Romániai Magyar Szó, 1991. április (3. évfolyam, 389-412. szám)
1991-04-02 / 389. szám
1991. április 2. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •Romániai Magyar • 3 Törvényismertetőnk végéhez közeledünk, bár — ahogy ezt a jogszabályt a gyakorlatba ültetik — akár elölről is kezdhetnénk a felvilágosító munkát. De reméljük, később még lesz alkalmunk a 31/1990. számú törvény értelmezése kapcsán kialakult bírósági gyakorlatot is ismertetni. A tagok kizárásánál hagytuk abba, vagyis az V. cím pár szakasza következik. Érdekes, hogy a kizárás intézményét a törvény csak a közös, az egyszerű betéti és a korlátolt felelősségű társaságok esetében ismeri, majd mégis, a 165. szakasz utolsó bekezdésében kimondja azt is, hogy a betéti részvénytársaságok beltagjai is éppen így kizárhatók: — ha a társult tag, bár erre külön is felszólították (késedelembe helyezés), részesedését, pénzben vagy természetben a társaságba nem viszi be, tartozását nem egyenlíti ki; — ha a társult tag csődbe ment vagy törvényesen cselekvőképtelennek nyilvánították; ha a társult tag vagy részvényes jogtalanul beavatkozik az ügyintézésbe, illetve ha megszegi a törvény 50. és 52. szakaszaiban foglaltakat (jogtalan tőkefelhasználás saját vagy harmadik személy javára, és a társak beleegyzése nélkül konkurens társaságokban való tevékenykedés), ha csalást követ el a társaság kárára. A kizárást ,bármelyik társ vagy a társaság kérésére, a bíróság mondhatja ki. A jogerős bírósági határozatot 15 napon belül, a bejegyeztetés elvégzéséért, meg kell küldeni a kereskedelmi nyilvántartó hivatalnak, és annak rendelkező részét a Hivatalos Közlönyben is meg kell jelentetni. A társaságok feloszlatásának esete forog fenn, és bármelyik társult tag ennek felszámolását kérheti (a 169. szakasz alapján), — a társaság működésére induláskor megszabott határidő lejártakor; — ha a társaság célja nem valósult meg; — amennyiben a közgyűlés így határozott; — csőd esetében; — tőkecsökkenéskor, vagyis, amikor a tőke a 110. szakaszban előírt összeg alá (fele tőke) vagy a törvényben előírt öszszeg alá (például, egymillió lej a részvénytársaságoknál) esett, amennyiben a részvényesek nem mondták ki ennek kiegészítését, megemelését, ha a részvénytársaságban ötnél kevesebb részvényes maradt, amennyiben hat hónap elteltével sem sikerült ennél több részvényest találni. A feloszlatást is be kell jegyeztetni a kereskedelmi nyilvántartónál, és az első eset kivételével a többit a Hivatalos Közlönyben is meg kell jelentetni. A feloszlatásnak bizonyos társasági formáknál külön szabályai vannak, amelyekre itt nem térünk ki. Jó tudni viszont azt, hogy a VI. cím első fejezete a törzsbetétek és a részvények örökölhetőségével is foglalkozik. Kimondja például azt, hogy az elhalálozott társult tag helyét örökösei vehetik át, akik elődjük örökrészét pénzben kivehetik, de a társaságban való maradás mellett is dönthetnek, ha a többiek is úgy akarják. A jogszabály a társaságok egybeolvadását (fuziunea) is engedélyezi, amit mindegyik társaság külön-külön határoz el (174. szakasz), éspedig a 153. szakasz körülményei között. Vagyis a társaságok alapítására vonatkozó szabályok betartásával. Ezt úgy kell érteni (ez személyes vélemény), hogy mindent elölről kell kezdeni, a szerződés hitelesítését, a bírósági bejegyeztetést, a kereskedelmi nyilvántartónál történő beiktatást stb. Az egybeolvadás joghatását csak e ténynek a Hivatalos Közlönyben való megjelentetésétől számított 3 hónap elteltével fejti ki, ami alól azonban a 175. szakaszban a kivételeket is megtaláljuk. A törvény a VII. címben visszatér*a társaságok felszámolásához (lichidarea societatilor), amelynek alapját a már ismertetett feloszlatás esete(i) képezik. Nincs szándékunkban ezeknél sokat időzni, bár a jogszabály itt igen részletező. Ha majd a társaságok felszámolása lesz napirenden, addigra megtanuljuk a szakkifejezéseket, tudni fogjuk azt is, hogy az ügyintézők, gondnokok