Előre, 1981. február (35. évfolyam, 10324-10347. szám)
1981-02-01 / 10324. szám
ELŐRE. 1981. FEBRUÁR 1. VASÁRNAP A SZÓTÁRI RAS MŰHELYÉBEN - BESZÉLGETÉS KELEMEN BÉLI PROFESSZORRAL - A negyvenes évek vége felé fiatal szerkesztőként sokszor volt alkalmam egy... A melléknév leírása előtt megállók: joviálist akartam írni, s bár ismerem a latin eredetű szó magyar megfelelőjét, hadd ütöm fel Kelemen Béla nemrég megjelent román—magyar szótárát (Dictionar Román—Maghiar, Román—Magyar Szótár, Editura $tiin- fifica d i Enciclopedica, 1980), nézzük meg, mit mond, íme: jókedélyű, kedélyes, joviális. Számomra azonban, legalábbis arra az emberre vonatkozóan, akiről szólni akarok, hiányzik a melléknév egy árnyalata. Jelesen: derűs. Fiatal szerkesztőként ugyanis sokszor volt alkalmam egy derűs emberrel találkoznom, aki az Utunk rendszeres munkatársaként román nyelvészeti kérdésekről, irodalmi jelenségekről írt a lapba. Szemüvege mögül nyájas tekintettel, derűsen vette tudomásul a kezdő szerkesztő nyüzsgéseit és tétovaságait. Rövidesen megtudtuk, nagy fába vágta fejszéjét, megkezdte egy új román—magyar szótár szerkesztési munkálatait. Most tudom meg tőle, mintegy három évtizeddel később, hogy a nagyszótár elkészítését annak idején Gaál Gábor és Emil Petrovici szorgalmazta az Akadémiánál. Most, amikor Kelemen Béla professzor — mert vele találkozott akkor és találkozik most újra a szerkesztő — immár nyugdíjas, de talán aktívabb mint valaha, szótárkészítő munkássága mellett továbbra is doktorátust irányító tanár a Babes-Bolyai Egyetem Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetében, reggel kilenctől délután kettőig rendszeresen „bejár", mintha el sem múlt volna az a három évtized, és valóban világra oly derűsen kiegyensúlyozott jókedélyűen higgadt, mint annak idején: nem görnyedt meg a háta a sok cédulázásba, csak éppen mindig kurtára nyírott haja lett fehér, de hiába keresnek akár egy ráncot is nyájas arcán. A régi jovialitás sugárzik minden szavából. — Honnan a régi és tartós szenvedély a román nyelv iránt? A román—magyar és magyar—román szótáríráshoz való türelem és állhatatosság? — Csíkiak vagyunk, de apám Déván végezte a tanítóképzőt, megtanult románul. Engem már gyermekkoromban román szóra adott cseregyerekként Fogarasra, de még Comarnicba is. Jól beszéltem románul, amikor fölkerültem a kolozsvári egyetemre, eléggé jártas voltam a román klasszikus és a kortárs irodalomban is, így történhetett meg, hogy mint egyetemi hallgató és kezdő tanár, anyagot gyűjtöttem, újabb téglákat hordtam a Victor Cheresteriu-féle román—magyar és magyar—román szótárak 1937-es bővített kiadásának kiegészítéséhez. Már ekkor tudatosodott bennem a kétnyelvű szótárak szerkesztésének a gondolata. A felszabadulás utáni társadalmi, politikai és gazdasági változásokkal, a tudomány és technika roppant nagyütemű fejlődésével együttjáró szókincsgazdagodás új, modern szótárak szerkesztését tette szükségessé. A szótárak társadalmi igény tárgyává váltak s a kiadók igyekeztek ezt az igényt kielégíteni, így jelentek meg a Tudományos Kiadónál, majd pedig az egyesült Tudományos és Enciklopédiai Kiadónál a különböző típusú román—magyar és magyar—román szótárak, amelyeket részben munkatársakkal, részben magam szerkesztettem. Jelentősnek tartom a Pedagógiai és Didaktikai Kiadónál megjelent Román—magyar iskolai szótáromat is, amelynek szóanyaga elsősorban