Romániai Magyar Szó, 1990. december (2. évfolyam, 290-313. szám)
1990-12-01 / 290-291. szám
romániai Magyar Szó 12 • a nagyvilág hírei • A nagyvilág hírei • a nagyvilág hírei • 1990. december 1.2. Helmut Kohl: „december 2-a történelmi nap“ Csaknem 60 millió német polgárt hívnak vasárnap az urnáit elé az első össznémet választásokra. 45 esztendővel a második világháború vége és 41 évi megosztottság után december 2-án a nép is áldását adhatja Németország egységére, miután október 3-án megtörtént az államegyesítés. A választás menetéről annyit, hogy minden polgár két szavazócédulát kap, éz egyiken a körzeti jelöltek neve, a másikon a pártok „land-listája“ szerepel. Az NSZK- ban az eddigi választásokon bevált, a politikai pluralizmust biztosító, ám a „szétforgácsolódást“ megakadályozó ötszázalékos választási küszöböt most is érvényesítik, de az ország nyugati és keleti részében külön-külön számítják, így biztosítanak esélyt a tavaly év végi csendes forradalmat, a kommunista rendszer bukását kiteljesítő újonnan alakult kis létszámú pártoknak és politikai alakulatoknak a parlamentbe való bejutásra. A szövetségi kancellári tisztséget megpályázó két jelölt, Helmut Kohl (CDU/ CSU) és Oskar Lafontaine (SPD) közül kétségkívül a jelenlegi kancellárnak van nagyobb esélye a győzelemre, hiszen világszerte, és Németországban is, az ő „számlájára írják“ a nagy egyesülés sikerét Várjuk hát az első híreket az 1932 óta első ízben az egész Németország területén tartott szabad, általános, közvetlen és titkos választásokról, melyek lebonyolítását — mint a német bűnügyi rendőrség főnöke vélekedett — szélsőséges cselekedetek zavarhatják meg. Elsősorban a politikusok elleni merényletektől tartanak, de megfigyelők szerint az egyesülést ellenző Vörös Hadsereg Frakció újabb szélsőséges megnyilvánulásaira is számítani lehet. (F. E) Ershad és az ellenzék Hosszain Mohammad Ershad államelnök sürgősségi állapotot hirdetett ki az országban az ellene irányuló erőszakos ellenzéki kampány letörésére, de csak bonyolította a helyzetet. Több városban ugyanis szórványos összetűzésekre került sor, a fővárosban, Daccában a katonaság tüzet nyitott a felvonulók, zömükben diákok többezres tömegére. Az incidenseknek eddig 20 halálos és 150 sebesült áldozatuk van. A kormány egy hónapra bezáratott 6 egyetemet és több más főiskolát — jelenti a Reuter. Sajtótájékoztató vargabetűvel (Folytatás az 1. oldalról) következő feltételek egyikét kell teljesíteniük: a felnőttek napi 200 ezer, a kiskorúak pedig napi 100 ezer zlotyval rendelkeznek; igazolni tudják, hogy turisztikai ellátásuk biztosított; a lengyel közigazgatás helyi szerve által láttamozott meghívólevelet tudnak felmutatni. Az átutazó turistáknak a célország vízumával, valamint a romániai visszatéréshez szükséges menetjeggyel kell rendelkezniük. A tranzit időtartama nem haladhatja meg a 48 órát. Szintén érdekes hír, hogy a kormány döntése értelmében tárcaközi bizottság alakult az Ausztriából kiutasított román állampolgárok fogadására. A bizottság legfontosabb feladata: megteremteni a hazatérők társadalmi beilleszkedéséhez szükséges alapvető feltételeket. Némi mozgolódás támadt a teremben, amikor e sorok írója az alábbi kérdéseket tette fel a szóvivőnek. Az első: tudna-e kommentárt fűzni Petre Roman kormányfő bonni sajtóértekezleten tett kijelentéséhez, miszerint „Magyarország csak most mondott le területi igé-nyeiről“? A második: van-e a román félnek konkrét javaslata egy esetleges román—magyar csúcstalálkozó helyét és idejét illetően. A miniszterelnök kijelentését nem kommentálta a külügyi szóvivő, mond , van: túl friss ahhoz, hogy bármit is hozzá tudjon tenni. Ugyanakkor, megígérte, hogy a kérdést átadja kollégájának, Bogdan Baltazar kormányszóvivőnek. Ami a csúcstalálkozó kérdését illeti, e szóvivő emlékeztetett Lantos Tamás, a magyar származású amerikai képviselő nemrégiben elhangzott javaslatára, miszerint évente kellene tartani románmagyar magas szintű találkozót A román fél pozitívan viszonyul az indítványhoz, Iliescu elnök pedig kész találkozni Göncz Árpáddal. Hogy hol és mikor? Arra már nem kaptunk választ. 