helyét itt átveszik a felszámolók ,a szanálók (lichidatorii), s az egész eljárást ők vezetik le. Jelen pillanatban, amikor a társaságok még csak az alapítás útvesztőiből keresik a kijáratot (az állításban semmi túlzás nincs), sokkal fontosabb a várható (de tisztességes, becsületes munkával elkerülhető) jogkövetkezmények ismerete, azaz a kihágások és a bűncselekmények megismerése (VIII. cím). Mert súlyos pénzbüntetést és börtönt kockáztat például az az ügyintéző, társasági tisztviselő, esetenként a könyvvizsgáló, aki a részvényeseket félretájékoztatja hamis mérleget készít, sikkaszt, törvénytelenül kötvényeket bocsát ki és még nagyon sok más esetben is. Ahogy mondani szokták ,itt nem babra megy a játék, és aki társaságot alapított, abban pedig ügyintézői könyvvizsgálói, igazgatói megbízási tisztséget vállalt az döntése jogkövetkezményeivel is legyen tisztában. Amiért — és ez a legkevesebb, amit tehet — a 31-es törvény egyikük asztaláról se hiányozzék! " De még mielőtt pontot tennénk kilenc részesre sikeredett törvényismertetőnk végére, érdeklődő olvasóink figyelmét felhívjuk a cáré- és átmeneti rendelkezéseket tartalmazó IX. cím néhány szakaszára. A 210. szakasz ,egészen eredeti módon, az egyszemélyes Kft esetében, a tulajdonost a közgyűlést megillető jogok és kötelezettségek gyakorlásával ruházza fel. Abban az esetben, amikor ő egyben ügyintéző is, az ebből a minőségből származó kötelezettségek is rá hárulnak. Ilyenkor viszont társasági szerződést nem kell kötnie (nincs kivel),alapszabályt viszont köteles kidolgozni. A már egyszer említett 111. szakaszt is ebben a címben találjuk. Ez mondja ki azt, hogy a kereskedelmi társaságok alkalmazottait is munkaszerződés fűzi (köti) a munkaadóhoz, amelyet a Munkatörvénykönyv és az állami alkalmazottak ra érvényes társadalombiztosítási szabályok betartásával kell megkötni. Bérüket azonban a munkaadóval folytatott tárgyalások során egyeztetik, de annak összege a törvényben biztosított, meghatározott alsó határ alá nem szállítható le. Ezeknél a társaságoknál az öregségi nyugdíjasok és a III. fokú rokkantnyugdíjasok bérüket nyugdíjukkal halmozhatják. Arról is beszéltünk már, hogy a családi vállalkozások és a magánipart folytatók kivételévelezekre továbbra is , az 54/1990. számú törvényrendelet előírásai érvényesek), a valamilyen termelőtevékenységet végző vállalkozások és a kisvállalatok a 31-es törvény hatályba lépésétől (1990. XII. 17-től) számított 8 hónapon belül kötelesek valamilyen társulási formává átalakulni (az ismertetett öt forma közül választhatnak), és ebben az esetben az 54/1990. számú törvényrendelet alapján elindított vállalkozás jogutódjának tekintik őket (222. szakasz). És most már valóban e sorozatzáró utolsó mondat: a 31/1990. számú törvény (az 1990. XI. 17 1 126—137. számú Hivatalos Közlönyben olvasható) a hatályos Kereskedelmi Törvénykönyv rendelkezéseivel egészül ki. DEÁK LEVENTE ISMERJÜK MEG A KERESKEDELMI TÁRSASÁGOK TÖRVÉNYÉT ! NINCS BEUTAZÁSI KORLÁTOZÁS Beszélgetés Kis György konzullal, a bukaresti magyar nagykövetség első osztályú titkárával — A konzul urat először is a hivatal mibenléte felől faggatnám. — A magyar konzulátus első és legfontosabb feladata a magyar állampolgárok érdek- és jogvédelme a fogadóországban. Tágabb értelemben működési körébe tartozik a fogadóországban hazánk érdekeinek, politikájának képviselete, kétoldalú kapcsolataink ápolása, fejlesztése, valamint az illető ország állampolgárainak eligazítása azokban a kérdésekben, kérésekben, melyekkel hozzánk fordulnak. . — Melyek Romániában a magyar konzuli hivatal sajátos teendői? —" Magyarországon minden harmadik állampolgárnak van rokona Erdélyben, és igy természetes, hogy a turistaforgalom jelentős. Az elmúlt évben 700 ezer magyar állampolgár járt Romániában, s már e számból is óhatatlanul következik, hogy gondok is akadtak. Honfitársaim közúti balesetek, útlevél-elvesztés, lopás esetén, valamint más ügyes-bajos dolgaikban fordultak hozzánk. Másik ránk tartozó ügyintézés a Magyarországra való bevándorlással kapcsolatos. