Romániai Magyar Szó, 1991. április (3. évfolyam, 389-412. szám)

1991-04-02 / 389. szám

1991. április 2. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •Romániai Magyar • 3 Törvényismertetőnk végéhez közeledünk, bár — ahogy ezt a jogszabályt a gyakor­latba ültetik — akár elölről is kezdhetnénk a felvilágosító munkát. De reméljük, ké­sőbb még lesz alkalmunk a 31/1990. szá­mú törvény értelmezése kapcsán kialakult bírósági gyakorlatot is ismertetni. A tagok kizárásánál hagytuk abba, vagyis az V. cím pár szakasza következik. Érdekes, hogy a kizárás intézményét a törvény csak a közös, az egyszerű betéti és a korlátolt felelősségű társaságok eseté­ben ismeri, majd mégis, a 165. szakasz u­­tolsó bekezdésében kimondja azt is, hogy a betéti részvénytársaságok beltagjai is éppen így kizárhatók: — ha a társult tag, bár erre külön is felszólították (késedelembe helyezés), ré­szesedését, pénzben vagy természetben a társaságba nem viszi be, tartozását nem egyenlíti ki; — ha a társult tag csődbe ment vagy törvényesen cselekvőképtelennek nyilvá­nították;­­ ha a társult tag vagy részvényes jog­talanul beavatkozik az ügyintézésbe, illet­ve ha megszegi a törvény 50. és 52. szaka­szaiban foglaltakat (jogtalan tőkefelhasz­nálás saját vagy harmadik személy javá­ra, és a társak beleegyzése nélkül konku­rens társaságokban való tevékenykedés),­­ ha csalást követ el a társaság kárára. A kizárást ,bármelyik társ vagy a társa­ság kérésére, a bíróság mondhatja ki. A jogerős bírósági határozatot 15 napon be­lül, a bejegyeztetés elvégzéséért, meg kell küldeni a kereskedelmi nyilvántartó hiva­talnak, és annak rendelkező részét a Hiva­talos Közlönyben is meg kell jelentetni. A társaságok feloszlatásának esete fo­rog fenn, és bármelyik társult tag ennek felszámolását kérheti (a 169. szakasz alap­ján), — a társaság működésére induláskor megszabott határidő lejártakor; — ha a társaság célja nem valósult meg; — amennyiben a közgyűlés így határo­zott; — csőd esetében; — tőkecsökkenéskor, vagyis, amikor a tőke a 110. szakaszban előírt összeg alá (fele tőke) vagy a törvényben előírt ösz­­szeg alá (például, egymillió lej a részvény­­társaságoknál) esett, amennyiben a rész­vényesek nem mondták ki ennek kiegészí­tését, megemelését,­­ ha a részvénytársaságban ötnél ke­vesebb részvényes maradt, amennyiben hat hónap elteltével sem sikerült ennél több részvényest találni. A feloszlatást is be kell jegyeztetni a kereskedelmi nyilvántartónál, és az első eset kivételével a többit a Hivatalos Köz­lönyben is meg kell jelentetni. A feloszlatásnak bizonyos társasági for­máknál külön szabályai vannak, amelyek­re itt nem térünk ki. Jó tudni viszont azt, hogy a VI. cím első fejezete a törzsbeté­tek és a részvények örökölhetőségével is foglalkozik. Kimondja például azt, hogy az elhalálozott társult tag helyét örökö­sei vehetik át, akik elődjük örökrészét pénzben kivehetik, de a társaságban való maradás mellett is dönthetnek, ha a töb­biek is úgy akarják. A jogszabály a társaságok egybeolva­dását (fuziunea) is engedélyezi, amit mindegyik társaság külön-külön határoz el (174. szakasz), éspedig a 153. szakasz kö­rülményei között. Vagyis a társaságok ala­pítására vonatkozó szabályok betartásá­val. Ezt úgy kell érteni (ez személyes vé­lemény), hogy mindent elölről kell kezde­ni, a szerződés hitelesítését, a bírósági be­jegyeztetést, a kereskedelmi nyilvántartó­nál történő beiktatást stb. Az egybeolva­dás joghatását csak e ténynek a Hivata­los Közlönyben való megjelentetésétől szá­mított 3 hónap elteltével fejti ki, ami alól azonban a 175. szakaszban a kivételeket is megtaláljuk. A törvény a VII. címben visszatér*a társaságok felszámolásához (lichidarea so­­cietatilor), amelynek alapját a már ismer­­tetett feloszlatás esete(i) képezik. Nincs szándékunkban ezeknél sokat időzni, bár a jogszabály itt igen részletező. Ha majd a társaságok felszámolása lesz napirenden, addigra megtanuljuk a szakkifejezéseket, tudni fogjuk azt is, hogy az ügyintézők, gondnokok