100 ÉVES A JAPÁN PARLAMENT A japán Diéta (kétkamarás parlament, Képviselők Háza — 512 hely és Tanácsadók Háza — 252 hely) Akihito császár és Kaifu kormányfő jelenlétében bensőséges ünnepet ült a testület fennállásának 100. évfordulója alkalmából. A miniszterelnök pedig arra szállította fel a parlamenti képviselőket, gondolkozzanak el a demokrácia eredete felett, hogy visszanyerhessék a lakosság bizalmát a politikai élet iránt — jelenti az AP. « Olvastam, s nem is egyszer, hogy a szovjet hadsereg legmagasabb rangú vezetőinek egy része hatalomátvételre készül. Nemrég újólag felröppentette a híreszteléseket az Ogonyok és a Komszomolszkaja Pravda. S hogy nem egyszerű szúnyogcsípésekről van szó, bizonyítja az is, hogy Szergej Abromejev marsall, a szovjet fegyveres erők egykori vezérkari főnöke, aki jelenleg Gorbacsov egyik tanácsadója, a Szovjetszkaja Rosszija című lapban terjedelmes cikket közölt, amelyben azt bizonygatja: a szovjet hadsereg soha nem cselekedett önállóan, még kevésbé önkényesen, mindig csak a párt- és államvezetés döntéseit hajtotta végre. Kérdés, persze, kit akart ezzel megnyugtatni: a közvéleményt, vagy a felső vezetést. Az idők jele viszont, hogy a Szovjetunióban korábban istenített hadsereg belső ügyei már nem számítanak tabu témának. Ezt szóvá is teszi az említett marsall, mondván: egyes publikációk aláaknázzák a fegyveres erők egységét, harckészültségét, hitelének rontására törekszenek. Hozzáfűzi, ha az SZKP alkotmányos úton kiszorulna a hatalomból, a hadvezetés kész lenne ezt elfogadni Következik viszont a figyelmeztetés: ,,Ám ha valaki — legyen az szeparatista vagy más antiszocialista szervezet — erőszakkal vagy alkotmányellenes tevékenységgel próbálja meg szétszabdalni az országot, megváltoztatni társadalmi rendszerét, akkor az alaptörvénnyel összhangban a fegyveres erők a Legfelsőbb Tanács és az elnök döntése alapján felhasználhatók hazájuk egységének biztosítására, társadalmi felépítésének megőrzésére". A figyelmeztetés azonban alighanem elégtelennek bizonyult. A napokban Dmitrij Jazov védelmi miniszter a moszkvai televízióban arról beszélt, hogy több szövetségi köztársaságban a hadsereg soraiban olyan rendbontó akciókra került sor, amelyek gyengítik az ország védelmi képességét. Némely helyen saját katonai alakulatokat hoznak létre, követelik az elhelyezett nukleáris fegyverzet átutalását a központi szervek hatáskörébe, nukleárisfegyver-mentes övezetek létrehozását, teljesen figyelmen kívül hagyva az ország védelmével és biztonságával kapcsolatos szükségleteket. A védelmi miniszter a leghatározottabban kijelentette: a nukleáris fegyverek továbbra is az egységes szovjet fegyveres erők hatáskörébe fognak tartozni, a katonai egységeket ezentúl is ott helyezik el, ahol arra az állam biztonsága szempontjából szükség mutatkozik, a fegyveres erők parancsot kaptak, hogy azonnal tüzeljenek, amennyiben támadás éri egységeiket, a katonai objektumokat, a fegyver- is lőszerraktárakat, akadályozzák meg a szovjet katonák emlékműveit megszentségtelenítő vandál akciókat. Ez már több, mint figyelmeztette... SZ. L Petre Roman bonni nyilatkozatai Rengeteg kérdésről kellett véleményt mondania bonni látogatásán Petre Roman kormányfőnek. Sajtóértekezlet keretében mondotta el például egy kérdésre válaszolva azt, hogy elvben van lehetőség arra, hogy a román-magyar kapcsolatok olyan jószomszédi, korrekt kapcsolatokká váljanak, amelyek