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezt az adott országban lévő külképviseleten kell kezdeni. A feltételek elég közismertek, de aki tőlünk kíván bővebb tájékoztatást kapni, készséggel állunk a rendelkezésére, akár levélben, akár személyesen, vagy telefonon, a 15 82 73-as számon. — Vezet-e a konzuli osztály valamelyes kimutatást arról, hogy Románia mely megyéjéből hányan vándoroltak ki Magyarországra? — Ilyen bontásban statisztika nem készült, de az ország minden tájáról akad példa, Calárasi-tól Konstancáig, s onnan föl egészen Nagybányáig... Természetes viszont, hogy a különböző megyékből nem azonos számú — a magyar lakta vidékekről sűrűbb — a bevándorlási hullám. — A foglalkozás szerinti megosztásra van-e a konzulátusnak valamelyes rálátása? — Nincs pontos kimutatás, de jelentős számban távoznak értelmiségiek — humán és reálképzettségűek egyaránt —, bár az utóbbi időben már más foglalkozásúak, szakmunkások és gazdálkodni kívánók is elindultak. ’89-hez képest különben a bevándorlási kérelmet benyújtók száma a felére csökkent, ’90-ben viszont a bevándorlási arány duplájára nőtt, ami a ’88—’89-es folyamodások realizálódását jelenti. Az évtizedes megszorítások után szinte robbanásszerűen megnőtt a turistaforgalom: román állampolgárok tömegesen keltek útra, készülnek ma is. Az utóbbi időben szomszédos és távolabbi országok bizonyos megszorítást, korlátozást alkalmaznak a beutazókkal szemben. Kérem, s szolgáljon eligazítással, tanácssal a Magyarországra turistaként kiutazni kívánók számára. Nagyon sokan érdeklődnek a konzuli hivatalnál, szükséges-e vízum román állampolgárok számára a Magyarországra való kiutazáshoz. Szeretném hangsúlyozni, hogy MAGYARORSZÁG AZON KEVÉS ORSZÁGOK KÖZÉ TARTOZIK, AMELY SEMMIFÉLE BEUTAZÁSI KORLÁTOZÁST NEM VEZETETT BE ÉS NEM IS SZÁNDÉKSZIK ROMÁN ÁLLAMPOLGÁROKKAL SZEMBEN. Felhívnám viszont a figyelmet arra, hogy a magyar jogszabályok előírják a Magyarországra beutazó turistáknak — bárhonnan is érkezzenek —, hogy rendelkezzenek az ott-tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel. Ennek alternatívái: megfelelő pénzösszeg vagy meghívólevél, mely természetesen kezesség arra, hogy a magyar fél a látogató költségeit fedezi, róla anyagilag gondolkodik. — Román állampolgárok ügyes-bajos dolgaival mennyiben foglalkozik az Intézmény? ■ ■ — Román állampolgároknak hasonló esetekben a román külügyminisztérium konzuli főigazgatóságához kell fordulniuk, ha pedig Magyarországon adódik orvoslásra való ügy, a budapesti román nagykövetséghez. Itt kívánnám megjegyezni a tavaly Magyarországra beutazó 7 millió román turistával kapcsolatban, a féreérthető sajtóközleményekkel ellentétben, mi úgy tapasztaltuk, hogy az említett több milliós számhoz viszonyítva nem jelentős a rendbontók száma. A többség ugyanis tisztességes szándékkal, országunk megismerése céljával lépi át a határt, s mi továbbra is teljes bizalmat előlegezünk mindenkivel szemben, bármilyen nemzetiségű is legyen. — Folytassuk a közhasznú tanácsokkal, felvilágosítással. A bevándorlók figyelmét szeretném fölhívni arra, hogy 1991. január elsejétől a konzuli illetéket, vízumdíjakat csak konvertibilis valutában tudjuk elfogadni. Ez a tény a volt KGST országok közötti rubelelszámolás megszüntetésének következménye, s csaknem általánossá vált az e vonalon szükséges térítések esetében valamennyi országgal. — Volt még egy magyar konzulátus az országban. A diktatúra éveiben bezáratták. Várható-e és mikorra a kolozsvári konzulátus újraindítása? — Én szeretném, ha már holnap megnyitnák. De ez kétoldalú megállapodás kérdése. Mi természetesen bizakodunk, hogy ha nem holnap, de holnaputántól üdvözölhetjük a kollégát Kérdezett! BÉRES KATALIN Ha létezik valami Isten háta mögött, hát Kispereg biztosan ott van. Közel negyedszázada, hogy sorsáról a szomszédban, a