helyét itt átveszik a felszámo­lók ,a szanálók (lichidatorii), s az egész eljárást ők vezetik le. Jelen pillanatban, amikor a társaságok még csak az alapí­tás útvesztőiből keresik a kijáratot (az állításban semmi túlzás nincs), sokkal fontosabb a várható (de tisztességes, be­csületes munkával elkerülhető) jogkövet­kezmények ismerete, azaz a kihágások és a bűncselekmények megismerése (VIII. cím). Mert súlyos pénzbüntetést és bör­tönt kockáztat például az az ügyintéző, társasági tisztviselő, esetenként a könyv­­vizsgáló, aki a részvényeseket félretájé­koztatja hamis mérleget készít, sikkaszt, törvénytelen­ül kötvényeket bocsát ki és még nagyon sok más esetben is. Ahogy mondani szokták ,itt nem babra megy a játék, és aki társaságot alapított, abban pedig ügyintézői könyvvizsgálói, igaz­gatói megbízási tisztséget vállalt az dön­tése jogkövetkezményeivel is legyen tisz­tában. Amiért — és ez a legkevesebb, amit tehet — a 31-es törvény egyikük asz­taláról se hiányozzék! " De még mielőtt pontot tennénk kilenc részesre sikeredett törvényismertetőnk végére, érdeklődő olvasóink figyelmét fel­hívjuk a cáré- és átmeneti rendelkezé­seket tartalmazó IX. cím néhány szaka­szára. A 210. szakasz ,egészen eredeti mó­don, az egyszemélyes Kft esetében, a tu­lajdonost a közgyűlést megillető jogok és kötelezettségek gyakorlásával ruházza fel. Abban az esetben, amikor ő egyben ügyintéző is, az ebből a minőségből szár­mazó kötelezettségek is rá hárulnak. Ilyenkor viszont társasági szerződést nem kell kötnie (nincs kivel),­alapszabályt vi­szont köteles kidolgozni. A már egyszer említett 111. szakaszt is ebben a címben találjuk. Ez mondja ki azt, hogy a kereskedelmi társaságok al­kalmazottait is munkaszerződés fűzi (köti) a munkaadóhoz, amelyet a Munka­­törvénykönyv és az állami alkalmazottak­ ra érvényes társadalombiztosítási szabá­lyok betartásával kell megkötni. Bérüket azonban a munkaadóval folytatott tár­gyalások során egyeztetik, de annak össze­ge a törvényben biztosított, meghatáro­zott alsó határ alá nem szállítható le. Ezeknél a társaságoknál az öregségi nyug­díjasok és­ a III. fokú rokkantnyugdíjasok bérüket nyugdíjukkal halmozhatják. Arról­­ is beszéltünk már, hogy a csa­ládi vállalkozások és a magánipart foly­tatók­ kivételével­­ezekre továbbra is , az 54/1990. számú törvényrendelet előírá­sai érvényesek), a valamilyen termelő­­tevékenységet végző vállalkozások és a kisvállalatok a 31-es törvény hatályba lépésétől (1990. XII. 17-től) számított 8 hónapon belül kötelesek valamilyen tár­sulási formává átalakulni (az ismertetett öt forma közül választhatnak), és ebben az esetben az 54/1990. számú törvényren­delet alapján elindított vállalkozás jog­utódjának tekintik őket (222. szakasz). És most már valóban e sorozatzáró u­­tolsó mondat: a 31/1990. számú törvény (az 1990. XI. 17­ 1 126—137. számú Hivata­los Közlönyben olvasható) a hatályos Ke­reskedelmi Törvénykönyv rendelkezései­vel egészül ki. DEÁK LEVENTE ISMERJÜK MEG A KERESKEDELMI TÁRSASÁGOK TÖRVÉNYÉT ! NINCS BEUTAZÁSI KORLÁTOZÁS Beszélgetés Kis György konzullal, a bukaresti magyar nagykövetség első osztályú titkárával — A konzul urat először is a hivatal mibenléte felől faggatnám. — A magyar konzulátus első és legfon­­tosabb feladata a magyar állampolgárok érdek- és jogvédelme a fogadóországban. Tágabb értelemben működési körébe tar­tozik a fogadóországban hazánk érdekei­nek, politikájának képviselete, kétoldalú kapcsolataink ápolása, fejlesztése, valamint az illető ország állampolgárainak eligazí­­tása azokban a kérdésekben, kérésekben, melyekkel hozzánk fordulnak. . — Melyek Romániában a magyar konzuli hivatal sajátos teendői? —" Magyarországon minden harmadik ál­lampolgárnak van rokona Erdélyben, és igy természetes, hogy a turistaforgalom jelentős. Az elmúlt évben 700 ezer magyar állampolgár járt Romániában, s már e számból is óhatatlanul következik, hogy gondok is akadtak. Honfitársaim közúti balesetek, útlevél-elvesztés, lopás esetén, valamint más ügyes-bajos dolgaikban for­dultak hozzánk. Másik ránk tartozó ügyintézés a Magyar­­országra való bevándorlással kapcsolatos. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezt az adott országban lévő külképviseleten kell kezdeni. A feltételek elég közismertek, de aki tőlünk kíván bővebb tájékoztatást kap­ni, készséggel állunk a rendelkezésére, akár levélben, akár személyesen, vagy telefonon, a 15 82 73-as számon. — Vezet-e a konzuli osztály vala­melyes kimutatást arról, hogy Románia mely megyéjéből hányan vándoroltak ki Magyarországra? — Ilyen bontásban statisztika nem ké­szült, de az ország minden tájáról akad pél­da, Calárasi-tól Konstancáig, s onnan föl egészen Nagybányáig... Természetes vi­szont, hogy a különböző megyékből nem azonos számú — a magyar lakta vidékekről sűrűbb — a bevándorlási hullám. — A foglalkozás szerinti megosztás­ra van-e a konzulátusnak valamelyes rálátása? — Nincs pontos kimutatás, de jelentős számban távoznak értelmiségiek — humán és reálképzettségűek egyaránt —, bár az utóbbi időben már más foglalkozásúak, szakmunkások és gazdálkodni kívánók is elindultak. ’89-hez képest különben a be­vándorlási kérelmet benyújtók száma a fe­lére csökkent, ’90-ben viszont a bevándor­lási arány duplájára nőtt, ami a ’88—’89-es folyamodások realizálódását jelenti.­­ Az évtizedes megszorítások után szinte robbanásszerűen megnőtt a turis­taforgalom: román állampolgárok töme­gesen keltek útra, készülnek ma is. Az utóbbi időben szomszédos és távolabbi országok bizonyos megszorítást, korlá­tozást alkalmaznak a beutazókkal szem­ben. Kérem, s szolgáljon eligazítással, tanácssal a Magyarországra turistaként kiutazni kívánók számára.­­ Nagyon sokan érdeklődnek a konzuli hivatalnál, szükséges-e vízum román ál­lampolgárok számára a Magyarországra való kiutazáshoz. Szeretném hangsúlyozni, hogy MAGYARORSZÁG AZON KEVÉS ORSZÁGOK KÖZÉ TARTOZIK, AMELY SEMMIFÉLE BEUTAZÁSI KORLÁTO­ZÁST NEM VEZETETT BE ÉS NEM IS SZÁNDÉKSZIK ROMÁN ÁLLAMPOLGÁ­­ROKKAL SZEMBEN. Felhívnám viszont a figyelmet arra, hogy a magyar jogsza­bályok előírják a Magyarországra beuta­zó turistáknak — bárhonnan is érkezzenek —, hogy rendelkezzenek az ott-tartózkodás­­hoz szükséges anyagi fedezettel. Ennek al­ternatívái: megfelelő pénzösszeg vagy meg­hívólevél, mely természetesen kezesség ar­­ra, hogy a magyar fél a látogató költségeit fedezi, róla anyagilag gondolkodik. — Román állampolgárok ügyes-bajos dolgaival mennyiben foglalkozik az In­tézmény? ■ ■ — Román állampolgároknak hasonló esetekben a román külügyminisztérium konzuli főigazgatóságához kell fordulniuk, ha pedig Magyarországon adódik orvoslás­ra való ügy, a budapesti román nagykö­vetséghez. Itt kívánnám megjegyezni a ta­valy Magyarországra beutazó 7 millió ro­­mán turistával kapcsolatban, a féreérthető sajtóközleményekkel­ ellentétben, mi úgy tapasztaltuk, hogy az említett több milliós számhoz viszonyítva nem jelentős a rend­bontók száma. A többség ugyanis tisztes­séges szándékkal, országunk megismerése céljával lépi át a határt, s mi továbbra is teljes bizalmat előlegezünk mindenkivel szemben, bármilyen nemzetiségű is legyen. — Folytassuk a közhasznú tanácsok­kal, felvilágosítással.­­ A bevándorlók figyelmét szeretném fölhívni arra, hogy 1991. január elsejétől a konzuli illetéket, vízumdíjakat csak kon­vertibilis valutában tudjuk elfogadni. Ez a tény a volt KGST országok közötti ru­belelszámolás megszüntetésének következ­ménye, s csaknem általánossá vált az e vonalon szükséges térítések esetében vala­mennyi országgal. — Volt még egy magyar konzulátus az országban. A diktatúra éveiben be­záratták. Várható-e és mikorra a kolozs­vári konzulátus újraindítása? — Én szeretném, ha már holnap meg­nyitnák. De ez kétoldalú megállapodás kérdése. Mi természetesen bizakodunk, hogy ha nem holnap, de holnaputántól üd­vözölhetjük a kollégát Kérdezett! BÉRES KATALIN Ha létezik valami Isten háta mögött, hát Kispereg biztosan ott van. Közel negyed­­százada, hogy sorsáról a szomszédban, a