Romániai Magyar Szó, 1990. január (2. évfolyam, 9-32. szám)

1990-01-04 / 9. szám

• BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • TUDÓSÍTÁSOK • RIPORTOK • BELFÖLDI HÍREK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ • 3 A fotoriporter csodálkozva járja az utcát és nem hisz a szemének: az a város — a főváros! —, amelyben néhány héttel ezelőtt nem lehetett szabadon fényképezni, legalább is a központban s az új építkezések környékén, s akit mégis elkaptak volna, azonnal a spionkodás vádjával illették, szóval az a város most mit sem törődik a fényképezőgépekkel, a filmezőgépekkel és a videókamerákkal! A pusztítás nyomai és a város nyugalma: ez most a téma, ezt fotózza minden­ki. Szabadon és úgy, ahogy tudják. (SZÉKELY SÁNDOR felvétele) ÚJÉVI BESZÉD A közgyűlések úgyszintén parcellákat adhat­nak használatba a fenti feltételek között azok­nak is, akik vissza kívánnak térni a faluba és szövetkezeti tagokká óhajtanak válni. A közgyűlések parcellákat adhatnak hasz­nálatba 2500 négyzetméterig terjedően csalá­donként a községekben vagy a szomszédos vá­rosokban lakó más személyeknek is, akik nem szövetkezeti tagok, de kötelezik magukat ille­ték kifizetésére és a föld jó megművelésére.­­ Az állami mezőgazdasági egységek mező­­gazdasági területeket adhatnak használatba dolgozóiknak 5000 négyzetméterig terjedően saját területükből vagy azoknak a szövetkezeti vagy állami mezőgazdasági egységek területé­ből, ahol az illetők állandó lakhelye van az utóbbi egységek jóváhagyásával. 3. A szövetkezetesített övezetekben a lakó­házhoz, a gazdasági épületekhez tartozó terület és az ezeket körülvevő udvar a birtoklók ma­gántulajdona öröklési és elidegeníthetőségi joggal. Az említett udvarok területének meghatáro­zásánál az 1974. évi 58. sz. és 59. sz. törvény megjelenését megelőző helyzettel kell számolni. Ez a terület a használati parcellával együtt nem haladhatja meg a 6000 négyzetmétert a lakóház birtoklója számára. Úgyszintén néhány intézkedés történt a ter­mékek eladása ügyében. 4. A mezőgazdasági használatban vagy ma­gántulajdonban levő terület birtoklói szabadon, piaci szabott árak nélkül értékesíthetik az ezekről a területekről nyert termékeiket mind a piacon, mind pedig a szakosított egységekkel kölcsönösen előnyös feltételek között megkötött szerződések alapján. Úgyszintén az állat- és baromfitartók szaba­don és piaci szabott árak nélkül értékesíthetik az ezektől nyert egyedeket és termékeket, ha eleget tettek szerződéses kötelezettségeiknek. A szarvasmarha csakis hivatalosan engedé­lyezett vágóhídakon vágható le. 5. Az állam a mezőgépészeti állomások és más egységei útján támogatni fogja a mező­­gazdasági területek összes birtoklóit gépesített munkák végzésével természetbeni és pénzbeni fizetség ellenében. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelők sza­kosított egységek útján támogatást kapnak vetőmag, ültetőanyag, trágyák, növényvédő vegyszerek, tenyészállatok, biológiai szaporító anyag, takarmányfélék, gazdasági felszerelés beszerzéséhez és műszaki segédlet formájában. Tisztelt honfitársak! A régi rendszertől súlyos örökséget kaptunk a gazdaságban és a társadalmi életben. A kö­vetkező időszakban számos nehézséget kell le­­küzdenünk az ország gazdaságának javítása érdekében. Erőinket megfeszítve, összefogva kell dolgoznunk az összes nehézségek legyűré­séért, a nemzetgazdaság újraépítéséért és hala­dásáért. Csakis egységben győzhetünk továbbra is. A Nemzetmentési Front ezt a felhívást in­tézi az egész országhoz abban a meggyőződés­ben, hogy széles visszhangra talál a lakosság minden rétegében. Legyen világos mindannyiunk számára, hogy nem elég megdönteni az önkényuralmat és ki­vívni a szabadságot , sokkal nehezebb meg­szilárdítani ezeket a vívmányokat és gyakor­­lati munkát folytatni az ország haladásáért. A Nemzetmentési Front Tanácsa az új alkot­mány tervezetének és az új választási törvény­nek a kidolgozásával egyidejűleg a tavaszi szabad választások megszervezése érdekében, fogadalmához híven, tovább munkálkodik mind a gazdasági és társadalmi élet egyes azonnali konkr­ét problémáinak az emberek javára törté­nő megoldásáért, mind pedig a távlati gazda­sági stratégia irányvonalainak kidolgozása cél­jából, hogy az ország gazdaságát egészséges alapokra helyezze, összhangban a gazdasági törvényekkel és országunk realitásaival. A Nemzetmentési Front minden cselekedeté­ben vezérfonalnak kell hogy tekintse a demok­rácia előmozdítását a társadalmi élet minden területén, a tömegek igazi részvételét a döntés­­hozatalban és a vezető tényező tömegek általi ellenőrzését. Úgyszintén cselekvően előmozdít­juk a Nemzetmentési Front programeszméit az új természetű, széles politikai pluralizmus meg­valósítása ügyében, amely nem csupán több párt létére, hanem olyan széles demokratikus keretek igazi érvényesítésére épül, amelyek kö­zött kibontakozhat minden tendencia, az ösz­­szes érdekek és értékek, bevonhatók az építő­munkába az ország összes alkotó erői. Ezeknek az eszméknek az előmozdításában nem vagyunk semmilyen idelógia, semmilyen előítélet, semmilyen előre gyártott modell rab­jai. Nyílt, állandó dialógust kívánunk folytatni valamennyi erővel, mindazokkal, akik érdekel­tek Románia haladásában, függetlenül politikai színezetüktől, nemzetiségüktől vagy vallási meggyőződésüktől. Optimális feltételeket kívánunk teremteni va­lamennyi megszorítás, a feszültségek, és ellen­tétek minden forrásának kiküszöböléséhez, a Románia területén együtt élő összes nemzeti­ségek valóban testvéri együttmunkálkodásá­­hoz. A nemzetközi életben Románia az egyetemes béke és együttműködés eszméinek méltó zászló­vivője lesz. Tiszteletben fogjuk tartani összes nemzetközi kötelezettségeinket mind szomszé­dainkkal szemben, mind pedig a nemzetközi szerződésekkel és szervezetekkel szemben, ame­lyekben részt veszünk. Ugyanakkor szorgal­mazzuk a széles nyitást a nagyvilág felé, fel­számolva a régi rendszer által kikényszerített mindennemű megszorítást, aktívan fejlesztjük az együttműködést elsősorban az európai or­szágokkal, de a világ többi államával is. Honpolgárok! Kívánjuk, hogy 1990. a század kilencedik év­tizedének utolsó esztendeje hozzon igazi előre­­ugrást a Románia, a román nép életében a ha­ladás és a jólét új szakaszába, hozzon gyökeres megújhodást az ország gazdasági, társadalmi és szellemi életében. A Nemzetmentési Front Tanácsa nevében ez­úton is szeretnék boldog új évet kívánni Ro­mánia minden