jóval kisebb, ám vegyes lakosságú Nagyperegen döntenek. S az eredmény: lakatlan házak, kihalt porták, a helyi iskolában kevés gyermek. Két tanítónőből áll az egész helybéli szakképzett pedagógusgárda. Az értelmiség, a fiatalság elfutott, szétszéledt, városra költözött, a 14 km-es bekötőút megyeszerte híres járhatatlanságáról, elhanyagoltságáról. Maradtak vagy 1300-an a faluban, többnyire időnap előtt megrokkant, beteg, idős emberek, akik röghöz kötöttségükben sanyarú vegetálásra kényszerültek. A gépesített munka, az aránylag olcsó, idegen szezon-munkaerő a maga módján besegített a túlélésbe, hisz a kollektívtől, ha nevetségesen kevés is, de mégiscsak csurrantcsöppent valami, meg hát azért volt közös, hogy az ember „komplektálja" belőle, ami nincs, mint bárhol országszerte. Az új idők fuvallata forgószélként kavarta föl az áporodott levegőt, a kedélyeket úgy, hogy egyesek azóta is saját tengelyük körül forognak, még a régi bőrben, de már új szavakat keresve, mások meg azonnal szélirányba helyezkedtek... Egyszerre húzzák is meg tolják is a falu szekerét, persze különböző irányba. Az önjelölt vagy megbízott hangadók, bár különkülön sokban igazuk van, túlzott őszinteségi rohamukban nyilvánosan vagdossák egymás fejéhez régi vagy új, vélt vagy valós sérelmeiket közömbös polgártársaik fejcsóválásai közepette, akik lassan már senkinek sem hisznek, senkiben sem bíznak s így még a legégetőbb, legközérdekűbb ügyben is képtelenek közös álláspontra helyezkedni. Szinte egy év kellett, hogy a helybeli Sfirlea Ioan agrármérnököt, aki nemcsak hogy jól beszél magyarul, de egyenesen „eremdéeszes" is, elfogadják a községközpont polgármesterének. A fiatal református lelkész ellen rágalomhadjárat folyik. Az egyetlen közéleti szervezet, az RMDSZ képtelen egy tisztújító közgyűlést összehozni. S ami a legszomorúbb: a határban itt-ott még március elején is talpon állt a kukoricaszár! Szabó Imre volt tsz-elnök szerint a szár azoké, akik azt az 50—50 árat kapták és nem a kollektívé. — Ha ilyen lesz a hozzáállás a saját földhöz is, már most megnézhetjük magunkat” — teszi hozzá fejcsóválva. Ugyancsak tőle tudom meg, hogy az mtsz-hez közel 1500 hektár tartozott, ebből 192 hektáron a nagylaki zöldségtársulás gazdálkodott, s egyelőre nem jutottak egyezségre, hogy milyen formában kapják vissza azt. Különben az egykori tagság 70 —80 százaléka semmit sem vitt be a közösbe,, ennek ellenérekb. 500 a földigénylő. Az emberek nagy része tájékozatlan, mintegy 60 százalékuk nagyobb társulási formába óhajtana belépni. Nem tudom elképzelni, hogyan sikerül igazságosan földet osztani, hisz már az első bökkenőre sincs kézenfekvő megoldásunk. A törvény szellemében ugyanarra a földterületre két tulajdonos is jogot formálhat: az egykori birtokos és a „kiskollektivisták", akik között ’53-ban felosztották az eredeti tulajdonos földjét — mondta Szabó Imre. Bokor Mihály például csak 80 árat örökölhet, de mert ő egy életet lehúzott a kollektívban, hát megigényel 10 hektárt. Ám egyedül nem látja a lehetőségét a megművelésének, hisz több növényfajta termesztése akkora területen gépesítve igenigen nehéz, nagy árakat kell fizetni érte, no meg a vetőmag, a műtrágya sem biztosított. Szerinte a földtörvény kevés a mezőgazdaság újjászervezéséhez. Valahol olvasta, hogy a legjobban menő farmok 200 hektáron felül kezdődnek, ezért is buzdítja a népet, hogy társuljanak. Cs. Veres Mihály radikálisabb. Családjával együtt összesen 15 hektárra jogosult kezdetben közösen próbálják majd megművelni, családi társulás formájában. Már meg is egyezett egymás között 12 család, köztük Gerőcs Ildikó tanító néni is, s ily módon közel 100 hektár gyűlt össze. Már december közepén szántani akartak de a falu szája azzal vette el sietős kedvüket, hogy rájuk sütötte: éppen a legzsírosabb területre fenik a fogukat, azért olyan sürgős nekik. Farkas Sándor szűkebb társulás, családi vállalkozás formájában képzeli el a földművelést. Úgy