Romániai Magyar Szó, 1990. december (2. évfolyam, 290-313. szám)

1990-12-01 / 290-291. szám

ro­mán­i­ai Magyar Szó 12 • a nagyvilág hírei • A nagyvilág hírei • a nagyvilág hírei • 1990. december 1.­2. Helmut Kohl: „december 2-a történelmi nap“ Csaknem 60 millió német polgárt hívnak vasárnap az urnáit elé az első össznémet választásokra. 45 esztendővel a második világháború vége és 41 évi megosztottság után december 2-án a nép is áldását ad­hatja Németország egységére, miután ok­tóber 3-án megtörtént az államegyesítés. A választás menetéről annyit, hogy min­­den polgár két szavazócédulát kap, éz egyiken a körzeti jelöltek neve, a másikon a pártok „land-listája“ szerepel. Az NSZK- ban az eddigi választásokon bevált, a po­litikai pluralizmust biztosító, ám a „szét­­forgácsolódást“ megakadályozó ötszáza­lékos választási küszöböt most is érvénye­sítik, de az ország nyugati és keleti ré­szében külön-külön számítják, így biz­tosítanak esélyt a tavaly év végi csendes forradalmat, a kommunista rendszer bu­kását kiteljesítő újonnan alakult kis lét­számú pártoknak és politikai alakulatok­nak a parlamentbe való bejutásra. A szövetségi kancellári tisztséget meg­pályázó két jelölt, Helmut Kohl (CDU/ CSU) és Oskar Lafontaine (SPD)­ közül kétségkívül a jelenlegi kancellárnak van nagyobb esélye a győzelemre, hiszen vi­lágszerte, és Németországban is, az ő „számlájára írják“ a nagy egyesülés sike­rét Várjuk hát az első híreket az 1932 óta első ízben az egész Németország területén tartott szabad, általános, közvetlen és tit­kos választásokról, melyek lebonyolítását — mint a német bűnügyi rendőrség főnö­ke vélekedett — szélsőséges cselekedetek zavarhatják meg. Elsősorban a politikusok elleni merényletektől tartanak, de megfi­gyelők szerint az egyesülést ellenző Vörös Hadsereg Frakció újabb szélsőséges meg­nyilvánulásaira is számítani lehet. (F. E­) Ershad és az ellenzék Hosszain Mohammad Ershad államelnök sürgősségi állapotot hirdetett ki az ország­ban az ellene irányuló erőszakos ellenzéki kampány letörésére, de csak bonyolította a helyzetet. Több városban ugyanis szór­ványos összetűzésekre került sor, a fővá­rosban, Daccában a katonaság tüzet nyi­tott a felvonulók, zömükben diákok több­ezres tömegére. Az incidenseknek eddig 20 halálos és 150 sebesült áldozatuk van. A kormány egy hónapra bezáratott 6 egyete­met és több más főiskolát — jelenti a Reuter. Sajtótájékoztató vargabetűvel (Folytatás az 1. oldalról) következő feltételek egyikét kell teljesí­teniük: a felnőttek napi 200 ezer, a kis­korúak pedig napi 100 ezer zlotyval ren­delkeznek; igazolni tudják, hogy turisz­tikai ellátásuk biztosított; a lengyel köz­­igazgatás helyi szerve által láttamozott meghívólevelet tudnak felmutatni. Az átutazó turistáknak a célország vízumá­val, valamint a romániai visszatéréshez szükséges menetjeggyel kell rendelkez­niük. A tranzit időtartama nem halad­hatja meg a 48 órát. Szintén érdekes hír, hogy a kormány döntése értelmében tárcaközi bizottság alakult az Ausztriából kiutasított román állampolgárok fogadására. A bizottság legfontosabb feladata: megteremteni a hazatérők társadalmi beilleszkedéséhez szükséges alapvető feltételeket. Némi mozgolódás támadt a teremben, amikor e sorok írója az alábbi kérdése­ket tette fel a szóvivőnek. Az első: tud­­na-e kommentárt fűzni Petre Roman kormányfő bonni sajtóértekezleten tett kijelentéséhez, miszerint „Magyaror­szág csak most mondott le területi igé-­­­nyeiről“? A második: van-e a román félnek konkrét javaslata egy esetleges román—magyar csúcstalálkozó helyét és idejét illetően­. A miniszterelnök kijelentését nem kommentálta a külügyi szóvivő, mond­ , van: túl friss ahhoz, hogy bármit is hozzá tudjon tenni. Ugyanakkor, meg­ígérte, hogy a kérdést átadja kollégájá­nak, Bogdan Baltazar kormányszóvivő­nek. Ami a csúcstalálkozó kérdését illeti, e szóvivő emlékeztetett Lantos Tamás, a magyar származású amerikai képviselő nemrégiben elhangzott javaslatára, mi­szerint évente kellene tartani román­­magyar magas szintű találkozót A ro­mán fél pozitívan viszonyul az indít­ványhoz, Iliescu elnök pedig kész talál­kozni Göncz Árpáddal. Hogy hol és mikor? Arra már nem kaptunk választ. 