összehasonlíthatat­lanul korszerűbb, a minőséget még jobban kihangsúlyozó technológia áll a kitermelők rendelkezésére. A helyi iparhoz tartozó új egységnek valójában ez az első igazi termelési éve: a ja­vított, módosított két gépsor március elejétől kezdve dolgo­zik „szezonban“ megszokott ütemben, teljesítménnyel. Mert bár a töltő­üzem ellátottsága lehetővé tenné állandóan a magas napi teljesítményeket, a fogyasztói igény mégis téli lassítást, nyári csúcsot tesz szükségessé. Esetleg lehetne olyan megoldással próbálkoz­ni, hogy a kánikulai igényekre már most felkészül a szállító, dehát ezt sem a raktározási fel­tételek, sem a pénzügyi gaz­dálkodási előírások nem teszik — legalábbis egyelőre — kivi­­telezhetővé. Ha viszont a ke­reskedelem úgy tapasztalná, hogy a tavaszi hónapokban is van kereslet az ásványvíz iránt, s nagyobb mint azt elő­re látta, a csíkszentkirályiak — most — szállíthatnak ter­ven felüli mennyiséget. Így volt egyébként januárban és februárban, amikor kö­rülbelül egymillió üveggel szál­lítottak többet, mint azt a terv eredetileg előirányozta. — Csupán pár napja me­gyünk teljes kapacitással — mondja Kopacz László egység­­vezető, miközben a szállítóko­rongon, szalagon, láncon hala­dó karcsú nyakú üvegek útját figyeljük. Először a félliteres palackozóvonalat állítottuk le a szokásos évi javítás elvég­zésére, utána pedig a literes üvegeket töltő gépsort. Bár csak rövid ideje üzemel párhuzamosan a két töltővo­nal, megállapíthattuk, hogy Hammer Félix mester vezeté­sével jó munkát végeztek a karbantartók. De a legjobb gép is csak emberi segédlet­tel képes teljesítményre. Ezzel is rendelkezik Szentkirály. A gépek mellett kialakult a kö­zösség, amely kiemelkedő e­­redményekre képes. Olyan ügyes nők dolgoznak itt, mint Salamon Irén vagy Ferenc Er­zsébet. Mindezt a napi telje­sítmények igazolják, a mosta­ni átlagteljesítmény eléri a tavalyi rekordnapok szintjét, s mint mondottam, tulajdon­képpen csak most kezdődik az idény. Valószínű, hogy a nyári hónapokban nem lesz alkal­munk havi egymillió üveggel adni terven felül, de a tervün­ket mindenképpen teljesítjük. És ez az elmúlt évhez képest 9 millió üveg üdítő ásvány­vizet jelent többletként. Kálmán Gyula T­­­ízcsepp-milliárdokból, sok-­­­ sok erdei csermelyből­­ szívta tele magát a za­varosan — majdhogynem ha­ragosan — hömpölygő Maros. Az erdő duzzasztotta naggyá, szilajos hullámhátúvá. Az er­dő, amely hűségesen végigkí­séri még itt, az alföldön, a legalsó szakaszban is a Tisza felé tartó folyót. Az árterületi és annak közelében sudár töl­gyek, évszázados nyárfák, a­­kácok strázsálnak, — Aradtól Szemlakig húzó­dik a birodalmunk. A Maros folyását követi mind a hét­ezer hektárnyi erdőnk — mutat a színes térképre Ma­­rinescu Gheorghe mérnök, a pécskai erdészeti hivatal fő­nöke. — Féltő gonddal kell ezt óvnunk orozó fejszecsapá­­soktól, az „irtom, vágom, a­­hol érem" mentalitástól. Mert kincs az erdő. Az egészséges mikroklíma kialakítása, a kör­nyezetvédelem el sem képzel­hető nélküle. — S hogyan tesznek eleget ennek a feladatnak a pécskai körzetben? — Tervszerű ültetéssel. Bő­ven van pótolnivaló. Tavaly is több mint száz hektár irtá­­si helyet erdősítettünk. Leg­alább ennyit ültetünk idén is, öt hektáron földbe is kerül­tek a csemeték. Igaz, március elején munkához láttunk. Csak hát. .. Kényszerpihenőre fogott a téli idő. De mihelyt olvadni kezd a hó, folytatjuk az ültetést. S az olyan embe­reket, mint Baranyi Antal pél­dául, nem kell erre külön nó­gatni. Vérében a felelősség, a kommunista kötelességtudás, írhatna róla. — Olyan jó erdész ...­­ — A 24 közül talán a leg­kiválóbb. De ha felelevenítek egy epizódot, akkor megtud­hatja, milyen ember Baranyi Antal, a pécskai kanton erdő- és vadőre. Tavaly nyáron, a­­mikor a tomboló Maros elön­tötte az erdőt, sok vad ke­rült veszélybe, nem tudott menekülni az ár elől. Ekkor kezdett hősies munkába Ba­ranyi. Nyulakat, őzeket emelt bárkájába, s evezett velük biztonságos helyre. Sokszor fordult a fák között a hullám­­tengeren, sok állatot mentett meg a fulladástól... Ma már nem találkozhat vele. De ha itt marad, holnapra behivat­hatjuk. Messze van az erdő, s ő mindig ott tartózkodik... — Ahogy gondolja. Ha ra­gaszkodik, elkísérem a kan­tonhoz. Ott talán megtaláljuk az erdészt — ajánlkozott A­­coni Lázár, az