Romániai Magyar Szó, 1990. január (2. évfolyam, 9-32. szám)
1990-01-04 / 9. szám
• BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • TUDÓSÍTÁSOK • RIPORTOK • BELFÖLDI HÍREK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ • 3 A fotoriporter csodálkozva járja az utcát és nem hisz a szemének: az a város — a főváros! —, amelyben néhány héttel ezelőtt nem lehetett szabadon fényképezni, legalább is a központban s az új építkezések környékén, s akit mégis elkaptak volna, azonnal a spionkodás vádjával illették, szóval az a város most mit sem törődik a fényképezőgépekkel, a filmezőgépekkel és a videókamerákkal! A pusztítás nyomai és a város nyugalma: ez most a téma, ezt fotózza mindenki. Szabadon és úgy, ahogy tudják. (SZÉKELY SÁNDOR felvétele) ÚJÉVI BESZÉD A közgyűlések úgyszintén parcellákat adhatnak használatba a fenti feltételek között azoknak is, akik vissza kívánnak térni a faluba és szövetkezeti tagokká óhajtanak válni. A közgyűlések parcellákat adhatnak használatba 2500 négyzetméterig terjedően családonként a községekben vagy a szomszédos városokban lakó más személyeknek is, akik nem szövetkezeti tagok, de kötelezik magukat illeték kifizetésére és a föld jó megművelésére. Az állami mezőgazdasági egységek mezőgazdasági területeket adhatnak használatba dolgozóiknak 5000 négyzetméterig terjedően saját területükből vagy azoknak a szövetkezeti vagy állami mezőgazdasági egységek területéből, ahol az illetők állandó lakhelye van az utóbbi egységek jóváhagyásával. 3. A szövetkezetesített övezetekben a lakóházhoz, a gazdasági épületekhez tartozó terület és az ezeket körülvevő udvar a birtoklók magántulajdona öröklési és elidegeníthetőségi joggal. Az említett udvarok területének meghatározásánál az 1974. évi 58. sz. és 59. sz. törvény megjelenését megelőző helyzettel kell számolni. Ez a terület a használati parcellával együtt nem haladhatja meg a 6000 négyzetmétert a lakóház birtoklója számára. Úgyszintén néhány intézkedés történt a termékek eladása ügyében. 4. A mezőgazdasági használatban vagy magántulajdonban levő terület birtoklói szabadon, piaci szabott árak nélkül értékesíthetik az ezekről a területekről nyert termékeiket mind a piacon, mind pedig a szakosított egységekkel kölcsönösen előnyös feltételek között megkötött szerződések alapján. Úgyszintén az állat- és baromfitartók szabadon és piaci szabott árak nélkül értékesíthetik az ezektől nyert egyedeket és termékeket, ha eleget tettek szerződéses kötelezettségeiknek. A szarvasmarha csakis hivatalosan engedélyezett vágóhídakon vágható le. 5. Az állam a mezőgépészeti állomások és más egységei útján támogatni fogja a mezőgazdasági területek összes birtoklóit gépesített munkák végzésével természetbeni és pénzbeni fizetség ellenében. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelők szakosított egységek útján támogatást kapnak vetőmag, ültetőanyag, trágyák, növényvédő vegyszerek, tenyészállatok, biológiai szaporító anyag, takarmányfélék, gazdasági felszerelés beszerzéséhez és műszaki segédlet formájában. Tisztelt honfitársak! A régi rendszertől súlyos örökséget kaptunk a gazdaságban és a társadalmi életben. A következő időszakban számos nehézséget kell leküzdenünk az ország gazdaságának javítása érdekében. Erőinket megfeszítve, összefogva kell dolgoznunk az összes nehézségek legyűréséért, a nemzetgazdaság újraépítéséért és haladásáért. Csakis egységben győzhetünk továbbra is. A Nemzetmentési Front ezt a felhívást intézi az egész országhoz abban a meggyőződésben, hogy széles visszhangra talál a lakosság minden rétegében. Legyen világos mindannyiunk számára, hogy nem elég megdönteni az