állampolgárának , fiataloknak és idősebbeknek, férfiaknak, nőknek és gyer­mekeknek! BALOGH JÓZSEF ÉJFÉLI VENDÉGEK Alig hallható diszkrét kopogás két lejtő rím között Ajtómon nincs kémlelőlyuk fogalmam sincs róla ki lehet Ha bekopog ezen a kései órán nyilvánvaló hogy szüksége van valamire Ajtót nyitottan Egy apostol állt előttem Mögötte libasorban szentelt mártírok prédikátorok szerzetesek nyúzott ábrázata s az előszobából kiömlő fényben megcsillant néhány aranyos korona A sor vége elveszett a lépcsőház homályában Annyi mindent láttam már életemben s oly sokszor kopogtattak ajtómon nem várt látogatók hogy még csak meg se lepődtem Az álmatlan apostol mélytüzű szeme próbafúrást végzett a lelkemben — Hívő román vagy? — kérdezte tárgyilagosan — Magyar vagyok és eretnek... A csalódás moraja áramütésként rándult végig a mögötte állókon és elhalt a lépcsőkanyarban — .. .de azért bejöhettek — Bogdaproste — vetett rám keresztet az apostol és átlépte a küszöböt A többiek némán követték Míg a dámzárral bajlódtam azon törtem a fejem mivel is vendégelem meg őket? A pótkávé elfogyott vodkát csak valutáért adnak Szerencsére még van néhány tasált kínai teám Am hová fektetek ennyi fáradt lelket? — kérdeztem némi szorongással önmagamtól amint beléptem szobámba Udvariasan utat nyitottak prédikátorok szentek mártírok néma sorfala között értem asztalomhoz — Erre vetődtünk — szólalt meg az apostol — csupáncsak a te ablakod volt világos az egész negyedben Feljöttünk szeretnénk megpihenni Amióta lebontották lakásainkat a temetőkben éjszakázunk Mind hidegebb van az álmos esők mihamar ágynak ejtenek és egyre kevesebb a megbízható cinterem A templomokat éjjelre bezárják s a pályaudvarokra érthető okokból nem mehetünk így aztán híveinknél húzzuk meg magunkat Nem kell félned nem leszünk terhedre pár órát maradnánk apadjon el a fáradtság tagjainkból — Atyám helyezzétek magatokat kényelembe Sajnos egyetlen ágyam van s ezen a harminc négyzetméteren nem is tudom hogy boldogultok — Ne aggódj jut itt hely mindannyiunknak s a falak meg a mennyezet is jó füstösek hajdani otthonainkra emlékeztetnek Nicsak egy kétkarú gyertyatartá­s­­vette hozzáértéssel szemügyre a szárhegyi alkotó­táborban kovácsolt remeket s a következő pillanatban szeme sugarától lángra lobbantak a vaskos gyertyák A többiek fölcsillanó tekintete a táncoló lángokra tapadt Tapintatosan kioltottam csuklóskarú lámpámat s a gyertyatartót az asztalra hoztam — Keressetek helyet magatoknak — Bogdaproste — felek­ tucatnyi ajak és megdöbbenésemre sötét szárnyú madarakként a magasba emelkedtek és ide-oda szálldosva ki-ki helyet talált magának a falakon a plafonon A manzárdos tetőrészt átengedték a fejedelmeknek akik a falba simulva teljes fenségükben magasodtak fölém és levéve kezüket kövekkel kirakott kardjuk markolatáról imádkoztak Az apostol az előszoba ajtaját vette birtokába kezében jókora kulccsal őrizte a rögtönzött éjjeli menedékhelyet Halkan fölcsendült és erősödve szívbemarkolón szárnyalt a Kyrie eleison Mikor csend lett fölvettem a gyertyatartót (a gyertyák szokatlanul nagy lánggal égtek) és közelebbről megnéztem nyitott szemmel szendergő vendégeimet Valamennyien régi ismerőseim Az 1977-es földrengésben épen maradt de mégis