a tankönyvekben található szavakra épült. A román—magyar szótárírás történetének legnagyobb eseménye azonban az 1964-ben az Akadémiai Kiadónál két kötetben megjelent Dicționar román—maghiar — Román—magyar szótár, amelyért Akadémiánk 1964-ben, két munkatársammal együtt, a „Timotei Cipariu" díjjal tüntetett ki. Külföldi útjaim alkalmával tapasztaltam e szótár jó fogadtatását és értékelését. Egyébként e munka a román és magyar akadémiák együttműködésének is a gyümölcse, hiszen a kéziratot a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Bizottságának e célra alakított és Köpeczi Béla vezetésével, Gáldi László és Bakos Ferenc irányításával működő munkaközössége is átnézte és észrevételeivel hozzájárult a szótár minőségének a javításához, örömmel említem meg, hogy a kolozsvár-napocai Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézet egyik román és magyar kutatókból álló munkaközösségével befejeztük a Magyar-román nagyszótár szerkesztését is, amely Románia Szocialista Köztársaság Akadémiájának Kiadójánál jelenik meg. — Az újonnan megjelent Román—magyar Szótár természetesen más jellegű mint a nagyszótár volt. Terjedelemre kisebb, de azért bizonyos szempontból gazdagabb. Például a tekintetben, hogy a román nyelv újabb jövevényszavainak magyar megfelelői mellett rövid magyarázatot is kapunk. Ezzel mintegy nyomatékosabbá válik a szótár nyelvművelő szerepe. — A Tudományos és Enciklopédiai Kiadónál most megjelent szótáram, amelynek munkálataiban Szász Lőrinc tudományos kutató segített, középszótár ugyan, de mintegy 5000 szóval többet tartalmaz, mint az 1964- ben megjelent szótár. Ez úgy volt elérhető, hogy jellegénél fogva nagyon kevés elavult és tájszót tartalmaz. Az így felszabadult helyre olyan új szavakat, új szókapcsolatokat tudtam beiktatni, amelyek az elmúlt másfél évtized alatt gazdagították a nyelvet vagy kerültek be a mindennapi nyelv szóhasználatába. Egy interjú keretében persze nem lehet ezeket felsorolni, de ízelítőül hadd említsek meg egyet-kettőt: MICROECONOMIE mikroökonomia (a közgazdaságtannak az az ága, amelynek vizsgálódási köre a nemzetgazdaságnak csak az elemi gazdálkodó egységeire, pl. egy vállalatra v. szövetkezetre terjed ki); MICROSTRUCTURA mikrostruktúra (a szilárd anyagok, fémek, ásványok stb. szerkezete, amely csak a mikroszkóp erős nagyításában tanulmányozható); MAGNETOCHIMIE magnetokémia (az anyagok kémiai és mágneses sajátságai közötti összefüggésekkel foglalkozó tudományág). Az AUTONOMIE címszó alatt megtalálható az autonómia avionului a repülőgép hatósugara; a DEMOGRAFIE címszó alatt az' explozie demografice demográfiai robbanás; az EPOCA címszó alatt egymásután sorakoznak epoca contemporana jelenkor, legújabb kor; epoca medievale középkor; epoca moderné újkor; epoca primitivá őskor; epoca preistorica történelem előtti korszak; epoca de arabá rézkorszak; epoca de bronz bronzkor; epoca de fier vaskor stb. Jelzem, hogy a most megjelent román— magyar középszótár normatív jellegű is a szavak használatát és helyesírását illetően, mind a román, mind pedig a magyar nyelvben. — Mikorra várható ennek a szótárnak a párja, a Magyar—Román? — Elkészült, mintegy 500 szerzői ív terjedelemben. Jelenleg szerkesztés alatt áll a Tudományos és Enciklopédiai Kiadónál, és előreláthatólag 1982-ben megjelenik. Ez úton is szeretném megköszönni ennek a kiadónak az áldozatos, megértő és serkentő