önkényuralmat és kivívni a szabadságot , sokkal nehezebb megszilárdítani ezeket a vívmányokat és gyakorlati munkát folytatni az ország haladásáért. A Nemzetmentési Front Tanácsa az új alkotmány tervezetének és az új választási törvénynek a kidolgozásával egyidejűleg a tavaszi szabad választások megszervezése érdekében, fogadalmához híven, tovább munkálkodik mind a gazdasági és társadalmi élet egyes azonnali konkrét problémáinak az emberek javára történő megoldásáért, mind pedig a távlati gazdasági stratégia irányvonalainak kidolgozása céljából, hogy az ország gazdaságát egészséges alapokra helyezze, összhangban a gazdasági törvényekkel és országunk realitásaival. A Nemzetmentési Front minden cselekedetében vezérfonalnak kell hogy tekintse a demokrácia előmozdítását a társadalmi élet minden területén, a tömegek igazi részvételét a döntéshozatalban és a vezető tényező tömegek általi ellenőrzését. Úgyszintén cselekvően előmozdítjuk a Nemzetmentési Front programeszméit az új természetű, széles politikai pluralizmus megvalósítása ügyében, amely nem csupán több párt létére, hanem olyan széles demokratikus keretek igazi érvényesítésére épül, amelyek között kibontakozhat minden tendencia, az öszszes érdekek és értékek, bevonhatók az építőmunkába az ország összes alkotó erői. Ezeknek az eszméknek az előmozdításában nem vagyunk semmilyen idelógia, semmilyen előítélet, semmilyen előre gyártott modell rabjai. Nyílt, állandó dialógust kívánunk folytatni valamennyi erővel, mindazokkal, akik érdekeltek Románia haladásában, függetlenül politikai színezetüktől, nemzetiségüktől vagy vallási meggyőződésüktől. Optimális feltételeket kívánunk teremteni valamennyi megszorítás, a feszültségek, és ellentétek minden forrásának kiküszöböléséhez, a Románia területén együtt élő összes nemzetiségek valóban testvéri együttmunkálkodásához. A nemzetközi életben Románia az egyetemes béke és együttműködés eszméinek méltó zászlóvivője lesz. Tiszteletben fogjuk tartani összes nemzetközi kötelezettségeinket mind szomszédainkkal szemben, mind pedig a nemzetközi szerződésekkel és szervezetekkel szemben, amelyekben részt veszünk. Ugyanakkor szorgalmazzuk a széles nyitást a nagyvilág felé, felszámolva a régi rendszer által kikényszerített mindennemű megszorítást, aktívan fejlesztjük az együttműködést elsősorban az európai országokkal, de a világ többi államával is. Honpolgárok! Kívánjuk, hogy 1990. a század kilencedik évtizedének utolsó esztendeje hozzon igazi előreugrást a Románia, a román nép életében a haladás és a jólét új szakaszába, hozzon gyökeres megújhodást az ország gazdasági, társadalmi és szellemi életében. A Nemzetmentési Front Tanácsa nevében ezúton is szeretnék boldog új évet kívánni Románia minden állampolgárának , fiataloknak és idősebbeknek, férfiaknak, nőknek és gyermekeknek! BALOGH JÓZSEF ÉJFÉLI VENDÉGEK Alig hallható diszkrét kopogás két lejtő rím között Ajtómon nincs kémlelőlyuk fogalmam sincs róla ki lehet Ha bekopog ezen a kései órán nyilvánvaló hogy szüksége van valamire Ajtót nyitottan Egy apostol állt előttem Mögötte libasorban szentelt mártírok prédikátorok szerzetesek nyúzott ábrázata s az előszobából kiömlő fényben megcsillant néhány aranyos korona A sor vége elveszett a lépcsőház homályában Annyi mindent láttam már életemben s oly sokszor kopogtattak ajtómon nem várt látogatók hogy még csak meg se lepődtem Az álmatlan apostol mélytüzű szeme próbafúrást végzett a lelkemben — Hívő román vagy? — kérdezte tárgyilagosan — Magyar vagyok és eretnek... A csalódás moraja áramütésként rándult végig a mögötte állókon és elhalt a lépcsőkanyarban — .. .de azért bejöhettek — Bogdaproste — vetett rám keresztet az apostol és átlépte a küszöböt A többiek némán követték Míg a dámzárral bajlódtam azon törtem a fejem mivel is vendégelem meg őket? A pótkávé elfogyott vodkát csak valutáért adnak Szerencsére még van néhány tasált kínai teám Am hová fektetek ennyi fáradt lelket? — kérdeztem némi szorongással önmagamtól amint beléptem szobámba Udvariasan utat nyitottak prédikátorok szentek mártírok néma sorfala között értem asztalomhoz — Erre vetődtünk — szólalt meg az apostol — csupáncsak a te ablakod volt világos az egész negyedben Feljöttünk szeretnénk megpihenni Amióta lebontották lakásainkat a temetőkben éjszakázunk Mind hidegebb van az álmos esők mihamar ágynak ejtenek és egyre kevesebb a megbízható cinterem A templomokat éjjelre bezárják s a pályaudvarokra érthető okokból nem mehetünk így aztán híveinknél húzzuk meg magunkat Nem kell félned nem leszünk terhedre pár órát maradnánk apadjon el a fáradtság tagjainkból — Atyám helyezzétek magatokat kényelembe Sajnos egyetlen ágyam van s ezen a harminc négyzetméteren nem is tudom hogy boldogultok — Ne aggódj jut itt hely mindannyiunknak s a falak meg a mennyezet is jó füstösek hajdani otthonainkra emlékeztetnek Nicsak egy kétkarú gyertyatartásvette hozzáértéssel szemügyre a szárhegyi alkotótáborban kovácsolt remeket s a következő pillanatban szeme sugarától lángra lobbantak a vaskos gyertyák A többiek fölcsillanó tekintete a táncoló lángokra tapadt Tapintatosan kioltottam csuklóskarú lámpámat s a gyertyatartót az asztalra hoztam — Keressetek helyet magatoknak — Bogdaproste — felek tucatnyi ajak és megdöbbenésemre sötét szárnyú madarakként a magasba emelkedtek és ide-oda szálldosva ki-ki helyet talált magának a falakon a plafonon A manzárdos tetőrészt átengedték a fejedelmeknek akik a falba simulva teljes fenségükben magasodtak fölém és levéve kezüket kövekkel kirakott kardjuk markolatáról imádkoztak Az apostol az előszoba ajtaját vette birtokába kezében jókora kulccsal őrizte a rögtönzött éjjeli menedékhelyet Halkan fölcsendült és erősödve szívbemarkolón szárnyalt a Kyrie eleison Mikor csend lett fölvettem a gyertyatartót (a gyertyák szokatlanul nagy lánggal égtek) és közelebbről megnéztem nyitott szemmel szendergő vendégeimet Valamennyien régi ismerőseim Az 1977-es földrengésben épen maradt de mégis lebontott Biserica Ene freskóin majd az egymás után eltűntetett Sfinta Victori székesegyházban a Sfinta Spiridon Vechi templomban a Vácáresti kolostorban a Cotroceni kápolnában a Mihai Voda kolostorban láttam őket nem egyszer füstösen kormosan több százados mozdulatlanságban földöntúli nyugalomban De mennyire megváltoztak örökösnek hitt ám a felelőtlen téboly tobzódásában ledöntött lakhelyükről kiűzött fárlódó fáradt földönfutókká lettek Köntösük szakadozott ábrázatuk sötétebb néhány árnyalattal Meglepően hasonlítottak a közért a mészárszék a pékség a tejüzlet előtt naphosszat silbakoló nyugdíjas öregekre A mennyezetig érő zsúfolt könyvespolcokra telepedők lenyűgöző látványt nyújtottak a dísztelen szerzetesi csuhán a skófiummal kivarrt főpapi taláron a mártír vérrozsdás ingén átsütöttek foszforeszkáltak a könyvek Megmozdult és szívként lüktetett Ady Eminescu Jászi Oszkár Baconsky Petrarca Ioan Alexandru Erazmus Szilágyi Domokos Blaga Jakó Zsigmond Neruda Parvan Richard de Bury A kajonkodásra mindig kész Sorescu fészkelődni kezdett megköszörülte torkát és némileg elfogódottan szavalni kezdte híres könyörgését „Szentjeim legalább statisztának fogadjatok magatok közé!" Kár a benzinért — gondoltam — mélyen alusznak de ahogy elhangzott a vers utolsó sora válaszként újból felcsendült