megfelelnek az európai föderalizmus gondolatának, s ugyanakkor üdvözölte az utóbbi idők azon hivatalos magyar megnyilatkozásait, amelyekben leszögezik, hogy Magyarországnak nincsenek területi igényei Romániával szemben. Ugyanakkor ismét hangoztatta, hogy a romániai magyar kisebbség teljes körű jogokat élvez oktatási, kulturális és politikai téren. Ezúttal is felajánlotta, hogy hasonlítsák össze a Romániában élő magyarok és a Magyarországon élő románok helyzetét, s úgy vélte, hogy az összehasonlítás felajánlásakor a magyar fél mindig visszahúzódik. Ugyanazon a sajtóértekezleten a németekkel kapcsolatban Petre Roman arról is beszélt, hogy 1989 decembere, a Ceausescu-rendszer bukása óta a román nemzetiségi politika is megváltozott. A miniszterelnök a Die Weltnek adott interjúban elismerte, hogy az árak liberalizálása elégedetlenséget váltott ki a lakosság körében, s hogy ez a szociális biztosítékok ellenére is keményen sújt bizonyos rétegeket. „Nem szabad azonban elfelejteni — tette hozzá —, a románoknál még hiányzik az a beidegződés, hogy politikai cselekedeteket a fejükkel ítéljenek meg“. A Die Welt véleménye szerint az interjúban a bukaresti vezetők közül Petre Roman fogalmazott eddig a legélesebben Moldova kérdésében. Kijelentette: most a legfontosabb a moldovai köztársasaság függetlenségéért folyó harc, . ..nagyon is lehetséges“, hogy Románia és Moldova valamikor egyesülni fog. DOKUMENTUM Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 951. sz. határozata Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése az idén tartott őszi ülésszakának napirendjén a Románia csatlakozási kérésének — különmeghívotti státusban — és Magyarország csatlakozási kérésének megvitatása közé jogi és emberi jogi kérdések, ezen belül pedig a kisebbségek jogai, megvitatását ékelték be. Mint ismeretes a Románia felvételi kérésében hozandó határozatot elnapolták a kisebbségek — ideértve az etnikai kisebbségek — helyzetét megvitató ülés utánra. A kér déssel kapcsolatosan azonban született határozat. Ezt közöljük az alábbiakban. 1. A Közgyűlés örvend, hogy a helyzet jelentősen változott az ebben a kérdésben összeállított legutóbbi jelentésnek 1989 őszén történt megvitatása óta (6105. sz. dokumentum), és hogy Nicolae Ceaușescu diktatórikus rendszerét a megfigyelői küldöttség által általában szabadnak minősített május 20-i választások eredményeként létrejött kormány és parlament váltotta fel. 2. A Közgyűlés, tudatában lévén Románia mai gazdasági és társadalmi nehézségeinek, helyesli az új román kormánynak a helyzet javítása és az Európa Tanács értékeihez való közeledés érdekében meghirdetett orientációit. 3. A Közgyűlés nyugtázni a román hatóságoknak a jogállam és a piacgazdaság kialakítása, a politikai pluralizmus biztosítása és tiszteletben tartása, az emberi jogok minden megkülönböztetés nélküli szavatolása, valamint annak érdekében előirányzott intézkedéseit, hogy párbeszédet kezdjenek azokkal a politikai erőkkel, amelyek építő módon hozzá kívánnak járulni az ország társadalmi, politikai és gazdasági problémái megoldásához. 4.,A Közgyűlés megállapítja, hogy a román parlament kérte a különmeghívotti státus megadását, és hogy a román kormány csatlakozni kíván az Európa Tanács több egyezményéhez. 5. A Közgyűlés örömmel tapasztalta egyebek között, hogy rangos román kormány- és parlamenti küldöttség, ezenkívül az ország erkölcsi tekintéllyel bíró személyiségei — mint például Doina Cornea aszszony — voltak jelen az európai nem tagországokkal való kapcsolatokat ápoló bizottság által rendezett meghallgatáson, amelyre 1990. június 29-én került sor Innsbruckban. 6. A Közgyűlés egyben kijelenti, aggódik a különösképpen 1990. márciusában és júniusában tapasztalt szélsőséges erőszakcselekmények miatt. 