jó­val kisebb, ám vegyes lakosságú Nagype­­regen döntenek. S az eredmény: lakatlan házak, kihalt porták, a helyi iskolában ke­vés gyermek. Két tanítónőből áll az egész helybéli szakképzett pedagógusgárda. Az értelmiség, a fiatalság elfutott, szétszéledt, városra költözött, a 14 km-es bekötőút megyeszerte híres járhatatlanságáról, el­hanyagoltságáról. Maradtak vagy 1300-an a faluban, több­nyire időnap előtt megrokkant, beteg, idős emberek, akik röghöz kötöttségükben sa­nyarú vegetálásra kényszerültek. A gépe­sített munka, az aránylag olcsó, idegen szezon-munkaerő a maga módján besegí­tett a túlélésbe, hisz a kollektívtől, ha ne­vetségesen kevés is, de mégiscsak csurrant­­csöppent valami, meg hát azért volt kö­zös, hogy az ember „komplektálja" belőle, ami nincs, mint bárhol országszerte. Az új idők fuvallata forgószélként ka­varta föl az áporodott levegőt, a kedélye­ket úgy, hogy egyesek azóta is saját ten­gelyük körül forognak, még a régi bőrben, de már új szavakat keresve, mások meg a­­zonnal szélirányba helyezkedtek... Egy­szerre húzzák is meg tolják is a falu sze­kerét, persze különböző irányba. Az önje­lölt vagy megbízott hangadók, bár külön­­külön sokban igazuk van, túlzott őszinte­­ségi rohamukban nyilvánosan vagdossák egymás fejéhez régi vagy új, vélt vagy va­lós sérelmeiket közömbös polgártársaik fejcsóválásai közepette, akik lassan már senkinek sem hisznek, senkiben sem bíz­nak s így még a legégetőbb, legközérde­­kűbb ügyben is képtelenek közös állás­pontra helyezkedni. Szinte egy év kellett, hogy a helybeli Sfirlea Ioan agrármérnö­köt, aki nemcsak hogy jól beszél magya­rul, de egyenesen „eremdéeszes" is, elfo­gadják a községközpont polgármesterének. A fiatal református lelkész ellen rágalom­hadjárat folyik. Az egyetlen közéleti szer­vezet, az RMDSZ képtelen egy tisztújító közgyűlést összehozni. S ami a legszomo­rúbb: a határban itt-ott még március ele­jén is talpon állt a kukoricaszár! Szabó Imre volt tsz-elnök szerint a szár azoké, akik azt az 50—50 árat kapták és nem a kollektívé. — Ha ilyen lesz a hoz­záállás a saját földhöz is, már most meg­nézhetjük magunkat” — teszi hozzá fej­csóválva. Ugyancsak tőle tudom meg, hogy az mtsz-hez közel 1500 hektár tartozott, ebből 192 hektáron a nagylaki zöldségtár­­sulás gazdálkodott, s egyelőre nem jutottak egyezségre, hogy milyen formában kapják vissza azt. Különben az egykori tagság 70 —80 százaléka semmit sem vitt be a közös­be,, ennek ellenére­­kb. 500 a földigénylő. Az emberek nagy része tájékozatlan, mint­egy 60 százalékuk nagyobb társulási for­mába óhajtana belépni.­­ Nem tudom el­képzelni, hogyan sikerül igazságosan föl­det osztani, hisz már az első bökkenőre sincs kézenfekvő megoldásunk. A törvény szellemében ugyanarra a földterületre két tulajdonos is jogot formálhat: az egykori birtokos és a „kiskollektivisták", akik kö­zött ’53-ban felosztották az eredeti tulaj­donos földjét — mondta Szabó Imre. Bokor Mihály például csak 80 árat örö­kölhet, de mert ő egy életet lehúzott a kol­lektívban, hát megigényel 10 hektárt. Ám egyedül nem látja a lehetőségét a meg­művelésének, hisz több növényfajta ter­mesztése akkora területen gépesítve igen­igen nehéz, nagy árakat kell fizetni érte, no meg a vetőmag, a műtrágya sem bizto­sított. Szerinte a földtörvény kevés a me­zőgazdaság újjászervezéséhez. Valahol ol­vasta, hogy a legjobban menő farmok 200 hektáron felül kezdődnek, ezért is buzdítja a népet, hogy társuljanak. Cs. Veres Mihály radikálisabb. Család­jával együtt összesen 15 hektárra jogosult kezdetben közösen próbálják majd meg­művelni, családi társulás formájában. Már meg is egyezett egymás között 12 család, köztük Gerőcs Ildikó tanító néni is, s ily módon közel 100 hektár gyűlt össze. Már december közepén szántani akartak de a falu szája azzal vette el sietős kedvüket, hogy rájuk sütötte: éppen a legzsírosabb területre fenik a fogukat, azért olyan sür­gős nekik. Farkas Sándor szűkebb társulás, családi vállalkozás formájában képzeli el a