és nem esdeklőn inkább maliciózusan Uram irgalmazz! Már azon voltam hogy kárörvendve odaszólok Sorescunak na te oltyán ezt megkaptad azonban ismét kopogtak Ezúttal erőteljesen A bejárónő elhűlve beleszagolt szobám levegőjébe és rosszallóan dohogta — Már maga is tömjénillatú kölnit használ — Én nem — szabadkoztam — vendégeim voltak és tekintetem lopva végigsepert a könyvespolcokon a mennyezeten Sehol egy árva lélek Úgy látszik álmodtam az egészet Majd az asztalra néztem Hogy került ide a szekrény tetejéről a kétkarú kovácsolt gyertyatartó? És mikor égtek csonkig a gyertyák? Bejárónőm megrökönyödésére rázendítettem és csöppet sem ájtatosan Kyrie eleison (1989 tavaszán) NEPTUNON JÁRTUNK Neptunon jártunk a napokban, pontosabban Nicolae Ceausescu nyári rezidenciájában — a mangáliai helyőrség tengerészkatonái és tisztjei jóvoltából. Azon kevesek közé tartozunk (a kamarillát leszámítva), akik beléphettek az „elnöki őexcellenciák“ számára fenntartott helyekre. Mert ide még a legrangosabb külföldi vendégeket sem hívták meg. Kizárólag a Ceaușescu család „ellátmánya“ volt a tucatnyi hektáron fekvő, több épületből álló nyári rezidencia, mely rejtve maradt a kíváncsi tekintetek előtt. Az első épülettömb, a nagymama háza, körülbelül egy tízlakásos tömbház terjedelmének felel meg. Egyedül lakott itt Elena Ceauljescu anyja. Ezután következik, japánkert és dendrológiai park közepén, a szülők és gyermekek — Zoe, Nicu, és Valentin — rezidenciája, összesen 7 lakrész, két szoba az unokáknak, két dolgozószoba, délutáni pihenőszoba, esti pihenőszoba. Ugyanebben az épületben kapott helyet néhány kisebb, „mellékhelyiség“, moziterem, fodrászszalon, fogászati rendelő, intenzív hidroterápiás terem, borpince, és üvegház a legfelső szinten. A nyolcvan főnyi személyzetnek állandóan rejtve kellett maradnia, mert a diktátorok nem szívlelték az idegen arcokat maguk körül. A közvetlen közelben: úszómedence, hidegfürdők (kénes mezotermális vízzel, techirghioli vízzel, illetve melegített tengervízzel), utána egy másik dolgozószoba, fent megfigyelőtorony, tovább kikötő, ahol mindig útra készen állt, két jacht és nagy sebességű motorcsónakok. Természetesen, tengeri sétahajózásokhoz. Az épületek külső falait mozaik, freskók, más díszítőelemek borítják Olaszországból és Franciaországból importált építőanyagból. Köröskörülű márvány és bronzszobrok. A szobákban Tonitza, Aman, Grigorescu, Ghiafa, Patrascu festmények, francia goblenek, kínai és japán porcelánok, más műtárgyak, stílbútor, Philips márkájú színes televíziók. És még egy csekélység: a 2000 négyzetméternyi strand homokját speciálisan kirendelt századnyi katona szitálta át minden reggelre. CONSTANTIN ISMAILEANU Rompres Az írószövetség közleménye Hosszú idő után, amely alatt lehetetlen volt gyakorolnia hatáskörét és statutáris kötelezettségeit, az Írószövetség Vezető Tanácsa december 28-i ülésén a következő határozatokat hozta: Megválasztották a Szövetség Ideiglenes Vezető Bizottságát, melyet a következők alkotnak: Mircea Dinescu, elnök, Ana Blandiana, Dan Deliu, Stefan Augustin Doinaj, Domokos Géza, Octavian Paler, Eugen Simion, Stelian Tanase. Az Írószövetség külkapcsolatokban illetékes szóvivőjének Dan Haulicát jelölték ki. A Vezető Tanács úgy határozott, hogy a lehető legrövidebb időn belül összehívják a romániai írók országos kongresszusát, és meghozta az előkészítéséhez szükséges intézkedéseket. Elhatározták, hogy az Írószövetség tagjaiként igazolják azokat a fiatal írókat, akiket eddig megakadályoztak abban, hogy az Írószövetség tagjai legyenek. Az igazolásnál tiszteletben tartják az alapszabályzatban előírt demokratikus