tevékenységét, igazgatójának, Mircea Miciu elvtársnak támogató-oltalmazó szerepét a román—magyar és magyar—román szótárirodalom kiadásában. — Kelemen Béla nevével nemcsak szótárak címlapján, hanem más nyelvészeti ■munkákon is találkozunk. — Ha már a helyesírásról szóltunk, meg kell említenem, hogy mint a szavak világával foglalkozó nyelvész, társszerzője vagyok (Szabó T. Attilával, Gálffy Mózessel és Márton Gyulával) az 1969-ben megjelent Helyesírási tájékoztatónak, valamint (Szabó T. Attilával, Balogh Dezsővel és Gálffy Mózessel) az 1978-ban a Kritérionnál megjelent Magyar helyesírási szótárnak. A leíró nyelvszemléleten túlmenő, a történeti nyelvszemlélet szempontjait érvényesítő munkásságom egyik része azonban szintén a szótárszerkesztéshez kapcsolódik A román nyelv akadémiai nagyszótára a Dicționarul limbii románe etimológiai bizottságának tagjaként közvetlenül részt veszek a szavak eredete megállapításának és véglegesítésének a munkáiban, különös tekintettel a román nyelv magyar eredetű jövevényszavaira. Egyik felelős szerkesztőjeként jelzem e szótár IX., az R betűt tartalmazó kötetét. Napjaink román nyelvtudományának egyik legfontosabb feladata a román nyelv története több kötetre tervezett munkájának, traktátusának megírása. Nagy megtiszteltetésnek és bizalom jelének tekintem, hogy a román—magyar nyelvi kölcsönhatás kezdeteivel foglalkozó fejezet megírását reám bízták. Lényegében a román nyelv magyar elemeivel foglalkozó tanulmányomat már át is adtam a bukaresti szerkesztő bizottságnak! Szabó T. Attila az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár címszavai román értelmezését bízta rám. Ez is nyelvtörténelem, méghozzá nagyon nehéz. Gondoljunk csak arra, hogy nem egyszer régi, elavult magyar szavaknak hasonló rétegből vett román nyelvű megfelelőjét kell megtalálni. Nem kevésbé könnyű letűnt intézmények, szervezeti formák, eszközök, tárgyak stb. magyar elnevezésének román ekvivalensét megadni. — Visszatérnék a szótárírás és a nyelvművelés öszszefüggéseihez. Minden más nyelv benső ismerete az anyanyelvi ismeretek gazdagodásához is vezet, és viszont. A kölcsönösség nyilvánvaló, de igen fontos ennek a tudatosítása. A jó szótár nemcsak gyakorlati eszköz, hanem egyben efféle tudatosító szellemi műszer is, minthogy a nyelvi kincsek kölcsönös megbecsülésére és szeretetére szoktat és tanít. Van-e a szótárírónak is ars poeticája? — Amint az elmondottakból kitűnik, tudományos munkásságomnak már az itt felvázolt része is a román—magyar kapcsolatok, a kölcsönös megértés ügyét szolgálja. Teszem ezt akkor is, amikor műveltségünk, nyelvtudásunk útjait egyengető szótárakat írok magam vagy munkatársaimmal, akkor is, amikor a múltba tekintve vizsgálom nyelvi kapcsolatainkat. Mindez nem véletlen, hiszen erre már akkor elköteleztem magam, amikor pályát választottam. A kölcsönös megismerésről és megbecsülésről már 1939-ben, tehát viharos időkben, így vallottam a Vasárnap című folyóiratban: „Az irodalmi értékek közvetítésében — az erdélyi adottságoknak megfelelően — nem állhatunk meg önmagunknál; elmélyült művelődési kapcsolat elképzelhetetlen egymás értékeinek kölcsönös megismerése nélkül". Ennek a meglátásnak a jegyében születtek indulásom kezdeti szakaszában írt román irodalmi vonatkozású tanulmányaim és cikkeim, s ennek a célnak a szolgálatában állnak azok a román—magyar és magyar—román szótárak, melyeknek főszerkesztője, illetve szerzője vagyok. Ennek az ügynek kívánok továbbra is következetes szolgája lenni. Szász János VÉNDIÁKOK HŰSÉGE A Gheorghe Dima Zenekonzervatórium az utóbbi időben mintha tervszerűen ápolná végzettjeihez fűződő kapcsolatait. Mintha új hagyomány volna itt kialakulóban: egyes kibocsátottak évek múltán vissza-visszatérnek ide megmutatkozni. Én két ilyen viszszatérésnek voltam tanúja. Mindkettő meghatott és meggondolkoztatott. 