100 ÉVES A JAPÁN PARLAMENT A japán Diéta (kétkamarás parlament, Képviselők Háza — 512 hely és Tanács­adók Háza — 252 hely) Akihito császár és Kaifu kormányfő jelenlétében benső­séges ünnepet ült a testület fennállásának 100. évfordulója alkalmából. A miniszterelnök pedig arra szállította fel a parlamenti képviselőket, gondolkoz­zanak el a demokrácia eredete felett, hogy visszanyerhessék a lakosság bi­zalmát a politikai élet iránt — jelenti az AP. « Olvastam, s nem is egyszer, hogy a szovjet hadsereg legmagasabb rangú veze­tőinek egy része hatalomátvételre készül. Nemrég újólag felröppentet­te a híreszteléseket az Ogonyok és a Komszomolszkaja Pravda. S hogy nem egyszerű szúnyogcsípésekről van szó, bizonyítja az is, hogy Szergej Abromejev marsall, a szovjet fegyve­res erők egykori vezérkari főnöke, aki jelenleg Gorbacsov egyik tanácsadó­ja, a Szovjetszkaja Rosszija című lap­ban terjedelmes cikket közölt, a­­melyben azt bizonygatja: a szovjet hadsereg soha nem cselekedett önál­lóan, még kevésbé önkényesen, min­dig csak a párt- és államvezetés dön­téseit hajtotta végre. Kérdés, persze, kit akart ezzel megnyugtatni: a köz­véleményt, vagy a felső vezetést. Az idők jele viszont, hogy a Szov­jetunióban korábban istenített had­sereg belső ügyei már nem számíta­nak tabu témának. Ezt szóvá is te­szi az említett marsall, mondván: egyes publikációk aláaknázzák a fegyveres erők egységét, harckészült­ségét, hitelének rontására töreksze­nek. Hozzáfűzi, ha az SZKP alkotmá­nyos úton kiszorulna a hatalomból, a hadvezetés kész lenne ezt elfogadni Következik viszont a figyelmeztetés: ,,Ám ha valaki — legyen az szepara­tista vagy más antiszocialista szer­vezet — erőszakkal vagy alkotmány­ellenes tevékenységgel próbálja meg szétszabdalni az országot, megvál­toztatni társadalmi rendszerét, ak­kor az alaptörvénnyel összhangban a fegyveres erők a Legfelsőbb Ta­nács és az elnök döntése alapján fel­használhatók hazájuk egységének biztosítására, társadalmi felépítésé­nek megőrzésére". A figyelmeztetés azonban aligha­nem elégtelennek bizonyult. A na­pokban Dmitrij Jazov védelmi mi­niszter a moszkvai televízióban arról beszélt, hogy több szövetségi köztár­saságban a hadsereg soraiban olyan rendbontó akciókra került sor, ame­lyek gyengítik az ország védelmi ké­pességét. Némely helyen saját kato­nai alakulatokat hoznak létre, köve­telik az elhelyezett nukleáris fegy­verzet átutalását a központi szervek hatáskörébe, nukleárisfegyver-men­­tes övezetek létrehozását, teljesen fi­gyelmen kívül hagyva az ország vé­delmével és biztonságával kapcsola­tos szükségleteket. A védelmi miniszter a leghatáro­zottabban kijelentette: a nukleáris fegyverek továbbra is az egységes szovjet fegyveres erők hatáskörébe fognak tartozni, a katonai egysége­ket ezentúl is ott helyezik el, ahol arra az állam biztonsága szempont­jából szükség mutatkozik, a fegyve­res erők parancsot kaptak, hogy azonnal tüzeljenek, amennyiben tá­madás éri egységeiket, a katonai ob­jektumokat, a fegyver- is lőszerrak­tárakat,­­ akadályozzák meg a szov­jet katonák emlékműveit megszent­­ségtelenítő vandál akciókat. Ez már több, mint figyelmezte­­tte... SZ. L Petre Roman bonni nyilatkozatai Rengeteg kérdésről kellett véleményt mondania bonni látogatásán Petre Ro­man kormányfőnek. Sajtóértekezlet kere­tében mondotta el például egy kérdésre válaszolva azt, hogy elvben van lehetőség arra, hogy a román-magyar kapcsolatok olyan jószomszédi, korrekt