véli, ha összeáll sógor, testvér, koma s a gyermekek, azt az 50—60 hektárt, ami így összejön jobban és hatékonyabban megművelhetnék, mint idegenekkel szövetkezve. Persze egyénileg gazdálkodók is lesznek majd Kisperegen. Például a Mátyás- és a Gergely-család. Szép Károly bá holtbiztos, hogy a maga ura akar lenni, ő a falu rebellis lelke, az örök ellenzéki, a szókimondó, aki ’62-ben úgy megharagudott a kollektívára, amiért a szomszédja néhány kilogrammal több kukoricát kapott, mint ő, hogy feléje sem nézett többé. Néhány árnyi földjét egészen eredeti módon művelte, a kukoricát például szántatlan földbe vetette, az új magot egyenesen a kitépett régi kóró helyébe. A földtörvény szellemében most két hektárra jogosult, döngeti is a mellét, hogy majd ő megmutatja, milyen a jó gazda. A sokéves ellenkező tapasztalat után legalább ezen derülnek közösen együtt és jót a falusiak! Minden egyébben megoszlanak a vélemények, az elképzelések. Majd ha mindenki magának kapál, akkor talán megnyugszanak a kedélyek, mondják a pesszimistábbak. Én — ha időközben netán mégis eltűnt a szár a határból — arra merek következtetni, hogy a kisperegiek is jó úton haladnak! PÉTERSZABÓ ILONA (FÖLD)INDULATOK - SZÁRKÖRÍTÉSSEL SZÉLIRÁNYBAN <2] REÁLPOLITIKA VAGY MEGALKUVÁS? Döbbenettel olvastam az RMSZ-ben Gazda József és Puskás Attila hozzászólását Bárki Éva és Domokos Géza levélváltásához. Kezdetben idézném Gazda Józsefet: a Bárki Éva féle levél „vitatható megállapításaitól most tekintsünk el“, a „leírtak — eltekintve a túlzottan heves vádaskodástól a helyénvalóak“. Vagy Puskás Attilát: „bárkit biztosíthatok róla, hogy Bárki Éva igen jól tájékozott" A valóság épp ellenkező. Bárki Éva igenis olyan vádakkal illeti az RMDSZ-t, melyek bizonyíthatóan ténybelileg hamisak (hogy ne nevezzem egyszerűen hamis rágalmaknak): „ön, Domokos Géza, az erdélyi magyarok összes jogos követelését semmibe veszi”; „Szőcs Géza főtikár az Európa Tanács előtt határtalan optimizmusának ad kifejezést"; „Dr. Bárányi romániai demokráciáról beszél"; a Domokos Géza által képviselt politika „az egységes román nemzetállam megvalósítását támogatja"; az 1990. március 22-i közös nyilatkozat a Nemzeti Liberális Párttal „szégyenletes"; Domokos Géza és az RMDSZ hallgatott az 1990 júniusi eseményekkel kapcsolatban. Kérdem Gazda és Puskás urakat, mindezek a hamis vádak mellékesek, „vitathatóak", amelyektől „most tekintsünk el"? Hiszen épp Bárki Éva teljes tájékozatlanságát bizonyítják, ha nem kimondottan elfogult rosszindulatát az RMDSZ vezetőivel, politikájával szemben. Ennyit a Bárki-levél ténybeli hamisításairól. Ami politikai koncepcióját illeti, naivnak vélem. De itt már vélemények, felfogások különbözőségéről van szó. Ezekről lehet és kell vitatkozni. Érvekkel. Nem hamis tények, vádak felsorolásával. Számomra a levél egyik kulcsmondata „a magyarok helyzetén egyes-egyedül csak nemzetközi nyomás javíthatna". Ez a felfogás számomra elfogadhatatlan. Nem vesz tudomást arról, hogy mi is történik ma Romániában és a valóságban mindez a megérdemeltnél kevésbé érdekli mind a nemzetközi közvéleményt, mind a nyugati politikusokat, másrészt a mai Románia vezetői erősebb nyugati nyomás hatására éppen a teljes izolálást választanák, és megszületne a nyílt diktatúra. Ne felejtsük el, hogy ma a helyzet már nem bipoláris, demokratikus ellenzék kontra hatalom. Megjelent a harmadik erő, a Vatra—Románia Mare koalíció, a fasiszta ellenzék, amely nyíltan vállalja, sőt követeli az Európától való elszigetelést, a szekuritáté teljhatalmát, a katonai diktatúrát. Átmenetileg egy paternalista, tekintélyelvű, nacionalista rendszerben vagyunk, melyet „véletlenül" a régi nomenklatúra emberei vezetnek. De, hogy ezután az átmenet után a demokrácia vagy a nyílt diktatúra következik, még nem dőlt el. És ilyen ámeneti, ingatag helyzetben a türelmetlenség, a forrófejű „kemény lépések" akár a külföld, akár a belső ellenzék (pl. RMDSZ) részéről jönnek, esetleg