7. Felteszi magának a kérdést, milyen kockázattal jár a Securitate fenntartása más formában, mint ahogyan az a beérkezett nyugtalanító jelentésekből kitűnik, hiszen a gyakorlat semmiképpen sem egyeztethető össze az ország újjáépítésében nélkülözhetetlen nemzeti megértés légkörének megteremtése szükségességével. 8. A Közgyűlés biztosítékokat kíván kapni a román hatóságoktól az alábbiakra: I. a marosvásárhelyi és a bukaresti események után bebörtönzött összes személy szabadon bocsátása, azok kivételével, akik törvényellenes cselekedetek elkövetésében vétkesek; II. az ezekkel az eseményekkel kapcsolatos kivizsgálási jelentések közzététele; III. a történelmi és kulturális vagyon megmentésének szavatolása; IV. a tájékoztató eszközök függetlenségének és az összes politikai párt és mozgalom szólásszabadságának tiszteletben tartása, akárcsak valamennyi politikai párt megfelelő hozzájutása az álláspontjuk országos ismertetése érdekében szükséges eszközökhöz; V. az egész lakosság politikai, gazdasági, kulturális és vallási jogainak tiszteletben tartása, beleértve az összes nemzeti kisebbség egyéni és kollektív jogait is, ami lehetővé teszi számukra a megmaradást abban az országban, mely nekik is hazájuk; VI. a humanitárius segélyek eljuttatása az arra rászoruló lakossághoz, különösképpen a gyermekekhez, akik elvesztették szüleiket, illetve a szervpozitív vagy pedig AIDS-beteg gyermekekhez; VII. szabad és demokratikus helyi választások megszervezése. 9. Tekintettel mindezekre, a Közgyűlés felkéri a nem tagországokkal való kapcsolatokat ápoló bizottságát, jelöljön ki küldöttséget — melyben szükség esetén más szakbizottságok egy-egy képviselője is részt vesz —, hogy az látogasson el a helyszínre a reális romániai helyzetről szóló beszámoló megszerkesztése céljából. 10. A Közgyűlés egyebek között indítványozza, hogy a második meghallgatást a küldöttség megállapításai fényében tartsák meg, még mielőtt bármilyen döntést is hoznának a különmeghívotti státus megadásáról. 11. A Közgyűlés ösztönzi a tagállamok kormányait, hogy fokozzák a Romániának nyújtandó humanitárius, különösképpen az orvosi és élelmiszer-segélyeket. 12. A Közgyűlés emlékeztet az EGK döntésére,hogy gazdaságilag támogatja a közép- és kelet-európai országokat, s azt kívánja, hogy az Európa Tanácsnak az EGK-n kívüli tagállamai csatlakozzanak ehhez. Szeretné, ha valamennyi feltétel kedvezne a különmeghívotti státus megadásának Románia számára a következő, 1991 januárjában sorra kerülő ülésszakon. (A Közgyűlés által 1990. okt 2-án elfogadott szöveg) TARKABARKA HÉT ■ ■ ■ Teljesen feleslegesek voltak a diplomáciai csatározások arról, hogy egyszerű díjazottnak, vagy államfőnek kijáró tisztelettel fogadják-e Oslóban Gorbacsovot a Nobel-díj átadásakor, mert az ünnepelt végül is nem vesz részt a december 9-i ünnepségeken. Ugyanis hivatalos forrásokra hivatkozva a TASZSZ bejelentette, hogy a szovjet államfő levélben értesítette távolmaradásáról a norvégiai Nobel-díj Bizottságot és kormányfőt, valamint a svéd miniszterelnököt. Az indoklás: az ország sorsfordulatot jelentő időt él át, gondokkal küzd, az elnök jelenlétére szükség van. B B H A gondok valóban nem kicsik: a végrehajtó hatalom merőben (és sokak által megkérdőjelezett) új programját kell kidolgozni rövid idő alatt, miközben megkezdődik az új szövetségi szerződés (szintén gyanakvással fogadott) tervezetének parlamenti vitája is. S mindez olyan körülmények között, amikor a legfőbb probléma a lakosság élelmezése. Ez utóbbi bajban azonban a Szovjetuniót a Nyugat nem hagyja cserben. A nagy áruhiányra és a közelgő télre való tekintettel Németországgal az élen több állam — köztük a Közös Piac más tagállamai, Kanada, az USA és Ausztria — késznek mutatkozik főleg élelemből és gyógyszerből álló gyorssegélyt