kapcsolatokká váljanak, amelyek megfelelnek az európai föderalizmus gondolatának, s ugyanakkor üdvözölte az utóbbi idők azon hivatalos magyar megnyilatkozásait, amelyekben leszögezik, hogy Magyarországnak nincse­nek területi igényei Romániával szemben. Ugyanakkor ismét hangoztatta, hogy a ro­mániai magyar kisebbség teljes körű jo­gokat élvez oktatási, kulturális és politi­kai téren. Ezúttal is felajánlotta, hogy hasonlítsák össze a Romániában élő ma­gyarok és a Magyarországon élő románok helyzetét, s úgy vélte, hogy az összeha­sonlítás felajánlásakor a magyar fél min­dig visszahúzódik. Ugyanazon a sajtó­értekezleten a németekkel kapcsolatban Petre Roman arról is beszélt, hogy 1989 decembere, a Ceausescu-rendszer bukása óta a román nemzetiségi politika is meg­változott. A miniszterelnök a Die Weltnek adott interjúban elismerte, hogy az árak liberalizálása elégedetlenséget váltott ki a lakosság körében, s hogy ez a szociális biztosítékok ellenére is keményen sújt bizonyos rétegeket. „Nem szabad azonban elfelejteni — tette hozzá —, a romá­noknál még hiányzik az a beidegződés, hogy politikai cselekedeteket a fejükkel ítéljenek meg“. A Die Welt véleménye szerint az interjúban a bukaresti veze­tők közül Petre Roman fogalmazott eddig a legélesebben Moldova kérdésében. Ki­jelentette: most a legfontosabb a moldovai köztársasaság függetlenségéért folyó harc, . ..nagyon is lehetséges“, hogy Románia és Moldova valamikor egyesülni fog. DOKUMENTUM Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 951. sz. határozata Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése az idén tartott őszi üléssza­kának napirendjén a Románia csatlakozási kérésének — különmeg­­hívotti státusban — és Magyarország csatlakozási kérésének megvitatása közé jogi és emberi jogi kérdések, ezen belül pedig a kisebbségek jogai, megvitatását ékelték be. Mint ismeretes a Románia felvételi kérésében hozandó határoza­tot elnapolták a kisebbségek — ideértve az etnikai kisebbségek — helyzetét megvitató ülés utánra. A kér­ d­éssel kapcsolatosan azonban született határo­zat. Ezt közöljük az alábbiakban. 1. A Közgyűlés örvend, hogy a helyzet jelentősen változott az ebben a kérdésben összeállított legutóbbi jelentésnek 1989 őszén történt megvitatása óta (6105. sz. dokumentum), és hogy Nicolae Ceaușescu diktatórikus rendszerét a megfigyelői kül­döttség által általában szabadnak minő­sített május 20-i választások eredménye­ként létrejött kormány és parlament vál­totta fel. 2. A Közgyűlés, tudatában lévén Romá­nia mai gazdasági és társadalmi nehézsé­geinek, helyesli az új román kormánynak a helyzet javítása és az Európa Tanács ér­tékeihez való közeledés érdekében meghir­detett orientációit. 3. A Közgyűlés nyugtázni a román ható­ságoknak a jogállam és a piacgazdaság ki­alakítása, a politikai pluralizmus biztosí­tása és tiszteletben tartása, az emberi jo­gok minden megkülönböztetés nélküli sza­vatolása, valamint annak érdekében elő­irányzott intézkedéseit, hogy párbeszédet kezdjenek azokkal a politikai erőkkel, ame­lyek építő módon hozzá kívánnak járulni az ország társadalmi, politikai és gazdasá­gi problémái megoldásához. 4.,A Közgyűlés megállapítja, hogy a ro­mán parlament kérte a különmeghívotti státus megadását, és hogy a román kor­mány csatlakozni kíván az Európa Tanács több egyezményéhez. 5. A Közgyűlés örömmel tapasztalta egyebek között, hogy rangos román kor­mány- és parlamenti küldöttség, ezenkívül az ország erkölcsi tekintéllyel bíró szemé­lyiségei — mint például Doina Cornea asz­­szony — voltak jelen az európai nem tag­országokkal való kapcsolatokat ápoló bi­zottság által rendezett meghallgatáson, amelyre 1990. június 29-én került sor Innsbruckban. 6. A Közgyűlés egyben kijelenti, aggódik a különösképpen 1990. márciusában és jú­niusában tapasztalt szélsőséges erőszakcse­lekmények miatt. 