eljárást. Szívszorongás, kétely fogott el, ahányszor a Kolozsvári Libertatea Fafeldolgozó Vállalatba, a megye egyik fontos ipari egységébe kellett ellátogatnom. Mindezt az ismert merev gazdasági szerkezet, a gazdasági mutatók elképzelhetetlen káosza, csak a papíron levő, kiutalások általános zűrzavara miatt. Bár az összeforrott munkaközösség, románok, magyarok együttesen, egyebet sem tettek, mint határtalan energiával nehezebbnél nehezebb feladatokat oldottak meg, mégis szomorúan vették tudomásul, hogy a nem egyszer emberfeletti erőfeszítésük hiábavaló. Mert a dolgok menete mind rosszabbra fordult. Kétségkívül a logikátlan központosítás értelmetlen erőltetése megbéklyózta a gazdaságot, s ennek következményeit nem lehet felszámolni egyik napról a másikra. Amíg olyan gazdasági szerkezet nem jön létre, amely elősegíti a normális, hatékony tevékenységet, azon kell gondolkoznunk, mit tehetnénk a gazdasági élet megjavításáért, különösképpen a termelőkapacitások maximális kihasználásáért, mivel az új gazdaság rendszerezése, a forradalom vívmányai feltétlenül megkövetelik a termelési folyamat zökkenőmentességét. Mi történik a kolozsvári Libertateával? Amint az elnevezés is utal rá, az emberek, megszabadulva a zsarnoki rendszertől, felszabadultan gondolkoznak és dolgoznak a valóban szabad társadalom érdekeiért. A demokrácia a legelrejtettebb területekre is bebocsátást nyert. Az emberek arckifejezéséről eltűntek a szomorúság, az aggodalom jelei, örömmel nyugtázzák a gazdaságot fenyegető katasztrófa megszűntét. Ez az itt dolgozó emberek egyéni véleménye. De hagyjuk őket beszélni: Aldea Iacob, a terviroda vezetője így számol be a vállalati élet fontosabb eseményeiről: — Ezekben a nehéz forradalmi napokban az első számú követelményt a vállalat védelme jelentette. Már az első napokban megszerveztük a kulcsfontosságú részlegek, valamint javaink védelmét. A karácsonyt követő napokon a legszélesebb demokratikus alapokon nyugvó általános szavazás útján megválasztottuk a Nemzetmentési Front vállalati bizottságát , amelyben a fiatalok vannak többségben. December 26-án teljes létszámmal megkezdődött a termelés. A kezdés jól sikerült. Már az első napon milliónyi értékű termelés megvalósításáról számolhatunk be. Beszélgetőpartneremtől megkérdeztem, mit szándékoznak tenni, hogyan támogatják, segítik elő termelőtevékenységükkel a forradalmi vívmányokat. Gyors és határozott választ kaptam. — Nyugodtan, szervezetten, öntudatosan, a lehető legjobb tudásunk szerint dolgozunk, hogy a javak előállítása ne szenvedjen hiányt. Meg kell szilárdítani a tevékenység minden területén a rendet és a fegyelmet, mert csak így tudunk a leghatározottabban segíteni gazdaságunk helyreállításában, megszilárdításában. — Rengeteg a tennivalónk — szólalt meg Man Viorel mérnök. — A régi zsarnoki korszak „öröksége“ sok fejtörést és gondot okoz. Embereink, autóink járják az országot, nyersanyagért, festékért, lakkért, hisz mindezek a termelőfolyamat nélkülözhetetlen alapanyagai. Embereink a jövőre is gondolnak, célunk korszerű, hatékony gazdaság megteremtése, amely a társadalom valódi szükségleteihez, a lehetőségekhez alkalmazkodik, nem valami képzeletbeli követelményekhez, ahogy az eddig történt. Ezentúl a szakavatottig, a kezdeményezés, a valódi érdekeltség foglalja el az első helyet tevékenységünkben. De addig is, mindenki tudja, a legfontosabb dolog most a lehetőségekhez mérten a legjobban dolgozni. A kivívott demokrácia megfelelő munkalégkört, tág lehetőségeket nyitott az energikus termelőmunkára. Nem elfecsérelt energia ez. Saját magunknak termelünk. Az emberek optimista, egészséges szemlélete