föld­művelést. Úgy véli, ha összeáll sógor, test­vér, koma s a gyermekek, azt az 50—60 hektárt, ami így összejön jobban és haté­konyabban megművelhetnék, mint idege­nekkel szövetkezve. Persze egyénileg gazdálkodók is lesznek majd Kisperegen. Például a Mátyás- és a Gergely-család. Szép Károly bá holtbiz­tos, hogy a maga ura akar lenni, ő a falu rebellis lelke, az örök ellenzéki, a szóki­mondó, aki ’62-ben úgy megharagudott a kollektívára, amiért a szomszédja néhány kilogrammal több kukoricát kapott, mint ő, hogy feléje sem nézett többé. Néhány árnyi földjét egészen eredeti módon mű­velte, a kukoricát például szántatlan föld­be vetette, az új magot egyenesen a kité­pett régi kóró helyébe. A földtörvény szel­lemében most két hektárra jogosult, dön­geti is a mellét, hogy majd ő megmutatja, milyen a jó gazda. A sokéves ellenkező ta­pasztalat után legalább ezen derülnek kö­zösen együtt és jót a falusiak! Minden e­­gyébben megoszlanak a vélemények, az elképzelések. Majd ha mindenki magának kapál, akkor talán megnyugszanak a ke­délyek, mondják a pesszimistábbak. Én — ha időközben netán mégis eltűnt a szár a határból — arra merek következ­tetni, hogy a kisperegiek is jó úton halad­nak! PÉTERSZABÓ ILONA (FÖLD)INDULATOK - SZÁRKÖRÍTÉSSEL SZÉLIRÁNYBAN <2] REÁLPOLITIKA VAGY MEGALKUVÁS? Döbbenettel olvastam az RMSZ-ben Gazda József és Puskás Attila hozzászólá­sát Bárki Éva és Domokos Géza levélvál­tásához. Kezdetben idézném Gazda Józsefet: a Bárki Éva féle levél „vitatható megállapí­tásaitól most tekintsünk el“, a „leírtak — eltekintve a túlzottan heves vádaskodás­tól a helyén­valóak“. Vagy Puskás Attilát: „bárkit biztosítha­tok róla, hogy Bárki Éva igen jól tájéko­zott" A valóság épp ellenkező. Bárki Éva igenis olyan vádakkal illeti az RMDSZ-t, melyek bizonyíthatóan ténybelileg hami­sak (hogy ne nevezzem egyszerűen hamis rágalmaknak): „ön, Domokos Géza, az erdélyi magyarok összes jogos követelését semmibe veszi”; „Szőcs Géza főtikár az Európa Tanács előtt határtalan optimizmu­sának ad kifejezést"; „Dr. Bárányi romániai demokráciáról beszél"; a Domokos Géza által képviselt politika „az egységes román nemzetállam megvalósítását támogatja"; az 1990. március 22-i közös nyilatkozat a Nem­­zeti Liberális Párttal „szégyenle­tes"; Domokos Géza és az RMDSZ hallga­tott az 1990 júniusi eseményekkel kapcso­latban. Kérdem Gazda és Puskás urakat, mind­ezek a hamis vádak mellékesek, „vitatha­tóak", amelyektől „most tekintsünk el"? Hiszen épp Bárki Éva teljes tájékozat­lanságát bizonyítják, ha nem kimondottan elfogult rosszindulatát az RMDSZ vezetői­vel, politikájával szemben. Ennyit a Bárki-levél ténybeli hamisítá­sairól. Ami politikai koncepcióját illeti, naiv­nak vélem. De itt már­ vélemények, felfo­gások különbözőségéről van szó. Ezekről lehet és kell vitatkozni. Érvekkel. Nem ha­mis tények, vádak felsorolásával. Számomra a levél egyik kulcsmondata „a magyarok helyzetén egyes-egyedül csak nemzetközi nyomás javíthatna". Ez a fel­fogás számomra elfogadhatatlan. Nem vesz tudomást arról, hogy mi is történik ma Romániában és a valóságban mindez a megérdemeltnél kevésbé érdekli mind a nemzetközi közvéleményt, mind a nyugati politikusokat, másrészt a mai Románia ve­zetői erősebb nyugati nyomás hatására ép­pen a teljes izolálást választanák, és meg­születne a nyílt diktatúra. Ne felejtsük el, hogy ma a helyzet már nem bipoláris, de­mokratikus ellenzék kontra hatalom. Megje­lent a harmadik erő, a Vatra—Románia­ Mare koalíció, a fasiszta ellenzék, amely nyíltan vállalja, sőt követeli az Európától való elszigetelést, a szekuritáté teljhatal­mát, a katonai diktatúrát. Átmenetileg egy paternalista, tekintélyelvű, nacionalista rendszerben vagyunk, melyet „véletlenül" a régi nomenklatúra emberei vezetnek. De, hogy ezután az átmenet után a demokrá­cia vagy a nyílt diktatúra következik, még nem dőlt el. És ilyen ámeneti, ingatag helyzetben a türelmetlenség, a forrófejű „kemény lépé­sek" akár a külföld, akár a belső ellenzék (pl. RMDSZ) részéről