1979- ben a hét éve végzett Baksa Endre hozta „haza“ bemutatás végett székelykeresztúri fuvolaegyüttesét. A nagybetűs Életbe való kilépése óta Baksa a járt utat járatlanért örömest elhagyók szenvedélyével, de okosan és nagyon szakszerűen végzi a munkáját A csoportos hangszeroktatás egészen eredeti módszereit kísérletezte ki és alkalmazza nagy sikerrel, országos példát mutatva. 1980- ban Szilágyi Zsolt hozta el a „Dimába“ — szabadjon itt, írásban és így, meghitt-bizalmasan megneveznem, hisz én is a fia vagyok! — a sepsiszentgyörgyi Vox humana kamarakórust, amely a Megéneklünk, Románia fesztivál országos döntőjében mind a kétszer első lett és egy nemzetközi versenyen is kiváló helyezést ért el. Tizedik munkaévében Szilágyi is kiforrott személyiségként tért vissza az alma mater pódiumára. Baksához képest jártabb utat választott, amennyiben karvezetőként szeretett mesterét, Dorin Pop professzort követi, eladdig, hogy repertoárján is számos a tanára fölrepítette sláger, mint például Tudor Jarda La casa de peste drum kezdetű sziporkázóan pompás miniatűrje. De ez sem kisebb kockázat, sőt! Mert míg Baksa úgyszólván egymagában futja a pályáját, Szilágyi kórusát mindenki óhatatlanul az európai rangú Cappella Transylvanicával hasonlítja össze, különösen amikor annak székhelyén lép föl és Pop professzort is ott látjuk a nézőtéren. A Vox humana nem múlta fölül a példaképet (sőt, ezért azért bírálnunk is kell: például a szoprán olykori bizonytalan hangindításáért és intonációs tétovaságaiért, a szövegejtés apró torzulásaiért), de nem is vált szégyenére az összevetés. A Pop professzortól gyakorta hallott művek előadása is itt-ott mármár függetlenségi nyilatkozatként hatott. Kodály Zoltán, Birtalan József és Terényi Ede műveinek karmestereként pedig Szilágyi abból is jelesre vizsgázott, amit Pop profeszszortól nem tanulhatott, magyar prozódiából. Szépségesen szép volt például az öregek megformálása. Nem volt olyan fölszabadultan parlandó, mint hajdan Nagy István keze alatt, akinek a Kodály-interpretációit az én nemzedékem soha sem felejti el, de másságában is imponált, és föltétlenül Szilágyi Zsolt művészi érettségét bizonyította. ... Jó volna, ha a főiskola gyakrabban adna alkalmat végzettjeinek arra, hogy fiúi ragaszkodásukat ebben a formában nyilvánítsák ki, egykori tanáraik s a diák-utódok előtt hangversenyezve, megmutatva, hogy miképpen gyümölcsöztették az alma matertől kapott föltarisznyálást. Jó volna, ha a tíz- és húszéves véndiáktalálkozók megannyi bensőséges zenefesztivál formájában, a nyilvánosság előtt is zajlanának, nemcsak a fehér asztal mellett és az elhunyt tanárok s diáktársak sírhantjánál. Mert ez a legfőbb, 1981-ben s ezután is érvényes tanulsága mind Baksa, mind Szilágyi visszatérésének — a fiúk hívek tápláló anyjukhoz, várják a hívását, örvendenek minden alkalomnak, amikor ragaszkodásukról felnőtt fővel is tanúságot tehetnek. Éppen azért, mert már felnőttek, mert