felvillanyozott. Arra gondoltam, ezentúl szívszorongás nélkül, nyugodtan látogathatok a szabad Libertatea vállalatba. ROMAN JÁNOS SAJÁT MAGUMNAK TERMELÜNK (Folytatás az 1. oldalról) nem riadt vissza a titkosrendőrség, céljai érdekében. De hol a kínzókamra? Irány Temesvár katonai parancsnoksága. Zeca ezredes, aki a parancsnok egyik legközelibb munkatársa, nem tud fogadni. Dolga rengeteg, nyilván, de amikor visszahozzák igazolványomat, benne egy újabb, s szabad járást biztosít mindenütt a városban. A katonaság tehát nem áll utamban, kereshetem a kamrát. Irány a börtön. Vagy ötven ember állja körül a kaput. Két külföldi kocsit is látunk. Utóbbiakból tévések veszik ki felszerelésüket, filmezni szeretnék a politikai foglyok kilépését, akiket a legutóbbi törvényerejű rendeletek szerint szabadon kell engedni. A jelenlévőket hozzátartozóknak gondolom, akik övéiket várják. Csengetek a kapun. A kapus civilben. Elmondom, a kínzókamrát szeretném látni. Igazolványt kér, hümmög, jó, telefonál a főnökökhöz. Telnek a percek, lassan már negyedórája várakozom a kapun kívül. Mely közben többször is kinyílik. Katonákat hoz egy kocsi, élelmet egy másik. Civil ruhás embereket engednek be. Újra szólok a kapusnak, mi a válasz, kérdem. Foglalt a parancsnok. Szóljon a helyettesnek, valakinek, akivel szót válthatnék ... Újabb negyedóra, ismét bekopogok. Odajön egy rendőrszázados is ez alkalommal. Ő szól rám. — A kínzókamrát a securitatén keresse, kérem. Hallják ezt néhányan, emberek gyűlnek körém. — Minket a feleségemmel csaknem agyonvertek, 17-én. A Gyárvárosból jöttünk, nagy tömegben, a megyei pártszékház felé, az első sorokban voltunk. Amikor elértük a Bega-híd vonalát, ahonnan a székházig, köztudott, alig 200 méter van, a sisakos-védőruhás-gumibotos, állig felfegyverzett rohamosztag szoros lánca zárta el az utat. Ütöttek-vertek, szúrtak-rúgtak, tapostak-ordítottak, de még nem lőttek, összefogdostak néhányunkat, berúgdostak egy Daciába, amelyen nem volt rendszám. Amikor visszanéztem, láttam, már kutyákat is hoztak, s a vicsorító vadakat a tömegre engedték. — Kérdeztek, szóltak valamit? — Azt üvöltözték, hogy hallgassunk. A kocsi szédült iramban hajtott a secu épülete felé. Az egyik nagyobb kanyarnál a vezető csaknem elvesztette uralmát a kocsi felett, a velünk hátul beszállt rohamosztagos azt hitte, ki akarunk ugrani. .Vagy hogy miattunk történt az egyensúlyvesztés, bajonettjével a feleségem felé szúrt. El akartam hárítani a döfést, a penge a bal kezem hüvelykujjánál hatolt a kezembe. A rendőrség udvarán, amely közös a secuéval, kifektettek a földre, és a főhadnagy bottal, puskatussal, gumibottal kegyetlenül ütlegelen kezdett. A nevét nem tudom pontosan, Ivanescu vagy Ivanciu. Keresztneve Celin. Hatalmas férfi, megvan 190 centi, 34 éves. Ezt onnan tudom, hogy iskolatársam volt valamikor. Ez az ember verte végig feleségemet a nyakszírtjétől a talpáig. Nézze, a feleségem nincsen 150 centi, ruhástól nem nyom 50 kilót. Amikor végzett vele, asszonyom nem tudott felkelni. Fel kellett húzni a kövezetről. Engem is végigvert. Ordítottam, ahogy csak tudtam. Meghallhatták a környéken, valaki a szomszéd tömbház tetejéről filmezni kezdett. Egy milicista azt kiáltotta, lőjék le a filmezőt. Egy másik főhadnagy — vagy harminc rendőr volt akkor az udvaron — nem engedte a lövöldözést. Ő szólt rá erre a Calvnre is, fejezze már be a verést. — Hogy hívják ezt a másik főhadnagyot? — Sajnos, nem tudtam meg. A bűnüldözők csoportjában dolgozik, úgy mondták, Stroia alezredes alatt szolgál. — Miért verték magukat? — Hogy valljuk be, mi vagyunk a felbujtók, mi vezettük a pártszékház felé a népet. Amikor