épp a nyílt diktatúra híveit segíthetik hatalomra. Tovább egyszerűsítve a képet: rövid távon demokratikus választásokra nincs esély. Egyelőre Corneliu Vadim Tudor, Eugen Barbu et Co. nyílt fasiszta között és a mai hatalom emberarcú, reformista nemzeti szocialistái közt válogathatunk (hisz Romanékat, Iliescuékat semmiképp sem tekintem a reformkommunista Nagy Imre, Dubcek stb. erkölcsi és elmélet, követőinek). Bárki Éva felfogásának egyes számú hibája, az, hogy a magyar kisebbség jogainak kérdését függetlenül, az általános romániai kontextusból kiszakítva vizsgálja. Ha Romániában igazán demokratikus állapotok léteznének, akkor az RMDSZ tényleg felelős, sőt bűnös lenne, hogy oly keveset ért el céljaiból. De akkor, amikor egyetlen demokratikus párt, érdekszervezet, csoport sem tudott igazából elérni semmit a Hatalom makacs ellenállása miatt, hogyan sikerülhetett volna ez nekünk, magyaroknak? A demokrácia egyik próbaköve a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása, de fordítva is érvényes: elképzelhetetlen a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása egy alapjában nem demokratikus államban. Egy évvel ezelőtt azt írtam és ma is vállalom: „Ha a Front győz május 20-án, nekünk, magyaroknak egyetlen esélyünk van, túlélni ezt a remélhetően rövid korszakot. Harcolni kell jogainkért, de minden illúzió nélkül. Ez a Hatalom külső és belső nyomásra képtelen lesz kisebb kompromisszumokra, de igaziból demokratikus jogokról, önrendelkezési jogokról nem lesz hajlandó érdemben tárgyalni sem." A kulcskérdés tehát az, meddig tartja magát a mai Hatalom: pár hónapot, évet vagy évtizedeket? Ha pesszimisták vagyunk és évtizedeket jósolunk neki, a magyaroknak és a demokratikus felfogású románoknak egyetlen esélye marad — menekülni, emigrálni. Ha viszont realisták (nem optimisták!) vagyunk, ezt a mai európai kontextusban nem tudjuk elképzelni. És akkor fel kell készülni a poszt- Front korszakra, a román demokratikus ellenzékkel minél szorosabban együttműködni, siettetni a demokrácia győzelmét. Nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudnám: a mai román ellenzéki pártok vezetőiben és tagjaiban is léteznek nacionalista előítéletek, zavaros felfogások a kisebbség jogairól. De azt is tudom, hogy lehetséges velük a párbeszéd. Saját felfogásukat alakítják, módosítják e dialógusban. S itt jelentős szerepe van a külföldi nyomásnak vagy inkább közvéleménynek. Köztek NÉZŐPONT vott, hogy az ellenzékiek vigyázó szemüket Nyugat felé irányítják. Az ottani hatás, reagálás részükről nem csupán kényszerű kompromisszumokat eredményez, hanem felfogásuk megújítását. Gazda József szerint a kormány fő célja, „A Nagy Cél" a magyarság elsorvasztása. Szerintem erről szó sincs. Ez nem cél, hanem eszköz. A mai Hatalom egy félig diktatórikus, félig paternalista rendszert kíván fenntartani. Illetve kénytelen, hiszen exponensei egy demokratikus rendszerben nem csupán személyi hatalmukat, privilégiumaikat vesztenék el, hanem bíróság előtt felelnének bűneikért. Tehát „kénytelnek" hatalmon maradni, de egy autoritárius rendszernek szüksége van ideológiára; a totalitarizmus két ideológiát ismert eddig: a kommunistát és a nacionalistát. Gyakran kevertem A kommunista ideológiát ismert okokból már nem vállalhatják, marad hát a nacionalizmus. Aki valamennyire ismerte az utóbbi 20 év korifeusait, tudja, hogy a 20-as, 30-as évek fanatikus, őszinte kommunistáival és fasisztáival ellentétben, ezek többsége cinikus, hitnélküli, előnyökre és hatalomra éhes maffiózó. Általában nacionalisták voltak, de csak úgy mellékesen. Talán önigazolásként (valami hitük mégis csak legyen). S a műveletlen vagy félművelt embernek a legkézzelfoghatóbb hite a nacionalizmus, a xenofóbia. Tehát úgy érzem, Bárki Évától is híveitől is elválaszt felfogásom. Minden alkalmat felhasználok külföldi politikusok, újságírók informálására a romániai tragikus helyzetről, de elsősorban nem tőlük várom