lebontott Biserica Ene freskóin majd az egymás után eltűntetett Sfinta Victori székesegyházban a Sfinta Spiridon Vechi templomban a Vácáresti kolostorban a Cotroceni kápolnában a Mihai Voda kolostorban láttam őket nem egyszer füstösen kormosan több százados mozdulatlanságban földöntúli nyugalomban De mennyire megváltoztak örökösnek hitt ám a felelőtlen téboly tobzódásában ledöntött lakhelyükről kiűzött fárlódó fáradt földönfutókká lettek Köntösük szakadozott ábrázatuk sötétebb néhány árnyalattal Meglepően hasonlítottak a közért a mészárszék a pékség a tejüzlet előtt naphosszat silbakoló nyugdíjas öregekre A mennyezetig érő zsúfolt könyvespolcokra telepedők lenyűgöző látványt nyújtottak a dísztelen szerzetesi csuhán a skófiummal kivarrt főpapi taláron a mártír vérrozsdás ingén átsütöttek foszforeszkáltak a könyvek Megmozdult és szívként lüktetett Ady Eminescu Jászi Oszkár Baconsky Petrarca Ioan Alexandru Erazmus Szilágyi Domokos Blaga Jakó Zsigmond Neruda Parvan Richard de Bury A kajonkodásra mindig kész Sorescu fészkelődni kezdett megköszörülte torkát és némileg elfogódottan szavalni kezdte híres könyörgését „Szentjeim legalább statisztának fogadjatok magatok közé!" Kár a benzinért — gondoltam — mélyen alusznak de ahogy elhangzott a vers utolsó sora válaszként újból felcsendült és nem esdeklőn inkább maliciózusan Uram irgalmazz! Már azon voltam hogy kárörvendve odaszólok Sorescunak na te oltyán ezt megkaptad azonban ismét kopogtak Ezúttal erőteljesen A bejárónő elhűlve beleszagolt szobám levegőjébe és rosszallóan dohogta — Már maga is tömjénillatú kölnit használ — Én nem — szabadkoztam — vendégeim voltak és tekintetem lopva végigsepert a könyvespolcokon a mennyezeten Sehol egy árva lélek Úgy látszik álmodtam az egészet Majd az asztalra néztem Hogy került ide a szekrény tetejéről a kétkarú kovácsolt gyertyatartó? És mikor égtek csonkig a gyertyák?­­ Bejárónőm megrökönyödésére rázendítettem és csöppet sem ájtatosan Kyrie eleison (1989 tavaszán) NEPTUNON JÁRTUNK Neptunon jártunk a napokban, pontosabban Nicolae Ceau­­sescu nyári rezidenciájában — a mangáliai helyőrség tenge­részkatonái és tisztjei jóvoltából. Azon kevesek közé tarto­zunk (a kamarillát leszámít­va), akik beléphettek az „el­nöki őexcellenciák“ számára fenntartott helyekre. Mert ide még a legrangosabb külföldi vendégeket sem hívták meg. Kizárólag a Ceaușescu család „ellátmánya“ volt a tucatnyi hektáron fekvő, több épület­ből álló nyári rezidencia, mely rejtve maradt a kíváncsi te­kintetek előtt. Az első épülettömb, a nagy­mama háza, körülbelül egy tízlakásos tömbház terjedel­mének felel meg. Egyedül la­kott itt Elena Ceauljescu any­ja. Ezután következik, japán­kert és dendrológiai park kö­zepén, a szülők és gyermekek — Zoe, Nicu, és Valentin — rezidenciája, összesen 7 lak­rész, két szoba az unokáknak, két dolgozószoba, délutáni pi­henőszoba, esti pihenőszoba. Ugyanebben az épületben ka­pott helyet néhány kisebb, „mellékhelyiség“, moziterem, fodrászszalon, fogászati ren­delő, intenzív hidroterápiás te­rem, borpince, és üvegház a legfelső szinten. A nyolcvan főnyi személy­zetnek állandóan rejtve kel­lett maradnia, mert a diktá­torok nem szívlelték az ide­gen arcokat maguk körül. A közvetlen