7. Felteszi magának a kérdést, milyen kockázattal jár a Securitate fenntartása más formában, mint ahogyan az a beérke­zett nyugtalanító jelentésekből kitűnik, hi­szen a gyakorlat semmiképpen sem egyez­tethető össze az ország újjáépítésében nélkülözhetetlen nemzeti megértés légkö­rének megteremtése szükségességével. 8. A Közgyűlés biztosítékokat kíván kap­ni a román hatóságoktól az alábbiakra: I. a marosvásárhelyi és a bukaresti ese­­­­mények után bebörtönzött összes személy szabadon bocsátása, azok kivételével, akik törvényellenes cselekedetek elkövetésében vétkesek; II. az ezekkel az eseményekkel kapcso­latos kivizsgálási jelentések közzététele; III. a történelmi és kulturális vagyon megmentésének szavatolása; IV. a tájékoztató eszközök függetlensé­gének és az összes politikai párt és mozga­lom szólásszabadságának tiszteletben tar­tása, akárcsak valamennyi politikai párt megfelelő hozzájutása az álláspontjuk or­szágos ismertetése érdekében szükséges eszközökhöz; V. az egész lakosság politikai, gazdasági, kulturális és vallási jogainak tiszteletben tartása, beleértve az összes nemzeti kisebb­ség egyéni és kollektív jogait is, ami lehe­tővé teszi számukra a megmaradást abban az országban, mely nekik is hazájuk; VI. a humanitárius segélyek eljuttatása az arra rászoruló lakossághoz, különöskép­pen a gyermekekhez, akik elvesztették szü­leiket, illetve a szervpozitív vagy pedig AIDS-beteg gyermekekhez; VII. szabad és demokratikus helyi vá­lasztások megszervezése. 9. Tekintettel mindezekre, a Közgyűlés felkéri a nem tagországokkal való kapcso­latokat ápoló bizottságát, jelöljön ki kül­döttséget — melyben szükség esetén más szakbizottságok egy-egy képviselője is részt vesz —, hogy az látogasson el a hely­színre a reális romániai helyzetről szóló beszámoló megszerkesztése céljából. 10. A Közgyűlés egyebek között indítvá­nyozza, hogy a második meghallgatást a küldöttség megállapításai fényében tartsák meg, még mielőtt bármilyen döntést is hoznának a különmeghívotti státus meg­adásáról. 11. A Közgyűlés ösztönzi a tagállamok kormányait, hogy fokozzák a Romániának nyújtandó humanitárius, különösképpen az orvosi és élelmiszer-segélyeket. 12. A Közgyűlés emlékeztet az EGK dön­tésére,­hogy gazdaságilag támogatja a kö­zép- és kelet-európai országokat, s azt kí­vánja, hogy az Európa Tanácsnak az EGK-n kívüli tagállamai csatlakozzanak ehhez. Szeretné, ha valamennyi feltétel kedvezne a különmeghívotti státus meg­adásának Románia számára a következő, 1991 januárjában sorra kerülő ülésszakon. (A Közgyűlés által 1990. okt 2-án elfo­gadott szöveg) TARKABARKA HÉT ■ ■ ■ Teljesen feleslegesek voltak a diplomáciai csatározások arról, hogy egyszerű díjazottnak, vagy államfőnek kijáró tisztelettel fogadják-e Oslóban Gorbacsovot a Nobel-díj átadásakor, mert az ünnepelt végül is nem vesz részt a december 9-i ünnepségeken. Ugyanis hivatalos forrásokra hivatkozva a TASZSZ bejelentette, hogy a szovjet államfő levélben értesítette távolmaradásáról a norvé­­giai Nobel-díj Bizottságot és kormányfőt, valamint a svéd miniszterelnököt. Az indoklás: az ország sorsfordulatot jelentő időt él át, gondokkal küzd, az elnök je­lenlétére szükség van. B B H A gondok valóban nem kicsik: a végrehajtó hata­lom merőben (és sokak által megkérdőjelezett) új programját kell kidolgozni rö­vid idő alatt, miközben megkezdődik az új szövetségi szerződés (szintén gyanak­vással fogadott) tervezetének parlamenti vitája is. S mindez olyan körülmények között, amikor a legfőbb probléma a lakosság élelmezése. Ez utóbbi bajban azon­ban a Szovjetuniót a Nyugat nem hagyja cserben. A nagy áruhiányra és a kö­zelgő télre való tekintettel Németországgal az élen több állam — köztük a Közös Piac más tagállamai, Kanada, az USA és Ausztria — késznek mutatkozik főleg élelemből és