nem szorulnak rá a támogatására, „csak“ érzelmileg. Ez az érzelmi „csak“ ugyanis a hűség s az emberség legmegbízhatóbb záloga. László Ferenc Mihai Toma taxisofőr visz ki a Szabadság-parkba — Porcul libertasii — egészen pontosan a Technika Múzeumába: ismeri jól az utat, egy hónappal ezelőtt járt kint ő is. Váltótársa hívta fel a figyelmét rá — elsősorban az űrhajózás részlege érdekelte, a terem, ahol egymás mellett ott állnak az amerikai és a szovjet űrhajózás járműveinek élethű másolatai, a kínosan próbababákra emlékeztető, fehér szkafanderekbe bújtatott műűrhajósokkal. .. A holdkomp meg a többi, tévéből ismert égi hajó rövidesen épp oly avitt és antik tárgy lészen persze, mint a szabadtéri bemutató lóvasút-kocsija, avagy — egy ugrásnyira a kozmodomokról fölszálló műszaki csodák makettjeitől — az ócska fiáker, amelyről kevesen tudják, hogy nevét Szent Flacriusnak köszönheti, illetve annak a kocsmának, amely előtt a tizenhetedik század közepétől gyülekeztek a párizsi bérkocsisok, s amelyen e trónját megtagadó skót vagy ír, szentté avatott herceg képe díszelgett. A hetedik században élt hercegről elnevezett kocsi mellett lépdeltek el az űrhajósok is, akiknek itteni látogatásáról annak idején tisztelettel számolt be a sajtó, a rádió, a televízió. Állítólag meg is álltak a negyvennyolcas forradalom idejéből származó bérkocsi mellett: nem csoda, hiszen az űrhajót már kipróbálták, ismerik kívülbelül, de hol láthattak volna a derék űrjárók múlt századi konflist, fiákért, gumirádlist, bicskát, homokfutót? Legfennebb filmben. Azután meg a fiáker akár most is útra készen áll, csak be kell fogni két szelíd, kiflivel és zabbal, rummal és rózsával etetett lovacskát, meg egy kis krúdys hangulatot, a bakra föl kell ültetni egy pedert bajuszú, ízes beszédű, kacskaringósan káromkodni tudó múlt századi kocsist, aki ismer minden lebújt, vendégfogadót, kocsmát , és nyétenyét indulhatunk, de ki tud elszállni valahová ezekkel a gyönyörű holdutazó hamisítványokkal? A konfliskocsisnak ugyan tudnia illik, hol kapható pulykakocsonya, korhelyleves, zónapörkölt és frissen csapolt Gambrinus-sör, és nem tudom, találnék-e ilyen kocsist,aki azt mondja: „Persze, hogy tudom, nagysásár, csak itt nő, a tizenkilencedik században“. A francia nyomaton díszelgő betűk azt hirdetik, hogy itt láthatók a világtudományok nagyjai — és a fölirat alatt halovány mereven mosolyognak ránk Einsteinnel kezdve a halhatatlanságba száműzött arcok. Köztük van Gogu Constantinescu is, akinek születése óta idén kerek egy évszázad telt el — és aki új tudománynyal ajándékozta meg a világot. Ami őt illeti, elég komoran néz ránk a nyomatról, talán amikor a fényképész elé állt, még nem volt biztos a halhatatlanságában, de a nyomattól néhány arasznyira ott áll látszólag egyszerű kis gépe, amely bebizonyította a világnak zseniális elmélete igazát. Hogy tudniillik az energia avagy a mechanikus erő rezgések és hosszanti, rugalmas hullámok útján is bevihető a folyékony és a szilárd testekbe. Az új tudomány neve szonicitás (hakönynyedén akarom lefordítani eredeti, románul megszületett nevét: sonicitate) , amiből a nyájas olvasó nyomban rádöbbenhet, hogy ezek a bizonyos rezgések és hosszanti, rugalmas hullámok tulajdonképpen hangrezgések, hanghullámok! A hang maga tehát energiát hordoz, olyannyira, hogy erőátvitelre használható! Vigasztaló. Azt jelenti ugyanis az én