küldeni a rászoruló szovjet lakosságnak. A legszorongatottabb helyzetben Moszkva és Leningrád van, mely utóbbi s egyes vidéki vezetők utasításai (a város számára élelmet szállító vonatokat egyszerűen leállíttatják) folytán a második világháborús blokádra emlékeztető sorsra juthat. B a B Ebben az esetben gyorssegély, de mi lesz később? Néhány hónap múlva, amikor — a várható reformfolyamat keretében — az emigrálás liberalizálásának következtében a szovjet állampolgárok is jogot kapnak a szabad utazásra. A moszkvai hatóságok legalább 8 millióra becsülik azoknak a számát, akik távozni akarnak majd hazájukból. Hova? Oda, ahova a többi kelet-európai országból már korábban elkezdődött a menekülés a szegénység elől a jobb élet reményében. Nem véletlen, hogy a párizsi EBEÉ-csúcstalálkozón a 34 tagállam képviselői a már amúgy is aggasztóvá vált ellenőrizetlen kivándorlás kérdéseivel is foglalkoztak. Olyan fejlett gazdasággal és magas életszínvonallal rendelkező országok, mint Belgium, Finnország, Németország és Franciaország nem is egyszer aggodalommal szóltak a jelenség lehetséges következményeiről. Senki nem csodálkozik például azon, ha Alois Mock osztrák külügyminiszter ilyeneket mond, hogy Ausztria többé már képtelen elviselni a keleti menekültek áradatát, vagy hogy Svédország gazdasági és ökológiai meggondolásokból már nem fogad be menekülteket, s azon sem, hogy Észak-Rajna—Vesztfália miniszterelnöke így fakad ki: „küzdhetünk a világban az éhínség ellen, de nem tudunk Németországba hozni minden éhezőt“. Menekültügyben megélt s jelenlegi nehézségeiről azonban van mit panaszkodnia Magyarországnak, Csehszlovákiának és Lengyelországnak is, amelyek törvénymódosítással vagy más intézkedésekkel (Magyarország és Csehszlovákia például közös erővel) próbálnak gátat vetni az illegális emigrációnak. A kiút megtalálásának sürgősségét jelzi az, hogy — amint az osztrák külügyminiszter éppen a napokban jelentette be — már 1991. január 24—25-én nemzetközi értekezletet tartanak Bécsben a kelet-európai változások okozta kivándorlás kérdéseiről azzal a határozott céllal, hogy megfelelő szervezési keretet teremtsenek a humanitárius szempontokat is figyelembe vevő megoldáshoz. Annak tudatában, persze, hogy ezúttal is elengedhetetlen a nemzetközi összefogás. B B B A héten „csak“ öt kábítószeres hír érkezett — egyetlen kivétellel — más-más európai országból. Madridban a hét elején a spanyol rendőrségnek 70 kiló, több mint 30 milliárd dollár értékű kokaint sikerült elkoboznia, kilenc csempészt letartóztatnia, s ezáltal a legerősebb csempészbandák egyikét felszámolnia, nem sokkal egy másik siker (120 kiló kokain lefoglalása és nyolc személy lebuktatása) után; félmilliárd dollárt érő 10 tonna kokaintól és marihuánától „fosztották“ meg a narkósokat a német rendőrök; brit kollégáik fáradozásait Felixtown déli kikötőben koronázta siker, amikor egy hajón három tonna (11,5 milliárd dollár) canabist találtak meg, a holland rendőrség pedig az utóbbi hetekben szervezett akciói során először 200 kiló (6 millió dollár), majd 8,5 tonna kábítószert kobozott el. Kemény, megfeszített munka látványos sikerei ezek, melyek azonban még mindig eltörpülnek a kudarcok, s az újabb aggasztó jelzések mellett. A napokban röppent fel például a hír, hogy a kábítószer-kereskedelem új, úgynevezett balkáni útvonalának a nyomára bukkantak, mely a nemzetközi hálózat felségvizeinek, a kelet-európai térségre való kiterjesztését jelenti. Vagyis a képlet a fentihez hasonló: a kelet-európai általános liberalizálódás óhatatlanul kitermeli a nyugati demokráciák megoldatlan negatív kísérőjelenségét is. A különben is gazdasági-politikai-társadalmi bajokkal viaskodó kelet-európai államok szinte védtelenül válhatnak a kábítószercsempészek alvilágának