gyógyszerből álló gyorssegélyt küldeni a rászoruló szovjet lakosság­nak. A legszorongatottabb helyzetben Moszkva és Leningrád van, mely utóbbi s egyes vidéki vezetők utasításai (a város számára élelmet szállító vonatokat egy­szerűen leállíttatják) folytán a második világháborús blokádra emlékeztető sorsra juthat. B a B Ebben az esetben gyorssegély, de mi lesz később? Néhány hónap múlva, amikor — a várható reformfolyamat keretében — az emigrálás liberalizá­lásának következtében a szovjet állampolgárok is jogot kapnak a szabad utazásra. A moszkvai hatóságok legalább 8 millióra becsülik azoknak a számát, akik tá­vozni akarnak majd hazájukból. Hova? Oda, ahova a többi kelet-európai ország­ból már korábban elkezdődött a menekülés a szegénység elől a jobb élet remé­nyében. Nem véletlen, hogy a párizsi EBEÉ-csúcstalálkozón a 34 tagállam képvi­selői a már amúgy is aggasztóvá vált ellenőrizetlen kivándorlás kérdéseivel is foglalkoztak. Olyan fejlett gazdasággal és magas életszínvonallal rendelkező orszá­gok, mint Belgium, Finnország, Németország és Franciaország nem is egyszer ag­godalommal szóltak a jelenség lehetséges következményeiről. Senki nem csodál­kozik például azon, ha Alois Mock osztrák külügyminiszter ilyeneket mond, hogy Ausztria többé már képtelen elviselni a keleti menekültek áradatát, vagy hogy Svédország gazdasági és ökológiai meggondolásokból már nem fogad be menekül­teket, s azon sem, hogy Észak-Rajna—Vesztfália miniszterelnöke így fakad ki: „küzdhetünk a világban az éhínség ellen, de nem tudunk Németországba hozni minden éhezőt“. Menekültügyben megélt s jelenlegi nehézségeiről azonban van mit panaszkodnia Magyarországnak, Csehszlovákiának és Lengyelországnak is, amelyek törvénymódosítással vagy más intézkedésekkel (Magyarország és Cseh­szlovákia például közös erővel) próbálnak gátat vetni az illegális emigrációnak. A kiút megtalálásának sürgősségét jelzi az, hogy — amint az osztrák külügyminisz­ter éppen a napokban jelentette be — már 1991. január 24—25-én nemzetközi ér­tekezletet tartanak Bécsben a kelet-európai változások okozta kivándorlás kérdé­seiről azzal a határozott céllal, hogy megfelelő szervezési keretet teremtsenek a humanitárius szempontokat is figyelembe vevő megoldáshoz. Annak tudatában, persze, hogy ezúttal is elengedhetetlen a nemzetközi összefogás. B B B A héten „csak“ öt kábítószeres hír érkezett — egyetlen kivétellel — más-más európai or­szágból. Madridban a hét elején a spanyol rendőrségnek 70 kiló, több mint 30 mil­liárd dollár értékű kokaint sikerült elkoboznia, kilenc csempészt letartóztatnia, s ezáltal a legerősebb csempészbandák egyikét felszámolnia, nem sokkal egy másik siker (120 kiló kokain lefoglalása és nyolc személy lebuktatása) után; félmilliárd dollárt érő 10 tonna kokaintól és marihuánától „fosztották“ meg a narkósokat a német rendőrök; brit kollégáik fáradozásait Felixtown déli kikötőben koronázta siker, amikor egy hajón három tonna (11,5 milliárd dollár) canabist találtak meg, a holland rendőrség pedig az utóbbi hetekben szervezett akciói során először 200 kiló (6 millió dollár), majd 8,5 tonna kábítószert kobozott el. Kemény, megfeszí­tett munka látványos sikerei ezek, melyek azonban még mindig eltörpülnek a ku­darcok, s az újabb aggasztó jelzések mellett. A napokban röppent fel például a hír, hogy a kábítószer-kereskedelem új, úgynevezett balkáni útvonalának a nyomára bukkantak, mely a nemzetközi hálózat felségvizeinek, a kelet-európai térségre való kiterjesztését jelenti. Vagyis a képlet a fentihez hasonló: a kelet-európai ál­talános liberalizálódás óhatatlanul kitermeli a nyugati demokráciák megoldatlan negatív kísérőjelenségét is. A különben is gazdasági-politikai-társadalmi bajokkal viaskodó kelet-európai államok szinte védtelenül válhatnak a kábítószer­csempészek alvilágának