közelben: úszó­medence, hidegfürdők (kénes mezotermális vízzel, techir­­ghioli vízzel, illetve melegített tengervízzel), utána egy má­sik dolgozószoba, fent megfi­gyelőtorony, tovább kikötő, a­­hol mindig útra készen állt, két jacht és nagy sebességű motorcsónakok. Természete­sen, tengeri sétahajózásokhoz. Az épületek külső falait mo­zaik, freskók, más díszítőele­mek borítják Olaszországból és Franciaországból importált é­­pítőanyagból. Köröskörül­ű márvány és bronzszobrok. A szobákban Tonitza, Aman, Grigorescu, Ghiafa, Patrascu festmények, francia goblenek, kínai és japán porcelánok, más műtárgyak, stílbútor, Phi­lips márkájú színes televíziók. És még egy csekélység: a 2000 négyzetméternyi strand homokját speciálisan kirendelt századnyi katona szitálta át minden reggelre. CONSTANTIN ISMAILEANU Rompres Az írószövetség közleménye Hosszú idő után, amely alatt lehetetlen volt gyakorolnia hatáskörét és statutáris kö­telezettségeit, az Írószövet­ség Vezető Tanácsa december 28-i ülésén a következő ha­tározatokat hozta: Megválasztották a Szövet­ség Ideiglenes Vezető Bi­zottságát, melyet a követke­zők alkotnak: Mircea Di­­nescu, elnök, Ana Blandiana, Dan De­liu, Stefan Augustin Doina­j, Domokos Géza, Oc­­tavian Paler, Eugen Simion, Stelian Tanase. Az Írószövet­ség külkapcsolatokban ille­tékes szóvivőjének Dan Hau­­licát jelölték ki. A Vezető Tanács úgy hatá­rozott, hogy a lehető legrövi­debb időn belül összehívják a romániai írók országos kong­resszusát, és meghozta az elő­készítéséhez szükséges intéz­kedéseket. Elhatározták, hogy az Író­­szövetség tagjaiként igazolják azokat a fiatal írókat, akiket eddig megakadályoztak abban, hogy az Írószövetség tagjai legyenek. Az igazolásnál tisz­teletben tartják az alapsza­bályzatban előírt demokrati­kus eljárást. Szívszorongás, kétely fogott el, ahányszor a Kolozsvári Libertatea Fafeldolgozó Vál­lalatba, a megye egyik fontos ipari egységébe kellett elláto­gatnom. Mindezt az ismert merev gazdasági szerkezet, a gazdasági mutatók elképzelhe­tetlen káosza, csak a papíron levő, kiutalások általános zűrzavara miatt. Bár az összeforrott munka­­közösség, románok, magya­rok együttesen, egyebet sem tettek, mint határtalan ener­giával nehezebbnél nehezebb feladatokat oldottak meg, mégis szomorúan vették tudo­másul, hogy a nem egyszer emberfeletti erőfeszítésük hiá­bavaló. Mert a dolgok menete mind rosszabbra fordult. Kétségkívül a logikátlan köz­­pontosítás értelmetlen erőlte­tése megbéklyózta a gazdasá­got, s ennek következményeit nem lehet felszámolni egyik napról a másikra. Amíg olyan gazdasági szerkezet nem jön létre, amely elősegíti a nor­mális, hatékony tevékenységet, azon kell gondolkoznunk, mit tehetnénk a gazdasági élet megjavításáért, különöskép­pen a termelőkapacitások ma­ximális kihasználásáért, mi­vel az új gazdaság rendszere­zése, a forradalom vívmányai feltétlenül megkövetelik a ter­melési folyamat zökkenőmen­tességét. Mi történik a kolozsvári Libertateával? Amint az el­nevezés is utal rá, az emberek, megszabadulva a zsarnoki rendszertől, felszabadultan gondolkoznak és dolgoznak a valóban szabad társadalom érdekeiért. A demokrácia a legelrej­tettebb területekre is bebocsátást nyert. Az emberek arckifejezéséről