áldozataivá. Nemzetközi együttműködésre, tapasztalatcserére van szükség tehát ezen a téren is, amihez máris közelebbről kínálkozik alkalom: januárban belépünk a kábítószer-ellenes küzdelem ENSZ által meghirdetett évtizedébe, s remélhetőleg gyakrabban hallhatunk olyanszerű kapcsolatteremtésről, mint amilyen nemrégen az amerikai FBI és Magyarország, illetve Csehszlovákia között történt, melynek keretében közös központokat létesítettek Budapesten és Prágában. B B B Századunk legtovább uralmon volt kormányfője, Margaret Thatcher napokig a világpolitika sztárjává lépett elő lemondásával, mely sok politikust késztetett személyiségének méltatására. Hadd idézzünk néhányat. M. T. lemondását „az emberiség nagy veszteségének“ minősítette a japán külügyminiszter, a spanyol politikai megfigyelők pedig az utóbbi időben bekövetkezett „alkonya“ ellenére is „ragyogó politikai pályafutását“ emelték ki. Helmut Kohl nyugatnémet kancellár „a nyugati szövetség megszilárdítása iránti elkötelezettségéért" mondott" neki köszönetet", míg François Mitterrand szerint M. T. „Nagy- Britannia és Európa történetének jelentős időszakára nyomta rá bélyegét". Michael Heseltine, M. T. Sir Winston Churchill mellett a század legjelentősebb brit kormányfője volt. A kínai kormányfő az 1997-ben Kínához kerülő Hongkong brit gyarmat kérdésének megoldásához nyújtott hozzájárulásáért becsüli nagyra. Brian Mulroney kanadai miniszterelnök „szilárd elvhűségét" emelte ki, a világ nagy vezetői közé sorolva őt, Nelson Mandela pedig úgy tartja, hogy semmi sem lehet roszszabb M. T. Dél-Afrikával szemben tanúsított politikájánál. Ronald Reagan szerint a kormányfői tisztségről való lemondása az önzetlenség megnyilvánulása volt. E lépés Jichán Samír szerint is nagy veszteséget jelent Nagy-Britannia és a nemzetközi közösség számára. (M. T. volt az egyetlen brit kormányfő, aki a zsidó állam 1948-ban történt megalakulása óta hivatalos látogatást tett Izraelben). B B B Margaret, Thatcher asszony, brit kormányfő lemondása elkerülhetetlen volt, minekutána nem konzerválták többé a konzervatív párt élén. A Reuter cáfolja a hírt, miszerint Thatcher asszony gyermeket várna. — Ez utóbbi hírt már a hazai sajtóból vettük, a „volt testvérlaptól“. S mivel, akinek csak egy kis humorérzéke is van itt a fővárosban, azt napokig kacagásra fakasztotta „szikrájával“ ez a lap, még három kishírt Idemásolunk a két nappal ezelőtt lapunkban is bemutatott „Scinteia“-ból: VISSZAUTASÍTÁS. Az alkalomból Párizsban tartózkodó George Bush elnök találkozót kért Ion Iliescu elnöktől, aki diplomatikus angolsággal viszszautasította. Úgy tűnik, hogy a legnagyobb kedvezmény elvének megadása Románia részéről az Egyesült Államoknak, kompromittálódott. CSAPATOK: Liechtenstein állam hatalmas csapatösszevonásait észlelték a szovjet—kínai határon. Peking és Moszkva határozott tiltakozással fordultak a Biztonsági Tanácshoz. TÚLÉLÉS. Az egyesüléseket túlélő egyetlen fal — a nagy kínai fal. Kínai testvérek, falra feli BOGDÁN IBOLYA • RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 0 * 1 BESZÉLGETÉS E. M. CIORANNAL 1988-BAN F. F. Az Histoire et utopie-ban van néhány ragyogó oldal a magyarokról: ön csodálja a bátorságukat, a nagylelkűségüket, de ugyanakkor emlékeztet rá, hogy ők voltak az urak, ön személy szerint megszenvedte az uralmukat? E. M. C. Én nem, mert akkor még gyerek voltam. De az tény, hogy a szüleimet az első világháborúban kitelepítették. Apámat Sopronba, anyámat Kolozsvárra. F. F. Kitelepítették? De hát miért? E. M. C. Mert a magyarok tartottak a román értelmiségtől. Szüleim tökéletesen beszéltek magyarul, még egymással is gyakran magyarul társalogtak. A tanítás nyelve magyar volt. Apám pópa volt, előbb falun, később Nagyszebenben, de nagyon szeretett magyar