áldozataivá. Nemzetközi együttműködésre, tapasztalat­­cserére van szükség tehát ezen a téren is, amihez máris közelebbről kínálkozik al­kalom: januárban belépünk a kábítószer-ellenes küzdelem ENSZ által meghirde­tett évtizedébe, s remélhetőleg gyakrabban hallhatunk olyanszerű kapcsolatterem­tésről, mint amilyen nemrégen az amerikai FBI és Magyarország, illetve Csehszlo­vákia között történt, melynek keretében közös központokat létesítettek Budapes­ten és Prágában. B B B Századunk legtovább uralmon volt kormányfője, Mar­garet­ Thatcher napokig a világpolitika sztárjává lépett elő lemondásával, mely sok politikust késztetett személyiségének méltatására. Hadd idézzünk néhányat. M. T. lemondását „az emberiség nagy veszteségének“ minősítette a japán külügy­miniszter, a spanyol politikai megfigyelők pedig az utóbbi időben bekövetkezett „alkonya“ ellenére is „ragyogó politikai pályafutását“ emelték ki. Helmut Kohl nyugatnémet kancellár „a nyugati szövetség megszilárdítása iránti elkötelezettsé­géért" mondott" neki köszönetet", míg Fran­çois Mitterrand szerint M. T. „Nagy- Britannia és Európa történetének jelentős időszakára nyomta rá bélyegét". Micha­el Heseltine, M. T. Sir Winston Churchill mellett a század legjelentősebb brit kormányfője volt. A kínai kormányfő az 1997-ben Kínához kerülő Hongkong brit gyarmat kérdésének megoldásához nyújtott hozzájárulásáért becsüli nagyra. Brian Mulroney kanadai miniszterelnök „szilárd elvhűségét" emelte ki, a világ nagy ve­zetői közé sorolva őt, Nelson Mandela pedig úgy tartja, hogy semmi sem lehet rosz­­szabb M. T. Dél-Afrikával szemben tanúsított politikájánál. Ronald Reagan sze­rint a kormányfői tisztségről való lemondása az önzetlenség megnyilvánulása volt. E lépés Jichán­ Samír szerint is nagy veszteséget jelent Nagy-Britannia és a nem­zetközi közösség számára. (M. T. volt az egyetlen brit kormányfő, aki a zsidó ál­lam 1948-ban történt megalakulása óta hivatalos látogatást tett Izraelben). B B B Margaret, Thatcher asszony, brit kormányfő lemondása elkerülhetetlen volt, mi­nekutána nem konzerválták többé a konzervatív párt élén. A Reuter cáfolja a hírt, miszerint Thatcher asszony gyermeket várna. — Ez utóbbi hírt már a hazai sajtóból vettük, a „volt testvérlaptól“. S mivel, akinek csak egy kis humorérzéke is van itt a fővárosban, azt napokig kacagásra fakasztotta „szikrájával“ ez a lap, még három kishírt Idemásolunk a két nappal ezelőtt lapunkban is bemutatott „Scinteia“-ból: VISSZAUTASÍTÁS. Az alkalomból Párizsban tartózkodó George Bush elnök találkozót kért Ion Iliescu elnöktől, aki diplomatikus angolsággal visz­­szautasította. Úgy tűnik, hogy a legnagyobb kedvezmény elvének megadása Romá­nia részéről az Egyesült Államoknak, kompromittálódott. CSAPATOK: Liechtens­tein állam hatalmas csapatösszevonásait észlelték a szovjet—kínai határon. Peking és Moszkva határozott tiltakozással fordultak a Biztonsági Tanácshoz. TÚLÉLÉS. Az egyesüléseket túlélő egyetlen fal — a nagy kínai fal. Kínai testvérek, falra feli BOGDÁN IBOLYA • RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 0 * 1 BESZÉLGETÉS E. M. CIORANNAL 1988-BAN F. F. Az Histoire et utopie-ban van né­hány ragyogó oldal a magyarokról: ön csodálja a bátorságukat, a nagylelkűsé­güket, de ugyanakkor emlékeztet rá, hogy ők voltak az urak, ön személy szerint megszenvedte az uralmukat? E. M. C. Én nem, mert akkor még gye­rek voltam. De az tény, hogy a szüleimet az első világháborúban kitelepítették. Apámat Sopronba, anyámat Kolozsvárra. F. F. Kitelepítették? De hát miért? E. M. C. Mert a magyarok tartottak a román értelmiségtől. Szüleim tökéletesen beszéltek magyarul, még egymással is gyakran magyarul társalogtak. A tanítás nyelve magyar volt. Apám pópa volt, előbb falun, később Nagyszebenben, de nagyon szeretett magyar könyveket