a „megmentést“. Energiám többségét a román ellenzék fölvilágosítására használom a kisebbség jogainak kérdésében, főként a Polgári Szövetség (de nem csupán) összejövetelein, tömeggyűlésein, sajtójában. Egy kis epizód, de számomra jelképértékű. Egy nemrégi vasárnapon, a Dallesteremben liberálisok szervezte szimpózium volt, az alkotmánytervezet bírálatával foglalkozott elsősorban. Részt vettek külföldi képviselők (francia gaullisták, lengyel Szolidaritás, magyarországi MDF), Radu Câmpeanu és társai. Domokos Gézát már felszólalása előtt nagy taps fogadta. Rögtönzött beszédében elsősorban a román nacionalista propagandára a nacionalista totalitarizmus veszélyére figyelmeztetett. Válaszképp percekig tartó tapsot kapott, az összes felszólalónál nagyobbat. Tehát a román ellenzéki közvélemény igenis kezdi levetkőzni maradék nacionalista előítéleteit. És én ebben látom a reményt. És ehhez hozzájárult Domokos Géza, aki láthatóan népszerű a román ellenzékiek körében és enyhe utálatnak örvend a hatalom híveinél. Mielőtt tisztújítást követelnénk, kedves barátaim, tán ezekre is gondolni kell. Románia egyelőre egy hipercentralizált állam. Tehát sorsa elsősorban Bukarestben dől el. Itt pedig olyan politikusokra van szükség, akik következetesek, elvhűek, de ugyanakkor jól ismerik a román nyelvet, mentalitást, közhangulatot. A politika a reális lehetőség tudománya. Az elvhűség összetévesztése a felelőtlen, ireális radikalizmussal („most vagy soha” — „acum őri niciodata") veszélybe sodorhat nemcsak embereket, hanem közösségeket is. Lehet, hogy egyesek e cikkemért engem is megalkuvónak tekintenek. Emlékeztetem őket, hogy temperamentumom épp a radikális megoldások felé hajt Az utóbbi 15 hónap legtöbb hatalomellenes tüntetésében részt vettem, felszólaltam. Addig, amíg rá nem jöttem, hogy igazán széles tömegek sajnos, még nem állnak mögöttünk. És akkor, 1990. december 21-i beszédemben már az utcai tüntetések ellen szóltam. Nem volt elvi-erkölcsi kifogásom a rendszer erőszakos megbuktatása ellen, egy újabb forradalom útján (hisz májustól decemberig én is berekedésig kiabáltam: „Ultima solutie, incat revolutie!"). De gyakorlatilag kivihetetlennek ítéltem, hisz kevesen voltunk. És a Hatalmat képesnek véltem egy komolyabb utcai tüntetés véres elfojtására. Azt ajánlottam beszédemben: legyünk türelmesek, bármenynyire is nehezünkre esik, energiánkat ne az utcán fecséreljük el, hanem vegyük fel a szorosabb kapcsolatot a munkássággal, a szakszervezetekkel, szívós munkával győzzük meg őket, melyek az ország valós problémái és kik az igazi ellenségei. És ha ez sikerül, pár hónap, pár év múlva egy általános sztrájk napok alatt elsöpri a hatalom mai gyakorlóit, és akkor kezdődhet a demokratikus Románia, a civil társadalom, a helyi autonómiák megszületése. Persze sokkal hősiesebbnek, bátrabbnak tűnik az utcán kiabálni: „Le Iliescuval!“, mint lassú meggyőző munkát folytatni a 45 év hazugságai miatt gyakran politikai tudattal nem rendelkező, előítéletekkel teli egyszerű emberekkel. De a kérdés az: melyik a célravezető, reális út? Evidens a párhuzam Barkiék nemzetiségi ügyben tanúsított türelmetlensége és a román ellenzékiek legradikálisabb csoportjai között, amelyek naponta az utcán szeretnék megbuktatni a kormányt. Egyesek például a Polgári Szövetség vezetőségét is megalkuvással, sát árulással vádolták, amiért egyáltalán szóba állt Iliescuval (függetlenül attól, hogy mit is mondtak neki), illetve amiért 1990 decemberében „nem tettek" valamit szolidaritásból Temesvárért. De mit is tehettünk volna? Újabb elvi nyilatkozatok kibocsátása, illetve a régiek ismételgetése felesleges, hatástalan. Sztrájkhoz, utcai tüntetésekhez pedig egyszerűen nem rendelkeztünk számottevő tömegbázissal. Inkább vállaltuk a „megalkuvó bélyeget, mint hatástalan minitüntetéseket szervezni radikálisaink temperamentumának és ambícióinak kielégítésére. És hozzáfogtunk a Polgári Szövetség vidéki hálózata