könyveket olvasni, méghozzá magyarul. Emlékszem, Prohászkát is olvasott. Az egy magyar hitszónok volt... F. F. Igen, Prohászka Ottokár katolikus püspök volt és jó író. Családja Szlovákiából származott. E. M. C. Bízvást elmondhatom, hogy apám egyáltalán nem volt magyarellenes. Magyar kultúrában, magyar civilizációban élt. A románokat nem alázták meg a magyar uralom alatt, nem üldözték. Csak hát alsóbbrendű parasztnépségnek tekintették őket. De amikor édesapám összehasonlította a magyar és az 1918 utáni román közigazgatást, megállapította, hogy a magyar közigazgatás egészen más volt. Az osztrák—magyar közigazgatás a legjobb volt egész Európában. Ezt még a legnagyobb magyargyűlölők is kénytelenek voltak elismerni. F. F. És az ön édesapja mégis amellett volt, hogy Erdélyt Romániához csatolják, ugye? E. M. C. Az 1914—18-as háború előtt a föderáció mellett foglalt állást. Az erdélyi románok többé-kevésbé mind Popovics hívei voltak, ő volt a képviselőjük a budapesti parlamentben. Egyáltalán nem az úgynevezett Nagy-Románia eszméje lebegett a szemük előtt, hanem kisebbségi státust kívántak egy svájci típusú, osztrákmagyar—cseh—román államszövetségben. Szinte kultuszt űztek ebből, afféle bálványimádást. F. F. Ha óhajtja, beszéljünk továbbra is a történelemről. Úgy véli-e — mert én igen —, hogy a Monarchia szétzúzása, Nagy-Románia életre hívása súlyos, nagyon súlyos hiba volt? Mert végeredményben a népek önrendelkezési jogának jegyében létrehoztak egy sor kis államot, amelyek nem voltak kevésbé soknemzetiségűek a Monarchiánál, és amelyekben a kisebbségekkel rosszabbul bántak. E. M. C. Erre azt válaszolom , hogy ezért a tragédiáért, sajnos, Magyarország a felelős, mert a magyar kormány annak idején erélyesen elutasította az államszövetség gondolatát F. F. Elismerem, hogy ebben egyetértek önnel. Amikor Budapesten végre hatalomra került a Nyugat-barát és államszövetség-párti ellenzék, már késő volt E. M. C. így van. Apámmal gyakran beszélgettünk ezekről a problémákról. Tudja, a románoknál óriási szerepet játszott a nép latinsága. Bécs hegemóniáját még csak elfogadták az erdélyi románok, de Budapestét nem... F. F. Szerintem az európai egyensúlyt megbontó versailles-i és trianoni békeszerződésért elsősorban az antantot terheli a felelősség. Az antant szította és kiaknázta az Osztrák—Magyar Monarchia belső feszültségeit. E. M. C. Igaz, Clemenceau, akárcsak szabadkőműves barátai és tanácsadói általában, a szeparatista Masarykot, Benest és társaikat támogatta, és nagymértékben felelős a tragédiáért Halálosan gyűlölte a katolikus Ausztriát, és Ausztria szétforttbolásával Magyarországra is lesújtott. Ez az osztrákgyűlölet bizony őrültség volt Mert szükség lett volna Európa közepén — Oroszország és a Nyugat között — egy nagy államra. A baj ott kezdődött hogy az 1914-es háborút a végsőkig erőltették. Ha 1916-ban békét kötnek egy demokratizálódásra akkor már hajlandó Németországgal, akkor sose jött volna Hitler, F. F. És később Sztálin se. A hibát ugyanis megismételték a második világháborúban. Erőszakolták a feltétel nélküli megadást, ami abszurdum volt E. M. C. Igen, abszurdum. Mert így rákényszerítették a német hadsereget, hogy a végsőkig kitartson Hitler mellett A hadsereg Hitler elleni összeesküvése sikerülhetett volna, méghozzá idejekorán. Ha 41-ben vagy 42-ben azt mondják a Wehrmachtnak: meg kell szabadulnotok Hitlertől, hát a Wehrmacht megteszi. Az első világháborúban Franciaország volt a nagy bűnös, a másodikban az angolszászok makacssága, kivált az amerikaiaké, akiknek fogalmuk sem volt Európáról. Az első világháború alatt szerintem két ember értette meg a lényeget:Caillaux* és Romain Rolland. Felfogták, hogy Európa szempontjából ez bizony öngyilkos háború. Itt van a kutya eltemetve. S ezek az