vulgarizáló felfogásom szerint, hogy nincsen pusztába kiáltott szó, azaz nincsen következmény nélkül pusztába kiáltott szó — a bibliai sztoriban is ugyebár holmi kürtszótól omlottak le Jerikó falai, amely körül éppen manapság megint sok a lárma — s ha kellő erővel kiáltok, a vaskalaposak, avízfejűek és a kemény koponyájúak egyaránt kénytelenek megmoccanni, hiszen most már tudom: a folyékony és a szilárd testekbe egyaránt bevihető hang útján az energia... Az olvasó ne értse félre az emberi hanggal, az emberi szóval bánó író sóvárgásából fakadó csöndes tréfálkozást: egyrészt a szonicitás törvénye nélkül is bíztam mindig az emberi és a zenei hang hatalmában — másrészt természetesen Gogu Constantinescu ragyogó művének semmi köze ehhez az átvitt értelmű hatalomhoz, a szó hatalmához; az általa alapított tudomány alapján, mint tudjuk, „hangeffektusra" épülő motorok is készültek már. ízetlen tréfálkozás lenne azon tűnődni, hogy hány lóerős a trombitaszóló a Trubadúrban. .. Különben is: ez a műszaki múzeum tulajdonképpen hatalmas, óralátogatás nélküli, de látogatott iskola és egyetem, örülök, hogy riporteri kötelezettségeim az Előrénél bekényszerítettek e 3600 négyzetméteres amfiteátrumba, az emberi leleményességnek e bemutató csarnokába — nemcsak azért, mert ily módon e vasárnapi csúcsnapon háromról négyre növeltem az okulni kívánók létszámát, hanem főképp azért, mert talán e sorokkal még néhány tucat látogatót becsábíthatok a műszaki gondolkodásnak és teremtőkészségnek ebbe a kézzel fogható és szemmel látható tárházába. Ugyanis a rokonszenves mérnök-igazgató, Nicolae Diaconescu szerint is az évi 50—80 000 látogató szembeszökően kevés — különösen, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy mi mindent kínál az elmének, az oktatásnak, a szemnek, a gondolkodásnak ez az intézmény, milyen kincsek halmozódtak fel benne. Hát még ha ahhoz mérjük, hogy mekkora szerepet játszik ma már életünkben a technika, valamennyi műszaki tudomány, s hány ezer, hány tízezer, hány százezer diák okulhatna e látnivalókból. Jelenleg Romániában 168 ezren járnak szakmai és mesteriskolába, csaknem egymillió a líceumi, és közel három és fél millió körüli az elemi és gimnáziumi tanulók létszáma. Hogy most a 193 ezer egyetemi hallgatóról ne is beszéljünk. Óvodásokkal együtt a teljes létszám közelebb van a hat-, mint az ötmillióhoz; ha pedig arra gondolok, hogy elvégre én is felnőtt vagyok s már jóideje nem járok iskolába, azaz hogy felnőtteket is „beengednek" e múzeumba — akkor igazat adok az igazgatónak: ötven-nyolcvanezer látogató évente bizony kevés. Mi az ok? Mindenekelőtt a népszerűsítés gyöngesége, hézagossága. Ezen is igyekszik egy cseppet segíteni ez a cikkecske. Dehát persze nemcsak a cégér segíthet, nemcsak a propagálás. Egy múzeumnak a hírét a tettei, a kezdeményezései, az akciói viszik el; minél történelmibb egy múzeum, annál időszerűbbnek kell lennie... És e tekintetben, úgy tűnik, a viszonylag gyenge látogatottság ellenére, nincs mit e munkaközösség szemére vetnünk. * Érzékenyen, a tudomány- és műszaktörténetből az időszerűség felé kitörve, a mai igényekre figyelve, s egyúttal arra is, hogy mi tarthat szélesebb érdeklődésre számot, szervezik időszaki kiállításaikat, évi tudományos ülésszakukat, szimpóziumok egész sorozatát, kerekasztal-vitákat, vetített képes előadásaikat... Emlékezzünk csak vissza rá, hogy a rakétatechnika