olvas­ni, méghozzá magyarul. Emlékszem, Pro­­hászkát is olvasott. Az egy magyar hit­szónok volt... F. F. Igen, Prohászka Ottokár katolikus püspök volt és jó író. Családja Szlovákiá­ból származott. E. M. C. Bízvást elmondhatom, hogy apám egyáltalán nem volt magyarellenes. Magyar kultúrában, magyar civilizáció­ban élt. A románokat nem alázták meg a magyar uralom alatt, nem üldözték. Csak hát alsóbbrendű parasztnépségnek tekin­tették őket. De amikor édesapám össze­hasonlította a magyar és az 1918 utáni ro­mán közigazgatást, megállapította, hogy a magyar közigazgatás egészen más volt. Az osztrák—magyar közigazgatás a leg­jobb volt egész Európában. Ezt még a leg­nagyobb magyargyűlölők is kénytelenek voltak elismerni. F. F. És az ön édesapja mégis amellett volt, hogy Erdélyt Romániához csatolják, ugye? E. M. C. Az 1914—18-as háború előtt a föderáció mellett foglalt állást. Az erdé­lyi románok többé-kevésbé mind Popovics hívei voltak, ő volt a képviselőjük a bu­dapesti parlamentben. Egyáltalán nem az úgynevezett Nagy-Románia eszméje lebe­gett a szemük előtt, hanem kisebbségi stá­tust kívántak egy svájci típusú, osztrák­­magyar—cseh—román államszövetség­ben. Szinte kultuszt űztek ebből, afféle bálványimádást. F. F. Ha óhajtja, beszéljünk továbbra is a történelemről. Úgy véli-e — mert én igen —, hogy a Monarchia szétzúzása, Nagy-Románia életre hívása súlyos, na­gyon súlyos hiba volt? Mert végeredmény­ben a népek önrendelkezési jogának je­gyében létrehoztak egy sor kis államot, a­­melyek nem voltak kevésbé soknemzetisé­­gűek a Monarchiánál, és amelyekben a ki­sebbségekkel rosszabbul bántak. E. M. C. Erre azt válaszolom , hogy ezért a tragédiáért, sajnos, Magyarország a felelős, mert a magyar kormány annak idején erélyesen elutasította az államszö­vetség gondolatát F. F. Elismerem, hogy ebben egyetértek önnel. Amikor Budapesten végre hatalom­ra került a Nyugat-barát és államszövet­ség-párti ellenzék, már késő volt E. M. C. így van. Apámmal gyakran be­szélgettünk ezekről a problémákról. Tud­ja, a románoknál óriási szerepet játszott a nép latinsága. Bécs hegemóniáját még csak elfogadták az erdélyi románok, de Budapestét nem... F. F. Szerintem az európai egyensúlyt megbontó versailles-i és trianoni béke­­szerződésért elsősorban az antantot terhe­li a felelősség. Az antant szította és ki­aknázta az Osztrák—Magyar Monarchia belső feszültségeit. E. M. C. Igaz, Clemenceau, akárcsak szabadkőműves barátai és tanácsadói ál­talában, a szeparatista Masarykot, Benest és társaikat támogatta, és nagymértékben felelős a tragédiáért Halálosan gyűlölte a katolikus Ausztriát, és Ausztria szétfortt­­bolásával Magyarországra is lesújtott. Ez az osztrákgyűlölet bizony őrültség volt Mert szükség lett volna Európa közepén — Oroszország és a Nyugat között — egy nagy államra. A baj ott kezdődött hogy az 1914-es háborút a végsőkig erőltették. Ha 1916-ban békét kötnek egy demokra­tizálódásra akkor már hajlandó Németor­szággal, akkor sose jött volna Hitler, F. F. És később Sztálin se. A hibát u­­gyanis megismételték a második világhá­borúban. Erőszakolták a feltétel nélküli megadást, ami abszurdum volt E. M. C. Igen, abszurdum. Mert így rá­­kényszerítették a német hadsereget, hogy a végsőkig kitartson Hitler mellett A had­sereg Hitler elleni összeesküvése sikerül­hetett volna, méghozzá idejekorán. Ha 41-ben vagy 42-ben azt mondják a Wehr­machtnak: meg kell szabadulnotok Hitler­től, hát a Wehrmacht megteszi. Az első világháborúban Franciaország volt a nagy bűnös, a másodikban az angolszászok makacssága, kivált az amerikaiaké, akik­nek fogalmuk sem volt Európáról. Az első világháború alatt szerintem két ember értette meg a lényeget:­­Caillaux* és Ro­main Rolland. Felfogták, hogy Európa szempontjából ez bizony öngyilkos hábo­rú. Itt van a kutya eltemetve. S ezek az öngyilkosok