eltűntek a szomorúság, az aggodalom je­lei, örömmel nyugtázzák a gazdaságot fenyegető kataszt­rófa megszűntét. Ez az itt dol­gozó emberek egyéni vélemé­nye. De hagyjuk őket beszélni: Aldea Iacob, a terviroda ve­zetője így számol be a válla­lati élet fontosabb eseményei­ről: — Ezekben a nehéz forra­dalmi napokban az első számú követelményt a vállalat védel­me jelentette. Már az első na­pokban megszerveztük a kulcsfontosságú részlegek, va­lamint javaink védelmét. A karácsonyt követő napokon a legszélesebb demokratikus a­­lapokon nyugvó általános sza­vazás útján megválasztottuk a Nemzetmentési Front válla­lati bizottságát , amelyben a fiatalok vannak többségben. December 26-án teljes lét­számmal megkezdődött a ter­melés. A kezdés jól sikerült. Már az első napon milliónyi értékű termelés megvalósí­tásáról számolhatunk be. Beszélgetőpartneremtől meg­kérdeztem, mit szándékoznak tenni, hogyan támogatják, se­gítik elő termelőtevékenysé­gükkel a forradalmi vívmá­nyokat. Gyors és határozott választ kaptam. — Nyugodtan, szervezetten, öntudatosan, a lehető legjobb tudásunk szerint dolgozunk, hogy a javak előállítása ne szenvedjen hiányt. Meg kell szilárdítani a tevékenység minden területén a rendet és a fegyelmet, mert csak így tu­dunk a leghatározottabban se­gíteni gazdaságunk helyreállí­tásában, megszilárdításában. — Rengeteg a tennivalónk — szólalt meg Man Viorel mérnök. — A régi zsarnoki korszak „öröksége“ sok fejtö­rést és gondot okoz. Embere­ink, autóink járják az orszá­got, nyersanyagért, festékért, lakkért, hisz mindezek a ter­melőfolyamat nélkülözhetetlen alapanyagai. Embereink a jö­vőre is gondolnak, célunk kor­szerű, hatékony gazdaság meg­teremtése, amely a társadalom valódi szükségleteihez, a lehe­tőségekhez alkalmazkodik, nem valami képzeletbeli kö­vetelményekhez, ahogy az ed­dig történt. Ezentúl a szak­avatottig, a kezdeményezés, a valódi érdekeltség foglalja el az első helyet tevékenysé­günkben. De addig is, minden­ki tudja, a legfontosabb dolog most a lehetőségekhez mérten a legjobban dolgozni. A kiví­vott demokrácia megfelelő munkalégkört, tág lehetősé­geket nyitott az energikus ter­melőmunkára. Nem elfecsé­relt energia ez. Saját magunk­nak termelünk. Az emberek optimista, e­­gészséges szemlélete felvilla­nyozott. Arra gondoltam, e­­zentúl szívszorongás nélkül, nyugodtan látogathatok a sza­bad Libertatea vállalatba. ROMAN JÁNOS SAJÁT MAGUMNAK TERMELÜNK (Folytatás az 1. oldalról) nem riadt vissza a titkosrendőr­ség, céljai érdekében. De hol a kínzókamra? Irány Temesvár katonai pa­rancsnoksága. Zeca ezredes, aki a parancsnok egyik legközelibb munkatársa, nem tud fogadni. Dolga rengeteg, nyilván, de ami­kor visszahozzák igazolványo­mat, benne egy újabb, s szabad járást biztosít mindenütt a vá­rosban. A katonaság tehát nem áll utamban, kereshetem a kam­rát. Irány a börtön. Vagy ötven ember állja körül a kaput. Két külföldi kocsit is látunk. Utób­biakból tévések veszik ki felsze­relésüket, filmezni szeretnék a politikai foglyok kilépését, aki­ket a legutóbbi törvényerejű ren­deletek szerint szabadon kell en­gedni. A jelenlévőket hozzátar­tozóknak gondolom, akik övéiket várják. Csengetek a kapun. A kapus civilben. Elmondom, a kínzókam­rát