jönnek, esetleg épp a nyílt diktatúra híveit segíthetik hata­lomra. Tovább egyszerűsítve a képet: rö­vid távon demokratikus választásokra nincs esély. Egyelőre Corneliu Vadim Tu­dor, Eugen Barbu et Co. nyílt fasiszta­ kö­zött és a mai hatalom emberarcú, refor­mista nemzeti szocialistái közt válogatha­tunk (hisz Romanékat, Iliescuékat semmi­képp sem tekintem a reformkommunista Nagy Imre, Dubcek stb. erkölcsi és elmé­let, követőinek). Bárki Éva felfogásának egyes számú hi­bája, az, hogy a magyar kisebbség jogai­nak kérdését függetlenül, az általános ro­mániai kontextusból kiszakítva vizsgálja. Ha Romániában igazán demokratikus ál­lapotok léteznének, akkor az RMDSZ tény­leg felelős, sőt bűnös lenne, hogy oly ke­veset ért el céljaiból. De akkor, amikor e­­gyetlen demokratikus párt, érdekszervezet, csoport sem tudott igazából elérni semmit a Hatalom makacs ellenállása miatt, ho­gyan sikerülhetett volna ez nekünk, ma­gyaroknak? A demokrácia egyik próbakö­ve a nemzeti kisebbségek jogainak bizto­sítása, de fordítva is érvényes: elképzel­hetetlen a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása egy alapjában nem demokrati­kus államban. Egy évvel ezelőtt azt írtam és ma is vál­lalom: „Ha a Front győz május 20-án, ne­künk, magyaroknak egyetlen esélyünk van, túlélni ezt a remélhetően rövid korszakot. Harcolni kell jogainkért, de minden illú­zió nélkül. Ez a Hatalom külső és belső nyomásra képtelen lesz kisebb kompro­misszumokra, de igaziból demokratikus jo­gokról, önrendelkezési jogokról nem lesz hajlandó érdemben tárgyalni sem." A kulcskérdés tehát az, meddig tartja magát a mai Hatalom: pár hónapot, évet vagy évtizedeket? Ha pesszimisták va­gyunk és évtizedeket jósolunk neki, a ma­gyaroknak és a demokratikus felfogású románoknak egyetlen esélye marad — me­nekülni, emigrálni. Ha viszont realisták (nem optimisták!) vagyunk, ezt a mai eu­rópai kontextusban nem tudjuk elképzel­ni. És akkor fel kell készülni a poszt- Front korszakra, a román demokratikus ellenzékkel minél szorosabban együttmű­ködni, siettetni a demokrácia győzelmét. Nem vagyok annyira naiv, hogy ne tud­nám: a mai román ellenzéki pártok veze­tőiben és tagjaiban is léteznek nacionalista előítéletek, zavaros felfogások a kisebb­ség jogairól. De azt is tudom, hogy lehet­séges velük a párbeszéd. Saját felfogásu­kat alakítják, módosítják e dialógusban. S itt jelentős szerepe van a külföldi nyomás­nak vagy inkább közvéleménynek. Köztek NÉZŐPONT vott, hogy az ellenzékiek vigyázó szemü­ket Nyugat felé irányítják. Az ottani ha­tás, reagálás részükről nem csupán kény­szerű kompromisszumokat eredményez, hanem felfogásuk megújítását. Gazda József szerint a kormány fő cél­ja, „A Nagy Cél" a magyarság elsorvasz­tása. Szerintem erről szó sincs. Ez nem cél, hanem eszköz. A mai Hatalom egy félig diktatórikus, félig paternalista rend­szert kíván fenntartani. Illetve kénytelen, hiszen exponensei egy demokratikus rend­szerben nem csupán személyi hatalmukat, privilégiumaikat vesztenék el, hanem bíró­ság előtt felelnének bűneikért. Tehát „kénytelnek" hatalmon maradni, de egy autoritárius rendszernek szüksége van ideológiára; a totalitarizmus két ideológiát ismert eddig: a kommunistát és a naciona­listát. Gyakran kevertem A kommunista ideológiát ismert okokból már nem vállal­hatják, marad hát a nacionalizmus. Aki valamennyire ismerte az utóbbi 20 év korifeusait, tudja, hogy a 20-as, 30-as évek fanatikus, őszinte kommunistáival és fasisztáival ellentétben, ezek többsége ci­nikus, hitnélküli, előnyökre és hatalomra éhes maffiózó. Általában nacionalisták voltak, de csak úgy mellékesen. Talán ön­igazolásként (valami hitük mégis csak le­gyen). S a műveletlen vagy félművelt em­bernek a legkézzelfoghatóbb hit­e a na­cionalizmus, a xenofóbia. Tehát úgy­ érzem, Bárki Évától is híveitől is elválaszt felfogásom. Minden alkalmat felhasználok külföldi politikusok, újság­írók informálására a romániai tragikus helyzetről, de elsősorban nem tőlük vá­rom a „megmentést“. Energiám többségét a román ellenzék fölvilágosítására használom a kisebbség jogainak kérdésében, főként a Polgári Szö­vetség (de nem csupán) összejövetelein, tömeggyűlésein, sajtójában. Egy kis epizód, de számomra jelképér­tékű. Egy nemrégi vasárnapon, a Dalles­­teremben liberálisok szervezte szimpózium volt, az alkotmánytervezet bírálatával foglalkozott elsősorban. Részt vettek kül­földi képviselők (francia gaullisták, len­gyel Szolidaritás, magyarországi MDF), Radu Câmpeanu és társai. Domokos Gé­zát már felszólalása előtt nagy taps fo­gadta. Rögtönzött beszédében elsősorban a román nacionalista propagandára a na­cionalista totalitarizmus veszélyére figyel­meztetett. Válaszképp percekig tartó tap­­sot kapott, az összes felszólalónál nagyob­bat. Tehát a román ellenzéki közvélemény igenis kezdi levetkőzni maradék naciona­lista előítéleteit. És én ebben látom a re­ményt. És ehhez hozzájárult Domokos Gé­za, aki láthatóan népszerű a román ellen­zékiek körében és enyhe utálatnak örvend a hatalom híveinél. Mielőtt tisztújítást követelnénk, kedves barátaim, tán ezekre is gondolni kell. Ro­mánia egyelőre egy hipercentralizált ál­lam. Tehát sorsa elsősorban­ Bukarestben dől el. Itt pedig olyan politikusokra van szükség, akik következetesek, elvhűek, de ugyanakkor jól ismerik a román nyelvet, mentalitást, közhangulatot. A politika a reális lehetőség tudománya. Az elvhűség összetévesztése a felelőtlen, ireális radikalizmussal („most vagy soha” — „acum őri niciodata") veszélybe sodor­hat nemcsak embereket, hanem közössége­ket is. Lehet, hogy egyesek e cikkemért engem is megalkuvónak tekintenek. Emlékezte­tem őket, hogy temperamentumom épp a radikális megoldások felé hajt Az utóbbi 15 hónap legtöbb hatalomellenes tünteté­sében részt vettem, felszólaltam. Addig, amíg rá nem jöttem, hogy igazán széles tömegek sajnos, még nem állnak mögöt­tünk. És akkor, 1990. december 21-i be­szédemben már az utcai tüntetések ellen szóltam. Nem volt elvi-erkölcsi kifogásom a rendszer erőszakos megbuktatása­­ ellen, egy újabb forradalom útján (hisz május­tól decemberig én is berekedésig kiabál­tam: „Ultima solutie, inca­t revolutie!"). De gyakorlatilag kivihetetlennek ítéltem, hisz kevesen voltunk. És a Hatalmat ké­pesnek véltem egy komolyabb utcai tün­tetés véres elfojtására. Azt ajánlottam be­szédemben: legyünk türelmesek, bármeny­nyire is nehezünkre esik, energiánkat ne az utcán fecséreljük el, hanem vegyük fel a szorosabb kapcsolatot a munkássággal, a szakszervezetekkel, szívós munkával győzzük meg őket, melyek az ország valós problémái és kik az igazi ellenségei. És ha ez sikerül, pár hónap, pár év múlva egy általános sztrájk napok alatt elsöpri a ha­talom mai gyakorlóit, és akkor kezdődhet a demokratikus Románia, a civil társada­lom, a helyi autonómiák megszületése. Per­sze sokkal hősiesebbnek, bátrabbnak tűnik az utcán kiabálni: „Le Iliescuval!“, mint lassú meggyőző munkát folytatni a 45 év hazugságai miatt gyakran politikai tudat­tal nem rendelkező, előítéletekkel teli egyszerű emberekkel. De a kérdés az: me­lyik a célravezető, reális út? Evidens a párhuzam Barkiék nemzetisé­gi ügyben tanúsított türelmetlensége és a román ellenzékiek legradikálisabb cso­portjai között, amelyek naponta az utcán szeretnék megbuktatni a kormányt. Egyesek például a Polgári Szövetség ve­zetőségét is megalkuvással, sát árulással vádolták, amiért egyáltalán szóba állt Ili­escuval (függetlenül attól, hogy mit is mondtak neki), illetve amiért 1990 decem­berében „nem tettek" valamit szolidaritás­ból Temesvárért. De mit is tehettünk vol­na? Újabb elvi nyilatkozatok kibocsátása, illetve a régiek ismételgetése felesleges, hatástalan. Sztrájkhoz, utcai tüntetésekhez pedig egyszerűen nem rendelkeztünk szá­mottevő tömegbázissal. Inkább vállaltuk a „megalkuvó bélyeget, mint hatástalan mi­nitüntetéseket szervezni radikálisaink tem­peramentumának és ambícióinak kielégí­tésére. És hozzáfogtunk a Polgári Szö­vetség vidéki hálózata