erdészeti hiva­tal technikusa. Útrakeltünk. Pedig ha tud­tam volna, hogy milyen kö­rülmények között kell leta­posni azt a négy k­ilométernyi utat, akkor valószínű elállók szándékomtól... Kiértünk a községből, a szélvédte utcák­ból. És bandukolunk a Maros­gáton. Gumicsizmás kísérő­met nemigen zavarja a hóme­­ző-taposás, az én félcipőmbe azonban könyörtelenül behatol a pécskai „vend­ég marasztaló“. Kucsmáját viszont ő is jól fülére húzza. Süvít, rakoncát­lanul nyargalászik a szél, szinte leseper a Maros-gátról. — Csúnya idő — szűk­ fogai közt a szót kísérem. — S em­bereink ilyenkor is kint van­nak. Erdőt védenek, vadat vi­gyáznak, etetnek. Ne higgye, hogy olyan könnyű az erdész­élet, ahogy egyesek gondol­ják. Nagy a felelősség, s a munka sem kevés. Hosszú volt a tél, lelkiismeretesen gondos­kodni kellett a vadállomány etetéséről is. Erről később egy-két adatot én is megjegyeztem magam­nak. Azt, hogy csak a Baranyi körzetében, a jelentős meny­­nyiségű széna és vadgesztenye mellett, 2400 kiló gabonahul­ladékot, 500 kiló sót és más tápanyagot vittek az etetőhe­lyekre. Marosról fúj a szél, bele­szánt az erdőszegélybe. De oda se neki, feltűnt már a kanton épülete. — Ha később jönnek, alig­ha találkozunk. Az erdőbe ké­szültem éppen, mert a mű­helyben halad a munka — mutat körül a robusztus ter­metű Baranyi Antal, Köröskörül fűzvesszők. A nyalábokból vagy tízen vág­ják másfél arasznyira a pálci­kákat, készítik elő az ültető­anyagot. Nem, nehéz, inkább pepecs, kézügyességet igénylő munka ez. Kovács János, Ju­hász Erzsébet, Rabi József és a többi „fűzfás“ érti a módját, akkurátusan kanyarítják ké­sükkel a vesszőt. Mert hát... — Három hektár erdőirtá­­sos helyen 330 000 fűzfát ül­tetünk — kapom a felvilágo­sítást az erdésztől —, amely­hez jól előkészítettük a terü­letet. Szántás előtt nehéz erő­gépekkel téptük ki a fatuskó­­kat, gyökereket. A kisipari termelőszövetkezetek számára neveljük a fűzet, különféle fonottáru készítéséhez... Csak fülöncsíphetnénk­ már egy kis jó időt. 7500 vessző elültetése után abba kellett hagyni a füzesítést. De a felkészüléssel nincs baj. Az erdősítéshez szükséges gödröket elkészítet­tük, jobban mondva gépekkel kiástuk. Ugyanis 15 hektáron nyárfát, akácot és más cseme­tét is ültetünk. — Ön is kiveszi részét eb­ből, vagy pedig, mint mondani szokás, inkább csak irányít­­gatja az erdősítéshez felfoga­dott idénymunkásokat ? — Együtt dolgozom velük. Én mutatom meg mindegyik embernek az ültetés módját. S arra külön vigyázok­, hogy becsületesen földbe helyezze­nek minden csemetét. Felmegyünk a vendégszobá­ba, ott folytatjuk a beszélge­tést, kitömött bagoly, harkály, fácán, vadruca, tapsifüles tár­saságában. — Én preparáltam őket "—­ mutogatja nem titkolt büsz­keséggel kincseit az erdészné, Baranyi Elvira. — Megtanul­tam, hogy kell ezt csinálni, s így varázsoltam a házba egy kis állatvilágot. Így van ez, ha az ember télen-nyáron az er­dőben él. Mert itt lakunk, a vendégszoba mellett. Ide köti a szolgálat az emberemet,­­ vele együtt engem is... Az ötvenegyedik évet ta­possa Baranyi Antal. Széltől cserzett arcán nyugalom ül, miközben csendesen fűzi a szót. — Az erdő nélkül nemigen tudnék meglenni, annyira sze­retem. Nem egyszer hajnal­ban nyakamba viszem a va­dont, járom a '‘oldpás'okat. Fi­gyelem a fákat, mert nem­csak a fejsze, de a vihar is kidönthet egyet-egyet belőlük. Lesem lépten-nyomon azt is, hogyan él a vadállomány, s ellátom eledellel. Tizenkilenc éve vagyok erdész. Erdőt, va­dat védek, fát ültetek majd­nem két évtizede. Szép mes­terség annak, aki hivatását szereti. Mégha nehéz is a fel­adatvégzés. Naponta 12 órát is talpon vagyok. Kérdem, hogyan lett erdész? Ő meg nevetve meséli, hogy az ifjúkori hibákat helyre kellett billenteni. Ugyanis le­gény­korában, vagy 10 éven át minden télen az erdőben dolgozott, a kitermelésnél. Sok fát döntött. És még többet ül­tetett két évtized alatt. Új nyárfásokat, tölgyeseket, a­­kácosokat nevelt 300 hektár­nyi birodalmában. Hosszú évek óta a szocia­lista verseny élenjárója. A pécskai erdészeti hivatal meg­becsült dolgozója. Amennyire szereti, annyira is félti, őrzi az erdőt. A felelősségtudat sar­kallja a munkában. A cselek­vő tenniakarás tudata alakítja életútját. Deme János ERDŐT, FÁT, VADAT VÉDEK... *5 ’ * .* **'' ' ELŐRE 1976. április 1.

Next