innen elszármazott világhírű atyja, Hans Oberth romániai látogatásakor a rádió, a televízió, a sajtó is hírül adta, milyen izgalmas ünnepség zajlott le Elie Carafoli akadémikus védnöksége alatt és vezetésével itt, a Technikai Múzeumban — ahol azóta, máig, közszemlére vagyon téve az Oberth-részleg. . . De hogy jelezzem, milyen sokrétűek, s mai törekvéseinket szolgálók az intézmény rendezvényei, felsorolom néhánynak a címét; a Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola ipari formatervezési karával karöltve, itt rendezték meg az egyik legjelentősebb designkiállítást, az illetékes szakminisztériummal vállvetve, mutatták be a bányaipari műszaki újdonságokat, eredményeket és távlatokat, akkor, amikor az ország érdeke éppen az energiahordozók kérdésében követelt gyors megújulást, magasabb termelési eredményeket, logikusan kapcsolódik ide, hogy a romániai energetika vívmányainak és távlatainak bemutatása is ennek az imperatívusznak a jegyében történt; szólottam fentebb arról, hogy a tanuló ifjúságnak be kellene csődülnie ide — nos, lett volna bőven okuk rá ( s valljuk be: akkor jöttek is sokan) — amikor a KISZ-szel együtt megszervezték a fiatal műszaki-tudományos alkotók „szalonját" ... S hogy mennyire nem poros ez a múzeum, mennyire igyekszik egyfelől minden idők (de főként: a mai idők) tapasztalatait szertesugározni, élő s ható fórumként — álljon itt jó példának az a rendezvényük, amely a szó leghatékonyabb értelmében a magasrendű, s szervező eredményű tapasztalatcserét jelképezi: a maradékanyagból gyártott új termékeket bemutató kiállításuk, amelynek társszerzője ismét csak a KISZ Bodor Pál (Folytatása a 4. oldalon) FIÁKER ÉS HOLDKOMP A KARPEN-ELEMEK - AVAGY AMIKOR MŰKÖDNI KEZDENEK A MÚZEUMI TÁRGYAK Majtényi Erik Lászlóffy Aladár és még röptéből visszanéz ijedten — riadt pillantása az aranysárga ^ Esi előtt, a tél alatt melyek mint testünk erei, nádas sikátorait körbe járja, robog a ritka pillanat, és fontos idővel teli. A sodró árnak nekirugaszkodva az élet lele emberi . . . mély barázdát hasít a csónak orra, új fontos idővel teli. A tegnapok s a ne napok adogatják az uj magot, s von maga után páros hullámszárnyat, s hol hó veri, hol nap süti. A parton fakó jegenyek sorjáznak. A gyár felöl, a gyár fele, ~ fontos idővel . Egy-egy horgász bámul utánunk hosszan, a munka gépei felé csíkot áztat a likacsos dobozban. a másodpercek léptei a kéz az állványok alatt És áldott béke lebben a folyóra, és fontos idővel teli. új alkatrészeket ragad, az ősz méz színű ragyogásba vonja — mint téglát, melyből építi, víztükröt, nádast tündöklőre festve. * mesterkéz, a szeretet az új falat, a házakat. Dél van, s lehet, hogy nem lesz többé este, szereli fel a csöveket, új fontos idővel teli. GIRODA FELÉ AZ IDŐ Visz a csónak — a nyargaló vizek ___ , ráncai közt lúdbőrös ősz zizeg. 7\ T If A * | 11) 'JE1 0^7 TTT Egy vadkacsa a nád közt odébb rebben, I llIL OZjUjI SÖTÉT KAMRA IGAZODÁS Az agyag megtűr minden formát, ahogyan gyúrják, úgy alakul. De ha már kiégetted egyszer, ne nyúlj hozzá! Életet adtál neki. Igazodj te magad hozzá. FORMÁK (1) Cseke Gábor FORMÁK (2) (Dávid Sándor felvételei) EGYÜTT A CSENDDEL — Az enyém az idő, magam osztozkodom rajta, de ha már felbátorította a csend, a nyugalom utáni vágyódása, ide, a világokon túli erdészlakba, megpróbálok elfogadható házigazda lenni. Megosztom magával maradék ételem, italom, s