kiépítéséhez, szimpóziumokat, konferenciákat szervez­ni. Szürke, unalmas munka. Látványos si­kerek nélkül. Egyelőre. És még egy ideig. De ma és itt, szerintünk, ez az egyedüli járható út. A párhuzam, gondolom, itt is világos. A nemzeti kisebbségnél, illetve a politikai kisebbségnél is az idealista, türelmetlen radikálisok megalkuvóknak bélyegzik a reál­politikusokat. BANYAI PÉTER PS: Egyébként távolról sem vagyok elé­gedett az RMDSZ és vezetősége eddigi te­vékenységével. Csak épp egészen más o­­kokból, szempontokból, mint mostani vi­tapartnereim. De erről majd máskor. Az Ítélet: őrzőkből őrizettek A szilágycsehi árvaházból az elmúlt év októbere és decembere között több alka­lommal „dézsmálták" meg az intézmény­be érkezett segélycsomagokat. Mint koráb­ban hírül adtuk, az őröktől kellett volna megvédeni az árva gyermekeknek szánt adományokat, ugyanis házkutatás után az árvaházban alkalmazott őrök ellen indult meg a bűnvádi eljárás. A házkutatás so­rán nagyobb mennyiségű ellopott élelmi­szert és ruhaneműt találtak Andrecut Gheorghe, Ardelean Dinu lakásán, a ren­dőrség több mint 55 000 lej összegre érté­kelte az ellopott holmit. És azért csak ennyire, mert az előkerült édességet, kek­szet, farmernadrágot és egyebeket a hazai állami kereskedelem árszintjén, a belföl­di termékekhez hasonlóan állapították meg. A bírósági tárgyaláson a vádlottak vé­dője arra hivatkozott, hogy a letartóztatott és lopáson ért személyeket az idegenből származó holmik minősége és bősége csá­bított lopásra: szóba került a vádlottak bün­tetlen előélete, valamint az, hogy család­­fenntartók (egyikük aközben lett apa, mi­közben a vizsgálati fogságban ült). A vá­dat képviselő ügyész a bűntény társadalmi veszélyességét hangsúlyozta, nevezetesen azt, hogy őrök loptak az apátlan-anyátlan árváktól. A Hiiza Benedict tanácsa elsőfokú bíró­sági ítéletében Andrecut Gheorghét, 2,8 év, Ardeleanu Dinut 2,4 év, Marinca Ale­­xandrut 2 év szabadságvesztésre, Filip Gheorghe és Filip Nicolae vádlottakat bűnrészességért másfél-másfél esztendei munkahelyen letöltendő büntetésre ítélte. FEJÉR LÁSZLÓ A MÁSODIK MŰTÉT ELŐTT (Folytatása az 1. oldalról) azonban ez már a gyár által kért szint­re ugrik, hiszen egy Daciát 250 000 lejérrt vásárolnak. „Reformközgazdászunk a mo­nopolhelyzetben lévő gyár áruinak elosz­tását nevezte kereskedelemnek, piacnak pedig nem tudom mit, hiszen az új vám­törvénnyel többek között a kiskocsik be­hozatalát tették szinte lehetetlenné, meg­akadályozva a konkurencia kialakulását, tehát épp a piac létrejöttét. Kétségtelen, hogy az árliberalizálási kí­sérlet első szakasza nem sikerült, nem hozta el a várt gazdasági fellendülést. Fel is tette egyik országnagyunk a kérdést: mi a biztosítéka a második sikerének? „Tény, hogy az első fázis után nem növe­kedett a termelés, a munkatermelékeny­ség" — ismerte el mindkét vezető közgaz­dászunk. — „Az első műtét nem sikerült. Hogy a második sikerülni fog, azért sen­ki nem kezeskedhet." Ahogy kivettem mi­nisztereink szavaiból, ha ez ekképpen tör­ténik, következik a harmadik műtét. Mert makacs fiúk kezébe került beteg népgaz­daságunk. Nyesik, vagdossák. Szerintük — újból idézek — „el kell menni a reform­mal a lakosság tűrőképességének hatá­ráig." Hogy mit kell tűrnünk? A nyomort egy nem megfelelően előkészített és felü­letesen átgondolt akció nyomorkeltő ha­tását. S ezt nem csak a magas árak, a reálbér csökkenése hozza el, hanem a növekvő munkanélküliség is. „Csak az idén 400 000—600 000 ember kell munka­nélkülivé váljék — hallom. — „Amíg nem hullnak a fejek, addig nem várhatjuk a népgazdaság helyzetének javulását." És ez a félmilliónyi, csak a kezdet. Hogy mi­ből élnek majd ezek az emberek? Senki nem tudja. S hogy a gyárak bezárásának milyen utóhatásai lesznek? Azt sem. Se szeri, se száma a megválaszolatlan kérdéseknek. Az az érzésem, hogy kormányunknál az alapgondolattal vannak bajok: szerintük az emberek vannak a népgazdaságért, nem a népgazdaság az emberekért, az adófi­­­­zető állampolgárokért.

Next