öngyilkosok jóformán az egész emberiséget mozgósították Németország ellen, amely még a császár vezetése alatt is liberális volt és demokratikus, így tették naggyá Hitlert. F. F. Aki egy szükségtelen és végső fokon igazságtalan megaláztatás következményeképpen lépett a színre. E. M. C. Aztán az is Franciaország téves elgondolása volt, hogy mivel Németország vereséget szenvedett és fegyvertelen, Oroszország pedig a bolsevik kalanddal és a polgárháborúval van elfoglalva, Franciaország Európa Nagyfőnöke lehet, és az Osztrák—Magyar Monarchia helyén létrehozott új államok oltalmazója. • Joseph Caillaux (1863—1944) francia politikus, pénzügyi szakember. F. P. Pedig ahhoz Franciaország nem volt elég erős, hogy ezt a békét garantálni tudja. E. M. C. De hogy a mélyére hatoljunk a kérdésnek: úgy gondolom, hogy Európa végórája a jakobinusokkal, majd Napóleonnal kezdődött. Vagyis a francia forradalommal és a vele összefüggő háborúkkal, amelyek meggyengítették a francia népet. Ebből a szempontból kissé reakciósnak érzem magam, mivel egyrészt teljességgel egyetértek ugyan a forradalom alapelvével, másrészt viszont úgy vélem, hogy a jakobinusok és Napóleon a történelem legnagyobb katasztrófái közé sorolhatók. F. F. Ez nyilvánvaló. E. M. C. Paradoxon ugyan, de tény, hogy a francia nyelv, amely valaha a civilizált Európa nemzetközi nyelve volt, Napóleon miatt indult hanyatlásnak, ő volt az oka, hogy az angolok nem voltak hajlandók elfogadni a francia nyelv vezető szerepét. El kell ismerni, hogy a franciák politikai tehetsége sokkal fejlettebb, mint — az angolokat kivéve — a többi népé, de mihelyt a franciának valamilyen ideológiával akad dolga, szélsőséges túlzásokba esik, és ezért Franciaország története jószerivel egy hatalmas kudarc története. F. F. A világ történetének valamennyi tévedése — ez különben az egyének történetére is érvényes — a túlkapásoknak, az elcsúszásoknak tulajdonítható. E. M. C. Igen, az eredendő bűn a túlzás, a mértéktelenség. Az állatvilágban egyes fajták az éghajlati viszonyok következtében haltak ki; az ember viszont amiatt az ön törvényszerű sajátossága miatt fog eltűnni a föld színéről, hogy egyszerűen nem képes megállni. Mert azt hiszi, nincs határ. Különösen a XVIII. és XIX. században gondolták azt, hogy az emberi haladást, tökéletesedést nem korlátozza semmi. Pedig igenis vannak határok. Erre minden egyes nemzedék ráeszmél, de mindig túl későn, s azt hiszem, most először fordul elő a történelemben, hogy a jövőtől való félelem tökéletesen indokolt. F. F. A világ stabilitásának lehetetlenségéről van szó. E. M. C. A korlátlan haladás eszméjéről. Ezt magyarázom a németeknek, mert időnként alkalmam nyílik rá. A németek még naivak, még mindig nem értik a világot, ez a tragédiájuk. Condorcet példáját szoktam felhozni. A Terror idején itt ítélkeztek fölötte, az utcámban. (Különben Voltaire is itt lakott.) Itt írta Condorcet Esquisse d’un tableau (historique) des progrès de l'esprit humain című munkáját, amely az optimisták bibliája lett. De aztán rendszabályokat hoztak a „gyanús” személyek ellen. Condorcet egy nagyon kedves öreg hölgy családi penziójában lakott ekkoriban, s nem akarta, hogy az asszonynak kellemetlenségei legyenek miatta. A külvárosban keresett tehát menedéket, barátja, La Harpe otthonában. Ám La Harpe azt mondta, hogy nála nem maradhat, mert a cselédlánya ,hazafia. Condorcet erre azonnal távozott, s betévedt egy kocsmába, ahol sok volt a munkás ; látták, hogy ez az ember könyvet tart abban a nagyon is fehér, jellegzetesen intellektuel kezében. Úgyhogy feljelentették. Condorcet pedig a börtönben megmérgezte magát, hogy elkerülje a vérpadot. Íme, egy olyan ember tragédiája, aki a modern optimizmus nagy illúzióinak egyik elméleti megalapozója volt. (Folytatjuk)