mindehhez még hozzáadok pár órányit a magam életéből. Többet ne várjon, mert ez a legtöbb, ami tőlem és belőlem futja, különben vegye úgy,mintha itt sem lenne az öreg Achim. Viszonzásul csendben maradok, ha szólít csak akkor válaszolok. Kint csontos ágakkal veri a szél az ablakot, gondolkodik még az ég is, mi illene inkább a januári erdőhöz, a mindent megszépítő fehérség-e vagy a havat űző eső. Aztán jó órányi szünet után a fehérség mellett dönt, mert szórni kezdi levélnyi pelyhekben a havat. A házigazda szénát villáz kint, bizonyára az őzeknek, majd visszatér jó ölnyi fával és a kályha alá suhogtatja. Ekkor veszem észre csak egyik ujján az elszíneződött kötést. Int a figyelmeztetése, miszerint övé az idő, ő osztozkodik rajta, úgy illene hát, hogy hallgassak, de eszembe jut, hogy ígért pár órányit a maga életéből, ráadásnak, s ez felbátorít: — Baleset? — intek a sérült ujja irányába. — Fejsze! — mondja, s nagy hasábját dob a tűzre. Aztán várok, visszatelepedve a csend mellé, belefeledkezve a kinti világba. Onnan is ránt vissza hosszú hallgatás után. — Mondtam, hogy hagyom a maga csendjét, ha nem háborgatja maga az enyémet, de vannak, tudja, dolgok, melyek még az ilyen szóktól elszokott emberből is kikívánkoznak... Kérdezte az ujjamat, ezért veszek pár percnyit el a maga csendjéből. Meg aztán az sem mindegy, hogy kinek török kenyeret a kenyeremből, kinek töltök az Halamból. Mert én akkor, azt az embert is úgy fogadtam, mint magát. A csendre jött az is, meg a levegőre, fogyasszon egyikből is, másikból is kedve szerint, gondoltam, mibe kerül? Olyan szíves-forma fiatalember volt, azért bólintottam rá a szavaira, amikor az ujjamnak ugrott a fagyott fáról a fejsze, hogy jöhet, ha kedve van, ha fárasztja az út. Mert nekem menni kellett, ahogy a lábam bírta, mert szakadt a vér az ujjamból. Még jól is esett, hogy nocsak, van még ilyen ember is, mert olyan idő volt, hogy fulltak meg a nehéz jellegektől a fák, a hegyek. De az vállalta, szó nélkül, kérés nélkül, azt hittem, mert a bajomat látja, azért... Tudja jól, két órányira van innen a község, nem indul el akárki, olyan időben, amikor az ember leginkább a lábaira bízza magát, merthogy többet lát azokkal... Jött az a nyomomban, fújt nagyokat, de nem volt egy szava sem. Higgye el, mintha a fájdalmam is enyhült volna. Ember ez, mondtam magamban, még az orvosnő is megdicsérte, amikor a rendelőbe értünk. De az erre is csak hallgatott. Olyan éjszaka-forma volt már, amire visszavergődtünk, esőtől verten, széltől csapottan. Úgy esett bele az ágyba, mint aki alól kiütik a lábakat. Reggel is csak akkor mozdult, amikor kínálni kezdtem az áfonyapálinkával erősített teát. Nemigen fordul melegebb szóra a nyelvem, de úgy éreztem, hogy illik valamit mondani, ha ad az ember valamit a becsületére. Mondtam is neki, olyan köszönésfélét, amiért befárasztotta magát abban a kutyaidőben a faluba, de bár ne mondtam volna semmit, mert akkor nem tudom meg soha az igazságot. És most dicsérhetném magának azt az embert... Mert az azt mondta nekem, hogy félt ebben a rengetegben maradni, hát inkább az utat választotta. Érti? Félelemből tette, amit tett! Milyen ember az ilyen? Az ajtó felé indul, már a kilincsen a keze, amikor még annyit mond: — Azóta tudom, hogy a gyávák többet ártottak az ember hitének, mint a bátrak... Hát így állunk, és most hagyom, hogy maradjon a csenddel. Gúzs Imre