kiépítéséhez, szimpóziumokat, konferenciákat szervezni. Szürke, unalmas munka. Látványos sikerek nélkül. Egyelőre. És még egy ideig. De ma és itt, szerintünk, ez az egyedüli járható út. A párhuzam, gondolom, itt is világos. A nemzeti kisebbségnél, illetve a politikai kisebbségnél is az idealista, türelmetlen radikálisok megalkuvóknak bélyegzik a reálpolitikusokat. BANYAI PÉTER PS: Egyébként távolról sem vagyok elégedett az RMDSZ és vezetősége eddigi tevékenységével. Csak épp egészen más okokból, szempontokból, mint mostani vitapartnereim. De erről majd máskor. Az Ítélet: őrzőkből őrizettek A szilágycsehi árvaházból az elmúlt év októbere és decembere között több alkalommal „dézsmálták" meg az intézménybe érkezett segélycsomagokat. Mint korábban hírül adtuk, az őröktől kellett volna megvédeni az árva gyermekeknek szánt adományokat, ugyanis házkutatás után az árvaházban alkalmazott őrök ellen indult meg a bűnvádi eljárás. A házkutatás során nagyobb mennyiségű ellopott élelmiszert és ruhaneműt találtak Andrecut Gheorghe, Ardelean Dinu lakásán, a rendőrség több mint 55 000 lej összegre értékelte az ellopott holmit. És azért csak ennyire, mert az előkerült édességet, kekszet, farmernadrágot és egyebeket a hazai állami kereskedelem árszintjén, a belföldi termékekhez hasonlóan állapították meg. A bírósági tárgyaláson a vádlottak védője arra hivatkozott, hogy a letartóztatott és lopáson ért személyeket az idegenből származó holmik minősége és bősége csábított lopásra: szóba került a vádlottak büntetlen előélete, valamint az, hogy családfenntartók (egyikük aközben lett apa, miközben a vizsgálati fogságban ült). A vádat képviselő ügyész a bűntény társadalmi veszélyességét hangsúlyozta, nevezetesen azt, hogy őrök loptak az apátlan-anyátlan árváktól. A Hiiza Benedict tanácsa elsőfokú bírósági ítéletében Andrecut Gheorghét, 2,8 év, Ardeleanu Dinut 2,4 év, Marinca Alexandrut 2 év szabadságvesztésre, Filip Gheorghe és Filip Nicolae vádlottakat bűnrészességért másfél-másfél esztendei munkahelyen letöltendő büntetésre ítélte. FEJÉR LÁSZLÓ A MÁSODIK MŰTÉT ELŐTT (Folytatása az 1. oldalról) azonban ez már a gyár által kért szintre ugrik, hiszen egy Daciát 250 000 lejérrt vásárolnak. „Reformközgazdászunk a monopolhelyzetben lévő gyár áruinak elosztását nevezte kereskedelemnek, piacnak pedig nem tudom mit, hiszen az új vámtörvénnyel többek között a kiskocsik behozatalát tették szinte lehetetlenné, megakadályozva a konkurencia kialakulását, tehát épp a piac létrejöttét. Kétségtelen, hogy az árliberalizálási kísérlet első szakasza nem sikerült, nem hozta el a várt gazdasági fellendülést. Fel is tette egyik országnagyunk a kérdést: mi a biztosítéka a második sikerének? „Tény, hogy az első fázis után nem növekedett a termelés, a munkatermelékenység" — ismerte el mindkét vezető közgazdászunk. — „Az első műtét nem sikerült. Hogy a második sikerülni fog, azért senki nem kezeskedhet." Ahogy kivettem minisztereink szavaiból, ha ez ekképpen történik, következik a harmadik műtét. Mert makacs fiúk kezébe került beteg népgazdaságunk. Nyesik, vagdossák. Szerintük — újból idézek — „el kell menni a reformmal a lakosság tűrőképességének határáig." Hogy mit kell tűrnünk? A nyomort egy nem megfelelően előkészített és felületesen átgondolt akció nyomorkeltő hatását. S ezt nem csak a magas árak, a reálbér csökkenése hozza el, hanem a növekvő munkanélküliség is. „Csak az idén 400 000—600 000 ember kell munkanélkülivé váljék — hallom. — „Amíg nem hullnak a fejek, addig nem várhatjuk a népgazdaság helyzetének javulását." És ez a félmilliónyi, csak a kezdet. Hogy miből élnek majd ezek az emberek? Senki nem tudja. S hogy a gyárak bezárásának milyen utóhatásai lesznek? Azt sem. Se szeri, se száma a megválaszolatlan kérdéseknek. Az az érzésem, hogy kormányunknál az alapgondolattal vannak bajok: szerintük az emberek vannak a népgazdaságért, nem a népgazdaság az emberekért, az adófizető állampolgárokért.