szeretném látni. Igazolványt kér, hümmög, jó, telefonál a fő­nökökhöz. Telnek a percek, las­san már negyedórája várakozom a kapun kívül. Mely közben több­ször is kinyílik. Katonákat hoz egy kocsi, élelmet egy másik. Ci­vil ruhás embereket engednek be. Újra szólok a kapusnak, mi a válasz, kérdem. Foglalt a pa­rancsnok. Szóljon a helyettesnek, valakinek, akivel szót válthat­nék ... Újabb negyedóra, ismét bekopogok. Odajön egy rendőr­százados is ez alkalommal. Ő szól rám. — A kínzóka­mrát a securita­­tén keresse, kérem. Hallják ezt néhányan, embe­rek gyűlnek körém. — Minket a feleségemmel csaknem agyonvertek, 17-én. A Gyárvárosból jöttünk, nagy tö­megben, a megyei pártszékház felé, az első sorokban voltunk. Amikor elértük a Bega-híd vo­nalát, ahonnan a székházig, köz­tudott, alig 200 méter van, a sisa­­kos-védőruhás-gumibotos, állig felfegyverzett rohamosztag szo­ros lánca zárta el az utat. Ütöttek-vertek, szúrtak-rúgtak, tapostak-ordítottak, de még nem lőttek, összefogdostak né­­hányunkat, berúgdostak egy Da­ciába, amelyen nem volt rend­szám. Amikor visszanéztem, lát­tam, már kutyákat is hoztak, s a vicsorító vadakat a tömegre engedték. — Kérdeztek, szóltak valamit? — Azt üvöltözték, hogy hall­gassunk. A kocsi szédült iram­ban hajtott a secu épülete felé. Az egyik nagyobb kanyarnál a vezető csaknem elvesztette ural­mát a kocsi felett, a velünk há­tul beszállt rohamosztagos azt hitte, ki akarunk ugrani. .Vagy hogy miattunk történt az egyen­súlyvesztés, bajonettjével a fele­ségem felé szúrt. El akartam hárítani a­ döfést, a penge a bal kezem hüvelykujjánál hatolt a kezembe. A rendőrség udva­rán, amely közös a secuéval, kifektettek a földre, és a főhad­nagy bottal, puskatussal, gumi­bottal kegyetlenül ütlegelen kezdett. A nevét nem tudom pontosan, Ivanescu vagy Ivan­­ciu. Keresztneve Celin. Hatal­mas férfi, megvan 190 centi, 34 éves. Ezt onnan tudom, hogy iskolatársam volt valamikor. Ez az ember verte végig felesége­met a nyakszírtjétől a talpáig. Nézze, a feleségem nincsen 150 centi, ruhástól nem nyom 50 ki­lót. Amikor végzett vele, asszo­nyom nem tudott felkelni. Fel kellett húzni a kövezetről. En­gem is végigvert. Ordítottam, a­­hogy csak tudtam. Meghallhat­ták a környéken, valaki a szom­széd tömbház tetejéről filmezni kezdett. Egy milicista azt kiál­totta, lőjék le a filmezőt. Egy másik főhadnagy — vagy har­minc rendőr volt akkor az ud­varon — nem engedte a lövöl­dözést. Ő szólt rá erre a Calvn­­re is, fejezze már be a verést. — Hogy hívják ezt a másik főhadnagyot? — Sajnos, nem tudtam meg. A bűnüldözők csoportjában dolgozik, úgy mondták, Stroia alezredes alatt szolgál. — Miért verték magukat? — Hogy valljuk be, mi va­gyunk a felbujtók, mi vezettük a pártszékház felé a népet. A­­mikor ezt tagadtam, követel­ték, nevezzem meg a szervezőt. Ha tudom, akkor sem mondtam volna meg. Volt már dolgom velük, szereztem sajnos némi tapasztalatot módszereikkel kapcsolatosan. — És azután? — Ide hoztak a börtönbe. Ahol szerdáig tartottak. Itt en­gem már nem vertek, a felesé­gemet sem. De egyik szobatár­samat, akit kivittek, rémes ál­lapotban hoztak vissza. Nekem a veréstől az ajkam szakadt fel, a fejemet is betörték. Amíg beszélgetünk, sokan gyűlnek körénk, kiderül, nem