jóformán az egész emberisé­get mozgósították Németország ellen, a­­mely még a császár vezetése alatt is libe­rális volt és demokratikus, így tették naggyá Hitlert. F. F. Aki egy szükségtelen és végső fo­kon igazságtalan megaláztatás következ­ményeképpen lépett a színre. E. M. C. Aztán az is Franciaország téves elgondolása volt, hogy mivel Németor­szág vereséget szenvedett és fegyvertelen, Oroszország pedig a bolsevik kalanddal és a polgárháborúval van elfoglalva, Fran­ciaország Európa Nagyfőnöke lehet, és az Osztrák—Magyar Monarchia helyén létrehozott új államok oltalmazója. •­ Joseph Caillaux (1863—1944) francia politikus, pénzügyi szakember. F. P. Pedig ahhoz Franciaország nem volt elég erős, hogy ezt a békét garantálni tudja. E. M. C. De hogy a mélyére hatoljunk a kérdésnek: úgy gondolom, hogy Európa végórája a jakobinusokkal, majd Napó­leonnal kezdődött. Vagyis a francia forra­dalommal és a vele összefüggő háborúk­kal, amelyek meggyengítették a francia népet. Ebből a szempontból kissé reak­ciósnak érzem magam, mivel egyrészt tel­jességgel egyetértek ugyan a forradalom alapelvével, másrészt viszont úgy vélem, hogy a jakobinusok és Napóleon a törté­nelem legnagyobb katasztrófái közé sorol­hatók. F. F. Ez nyilvánvaló. E. M. C. Paradoxon ugyan, de tény, hogy a francia nyelv, amely valaha a ci­vilizált Európa nemzetközi nyelve volt, Napóleon miatt indult hanyatlásnak, ő volt az oka, hogy az angolok nem voltak hajlandók elfogadni a francia nyelv veze­tő szerepét. El kell ismerni, hogy a fran­ciák politikai tehetsége sokkal fejlettebb, mint — az angolokat kivéve — a többi népé, de mihelyt a franciának valami­lyen ideológiával akad dolga, szélsőséges túlzásokba esik, és ezért Franciaország története jószerivel egy hatalmas kudarc története. F. F. A világ történetének valamennyi tévedése — ez különben az egyének tör­­ténetére is érvényes — a túlkapásoknak, az elcsúszásoknak tulajdonítható. E. M. C. Igen, az eredendő bűn a túlzás, a mértéktelenség. Az állatvilágban egyes fajták az éghajlati viszonyok következté­ben haltak ki; az ember viszont amiatt az ön törvényszerű sajátossága miatt fog eltűnni a föld színéről, hogy egyszerűen nem képes megállni. Mert azt hiszi, nincs határ. Különösen a XVIII. és XIX. szá­zadban gondolták azt, hogy az emberi haladást, tökéletesedést nem korlátozza semmi. Pedig igenis vannak határok. Erre minden egyes nemzedék ráeszmél, de min­dig túl későn, s azt hiszem, most először fordul elő a történelemben, hogy a jövő­től való félelem tökéletesen indokolt. F. F. A világ stabilitásának lehetetlen­ségéről van szó. E. M. C. A korlátlan haladás eszméjé­ről. Ezt magyarázom a németeknek, mert időnként alkalmam nyílik rá. A németek még naivak, még mindig nem értik a vi­lágot, ez a tragédiájuk. Condorcet példáját szoktam felhozni. A Terror idején itt ítél­keztek fölötte, az utcámban. (Különben Voltaire is itt lakott.) Itt írta Condorcet Esquisse d’un tableau (historique) des progrès de l'esprit humain című munká­ját, amely az optimisták bibliája lett. De aztán rendszabályokat hoztak a „gyanús” személyek ellen. Condorcet egy nagyon kedves öreg hölgy családi penziójában la­kott ekkoriban, s nem akarta, hogy az asszonynak kellemetlenségei legyenek miatta. A külvárosban keresett tehát me­nedéket, barátja, La Harpe otthonában. Ám La Harpe azt mondta, hogy nála nem maradhat, mert a cselédlánya ,­hazafi­a. Condorcet erre azonnal távozott, s beté­vedt egy kocsmába, ahol sok volt a mun­kás ; látták, hogy ez az ember könyvet tart abban a nagyon is fehér, jellegzetesen in­­tellektuel kezében. Úgyhogy feljelentet­ték. Condorcet pedig a börtönben meg­mérgezte magát, hogy elkerülje a vérpa­dot. Íme, egy olyan ember tragédiája, aki a modern optimizmus nagy illúzióinak e­­gyik elméleti megalapozója volt. (Folytatjuk)

Next