ezt tagadtam, követelték, nevezzem meg a szervezőt. Ha tudom, akkor sem mondtam volna meg. Volt már dolgom velük, szereztem sajnos némi tapasztalatot módszereikkel kapcsolatosan. — És azután? — Ide hoztak a börtönbe. Ahol szerdáig tartottak. Itt engem már nem vertek, a feleségemet sem. De egyik szobatársamat, akit kivittek, rémes állapotban hoztak vissza. Nekem a veréstől az ajkam szakadt fel, a fejemet is betörték. Amíg beszélgetünk, sokan gyűlnek körénk, kiderül, nem szabaduló politikai foglyok hozzátartozói vannak itt, hanem olyanok, akiket a véres napok alatt behoztak ide, szerdán kiengedtek, de irataikat még mindig nem kapták meg. Ezért vannak itt. Megszólalnak néhányan. — És azt nem kérdezi, mit adtak nekünk enni? A puliszkába drótdarabokat találtam. — A káposztában féreg volt, kérem, nem tudtam egy falatot sem enni, öklendeztem. — A babban pedig szemét, kavicsok. Nem ételt adtak nekünk, moslékot. — Hogy hívják? — fordulok előbbi beszélgetőtársamhoz. — Terbancea Nicolae vagyok, építőmunkás. A feleségem Geta, ő a gyapjúiparban dolgozik. Én is kérdeznék valamit: Mikor jelenik meg a cikk a Luptátor Bánáteanban? — Nem a helyi román laptól vagyok, hanem az országos magyartól — mondom a nevünket. — Olvasók én magyarul is — vált nyelvet Terbancea —, csak írja már meg valaki! (Folytatjuk) HOL A KÍNZÓKAMRA? KÉPTELEN, DE IGAZ TÖRTÉNETEK GYANÚS ELEM Az elmúlt napok eseményei bennünket, a bányák mélyében dolgozókat is felemelő érzéssel töltöttek el. Személy szerint az egész ügy azért kedvesebb szívemnek, mert én is — a véletlenek kedvezőtlen öszszejátszása révén — egyike voltam a diktátor által teremtett rend áldozatainak. Eredeti szakmám biológus. De bizonyos, tőlem független körülmények folytán (véletlenül szobatársak voltunk egy kollégámmal, aki belekeveredett egy „államellenes“ akcióba) állás nélkül maradtam, feleségemmel és öt gyermekemmel. Más lehetőségem nem lévén, bányába mentem dolgozni. Megszerettem ezt a munkát, az utóbbi időben már lőmester voltam. Később kiderült ártatlanságom, viszont már nem volt meg a biológusi állás, így megmaradtam kényszer munkakörömben, amíg, úgymond, egy lehetőség adódna. Legalábbis ezzel áltattak az akkori hatalom emberei. Alkalom mindmáig nem adódott, így jelen pillanatban, ez örömteli percekben, én is bányászként kapcsolódhatok be az általános lelkesedésbe, s abba a tevékenységbe, melyre a forradalomnak, az országnak e nehéz percekben szüksége van. Úgy érzem, bányásztársaimmal együtt, hogy a tettek ideje nem szünetelhet az öröm, az ujjongás miatt, hanem pontosan azért, hogy örömünk tartós legyen, a munkánkat fokoznunk kell. Mindenféle formalizmus, átvállalások mellőzésével, nekünk kötelességünk bármi áron egyre több ércet a felszínre hozni. Ez a mi nagy feladatunk ebben a forradalomban. Ezért a forradalomért pedig érdemes teljes énünket odaadni. Bármit tennénk is az ügy érdekében, bármilyen hőstettnek is számítana az, soha nem fogjuk elfelejteni azon fiatalok, katonák, idősebbek áldozatát, akik vérükkel szentesítették a nép akaratának beteljesülését. Ezért, azon a felejthetetlen december 22-i estén, ott, a nagybányai tanácsháza előtti téren én is egy gyertyát gyújtottam, s ahogy elnéztem a sok ezer égő-pislákoló fényt, a kezemre csöppent egy forró faggyúcsepp. Akkor jöttem rá, hogy még a gyertyák is az elesetteket siratják. RAVAI NAGY SÁNDOR, a felsőbányabánya főmestere Szerk. meg..: Ravai Nagy Sándor biológust a néhai Előre szerkesztősége még nem is olyan régen alkalmazni szerette volna. A szándék azonban szándék maradt, vagy annyi sem... Az akkori „illetékesek“ minden magyarázat nélkül eltorlaszolták útját!