szabaduló politikai foglyok hoz­zátartozói vannak itt, hanem olyanok, akiket a véres napok alatt behoztak ide, szerdán ki­engedtek, de irataikat még mindig nem kapták meg. Ezért vannak itt. Megszólalnak néhá­nyan. — És azt nem kérdezi, mit adtak nekünk enni? A puliszká­ba drótdarabokat találtam. — A káposztában féreg volt, kérem, nem tudtam egy falatot sem enni, öklendeztem. — A babban pedig szemét, kavicsok. Nem ételt adtak ne­künk, moslékot. — Hogy hívják? — fordulok előbbi beszélgetőtársamhoz. — Terbancea Nicolae va­gyok, építőmunkás. A feleségem Geta, ő a gyapjúiparban dol­gozik. Én is kérdeznék valamit: Mikor jelenik meg a cikk a Luptátor Bánáteanban? — Nem a helyi román laptól vagyok, hanem az országos ma­gyartól — mondom a nevünket. — Olvasók én magyarul is — vált nyelvet Terbancea —, csak írja már meg valaki! (Folytatjuk) HOL A KÍNZÓKAMRA? KÉPTELEN, DE IGAZ TÖRTÉNETEK GYANÚS ELEM Az elmúlt napok eseményei bennünket, a bányák mélyé­ben dolgozókat is felemelő ér­zéssel töltöttek el. Személy sze­rint az egész ügy azért kedve­sebb szívemnek, mert én is — a véletlenek kedvezőtlen ösz­­szejátszása révén — egyike voltam a diktátor által terem­tett rend áldozatainak. Eredeti szakmám biológus. De bizo­nyos, tőlem független körülmé­nyek folytán (véletlenül szoba­társak voltunk egy kollégám­mal, aki belekeveredett egy „államellenes“ akcióba) állás nélkül maradtam, feleségem­mel és öt gyermekemmel. Más lehetőségem nem lévén, bányá­ba mentem dolgozni. Megsze­rettem ezt a munkát, az utób­bi időben már lőmester voltam. Később kiderült ártatlansá­gom, viszont már nem volt meg a biológusi állás, így meg­maradtam kényszer munkakö­römben, amíg, úgymond, egy lehetőség adódna. Legalábbis ezzel áltattak az akkori hata­lom emberei. Alkalom mind­máig nem adódott, így jelen pillanatban, ez örömteli per­cekben, én is bányászként kapcsolódhatok be az általános lelkesedésbe, s abba a tevé­kenységbe, melyre a forrada­lomnak, az országnak e nehéz percekben szüksége van. Úgy érzem, bányásztársaimmal e­­gyütt, hogy a tettek ideje nem szünetelhet az öröm, az ujjon­­gás miatt, hanem pontosan a­zért, hogy örömünk tartós le­gyen, a munkánkat fokoznunk kell. Mindenféle formalizmus, átvállalások mellőzésével, ne­künk kötelességünk bármi á­­ron egyre több ércet a felszín­re hozni. Ez a mi nagy felada­tunk ebben a forradalomban. Ezért a forradalomért pedig érdemes teljes énünket oda­adni. Bármit tennénk is az ügy érdekében, bármilyen hőstett­nek is számítana az, soha nem fogjuk elfelejteni azon fiata­lok, katonák, idősebbek áldo­zatát, akik vérükkel szentesí­tették a nép akaratának be­teljesülését. Ezért, azon a fe­lejthetetlen december 22-i es­tén, ott, a nagybányai tanács­háza előtti téren én is egy gyertyát gyújtottam, s ahogy elnéztem a sok ezer égő-pislá­koló fényt, a kezemre csöppent egy forró faggyúcsepp. Akkor jöttem rá, hogy még a gyer­tyák is az elesetteket siratják. RAVAI NAGY SÁNDOR, a felsőbánya­­bánya főmestere Szerk. meg.­.: Ravai Nagy Sándor biológust a néhai Elő­re szerkesztősége még nem is olyan régen alkalmazni szeret­te volna. A szándék azonban szándék maradt, vagy annyi sem... Az akkori „illetékesek“ minden magyarázat nélkül el­torlaszolták útját!

Next